ímkézett bejegyzés

Ötvenszázalékos mérleggel őrzik a második helyet

gyulai vk gellény zétényGyermek IV. korcsoportos fiókcsapatunk, a Gyulai VK Hódmezővásárhelyen, a Gyarmati Dezső Sportuszodában négy mérkőzést játszott a hét végén, két nap alatt. A Béládi Csaba irányította fürdővárosiak a nemzetközi vidékbajnokság Kék csoportjában nyitányként a házigazdákkal mérték össze tudásukat, majd még ugyancsak szombaton Szentes II. csapatával mérkőztek meg. Vasárnapra maradt a Csongráddal, és a veresegyháziakkal összecsapás.

Gyulai VK—Hódmezővásárhelyi VSC 18—6 (5—1, 7—2, 3—1, 3—2)

Gyermek IV. korcsoportos nemzetközi vidékbajnokság, Hódmezővásárhely. V.: László Gábor. Gyula: Fodor — Dobos 2, Paksi 2, Dimák 5 (1), Gellény 6, Veres Virág, Szaszák 2. Cs.: Takács, Vincze M., Juhász 1. Edző: Béládi Csaba. Hódmezővásárhely: Balázs — Oláh S., Gondi, Sonkovits, Török 3 (1), Kis M. 1, Kecskeméti 2. Cs.: Tóth M., Kiss Gergő, Kiss Gergely, Benkő, Gémes. Edző: Vékony László.

Gól emberelőnyből: 4/2, ill. 6/1. Büntetők: 1/1, ill. 1/1. Kipontozódott: Sonkovits.

Nem okozott gondot a gyulaiaknak a sereghajtó legyőzés egyenletes teljesítményt nyújtva már a félidő végére tetemes előnyre tettek szert a fürdővárosiak, majd a cserék is harcosnak bizonyultak.

Gyulai VK—Szentesi VK II. 10—13 (1—3, 5—3, 1—3, 3—4)

Gyermek IV. korcsoportos nemzetközi vidékbajnokság, Hódmezővásárhely. V.: Zám Attila. Gyula: Fodor — Dobos 1, Paksi, Dimák 1, Gellény 8 (2), Veres Virág, Szaszák. Cs.: Takács, Vincze M., Juhász. Edző: Béládi Csaba. Szentes: Agócs — Varga M. 4 (3), Melkuhn 4, Molnár 2, Pataki 3, Papp, Fábián. Cs.: Pogány, Fási, Tofán, Szöllősi, Vida, Varga Á., Tarpai. Edző: Czirok Csaba.

Gól emberelőnyből: 4/1, ill. 3/0. Büntetők: 2/2, ill. 4/3. Kipontozódott: Szaszák.

Hét-hétig fej-fej mellett haladtak a csapatok. Hiába volt remek lövő kedve Gellény Zéténynek, végül a gyulaiaknak — miként a második fordulóban is — fejet kellet hajtaniuk a szentesiek előtt.

Gyulai VK—Csongrádi VVSE 6—11 (3—2, 1—3, 2—3, 0—3)

Gyermek IV. korcsoportos nemzetközi vidékbajnokság, Hódmezővásárhely. V.: László Gábor. Gyula: Fodor — Takács, Dobos 1, Paksi, Dimák 1, Gellény 4 (2), Szaszák. Cs.: Juhász. Edző: Béládi Csaba. Csongrád: Fássy — Forgó Judit 2, Kókai Laura, Batka, Pusztai 2, Horváth E. 1, Szűcs 4. Cs.: Erdélyi Hédi, Tyukász Anna, Varga Zita, Versegi Anna, Kovács A. 2, Szarvas Lili, Bódi, Palásti, Kiss M. Edző: Tari László.

Gól emberelőnyből: 9/1, ill. 2/1. Büntetők: 2/2, ill. 0/0. Kipontozódott: Tyukász Anna, Szűcs. Kiállítás cserével: Szaszák.

A veretlen listavezető nagy falatnak bizonyult a gyulaiak számára.

Gyulai VK—OCTOPUS Búvár- és Vízilabda Egyesület, Veresegyház 15—8 (1—1, 4—3, 6—1, 4—3)

Gyermek IV. korcsoportos nemzetközi vidékbajnokság, Hódmezővásárhely. V.: László Gábor. Gyula: Fodor — Takács, Dobos 3, Paksi 1, Dimák 5, Gellény 6 (1), Szaszák. Cs.: Vincze M., Juhász. Edző: Béládi Csaba. Veresegyház: Vér — Di Biase 3, Tóth D. 3, Ivánkovits 2, Masznyik, Diószegi, Gál. Cs.: Györkei, Tajcs, Patvaros, Borsovicz, Kiss B. Edző: Vince Gitta.

Gól emberelőnyből: 2/1, ill. 2/0. Büntetők: 1/1, ill. 0/0.

Az utolsó mérkőzésen javított a fürdővárosi csapat, végül az ötvenszázalékos mérleggel őrzik második helyüket a tabellán.

További eredmények: Csongrádi VVSE—OCTOPUS Búvár- és Vízilabda Egyesület, Veresegyház 15—1. Kiskunfélegyházi VSE—Szentesi VK II. 3—15. Hódmezővásárhelyi VSC—Csongrádi VVSE 1—15. OCTOPUS Búvár- és Vízilabda Egyesület, Veresegyház—Kiskunfélegyházi VSE 15—9. Kiskunfélegyházi VSE—Hódmezővásárhelyi VSC 14—5. Szentesi VK II.—OCTOPUS Búvár- és Vízilabda Egyesület, Veresegyház 14—4. Csongrádi VVSE—Kiskunfélegyházi VSE 15—1. Hódmezővásárhelyi VSC—Szentesi VK II. 1—9.

Az állás a harmadik kör (12 forduló) után: 1. Csongrádi VVSE 34, 2. Gyulai VK 25, 3. Szentesi VK II. 24, 4. OCTOPUS Búvár- és Vízilabda Egyesület, Veresegyház 18, 5. Kiskunfélegyházi VSE 6, 6. Hódmezővásárhelyi VSC 0.

Címlapképünkön Gellény Zétény veszi tűz alá a kaput, aki remek napokat fogott ki, a négy mérkőzésen 24 alkalommal volt eredményes és ezzel a bajnokság ponterő-táblázatának listavezetője egyben – fotó: Enyedi Beáta

Serdülők: kettős győzelemmel továbbra is harcban az első helyért

polo ob up csabai zoltán01 cspSátoraljaújhelyen rendezték meg a serdülő korcsoportosok nemzetközi vidékbajnokságának harmadik körét, amelynek során csapatunk újabb kettős győzelmet aratott. Előbb a sereghajtó gyöngyösieket, majd az egyik dobogós, rivális Miskolcot verték magabiztosan Csaba Zoltán tanítványai.

Csabai Csirkefogók VK—Gyöngyösi AVC 16—6 (5—0, 3—0, 3—2, 5—4)

Serdülő korcsoportos nemzetközi vidékbajnokság, Zöld csoport, Sátoraljaújhely. V.: Soltész Norbert. Békéscsaba: Tömő — Takács, Zahorán, Tóth F. 2, Tifrea 6 (2), Tóth Sz. 2, Darabos 4. Cs.: ifj. Lukácsi S., Fazekas Zs. 1, Barta, Fazekas S. 1. Edző: Csabai Zoltán. Gyöngyös: Szöllősi — Mallér, Tamás Lili, Falusi, Rácz, Kis Sz. 3, Nagy G. 2, . Cs.: Kis I., Juhász, Kalafut 1, Krauszberger, Bágyi. Edző: Hanczár Dávid.

Gól emberelőnyből: 2/1, ill. 3/0. Büntetők: 2/2, ill. 0/0. Kipontozódott: Mallér.

A zsinórban dobott kilenc gól után érkezett az első gyöngyösi találat, a jelentős előny birtokában már nem kellett megfeszülnie a csapatnak a győzelemért.

Csabai Csirkefogók VK—MVLC Miskolci VC 24—4 (7—0, 5—2, 6—1, 6—1)

Serdülő korcsoportos nemzetközi vidékbajnokság, Zöld csoport, Sátoraljaújhely. V.: Soltész Norbert, Madarasi Attila. Békéscsaba: Tömő — Takács 1, Zahorán, Tóth F. 1, Tifrea 7 (1), Fazekas S. 1, Darabos 4. Cs.: Fazekas Zs. 3 (1), Barta 1, Tóth Sz. 6. Edző: Csabai Zoltán. Miskolc: Oláh — Póti, Bencs. 1, Miklós 2, Novák 1, Czél, Polgár Zsófia. Cs.: Kovács Á., Nádkuti, Fülöp, Tihor, Lecső, Nagy Alexandra. Edző: Balázs Miklós.

Gól emberelőnyből: 4/3, ill. 4/1. Büntetők: 3/2, ill. 0/0. Kipontozódott: Tihor.

Mintha csak lemásolták volna az előző találkozót, ezúttal is 9—0-ra elhúzott a csabai egylet, ám most a lendület az utolsó percig kitartott, és még könnyebb győzelmet arattak a bronzos helyen álló miskolciakkal szemben.

További eredmények: MVLC Miskolci VC—Zempléni VK 11—14. Zempléni VK—Sugovica VSE, Baja 15—7. Sugovica VSE, Baja—Gyöngyösi AVC 10—9.

A Zöld csoport állása a harmadik kör (5-6. forduló) után: 1. Zempléni VK 18, 2. Csabai Csirkefogók VK 15, 3. MVLC Miskolci VC 6 (49—78), 4. Sugovica VSE, Baja 6 (38—80), 5. Gyöngyösi AVC 0.

Címlapképünkön Csabai Zoltán, a serdülők edzője elmagyarázza, mi a teendő az időkérés után

Gyermek V. korcsoport: akadtak bíztató negyedek

vízipóló logo700Rendhagyó módon ezúttal vasárnap rendezték meg a bajnoki kört a gyermek V. korcsoportban. Békéscsabán, az Árpád fürdőben a 9. és 10. forduló keretében csobbantak vízbe a legfiatalabb pólósok két mérkőzés erejéig.

Csabai Csirkefogók VK—Progress Oradea, Nagyvárad (román) 4—14 (1—5, 0—5, 1—1, 2—3)

Gyermek V. korcsoportos nemzetközi vidékbajnokság Békéscsaba. V.: László Gábor. Békéscsaba: Hajdú — Kiss-Schusztek 1, Bozgán 1, Schindler G., Pálenkás 2 (1), Szatmári. Cs.: Siófoki, Fodor, Korcsok, Gémesi, Kvasz. Edző: Mucsi Zsolt, Dobra Róbert. Nagyvárad: Popa — Hadade 1, Lukács 4 (1), Puie Luca 1, Orsós 1, Cobe. Cs.: Csató (kapus), Cseresznyés, Gavris, Takács 3, Popa 1, Bogdán Tecu 1, Ghitea 2. Edző: Sándor Christian.

Gól emberelőnyből: 5/1, ill. 2/1. Büntetők: 2/1, ill. 1/1. Kipontozódott: Szatmári.

Nagy lendületben játszott a Nagyvárad, 10—2 után érvényesült a Békéscsaba.

Csabai Csirkefogók VK—Debreceni VSC 18—6 (3—2, 5—0, 6—2, 4—2)

Gyermek V. korcsoportos nemzetközi vidékbajnokság Békéscsaba. V.: László Gábor. Békéscsaba: Hajdu — Pálenkás 1, Kiss-Schusztek 2, Bozgán 1, Szatmári, Kvasz 2 (1). Cs.: Petrik, Siófoki, Fodor, Korcsok, Schindler G. Edző: Mucsi Zsolt, Dobra Róbert. Debrecen: Kiss Milán Zéta — Bákonyi, Dobó-Nagy, Balogh M. 2, Kun, Pataki 5 (2). Cs.: Borsos, Kiss Milán Ádám, Bátori 3, Fedac 7 (1), Porcsin 1. Edző: Kardos Sándor.

Gól emberelőnyből: 5/0, ill. 4/0. Büntetők: 4/3, ill. 2/1. Kipontozódott: Schindler G. Kiállítás cserével: Fedac.

Főleg az első és utolsó negyedben igyekezett jól tartani a lépést fiatal csapatunk a hajdúságiakkal.

További eredmények: MVLC Miskolci VC—ZF Eger 4—8. Szolnoki VSC—Debreceni VSC 10—11. Vitorul Cluj-Napoca, Kolozsvár (román)—MVLC Miskolci VC 10—5. Progress Oradea, Nagyvárad—Szolnoki VSC 18—8. Vitorul Cluj-Napoca, Kolozsvár—ZF Eger 10—9.

Az állás az ötödik kör (9-10. forduló) után: 1. Progress Oradea, Nagyvárad 30, 2. Szolnoki VSC 21, 3. Debreceni VSC 18, 4. ZF Eger 15 (85—84), 5. Vitorul Cluj-Napoca, Kolozsvár 15 (74—99), 6. MVLC Miskolci VC 4, 7. Csabai Csirkefogók VK 1.

A legkisebbektől a legnagyobbakig három helyszínen

Ehhez az időszakhoz viszonyítva az átlagosnál szerényebb hét vége következik, csupán a felnőtt OB I B-s csapatunk, valamint a serdülő és gyermek V. korcsoportos gárdánk érdekelt a bajnoki pontvadászatban.

OB I B-s csapatunk a mezőny egyik legerősebb csapatához, a csoportban a második helyen álló Neptun VSC-hez látogat szombaton. A fővárosiakkal szemben az őszi fordulóban, tavaly október utolsó napján 9—9-es döntetlent játszottunk az Árpád fürdőben. A jelen állás szerint a Neptun a második helyen áll tíz győzelemmel, két döntetlennel és egy vereséggel. Csapatunk a harmadik helyről várja a holnapi folytatást, mérlegünk: nyolc győzelem, két döntetlen és három vereség. Ebből is látszik, hogy két masszív gárda összecsapására van kilátás, a Hajós Alfréd Sportuszodában. A rangadó kijelölt játékvezetői: ifjabb Kenéz György és Godova Gábor.

Az alapszakasz 15. fordulójának programja. Március 5., szombat, 11.00: Szegedi Vízipóló Suli—Hódmezővásárhelyi VSC. 12.30: Szegedi TE EHÖK SE—Eszterházy Károly FSC, Eger. 17.00: Neptun VSC—Csabai Csirkefogók VK. 18.00: Kaposvári VK—Szolnoki VSC. 19.00: Ybl Water Polo Club—MAFC 110.

Az OB I B állása a 14. forduló után: 1. Ybl Water Polo Club 36, 2. Neptun VSC 32, 3. Csabai Csirkefogók VK 26, 4. Eszterházy Károly FSC, Eger 18, 5. Hódmezővásárhelyi VSC 16 (140—139), 6. MAFC 110 16 (119—129), Szolnoki VSC 15 (125—143), 8. Szegedi TE EHÖK SE 15 (117—144), 9. Szegedi Vízipóló Suli 10, 10. Kaposvári VK 9.

Serdülőink a nemzetközi vidékbajnokság Zöld csoportjának harmadik körében, az 5-6. fordulóban érdekeltek ugyancsak szombaton. A szokásnak megfelelően két mérkőzés erejéig szállnak vízre a sátoraljaújhelyi körben. Előbb a nyeretlen gyöngyösiekkel, majd a csapatunk mögött álló Miskolccal mérik össze tudásukat.

A program. Március 5., szombat, 11.00: MVLC Miskolci VC—Zempléni VK. 12.00: Csabai Csirkefogók VK—Gyöngyösi AVC. 13.00: Zempléni VK—Sugovica VSE, Baja. 14.00: Csabai Csirkefogók VK—MVLC Miskolci VC. 15.00: Sugovica VSE, Baja—Gyöngyösi AVC.

Az állás az második kör (3-4. forduló) után: 1. Zempléni VK 12, 2. Csabai Csirkefogók VK 9, 3. MVLC Miskolci VC 6, 4. Sugovica VSE, Baja 3, 5. Gyöngyösi AVC 0.

Gyermek V. korcsoportos csapatunk vasárnap a Zöld csoport 5. körében érdekelt. A Békéscsabán rendezendő körben a Nagyváraddal, majd a Debrecennek mérik össze tudásukat fiataljaink.

A program. Március 6., vasárnap, 10.00: Csabai Csirkefogók VK—Progress Oradea, Nagyvárad (román). 10.50: MVLC Miskolci VC—ZF Eger. 11.40: Szolnoki VSC—Debreceni VSC. 12.30: Vitorul Cluj-Napoca, Kolozsvár (román)—MVLC Miskolci VC. 13.20: Progress Oradea, Nagyvárad—Szolnoki VSC. 14.10: Vitorul Cluj-Napoca, Kolozsvár—ZF Eger. 15.00: Csabai Csirkefogók VK—Debreceni VSC.

Az állás a negyedik kör (7-8. forduló) után: 1. Progress Oradea, Nagyvárad 24, 2. Szolnoki VSC 21, 3. Debreceni VSC 12 (84—81), 4. ZF Eger 12 (68—70), 5. Vitorul Cluj-Napoca, Kolozsvár 9, 6. MVLC Miskolci VC 4, 7. Csabai Csirkefogók VK 1.

Továbbra is veretlenül a Kék csoport élén

polo gyerek 01 kisebbA békéscsabai Árpád fürdő adott otthon a gyermek II. korcsoportos fiatalok nemzetközi vidékbajnoksága Kék csoportja küzdelmeinek. A szombati harmadik körben csapatunk a mezőny két román együttesével vette föl a küzdelmet: először a nagyváradiakkal, majd a kolozsváriakkal csaptak össze, és mindkétszer győztesen hagyták el a medencét.

Csabai Csirkefogók VK—Dinamo Prosper Oradea CS Nagyvárad (román) 6—1 (1—0, 2—0, 1—0, 2—1)

Gyermek II. korcsoportos nemzetközi vidékbajnokság, Békéscsaba. V.: László Gábor. Békéscsaba: Illyés — Kiss D. 1, Schindler I. 3, Demeter, Vozár M., Beharóczki Z. 1, Paksi. Cs.: Vozár B., Bencsik, Schaffer, Pónya, Diós 1. Mb. edző: Dobra Róbert. Nagyvárad: Chindle — Caraman Luca, Giovenzana, Matei, Puie 1, Mester, Draghici Luca. Cs.: Sur Donatella, Popa, Maier, Oros. Edző: Fratila Mircea.

Gól emberelőnyből: 6/2, ill. 10/1. Büntetők: 0/0, ill. 0/0. Kipontozódott: Maier. Kiállítás cserével: Schaffer.

Nem sok gól született a találkozón, de az első négyet a békéscsabai fiatalok lőtték, ami végül meghatározta a végeredményt.

Csabai Csirkefogók VK—Viitorul Cluj CSS Kolozsvár (román) 20—7 (2—5, 3—1, 6—1, 9—0)

Gyermek II. korcsoportos nemzetközi vidékbajnokság, Békéscsaba. V.: Berki András. Békéscsaba: Illyés — Kiss D. 1, Schindler I. 4 (1), Demeter 4 (1), Vozár M. 1, Beharóczki Z. 2, Paksi 1. Cs.: Vozár B., Bencsik 4, Schaffer 2, Pónya 1, Diós, Hermann, Beharóczki M. Mb. edző: Dobra Róbert. Kolozsvár: Elekes — Muntean 6 (3), Baratosi 1, Giurgiu, Raus, Serban, Manases. Cs.: Semeneseu, Somesfalean, Giorgi, Dunca, Burnar, Roman, Virág. Edző: Bartos Mihály.

Gól emberelőnyből: 5/1, ill. 2/0. Büntetők: 2/2, ill. 3/3. Kipontozódott: Manases.

Ráijesztett a kolozsvári csapat a mieinkre, 4—1-re, 6—3-ra, de még 7—6-ra is vezettek. Igaz, ezzel el is lőtték puskaporukat, ugyanis a békéscsabaiak 14 zsinórban lőtt góljukra már nem érkezett válasz, így végül magabiztos győzelmet arattak és őrzik első helyüket a Kék csoportban.

További eredmények: Aqua SE Nyíregyháza—Kiskunfélegyházi VSE 25—10. Dinamo Prosper Oradea CS Nagyvárad—Octopus Búvár- és Vízilabda Egyesület, Veresegyház 15—7. Kiskunfélegyházi VSE—Viitorul Cluj CSS Kolozsvár 14—21. Octopus Búvár- és Vízilabda Egyesület, Veresegyház—Aqua SE Nyíregyháza 8—18.

Az állás a harmadik kör (a 6. forduló után): 1. Csabai Csirkefogók VK 18, 2. Aqua SE Nyíregyháza 12 (103—56), 3. Viitorul Cluj CSS Kolozsvár 12 (89—76), 4. Dinamo Prosper Oradea CS Nagyvárad 9, 5. Kiskunfélegyházi VSE 3, 6. Octopus Búvár- és Vízilabda Egyesület, Veresegyház 0.