ímkézett bejegyzés

Kilencből hét pontot begyűjtöttek csapataink

Dobos Ferenc (szemben) nemcsak eredményesen védekezett az ifjúságiak mérkőzésén, hanem két góllal hozzájárult a mai győzelemhez – fotó: T. Petka Anita

Izgalmas három mérkőzés várt vasárnap az országos utánpótlás-bajnokságban szereplő csapatainkra, hiszen egy teljesen ismeretlen, de az eddigi eredmények alapján hasonszőrű trió érkezett Békéscsabára.

Swietelsky-Békéscsaba–Soproni VSE 8–7 (2–1, 2–2, 2–4, 2–0)

Országos vízilabda-bajnokság, rájátszás, A2 B csoport, ifjúságiak, Békéscsaba. V.: Szabó Xénia, Szabó Nándor. Békéscsaba: Korcsok P. – Budai, Dobos 2, Hajdu A., Gémesi 2, Szanyi 1, Fodor Zs. 3. Cs.: Beregszászi (kapus), Zimbran, Sajtos, Lisztes, Pojendán, Fölker. Edző: Ajtai Miklós. Sopron: Hruby – Szili Á. 1, Szili B., Tóth Sz. 4 (2), Gátas Miklós 2, Gátas Mátyás, Tátrai. Cs.: Pál, Kassai, Czibula. Edző: Piotr Resiak, Matyuga-Kovács Rita. Gól emberelőnyből: 8/2, ill. 8/3. Büntetők: 2/0, ill. 2/2. Kipontozódott: Budai, Szanyi, ill. Szili B.

Változatos csatát hozott az összecsapás, a mérkőzés különböző szakaszaiban hol az egyik, hol a másik félnél volt az előny. Az utolsó negyedre kanyarodva 7–6-ra még a soproniak vezettek, ám az eredményes védekezésnek, valamint Dobos Ferenc, majd egy perccel a lefújás előtt Fodor Zsombor góljainak köszönhetően fordított csapatunk, és végül behúzta a három pontot.

Ajtai Miklós: – Nem jó előjelekkel vágtunk bele a mai napba, öt maródink volt betegség és sérülés miatt. Különösen Bozgán Bence hiányát gondoltam nagy hátránynak, de a csapat becsületére, erősen tartalékosan is mindent elkövettek a győzelem érdekében. Bár akadtak kisebb hibák, de eredményesen harcolt a gárda, a rövid kispad ellenére kiegyensúlyozottan küzdöttek. Végül a három pont megszerzésével pozitívan zártuk a napot.

További eredmények. Ifjúságiak: Angyalföldi DSI–KÓPÉ Dunakanyar Waterpolo Leányfalu 14–12. Hódmezővásárhelyi VSC–Genesys OSC Újbuda 6–11.

Az állás hat forduló után. Ifjúságiak: 1. Genesys OSC Újbuda 15, 2. Hódmezővásárhelyi VSC 12, 3. KÓPÉ Dunakanyar Waterpolo Leányfalu 11, 4. Swietelsky-Békéscsaba 7, 5. Soproni VSE 6, 6. Angyalföldi DSI 3.

Swietelsky-Békéscsaba–Soproni VSE 14–5 (2–0, 4–3, 4–1, 4–1)

Országos vízilabda-bajnokság, rájátszás, A2 B csoport, serdülők, Békéscsaba. V.: Szabó Nándor, Mihály Máté. Békéscsaba: Korcsok P. – Budai, Hajdu A. 2, Szatmári L. 1, Szanyi 2, Fodor Zs. 5, Pojendán. Cs.: Beregszászi (kapus), Szathmáry Zs., Sajtos, Pónya O. 1, Pallag 1, Rácz 2, Lisztes. Edző: Fodor Ádám. Sopron: Sill – Rinner, Szántó 1, Holpár 1, Szili B., Czibula 2, Pál. Cs.: Németh (kapus), Aranyos, Deák, Kovács B., Rápolthy 1. Edző: Piotr Resiak, Matyuga-Kovács Rita. Gól emberelőnyből: 7/3, ill. 11/1. Büntetők: 0/0, ill. 2/0. Kiállítás 4 percre: Sajtos. Kipontozódott: Pojendán.

Az első perctől kezdve kidomborodott csapatunk fölénye, fokozatosan elhúztak ellenfelüktől, és végül magabiztos győzelmet arattak.

Fodor Ádám: – Nem úgy kezdte a mérkőzést a csapat, ahogy szerettem volna, de aztán belelendültek fiataljaink. Különösen a védekezés tetszett, amiből ráadásul jól építettük fel a támadásokat is. Ellenfelünk ma nem talált fogást rajtunk. Bár nagy gólkülönbségű a végeredmény, mégis parázs csata volt a vízben. Mindkét gárda sokat próbálkozott, de nekünk minden jobban sikerült ezen a napon.

További eredmények. Serdülők: Angyalföldi DSI–KÓPÉ Dunakanyar Waterpolo Leányfalu 13–14. Hódmezővásárhelyi VSC–Genesys OSC Újbuda 2–12.

Az állás hat forduló után. Serdülők: 1. Genesys OSC Újbuda 18, 2. Angyalföldi DSI 10, 3. Swietelsky-Békéscsaba 9, 4. KÓPÉ Dunakanyar Waterpolo Leányfalu 9, 5. Soproni VSE 6, 6. Hódmezővásárhelyi VSC 2.

Swietelsky-Békéscsaba–Soproni VSE 5–5 – büntetőkkel 16–17 (2–1, 1–2, 1–2, 1–0)

Országos vízilabda-bajnokság, rájátszás, A2 B csoport, gyermek korosztály, Békéscsaba. V.: Mihály Máté, Szabó Xénia. Békéscsaba: Krizsán – Szatmári L. 4 (2), Szathmáry Zs., Zimbran, Rácz 4 (2), Pónya O. 3 (3), Fölker. Cs.: Such, Korcsok N. 3 (3), Suhajda Z., Bazsó, Pallag 2 (1), Csüllög. Edző: Katona Péter. Sopron: Sill – Rinner 4 (3), Aranyos 3 (2), Szántó 3 (2), Holpár 5 (3), Rápolthy 3 (2), Kovács B. Cs.: Deák. Edző: Piotr Resiak, Matyuga-Kovács Rita. Gól emberelőnyből: 8/2, ill. 8/0. Büntetők: 15/11, ill. 15/12.

A két veretlen ki-kitalálkozójának rendes játék idejében felváltva vezettek a csapatok, majd a harmadik negyed vége felé kétgólos előnyre tett szert a vendéggárda. Innen hozta döntetlenre a meccset Rácz Domonkos és Szatmári Levente egy-egy utolsó negyedben esett találatával, majd következtek az ötméteresek. Ez viszont nemcsak hallatlanul izgalmas, hanem nagyon hosszan tartó volt, ugyanis mindkét csapat játékosai 15 alkalommal álltak szemben az ellenfél kapujával. Végül a soproniak három kihagyás után a tizenkettediket bedobták, a mieink nem, így egy pont a házigazdáké, kettő pedig a vendégeké.

Katona Péter: – Azt kaptam, amire számítottam: egy hasonszőrű, kemény, harcos csapat érkezett Békéscsabára. Az alapjátékban elért 5–5-ös végeredmény azt bizonyítja, mindkét gárda stabilan, feszesen védekezett. Bár akadtak kisebb hibák, de ebben a korosztályban ez még természetes. Annál is inkább, mert sok gyereknek ez már a második mérkőzése volt ezen a napon. Ám így is tartása volt a csapatnak, amit bizonyít, hogy 3–5-ről kiegyenlítettünk a végjátékban. Az ötméteres dobások pedig egy nagy lutri, itt bármelyik egylet elnyerhette volna a két pontot. Erre nem lehet igazán felkészülni, maximum mentálisan, de ma e téren alulmaradtunk. Ennek ellenére nagyon büszke vagyok a gyerekekre, hiszen az eddigi két veretlen csapott össze, amiből egy ponttal tudtunk kikerülni. A mai harcosság is alátámasztja, hogy jó irányba haladunk. Ez mindhárom korosztályra igaz, edzői kollektívánk mindent elkövet a további jövőbeli siker érdekében.

További eredmények. Gyermek korcsoport: Angyalföldi DSI–KÓPÉ Dunakanyar Waterpolo Leányfalu 10–5. Hódmezővásárhelyi VSC–Genesys OSC Újbuda 5–4.

Az állás hat forduló után. Gyermek korcsoport: 1. Soproni VSE 17, 2. Swietelsky-Békéscsaba 16, 3. Genesys OSC Újbuda 9, 4. Angyalföldi DSI 9, 5. Hódmezővásárhelyi VSC 3, 6. KÓPÉ Dunakanyar Waterpolo Leányfalu 0.

Veretlenek csatája az országos utánpótlás-bajnokságban

Március utolsó hétvégéjén is több mérkőzés vár csapatainkra: a két nap alatt hét derbiről adunk majd beszámolót. Nevezetesen az országos utánpótlás-bajnokság újabb állomásáról, a gyermek I. és a baby korcsoport vidékbajnokságáról.

Gyermek I. korosztályosaink a Délkeleti vidékbajnokság Piros csoportjában játszanak két meccset szombaton. A rájátszás harmadik körének a békéscsabai Árpád fürdő ad otthon. Nyitányként a kecskemétiekkel, majd az ebéd utáni órákban a Csongrádi VVSE együttesével csapnak össze.

A program. Március 25., szombat, 10.00 óra: Csabai Csirkefogók VK–Kecskeméti Sportiskola. 11.00: Ceglédi VSE–Csongrádi VVSE. 12.30: Ceglédi VSE–Kecskeméti Sportiskola. 13.30: Csabai Csirkefogók VK–Csongrádi VVSE.

A rájátszás 2. körének (3-4. forduló) állása a Piros csoportban: 1. Ceglédi VSE 9, 2. Kecskeméti Sportiskola 9, 3. Csabai Csirkefogók VK 6, 4. Csongrádi VVSE 0. (Azonos pontszám esetén az egymás elleni mérkőzés dönt.)

Baby korosztályosaink szombaton Szegedre utaznak, hogy a Délkeleti vidékbajnokság nyolcadik fordulójában meccseljenek kétszer is. Ezúttal a mórahalmiakkal szemben és a Csongrád ellen teszteli Dobra Róbert edző fejlődésüket.

A program. Március 25., szombat, 8.30 óra: Legrand Szentesi VK–Szegedi Vízipóló Suli I. 9.20: Mórahalom VK–Csabai Csirkefogók VK. 10.10: Szegedi Vízipóló Suli II.–Legrand Szentesi VK. 11.00: Mórahalom VK–Hódmezővásárhelyi VSC. 11.50: Csabai Csirkefogók VK–Csongrádi VVSE. 12.40: Szolnoki Dózsa–Hódmezővásárhelyi VSC. 13.30: Kecskeméti Sportiskola–Csongrádi VVSE. 14.20: Szolnoki Dózsa–Szegedi Vízipóló Suli II. 15.10: Kecskeméti Sportiskola–Szegedi Vízipóló Suli I.

Az országos utánpótlás-bajnokságban szereplő három korosztályos együttesünkre igencsak nehéz hétvége vár, ugyanis egy teljesen ismeretlen ellenfél, a Soproni VSE triója jön vasárnap Békéscsabára. A távolról érkező csapataik szinte teljesen hasonszőrűeknek tűnnek, mint a mieink, ugyanis az eddigiek során szinte ugyanannyi pontot gyűjtöttek. Így teljesen nyílt három csata várható, a gyermek korosztályban pedig az is tét, melyik csapat tudja megőrizni eddigi veretlenségét. A forduló játékvezetői: Mihály, Máté, Szabó Nándor, Szabó Xénia.

A program. Ifjúságiak. Március 26., vasárnap, 10.00 óra: Swietelsky-Békéscsaba–Soproni VSE. 12.30: Angyalföldi DSI–KÓPÉ Dunakanyar Waterpolo Leányfalu. 13.30: Hódmezővásárhelyi VSC–Genesys OSC Újbuda.

Az állás öt forduló után. Ifjúságiak: 1. Genesys OSC Újbuda 12, 2. Hódmezővásárhelyi VSC 12, 3. KÓPÉ Dunakanyar Waterpolo Leányfalu 8, 4. Soproni VSE 6, 5. Swietelsky-Békéscsaba 4, 6. Angyalföldi DSI 3.

A program. Serdülők. Március 26., vasárnap, 11.15 óra: Swietelsky-Békéscsaba–Soproni VSE. 11.15: Angyalföldi DSI–KÓPÉ Dunakanyar Waterpolo Leányfalu. 12.00: Hódmezővásárhelyi VSC–Genesys OSC Újbuda.

Az állás öt forduló után. Serdülők: 1. Genesys OSC Újbuda 15, 2. Angyalföldi DSI 10, 3. Soproni VSE 6, 4. KÓPÉ Dunakanyar Waterpolo Leányfalu 6, 5. Swietelsky-Békéscsaba 6, 6. Hódmezővásárhelyi VSC 2.

A program. Gyermek korcsoport. Március 26., vasárnap, 10.00 óra: Angyalföldi DSI–KÓPÉ Dunakanyar Waterpolo Leányfalu. 10.30: Hódmezővásárhelyi VSC–Genesys OSC Újbuda. 12.30: Swietelsky-Békéscsaba–Soproni VSE.

Az állás öt forduló után. Gyermek korcsoport: 1. Swietelsky-Békéscsaba 15, 2. Soproni VSE 15, 3. Genesys OSC Újbuda 9, 4. Angyalföldi DSI 6, 5. Hódmezővásárhelyi VSC 0, 6. KÓPÉ Dunakanyar Waterpolo Leányfalu 0.

Gyermek csapatunk továbbra is százszázalékos, az ifjúságiaknál büntetők döntöttek, ahol egy pontra voltak jók fiataljaink

Az ifjúságiak mérkőzésén Gémesi Ádám a finisben kiegyenlítette a találkozó állását, ami után következhettek az ötméteresek, amelyben azonban csapatunk most alulmaradt – fotó: T. Petka Anita

A sorsolás szeszélye folytán sorozatban negyedik mérkőzését játszotta hazai környezetben, a békéscsabai Árpád fürdőben az országos utánpótlás-bajnokság rájátszásában ifjúsági, serdülő és gyermek korosztályos csapatunk. Ezúttal a Dunakanyarból érkezett ellenfél a viharsarki megyeszékhelyre, akikkel szemben felemás sikerrel zártuk a napot.

Swietelsky-Békéscsaba–KÓPÉ Dunakanyar Waterpolo Leányfalu 14–14 – büntetőkkel 16–18 (3–2, 4–4, 5–4, 2–4, 2–4)

Országos vízilabda-bajnokság, rájátszás, A2 B csoport, ifjúságiak, Békéscsaba. V.: Pásztor Antal, Berki András. Békéscsaba: Korcsok P. – Dobos 5 (2), Hajdu A. 2, Gémesi 3, Szanyi 1, Bozgán 4 (2), Fodor Zs. 1. Cs.: Budai, Sajtos, Tasnádi, Pojendán. Edző: Ajtai Miklós. Dunakanyar: Vida – Arany 3, Gorda 4 (1), Pakusza-Nagy, Sümeghy-Flandorffer 7 (2), Pál 1 (1), Dlauchy 2. Cs.: Horányi (kapus), Fekete, Nagy Kolos, Strigens, Borszéky-Kiss 1 (1). Edző: Németh Zsolt, Tusa Márk. Gól emberelőnyből: 7/4, ill. 5/2. Büntetők: 7/4, ill. 5/5.

A rendes játékidő nagy részében vezetett csapatunk, volt olyan periódus, amikor négy góllal is, innen állt fel a Dunakanyar, mi több, a finisben átvették a vezetést, ám Gémesi Ádám akciógóljával egyenlítettek fiataljaink a lefújás előtt másfél perccel. Jött a büntetőpárbaj, amelynek során a mieink kétszer hibáztak, a vendégek egyszer sem, így csak egy pontot szereztek a csabaiak, míg ellenfelüknek kettő járt.

Ajtai Miklós: – Nem mi voltunk a mérkőzés esélyesei, a sípszó előtt talán már kiegyeztem volna egy szoros vereséggel is. Erre mit ad a sors, négy góllal is vezettünk, futott a szekér, amikor egy idő után úgy tűnt, fiataljaink már győztesnek éreztek magukat. Ki is hagytak rendesen, és hiába kértem ki az egyik időmet, hogy rendezzem a sorokat, már nem lehetett visszazökkenteni őket az első két negyed kerékvágásába. A büntető dobások pedig már a lutri kategóriába tartoznak, amiből most megint mi jöttünk ki vesztesen, amiért végül mindössze egy pontot kaptunk. Összességében, ha egy kissé csalódott vagyok is, azért az egy pontnak is örülök.

További eredmények. Ifjúságiak: Soproni VSE–Hódmezővásárhelyi VSC 8–6. Genesys OSC Újbuda–Angyalföldi DSI 20–6.

Az állás öt forduló után. Ifjúságiak: 1. Genesys OSC Újbuda 12, 2. Hódmezővásárhelyi VSC 12, 3. KÓPÉ Dunakanyar Waterpolo Leányfalu 8, 4. Soproni VSE 6, 5. Swietelsky-Békéscsaba 4, 6. Angyalföldi DSI 3.

Swietelsky-Békéscsaba–KÓPÉ Dunakanyar Waterpolo Leányfalu 8–11 (3–3, 3–4, 1–2, 1–2)

Országos vízilabda-bajnokság, rájátszás, A2 B csoport, serdülők, Békéscsaba. V.: Juhász Tibor, Berki András. Békéscsaba: Korcsok P. – Budai, Hajdu A. 1, Szatmári L. 1, Szanyi 3, Fodor Zs. 1, Pojendán 1. Cs.: Lisztes (kapus), Tasnádi, Zimbran, Bazsó, Sajtos 1 (1), Rácz, Szathmáry Zs. Edző: Fodor Ádám. Dunakanyar: Vagyoczky – Arany 1, Gorda 3, Pakusza-Nagy, Sümeghy-Flandorffer 4, Pál, Dlauchy. Cs.: Horányi (kapus), Fekete, Nagy Kolos, Nagy Krisztián, Strigens 2, Demeter, Borszéky-Kiss 1. Edző: Németh Zsolt, Tusa Márk. Gól emberelőnyből: 7/2, ill. 4/3. Büntetők: 1/1, ill. 0/0.

Sokáig teljesen nyílt volt a találkozó, sőt, 6–4-re még a mieink vezettek, ám a fordulás után gólerősebbnek bizonyult az ellenfél és a maga javára fordította a mérkőzést.

Fodor Ádám: – Ezúttal is tartalékosan tudtunk kiállni betegségek és sérülés miatt. A hétköznapokon azt sulykoltam a gyerekekbe: ősszel az alapszakaszban azért küzdöttünk, hogy a rájátszásban már erősebb csapatokkal szemben bizonyíthassunk. Ilyen erősségű találkozóra készülünk a hétköznapokon, ám most fiataljaink a teljesítményük hetven százalékát hozták csak. Próbálkoztunk elöl is, hátul is, de nem láttam viszont azokat a sokat gyakorolt elemeket, amiket hétköznapokon már meg tudnak csinálni. Ami a kapott gólokat illeti: kapusaink jól teljesítettek, de a blokk mögé bejátszott labdákkal szemben ők is tehetetlennek bizonyultak. Ráadásul a leúszásokat sem sikerült gólra váltanunk. Pedig az egész mérkőzés alatt volt keresnivalónk, de úgy tűnik, ellenfelünk ma jobban akarta a győzelmet.

További eredmények. Serdülők: Soproni VSE–Hódmezővásárhelyi VSC 9–3. Genesys OSC Újbuda–Angyalföldi DSI 7–6.

Az állás öt forduló után. Serdülők: 1. Genesys OSC Újbuda 15, 2. Angyalföldi DSI 10, 3. Soproni VSE 6, 4. KÓPÉ Dunakanyar Waterpolo Leányfalu 6, 5. Swietelsky-Békéscsaba 6, 6. Hódmezővásárhelyi VSC 2.

Swietelsky-Békéscsaba–KÓPÉ Dunakanyar Waterpolo Leányfalu 16–6 (4–1, 6–1, 1–3, 5–1)

Országos vízilabda-bajnokság, rájátszás, A2 B csoport, gyermek korosztály, Békéscsaba. V.: Juhász Tibor, Pásztor Antal. Békéscsaba: Krizsán – Szatmári L. 4, Bazsó 1, Zimbran, Rácz 3, Pónya O. 1, Fölker. Cs.: Gyuricza (kapus), Such 2, Plavecz, Suhajda Z. 1, Szathmáry Zs. 1, Orosz R., Csüllög 2, Nánási 1 (1). Edző: Katona Péter. Dunakanyar: Somogyi – Benedek, Nagy K. 2, Csókay, Kovács G., Baráth, Demeter 2. Cs.: Őri, El Koulali 1, Hegyesi 1. Edző: Németh Zsolt, Tusa Márk. Gól emberelőnyből: 6/3, ill. 9/3. Büntetők: 2/1, ill. 0/0.

A félidő lezárása előtt már 9–1 arányban vezetett csapatunk, így nem okozott gondot a vendégek legyőzése, vagyis a papírformának megfelelő eredmény született a vasárnapi összecsapáson.

Katona Péter: – A sípszó előtt úgy gondoltam, egy könnyebb meccs vár ránk, ami jó lesz gyakorló derbinek a jövő heti, soproniak elleni ki-kitalálkozó előtt. Ez be is igazolódott, fegyelmezetten játszott a csapat, jól tudtuk gyakorolni a taktikai elemeket. A harmadik negyed ugyan elúszott, mert fejben elengedték a fiatalok, ami nem nagyon tetszett, de a végjátékra újra magára talált a csapat, és magabiztos győzelmet aratott. Pedig az elmúlt két hétben inkább egy mini alapozó jellegű munkát végeztettem velük, ahol a fizikai állóképességre fektettük a hangsúlyt, sok lábmunkával. Erről az oldalról nézve végképp elégedett lehetek a gyerekek mai teljesítményével.

További eredmények. Gyermek korcsoport: Soproni VSE–Hódmezővásárhelyi VSC 14–6. Genesys OSC Újbuda–Angyalföldi DSI 7–6.

Az állás öt forduló után. Gyermek korcsoport: 1. Swietelsky-Békéscsaba 15, 2. Soproni VSE 15, 3. Genesys OSC Újbuda 9, 4. Angyalföldi DSI 6, 5. Hódmezővásárhelyi VSC 0, 6. KÓPÉ Dunakanyar Waterpolo Leányfalu 0.

Szombati helyszínek: Kecskemét, Hódmezővásárhely, vasárnap a békéscsabai Árpád fürdő lesz a házigazda

Egy hét szünet után folytatódik az országos utánpótlás-bajnokság, amelynek során a Dunakanyarból érkezik vendég vasárnap Békéscsabára. A vidékbajnoki sorozatban szombaton lesz érdekelt a serdülő korosztályú gárdánk, valamint a fiókcsapatunk, a Gyulai VK. Az előbbiek Kecskemétre, a fürdővárosiak Hódmezővásárhelyre utaznak.

A Délkeleti területi serdülő korosztályú vidékbajnokság alapszakasza a hatodik fordulóhoz érkezett. Ezen a hétvégén a csoport négy együttese Kecskeméten találkozik, ahol a mieink a bajaiakkal és a Mezőtúrral mérkőznek meg.

A program. Március 18., szombat, 12.30 óra: Invictus SC Mezőtúr–Kecskeméti Sportiskola. 13.30: Csabai Csirkefogók VK–Sugovica VSE Baja. 15.00: Invictus SC Mezőtúr–Csabai Csirkefogók VK. 16.00: Sugovica VSE Baja–Kecskeméti Sportiskola.

Az állás az ötödik kör, tíz forduló után: 1. Kecskeméti Sportiskola 27, 2. Csabai Csirkefogók VK 16, 3. Invictus SC Mezőtúr 11, 4. Sugovica VSE Baja 3.

Gyulai fiókcsapatunk a Délkeleti vidékbajnokság gyermek IV. korosztályában immár a hetedik fordulóban igyekszik helyt állni szombaton. Fiataljaink a szegediekkel és a kecskemétiekkel csatáznak Hódmezővásárhelyen.

A program. Március 18., szombat, 12.30 óra: Szolnoki Dózsa–Hódmezővásárhelyi VSC. 13.30: Spartak Patent Subotica Szabadka (szerb)–Szegedi Vízipóló Suli. 14.30: Kecskeméti Sportiskola–Szolnoki Dózsa. 15.30: Szegedi Vízipóló Suli–Gyulai VK. 16.30: Legrand Szentesi VK–Spartak Patent Subotica Szabadka. 17.30: Gyulai VK–Kecskeméti Sportiskola. 18.30: Hódmezővásárhelyi VSC–Legrand Szentesi VK.

Az állás a hatodik kör, 12 forduló után: 1. Szegedi Vízipóló Suli 36, 2. Legrand Szentesi VK 24, 3. Szolnoki Dózsa 22, 4. Spartak Patent Subotica Szabadka 20, 5. Hódmezővásárhelyi VSC 16, 6. Gyulai VK 6, 7. Kecskeméti Sportiskola 0.

Az országos utánpótlás-bajnokság rájátszásában az A2 B csoport mezőnye vasárnap újabb fordulónak néz elébe, amelynek során csapataink a KÓPÉ Dunakanyar Waterpolo Leányfalu trióját fogadják. A két idősebb korosztályban alighanem nyílt lesz a találkozó, a gyermek korcsoportosok esetében a papírforma erősen Katona Péter edző együttese felé hajlik, hiszen a veretlen Békéscsaba játszik a nyeretlen dunakanyarosokkal. Mégpedig Békéscsabán, az Árpád fürdőben a 24. Gáspár Ervin nemzetközi szenior úszó emlékverseny után Berki András, Juhász Tibor, Pásztor Antal trió játékvezetése mellett.

A program. Ifjúságiak. Március 19., vasárnap, 14.30 óra: Swietelsky-Békéscsaba–KÓPÉ Dunakanyar Waterpolo Leányfalu. 15.30: Soproni VSE–Hódmezővásárhelyi VSC. 17.30: Genesys OSC Újbuda–Angyalföldi DSI.

Az állás négy forduló után. Ifjúságiak: 1. Hódmezővásárhelyi VSC 12, 2. Genesys OSC Újbuda 9, 3. KÓPÉ Dunakanyar Waterpolo Leányfalu 6, 4. Soproni VSE 3, 5. Swietelsky-Békéscsaba 3, 6. Angyalföldi DSI 3.

A program. Serdülők. Március 19., vasárnap, 12.00 óra: Swietelsky-Békéscsaba–KÓPÉ Dunakanyar Waterpolo Leányfalu. 13.00: Soproni VSE–Hódmezővásárhelyi VSC. 16.00: Genesys OSC Újbuda–Angyalföldi DSI.

Az állás négy forduló után. Serdülők: 1. Genesys OSC Újbuda 12, 2. Angyalföldi DSI 10, 3. Swietelsky-Békéscsaba 6, 4. Soproni VSE 3, 5. KÓPÉ Dunakanyar Waterpolo Leányfalu 3. 6. Hódmezővásárhelyi VSC 2.

A program. Gyermek korcsoport. Március 19., vasárnap, 13.15 óra: Swietelsky-Békéscsaba–KÓPÉ Dunakanyar Waterpolo Leányfalu. 14.15: Soproni VSE–Hódmezővásárhelyi VSC. 14.30: Genesys OSC Újbuda–Angyalföldi DSI.

Az állás négy forduló után. Gyermek korcsoport: 1. Swietelsky-Békéscsaba 12, 2. Soproni VSE 12, 3. Angyalföldi DSI 6, 4. Genesys OSC Újbuda 6, 5. Hódmezővásárhelyi VSC 0, 6. KÓPÉ Dunakanyar Waterpolo Leányfalu 0.

Két hárompontos és egy kétpontos győzelem a vasárnapi mérleg

Bozgán Bence (jobbra) elemében volt, nem kevesebb, mint hat alkalommal betalált az ifjúságiak mérkőzésén a fővárosiak kapujába – fotó: T. Petka Anita

Az országos utánpótlás-bajnokság A2 B csoportjának harmadik fordulójában még mindig az alapszakasz visszavágóit játszották ezen a hétvégén. Fiataljaink ezúttal az Angyalföldi Sportiskola DSI trióját fogadták ma a békéscsabai Árpád fürdőben. A három izgalmas találkozón a lehetséges kilenc pontból nyolcat begyűjtöttek.

Swietelsky-Békéscsaba–Angyalföldi Sportiskola DSI Budapest 13–11 (5–2, 3–3, 4–3, 1–3)

Országos vízilabda-bajnokság, rájátszás, ifjúságiak, A2 B csoport, alapszakasz, Békéscsaba. V.: Berki András, Pásztor Antal. Békéscsaba: Korcsok P. – Dobos 5 (1), Hajdu A., Gémesi 1, Szanyi, Bozgán 6 (1), Freiberger 1. Cs.: Beregszászi (kapus), Budai, Pojendán, Fodor Zs. Edző: Ajtai Miklós. Angyalföld: Buzogány – Haupert 1, Selmeczi, Gyarmati 1, Tábori D. 6 (2), Szalay, Molnár Botond 1. Cs.: Kozsuharov 1, Berki, Maróti 1, Kalmár, Molnár Benedek. Edző: Schneider Krisztián, Tamás Gergely. Gól emberelőnyből: 4/1, ill. 5/1. Büntetők: 3/2, ill. 3/2. Kipontozódott: Szalay.

Fiataljaink az első félidőre eldöntötték a találkozó sorsát, amikor már 8–4-re vezettek. A fővárosiak a finisben jól hajráztak, de csapatunkat utolérni már nem tudták.

Ajtai Miklós: – Reggel azzal ébredtem, hogy ma három győzelemmel zárjuk a napot. Végül is ez bejött. A mi esetünkben különösen nagy értéke van a győzelemnek, hiszen az odavágón 18–9-re kikaptunk a fővárosban. Most viszont egy százszázalékon pörgő ellenfél ellen végig vezetve visszavágtunk. Talán az az egy negatívum, hogy 11 gólt kaptunk, amiből legalább ötöt ajándékba adtunk ellenfelünknek. Ami pedig pozitívum: remekül muzsikáltak kapusaink, és Bozgán Bence hátára vette a csapatot.

További eredmény. További eredmény. Ifjúságiak: Genesys OSC Újbuda–KÓPÉ Dunakanyar Waterpolo Leányfalu 14–8.

Az állás négy forduló után. Ifjúságiak: 1. Hódmezővásárhelyi VSC 12, 2. Genesys OSC Újbuda 9, 3. KÓPÉ Dunakanyar Waterpolo Leányfalu 6, 4. Soproni VSE 3, 5. Swietelsky-Békéscsaba 3, 6. Angyalföldi DSI 3.

Swietelsky-Békéscsaba–Angyalföldi Sportiskola DSI Budapest 8–8 – ötméteresekkel 15–14 (2–0, 3–4, 2–2, 1–2, 7–6)

Országos vízilabda-bajnokság, rájátszás, serdülők, A2 B csoport, alapszakasz, Békéscsaba. V.: Juhász Tibor, Berki András. Békéscsaba: Korcsok P. – Budai 1 (1), Hajdu A. 2 (2), Szanyi 1, Fodor Zs. 6 (2), Pojendán, Freiberger 4 (2). Cs.: Beregszászi (kapus), Kovács B., Szatmári L., Rácz 1, Lisztes. Edző: Fodor Ádám. Angyalföld: Takács – Berki, Krkelic 1, Selmeczi 1, Maróti 5 (2), Haupert, Szalay 5 (3). Cs.: Borzák (kapus), Horgász, Klier, Kalmár 1 (1), Szabó E., Szilágyi 1 (1), Benke. Edző: Schneider Krisztián, Tamás Gergely. Gól emberelőnyből: 5/1, ill. 8/1. Büntetők: 9/7, ill. 10/7. Kiállítás cserével: Haupert.

Változatos mérkőzést hozott a serdülő korosztályúak összecsapása, csapatunk már 5–2-re vezetett, amikor fordítottak a fővárosiak (5–6). Ideiglenesen visszavették a vezetést, de a vendégek újra kezdeményezőbbnek bizonyultak, végül a rendes meccs finisében 7–8 után Rácz Domonkos góljával egyenlített csapatunk, majd az ötmétereseket már magabiztosabb kézzel értékesítették Fodor Ádám tanítványai, így két ponttal gyarapodtak.

Fodor Ádám: – Az odavágón ősszel nagyon rosszul kezdtük a találkozót, most pedig éppen fordítva, a jó rajt után megtorpantunk. Az az igazság, hogy a rendes játékidőben nyernünk kellett volna, de hiányzott a jobb koncentráció, hol a védekezésben, hol a támadások során belehibáztunk. Az alapmérkőzés kapott nyolc góljából hármat ajándékba adtunk ellenfelünknek. Így összességében a játékkal nem voltam elégedett, a két pontnak azért örülök. Tanulságos meccset vívtunk az angyalföldiekkel.

További eredmény. Serdülők: Genesys OSC Újbuda–KÓPÉ Dunakanyar Waterpolo Leányfalu 13–10.

Az állás négy forduló után. Serdülők: 1. Genesys OSC Újbuda 12, 2. Angyalföldi DSI 10, 3. Swietelsky-Békéscsaba 6, 4. Soproni VSE 3, 5. Dunakanyar Waterpolo Leányfalu 3. 6. Hódmezővásárhelyi VSC 2.

Swietelsky-Békéscsaba–Angyalföldi Sportiskola DSI Budapest 9–5 (0–0, 3–3, 3–0, 2–2)

Országos vízilabda-bajnokság, rájátszás, gyermek korosztály, A2 B csoport, alapszakasz, Békéscsaba. V.: Pásztor Antal, Juhász Tibor. Békéscsaba: Kabai – Szatmári L. 2, Szathmáry Zs., Zimbran 2, Rácz 2, Pónya O., Fölker. Cs.: Krizsán (kapus), Such 1, Orosz B., Suhajda Z. 1, Laurinyecz, Plavecz, Nánási. Edző: Katona Péter. Angyalföld: Demeter – Gortva 2, Fabu, Szűcs 1, Győri 2, Tábori B., Pjéter. Cs.: Nagy V., Koleszár, Grósz, Hámori, Stevula, Stefanik, Baumgartner, Kozma. Edző: Schneider Krisztián, Tamás Gergely. Gól emberelőnyből: 4/2, ill. 5/1. Büntetők: 1/0, ill. 1/1.

Nehezen indult be a gólgyártás mindkét oldalon, de aztán a második negyedben már gyakrabban kellett a kapusoknak maguk mögé nyúlniuk. Az igazi áttörést a harmadik negyed hozta, akkor biztosította be végleg győzelmét a hazai csapat.

Katona Péter: – Könnyebb mérkőzésre számítottam, nehéz győzelem lett a vége, de a három pont megszerzése volt a legfontosabb. A védekezésünk rendben volt, amit a mindössze öt kapott gól is alátámaszt. Elöl viszont időnként akadozott a gépezet, látszott, hogy ellenfelünk felkészült belőlünk, ők is feszesen védekeztek, ami jó kapus teljesítményükkel párosult. Azzal is sikerült nyernünk, hogy folyamatosan fárasztottuk őket, különösen a harmadik negyedben. Végül egy nagyon jó kis mérkőzés kerekedett az egészből, amit sikerült behúznunk.

További eredmény. Gyermek korcsoport: Genesys OSC Újbuda–KÓPÉ Dunakanyar Waterpolo Leányfalu 10–6.

Az állás négy forduló után. Gyermek korcsoport: 1. Swietelsky-Békéscsaba 12, 2. Soproni VSE 12, 3. Angyalföldi DSI 6, 4. Genesys OSC Újbuda 6, 5. Hódmezővásárhelyi VSC 0, 6. Dunakanyar Waterpolo Leányfalu 0.