ímkézett bejegyzés

Megizzadt a csapat a Hódmezővásárhely ellen

A 15. fordulóban ahhoz a Hódmezővásárhelyre utazott csapatunk, amely az idén nem túl acélos, mégsem mehettek biztosra a mieink. Ezt mutatta már az őszi összecsapás is, amikor mindössze két gól különbséggel nyertünk a szomszédos megye együttese ellen (10—8).

Hódmezővásárhelyi VSC—Csabai Csirkefogók VK 11—12 (4—4, 1—2, 3—4, 3—2)

OB I B-s férfi vízilabda-mérkőzés, Hódmezővásárhely. V.: Keller László, Pásztor Antal. Hódmezővásárhely: Újházi — Kapu 1, Szabó J. 2, Hajdú J. 4 (1), Dombovári, Vígh 1, Makra 1. Cs.: Csuka 1, Lakatos, Pölös 1, Oswald, Tonnes, Könyves, Kristó. Edző: dr. Bertók Gyula. Békéscsaba: Ormai — Cseh 3, Józsa, ifj. Kádár J., Kiss Gy. 8, Szabó Z., Németh D. 1. Cs.: Hajdú A., Szeles, Dobra, Rácz, Mucsi. Edző: Kádár Jószef.

Gól emberelőnyből: 8/1, ill. 9/3. Büntetők: 1/1, ill. 1/0. Kipontozódott: Makra. Az eredmény alakulása: 0—1, 3—1, 4—2, 4—6, 6—6, 7—10, 10—11.

Jó néhány ismerős akadt egymásra már a mérkőzés előtt, ami érthető: Hajdú József, Dombovári Márk, Tonnes Nándor nemrégen még a békéscsabaiak játékosa volt, most viszont egykori csapatuk ellen szálltak vízre. A csabaiaknál akadt hiányzó: Ajtai Miklós eltiltását tölti, dr. Szécsi Dávid pedig orvosi ügyeletet látott el szombaton a kórházban.

Bár a két csapat között jelentős pontkülönbség volt a találkozó előtt, nem ígért könnyű derbit a nyitott medencés, Török Sándor Strandfürdőben lejátszott mérkőzés (a fedett Gyarmati Dezső Uszodában lámpatesteket cserétek ezen a napon, ezért nem rendezhették ott a mérkőzést). Hamar ki is derült, hogy nem lesz sétagalopp a meccs, hiszen a házigazdák az első negyedben hamar háromgólos előnyre tettek szert, és később is vert helyzetből többször is felkapaszkodtak egy gólig. Köszönhető volt ez annak is, hogy a vártnál gyengébb teljesítmény nyújtott a csabai együttes, sokszor szerencsétlen gólokat kaptak, vagy figyelmetlenségből ért el találatot a Vásárhely. Volt rá példa, hogy a dudaszó pillanatában félpályáról esett a hazaiak gólja. Az is érdekes volt, hogy a pálya mérete nem húsz méter volt, hanem hosszabb, és a két kapu nem is volt mértanilag szemben egymással, ami meglehetősen zavarónak bizonyult. Ez talán egyedül Kiss Gyulán nem fogott ki, aki a csabaiak 12 góljából egymaga nyolcat szerzett. Kitűnő teljesítménye nagyban hozzájárult ahhoz, hogy a nagyon fontos három pontot begyűjtötték a Csirkefogók becsületes küzdelemben a szomszédvár elleni örök presztízs-mérkőzésnek mondható összecsapáson.

Mestermérleg. Kádár József: — Küzdelmes mérkőzésen, nem igazán jó játékkal, de értékes három pontot szereztünk.

További eredmények: Tiszavirág Szegedi Vízipóló Suli—Tatabányai Vízmű SE 11—12. Szolnoki Dózsa Közgép II.— Angyalföldi Sportiskola DSK 15—6. Egri Eszterházy Károly Főiskola SC—Neptun VSC 6—9. Ybl Water Polo Club—Szegedi TE EHÖK Sport Egyesület 16—3. Pótolták: Szegedi TE EHÖK Sport Egyesület—Tiszavirág Szegedi Vízipóló Suli 8—14.

Az állás a 15. forduló után: 1. Tatabányai Vízmű SE 36, 2. Ybl Water Polo Club 34, 3. Neptun VSC 33, 4. Szolnoki Dózsa Közgép II. 30, 5. Csabai Csirkefogók VK 25, 6. Tiszavirág Szegedi Vízipóló Suli 20, 7. Angyalföldi Sportiskola DSK 20, 8. Egri Eszterházy Károly Főiskola SC 15, 9. Hódmezővásárhelyi VSC 5, 10. Szegedi TE EHÖK Sport Egyesület 1.

Nem sok hiányzott ahhoz, hogy megcsípjük a Szegedet

Nagyvárad adott otthont a nemzetközi serdülő vidékbajnokság ötödik körének, illetve a 9-10. fordulónak. Az első meccsen élvezetes játékkal nyert csapatunk, a másodikon nem sok hiányzott ahhoz, hogy legyőzzék a Tisza-partiakat. Ami viszont szembetűnő volt a két találkozón: a megítélt tíz emberelőnyös helyzetből egyet sem sikerült kihasználni.

Csabai Csirkefogók VK—Debreceni VSE 10—5 (3—1, 1—1, 4—2, 2—1)

Nemzetközi serdülő korcsoportos vidékbajnokság, Nagyvárad. V.: Vekerdy László. Békéscsaba: Stamcu — Vesa, Sajtos 1, Popovics B. 1, Zsilák 4 (1), Tóth F. 1, Szabó S. 2. Cs.: Tóth K. 1, Mayer, Tóth Sz., Csuvarszki D., Darabos. Edző: Csabai Zoltán, Borsos Pál. Debrecen: Eperjesi — Bartalis 2, Tóth P., Kardos 1, Homoki, Farkas 2, Lévai. Cs.: Orosz, Veres, Pozsár, Mercs. Edző: Tóth Tamás.

Gól emberelőnyből: 5/0, ill. 8/2. Büntetők: 2/1, ill. 1/0.

Egyenletes teljesítményt nyújtva szép győzelmet ért el csapatunk a szomszédvár utánpótlásával szemben.

Csabai Csirkefogók VK—Szegedi Vízipóló Suli 10—11 (4—3, 2—2, 0—1, 4—5)

Nemzetközi serdülő korcsoportos vidékbajnokság, Nagyvárad. V.: Garofeano Liviu. Békéscsaba: Stamcu — Vesa, Sajtos 1, Popovics B. 1, Zsilák 3 (3), Tóth F. 1, Szabó S. 3. Cs.: Tóth K., Mayer 1, Tóth Sz., Csuvarszki D., Darabos. Edző: Csabai Zoltán, Borsos Pál. Szeged: Marsi — Mekkel 1, Zatykó, Meskó 1, Csökmei, Almási, Bodnár 2. Cs.: Szepes 6, Molnár 1, Mikházi, Börcsök, Rácz-Fodor, Pamuk. Edző: Fodor Ádám.

Gól emberelőnyből: 5/0, ill. 3/1. Büntetők: 3/3, ill. 0/0.

8—7-ig felváltva estek a gólok, és addig folyamatosan csapatunk vezetett. A negyedik negyed közepén átvette a vezetést a szegedi egylet, majd újra felváltva estek a gólok, de ekkor már mindig a Tisza-partiaknál volt az egygólos előny. A hajrában ők belőtték az újabb gólt, mi viszont kihagytuk.

További eredmények: Szentesi Üdülőközpont—Clubul Sportiv Crisul Oradea, Nagyvárad (román) 3—27. Szentesi Üdülőközpont—Debreceni VSE 8—10. Clubul Sportiv Crisul Oradea, Nagyvárad—Szegedi Vízipóló Suli 15—12.

Az állás 10 forduló után: 1. Clubul Sportiv Crisul Oradea, Nagyvárad (román) 27, 2. Szegedi Vízipóló Suli 24, 3. Csabai Csirkefogók VK 12, 4. Debreceni VSE 10, 5. Szentesi Üdülőközpont 1.

Címlapképünkön egy Zsilák féle bomba. Játékosunk a két találkozón összesen hétszer volt eredményes – fotó: Kiss Dani

Szoros, de pontatlan meccsek Hódmezővásárhelyen

Az OB II-es csapatok is megkezdték a tavaszi szezont, csapatunk Hódmezővásárhelyen szállt vízre az ötödik körben, ahol a 9-10. fordulóra került sor. A Gyarmati Dezső Sportuszodában két nagyon szoros meccset játszottak a csirkefogók, de végül pontatlanul tértek haza.

Csabai Csirkefogók VK II.—Csongrádi VVSE II. 6—7 (0—0, 3—3, 2—1, 1—3)

OB II-es vízilabda-mérkőzés, Hódmezővásárhely. V.: Bujka János. Békéscsaba: Paluska — id. Lukácsi S., Laczó P. 4 (1), dr. Szlávik 1, Dávid, Weinhardt M., Gyebnár. Cs.: Puha, Weinhardt D., Gruda, Borsos 1, Sipaki, dr. Szeberényi, Popovics B. Játékos edző: Borsos Pál. Csongrád: Némethy — Vecseri, Huszka 1, Szécsényi, Szabó T. 1, Konkoly 2, Czirbus. Cs.: Kozák 1, Veres 1, Ludányi, Jakab 1, Lantos, Busa, Szabó Zs. Játékos edző: Kozák László.

Gól emberelőnyből: 15/3, ill. 15/3. Büntetők: 1/1, ill. 0/0. Kipontozódott: Dávid, ill. Vecseri, Ludányi.

Csabai Csirkefogók VK II.—Szegedi ÚVTE 10—12 (1—2, 3—7, 2—2, 4—1)

OB II-es vízilabda-mérkőzés, Hódmezővásárhely. V.: Füzesi Zsolt. Békéscsaba: Paluska — id. Lukácsi S. 3 (1), Laczó P. 1, dr. Szlávik, Dávid 3, Weinhardt M. 2, Gyebnár. Cs.: Puha, Weinhardt D., Gruda 1, Borsos, Sipaki, dr. Laczó Gy., Popovics B. Játékos edző: Borsos Pál. Szeged: Banka — Szegi 1, Avar 4, Szaniszló 1, Kerekes 2, Király 2, Varga Á. 1. Cs.: Kővári, dr. Donauer, Zentay, dr. Horváth G., Boros 1. Játékos edző: Avar Péter.

Gól emberelőnyből: 7/1, ill. 4/1. Büntetők: 2/1, ill. 0/0. Kipontozódott: Gyebnár, ill. Szegi, Avar.

További eredmények: Hódmezővásárhelyi VSC II.—Szentesi VK II. 6—14. Szegedi Vízilabda Tömegsport Klub—Szegedi ÚVTE 8—11. Csongrádi VVSE II.—Hódmezővásárhelyi VSC II. 7—8. Szentesi VK II.—Szegedi Vízilabda Tömegsport Klub 16—9.

Az állás öt kör, a 10. forduló után: 1. Szegedi ÚVTE 27, 2. Hódmezővásárhelyi VSC II. 19, 3. Szentesi VK II. 16, 4. Szegedi Vízilabda Tömegsport Klub 15, 4. 5. Csongrádi VVSE II. 9, 6. Csabai Csirkefogók VK II. 2.

Címlapképünkön idősebb Lukácsi Sándor, aki a második mérkőzésen háromszor volt eredményes, de ez is kevés volt az üdvösséghez

A vártnál simább csabai siker a „kisszeged” ellen

Az OB I B-s bajnokság 13. fordulójában azt a szegedi gárdát fogadtuk szombaton este az Árpád fürdőben, amelyik ellen az őszi szezonban, a Tisza-parti városban egyetlen góllal nyertünk. Most viszont tetszetős játékkal nagy gólkülönbségű győzelmet aratott csapatunk az újonc és sereghajtó „kisszeged” ellen.

Csabai Csirkefogók VK—Szegedi TE EHÖK SE 19—6 (2—0, 4—3, 7—1, 6—2)

OB I B-s férfi vízilabda-mérkőzés, Békéscsaba, 100 néző. V.: Matajsz Márk, Pásztor Antal. Békéscsaba: Ormai — Cseh 2, dr. Szécsi, Józsa 1, ifj. Kádár J., Kiss Gy. 5 (1), Németh D. 2. Cs.: Gál (kapus), Szeles 1, Dobra 2, Rácz 4, Hajdú A., Szabó Z. 2. Edző: Kádár József. Szeged: Geönczeöl — Kormányos, Katona, Páll 1 (1), Major, Tóth D., Husztik 3 (1). Cs.: Molnár V. (kapus), Nádasdi 1, Szabó G. 1, Tóth M., Soós. Játékos edző: Major Levente.

Gól emberelőnyből: 8/4, ill. 6/1. Büntetők: 1/1, ill. 2/2. Kipontozódott: Páll. Az eredmény alakulása: 3—0, 3—1, 5—1, 5—3, 11—3, 13—5, 17—5.

Nem melegített be igazán a békéscsabai a csapat a mérkőzés előtt, és ez meglátszott a játékosok mozgásán az első két negyedben. Ráadásul a Tisza-partiak ebben a szakaszban még jól bírták erővel is, így szorosan alakult az első kétszer nyolc perc. Aztán ahogy belelendült a hazai gárda, és egyre jobban fogyott az ellenfél ereje, úgy változott a játék. Látványossá vált, no meg innen kezdve gyakori volt a csabai leúszás, jól működött a kontra, míg a szegediek egyre többet hibáztak. Végül az idei bajnokság legnagyobb gólkülönbségű győzelmét aratta a Csabai Csirkefogók csapata, amely ezzel tovább erősítette helyzetét a tabella középmezőnyében.

Mestermérleg. Kádár József: — Nem várt könnyű győzelmet arattunk a szegediekkel szemben, de „nem bánkódunk” a nagy gólkülönbség láttán.

További eredmények: Tiszavirág Szegedi Vízipóló Suli—Egri Eszterházy Károly Főiskola SC 6—10. Szolnoki Dózsa Közgép II.—Tatabányai Vízmű SE 12—10. Angyalföldi Sportiskola DSK—Hódmezővásárhelyi VSC 11—11. Ybl Water Polo Club—Neptun VSC 8—7.

Az állás a 13. forduló után: 1. Tatabányai Vízmű SE 30, 2. Ybl Water Polo Club 28, 3. Neptun VSC 27, 4. Szolnoki Dózsa Közgép II. 24, 5. Csabai Csirkefogók VK 22, 6. Angyalföldi Sportiskola DSK 20, 7. Tiszavirág Szegedi Vízipóló Suli 17, 7. 8. Egri Eszterházy Károly Főiskola SC 15, 9. Hódmezővásárhelyi VSC 5, 10. Szegedi TE EHÖK SE 1.

Serdülő és gyermek csapatunk öt ponttal lett gazdagabb vasárnap

Az országos serdülő és gyermek korosztályú bajnokság 13. fordulójában mindkét kategóriában két-két olyan együttes csapatott össze, amely a mezőny második feléhez tartozik. Az addig gyűjtött pontok alapján alig választotta el egymástól valami is a két gárdát. A két csapatunk a lehetséges hat pontból ötöt begyűjtött a vasárnapi matinén.

Csabai Csirkefogók VK—Ceglédi Vasutas SE 18—13 (4—3, 5—3, 5—4, 4—3)

Országos serdülő bajnokság, Keleti csoport, Békéscsaba. V.: Tóth Sándor, Lehmann István. Békéscsaba: Stamcu — Vesa 1, Sajtos 1, Hajdú A. 7, Popovics B. 2, Zsilák 2, Darabos. Cs.: Tóth K., Mayer 1, Tóth F. 4, Szabó S., Fazekas Zs. Edző: Csabai Zoltán. Cegléd: Pákozdi — Bicskei, Simon 6 (2), Zsíros 3, Petrényi 2, Pusztai, Szitkó 1. Cs.: Juhász 1, Rozsnyay, Szilágyi, Atkári, Erdős, Milus. Edző: Zám Attila.

Gól emberelőnyből: 7/6, ill. 9/5. Büntetők: 0/0, ill. 2/2. Kipontozódott: Zsíros.

Csupán az első félidő derekán, akkor is egyetlen góllal vezetett a Cegléd, ám ezt követően fokozatosan elhúzott csapatunk, volt rá példa, hogy már hét gólos előnyünket mutatta az eredményjelző (17—10). Összességében magabiztos győzelmet arattak a csierkefogók, amivel tovább nőtt előnyünk a Pest megyei csapattal szemben a tabellán.

További eredmények. Serdülők: MVLC-Miskolci VC—Hírös Sport Kecskeméti Sportiskola 12—15. Hódmezővásárhelyi VSC—Szokodi Academy Szegedi Vízipóló Suli 9—15. A Csongrádi VSE—MTK 1888 VÚSE mérkőzést április 3-án játsszák.

A serdülő ob állása a 13. forduló után: 1. Szolnoki Dózsa Közgép 33, 2. Szegedi Vízipóló Suli 30, 3. Hírös Sport Kecskeméti Sportiskola 20, 4. MTK 1888 VÚSE 19, 5. Csabai Csirkefogók VK 16, 6. Csongrádi VVSE 11, 7. Hódmezővásárhelyi VSC 9, 8. Ceglédi Vasutas SE 9, 9. MVLC-Miskolci VC 3.

Csabai Csirkefogók VK—Ceglédi Vasutas SE 17—16 (3—4, 2—2, 3—1, 3—4, büntetők: 6—5)

Országos gyermek korcsoportos bajnokság, Keleti csoport, Békéscsaba. V.: Tóth Sándor. Békéscsaba: Tömő — Zahorán, Sajtos 2 (1), Fazekas Zs. 6 (3), Szabó S. 3 (1), Barta 4 (1), Darabos 1 (1). Cs.: Csuvarszki D. 1, Fazekas S. Edző: Kádár József. Cegléd: Bezzeg — Szilágyi 2 (1), Rozsnyay 1 (1), Osgyáni, Rajkort 3 (1), Nagy D. 3 (2), Milus 7 (2). Cs.: Dani, Forgó, Tószegi. Edző: Horváth Viktor.

Gól emberelőnyből: 7/4, ill. 4/0. Büntetők: 7/7, ill. 12/7. Kipontozódott: Csuvarszki D., ill. Osgyáni.

Az elsőként lejátszott gyermek korcsoportos mérkőzés a rendes játékidőben döntetlent hozott, miután a vendégek kétgólos hátrányból, 11—9-ről egyenlítettek a rendes játékidőben. Az új szabályok értelmében 11—11 után következett a büntetődobás-sorozat. Ebben is kiegyenlített erőket láthattunk, ám a vége felé Nagy Dávid büntetőjét Tömő Ákos kivédte, így csapatunk nyert, és két ponttal lett gazdagabb, míg a vendégek egy pontot szerezve térhettek haza.

További eredmények. Gyermek korcsoport: Szolnoki Dózsa Közgép—Váci VSE 25—8. MVLC-Miskolci VC—Hírös Sport Kecskeméti Sportiskola 10—22. Hódmezővásárhelyi VSC—Szokodi Academy Szegedi Vízipóló Suli 7—9. A Csongrádi VSE—MTK 1888 VÚSE mérkőzést április 3-án játsszák.

A gyermek ob állása a 13. forduló után: 1. Szolnoki Dózsa Közgép 38, 2. Hírös Sport Kecskeméti Sportiskola 32, 3. Szokodi Academy Szegedi Vízipóló Suli 27, 4. Hódmezővásárhelyi VSC 24, 5. MTK 1888 VÚSE 22, 6. Csabai Csirkefogók VK 20, 7. Ceglédi Vasutas SE 16, 8. Váci VSE 6, 9. Csongrádi VSE 3, 10. MVLC-Miskolci VC 1.

Címlapképünkön a gyermek korcsoportos csapat nagy küzdelme, amelynek során a lehetséges három pontból, büntetők után kettőt besöpört