ímkézett bejegyzés

Idén két korosztályban küzd az utánpótlás a Fodor Rajmund Kupáért

A békéscsabai Balogh Csanádékra (kezén a labda) komoly kihívás vár a háromnapos felkészülési tornán

Akárcsak tavaly, az idei esztendőben is megrendezik az utánpótlás korúak számára a Fodor Rajmund Kupa felkészülési tornát, amelynek a korábbiakhoz hasonlóan a szarvasi Szent Klára Gyógyfürdő fedett 25 méteres versenymedencéje ad otthont.

Mint ismert, a kétszeres olimpiai bajnok Fodor Rajmund visszavonulása után nemcsak a nemzetközi játékvezetésben igyekszik tevékenyen részt venni, hanem az utánpótlás-képzésben is. Ez utóbbit hivatott elősegíteni az általa immár négy éve létrehozott felkészülési tornával.

Az idei eseményre augusztus 26–28-a között kerül sor, a háromnapos, hétfőtől szerdáig tartó eseményen a gyermek III. (2012-ben születettek) és a gyermek IV. (2013) korosztályosok mérik össze tudásukat. Az előbbiben hat, a fiatalabbak esetében öt klub adta le nevezését. Mindkét esetben körmérkőzésekre kerül sor, az idősebbek szerda délután egy rájátszás keretében (helyosztók, döntők) véglegesítik a sorrendet.

A Csabai Csirkefogók VK mindkét korosztályban indít csapatot. A két gárda edzője, Katona Péter éles és jó mérkőzéseket vár a felkészülési tornán.

A résztvevők. Gyermek III. korosztály: AVUS Szombathely, Balatoni VK Balatonfűzfő, Csabai Csirkefogók VK, Debreceni VSE, MATE-GEAC Gödöllő, Soproni VSE. Gyermek IV. korosztály: Angyalföldi Sportiskola DSE Budapest, Csabai Csirkefogók VK, MATE-GEAC Gödöllő, Oxigén Úszó- és Sportsuli Pilisvörösvár, Soproni VSE.

A program. Gyermek III. korcsoport. Augusztus 26., hétfő, 9.00 óra: Csabai Csirkefogók VK–AVUS Szombathely. 10.00: Soproni VSE–MATE-GEAC Gödöllő. 12.00: Debreceni VSE–Balatoni VK Balatonfűzfő. 14.00: Csabai Csirkefogók VK–Debreceni VSE. 15.00: MATE-GEAC Gödöllő–AVUS Szombathely. 17.00: Soproni VSE–Balatoni VK Balatonfűzfő. Augusztus 27., kedd, 9.00: Csabai Csirkefogók VK–MATE-GEAC Gödöllő. 11.00: Balatoni VK Balatonfűzfő–MATE-GEAC Gödöllő. 13.00: Soproni VSE–Debreceni VSE. 14.00: Balatoni VK Balatonfűzfő–Angyalföldi Sportiskola DSE Budapest. 15.00: Csabai Csirkefogók VK–Soproni VSE. 17.00: AVUS Szombathely–Debreceni VSE. Augusztus 28., szerda, 9.00: Csabai Csirkefogók VK–Balatoni VK Balatonfűzfő. 11.00: MATE-GEAC Gödöllő–Debreceni VSE. 13.00: AVUS Szombathely–Soproni VSE. 14.30: mérkőzés az 5. helyért. 15.30: mérkőzés a 3. helyért. 16.30: döntő az első helyért.

Gyermek IV. korcsoport. Augusztus 26., hétfő, 11.00 óra: Csabai Csirkefogók VK–Oxigén Úszó- és Sportsuli Pilisvörösvár. 13.00: Soproni VSE–MATE-GEAC Gödöllő. 16.00: Csabai Csirkefogók VK–Angyalföldi Sportiskola DSE Budapest. 18.00: Oxigén Úszó- és Sportsuli Pilisvörösvár–MATE-GEAC Gödöllő. Augusztus 27., kedd, 10.00: Angyalföldi Sportiskola DSE Budapest–Oxigén Úszó- és Sportsuli Pilisvörösvár. 12.00: Csabai Csirkefogók VK–Soproni VSE. 16.00: Angyalföldi Sportiskola DSE Budapest–MATE-GEAC Gödöllő. 18.00: Soproni VSE–Oxigén Úszó- és Sportsuli Pilisvörösvár. Augusztus 28., szerda, 10.00: Angyalföldi Sportiskola DSE Budapest–Soproni VSE. 12.00: Csirkefogók VK–MATE-GEAC Gödöllő.

Másodszor a Békésút Kupáért az Árpád fürdőben

A tavalyi Békésút Kupán ő volt a legfiatalabb „szurkoló”, aki azóta egy évvel idősebb, de elképzelhető, hogy az idei viadalon is ott lesz az Árpád fürdő lelátóján szülői kísérettel – fotó: Such Tamás

Alighogy lezárult klubunk ifjúsági és gyermek korosztályos együtteseinek első felkészülési tornája, a Szentesen megrendezett Diapolo Kupa, máris újabb feladat vár fiataljainkra. Ezúttal a serdülőkön a sor, akik hazai környezetben két napon át tesztelhetik, hol is tartanak az alapozó időszakban?

Idén második alkalommal írta ki klubunk a Békésút Kupa nemzetközi felkészülési tornát, amely holnaptól, csütörtöktől két napon át tart. Az eseményen hat csapat vesz részt, a nemzetközi rangot az olasz Luca Locatelli Genova és a romániai Arad csapatai adják. Értelemszerűen a mieink is ott lesznek a csatasorban, továbbá a Legrand Szentesi VK, a Ceglédi VSE és a budapesti Angyalföldi Sportiskola DSE küzd még az idei trófeáért.

A hat csapatot két hármas csoportba sorolták, ahol az első napon, csütörtökön körmérkőzéseket rendeznek a békéscsabai Árpád fürdőben. Pénteken a döntőkre, illetve a helyosztókra kerül sor. Mégpedig oly módon, hogy a csoport harmadikok kétszer játszanak egymás ellen az 5. helyért. A csoportok első és második helyezettjei keresztjáték után folytatják, a vesztesek a bronzéremért, a győztesek az elsőségért viaskodnak, így minden egylet négy mérkőzést játszik a két nap során.

Tavaly a gyermek korosztályú gárdáknak szólt a kiírás, akik azóta a serdülők közé léptek, így a mieink közül sokan ott lesznek most is a vízben a kétnapos eseményen. A 2023-as tornán egyébként ezüstérmesek lettek a békéscsabai fiatalok.

A csoportbeosztás. A csoport: Swietelsky-Békéscsaba, Arad, Angyalföldi DSI. B csoport: Legrand-Szentesi VK, Ceglédi VSE, Luca Locatelli Genova.

A program. Augusztus 8., csütörtök, 10.00 óra: Békéscsaba–Arad. 11.15: Szentes–Cegléd. 12.30: Békéscsaba–Angyalföld. 13.45: Szentes–Genova. 15.00: Arad–Angyalföld. 16.15: Cegléd–Genova.

Augusztus 9., péntek, 10.00 óra: A3–B3 (az 5.-6. helyért, első mérkőzés). 11.15: A1–B2 (első elődöntő). 12.30: B1–A2 (második elődöntő). 13.45: B3–A3 (az 5.-6. helyért, második mérkőzés). 15.00: bronzmérkőzés. 16.15: döntő a kupáért.

Augusztus másodikától 21. alkalommal a Diapolo Kupáért

Címlapképünkön a 2023. évi Diapolo Kupa legjobb békéscsabai játékosai Kádár József főszervezővel, aki nem mellesleg tíz éven át volt klubunk vezetőedzője

Ha augusztus eleje, akkor Diapolo Kupa Szentesen. Ennek az utánpótlás számára kiírt nemzetközi tornának óriási hagyománya van, és minden esztendőben több korosztálynak ad programot a bajnokságra való felkészülés jegyében.

Így lesz ez az idén is, amikor augusztus 2–4 között három napon át, három medencében összesen 88 mérkőzést játszanak a csapatok a 21. nyári felkészülési tornán. Érdekes szemlézni, Európa hány országából, illetve városából érkeznek együttesek. Így itt lesznek: Anglia utánpótlás válogatottja, a litván Vilnius, a bolgár KPS Várna, az olasz Luca Locatelli Genova, a román Aquasport Marosvásárhely, a finn Turun Unimarit Turku, az ugyancsak finn Seireenit, a svájci utánpótlás-válogatott, az azerbajdzsáni utánpótlás-válogatott, a német Leipzig, a szerb utánpótlás-válogatott – vagyis tíz nemzet képviselteti magát az eseményen. Határainkon belülről: Csabai Csirkefogók VK (Swietelsky-Békéscsaba), Csongrádi VSE, KÓPÉ Dunakanyar VK, Mórahalom VK, Polo SC, Soproni VSE, Szentesi VK, Zempléni VK – azaz nyolc klub állít ki csapatot, illetve csapatokat. A legtöbb egyesület több korosztályos csapattal képviselteti magát; mivel nemcsak a fiúknak írtak ki kupalehetőséget, lesznek leányok is a mezőnyben – számukra külön versenyt hirdettek.

Mint fentebb olvasható, klubunk is delegál két együttest, nevezetesen az országos utánpótlás-bajnokságban szereplő, Ajtai Miklós edző által gardírozott ifjúsági csapatot, valamint a Fodor Ádám által irányított gyermek korosztályú egyletet.

Végül álljon itt a békéscsabaiak programja. Ifjúságiak. Augusztus 2., péntek, 12.00 óra: Swietelsky-Békéscsaba–Soproni VSE. 18.00: Swietelsky-Békéscsaba–KÓPÉ Dunakanyar VK. Augusztus 3., szombat, 11.00: Swietelsky-Békéscsaba–Szentesi VK. 17.00: Swietelsky-Békéscsaba–Angol ifjúsági válogatott.

Gyermek korcsoport. Augusztus 2., péntek, 14.00: Swietelsky-Békéscsaba–Mórahalom VK. 17.00: Swietelsky-Békéscsaba–KÓPÉ Dunakanyar VK. Augusztus 3., szombat, 16.00: Swietelsky-Békéscsaba–KPS Várna (bolgár). 19.00: Swietelsky-Békéscsaba–Zempléni VK.

Valamennyi korcsoportban augusztus 4-én, vasárnap lesznek a helyosztók és döntők, majd kora délután következik az eredményhirdetés, ahol a kupák és érmek mellett korcsoportonként és klubonként a legjobb játékosokat is díjazzák.

Kilenc hét felkészülés: alapozás sok úszással, tornákkal, edzőmeccsekkel, sportorvosival, változatlan edzői stábbal

Az edzői stábban nem lesz változás az új szezonban sem, így az országos utánpótlás-bajnokságban szereplő triónk élén is maradnak a korábbi mesterek, jobbról Fodor Ádám vezetőedző, tőle balra Ajtai Miklós, majd Zsilák László – fotó: T. Petka Anita

Az országos utánpótlás-bajnokságban szereplő csapataink egy héttel ezelőtt, a kisebbek e héttől kezdték meg a felkészülést az új évadra, a 2024-2025. évi bajnoki sorozatra.

A szokásnak megfelelően az iskolai szünidőt kihasználva elsősorban alapozó jellegű munkát végeznek fiataljaink, amit számtalan felkészülési mérkőzés és torna tarkít. No meg a sportorvosi vizsgálatok.

– Az első hétre harminc fiatal sportorvosi vizsgálatát szerettük volna beütemezni, huszonhét lett belőle, a hiányzók betegség, kéztörés miatt maradtak ki azúttal – tudtuk meg vezetőedzőnktől, Fodor Ádámtól. – E héten folytatódnak a sportorvosi vizsgálatok, tizenötös csoportokban tudjuk le az egész versenyzői társaságot.

Miközben zajlanak a tréningek is…

– Valóban, napi két edzés vár a srácokra augusztus végéig, amíg tart az iskolai szünidő. Reggel fél hétkor a legkisebbek már vízben vannak, majd folyamatosan jönnek a nagyobbak is, egészen 11 óráig. Délután az előkészítősök már öt órakor megkezdik a munkát, az utolsók kilenckor kászálódnak ki a medencéből.

Mi ilyenkor a fő feladat?

– Az első héten szinte csak úszás szerepel a programban, a második héten már néha előkerül a labda is. Az első hat hét nagyon intenzív szakasz, amikor az állóképesség fejlesztése kerül előtérbe, miközben már egyre másra jönnek a felkészülési mérkőzések és tornák. Szeptemberben, három héttel a bajnoki rajt előtt pedig már a finom munka következik, taktikai és technikai elemek sulykolásával.

Ha már tornák. Mikor és milyen eseményeken vesznek részt csapataink?

– Augusztus első hétvégéjén az országos utánpótlás-bajnokságban szereplő egységeink közül az ifjúságiak és a gyermek korcsoportosok részt vesznek a nagy hagyományokkal rendelkező háromnapos szentesi Diapolo Kupán. Serdülőcsapatunk a hazai rendezésű Békésút Kupán pallérozódnak, amelyre hat csapat jelezte vissza részvételét, köztük egy éppen Szentesen és Békéscsabán edzőtáborozó olasz gárda, a Genova. Erre a második ízben kiírt tornára hétköznap, augusztus 8–9-én kerül sor az Árpád fürdőben. A gyermek III. és IV. korcsoportosok az augusztus végén esedékes, Szarvason sorra kerülő Fodor Kupán bizonyíthatják, mennyit fejlődtek a nyár során. Rájuk még egy feladat vár korábban, amikor egy aradi tornán szerepelnek augusztus legelején. A legkisebbeknek, a baby korcsoportosoknak szeptember elején lesz egy tornájuk Szentesen, ahol rajtuk kívül várhatóan a gyermek III. vagy IV. korosztályosok is elindulnak. Valamennyi esemény nagyon szükséges, hogy felmérjük, hol tartunk, mik a hiányosságok, miket kell még javítanunk a folytatásban.

A júniusi évzárón beszéltünk arról, edzőink közül ki, melyik korosztállyal foglalkozik az új évadban. Most akkor erősítsd meg a stábot.

– Nincs változás a korábbi évhez viszonyítva, vagyis a felnőtt csapat és az országos utánpótlás-bajnokságban szereplő gyermek, továbbá a vidékbajnokságban induló gyermek I. korcsoport munkáját továbbra is én irányítom. Az ifjúságiakat Ajtai Miklós, a serdülőket Zsilák László edzi. A gyermek III. és IV. korosztályosok felkészítését Katona Péter végzi. A baby korcsoportosok esetében, mivel két helyen, Gyulán és Békéscsabán folyik képzés, négyen dolgoznak, Békéscsabán Csabai Zozó és Szilvi néni (Papp Szilvia), Gyulán Szilvásy Attila és Jeszenszky Ákos.

Az utolsó nekifutás az OB II-ben

Szinte minden szinten befejeződött a 2023–2024. évi hazai bajnoki sorozat, kivéve a felnőtt OB II-es csapatokat. Rájuk még egy kör vár, amelyre holnap, szombaton kerül sor.

A rájátszás 5. csoportjában a záró, a hatodik fordulót rendezik meg a hét végén. A helyszín: Békéscsaba. A csoport öt együttese újabb két találkozó erejéig ugrik vízbe az Árpád fürdőben a 17–21. végső helyezést eldöntő meccseken. Csapatunk először a sereghajtó Invictus SC Szolnok, majd két órányi pihenő után az éppen előttük álló Dunaújvárosi Főiskola VE Duna-Via gárdájával küzd meg. Sikeres nap esetén eggyel előrébb léphet az egylet a tabellán, vagyis lesz miért szurkolni. A forduló játékvezetői: Kiss Attila, Sikter Richárd és Tordai Gábor lesznek.

A program. Június 8., szombat, 11.00 óra: Swietelsky-Békéscsaba–Invictus SC Szolnok. 12.00: Szentesi Üdülőközpont–Dunaújvárosi Főiskola VE Duna-Via. 13.00: PTE-Pécsi EAC Mighty Bulls–Invictus SC Szolnok. 14.00: Dunaújvárosi Főiskola VE Duna-Via–Swietelsky-Békéscsaba. 15.00: PTE-Pécsi EAC Mighty Bulls–Szentesi Üdülőközpont.

Az állás az ötödik kör (9-10. forduló) után: 1. Szentesi Üdülőközpont 30, 2. Dunaújvárosi Főiskola VE Duna-Via 15, 3. Swietelsky-Békéscsaba 13, 4. PTE-Pécsi EAC Mighty Bulls 13, 5. Invictus SC Szolnok 3. (Azonos pontszám esetén a gólkülönbség rangsorol.)