ímkézett bejegyzés

Vízilabda több fronton péntektől vasárnapig

Már péntektől bemozdul Békés megyében a vízilabda élet: nyitányként a sulipóló eseményére kerül sor, majd szombattól a bajnoki pontokért játszanak csapataink a különböző korosztályokban.

Az idei Sulipóló Békés megyei eseményére május 20-án, pénteken, azaz holnap kerül sor a békéscsabai Árpád fürdőben. Eredetileg éppen egy héttel korábban rendezték volna, ám a vacak időjárás miatt erre a hétre halasztották az eseményt. Tavaly 14 békéscsabai és gyulai iskolai csapat küzdött az országos döntőbe jutásért, ahová a három korcsoport első helyezettjei juthatnak el. Az előzetes jelzések szerint idén is hasonló létszámú gárda küzd majd az egynapos rendezvényen a végső helyezésekért. Kezdés 9 órakor az Árpádban.

Az OB I B-ben az első nyolc helyért folyó rájátszás ötödik fordulóját rendezik meg szombaton. Csapatunk hazai környezetben fogadja a listavezető UVSE Continental gárdáját. A rájátszás első körében, a jobbára huszonéves fiatalokból álló újpestiek a fővárosban 16—7-re nyertek a Csirkefogók ellen. A papírforma ezúttal is mellettük szól, de a hazai pálya előnyét kihasználva alakulhat másként is az eredmény. A találkozóra az esti órákban kerül sor, mert az Árpád fürdőben reggeltől késő délutánig rendezik meg a hagyományos Viharsarok Kupa úszóversenyt. A találkozó kijelölt játékvezetői: Kiss Attila, Homonnai Dániel.

A program. Május 21., szombat, 10.00: Eszterházy Károly FSC, Eger—BVSC-Zugló. 11.00: Kanizsa VSE—Ybl Water Polo Club. 11.30: Angyalföldi Sportiskola DSE—Neptun VSC. 18.00: Csabai Csirkefogók VK—UVSE Continental.

A felsőház állása az 1-8. helyért a 4. forduló után: 1. UVSE Continental 24, 2 Neptun VSC 23, 3. Ybl Water Polo Club 21, 4. BVSC-Zugló 18, 5. Kanizsa VSE 16, 6. Angyalföldi Sportiskola DSE 10, 7. Csabai Csirkefogók VK 7, 8. Eszterházy Károly FSC, Eger 1.

A gyermek III. korcsoportos fiatalok a nemzetközi vidékbajnokság Zöld csoportjában az utolsó körhöz, a 22-25. fordulóhoz érkeztek. A korcsoport záró eseményére Csongrádon kerül sor, ahol minden gárda négy mérkőzést játszik két napon át. A jelenleg bronzos helyen tanyázó, Ajtai Miklós edző vezette csapatunk minimális lépéshátrányban van a nagyváradiakkal és a házigazdákkal szemben, ezen akár javíthatnak is. Hamar dűlőre vihetik a dolgot, hiszen e két csapattal rögtön az első napon méri össze tudását.

A program. Május 21., szombat, 12.00: Csabai Csirkefogók VK—Dinamo Prosper Oradea CS, Nagyvárad (román). 13.00: Szentesi VK II.—Csongrádi VVSE. 14.00: SKP Kosice, Kassa (szlovák)—Viitorul Cluj CSS, Kolozsvár (román) 15.00: Csabai Csirkefogók VK—Csongrádi VVSE. 16.00: Viitorul Cluj CSS, Kolozsvár—Szentesi VK II. 17.00: Dinamo Prosper Oradea CS, Nagyvárad—SKP Kosice, Kassa. Május 22., vasárnap, 9.00: Csabai Csirkefogók VK—Szentesi VK II. 10.00: SKP Kosice, Kassa—Csongrádi VVSE. 11.00: Viitorul Cluj CSS, Kolozsvár—Dinamo Prosper Oradea CS, Nagyvárad. 12.00: Csabai Csirkefogók VK—SKP Kosice, Kassa. 13.00: Dinamo Prosper Oradea CS, Nagyvárad—Szentesi VK II. 14.00: Csongrádi VVSE—Viitorul Cluj CSS, Kolozsvár.

A Zöld csoport állása a 21. forduló után: 1. Dinamo Prosper Oradea CS, Nagyvárad 48, 2. Csongrádi VVSE 46, 3. Csabai Csirkefogók VK 43, 4. SKP Kosice, Kassa 33, 5. Szentesi VK II. 18, 6. Viitorul Cluj CSS, Kolozsvár 0.

Az ifjúságiak és a serdülők az országos bajnokság Keleti csoportjának 5. tornarendszerű fordulóban érdekeltek, amelynek során Miskolcra látogatnak. A két utánpótlás csapatunk ellenfele az Oázis SC lesz. Mindkét estben eddig csapatunk több pontot gyűjtött, mint ellenfele, így értelemszerűen győzelemre esélyesek a borsodi megyeszékhelyen.

A program. Május 22., vasárnap. Ifjúságiak. 12.15:  Ceglédi VSE—MTK, Budapest. 14.45: Csabai Csirkefogók VK—Oázis SC, Budapest. 16.45: Csongrádi VVSE—Hírös Sport Iskola, Kecskemét. 17.15: Hódmezővásárhelyi VSC—MVLC Miskolci VC.

Az ifjúsági korcsoport állása: 1. MVLC Miskolci VC 48, 2. MTK, Budapest 36, 3. Ceglédi VSE 29, 4. Hódmezővásárhelyi VSC 28, 5. Csabai Csirkefogók VK 27, 6. Csongrádi VVSE 24, 7. Oázis SC, Budapest 8, 8. Hírös Sport Iskola, Kecskemét 1.

A program. Május 22., vasárnap. Serdülők. 11.00:  Ceglédi VSE—MTK, Budapest. 13.30: Csabai Csirkefogók VK—Oázis SC, Budapest. 15.30: Csongrádi VVSE—Hírös Sport Iskola, Kecskemét. 16.00: Hódmezővásárhelyi VSC—MVLC Miskolci VC.

A serdülő korosztály állása: 1. MTK Budapest 47, 2. Csabai Csirkefogók VK 42, 3. Hódmezővásárhelyi VSC 37, 4. Ceglédi VSE 31, 5. MVLC Miskolci VC 20, 6. Oázis SC, Budapest 15, 7. Hírös Sport Iskola, Kecskemét 5, 8. Csongrádi VVSE 4.

Nem sikerült kisiklatni a Kanizsa gyorsot

201605 rácz norbert centerben fotó kiss dani cspA negyedik fordulót rendezték az OB I B-s férfi bajnokságban az 1—8. helyért folyó csatában, amelynek során csapatunk a hajnali órákban kelt útra és a 410 kilométerre lévő Nagykanizsára utazott.

Kanizsai VSE—Csabai Csirkefogók VK 10—7 (3—1, 2—1, 3—0, 2—5)

OB I B-s vízilabda-mérkőzés, rájátszás az 1—8. helyért, Nagykanizsa, 100 néző. V.: Füzesi Zsolt, Nővé Gyula. Nagykanizsa: Kiss Cs. — Virt 1, dr. Szécsi 3, Cserdi 2, Klie 1, Kaszper, Cseh 1. Cs.: Bakó 1, Gulyás 1, Kéri, Kis Zs., Kocsmár, Molnár. Edző: Simonka Ferenc. Békéscsaba: Gál — Tinka 1, Szabó I. L. 1, Józsa 1, Mucsi, Ajtai 1, Makra 1. Cs.: Bodor, Szeles, Rácz 2, Sajtos, Zsilák, Péter, Tifrea. Edző: Kádár József.

Gól emberelőnyből: 7/1, ill. 9/2. Büntetők: 0/0, ill. 2/0. Kipontozódott: Kaszper. Az eredmény alakulása: 1—0, 1—1, 3—1, 3—2, 8—2, 9—3, 9—7.

Négy és félórás utazás után a déli harangszóra kezdődött meg a mérkőzés Nagykanizsán. Érdekesség, hogy a tavalyi békéscsabai csapat két erőssége, dr. Szécsi Dávid és Cseh Attila idén már a vendéglátók együttesést erősítették, sőt, gólokkal járultak hozzá új csapatuk győzelméhez, az egyébként iramos, és magas színvonalú összecsapáson. A csabaiaknál munkahelyi elfoglaltság miatt hiányzott Németh Dániel, akinek átlövésgóljaira nagy szükség lett volna, miként sokszor eredményes centerjátékára is. Ugyancsak nem tartott a gárdával Hajdu Attila, aki a rájátszás eddigi mérkőzései egyikén sem állt a csapat rendelkezésére. A találkozó elején kiütköztek a Csirkefogókon a hosszú utazás fáradalmai, nem véletlen, hogy tekintélyes előnyre tett szert a Nagykanizsa. Ebben az időszakban akadoztak a támadások, és gondok akadtak a lövésekkel is. Jellemző, hogy több ziccer és két büntető is kimaradt csabai részről. Ráadásul nem érkeztek a passzok időben a helyzetbe került játékosokhoz, ez is lépéshátrányba hozta a viharsarki egyletet. A hajrá jobban sikerült, megkezdte a felzárkózást a Békéscsaba, de utolérni már nem tudta ellenfelét. Így a rájátszásban pont nélkül áll a csapat a négy forduló során.

Mestermérleg. Kádár József: — Pontatlan támadójáték miatt nem tudtunk szorosabb eredményt elérni Nagykanizsán.

További eredmények és tabella később.

Címlapképünkön: Rácz Norbertre (6) a center posztján is több feladat hárult, két góllal járult hozzá a csapata eredményéhez – fotó: Kiss Dani

Többfrontos május közepi ütközet a hét utolsó két napján

A felnőttektől a gyermek korosztályosokig, több fronton is nehéz ütközet vár csapatainkra a május közepi hét végén. Az OB I B-s csapatunkra ráadásul hosszú, csaknem 800 kilométeres út vár, de a fiatalok is mind idegenben ugranak vízbe a különböző bajnokságok keretében. Az ifistáknak annyi könnyebbségük van, hogy a vasárnap országos bajnokságot megelőző napon hazai környezetben játsszák a nemzetközi vidékbajnoki fordulót.

OB I B-s felnőtt csapatunkra hosszú utazás vár, mondhatni, az egyik legtávolabbi csapathoz, a Kanizsa VSE együtteséhez látogat szombaton. Az 1-8. helyért folyó rájátszás 4. fordulójában, Nagykanizsán délben kezdődik a mérkőzés, a találkozó kijelölt játékvezető párosa: Füzesi Zsolt és Nővé Gyula. A két csapat egymás mögött áll a tabellán, igaz, a vendéglátóknak hat ponttal van többjük, mint a Csirkefogóknak. A mieinknek eddig nem sok sikerük volt a rájátszásban, reménykedhetünk, hogy most sikeresebben szerepelnek és akár három pontot is lefaraghatnak a hátrányból.

Az OB I B hét végi programja. Május 14., szombat, 12.00: Kanizsa VSE—Csabai Csirkefogók VK. 12.30: Angyalföldi Sportiskola DSE—Eszterházy Károly FSC, Eger. 16.00: Neptun VSC—BVSC-Zugló. 19.30: Ybl Water Polo Club—UVSE Continental.

A felsőház állása az 1-8. helyért a 3. forduló után: 1. UVSE Continental 24, 2 Neptun VSC 20, 3. Ybl Water Polo Club (111—71) 18, 4. BVSC-Zugló 18 (95—75), 5. Kanizsa VSE 13, 6. Csabai Csirkefogók VK 7 (89—111), 7. Angyalföldi Sportiskola DSE 7 (93—129), 8. Eszterházy Károly FSC, Eger 1.

Az ifjúsági nemzetközi vidékbajnokságban az utolsó, hatodik körre kerül sor, amelynek Békéscsaba a rendezője. Összesen öt mérkőzésre kerül sor az Árpád fürdőben szombaton, a mieink két alkalommal meccselnek, először a szentesiekkel, majd a Bajával mérik össze tudásukat.

A program. Május 14., szombat, 10.00: Csabai Csirkefogók VK—Szentesi Üdülőközpont. 11.00: Sugovica VS, Baja—Clubul Sportiv Crisul Oradea, Nagyvárad (román). 12.00: Kalocsa VSE—Szentesi Üdülőközpont. 13.00: Csabai Csirkefogók VK—Sugovica VS, Baja. 14.00: Clubul Sportiv Crisul Oradea, Nagyvárad—Kalocsai ÚVE.

Az állás az ötödik kör (9-10. forduló) után: 1.  Csabai Csirkefogók VK 24 (145—63), 2. Clubul Sportiv Crisul Oradea, Nagyvárad 24 (150—78), 3. Szentesi Üdülőközpont 18, 4. Sugovica VS, Baja 9, 5. Kalocsai ÚVE 0.

A gyermek IV. korcsoportos nemzetközi vidékbajnokságban mindkét csapatunk, a gyulai és a békéscsabai is érdekelt lesz a hét végén. A kétnapos, tornarendszerű eseményen az előbbiek a Kék csoportban Kiskunfélegyházán, a csabaiak a Zöld csoportban Nagyváradon csobbannak vízbe, a két nap alatt négy-négy találkozón.

A program, Kék csoport. Május 14., szombat, 9.00: Kiskunfélegyházi VSE—Hódmezővásárhelyi VSC. 10.00: Gyulai VK—Csongrádi VVSE. 11.00: Szentesi VK II.—OCTOPUS Búvár- és Vízilabda Egyesület, Veresegyház. 12.00: Hódmezővásárhelyi VSC—Csongrádi VVSE. 13:00: Gyulai VK—Szentesi VK II. 14.00: OCTOPUS Búvár- és Vízilabda Egyesület, Veresegyház—Kiskunfélegyházi VSE. Május 15., vasárnap, 9.00: Csongrádi VVSE—Kiskunfélegyházi VSE. 10.00: Hódmezővásárhelyi VSC—Szentesi VK II. 11.00: Gyulai VK—OCTOPUS Búvár- és Vízilabda Egyesület, Veresegyház. 12.00: Szentesi VK II.—Csongrádi VVSE. 13.00: OCTOPUS Búvár- és Vízilabda Egyesület, Veresegyház—Hódmezővásárhelyi VSC. 14.00: Gyulai VK—Kiskunfélegyházi VSE.

A Kék csoport állása a negyedik kör (16 forduló) után: 1. Csongrádi VVSE 46, 2. Gyulai VK 34, 3. Szentesi VK II. 33, 4. OCTOPUS Búvár- és Vízilabda Egyesület, Veresegyház 21, 5. Kiskunfélegyházi VSE 6, 6. Hódmezővásárhelyi VSC 3.

Zöld csoport. Május 14., szombat, 9.00: Csabai Csirkefogók VK—Szolnoki VSC. 10.00: Aqua SE, Nyíregyháza—Szegedi Vízipóló Suli. 11.00: Csabai Csirkefogók VK—Clubul Sportiv Crisul Oradea, Nagyvárad (román). 12.00: Szolnoki VSC—Szegedi Vízipóló Suli. 16.00: Clubul Sportiv Crisul Oradea, Nagyvárad—Aqua SE, Nyíregyháza. Május 15., vasárnap, 9.00: Csabai Csirkefogók VK—Aqua SE, Nyíregyháza. 10.00: Szegedi Vízipóló Suli—Clubul Sportiv Crisul Oradea, Nagyvárad. 11.00: Aqua SE, Nyíregyháza—Szolnoki VSC. 12.00: Csabai Csirkefogók VK—Szegedi Vízipóló Suli. 16.00: Clubul Sportiv Crisul Oradea, Nagyvárad—Szolnoki VSC.

A Zöld csoport állása a harmadik kör (12 forduló) után: 1. Csabai Csirkefogók VK 28, 2. Clubul Sportiv Crisul Oradea, Nagyvárad 26, 3. Szegedi Vízipóló Suli 23, 4. Szolnoki VSC 7, 5. Aqua SE, Nyíregyháza 2.

Az ifjúsági, serdülő és gyermek korcsoportos országos bajnokság Keleti csoportjának 18. fordulóját rendezik meg a hét végén. A gyermek korcsoport számára ez lesz az utolsó forduló, a két idősebb korosztályra a vasárnapion kívül még három tornakör vár. Fiataljaink Hódmezővásárhelyre utaznak vasárnap, hogy a régi riválissal szemben felvegyék a harcot.

A program. Ifjúságiak. Május 15. vasárnap, 10.00: Ceglédi VSE—MVLC Miskolci VC. 11.00: MTK, Budapest—Csongrádi VVSE. 11.15: Hírös Sport Iskola, Kecskemét—Oázis SC, Budapest. 13.30: Hódmezővásárhelyi VSC—Csabai Csirkefogók VK.

Az ifjúsági korcsoport állása: 1. MVLC Miskolci VC 45, 2. MTK, Budapest 33, 3. Ceglédi VSE 29, 4. Hódmezővásárhelyi VSC 28, 5. Csongrádi VVSE 24 (201—180), 6. Csabai Csirkefogók VK 24 (221—201), 7. Oázis SC, Budapest 5, 8. Hírös Sport Iskola, Kecskemét 1.

A program. Serdülők. Május 15. vasárnap, 10.00: Hírös Sport Iskola, Kecskemét—Oázis SC, Budapest. 11.00: Hódmezővásárhelyi VSC—Csabai Csirkefogók VK. 12.30: Ceglédi VSE—MVLC Miskolci VC. 13.30: MTK, Budapest—Csongrádi VVSE.

A serdülő korosztály állása: 1. MTK Budapest 44, 2. Csabai Csirkefogók VK 39, 3. Hódmezővásárhelyi VSC 37, 4. Ceglédi VSE 31, 5. MVLC Miskolci VC 17, 6. Oázis SC, Budapest 12, 7. Hírös Sport Iskola, Kecskemét 5, 8. Csongrádi VVSE 4.

A program. Gyermek korcsoport. Május 15. vasárnap, 11.00: Aqua SE Nyíregyháza—Váci VSE. 11.15: Ceglédi VSE—MVLC Miskolci VC. 12.15: Hódmezővásárhelyi VSC—Csabai Csirkefogók VK. 12.15: MTK, Budapest—Csongrádi VVSE. 12.30: Hírös Sport Iskola, Kecskemét—Oázis SC, Budapest.

A gyermek korcsoport állása: 1. Hódmezővásárhelyi VSC 48, 2. Váci VSE 38, 3. Aqua SE Nyíregyháza 30 (205—167), 4. Oázis SC, Budapest 30 (160—140), 5. Csabai Csirkefogók VK 30 (142—131), 6. Ceglédi VSE 28, 7. Hírös Sport Iskola, Kecskemét 22, 8. Csongrádi VVSE 14, 9. MVLC Miskolci VC 6, 10. MTK Budapest 3.

„Gyilkos” meccsen egygólos vereség az angyalföldiektől

polob1 bodor csanád01Az OB I B-s bajnokság rájátszásnak felső házában a harmadik fordulót rendezték meg. Csapatunk harmadszor is egy fővárosi csapattal mérhették össze tudásukat, és ezúttal egy „gyilkos” meccsen az utolsó pillanatban maradtak alul az angyalföldiekkel szemben.

Csabai Csirkefogók VK—Angyalföldi Sportiskola DSE 13—14 (4—3, 3—5, 4—1, 2—5)

OB I B-s vízilabda-mérkőzés, Békéscsaba, 100 néző. V.: Innes Máté, Nóvé Gyula. Békéscsaba: Gál — Tinka 4, Szabó I. L., Józsa, Ajtai 1, Makra 2 (1), Németh D. 1. Cs.: Bodor, Szeles 1, Rácz 2, Mucsi, Sajtos, Zsilák 2. Edző: Kádár József. Angyalföld: Kátai — Török, Kóczé 1, Hartman, Takács 1, Varga D. 9 (3), Cseh 2. Cs.: Fekete, Bertha 1, Nagy D. Edző: Kenéz György.

Gól emberelőnyből: 12/5, ill. 12/4. Büntetők: 1/1, ill. 3/3. Kipontozódott: Szabó I. L., Mucsi, Ajtai, Németh D., ill. Török, Cseh. Kiállítás cserével: Németh D. Az eredmény alakulása: 3—1, 3—3, 7—4, 7—8, 11—8, 11—11, 13—12.

Igencsak változatos, lüktető és „harakiris” találkozót hozott a szombati összecsapás. Szaporán estek a gólok, védekezésből nem igazán vizsgáztak jól a csapatok. Viszont felváltva vezettek, akadt mindkét csapatnak remek szériája, amikor látványos gólokkal jutottak előnyhöz. A végjáték aztán ugyancsak izgalmasan alakult. A kemény játék miatt „hullottak” a játékosok, akadt dolga a játékvezetőknek. A finisben ismét vezettek a csabaiak, a lefújás előtt két és negyed perccel 13—12-öt mutatott az eredményjelző, ám ekkor Varga Dániel megrázta magát, és egymaga fordított. Igaz, a végső gólt fél perccel a vége előtt büntetőből dobta. A házigazdák amúgy nem nagyon tudták tartani, jellemző, hogy csapata utolsó öt gólját egymaga jegyezte. Nálunk a sok kipontozódás megpecsételte az együttes sorsát.

További eredmények: BVSC-Zugló—Ybl Water Polo Club 10—9. Kanizsa VSE—Eszterházy Károly FSC, Eger 14—7. Neptun VSC—UVSE Continental 11—15.

A felsőház állása az 1-8. helyért a 3. forduló után: 1. UVSE Continental 24, 2 Neptun VSC 20, 3. Ybl Water Polo Club (111—71) 18, 4. BVSC-Zugló 18 (95—75), 5. Kanizsa VSE 13, 6. Csabai Csirkefogók VK 7 (89—111), 7. Angyalföldi Sportiskola DSE 7 (93—129), 8. Eszterházy Károly FSC, Eger 1.

Címlapképünkön Bodor Csanád célozza meg az ellenfél kapuját

Tartalékosan, rövid kispaddal utaztak Csongrádra

IMG_2288 cspAz alapszakasz utolsó két fordulójára került sor a hét végén a vízilabda OB II-es bajnokságban. A Csabai csirkefogók „öregfiúk” csapata a házigazda csongrádiakkal, majd a szomszédvár szentesiekkel találkozott a vízben.

Csabai Csirkefogók VK II.—Csongrádi VVSE II. 6—10 (2—4, 2—1, 0—3, 2—2)

OB II-es vízilabda-mérkőzés, Csongrád. V.: Berki András. Békéscsaba: Csendes — Lukácsi M., Laczó P., Pop 2, Gyebnár, Dávid 2, Sipaki 1. Cs.: Danciu (kapus), Borsos 1. Játékos edző: Borsos Pál. Csongrád: Boldizsár — Veres, Huszka 1, Szabó T., Szabó Zs. 5, Konkoly 1, Kozák. Cs.: Vecseri 1, Ludányi, Szécsényi 1, Czirbus, Zetkó, Váczi, Kátai-Benedek 1. Játékos edző: Kozák László.

Gól emberelőnyből: 6/0, ill. 4/2. Büntetők: 0/0, ill. 1/0. Kipontozódott: Laczó P., ill. Veres.

Az első negyed még szorosan alakult, ám az erősen tartalékos, ráadásul rövid kispaddal rendelkező Békéscsaba a folytatásban kevesebb ellenállást volt képes kifejteni.

Csabai Csirkefogók VK II.—Szentesi VK II. 11—13 (5—5, 3—2, 1—3, 2—3)

OB II-es vízilabda-mérkőzés, Csongrád. V.: Szénászky Zsolt. Békéscsaba: Danciu — id. Lukácsi S. 2, Laczó P. 2, Pop 4, Gyebnár, Dávid 1, Csendes 1. Cs.: Miklós, Sipaki, Borsos 1. Játékos edző: Borsos Pál. Szentes: Bíró — Zentai, Juhász 3, Pengő, Czirok 2, Dongó 1, Szabó J. 1. Cs.: Négyessy, Szabó R., Torday 6 (2), Csuka, Fekecs. Játékos edző: Czirok Csaba.

Gól emberelőnyből: 5/0, ill. 7/5. Büntetők: 0/0, ill. 2/2. Kipontozódott: id. Lukácsi S. Kiállítás cserével: Fekecs.

Remekül kezdtek a csabai öregek, pillanatok alatt 3—0 volt az eredmény. Sőt, a folytatásban is4—2-re, majd 8—6-ra is vezettek, ám a tartalékosság és a rövid kispad megbosszulta magát, így 10—10 után ismét vesztesen hagyta el a medencét a viharsarki egylet.

További eredmények: Clubul Sportiv Crisul Oradea Masters, Nagyvárad (román)—Szegedi VTK 9—14. Csongrádi VVSE II.—Szentesi VK II. 16—9. Szegedi UVTE—Hódmezővásárhelyi VSC II. 19—4. Hódmezővásárhelyi VSC II.—Clubul Sportiv Crisul Oradea Masters, Nagyvárad 7—11. Szegedi VTK—Szegedi UVTE 8—16.

Az OB II Keleti csoportjának állása a kilencedik kör (18 forduló) után: 1. Szegedi UVTE 49, 2. Clubul Sportiv Crisul Oradea Masters, Nagyvárad 38, 3. Szegedi VTK 24, 4. Csongrádi VVSE II. 23, 5. Szentesi VK II. 22, 6. Hódmezővásárhelyi VSC II. 14 (139—187), 7. Csabai Csirkefogók VK II. 14 (167—224).

Címlapképünkön Laczó Péter veszi tűz alá a kaput