ímkézett bejegyzés

A felnőtt után rajtol az utánpótlás országos bajnokság is

A felnőtt csapatok a másodosztályú bajnokság harmadik fordulójában ugranak medencébe, míg az utánpótlás, az ifjúsági, serdülő és gyermek korosztályos együttesek ezen a hét végén kezdik meg a 2016—2017. évi pontvadászatot az országos bajnokság keretében.

OB I B-s csapatunk ismét idegenben igyekszik begyűjteni a pontokat. Az eddig két mérkőzésből két győzelemmel rajtoló gárdának nem kell messzire utaznia, szombaton a hódmezővásárhelyi Gyarmati Dezső Sportuszodában lesz vendége a helyi alakulatnak. A vásárhelyiek a nyári szünetben „fazon átalakításon” estek át, erősödött csapatuk, amit bizonyít, hogy egy felkészülési tornán, egy gólokban gazdag összecsapáson, egygólos vereséget mértek a mieinkre (16—15). Igaz, azon a derbin nem teljes csapattal álltak ki a mieink. Így most aztán itt a visszavágás lehetősége a szombaton 11 órakor kezdődő bajnokin. A találkozó kijelölt játékvezetői: Szénászky Zsolt, Berki András.

A hét vége programja, OB I B, harmadik forduló, október 8., vasárnap, 10.00: Szolnoki VSC—Debreceni VSC. 11.00: Hódmezővásárhelyi VSC—Csabai Csirkefogók VK. 12.00: BVSC-Zugló—Ceglédi VSE. 16.45: Ybl Waterpolo Club—Eszteházy Károly Főiskola SC, Eger. 19.00: Újpesti VSE—MAFC 110.

Az állás két forduló után: 1. Csabai Csirkefogók VK 6, 2. Újpesti VSE 4 (19—15), 3. Eszteházy Károly Főiskola SC, Eger 4 (17—16), 4. Ybl Waterpolo Club 3 (24—17), 5. BVSC-Zugló 3 (18—17), 6. Ceglédi VSE 3 (16—17), 7. Szolnoki VSC 3 (17—19), 8. Hódmezővásárhelyi VSC 1 (18—21), 9. MAFC 1 (15—19), 10. Debreceni VSC 0.

Az országos bajnokságban szereplő utánpótlás csapataink hazai környezetben csobbannak vízbe, ellenfelük ugyancsak a Hódmezővásárhely csapatai lesznek. Egyébként a Keleti csoportban az ifjúságiak mezőnyében nyolc, a serdülő és gyermek korosztályban tíz csapat verseng idén az érmekért és a helyezésekért.

Az első forduló programja. Ifjúságiak. Október 9., vasárnap, 10.00: Csabai Csirkefogók VK—Hódmezővásárhelyi VSC. 12.30: MVSC Miskolci VC—Vasas Continental II. 15.30: Oázis SC—Ceglédi VSE.

Serdülők. Október 9., vasárnap, 10.00: MVSC Miskolci VC—Vasas Continental II. 11.15: Csabai Csirkefogók VK—Hódmezővásárhelyi VSC. 13.30: Csongrádi VVSC—Váci VSE. 15.45: A-Híd OSC-Újbuda—Aqua SE, Nyíregyháza. 18.00: Oázis SC—Ceglédi VSE.

Gyermek korosztály. Október 9., vasárnap, 11.15: MVSC Miskolci VC—Vasas Continental II. 12.15: Csongrádi VVSC—Váci VSE. 12.30: Csabai Csirkefogók VK—Hódmezővásárhelyi VSC. 14.30: A-Híd OSC-Újbuda—Aqua SE, Nyíregyháza. 16.45: Oázis SC—Ceglédi VSE.

Ismét 33 százalékos teljesítmény, így minden marad a régiben

paksi-gergo-cspBefejeződött a három fordulóból álló utánpótlás OB I-es selejtező. Ifjúsági csapatunk ismét nyert, ezzel a csoportban jobb gólkülönbséggel az élen végzett, másik két együttesünk vereséggel zárta a kört Kaposvárott. Azaz, ismét 33 százalékos teljesítményt nyújtott a három gárdánk. Ami pedig a feljutást illeti: a kaposváriak kezdhetik az új bajnokságot a felsőházban, ebből a csoportból a másik három együttes a második vonalban folytatja a küzdelmet.

Kaposvári VK—Csabai Csirkefogók VK 14—15 (5—5, 5—4, 1—3, 3—3)

OB I-es utánpótlás osztályozó, ifjúságiak, Kaposvár. V.: Csanádi Zsolt, Lázár András. Kaposvár: Vadóc G. — Németh B. 2, Németh L. 3 (1), Csikós 1, Ihárosi 1, Rozs 2, Csondor. Cs.: Varga Á. 1, Kopácsi, Tóth Á. 3 (2), Németh Cs. 1. Edző: Prikidánovics Nándor. Békéscsaba: Stancu — Tóth K. 2, Mayer, Pop 2, Zsilák 7 (2), Tóth F. 1, Tifrea 3. Cs.: Vesa, Barta, Tóth Sz., Fazekas Zs., Koós. Edző: Csabai Zoltán.  

Gól emberelőnyből: 14/5, ill. 11/4. Büntetők: 3/3, ill. 3/2. Kipontozódott: Csikós, ill. Vesa, Pop, Zsilák, Fazekas Zs.

Hosszú időn keresztül felváltva vezettek a csapatok, de sokáig egyik fél sem tudott két gólnál nagyobb előnyre szert tenni. 11—9 után azonban csapatunk ötször is eredményes volt zsinórban, ami eldöntötte a találkozó végkimenetelét annak ellenére, hogy sorra pontozódtak ki játékosaink.

A csoport másik mérkőzésén: Fehérvár VSE—Ceglédi VSE 9—10.

A végeredmény három forduló után: 1. Békéscsaba 6 (34—30), 2. Kaposvár 6 (36—34), 3. Cegléd 6 (29—28), 4. Székesfehérvár 0.

Kaposvári VK—Csabai Csirkefogók VK 21—10 (7—4, 2—0, 6—3, 6—3)

OB I-es utánpótlás osztályozó, serdülők, Kaposvár. V.: Lázár András, Pintér János. Kaposvár: Vadóc G. — Varga Á. 2 (1), Tóth Á. 7 (2), Csikós 2, Pintér 1, Iharosi 5 (1), Csima 1. Cs.: Pucz (kapus), Tóth B. 2, Vadóc D., Szántó, Németh Cs. 1, Erdei. Edző: Prikidánovics Nándor. Békéscsaba: Nyakó — Braun, Koós 1, Kékegyi, Fazekas Zs. 2 (1), Barta 4 (1), Csuvarszki D 1. Cs.: Beharóczki Z., Kása, Bacsa, Fazekas S. 2. Edző: Csabai Zoltán.

Gól emberelőnyből: 6/1, ill. 13/1. Büntetők: 5/4, ill. 3/2. Kipontozódott: Szántó, Erdei, ill. Braun.

A büntetőkkel tarkított mérkőzésen meglehetősen nagy fölényben játszott a házigazda, és megérdemelten nyerte a találkozót.

A csoport másik mérkőzésén: Fehérvár VSE—Ceglédi VSE 16—5.

A végeredmény három forduló után: 1. Kaposvár 9, 2. Fehérvár 6, 3. Békéscsaba 3, 4. Cegléd 0.

Kaposvári VK—Csabai Csirkefogók VK 10—7 (3—2, 4—4, 2—0, 2—1)

OB I-es utánpótlás osztályozó, gyermek korcsoport, Kaposvár. V.: Pintér János, Csanádi Zsolt. Kaposvár: Kecskeméti — Kakstedter 1, Vadóc D. 2, Majnik 1, Bartics, György 4, Németh B. 1. Cs.: Albrecht, Szilágyi, Lengyel, Páhy 1, Hegedüs, Barta, Bodor. Edző: Horváth Dániel. Békéscsaba: Vozár M. — Lukácsi M. 3, Kiss D., Demeter, Schaffer, Beharóczki Z., Paksi. Cs.: Vozár B., Bencsik, Schindler I. 3, Ottlakán 1, Diós, Csatári, Marosvölgyi. Edző: Ajtai Miklós.  

Gól emberelőnyből: 12/3, ill. 6/2. Büntetők: 1/0, ill. 1/0. Kiállítás cserével: Beharóczki Z. Kipontozódott: Bartics, ill. Bencsik, Schindler I.

A kaposváriak vezetése után kétszer is feltornázta magát csapatunk, sőt, egy alkalommal a vezetést is átvette, a második félidőben azonban nem jöttek a gólok, a hazaiak viszont négyszer is eredményesek voltak, így győztek.

A csoport másik mérkőzésén: Fehérvár VSE—Ceglédi VSE 8—11.

A végeredmény három forduló után: 1. Kaposvár 9, 2. Cegléd 6, 3. Fehérvár 3, 4. Békéscsaba 0.

Címlapképünkön a gyermek csapatból Paksi Gergő (sötét sapkában) veszi tűz alá a kaput – fotó: Enyedi Beáta

Vasárnap is 33 százalékos volt a mérlegünk

polo-zsilak-laszlo-cspEgy nappal a hazai mérkőzések után, ma, vasárnap Ceglédre utazott a három utánpótláskorú csapatunk, hogy az első osztályú osztályozó második körében a három Pest megyei alakulattal is megmérkőzzön.

Ceglédi VSE—Csabai Csirkefogók VK 10—9 (1—3, 2—2, 4—3, 3—1)

OB I-es utánpótlás osztályozó, ifjúságiak, Cegléd. V.: Juhász Gábor, Tóth Imre. Cegléd: Hörömpő — Bicskei 2, Simon Á. 2 (2), Petényi 1, Simon B., Pusztai 3, Atkári 1. Cs.: Korb, Rajtkort, Milus 1. Edző: Zám Attila. Békéscsaba: Stancu — Vesa, Tóth K., Mayer 1, Pop 2, Zsilák 4 (1), Tifrea 1. Cs.: Csuvarszki D., Tóth F. 1, Tóth Sz., Fazekas Zs., Darabos. Edző: Kádár József.

Gól emberelőnyből: 12/2, ill. 3/3. Büntetők: 2/2, ill. 1/1. Kipontozódott: Simon B., ill. Vesa, Pop, Fazekas Zs.

A rajtra nem lehetett panasz, hiszen pillanatok alatt 3—0-ra elhúzott csapatunk. A következő két negyed is jól alakult, hiszen megmaradt a háromgólos előny, ebben a szakaszban a házigazdák csak megközelíteni tudták a mieinket, az eredményjelző már 8—5-ös vezetésünket is mutatta. A záró etap azonban már kevésbé szólt a vízilabdáról, a mieinket egymás után szórták ki, a Cegléd pedig átvette a vezetést, amit már ki sem engedett a kezéből.

A csoport másik mérkőzésén: Fehérvár VSE—Kaposvári VK 10—12.

Ceglédi VSE—Csabai Csirkefogók VK 7—14 (2—4, 2—3, 1—3, 2—4)

OB I-es utánpótlás osztályozó, serdülők. V.: Tóth Imre, Balázs Gergely. Cegléd: Bezzeg — Kökény, Tószegi, Korb 1 (1), Forgó, Milus 3, Rajkort 1. Cs.: Pákozdi 2, Vágó, Fekete, Szabó B., Ecser, Csáti. Edző: Zám Attila. Békéscsaba: Nyakó — Koós, Fazekas Zs. 6 (1), Barta 1, Csuvarszki D. 2 (1), Fazekas S., Darabos 4. Cs.: Tömő (kapus), Braun, Török 1, Lukácsi M., Kozma, Beharóczki Z., Bacsa. Edző: Csabai Zoltán.

Gól emberelőnyből: 7/2, ill. 7/3. Büntetők: 1/1, ill. 5/2. Kipontozódott: Vágó, Kökény.

A második negyed legelején még szoros volt az állás (3—4), ám azt követően uralta a medencét csapatunk és nagyon könnyű győzelmet aratott a házigazdákkal szemben. Még azt a luxust is megengedhette a csabai gárda, hogy három büntetőt elhibázzon.

A csoport másik mérkőzésén: Fehérvár VSE—Kaposvári VK 4—13.

Ceglédi VSE—Csabai Csirkefogók VK 8—5 (1—0, 4—0, 3—1, 0—4)

OB I-es utánpótlás osztályozó, gyermek korcsoport. V.: Balázs Gergely, Juhász Gábor. Cegléd: Hörömpő — Pákozdi 2 (1), Halmi, Fekete 1, Szabó B. 1, Vágó 1, Csáti 2. Cs.: Szendrei, Bakonyi 1, Gáspár, Ecser, Zöldi. Edző: Zám Attila. Békéscsaba: Ilyés — Lukácsi M. 1, Kiss D. 1, Demeter, Beharóczki Z. 2, Paksi, Kozma. Cs.: Vozár B. 1, Bencsik, Schaffer, Ottlakán, Diós, Körözsi, Beharóczki M. Edző: Ajtai Miklós.

Gól emberelőnyből: 15/5, ill. 5/1. Büntetők: 1/1, ill. 0/0. Kiállítás cserével: Schaffer. Kipontozódott: Ecser, ill. Bencsik, Schaffer, Kozma.

A hazaiak 7—0-s vezetése után már csak a szépítésre tellett csapatunktól. Az utolsó negyedben viszont szépen játszottak fiataljaink.

A csoport másik mérkőzésén: Fehérvár VSE—Kaposvári VK 7—11.

Címlapképünkön Zsilák László (fehér sapkában), aki az ifjúságiak mérkőzésén négyszer volt eredményes, de ez is kevés volt a sikerhez – fotó: Kiss Dani

Osztályozót játszanak utánpótláscsapataink szeptemberben

serdülő polo1 cspIlyen még nem volt. Mint ismert, az ifjúsági, a serdülő és a gyermek országos bajnokságban szereplő csapataink évek óta — miként a felnőttek — a hazai élvonal második sorában, kvázi az OB I B-ben küzdenek. Most viszont lehetőségük nyílt a felsőházba kerülni.

Érdekes és sok hasznos mutatóval rendelkező a hazai utánpótlás-bajnokság. Valamennyi csapat a saját korosztályában harcol a pontokért és a helyezésekért, ám amikor véget ér egy szezon, készül egy különleges számítás is. A három, fent nevezett korosztály egyesített mutatójáról is készül egy kimutatás. Ennek értelmében klubunk fiataljai remekül helyt álltak a 2015—2016. évi bajnokságban, egész pontosan az első hat közé kerültek.

A Magyar Vízilabda-szövetség kiírása értelmében ezért a második vonal legjobb hat gárdája és az előző bajnokság felsőházának két kiesője, két csoportban, egy háromfordulós torna keretében eldönti, hogy az új szezonban melyik két együttes kezdheti a 2016—2017. évi bajnokságot a legmagasabb osztályban és melyik négy az „OB I B-ben”. Ebben a szeptemberi tripla körben is együtt lesz érvényes egy számítás alapján az ifjúsági, a serdülő és a gyermek korcsoport eredménye — már ami a feljutást illeti.

Egy biztos, az osztályozón résztvevő egyesültek egyike a Csabai Csirkefogók VK, amely így szeptember 17-én megkezdheti a mérkőzéssorozatot. A két csoportban a következők szerepelnek. A csoport: Szolnoki Dózsa Közgép (mint a felsőház kiesője), Híd OSC Újbuda, Pécsi SN, Hódmezővásárhelyi VSC (az utóbbi három, mint a második vonal legjobbjai). B csoport: Kaposvári VK (mint a felsőház kiesője), Ceglédi VSE, Csabai Csirkefogók VK, Fehérvár VSE (az utóbbi három, mint a második vonal legjobbjai).

A mieinkre a következő mérkőzések várnak. Szeptember 17., szombat: Csabai Csirkefogók VK—Fehérvár VSE, Székesfehérvár. Szeptember 18., vasárnap: Ceglédi VSE—Csabai Csirkefogók VK. Szeptember 25., vasárnap: Kaposvári VK—Csabai Csirkefogók VK. A csoport első helyezettje az első osztályban, a 2—4. a második vonalban kezdheti az idei, októberben rajtoló pontvadászatot.

Címlapképünkön a serdülőcsapatunk Csabai Zoltán edző irányításával a nyári Diapolo Kupákkal hangolódtak az osztályozóra

Serdülő ezüst-, ifjúsági bronzérem az országos bajnokságról

szeles ákos 04 fotó kd cspAz ifjúságiak és a serdülők az országos bajnokság Keleti csoportjában a hetedik tornakör után lezárták az évet. A záró fordulóban Csongrádra látogattak, ahol a régi rivális Hódmezővásárhely csapatával mérte össze tudását mindkét együttesünk.

Csabai Csirkefogók VK—Hódmezővásárhelyi VSC 11—6 (4—3, 1—0, 4—3, 2—0)

Országos ifjúsági bajnokság, Keleti csoport, hetedik tornakör, Csongrád. V.: Szénászky Zsolt, Pásztor Antal. Békéscsaba: Danciu — Vesa, Szeles 3 (1), Pop 5, Zsilák 2 (1), Kiss B. 1, Darabos. Cs.: Tóth K., Sajtos, Péter, Tóth F., Mayer. Edző: Csabai Zoltán. Hódmezővásárhely: Zsoldos — Diószegi, Katona, Barna, Piti 1, Szabó Á., Papp D. 3 (1). Cs.: Kis M., 1, Benkő 1, Halász, Oláh, Papp K., Kürtösi. Edző: Szabó Tamás.

Gól emberelőnyből: 4/2, ill. 5/2. Büntetők: 2/2, ill. 2/1. Kipontozódott: Vesa.

Bár az első két gól a hódmezővásárhelyiek nevéhez fűződik, gyorsan fordítottak a mieink. 6—5-ig viszonylag szorosan alakult a találkozó, ám az utolsó két negyedben már a csabaiak uralták a mérkőzést, és végül szép győzelmet arattak a 2015—2016. évi bajnokság záró körében, amivel megőrizték dobogós helyezésüket a végelszámolásra.

További eredmények. Ifjúságiak: Oázis SC, Budapest—Hírös Sport Iskola, Kecskemét 18—13. Csongrádi VVSE—MTK Budapest 12—13. Korábban lejátszották: MVLC Miskolci VC—Ceglédi VSE 12—8.

Az ifjúsági korcsoport Keleti csoportjának végeredménye 21 forduló után: 1. MVLC Miskolci VC 63, 2. MTK, Budapest 42, 3. Csabai Csirkefogók VK 36, 4. Ceglédi VSE 35, 5. Csongrádi VVSE 33, 6. Hódmezővásárhelyi VSC 31, 7. Oázis SC, Budapest 11, 8. Hírös Sport Iskola, Kecskemét 1.

Csabai Csirkefogók VK—Hódmezővásárhelyi VSC 12—10 (3—2, 4—1, 3—1, 2—6)

Országos serdülő korcsoportos bajnokság, Keleti csoport, hetedik tornakör, Csongrád. V.: Pásztor Antal, Berki András. Békéscsaba: Stancu — Csuvarszki D., Sajtos, Zsilák 6 (1), Tóth F. 2, Tifrea 3, Darabos 1. Cs.: Nyakó (kapus), Braun, Zahorán, Barta, Fazekas Zs., Tóth Sz., Fazekas S. Edző: Csabai Zoltán. Hódmezővásárhely: Zsoldos — Kürtösi 1, Barna 2, Halász 1, Kősasvári, Papp, Tóth M. 1. Cs.: Szaszkó (kapus), Rubi, Kis M., Benkő 4, Oláh 1. Edző: Szabó Tamás.

Gól emberelőnyből: 3/2, ill. 11/4. Büntetők: 1/1, ill. 1/0. Kipontozódott: Csuvarszki D.

Miként az ifjúságiaknál, az első két gól a hódmezővásárhelyiek nevéhez fűződik, ám ezt követően hamar átvette a mérkőzés irányítását és a vezetést a csabai egylet. Előbb 6—2-re, majd a harmadik negyed végéhez közeledve már 10—4-re is vezetett csapatunk. A végjátékban ismét feljavult az ellenfél, megkezdte a felzárkózást, de a végére is megmaradt csapatunk előnye, és végül behúzták a találkozót.

További eredmények. Serdülők: Oázis SC, Budapest—Hírös Sport Iskola, Kecskemét 22—19. Csongrádi VVSE—MTK Budapest 9—16. Korábban lejátszották: MVLC Miskolci VC—Ceglédi VSE 6—10.

A serdülő korosztály Keleti csoportjának végeredménye 21 forduló után: 1. MTK Budapest 56, 2. Csabai Csirkefogók VK 48, 3. Hódmezővásárhelyi VSC 40, 4. Ceglédi VSE 37, 5. MVLC Miskolci VC 32, 6. Oázis SC, Budapest 27, 7. Csongrádi VVSE 7, 8. Hírös Sport Iskola, Kecskemét 5.

Címlapképünkön Szeles Ákos (fehér sapkában), aki az ifjúságiak mérkőzésén három góllal járult hozzá a békéscsabaiak győzelméhez – fotó: Kiss Dani