ímkézett bejegyzés

Továbbra is veretlenül az élen a Mucsi-legénység

polo gy3A hét végét Szegeden töltötte Mucsi Zsolt edző csapata, ugyanis a gyermek III. korcsoportosok nemzetközi vidékbajnoksága Zöld csoportjának küzdelmeit a Tisza-parti városban rendezték meg két napon át. Ebben a körben is kecsegtető mérleggel zárt csapatunk, hiszen egyetlen gárda sem tudta legyőzni a Csirkefogókat a négy mérkőzés során.

Csabai Csirkefogók VK—Szegedi Vízipóló Suli II. 7—5 (2—1, 1—2, 2—1, 2—1)

Gyermek III. korcsoportos nemzetközi vidékbajnokság, Zöld csoport Szeged. V.: László Gábor. Békéscsaba: Bucsi — Borszéki, Kiss Schusztek, Gellény 4, Vidovenyecz, Pónya T. 3 (3), Szenográdi. Cs.: Szőke, Siófoki, Lehoczki, Szatmári, Pap, Schindler G. Edző: Mucsi Zsolt. Szeged: Halász — Katona 2, Szabó D., Hasznos, Sebők, Kőrösi, Dunai. Cs.: Barna, Magdits, Tömböly Ábel 1, Palásthy Zs., Turi, Ladóczki, Galántai 2. Edző: Lengyel Gábor.

Gól emberelőnyből: 8/1, ill. 6/2. Büntetők: 4/3, ill. 0/0. Kipontozódott: Kiss Schusztek, ill. Szabó D.

Csaptunk az első perctől kezdve vezetett, a szegediek legjobb esetben és csupán két alkalommal tudták ikszre hozni a találkozót, de a harmadik negyed közepére eldőlt a meccs végkimenetele.

Csabai Csirkefogók VK—Dinamo Ungvár (ukrán) 8—5 (1—2, 2—0, 4—1, 1—2)

Gyermek III. korcsoportos nemzetközi vidékbajnokság, Zöld csoport Szeged. V.: László Gábor. Békéscsaba: Bucsi — Borszéki, Kiss Schusztek, Gellény 4 (1), Vidovenyecz 3 (1), Pónya T., Szenográdi 1. Cs.: Szőke, Siófoki, Lehoczki, Szatmári, Pap, Schindler G. Edző: Mucsi Zsolt. Ungvár: Bibikov — Turuanytiszia 3, Djuscs, Motyl 1, Szikula, Novitykij, Dankanyics 1. Cs.: Ján, Frindák, Schnaider, Labik, Povkhán, Dzsiamko, Kosztiv, Ágo. Edző: Szergej Kiszeljuk.

Gól emberelőnyből: 7/2, ill. 4/1. Büntetők: 3/2, ill. 0/0. Kipontozódott: Djuscs.

Csak az első két negyed alakult szorosan, a harmadikban alaposan elhúzott csapatunk és behúzta a nap második győzelmét.

Csabai Csirkefogók VK—Csongrádi VVSE 12—5 (3—0, 3—1, 5—1, 1—3)

Gyermek III. korcsoportos nemzetközi vidékbajnokság, Zöld csoport Szeged. V.: Fodor Ádám. Békéscsaba: Bucsi — Borszéki, Kiss Schusztek 2, Gellény 3 (2), Vidovenyecz 2, Pónya T. 2 (1), Szenográdi. Cs.: Szőke, Siófoki 1, Lehoczki, Szatmári 2, Pap, Schindler G. Edző: Mucsi Zsolt. Csongrád: Fássy — Hegedüs Gerda, Czombos 2 (1), Horváth E. 2, Kókai Laura, Szűcs 1 (1), Bojtár. Cs.: Sági Anna (kapus), Kókai A., Bódi. Edző: Szremkó Krisztina.

Gól emberelőnyből: 6/3, ill. 8/1. Büntetők: 4/3, ill. 2/2. Kipontozódott: Szatmári, ill. Kókai Laura.

A békéscsabaiak zsinórban dobott öt gólja megadta az alaphangot, sőt, az utolsó negyed elején már 12—2-re is vezettek, így magabiztos győzelmet arattak a vasárnapi nyitó mérkőzésen.

Csabai Csirkefogók VK—SKP Kosice, Kassa (szlovák) 15—3 (5—0, 3—0, 3—2, 4—1)

Gyermek III. korcsoportos nemzetközi vidékbajnokság, Zöld csoport Szeged. V.: Juhász Tibor. Békéscsaba: Bucsi — Borszéki 1, Kiss Schusztek 1, Gellény 3 (2), Vidovenyecz 3, Pónya T. 1, Szenográdi 2. Cs.: Szőke 3 (1), Siófoki 1 (1), Lehoczki, Szatmári, Pap, Schindler G. Edző: Mucsi Zsolt. Kassa: Juhász — Iman, Zbojovsky, Graban 1, Hrdvál, Adamec 2 (1), Bárfay. Cs.: Rajdos, Nemergut, Balogh F. Edző: Fabian Miro.

Gól emberelőnyből: 8/2, ill. 4/1. Büntetők: 6/4, ill. 1/1. Kiállítás cserével: Juhász, Bárfay. Kipontozódott: Szatmári, ill. Adamec.

Csak a nyolcadik békéscsabai gól után volt képes első ízben betalálni a kapuba a kassai gárda, ami el is döntötte a pontok sorsát.

További eredmények: Szentesi Leányok—SKP Kosice, Kassa 5—3. Csongrádi VVSE—SKP Kosice, Kassa 13—3. Szentesi Leányok—Szegedi Vízipóló Suli II. 3—10. Dinamo Ungvár—Csongrádi VVSE 18—7. SKP Kosice, Kassa—Szegedi Vízipóló Suli II 5—9. Dinamo Ungvár—Szentesi Leányok 10—4. Szegedi Vízipóló Suli II.—Dinamo Ungvár 6—5. Szentesi Leányok—Csongrádi VVSE 10—5.

A Zöld csoport állása 13 forduló után: 1. Csabai Csirkefogók VK 39, 2. Dinamo Ungvár 24, 3. Szentesi Leányok 18, 4. Csongrádi VVSE 13, 5. Szegedi Vízipóló Suli II. 11, 6. SKP Kosice, Kassa 10.

Címlapképünkön a Szegeden négy mérkőzésből négy győzelmet bezsebelő Csabai Csirkefogók VK és edzőjük, Mucsi Zsolt – fotó: Enyedi Beáta

A legkisebbeknek is vannak már pontjaik

polo logo cspDélelőtt még az ifjúsági csapatunk, délutántól pedig a legkisebbek, a gyermek V. korcsoportosok vették birtokba a békéscsabai Árpád fürdő sátortetős medencéjét, ahol a nemzetközi vidékbajnokság harmadik-negyedik fordulóját rendezték a Piros csoportos apróságoknak. Csapatunk ez alkalommal meg is szerezte első pontjait a szegediek legyőzésével.

Csabai Csirkefogók VK—Szegedi Vízipóló Suli II. 10—9 (5—0, 0—7, 2—2, 3—0)

Gyermek V. korcsoportos nemzetközi vidékbajnokság, Piros csoport, Békéscsaba. V.: Szénászky Zsolt. Békéscsaba: Hajdu — Kvasz 9 (2), Korcsok P., Siófoki 1, Pónya O., Korcsok N., Szathmáry. Cs.: Szalai Réka (kapus), Hrabovszki, Bohus, Tóth B., Bazsó, Gyenge. Edző: Túri Gergő. Szeged: Nagy K. — Marschall, Moore, Horváth D., Darvasi, Mádai, Dudás 6 (1). Cs.: Gárdián (kapus), Frank 1, Faragó 1, Tömböly Áron, Palásthy B. 1, Balog, Buella. Edző: Zsigri Bence.

Gól emberelőnyből: 2/1, ill. 0/0. Büntetők: 2/2, ill. 3/1.

Hektikus teljesítményt nyújtott fiatal csapatunk, ami a negyedek eredményei különösen látszik, de Kvasz János eredményességének köszönhetően 6—9-ről fordítottak a Csirkefogók.

Csabai Csirkefogók VK—Szolnoki VSC 2—25 (0—4, 0—9, 0—7, 2—5)

Gyermek V. korcsoportos nemzetközi vidékbajnokság, Piros csoport, Békéscsaba. V.: Szénászky Zsolt. Békéscsaba: Hajdu — Kvasz, Korcsok P., Siófoki, Pónya O., Korcsok N., Szathmáry. Cs.: Szalai Réka (kapus), Hrabovszki, Bohus, Tóth B., Bazsó, Gyenge. Edző: Túri Gergő. Szolnok: Szilágyi — Lovrity 4, Forján, Hanga, Cseh 5, Urbán 2, Szűcs 4 (1). Cs.: Bajnóczi (kapus), Korpás Fanni, Füzesi, Koltay 4, Tímár 1 (1), Paál 2, Keresztfalvi 1. Edző: Soltész Zoltán.

Gól emberelőnyből: 3/0, ill. 4/2. Büntetők: 0/0, ill. 2/2.

A listavezető szolnokiak túl nagy falatnak bizonyultak a nap második mérkőzésén.

További eredmények: Szegedi Vízipóló Suli I.—Csongrádi VVSE 17—6. Szolnoki VSC—Szentesi VK 11—6. Szentesi VK—Szegedi Vízipóló Suli I. 8—7 Szegedi Vízipóló Suli II.—Csongrádi VVSE 8—18.

Az állás a második kör (3-4. forduló után: 1. Szolnoki VSC 9, 2. Szegedi Vízipóló Suli I. 9, 3. Szentesi VK 9, 4. Csongrádi VVSE 6, 5. Csabai Csirkefogók VK 3, 3. Szegedi Vízipóló Suli II. 0.

Fiataljaink egyszer vezettek a szentesiek ellen, mégpedig 12 másodperccel a vége előtt, és ez elég volt az üdvösséghez

polo ob up04A békéscsabai Árpád fürdő adott otthont a nemzetközi ifjúsági vidékbajnokság második körének, a harmadik-negyedik fordulónak. Az addig is élen álló csapatunk megerősítette vezető helyét a tabellán, bár csak hallatlanul izgalmas csata után, amelyet a Szentesi Üdülőközpont együttese ellen vívott, és a véghajrában egyetlen góllal, de legyőzött.

Csabai Csirkefogók VK—Szentesi Üdülőközpont 10—9 (3—4, 2—2, 2—2, 3—1)

Nemzetközi ifjúsági vidékbajnokság, Békéscsaba. V.: ifj. Kádár József. Békéscsaba: Micle — Vesa 1, Tóth K., Mayer, Pop, Zsilák 4 (1), Tifrea 3. Cs.: Csuvarszki D. 1, Popovics B., Tóth F. 1. Edző: Csabai Zoltán. Szentes: Bíró Sz. — Bíró M., Varga L. 2, Csiszár 2, Kecse Nagy 2, Makk 1, Bogyó 1. Cs.: Ponyeczki 1, Bíró B. Edző: Szabics Péter.

Gól emberelőnyből: 9/4, ill. 7/3. Büntetők: 1/1, ill. 0/0. Kiállítás cserével: Kecse Nagy.

Hallatlanul izgalmas, változatos mérkőzést hozott az élen állók összecsapása, csapatunk egyetlen egyszer vezetett, végig a szentesieknél volt az előny, hol eggyel, hol két góllal vezettek, de mindig egyenlítettek a Csirkefogók. Végül egyszer átvették a vezetést — éppen jókor, 12 másodperccel a vége előtt, amikor Zsilák László büntetőből esett találatával legyőzték ellenfelüket és begyűjtötték a három pontot.

Csabai Csirkefogók VK—MVLC Miskolci VC 14—10 (5—2, 2—3, 5—2, 2—3)

Nemzetközi ifjúsági vidékbajnokság, Békéscsaba. V.: ifj. Kádár József. Békéscsaba: Micle — Vesa, Tóth K., Popovics B. 2, Zsilák 5, Tóth F. 1, Tifrea 5. Cs.: Csuvarszki D., Mayer, Pop, Tóth Sz. 1. Edző: Csabai Zoltán. Miskolc: Kazsimér — Póti 2, Bencs 2, Szemerszki 4, Lecső, Molnár 1, Pásztor 1. Cs.: Pocsai (kapus), Petrényi, Nagy Eszter, Keresztes. Edző: Popovics Miklós.

Gól emberelőnyből: 6/1, ill. 7/4. Büntetők: 0/0, ill. 0/0. Kiállítás cserével: Tifrea. Kipontozódott: Vesa, ill. Molnár.

Már az első negyedben nyomatékosította csapatunk, hogy nem akarja kiengedni a kezéből a mérkőzést, amelyet végig uralt, még ha a páros negyedeket a vendégek is nyerték, ám végül a Csirkefogók magabiztos győzelmet arattak a borsodi alakulat ellen.

További eredmények: Hungerit VT, Szentes—Sugovica SE, Baja 3—12. Szentesi Üdülőközpont—Hungerit VT, Szentes 16—2. Sugovica SE, Baja—MVLC Miskolci VC 3—19.

Az állás a 4. forduló után: 1. Csabai Csirkefogók VK 12, 2. Szentesi Üdülőközpont 7, 3. MVLC Miskolci VC 7, 4. Sugovica SE, Baja 3, 5. Hungerit VT, Szentes 0. (Azonos pontszám esten az egymás elleni eredmény dönt.)

A gyulai fiataloknak nem sok hiányzott az első győzelemhez

gyvk1Gyulai fiókcsapatunk Szentesre látogatott a hét végén, ahol a nemzetközi vidékbajnokság keretében négy mérkőzés erejéig ugrottak vízbe fiataljaink. Az influenza alaposan megtépázta a gárdát, így meglehetősen foghíjas állománnyal utazott el a kétnapos eseményre a Gyulai VK.

 

Gyulai VK—Szentesi VK II. 8—12 (2—3, 1—4, 3—3, 2—2)
Gyermek IV. korcsoportos nemzetközi vidékbajnokság, Kék csoport, Szentes. V.: Molnár II. Péter. Gyula: Korcsok P. — Lisztes, Gémesi 1, Szanyi, Juhász, Freiberger, Pálenkás 7 (1). Cs.: Szaszák, Demkó, Schriffert Zille, Korcsok N. Edző: Béládi Csaba, Tóth Szilárd. Szentes: Inokai — Melkuhn 3 (1), Kovács I., Fási M. 3, Tofán 4, Varga Á., Gila 2. Cs.: Horváth Á., Fási B., Keskeny, Király, Makán, Jakab, Szebeni Czirok, Fási R., Molnár. Edző: Torday Árpád.
Gól emberelőnyből: 0/0, ill. 2/0. Büntetők: 2/1, ill. 1/1.
A betegségektől tizedelt fürdővárosi fiókcsapatunk derekasan helyt állt a nagy hagyományokkal rendelkező Kurca-parti együttes ellen.


Gyulai VK—Aqua SE, Nyíregyháza 5—6 (2—3, 1—1, 1—2, 1—0)
Gyermek IV. korcsoportos nemzetközi vidékbajnokság, Kék csoport, Szentes. V.: Molnár II. Péter. Gyula: Korcsok P. — Lisztes 1, Gémesi 2, Szanyi 1, Juhász Borisz 1, Freiberger, Pálenkás. Cs.: Szaszák, Demkó, Schriffert Zille, Korcsok N. Edző: Béládi Csaba, Tóth Szilárd. Nyíregyháza: Pelle — Polom, Galambvári, Virág Botond, Virág Bence, Radóczi 3, Máté 1. Cs.: Puskás, Juhász Bence, Csiszár, Pettendi, Pethe, Tógyer 2, Tarbay. Edző: Urbin Tibor.
Gól emberelőnyből: 4/3, ill. 1/0. Büntetők: 0/0, ill. 0/0.
Majdnem sikerült. A szoros eredményből is látszik, hogy sokat fejlődött a csapat az elmúlt időszakban, és ha tíz másodperccel a vége előtt belövik a gyulai fiatalok az emberelőnyös helyzetüket, akkor már begyűjthették volna az első pontjukat is.


Gyulai VK—Csongrádi VVSE 4—19 (0—7, 1—3, 1—7, 2—2)
Gyermek IV. korcsoportos nemzetközi vidékbajnokság, Kék csoport, Szentes. V.: Szénászky Zsolt. Gyula: Korcsok P. — Szaszák, Gémesi 1, Szanyi, Juhász, Freiberger, Pálenkás 3. Cs.: Demkó, Schriffert Zille, Korcsok N. Edző: Béládi Csaba, Tóth Szilárd. Csongrád: Kókai — Tyukász Anna 2, Horváth E. 1, Kovács A. 3, Lévai Olívia 7, Szűcs 1, Bojtár. Cs.: Palásti 1, Somodi Rebeka 1, Péteri 2, Bartók 1, Szvoboda, Batka, Ágoston Dorina. Edző: Tari László.
Gól emberelőnyből: 4/3, ill. 2/2. Büntetők: 2/0, ill. 0/0.
A listavezető magabiztos játékkal győzte le a gyulai alakulatot.


Gyulai VK—Hódmezővásárhelyi VSC 5—12 (1—2, 1—3, 1—4, 2—3)
Gyermek IV. korcsoportos nemzetközi vidékbajnokság, Kék csoport, Szentes. V.: Tóth Sándor. Gyula: Korcsok P. — Szaszák, Gémesi 2 (1), Szanyi 1, Juhász, Freiberger, Pálenkás 2. Cs.: Demkó, Schriffert Zille, Korcsok N. Edző: Béládi Csaba, Tóth Szilárd. Hódmezővásárhely: Ombódi — Oláh 2, Gondi 1, Kiss G. 1, Benkő 1 (1), Tóth Martin 1, Kecskeméti 2. Cs.: Torma Adrienn 2, Molnár, Farkas 2, Sinkó, Kis Laura, Tóth Máté. Edző: Kis László.
Gól emberelőnyből: 6/2, ill. 2/1. Büntetők: 5/1, ill. 1/1.
A harmadik negyed legelejéig még szorosan alakult az eredmény (5—3), ám utána elhúztak a hódmezővásárhelyiek és magabiztosan nyertek.


További eredmények: Csongrádi VVSE—Hódmezővásárhelyi VSC 17—4. Hódmezővásárhelyi VSC—Aqua SE, Nyíregyháza 6—6. Csongrádi VVSE—Szentesi VK II. 12—1. Szentesi VK II.—Aqua SE, Nyíregyháza 9—2. Szentesi VK II.—Hódmezővásárhelyi VSC 3—4. Aqua SE, Nyíregyháza—Csongrádi VVSE 3—12.
A Kék csoport állása a második kör (nyolc forduló) után: 1. Csongrádi VVSE 24, 2. Hódmezővásárhelyi VSC 13, 3. Aqua SE, Nyíregyháza 13, 4. Szentesi VK II. 9, 5. Gyulai VK 0.


Címlapképünkön a Gyulai Vízilabda Klub IV. korcsoportos fiataljai a szentesi sátor alatt edzőjükkel, Béládi Csabával

 

Gólkülönbséggel: 1. Hódmezővásárhely, 2. Békéscsaba

polob1 makra zsolt 02Gőzerővel készül OB I B-s csapatunk a február második felében folytatódó hazai bajnoki pontvadászatra, amelynek egyik állomása az e hét végi, hódmezővásárhelyi nemzetközi felkészülési torna, illetve az azt egy nappal megelőző, a romániai Kolozsvár elleni kétkapus tesztmérkőzés volt. Sőt, nemcsak a felnőttek küzdöttek egy jót a hét végén, hanem az ifjúsági csapatunk is, amely ugyancsak egy háromcsapatos tornán szerepelt a Gyarmati Dezső Sportuszodában.

Kezdjük a pénteki kétkapus edzéssel. Mint korábban megírtuk, a romániai CSSV Cluj Napoca, Kolozsvár gárdája érkezett Békéscsabára vendégként, hogy tesztmérkőzésen gyakorolja a meccshelyzeteket a két felnőtt együttes. Majdnem a komplett, teljes csabai játékos állomány részt tudott venni az eseményen, ahol számolatlanul dobálták a gólokat a csapatok. Mindez jó „előszélnek” bizonyult a másnapi, szombati hármas nemzetközi torna előtt, amelyet a Hódmezővásárhelyi VSC rendezett a Csongrád megyei város remek uszodájában.

A Csabai Csirkefogók VK együtteséből akadt azért hiányzó: Józsa Tibor influenzával küszködik e napokban, Rácz Norbert munkahelyi elfoglaltság miatt nem tudott részt venni a tornán, Mucsi Zsolt sítáborban van. A kettős játékengedéllyel rendelkező két fiatal szentesi játékos, Tóháti Ádám és Flajsman Dávid pedig „fő” csapatával egy pécsi tornán szerepelt ugyanebben az időben.

Akik viszont ott voltak Hódmezővásárhelyen: Gál Lajos, Szentesi Máté (kapusok), Németh Dániel, Tinka Norbert, dr. Makra Zsolt, Szabó Zoltán, Ajtai Miklós, Bodor Csanád, Szeles Ákos, a fiatalabbak közül pedig Péter Szabolcs, Tifrea Ovidiu, Tóth Krisztián, Zsilák László és Pop Leonard.

Ami pedig az eredményeket illeti: mivel a hódmezővásárhelyiekkel döntetlent játszott csapatunk, ugyanakkor a házigazdák öttel dobtak többet a Kolozsvárnak mint a mieink, a Csongrád megyeiek lettek a tornagyőztesek jobb gólkülönbséggel. Csabai Csirkefogók VK—CSSV Cluj Napoca, Kolozsvár 20—9, Hódmezővásárhelyi VSC—Csabai Csirkefogók VK 17—17. Hódmezővásárhelyi VSC—CSSV Cluj Napoca, Kolozsvár 25—9. A torna végeredménye: 1. Hódmezővásárhelyi VSC 4 (42—26), 2. Csabai Csirkefogók VK 4 (37—26), 3. CSSV Cluj Napoca, Kolozsvár 0 ponttal.

„Látszik, hogy egy hosszabb pihenő időszak után, a felkészülés elején vannak a csapatok, ugyanis nem a védekezésekről fog elhíresülni a torna — tudtuk meg Kádár Józseftől, a békéscsabaiak vezetőedzőjétől. — Rengeteg gól esett, minden csapatrész jól muzsikált a támadások során. Igyekeztem, hogy minden játékos sokat legyen a vízben a meccsek során. Összességében jó és hasznos volt a torna a februárban folytatódó bajnoki szakasz előtt.”

A felnőttek mini kupája után következett a fiatalok ugyancsak hármas tornája. Itt körbeverés történt, így végül a jobb gólkülönbségével a hazaiak ifjúsági csapata nyert a mieink előtt, míg a vásárhelyi felnőttek lettek a harmadikok. Ennek eredményei: Csabai Csirkefogók VK ifjúságiak—Hódmezővásárhelyi VSC ifjúságiak 11—10. Csabai Csirkefogók VK—Hódmezővásárhelyi VSC felnőttek 15—16. Hódmezővásárhelyi VSC felnőttek—Hódmezővásárhelyi VSC ifjúságiak 10—13. A végeredmény: 1. Hódmezővásárhelyi VSC ifjúságiak 3 (23—22), 2. Csabai Csirkefogók VK 3 (26—26), 3. Hódmezővásárhelyi VSC felnőttek 3 (26—28).

Címlapképünkön dr. Makra Zsolt (11) labdára vár védője kíséretében