ímkézett bejegyzés

Újabb ki-kimérkőzés vár felnőtt csapatunkra

Ismét nehéz feladat vár felnőtt csapatunkra, hiszen a MAFC elleni szombati bajnoki mérkőzés a rájátszás szempontjából különösen fontos. Nem mindegy, melyik csapat visz több pontot magával, ha a tavaszi folytatásban egy csoportban maradnak.

Az OB I B-s felnőtt bajnokság ötödik fordulójában újabb fontos kihívás vár csapatunkra. A majdani rájátszás, illetve az osztályban való bent maradás szempontjából ismét egy olyan ellenféllel veszi fel a küzdelmet a csabai alakulat, amely létfontosságú lehet a végelszámoláskor. Nevezetesen a MAFC 113 együttese érkezik a Viharsarokba. Vendégeink az eddig lefutott négy fordulóban sikerélmény nélkül maradtak, kikaptak a Szegedtől, a Kaposvártól, a Dunakanyartól és a Vasastól. E közben békéscsabai legénység háromszor kapitulált, a Vasas, az OSC és a Cegléd ellen maradt alul, miközben a székesfehérváriakat legyőzte. Ha most a főváros egyetemistákat ellen sikerre viszi a bajnoki találkozót, jelentős lépéselőnybe kerülhetnek velük szemben.

A találkozó előtt dr. Szilágyi Kristóf vezetőedzőnk így gondolkodott egy nappal az összecsapás előtt az esélyekről: — A négynapos hosszú hétvége utolsó napján, kedden nálunk járt a Nagyvárad csapata, akikkel egy nagyon hasznos, hatnegyedes edzőmérkőzést játszottunk, ami kapóra jött, hiszen az ősz legfontosabb mérkőzésére vár ránk holnap. Ha a MAFC nagyarányú vereségeikből indulunk ki, akkor az könnyen megtéveszthetnek bennünket, mert ők is erre a mérkőzésére készülnek, és biztosak lehetünk benne, hogy mindent el is fognak követni ők is a győzelem érdekében. Bár sok van még a bajnokságból, és még csak októbert írunk, de a holnapi eredmény minden bizonnyal hatással lesz a végső helyezésekre is. A tét és az ellenfél játékstílusa miatt biztos vagyok benne, hogy egy nagyon kemény, brusztolós találkozó vár ránk, ahol kiemelten fontos lesz, hogy megőrizzük a higgadtságunkat. Annál is inkább mert sajnos, nálunk munkahelyi elfoglaltság, valamint kisebb sérülések miatt nehezített volt a felkészülésünk, de holnap arra a derbire félre kell tennünk mindent. Volt csapattársaim, a rutinos Békési Ákos, valamint dr. Helembai Gábor játéka még ma is meghatározónak számít a fővárosi együttesben, ezért rájuk külön is készülünk.

A program. Október 27., szombat, 11.00 óra: Swietelsky-Békéscsaba—MAFC 113. 15.00: Kaposvári VK—A HÍD OSC Újbuda. 16.00: Fehérvár VSE, Székesfehérvár—Ceglédi VSE. 17.30: Dunakanyar Waterpolo, Szentendre—Szegedi FVCS. A Vasas SC—BVSC-Zugló mérkőzést hét közben játszották, az eredmény: 10—11.

Az állás a negyedik forduló után: 1. BVSC-Zugló 13, 2. Vasas SC 12, 3. Szegedi FVCS 9, 4. Dunakanyar Waterpolo, Szentendre 9, 5. Ceglédi VSE 6, 6. A HÍD OSC Újbuda 6, 7. Kaposvári VK 4, 8. Swietelsky-Békéscsaba 3, 9. Fehérvár VSE, Székesfehérvár 0, 10. MAFC 113 0.

Az OB I B-s utánpótlás-bajnokságban is az ötödik forduló küzdelmeit rendezik meg a hét végén. Fiataljaink is hazai környezetben küzdhetnek meg a pontokért, ellenfelük a Tatabánya triója lesz. Egyik csapatunkra sem vár könnyű feladat, hiszen az ifjúságiak esetében a tatabányaiak némi lépéselőnyben vannak, másik két csapatunk pedig eddig közel hasonló eredménysort mondhat magáénak.

A program. Ifjúságiak. Október 28., vasárnap, 12.30: Ceglédi VSE—Oázis SC, Budapest. 13.00: A HÍD OSC-Újbuda—Koelner-Csongrád. 13.30: Swietelsky-Békéscsaba—Tatabányai VSE. 16.00: Hódmezővásárhelyi VSC—Hírös Sport, Kecskemét. 16.30: Ybl Water Polo Club, Budapest—Kaposvári VK. 17.00: Újpesti VSE II.—Fehérvár VSE, Székesfehérvár. A Vidám Vízilovak VCSE, Budapest—Dunakanyar Waterpolo, Szentendre mérkőzést ma játsszák.

Az állás négy forduló után. Ifjúságiak: 1. Kaposvári VK 12, 2. A HÍD OSC-Újbuda 9, 3. Hódmezővásárhelyi VSC 9, 4. Tatabányai VSE 6, 5. Koelner-Csongrád 9, 6. Ceglédi VSE 6, 7. Fehérvár VSE, Székesfehérvár 6, 8. Oázis SC, Budapest 6, 9. Újpesti VSE II. 3, 10. Vidám Vízilovak VCSE, Budapest 3, 11. Ybl Water Polo Club, Budapest 3, 12. Swietelsky-Békéscsaba 3, 13. Hírös Sport, Kecskemét 3, 14. Dunakanyar Waterpolo, Szentendre 0.

A program. Serdülők. Október 28., vasárnap, 10.00: A HÍD OSC-Újbuda—Koelner-Csongrád. 11.15: Ceglédi VSE—Oázis SC, Budapest. 12.15: Swietelsky-Békéscsaba—Tatabányai VSE. 12.30: Hódmezővásárhelyi VSC—Hírös Sport, Kecskemét. 14.00: Újpesti VSE II.—Fehérvár VSE, Székesfehérvár. 15.15: Ybl Water Polo Club, Budapest—Kaposvári VK. A Vidám Vízilovak VCSE, Budapest—Dunakanyar Waterpolo, Szentendre mérkőzést ma játsszák.

Az állás négy forduló után. Serdülők: 1. Koelner-Csongrád 12, 2. A HÍD OSC-Újbuda 12, 3. Kaposvári VK 9, 4. Ybl Water Polo Club 9, 5. Fehérvár VSE, Székesfehérvár 9, 6. Vidám Vízilovak VCSE, Budapest 9, 7. Újpesti VSE II. 6, 8. Dunakanyar Waterpolo, Szentendre 6, 9. Tatabányai VSE 3, 10. Oázis SC, Budapest 3, 11. Hírös Sport, Kecskemét 3, 12. Ceglédi VSE 0, 13. Swietelsky-Békéscsaba 0, 14. Hódmezővásárhelyi VSC 0.

A program. Gyermek korcsoport. Október 28., vasárnap, 10.00: Ceglédi VSE—Oázis SC, Budapest. 11.00: Hódmezővásárhelyi VSC—Hírös Sport, Kecskemét. 11.00: Swietelsky-Békéscsaba—Tatabányai VSE. 11.30: A HÍD OSC-Újbuda—Aeroprodukt-Csongrád. 14.00: Ybl Water Polo Club, Budapest—Kaposvári VK. 15.30: Újpesti VSE II.—Fehérvár VSE, Székesfehérvár. A Vidám Vízilovak VCSE, Budapest—Dunakanyar Waterpolo, Szentendre mérkőzést ma játsszák.

Az állás négy forduló után. Gyermek korosztály: 1. Hírös Sport, Kecskemét 12, 2. A HÍD OSC-Újbuda 12, 3. Újpesti VSE II. 9, 4. Tatabányai VSE 9, 5. Swietelsky-Békéscsaba 9, 6. Oázis SC, Budapest 9, 7. Ybl Water Polo Club 6, 8. Ceglédi VSE 6, 9. Aeroprodukt-Csongrád 3, 10. Fehérvár VSE, Székesfehérvár 3, 11. Dunakanyar Waterpolo, Szentendre 3, 12. Kaposvári VK 0, 13. Vidám Vízilovak VCSE, Budapest 0, 14. Hódmezővásárhelyi VSC 0.

A ceglédi mérkőzésbe nem tudott beleállni a viharsarki alakulat

Bár a naptár szombatot mutat, az ünnepek miatti átrendezés okán hétköznapnak lett besorolva. Ezért aztán a késő estére, 19 órára írták ki a bajnoki találkozót, ami lehet rossz is, de jó is számunkra, hiszen játékosaink többsége munkából érkezett Ceglédre, vagyis estére szabaddá vált. Ám egy ilyen esti derbi, különösen munka után, igencsak fárasztó.

Ceglédi VSE—Swietelsky-Békéscsaba 9—3 (3—1, 3—0, 1—1, 2—1)

OB I B-s vízilabda-mérkőzés, B csoport, Cegléd, 100 néző. V.: Füzesi Zsolt, Homonnai Dániel. Cegléd: Lajkó — Hajek, Szilágyi M. 2, Simon G. 4, Muth, Tószegi, Bernula 1. Cs.: Bicskei, Simon B. 2 (1), Juhász, Milus, Újházi, Korb. Edző: Horváth Viktor. Békéscsaba: Ormai — Sóvári 1, Mikházi, Páll, dr. Szilágyi, K., Ajtai 2, Darabos. Cs.: Lukácsi S., Laczó P., Csökmei, Tóth F., Fodor, Takács. Edző: dr. Szilágyi Kristóf, Fodor Ádám.

Gól emberelőnyből: 8/0, ill. 5/1. Büntetők: 1/1, ill. 0/0. Az eredmény alakulása: 2—1, 6—1, 9—2.

Lajkó Nikolas 81, Ormai Zoltán 47 százalékon védett. Ormaié a jó teljesítmények közé tartozik, a hazaiak kapusának produktuma azonban az átlagnál jóval kimagaslóbb. És ez nem csak azért lett 81 százalékos, mert a megszokottnál jóval hatékonyabban védett, hanem annak is köszönhető, hogy a békéscsabai lövők legtöbbször rosszul céloztak. Ennek meg egyik oka: a házigazda remekül védekezett, főleg az első félidőben. Ekkor teljesen kiszorították a csabaiakat a kapu elől, a vendégek centerjátéka pedig igencsak akadozott. A kilenc kapott gól még idegenben úgy, ahogy elmegy, ám a három lőtt találat nagyon gyatra teljesítmény. De úgy is fogalmazhatunk: ezen a napon a kemény mérkőzésbe nem tudott beleállni a viharsarki legénység. Egyetlen pozitívum: egy újabb újonc, az ifjúsági korú Darabos György debütált a felnőtt csapatban, rá nem lehetet panasz, küzdött, ment előre, a hozzáállása korához képest jó volt. Ez a vereség után minden bizonnyal jól jön a két hét bajnoki szünet, lehet rendezni a sorokat, és mentálisan felkészülni egy újabb alsóházi rangadóra a MAFC ellen.

Mestermérleg. Dr. Szilágyi Kristóf: — A szégyenteljes vereségre az sem lehet magyarázat, hogy munkanapon, késő este, idegenben került sor a mérkőzésre. A 9—3-as végeredmény még hízelgő is, ha Ormai Zoli nem hárít számos ziccert, akkor még nagyobb lehetett volna a különbség. Jó pár játékosnak el kell gondolkodni a mai produktumon, a folytatásban más hozzáállást várok tőlük.

További eredmények: MAFC 113—Vasas 7—17. BVSC-Zugló—Dunakanyar Waterpolo, Szentendre 20—14. A HÍD OSC Újbuda—Fehérvár VSE, Székesfehérvár 9—8. Szegedi FVCS—Kaposvári VK 20—2.

Az állás a harmadik forduló után: 1. Vasas SC 12, 2. BVSC-Zugló 10, 3. Szegedi FVCS 9, 4. Dunakanyar Waterpolo, Szentendre 9, 5. Ceglédi VSE 6, 6. A HÍD OSC Újbuda 6, 7. Kaposvári VK 4, 8. Swietelsky-Békéscsaba 3, 9. Fehérvár VSE, Székesfehérvár 0, 10. MAFC 113 0.

Címlapképünkön a múlt héten kétszázadik bajnoki gólját meglövő Ajtai Miklós veszi tűz alá a kaput, aki további két egységgel gyarapította találatai számát, ám ez is kevés volt az üdvösséghez Cegléden

Hárompontos csapatok összecsapása a „hétköznapi szombaton”

A negyedik fordulókra kerül sor a hét végén a felnőtt és utánpótlás OB I B-s bajnokságokban. Felnőtt csapatunk szombaton Ceglédre, az utánpótlás trió pedig vasárnap Kaposvárra utazik.

OB I B-s felnőtt csapatunk egy héttel ezelőtt megszerezte első győzelmét a székesfehérváriak ellen, ami lendületet adhat a folytatásra. A mieink és a Pest megyeiek is egyaránt három ponttal rendelkeznek az eddig lejátszott három forduló után, ami egyben azt jelenti, hogy mindkét alakulat egy győzelemmel és két vereséggel áll a tabellán, a Békéscsaba gólkülönbsége eggyel jobb (-6), mint szombati ellenfelüké (-7). A viharsarki alakulat a már említett fehérváriak legyőzés emellett vereséget szenvedtek a Vasastól és az A HÍD OSC Újbudától. Eközben a ceglédiek az első fordulóban legyőzték a kaposváriakat, majd két vereség következett a Dunakanyar Waterpolo, Szentendre és a Vasas csapataitól. Ezek alapján remek kis mérkőzésre van kilátás.

— Kisebb nehézséget okoz, hogy ez a szombat hétköznapnak számít, ezért az esti órákban rendezik a mérkőzést, ahová játékosaink is munkából érkeznek — kezdte az elvárásokról dr. Szilágyi Kristóf vezetőedző. — Ráadásul most fiatalokat sem tudunk vinni az összecsapásra, miután ők másnap Kaposvárott játszanak, ahová kora hajnalban indulnak. Vendéglátónk kétarcú csapat: olykor egészen gyenge teljesítményt nyújtanak, máskor pedig bravúrokra képesek. Egy biztos, ismerve Horváth Viktor edzőkollégámat, sokmozgásos, úszós játékot nyújtanak, erre kell felkészülnünk. Akad három-négy meghatározó játékosuk, akik eldönthetik a találkozók sorsát, ilyenek például a gólerős Simon testvérek. Közülük a fiatalabb, Balázs, tavaly például ifjúsági gólkirály volt a bajnokságban. Rajtunk áll, mire jutunk, egy biztos, nagyon fegyelmezetten kell játszanunk ahhoz, hogy sikeresek legyünk Cegléden.

A 4. forduló programja. Október 13., szombat, 10 óra: BVSC-Zugló—Dunakanyar Waterpolo, Szentendre. 15.15: A HÍD OSC Újbuda—Fehérvár VSE, Székesfehérvár. 18.00: Szegedi FVCS—Kaposvári VK. 19.00: Ceglédi VSE—Swietelsky-Békéscsaba. A MAFC 113—Vasas SC találkozót hét közben lejátszották, az eredmény: 7—17.

Az állás a harmadik forduló után: 1. Vasas SC 12, 2. Dunakanyar Waterpolo, Szentendre 9, 3. BVSC-Zugló 7, 4. Szegedi FVCS 6, 5. Kaposvári VK 4, 6. Swietelsky-Békéscsaba 3, 7. Ceglédi VSE 3, 8. A HÍD OSC Újbuda 3, 9. Fehérvár VSE, Székesfehérvár 0, 10. MAFC 113 0.

Az OB I B-s utánpótlás-bajnokságok során a tavalyi esztendőben is remek eredményekkel előrukkoló Kaposvárhoz látogat ifjúsági, serdülő és gyermek csapatunk. Az erőviszonyokat tekintve talán a gyermek korosztályos gárdánknak lesz a könnyebb dolga.

A program. Ifjúságiak. Október 14., vasárnap, 10.00: Kaposvári VK—Swietelsky-Békéscsaba. 12.30: Hódmezővásárhelyi VSC—Ybl Water Polo Club. 12.30: Dunakanyar Waterpolo, Szentendre—A HÍD OSC-Újbuda. 12.30: Hírös Sport, Kecskemét—Oázis SC, Budapest. 16.00: Vidám Vízilovak VCSE, Budapest—Ceglédi VSE. 16.15: Koelner-Csongrád—Újpesti VSE II. 17.30: Fehérvár VSE, Székesfehérvár—Tatabányai VSE.

Az állás három forduló után. Ifjúságiak: 1. Kaposvári VK 9, 2. Fehérvár VSE, Székesfehérvár 6, 3. Tatabányai VSE 6, 4.  Hódmezővásárhelyi VSC 6, 5. A HÍD OSC-Újbuda 6. Koelner-Csongrád 6, 7. Újpesti VSE II. 3, 8. Vidám Vízilovak VCSE, Budapest 3, 9. Swietelsky-Békéscsaba 3, 10. Ceglédi VSE 3, 11. Oázis SC, Budapest 3, 12. Ybl Water Polo Club 3, 13. Hírös Sport, Kecskemét 3, 14. Dunakanyar Waterpolo, Szentendre 0.

A program. Serdülők. Október 14., vasárnap, 11.00: Hódmezővásárhelyi VSC—Ybl Water Polo Club. 11.15: Dunakanyar Waterpolo, Szentendre—A HÍD OSC-Újbuda. 11.15: Hírös Sport, Kecskemét—Oázis SC, Budapest. 12.15: Kaposvári VK—Swietelsky-Békéscsaba. 13.00: Vidám Vízilovak VCSE, Budapest—Ceglédi VSE. 15.00: Koelner-Csongrád—Újpesti VSE II. 15.00: Fehérvár VSE, Székesfehérvár—Tatabányai VSE.

Az állás három forduló után. Serdülők: 1. Koelner-Csongrád 9, 2. A HÍD OSC-Újbuda 9, 3. Kaposvári VK 6, 4. Fehérvár VSE, Székesfehérvár 6, 5. Újpesti VSE II. 6, 6. Dunakanyar Waterpolo, Szentendre 6, 7. Vidám Vízilovak VCSE, Budapest 6, 8. Ybl Water Polo Club 6, 9. Tatabányai VSE 3, 10. Oázis SC, Budapest 3, 11. Swietelsky-Békéscsaba 0, 12. Ceglédi VSE 0, 13. Hírös Sport, Kecskemét 0, 14. Hódmezővásárhelyi VSC 0.

A program. Gyermek korcsoport. Október 14., vasárnap, 10.00: Dunakanyar Waterpolo, Szentendre—A HÍD OSC-Újbuda. 10.00: Hírös Sport, Kecskemét—Oázis SC, Budapest. 13.30: Kaposvári VK—Swietelsky-Békéscsaba. 13.45: Koelner-Csongrád—Újpesti VSE II. 14.00: Hódmezővásárhelyi VSC—Ybl Water Polo Club. 14.30: Vidám Vízilovak VCSE, Budapest—Ceglédi VSE. 16.15: Fehérvár VSE, Székesfehérvár—Tatabányai VSE.

Az állás három forduló után. Gyermek korosztály: 1. Hírös Sport, Kecskemét 9, 2. A HÍD OSC-Újbuda 9, 3. Oázis SC, Budapest 9, 4. Tatabányai VSE 6, 5. Swietelsky-Békéscsaba 6, 6. Újpesti VSE II. 6, 7. Aeroprodukt-Csongrád 3, 8. Ceglédi VSE 3, 9. Fehérvár VSE, Székesfehérvár 3, 10. Ybl Water Polo Club 3, 11. Dunakanyar Waterpolo, Szentendre 3, 12. Hódmezővásárhelyi VSC 0, 13. Kaposvári VK 0, 14. Vidám Vízilovak VCSE, Budapest 0.

Kiemelten fontos mérkőzés vár felnőtt csapatunkra szombaton

OB I B-s szinten mind a felnőtteknél, mind az utánpótlás korosztályokban a harmadik fordulóra kerül sor hét végén. Igaz, esetünkben a fiatalok még csak másodszor ugranak vízbe bajnoki pontokért, ugyanis a második fordulóból elhalasztották a Cegléd elleni bajnokijukat, mivel a Pest megyei városban is ezekben a napokban téliesítik az uszodát.

Felnőtt csapatunk az első két körben, idegenben küzdött a pontok reményében, e hét végén első ízben játszik hazai környezetben. Eddig nem sok siker fűződött az újjá alakult gárda nevéhez, most azonban nagyobb eséllyel pályáznak arra, hogy begyűjtsék első pontjaikat. Ugyanis az a Fehérvár VS, Székesfehérvár érkezik az Árpád fürdő — immár sátortetős — uszodájába, amely hasonló nehézségekkel, így nulla ponttal kezdte az idei bajnokságot. Míg a mieink a Vasas, majd az OSC otthonában szenvedtek vereséget (7—5, 13—7), addig a fehérváriak a Dunakanyarban, idegenben és a Vasastól a fővárosban kaptak ki (8—12, 9—14).

— Kiemelten fontos mérkőzés vár ránk az OB I B újonca, a Székesfehérvár ellen — kezdte mondandóját dr. Szilágyi Kristóf vezetőedző. — Az OB II-ből való feljutás után még erősödött is szombati ellenfelünk, ott játszik például az a Kiss Gyula, aki egykoron a csabai gárda gólerős játékosa volt, de külön figyelmet fogunk szentelni Albert Barnabásnak is, aki szintén a gólszerzésben jeleskedik. Egyébként a fehérvári együttes néhány rutinos játékosból és sok ifjúságiból és juniorból tevődik össze. Estünkben pozitívum, hogy ezen a kiemelten fontos találkozón számíthatunk a rutinos Németh Dani játékára. Egyébként a Fejér megyeiek is kiemelten kezelik ezt az összecsapást, amit alátámaszt, hogy már ma megérkeznek Békéscsabára. Izgalmas meccsre van tehát kilátás, tulajdonképpen két hasonló erőt képviselő gárda csap össze, csak ugye tudott, hogy a mi játékosállományunk gyengült a tavalyihoz képest, a fehérváriaké viszont erősödött.

A program. Október 6., szombat, 11.00: Swietelsky-Békéscsaba—Fehérvár VSE, Székesfehérvár. 12.00: Vasas SC—Ceglédi VSE. 14.00: Kaposvári VK—BVSC-Zugló. 15.30: A HÍD OSC Újbuda—Szegedi FVCS. 16.00: Dunakanyar Waterpolo, Szentendre—MAFC 113.

Az állás a második forduló után: 1. Dunakanyar Waterpolo, Szentendre 6, 2. BVSC-Zugló 6, 3. Vasas 6, 4. Szegedi FVCS 3, 5. Kaposvári VK 3, 6. A HÍD OSC Újbuda 3, 7. Ceglédi VSE 3, 8. Swietelsky-Békéscsaba 0, 9. Fehérvár VSE, Székesfehérvár 0, 10. MAFC 113 0.

Utánpótlás csapataink, is ebben a bajnokságban, első ízben mutatkoznak be hazai környezetben. Ellenfelük a fővárosból érkezik, mégpedig a Vidám Vízilovak VCSE néven futó ifjúsági, serdülő és gyermek korosztályú együttesei teszik tiszteletüket az Árpád fürdőben. Nagy kérdés, hogy a kétheti vízhiány, illetve az ezen a héten lezajlott Garabonciás napok miatt milyen állapotban lesz az ifjúsági és serdülő csapatunk? Ugyanis éppen ez utóbbi miatt — hiába van már fedett uszoda — az edzéslátogatottság nagyon alacsony volt.

Ifjúságiak. A második forduló eredményei: Hódmezővásárhelyi VSC—Tatabányai VSE 14—11. Koelner-Csongrádi VSE—Ybl Water Polo Club 19—18. Vidám Vízilovak VCSE, Budapest—A HÍD OSC-Újbuda 6—10. Dunakanyar Waterpolo, Szentendre—Fehérvár VSE 9—21, Székesfehérvár. Hírös Sport, Kecskemét—Kaposvári VK 6—23. Oázis SC, Budapest—Újpesti VSE II. 14—11.

A harmadik forduló programja. Ifjúságiak. Október 7., vasárnap, 12.30: Tatabányai VSE—Újpesti VSE II. 12.30: Hírös Sport, Kecskemét—Dunakanyar Waterpolo, Szentendre. 13.00: A HÍD OSC-Újbuda—Kaposvári VK. 13.30: Swietelsky-Békéscsaba—Vidám Vízilovak VCSE, Budapest. 16.15: Koelner-Csongrád—Hódmezővásárhelyi VSC. 16.30: Ybl Water Polo Club—Ceglédi VSE. 17.30: Oázis SC, Budapest—Fehérvár VSE, Székesfehérvár.

Az állás két forduló után. Ifjúságiak: 1. Kaposvári VK 6, 2. A HÍD OSC-Újbuda 6, 3. Hódmezővásárhelyi VSC 6, 4. Újpesti VSE II. 3, 5. Fehérvár VSE, Székesfehérvár 3, 6. Vidám Vízilovak VCSE, Budapest 3, 7. Tatabányai VSE 3, 8. Ybl Water Polo Club 3, 9. Oázis SC, Budapest 3, 10. Koelner-Csongrád 3, 11. Swietelsky-Békéscsaba 0, 12. Ceglédi VSE 0, 13. Hírös Sport, Kecskemét 0, 14. Dunakanyar Waterpolo, Szentendre 0.

Serdülők. A második forduló eredményei: Hódmezővásárhelyi VSC—Tatabányai VSE 0—16. Koelner-Csongrádi VSE—Ybl Water Polo Club 20—9. Vidám Vízilovak VCSE, Budapest—A HÍD OSC-Újbuda 9—16. Dunakanyar Waterpolo, Szentendre—Fehérvár VSE 13—16, Székesfehérvár. Hírös Sport, Kecskemét—Kaposvári VK 10—19. Oázis SC, Budapest—Újpesti VSE II. 6—8.

A harmadik forduló programja. Serdülők. Október 7., vasárnap, 10.00: A HÍD OSC-Újbuda—Kaposvári VK. 11.15: Tatabányai VSE—Újpesti VSE II. 11.15: Hírös Sport, Kecskemét—Dunakanyar Waterpolo, Szentendre. 12.15: Swietelsky-Békéscsaba—Vidám Vízilovak VCSE, Budapest. 15.00: Koelner-Csongrád—Hódmezővásárhelyi VSC. 15.15: Ybl Water Polo Club—Ceglédi VSE. 16.00: Oázis SC, Budapest—Fehérvár VSE, Székesfehérvár.

Az állás két forduló után. Serdülők: 1. Koelner-Csongrád 6, 2. A HÍD OSC-Újbuda 6, 3. Kaposvári VK 6, 4. Oázis SC, Budapest 3, 5. Tatabányai VSE 3, 6. Újpesti VSE II. 3, 7. Dunakanyar Waterpolo, Szentendre 3, 8. Fehérvár VSE, Székesfehérvár 3, 9. Vidám Vízilovak VCSE, Budapest 3, 10. Ybl Water Polo Club 3, 11. Swietelsky-Békéscsaba 0, 12. Hírös Sport, Kecskemét 0, 13. Ceglédi VSE 0, 14. Hódmezővásárhelyi VSC 0.

Gyermek korosztály. A második forduló eredményei: Hódmezővásárhelyi VSC—Tatabányai VSE 4—14. Koelner-Csongrádi VSE—Ybl Water Polo Club 6—8. Vidám Vízilovak VCSE, Budapest—A HÍD OSC-Újbuda 3—11. Dunakanyar Waterpolo, Szentendre—Fehérvár VSE 13—7, Székesfehérvár. Hírös Sport, Kecskemét—Kaposvári VK 20—7. Oázis SC, Budapest—Újpesti VSE II. 10—8.

A harmadik forduló programja. Gyermek korosztály. Október 7., vasárnap, 10.00: Tatabányai VSE—Újpesti VSE II. 10.00: Hírös Sport, Kecskemét—Dunakanyar Waterpolo, Szentendre. 11.00: Swietelsky-Békéscsaba—Vidám Vízilovak VCSE, Budapest. 11.30: A HÍD OSC-Újbuda—Kaposvári VK. 13.45: Aeroprodukt-Csongrád—Hódmezővásárhelyi VSC. 14.00: Ybl Water Polo Club—Ceglédi VSE. 14.30: Oázis SC, Budapest—Fehérvár VSE, Székesfehérvár.

Az állás két forduló után. Gyermek korosztály: 1. Hírös Sport, Kecskemét 6, 2. A HÍD OSC-Újbuda 6, 3. Tatabányai VSE 6, 4. Oázis SC, Budapest 6, 5. Újpesti VSE II. 3, 6. Swietelsky-Békéscsaba 3, 7. Dunakanyar Waterpolo, Szentendre 3, 8. Ybl Water Polo Club 3, 9. Fehérvár VSE, Székesfehérvár 3, 10. Aeroprodukt-Csongrád 0, 11. Ceglédi VSE 0, 12. Kaposvári VK 0, 13. Hódmezővásárhelyi VSC 0, 14. Vidám Vízilovak VCSE, Budapest 0.

A második negyed ötperces rövidzárlata eldöntötte a mérkőzést

Ismét a fővárosba utazott OB I B-s felnőtt gárdánk a bajnokság második fordulójának keretében. Ezúttal az A HÍD OSC Újbuda vendégeként csobbantak vízbe a Nyéki Imre Uszodában, és a várakozással ellentétben nem volt sikerélménye a csapatnak.

A HÍD OSC Újbuda—Swietelsky-Békéscsaba 13—7 (2—0, 5—1, 3—4, 3—2)

OB I B-s vízilabda-mérkőzés, B csoport, Budapest, 100 néző. V.: Vogel Gábor, Tordai Gábor. OSC: Galambos — Gergely 2, Kincses, Szegedi 1, Dávid, Baross 1, Szabó P. 3. Cs.: Szalai (kapus), Szeles, Turán 3, Blum 1, Vásárhelyi, Sipos 2, Ofella. Edző: Tóth László. Békéscsaba: Ormai — Sóvári 4, Mikházi, Páll, dr. Szilágyi 1, Ajtai 2, Takács. Cs.: Lukácsi S., Gellény, Gyebnár, Mucsi, Fodor, Csökmei, Tóth F. Edző: Borsos Pál, dr. Szilágyi Kristóf.

Gól emberelőnyből: 11/5, ill. 14/4. Büntetők: 0/0, ill. 0/0. Kipontozódott: Kincses, ill. Fodor. Az eredmény alakulása: 2—0, 2—1, 7—1, 7—3, 9—4, 12—5.

Nem is kezdődött rosszul a mérkőzés békéscsabai szempontból, hiszen a második negyed elején még csak 2—1-et mutatott az eredményjelző. A második negyed volt a fordulópont, amikor jött egy ötperces rendkívül rossz széria, amikor elől különösen pontatlanul játszott, és gyenge minőségű lövésekkel operált a viharsarki alakulat, amiből viszont rendre lefordult a fiatal, gyors erőkből álló házigazda, és szinte sakk-matt helyzetet alakított ki Ormai Zoltán kapuja előtt, aki sokszor kénytelen volt tehetetlenül szemlélni az eseményeket. Ráadásul az emberelőnyös helyzeteket is nagy hibaszázalékkal használta ki a Békéscsaba, ezekből az elpuskázott helyzetekből is gyors kontrákkal fordult le az OSC.

Mestermérleg. Dr. Szilágyi Kristóf: — Sajnos, a mérkőzés egyetlen pozitívuma mindössze az volt, hogy bemutatkozott csapatunkban a fiatal, még csak 14 esztendős Gellény Zétény. Pontatlan játékunk és rossz emberelőnyös helyzeteink kihasználása visszavezethető a kétheti uszodahiányra is. Jövő héten a székesfehérváriak elleni hazai találkozón csapatként többet kell nyújtanunk a siker érdekében.

További eredmények: BVSC-Zugló—Szegedi FVCS 16—15. MAFC 113—Kaposvári VK 6—19. Ceglédi VSE—Dunakanyar Waterpolo, Szentendre 9—16. Fehérvár VSE, Székesfehérvár—Vasas SC 9—14.
Az állás a második forduló után: 1. Dunakanyar Waterpolo, Szentendre 6, 2. BVSC-Zugló 6, 3. Vasas 6, 4. Szegedi FVCS 3, 5. Kaposvári VK 3, 6. A HÍD OSC Újbuda 3, 7. Ceglédi VSE 3, 8. Swietelsky-Békéscsaba 0, 9. Fehérvár VSE, Székesfehérvár 0, 10. MAFC 113 0.

Címlapképünkön: a mérkőzés egyetlen pozitívuma, hogy bemutatkozhatott a felnőtt csapatban a fiatal Gellény Zétény (fehér sapkában)