ímkézett bejegyzés

Országos bajnoki kör minden szinten, a gyermek IV. korcsoport pótol

Egy hét teljes szünet után április első hét végéjén az országos bajnokságokban szereplő minden csapatunk érdekelt a pontvadászatban, a nemzetközi vidékbajnokságba nevezettek pihenőt kapnak, kivéve a gyermek IV. korcsoport, amely Szolnokon pótol, a korábban elmaradt 2. forduló meccsit játsszák két napon át.

OB I B-s felnőtt csapatunk az alapszakasz utolsó előtti mérkőzést vívja szombaton este, amikor a fővárosba utaznak és a MAFC 110 vendégeként ugranak vízbe. A találkozót az eredetileg kiírt 19.30 óra helyett egy órával előbb, 18.30-kor rendezik meg a BVSC Szőnyi úti uszodájában. Az egyetemisták csoportunkban a középmezőnyhöz tartoznak, közel ötvenszázalékos a mérlegük 16 forduló után: eddig hat győzelemmel, két döntetlennel rendelkeznek, és nyolc vereséget jegyeznek, ami összesen 20 pontot ér. Velük szemben a mieink mérlege: tíz győzelem, két döntetlen és négy vereség. Az őszi szezonban, tavaly november 14-án Békéscsabán könnyű győzelmet arattak a Csirkefogók, akkor 18—7-re nyert csapatunk a fővárosiakkal szemben. A papírforma most is a csabai egylet mellett szól, bár a hazai pálya előnye a MAFC-ot segítheti.

A program. Április 2., szombat, 12.00 óra: Hódmezővásárhelyi VSC—Eszterházy Károly FSC, Eger. 14.00: Szegedi TE EHÖK SE—Ybl Water Polo Club. 16.00: Szolnoki VSC—Neptun VSC. 18.00: Kaposvári VK—Szegedi Vízipóló Suli. 18.30: MAFC 110—Csabai Csirkefogók VK.

Az állás a 16. forduló után: 1. Neptun VSC 38, 2. Ybl Water Polo Club 37, 3. Csabai Csirkefogók VK 32, 4. Hódmezővásárhelyi VSC 22, 5. MAFC 110 20, 6. Szolnoki VSC 18 (143—158), 7. Szegedi TE EHÖK SE 18 (138—164), 8. Eszterházy Károly FSC, Eger 18 (133—164), 9. Szegedi Vízipóló Suli 16, 10. Kaposvári VK 9.

OB II-es gárdánk Csongrádon teszi tiszteletét szombaton, ahol a szokásoknak megfelelően dupla mérkőzésen bizonyíthatnak. A február végi, szentesi kör után a 13-14. fordulót rendezik meg a Tisza-parti városban, ahol a mieink a két szegedi egylettel mérik össze tudásukat, előbb a sereghajtó Szegedi VTK lesz az ellenfél, majd a listavezető Szegedi UVTE.

A program. Április 2., szombat, 10.00: Hódmezővásárhelyi VSC II.—Csongrádi VVSE II. 11.15: Szegedi VTK—Szentesi VK II. 12.30: Clubul Sportiv Crisul Oradea Masters, Nagyvárad (román)—Szegedi UVTE. 13.45: Csabai Csirkefogók VK II.—Szegedi VTK. 15.00: Csongrádi VVSE—Clubul Sportiv Crisul Oradea Masters, Nagyvárad. 16.15: Szentesi VK II.—Hódmezővásárhelyi VSC II. 17.30: Szegedi UVTE—Csabai Csirkefogók VK II.

Az OB II Keleti csoportjának állása a hatodik kör (12 forduló) után: 1. Szegedi UVTE 31, 2. Clubul Sportiv Crisul Oradea Masters, Nagyvárad 28, 3. Szentesi VK II. 18, 4. Csabai Csirkefogók VK II. 14, 5. Csongrádi VVSE II. 13, 6. Hódmezővásárhelyi VSC II. 10, 7. Szegedi VTK 9.

Ifjúsági, serdülő és gyermek együttesünk a Csongráddal veszik föl a harcot vasárnap az országos bajnokság keretében. A háromfrontos összecsapásra a szomszédos Szentesen kerül sor. Ifistáink az éppen előttük álló Csongráddal mérkőznek, ötgólos győzelem esetén akár eléjük is kerülhetnek. Vendéglátóink serdülő csapata a sereghajtó a Keleti csoportban, ellenük a papírforma a mieink mellett szól. Hasonló a helyzet a kisebbeknél, ám itt sokkal nyíltabbnak ígérkezik a találkozó.

A program. Április 3., vasárnap. Ifjúságiak. 11.00: MTK 1888 VÚSE—Ceglédi VSE. 16.15: Oázis SC, Budapest—MVLC Miskolci VC. 16.30: Csongrádi VVSE—Csabai Csirkefogók VK.

Az ifjúsági korcsoport állása: 1. MTK 1888 VÚSE 30 (159—93), 2. MVLC Miskolci VC 30 (137—71), 3. Ceglédi VSE 27, 4. Hódmezővásárhelyi VSC 24, 5. Csongrádi VVSE 15, 6. Csabai Csirkefogók VK 12, 7. Oázis SC, Budapest 5, 8. Hírös Sport Iskola, Kecskemét 1.

Serdülők. 13.30: MTK 1888 VÚSE—Ceglédi VSE. 13.45: Oázis SC, Budapest—MVLC Miskolci VC. 15.15: Csongrádi VVSE—Csabai Csirkefogók VK.

A serdülő korosztály állása: 1. MTK 1888 VÚSE 33, 2. Hódmezővásárhelyi VSC 30 (180—124), 3. Ceglédi VSE 30 (181—141), 4. Csabai Csirkefogók VK 24, 5. Oázis SC, Budapest 12, 6. MVLC Miskolci VC 9, 7. Hírös Sport Iskola, Kecskemét 5, 8. Csongrádi VVSE 1.

Gyermek korcsoport. 10.00: Hírös Sport Iskola, Kecskemét—Váci VSE. 12.15: MTK 1888 VÚSE—Ceglédi VSE. 13.00: Aqua SE Nyíregyháza—Hódmezővásárhelyi VSC. 14.00: Csongrádi VVSE—Csabai Csirkefogók VK. 15.00: Oázis SC, Budapest—MVLC Miskolci VC.

A gyermek korcsoport állása: 1. Hódmezővásárhelyi VSC 36, 2. Váci VSE 27, 3. Aqua SE Nyíregyháza 24 (163—126), 4. Oázis SC, Budapest 24 (126—118), 5. Ceglédi VSE 21 (152—133), 6. Csabai Csirkefogók VK 21 (114—104), 7. Hírös Sport Iskola, Kecskemét 16, 8. Csongrádi VVSE 11, 9. MVLC Miskolci VC 6, 10. MTK 1888 VÚSE 0.

A Mucsi Zsolt edző vezette gyermek IV. korcsoportos gárdánk pótol, a második forduló korábban elmaradt négy mérkőzését játsszák le szombaton és vasárnap Szolnokon.

A program. Április 2., szombat, 10.00: Szolnoki VSC—Szegedi Vízipóló Suli. 11.00: Csabai Csirkefogók VK—Clubul Sportiv Crisul Oradea, Nagyvárad (román). 12.00: Aqua SE, Nyíregyháza—Szegedi Vízipóló Suli. 13.00: Csabai Csirkefogók VK—Szolnoki VSC. 14.00: Clubul Sportiv Crisul Oradea, Nagyvárad—Aqua SE, Nyíregyháza. Április 3., vasárnap, 10.00: Aqua SE, Nyíregyháza—Szolnoki VSC. 11.00: Csabai Csirkefogók VK—Szegedi Vízipóló Suli. 12.00: Clubul Sportiv Crisul Oradea, Nagyvárad—Szolnoki VSC. 13.00: Csabai Csirkefogók VK—Aqua SE, Nyíregyháza. 14.00: Szegedi Vízipóló Suli—Clubul Sportiv Crisul Oradea, Nagyvárad.

Az állás az első kör (négy forduló) után: 1. Clubul Sportiv Crisul Oradea, Nagyvárad 12, 2. Csabai Csirkefogók VK 9, 3. Szegedi Vízipóló Suli 6, 4. Szolnoki VSC 3, 5. Aqua SE, Nyíregyháza 0.

Tömörül az élmezőny a gyermek III. korcsoportban

polo gyerek III ajtai miklóssalNagyváradon rendezték meg a gyermek III. korcsoportos fiatalok nemzetközi vidékbajnokságának 14-17. fordulóját. A Zöld csoportban a csapatok két nap alatt négy mérkőzést játszottak a hét végén. A mieinket ezúttal nem kísérte szerencse, a három vereség mellett csupán egyetlen győzelmet arattak. Mint a fiatal csapat edzője, Ajtai Miklós elmondta, erősen tartalékos gárdával keltek útra, ugyanis a játékosok jelentős hányada betegség miatt nem tarthatott a csapattal, mások pedig — akik éppen hogy kilábaltak a betegségből — alig egy-két edzés után utaztak Nagyváradra. „Azért akadt hőse is a kis csapatnak, Bencsik Bence teljesítményét mindenképpen ki kell emelnem” — összegzett Ajtai Miklós.

Csabai Csirkefogók VK—Szentesi VK II. 2—3 (0—0, 1—1, 1—1, 0—1)

Gyermek III. korcsoportos nemzetközi vidékbajnokság, Zöld csoport, Nagyvárad. V.: Rydzik György László Gábor. Békéscsaba: Szenográdi — Szalkai, Szalók, Bencsik, Gellény, Károlyi, Pónya 1. Cs.: Juhász (kapus), Marosvölgyi, Vozár M., Vozár B. 1, Pikó, Csatári, Szelezsán, Kis S., Lukácsi M. Edző: Ajtai Miklós. Szentes: Elbert — Szanyi, Kocsmár, Keresztes, Fülöp Nagy 3, Bakai, Pásztor. Cs.: Bodó, Kollár, Boldizsár, Komár, Gáspár, Hercegfalvi, Szél. Edző: Komlósi Péter.

Gól emberelőnyből: 7/0, ill. 8/1. Büntetők: 1/0, ill. 0/0. Kipontozódott: Pónya, ill. Bodó.

Gólokban szegény mérkőzés egy perccel a vége előtt bekapott góllal vesztett csapatunk.

Csabai Csirkefogók VK—SKP Kosice, Kassa (szlovák) 3—10 (1—1, 1—2, 1—1, 0—6)

Gyermek III. korcsoportos nemzetközi vidékbajnokság, Zöld csoport, Nagyvárad. V.: László Gábor Rydzik György. Békéscsaba: Szenográdi — Szalók, Bencsik 1, Gellény 1, Vozár M. 1, Vozár B., Pónya. Cs.: Juhász (kapus), Szalkai, Marosvölgyi, Károlyi, Pikó, Csatári, Szelezsán, Kis S. Lukácsi M. Edző: Ajtai Miklós. Kassa: Gáfel — Németh 1, Krisztián 3, Dominik 1, Rusinko 2 (1), Hrudál, Kavecanky 2. Cs.: Capcara, Pavelek 1, Bártfay, Mihalik, Iman. Edző: Komjáthy Pál.

Gól emberelőnyből: 8/0, ill. 10/5. Büntetők: 0/0, ill. 1/1. Kipontozódott: Bencsik, Vozár B.

Három-háromig jól tartotta a lépést csapatunk a szlovákiai együttessel szemben, ám miután két meghatározó játékosunk kipontozódott, elvesztette a fonalat a csabai gárda.

Csabai Csirkefogók VK—Viitorul Cluj CSS, Kolozsvár (román) 15—2 (5—0, 1—0, 6—1, 3—1)

Gyermek III. korcsoportos nemzetközi vidékbajnokság, Zöld csoport, Nagyvárad. V.: László Gábor, Rydzik György. Békéscsaba: Szenográdi — Bencsik 2, Gellény 3, Vozár M. 1, Vozár B., Pónya 1, Lukácsi M. 2. Cs.: Juhász (kapus), Szalkai, Szalók 1, Marosvölgyi 1, Károlyi 1, Pikó 1, Csatári, Szelezsán 2, Kis S. Edző: Ajtai Miklós. Kolozsvár: Gavris — Székely, Túrós, Boján, Horváth B., Farkas 1, Burnar 1 (1). Cs.: Muresan, Tusa, Kallós, Berar, Somesanu, Buta, Berchisan. Edző: Pop Cornel-Sinel.

Gól emberelőnyből: 2/1, ill. 6/0. Büntetők: 0/0, ill. 1/1.

Könnyű győzelemnek bizonyult a rereghajtóval szembeni derbi.

Csabai Csirkefogók VK—Dinamo Prosper Oradea CS, Nagyvárad (román) 5—16 (1—1, 1—2, 2—4, 1—9)

Gyermek III. korcsoportos nemzetközi vidékbajnokság, Zöld csoport, Nagyvárad. V.: László Gábor, Rydzik György. Békéscsaba: Szenográdi — Bencsik 1, Gellény 1 (1), Vozár M. 1, Vozár B. 1, Pónya, Lukácsi M. Cs.: Juhász (kapus), Szalkai, Szalók, Marosvölgyi, Károlyi, Pikó 1, Csatári, Szelezsán, Kis S. Edző: Ajtai Miklós. Nagyvárad: Chindle — Caraman Luca 7, Stoica 5, Matecas, Judea, Mester 3 (2), Draghici Luca 1. Cs.: Muresan, Matei, Sur Donatella, Oros, Laboncz. Edző: Fratila Mircea.

Gól emberelőnyből: 8/4, ill. 5/1. Büntetők: 1/1, ill. 2/2. Kipontozódott: Vozár M., Pónya, ill. Caraman Luca. Kiállítás cserével: Caraman Luca.

Az első két negyedben tudott nagyobb ellenállást kifejteni csapatunk a nagyon harcos találkozón.

További eredmények: Viitorul Cluj CSS, Kolozsvár—Dinamo Prosper Oradea CS, Nagyvárad 1—25. SKP Kosice, Kassa—Csongrádi VVSE 4—8. Dinamo Prosper Oradea CS, Nagyvárad—Szentesi VK II. 8—2. Csongrádi VVSE—Viitorul Cluj CSS, Kolozsvár 16—5. Dinamo Prosper Oradea CS, Nagyvárad—Csongrádi VVSE 10—7. SKP Kosice, Kassa—Szentesi VK II. 7—3. Szentesi VK II.—Csongrádi VVSE 1—11. SKP Kosice, Kassa—Viitorul Cluj CSS, Kolozsvár 16—2.

A Zöld csoport állása a 17. forduló után: 1. Dinamo Prosper Oradea CS, Nagyvárad 39, 2. Csongrádi VVSE 34 (193—90), 3. Csabai Csirkefogók VK 34 (169—78), 4. SKP Kosice, Kassa 33, 5. Szentesi VK II. 12, 6. Viitorul Cluj CSS, Kolozsvár 0.

Címlapképünkön Ajtai Miklós elmondja, mire figyeljenek tanítványai – fotó: Enyedi Beáta

Kettős győzelemmel zárta a fordulót ifjúsági csapatunk

polo ob up07Baja adott otthont a nemzetközi vidékbajnokság 4. fordulójának szombaton. Ezúttal is két mérkőzés erejéig ugrottak vízbe a mieink, először a házigazdákkal, majd a szentesiekkel mérték össze tudásukat. Csonka volt a forduló, ugyanis a csoportban szereplő nagyváradiak halasztást kértek, így az ő két meccsük, a kalocsaiakkal és a bajaiakkal később kerül lejátszásra.

Csabai Csirkefogók VK—Sugovica VS, Baja 16—1 (2—0, 4—1, 7—0, 3—0)

Ifjúsági nemzetközi vidékbajnokság, Baja. V.: Torda Péter. Békéscsaba: Danciu — Vesa, Tóth K. 1, Péter 3, Pop 4, Tifrea 3, Darabos. Cs.: Stancu, Fazekas Zs., Tóth F. 4, Tóth Sz. 1, Fazekas S. Edző: Csabai Zoltán. Baja: Torda — Hahn K., Viszmeg, Zsöllér, Papp, Pahor 1, Hahn V. Cs.: Kőnig (kapus), Barabás, Gálos, Kovács D., Vancsura, Bartkó. Edző: Fülöp Tibor.

Gól emberelőnyből: 5/1, ill. 1/0. Büntetők: 0/0, ill. 0/0.

Nem okozott csapatunk számára fejfájást a házigazdák legyőzése.

Csabai Csirkefogók VK—Szentesi Üdülőközpont 10—5 (2—0, 4—2, 1—2, 3—1)

Ifjúsági nemzetközi vidékbajnokság, Baja. V.: Torda Péter. Békéscsaba: Danciu — Vesa, Tóth K., Péter 1, Pop 3, Tóth F., Tifrea 4. Cs.: Stancu, Fazekas Zs., Tóth Sz., Fazekas S. 1, Darabos 1. Edző: Csabai Zoltán. Szentes: Székely — Gaál, Gáspár 1, Kecse Nagy 1, Benedek 1, Makk 1, Csiszár. Cs.: Bíró B., Boros, Held, Bíró M. 1. Edző: Pengő László.

Gól emberelőnyből: 10/4, ill. 7/1. Büntetők: 1/0, ill. 0/0. Kipontozódott: Vesa. Kiállítás cserével: Kecse Nagy.

A harmadik negyed végéig változatos, fordulatos volt a mérkőzés, ezt követően viszont kiütközött a két csapat közötti különbség.

További eredmény: Szentesi Üdülőközpont—Kalocsai ÚVE 12—5. A Kalocsai ÚVE—Clubul Sportiv Crisul Oradea, Nagyvárad (román) és a Clubul Sportiv Crisul Oradea, Nagyvárad—Sugovica VS, Baja mérkőzéseket később játsszák.

Az állás a negyedik kör (7-8. forduló) után: 1. Clubul Sportiv Crisul Oradea, Nagyvárad (román) 18 (95—32), 2. Csabai Csirkefogók VK 18 (113—50), 3. Szentesi Üdülőközpont 12, 4. Sugovica VS, Baja 6, 5. Kalocsai ÚVE 0.

Véghajrába kanyarodott az alapszakasz a felnőtt bajnokságban

Ezen a hét végén is többfrontos feladat vár vár csapatainkra a különböző bajnokságokban. A felnőttek a véghajrába kanyarodtak, legalábbis ami az alapszakasz küzdelmeit jelenti. Ifistáink a nemzetközi vidékbajnokság keretében Bajára, a gyermek III. korcsoportosaink Nagyváradra látogatnak. A gyermek I. korosztály pedig vasárnap az országos bajnokság során fogadja a nyíregyháziakat.

OB I B-s csapatunk hazai környezetben folytatja. Az alapszakasz 16. fordulójában a Szolnoki VSC lesz az ellenfél, a mérkőzést hazai pályán, a csabai Árpád fürdőben rendezik szombaton 11 órától (játékvezetők: Berki András, Matajsz Márk). Az őszi fordulóban még tavaly november 7-én, Szolnokon négy gól különbségű győzelmet arattak a Csirkefogók (11—7-re nyert csapatunk). A papírforma ezúttal is a dobogó harmadik fokán álló együttesünk mellett szól, hiszen 11 pont különbség van a két gárda között. A mieink 29 ponttal rendelkeznek, az eddig lezajlott mérkőzések után 9 győzelem, 2 döntetlen és 4 vereség a mérlegük, szemben a Tisza-partiakkal, akiknek 6 győzelem és 9 vereség áll nevük mellett.

A 16. forduló programja. Március 19., szombat, 10.00 óra: Eszterházy Károly FSC, Eger—Neptun VSC. 11.00: Csabai Csirkefogók VK—Szolnoki VSC. 12.00: Hódmezővásárhelyi VSC—Szegedi TE EHÖK SE. 16.00: Kaposvári VK—MAFC 110. 19.30: Ybl Water Polo Club—Szegedi Vízipóló Suli.

Az állás: 1. Ybl Water Polo Club 37, 2. Neptun VSC 35, 3. Csabai Csirkefogók VK 29, 4. Hódmezővásárhelyi VSC 19, 5. Szolnoki VSC 18 (134—146), 6. Szegedi TE EHÖK SE 18 (129—154), 7. Eszterházy Károly FSC, Eger 18 (123—151), 8. MAFC 110 17, 9. Szegedi Vízipóló Suli 16 (117—144), 10. Kaposvári VK 9.

Ifjúsági gárdánk Baja felé veszi az irányt, ahol a nemzetközi vidékbajnokság 4. fordulójában két mérkőzés erejéig ugranak vízbe. A házigazdák mellett a szentesiekkel veszik föl a küzdelmet. Csonka lesz a forduló, ugyanis a csoportban szereplő nagyváradiak halasztást kértek, így az ő két meccsük, a kalocsaiakkal és a bajaiakkal később kerül lejátszásra.

A program. Március 19., szombat, 11.00: Csabai Csirkefogók VK—Sugovica VS, Baja. 12.00: Szentesi Üdülőközpont—Kalocsai ÚVE. 13.30: Csabai Csirkefogók VK—Szentesi Üdülőközpont.

Az állás a harmadik kör (5-6. forduló) után: 1. Clubul Sportiv Crisul Oradea, Nagyvárad (román) 18, 2. Csabai Csirkefogók VK 12, 3. Szentesi Üdülőközpont 9, 4. Sugovica VS, Baja 6, 5. Kalocsai ÚVE 0.

Listavezető gyermek III. korcsoportos együttesünk a hét végén, Nagyváradon folytatja a pontvadászatot két napon át. A Zöld csoport ötödik körében (14-17. forduló) négy mérkőzést játszanak Ajtai Miklós tanítványai, sorrendben a következőkkel: Szentes, Kassa, Kolozsvár, Nagyvárad.

A program. Március 19., szombat, 11.30: Viitorul Cluj CSS, Kolozsvár (román)—Dinamo Prosper Oradea CS, Nagyvárad (román). 12.30: Csabai Csirkefogók VK—Szentesi VK II. 13.30: SKP Kosice, Kassa (szlovák)—Csongrádi VVSE. 14.30: Dinamo Prosper Oradea CS, Nagyvárad—Szentesi VK II. 15.30: Csabai Csirkefogók VK—SKP Kosice, Kassa. 16.30: Csongrádi VVSE—Viitorul Cluj CSS, Kolozsvár. Március 20., vasárnap, 10.30: Dinamo Prosper Oradea CS, Nagyvárad—Csongrádi VVSE. 11.30: Csabai Csirkefogók VK—Viitorul Cluj CSS, Kolozsvár. 12.30: SKP Kosice, Kassa—Szentesi VK II. 13.30: Csabai Csirkefogók VK—Dinamo Prosper Oradea CS, Nagyvárad. 14.30: Szentesi VK II.—Csongrádi VVSE. 15.30: SKP Kosice, Kassa—Viitorul Cluj CSS, Kolozsvár.

A Zöld csoport állása a 13. forduló után: 1. Csabai Csirkefogók VK 31, 2. Dinamo Prosper Oradea CS, Nagyvárad 27, 3. Csongrádi VVSE 25, 4. SKP Kosice, Kassa 24, 5. Szentesi VK II. 9, 6. Viitorul Cluj CSS, Kolozsvár 0.

Az országos bajnokság Keleti csoportjában szereplő gyermek I. korcsoportos együttesünk a 13. fordulóban a nyíregyháziakat fogadja Békéscsabán (a szabolcsiaknak nem lévén serdülő és ifjúsági csapatuk, ezért csak a legfiatalabbak csobbannak vízbe vasárnap). A forduló „ziláltságát” az is jellemzi, hogy az öt mérkőzést négy különböző időpontban játsszák.

A program. Március 20., vasárnap, 9.30: Váci VSE—Oázis SC, Budapest. 14.00: Csabai Csirkefogók VK—Aqua SE Nyíregyháza. Március 24., csütörtök, 15.15: Ceglédi VSE—Hírös Sport Iskola, Kecskemét. Április 1., péntek, 18.15: Hódmezővásárhelyi VSC—MTK 1888 VÚSE. Április 30., szombat, 11.15: MVLC Miskolci VC—Csongrádi VVSE.

A gyermek korcsoport állása 12. forduló után: 1. Hódmezővásárhelyi VSC 36, 2. Váci VSE 27, 3. Aqua SE Nyíregyháza 21 (153—118), 4. Csabai Csirkefogók VK 21 (106—94), 5. Oázis SC, Budapest 21 (116—110), 6. Ceglédi VSE 18 (131—122), 7. Hírös Sport Iskola, Kecskemét 16, 8. Csongrádi VVSE 11, 9. MVLC Miskolci VC 6, 10. MTK 1888 VÚSE 0.

Felkészülés a kassaiakkal — mától háromszor

A szlovák SKP Kosice (Kassa) gyermek I. korcsoportos gárdája kétnapos „kirándulásra” érkezett Békéscsabára, ahol a mieinkkel három alkalommal is összemérik tudásukat edzőmérkőzés keretében. Az első két találkozót ma, pénteken játsszák (11.30 és 19.30 óra), majd az itt alvást követően még szombaton is összecsapnak (9.30 óra).

Ötvenszázalékos mérleggel őrzik a második helyet

gyulai vk gellény zétényGyermek IV. korcsoportos fiókcsapatunk, a Gyulai VK Hódmezővásárhelyen, a Gyarmati Dezső Sportuszodában négy mérkőzést játszott a hét végén, két nap alatt. A Béládi Csaba irányította fürdővárosiak a nemzetközi vidékbajnokság Kék csoportjában nyitányként a házigazdákkal mérték össze tudásukat, majd még ugyancsak szombaton Szentes II. csapatával mérkőztek meg. Vasárnapra maradt a Csongráddal, és a veresegyháziakkal összecsapás.

Gyulai VK—Hódmezővásárhelyi VSC 18—6 (5—1, 7—2, 3—1, 3—2)

Gyermek IV. korcsoportos nemzetközi vidékbajnokság, Hódmezővásárhely. V.: László Gábor. Gyula: Fodor — Dobos 2, Paksi 2, Dimák 5 (1), Gellény 6, Veres Virág, Szaszák 2. Cs.: Takács, Vincze M., Juhász 1. Edző: Béládi Csaba. Hódmezővásárhely: Balázs — Oláh S., Gondi, Sonkovits, Török 3 (1), Kis M. 1, Kecskeméti 2. Cs.: Tóth M., Kiss Gergő, Kiss Gergely, Benkő, Gémes. Edző: Vékony László.

Gól emberelőnyből: 4/2, ill. 6/1. Büntetők: 1/1, ill. 1/1. Kipontozódott: Sonkovits.

Nem okozott gondot a gyulaiaknak a sereghajtó legyőzés egyenletes teljesítményt nyújtva már a félidő végére tetemes előnyre tettek szert a fürdővárosiak, majd a cserék is harcosnak bizonyultak.

Gyulai VK—Szentesi VK II. 10—13 (1—3, 5—3, 1—3, 3—4)

Gyermek IV. korcsoportos nemzetközi vidékbajnokság, Hódmezővásárhely. V.: Zám Attila. Gyula: Fodor — Dobos 1, Paksi, Dimák 1, Gellény 8 (2), Veres Virág, Szaszák. Cs.: Takács, Vincze M., Juhász. Edző: Béládi Csaba. Szentes: Agócs — Varga M. 4 (3), Melkuhn 4, Molnár 2, Pataki 3, Papp, Fábián. Cs.: Pogány, Fási, Tofán, Szöllősi, Vida, Varga Á., Tarpai. Edző: Czirok Csaba.

Gól emberelőnyből: 4/1, ill. 3/0. Büntetők: 2/2, ill. 4/3. Kipontozódott: Szaszák.

Hét-hétig fej-fej mellett haladtak a csapatok. Hiába volt remek lövő kedve Gellény Zéténynek, végül a gyulaiaknak — miként a második fordulóban is — fejet kellet hajtaniuk a szentesiek előtt.

Gyulai VK—Csongrádi VVSE 6—11 (3—2, 1—3, 2—3, 0—3)

Gyermek IV. korcsoportos nemzetközi vidékbajnokság, Hódmezővásárhely. V.: László Gábor. Gyula: Fodor — Takács, Dobos 1, Paksi, Dimák 1, Gellény 4 (2), Szaszák. Cs.: Juhász. Edző: Béládi Csaba. Csongrád: Fássy — Forgó Judit 2, Kókai Laura, Batka, Pusztai 2, Horváth E. 1, Szűcs 4. Cs.: Erdélyi Hédi, Tyukász Anna, Varga Zita, Versegi Anna, Kovács A. 2, Szarvas Lili, Bódi, Palásti, Kiss M. Edző: Tari László.

Gól emberelőnyből: 9/1, ill. 2/1. Büntetők: 2/2, ill. 0/0. Kipontozódott: Tyukász Anna, Szűcs. Kiállítás cserével: Szaszák.

A veretlen listavezető nagy falatnak bizonyult a gyulaiak számára.

Gyulai VK—OCTOPUS Búvár- és Vízilabda Egyesület, Veresegyház 15—8 (1—1, 4—3, 6—1, 4—3)

Gyermek IV. korcsoportos nemzetközi vidékbajnokság, Hódmezővásárhely. V.: László Gábor. Gyula: Fodor — Takács, Dobos 3, Paksi 1, Dimák 5, Gellény 6 (1), Szaszák. Cs.: Vincze M., Juhász. Edző: Béládi Csaba. Veresegyház: Vér — Di Biase 3, Tóth D. 3, Ivánkovits 2, Masznyik, Diószegi, Gál. Cs.: Györkei, Tajcs, Patvaros, Borsovicz, Kiss B. Edző: Vince Gitta.

Gól emberelőnyből: 2/1, ill. 2/0. Büntetők: 1/1, ill. 0/0.

Az utolsó mérkőzésen javított a fürdővárosi csapat, végül az ötvenszázalékos mérleggel őrzik második helyüket a tabellán.

További eredmények: Csongrádi VVSE—OCTOPUS Búvár- és Vízilabda Egyesület, Veresegyház 15—1. Kiskunfélegyházi VSE—Szentesi VK II. 3—15. Hódmezővásárhelyi VSC—Csongrádi VVSE 1—15. OCTOPUS Búvár- és Vízilabda Egyesület, Veresegyház—Kiskunfélegyházi VSE 15—9. Kiskunfélegyházi VSE—Hódmezővásárhelyi VSC 14—5. Szentesi VK II.—OCTOPUS Búvár- és Vízilabda Egyesület, Veresegyház 14—4. Csongrádi VVSE—Kiskunfélegyházi VSE 15—1. Hódmezővásárhelyi VSC—Szentesi VK II. 1—9.

Az állás a harmadik kör (12 forduló) után: 1. Csongrádi VVSE 34, 2. Gyulai VK 25, 3. Szentesi VK II. 24, 4. OCTOPUS Búvár- és Vízilabda Egyesület, Veresegyház 18, 5. Kiskunfélegyházi VSE 6, 6. Hódmezővásárhelyi VSC 0.

Címlapképünkön Gellény Zétény veszi tűz alá a kaput, aki remek napokat fogott ki, a négy mérkőzésen 24 alkalommal volt eredményes és ezzel a bajnokság ponterő-táblázatának listavezetője egyben – fotó: Enyedi Beáta