ímkézett bejegyzés

A felnőtt OB II-es csapatok megkezdik a rájátszást

Február utolsó hétvégéjén csak szombaton lesznek érdekeltek csapataink, mégpedig két egység. A felnőtt OB II-es gárda Dunaújvárosba, a gyermek III. korcsoportosok pedig Szolnokra utaznak.

Az OB II felnőtt bajnokság 21 tagú mezőnye a rájátszáshoz érkezett. Az alapszakaszban elért helyezések után négy négyes és egy öt csapatos csoportban zajlanak az újabb fordulók. Mivel a mieink az egyébként legerősebb A csoportban a hatodik, utolsó helyen zártak, ezért a folytatásban a 17–21. helyért játszhatnak, ahová a csoportbeli ötödik helyezett Szentesi Üdülőközpont együttesével együtt kerültek. Ugyancsak ide kaptak besorolást a további csoportok alapszakaszainak utolsó helyezettjei, így a Dunaújvárosi Főiskola VE Duna-Via, az Invictus SC és a PTE-Pécsi EAC Mighty Bulls gárdái. A hétvégén a rájátszás első körének Dunaújváros ad otthont, amikor a békéscsabai egylet a szentesiekkel és a pécsiekkel csatázik. Minden együttes nulláról indul, itt nincsenek hozott pontok, a nyárra eső hatodik forduló után alakul ki a 17–21. helyezettek végső sorrendje. Az első forduló játékvezetői: Csizmadia Zsolt, Győri Attila, Kollarics Gábor.

Az első kör programja. Február 24., szombat, 12.15 óra: Szentesi Üdülőközpont–Swietelsky-Békéscsaba. 13.30: Dunaújvárosi Főiskola VE Duna-Via–PTE-Pécsi EAC Mighty Bulls. 14.45: Invictus SC–Szentesi Üdülőközpont. 16.00: Swietelsky-Békéscsaba–PTE-Pécsi EAC Mighty Bulls. 17.15: Invictus SC–Dunaújvárosi Főiskola VE Duna-Via.

A gyermek III. korosztályúak a Délkeleti területi nemzetközi vidékbajnokság hatodik fordulóját rendezik meg szombaton, amelynek Szolnok lesz a házigazdája. Katona Péter legényei először a Szerbiából érkező listavezető szabadkaiakkal, majd a sereghajtó Invictus SC csapatával mérkőznek meg.

A program. Február 24., szombat, 9.00 óra: Szegedi Vízipóló Suli–Szolnoki Dózsa. 10.00: Hódmezővásárhelyi VSC–Kecskeméti Sportiskola. 11.00: Legrand Szentesi VK–Szegedi Vízipóló Suli. 12.00: Hódmezővásárhelyi VSC–Csongrádi VVSE. 13.00: Legrand Szentesi VK–Kecskeméti Sportiskola. 14.00: Spartak-Patent Subotica (szerb)–Csabai Csirkefogók VK. 15.00: Invictus SC–Csongrádi VVSE. 16.00: Spartak-Patent Subotica–Szolnoki Dózsa. 17.00: Csabai Csirkefogók VK–Invictus SC.

Az állás tíz forduló után: 1. Spartak-Patent Subotica 27, 2. Szolnoki Dózsa 27, 3. Szegedi Vízipóló Suli 21, 4. Csabai Csirkefogók VK 16, 5. Legrand Szentesi VK 15, 6. Hódmezővásárhelyi VSC 13, 7. Csongrádi VVSE 9, 8. Kecskeméti Sportiskola 6, 9. Invictus SC 0. (Azonos pontszám esetén a gólkülönbség rangsorol.)

A nehezét megcsinálták, a könnyebbnek ígérkezőt elbukták

Bódi Bercelt ketten is igyekeznek megakadályozni a góllövésben, ám fiatal játékosunk mindkét találkozón három-három gólt szerzett

A 9-10. fordulót rendezték meg a gyermek III. korosztályosok Délkeleti területi vidékbajnokságában, amelynek Hódmezővásárhely adott otthont szombaton. Fiataljaink először egy papíron gyengébb Kecskeméttel, majd egy „fogósabb” szentesi csapattal találkoztak. Azonban az első találkozón biztos mérkőzést adtak ki kezükből, a nehezebbnek ígérkezőt viszont behúzták.

Csabai Csirkefogók VK–Kecskeméti Sportiskola 6–7 (2–1, 2–2, 1–2, 1–2)

Vidékbajnokság, Délkeleti csoport, gyermek III. korosztály, Hódmezővásárhely. V.: ifj. Kádár József. Békéscsaba: Veszeli – Selypes, Bódi 3, Szeidler, Uhrin Zs. 1 (1), Suhajda S. 1, Tóth Z. Cs.: Szabó M., Balogh Cs., Balogh B., Uhrin B. 1. Edző: Katona Péter. Gól emberelőnyből: 9/3, ill. 5/1. Büntetők: 1/1, ill. 1/1. Kipontozódott: Bódi, ill. Szabó M., Vass.

Csabai Csirkefogók VK–Legrand Szentesi VK 10–7 (2–2, 2–1, 2–1, 4–3)

Vidékbajnokság, Délkeleti csoport, gyermek III. korosztály, Hódmezővásárhely. V.: Szabó Nándor. Békéscsaba: Veszeli – Bódi 3, Szeidler 1, Uhrin B., Uhrin Zs. 1, Suhajda S. 3 (1), Tóth Z. 1. Cs.: Balogh Cs. 1, Selypes, Balogh B. Edző: Katona Péter. Gól emberelőnyből: 3/0, ill. 11/3. Büntetők: 1/1, ill. 1/1. Kipontozódott: Szeidler, Tóth Z.

Katona Péter napi összegzése: – Egész héten hangoztattam a gyerekeknek, hogy ebben a mezőnyben nincs gyenge csapat, beleértve az addig jócskán mögöttünk álló kecskemétieket is. Ellenük az első félidőben nem is volt baj, de a fordulás után éles váltás következett, nagy hibába esett a csapat. A hullámvölgyből már nem is tudott kikecmeregni a találkozó végéig. Bár ekkor is küzdöttek, de a rengeteg hiba megbosszulta magát. A szentesiek ellen fényéveket javult a játékunk. Egyénileg és csapatként is jól küzdöttek, fejben végig helyén voltak a gyerekek. Látva a meccset, nem volt bennem kétség, hogy ezt a derbit megnyerjük. Nem voltak gyermeteg hibáink, jók voltak a passzok, az ellenfelet nem engedtük lefordulni, védekezésünk jól működött, egymást jól segítették a srácok, ennek köszönhető a győzelmünk.

További eredmények: Szolnoki Dózsa–Hódmezővásárhelyi VSC 8–6. Szegedi Vízipóló Suli–Spartak-Patent Subotica (szerb) 7–4. Szolnoki Dózsa–Csongrádi VVSE 17–2. Spartak-Patent Subotica–Kecskeméti Sportiskola 10–4. Szegedi Vízipóló Suli–Csongrádi VVSE 19–6. Legrand Szentesi VK–Invictus SC 15–0. Invictus SC–Hódmezővásárhelyi VSC 0–15.

Az állás tíz forduló után: 1. Spartak-Patent Subotica 27, 2. Szolnoki Dózsa 27, 3. Szegedi Vízipóló Suli 21, 4. Csabai Csirkefogók VK 16, 5. Legrand Szentesi VK 15, 6. Hódmezővásárhelyi VSC 13, 7. Csongrádi VVSE 9, 8. Kecskeméti Sportiskola 6, 9. Invictus SC 0. (Azonos pontszám esetén a gólkülönbség rangsorol.)

Újra a bajnoki pontokért küzd a hétvégén két csapatunk

Másfél hónapos szünet után ismét a bajnoki pontokért ugranak a medencébe vízilabdázóink. Ezen a hétvégén az OB II-es felnőtt csapatunk, valamint a vidékbajnokságban szereplő gyermek „hármasaink” igyekeznek pontokat begyűjteni.

Felnőtt OB II-es gárdánk az A csoport alapszakaszának záró-, ötödik körében (9–10. forduló) bizonyíthatnak. Ennek a fordulónak egyébként éppen Békéscsaba ad otthont, vagyis szombaton összesen hat mérkőzést élvezhetnek az Árpád fürdőbe kilátogatók, amelyek közül kettőben, az elsőben és az utolsóban lesznek érdekeltek a mieink. A forduló játékvezetői: Berki András, Juhász Tibor és Pásztor Antal.

A program. Február 3., szombat, 10.00 óra: Swietelsky-Békéscsaba–Szegedi VTK. 11.00: Szegedi UVTE–MAFC-Infinityn, Budapest. 12.00: Szentesi Üdülőközpont–Szegedi VTK. 13.00: Szegedi UVTE–Csongrádi VVSE. 14.00: Szentesi Üdülőközpont–MAFC-Infinityn, Budapest. 15.00: Swietelsky-Békéscsaba–Csongrádi VVSE.

Az állás nyolc forduló után: 1. Szegedi UVTE 17, 2. MAFC-Infinityn, Budapest 15, 3. Szegedi VTK 14, 4. Csongrádi VVSE 12, 5. Szentesi Üdülőközpont 9, 6. Swietelsky-Békéscsaba 3.

Gyermek III. korosztályosaink ismét Hódmezővásárhelyre utaznak, ahol a Gyarmati Dezső Sportuszodában két találkozó erejéig ugranak vízbe éppen két hónapnyi szünet után. A Délkeleti területi nemzetközi vidékbajnokság ötödik körében (9–10. forduló) a Kecskemét és a Szentes csapataival találkoznak.

A program. Február 3., szombat, 9.00 óra: Szolnoki Dózsa–Hódmezővásárhelyi VSC. 10.00: Szegedi Vízipóló Suli–Spartak-Patent Subotica (szerb). 11.00: Szolnoki Dózsa–Csongrádi VVSE. 12.00: Spartak-Patent Subotica–Kecskeméti Sportiskola. 13.00: Szegedi Vízipóló Suli–Csongrádi VVSE. 14.00: Legrand Szentesi VK–Invictus SC. 15.00: Csabai Csirkefogók VK–Kecskeméti Sportiskola. 16.00: Invictus SC–Hódmezővásárhelyi VSC. 17.00: Csabai Csirkefogók VK–Legrand Szentesi VK.

Az állás nyolc forduló után: 1. Spartak-Patent Subotica 24, 2. Szolnoki Dózsa 21, 3. Szegedi Vízipóló Suli 15, 4. Csabai Csirkefogók VK 13, 5. Legrand Szentesi VK 12, 6. Hódmezővásárhelyi VSC 10, 7. Csongrádi VVSE 9, 8. Kecskeméti Sportiskola 3, 9. Invictus SC 0.

Kétnapos meccsdömping a békéscsabai Árpád fürdőben

Ismét meccsekben gazdag hétvége következik, ráadásul több csapatunk is hazai környezetben, a békéscsabai Árpád fürdőben mutatja meg tudását.

OB II-es felnőtt egyletünk éppen kivétel ez alól, ugyanis ők Szegedre látogatnak, hogy az idei pontvadászat harmadik dupla fordulójában gyűjtögessenek pontokat. Szombaton a Tiszavirág Sportuszodában előbb a harmadik helyen álló fővárosból érkező MAFC-Infinityn együttesével veszik fel a harcot, majd a mieinkkel azonos ponttal álló Szentesi Üdülőközpont gárdája következik. A forduló játékvezetői: Bujka János és Pintér János.

A program. November 11., szombat, 11.00 óra: Szegedi VTK–Szentesi Üdülőközpont. 12.10: MAFC-Infinityn–Swietelsky-Békéscsaba. 13.20: Szegedi UVTE–Szegedi VTK. 14.30: MAFC-Infinityn–Csongrádi VVSE. 15.40: Swietelsky-Békéscsaba–Szentesi Üdülőközpont. 16.50: Csongrádi VVSE–Szegedi UVTE.

Az állás négy forduló után: 1. Csongrádi VVSE 12, 2. Szegedi UVTE 7, 3. MAFC-Infinityn 6, 4. Szegedi VTK 4, 5. Swietelsky-Békéscsaba 3, 6. Szentesi Üdülőközpont 3. (Azonos pontszám esetén az egymás elleni mérkőzés rangsorol, majd a gólkülönbség.)

A gyermek III. korosztályos fiatalok Délkeleti területi nemzetközi vidékbajnoksága harmadik körének (5-6. forduló) Békéscsaba ad otthont szombaton. Mondhatni reggeltől estig pezseg a víz az Árpád fürdő 50 méteres versenymedencéjében, ugyanis nem kevesebb, mint kilenc találkozót rendeznek ezen a napon. A Katona Péter edző vezette társaság az első és az utolsó derbin ugrik vízbe, ellenfeleik a Szegedi Vízipóló Suli és a Hódmezővásárhely alakulata lesz.

A program. November 11., szombat, 10.00 óra: Csabai Csirkefogók VK–Szegedi Vízipóló Suli. 11.00: Legrand Szentesi VK–Szolnoki Dózsa. 12.00: Csongrádi VVSE–Kecskeméti Sportiskola. 13.00: Szolnoki Dózsa–Invictus SC. 14.00: Hódmezővásárhelyi VSC–Szegedi Vízipóló Suli. 15.00: Legrand Szentesi VK–Spartak-Patent Subotica, Szabadka (szerb). 16.00: Invictus SC–Kecskeméti Sportiskola. 17.00: Spartak-Patent Subotica, Szabadka–Csongrádi VVSE. 18.00: Csabai Csirkefogók VK–Hódmezővásárhelyi VSC.

Az állás négy forduló után: 1. Spartak-Patent Subotica 12, 2. Szolnoki Dózsa 9, 3. Legrand Szentesi VK 9, 4. Hódmezővásárhelyi VSC 9, 5. Csabai Csirkefogók VK 6, 6. Szegedi Vízipóló Suli 6, 7. Csongrádi VVSE 3, 8. Kecskeméti Sportiskola 0, 9. Invictus SC 0. (Azonos pontszám esetén a gólkülönbség dönt.

Az országos utánpótlás-bajnokság A2 Keleti csoportjában a hetedik fordulóra kerül sor vasárnap. Csapataink ismét egy „izmos” alakulattal találkoznak, a miskolciak triója érkezik a Viharsarokba. A két egylet régi rivális, váltakozó sikerrel veszik egymás ellen az akadályokat. Edzőink bíznak abban, hogy nem maradnak pontok nélkül az Árpád fürdőben zajló találkozók után.

A program. Gyermek korcsoport. November 12., vasárnap, 10.00 óra: Hódmezővásárhely VSC–Legrand Szentesi VK. 10.00: Angyalföldi Sportiskola DSE–Ceglédi VSE. 11.00: Swietelsky-Békéscsaba–PannErgy MVSC Miskolc (jv.: Szabó Xénia, Berki András). 11.15: Szegedi Vízipóló Suli–Budafóka XXII. ker. SE. 14.00: Váci VSE–Aqua SE Nyíregyháza. 17.30: Oázis SC Budapest–Polo Academy SC Budapest.

Az állás hat forduló után. Gyermek korcsoport: 1. Swietelsky-Békéscsaba 18, 2. PannErgy MVSC Miskolc 16, 3. Legrand Szentesi VK 14, 4. Ceglédi VSE 12, 5. Angyalföldi Sportiskola DSE 12, 6. Budafóka XXII. ker. SE 9, 7. Hódmezővásárhely VSC 9, 8. Váci VSE 6, 9. Aqua SE Nyíregyháza 6, 10. Szegedi Vízilabda Suli 3, 11. Oázis SC Budapest 3, 12. Polo Academy SC Budapest 0. (Azonos pontszám esetén a gólkülönbség dönt.)

Serdülők. November 12., vasárnap, 10.00 óra: Szegedi Vízipóló Suli–Budafóka XXII. ker. SE. 11.30: Hódmezővásárhely VSC–Legrand Szentesi VK. 11.30: Angyalföldi Sportiskola DSE–Ceglédi VSE. 12.15: Swietelsky-Békéscsaba–PannErgy MVSC Miskolc (jv.: Berki András, Juhász Tibor). 15.15: Váci VSE–Aqua SE Nyíregyháza. 16.00: Oázis SC Budapest–Polo Academy SC Budapest.

Az állás hat forduló után. Serdülők: 1. PannErgy MVSC Miskolc 18, 2. Ceglédi VSE 15, 3. Swietelsky-Békéscsaba 15, 4. Legrand Szentesi VK 12, 5. Szegedi Vízipóló Suli 12, 6. Váci VSE 12, 7. Aqua SE Nyíregyháza 9, 8. Hódmezővásárhelyi VSC 6, 9. Oázis SC Budapest 6, 10. Angyalföldi Sportiskola DSE 3, 11. Budafóka XXII. ker. SE 0, 12. Polo Academy Sport Club Budapest 0. (Azonos pontszám esetén a gólkülönbség dönt.)

Ifjúságiak. November 12., vasárnap, 12.30 óra: Szegedi Vízipóló Suli–Budafóka XXII. ker. SE. 13.00: Hódmezővásárhely VSC–Legrand Szentesi VK. 13.00: Angyalföldi Sportiskola DSE–Ceglédi VSE. 13.30: Swietelsky-Békéscsaba–PannErgy MVSC Miskolc (jv.: Juhász Tibor, Szabó Xénia). 14.30: Oázis SC Budapest–Polo Academy SC Budapest. 16.30: Váci VSE–Aqua SE Nyíregyháza.

Az állás hat forduló után. Ifjúságiak: 1. Ceglédi VSE 18, 2. Swietelsky-Békéscsaba 15, 3. Legrand Szentesi VK 15, 4. Angyalföldi Sportiskola DSE 12, 4. Oázis SC Budapest 12, 6. PannErgy MVSC Miskolc 9, 7. Polo Academy SC Budapest 9, 8. Szegedi Vízilabda Suli 6, 9. Hódmezővásárhely VSC 3, 10. Váci VSE 3, 11. Budafóka XXII. ker. SE 3, 12. Aqua SE Nyíregyháza 3. (Azonos pontszám esetén a gólkülönbség dönt.)

Két különböző mérkőzést játszottak fiataljaink

A második mérkőzésen nem sok dolga akadt kapusunknak, Bacsa Dávidnak, ugyanis a nagyváradiak egyetlen lövését könnyedén hárította a csabai portás

A gyermek III. korosztályú vidékbajnokság Délkeleti Piros csoportja nyolcadik fordulóját Békéscsabán rendezték meg. A szombati eseményen hat találkozót rendeztek az Árpád fürdőben.

Csabai Csirkefogók VK–Szegedi Vízipóló Suli 6–13 (1–3, 2–3, 0–5, 3–2)

Vidékbajnokság, gyermek III. korosztály, Délkeleti Piros csoport, Békéscsaba. V.: Pásztor Antal. Békéscsaba: Bacsa – Machlik 1, Nánási 2, Hajdu Á., Czupper, Suhajda S. 3 (1), Józsa. Cs.: Lantos (kapus), Restye, Tóth Z., Bódi, Tóth Sz., Uhrin Zs., Szeidler, Balogh Cs. Edző: Csabai Zoltán. Gól emberelőnyből: 4/1, ill. 4/0. Büntetők: 2/1, ill. 4/4. Kipontozódott: Czupper.

Csabai Csirkefogók VK–Clubul Sportiv Crisul Oradea Nagyvárad (román) 15–0 (3–0, 5–0, 5–0, 2–0)

Vidékbajnokság, gyermek III. korosztály, Délkeleti Piros csoport, Békéscsaba. V.: Mohi Márk. Békéscsaba: Lantos – Machlik 3, Nánási 6, Bódi 1, Hajdu Á. 1, Czupper 1, Suhajda S. 2. Cs.: Bacsa (kapus), Restye, Tóth Z., Tóth Sz., Uhrin Zs. 1, Szeidler, Józsa, Balogh Cs., Gál. Edző: Csabai Zoltán. Gól emberelőnyből: 4/2, ill. 0/0. Büntetők: 8/2, ill. 0/0. Kipontozódott: Pelle, Anderko.

Csabai Zoltán összefoglalója: – Két különböző mérkőzést játszottunk, az első, a szegediek elleni volt a fontosabb. Ezen az első félidőben kimondottan jól játszott a csapat, csak a cserék után tört meg a lendület, amit a harmadik negyed is mutat. A finisben aztán már a javunkra dőlt el az utolsó negyed. De igazán az első félidő értékelhető, amelynek során közel egyenlő felek játszottak. A második találkozó a kötelező győzelmek kategóriájába tartozik. Remekül működött a védekezés, nagy gólkülönbségen tartottuk ellenfelünket. A támadásokba azért néha még kisebb hibák becsúsztak, kimaradtak lehetőségek és büntetők, vagyis maradt még gól a gárdában.

További eredmények: Csongrádi VVSE–Legrand Szentesi VK 15–13. Szolnoki Dózsa–Clubul Sportiv Crisul Oradea Nagyvárad 15–0. Szegedi Vízipóló Suli–Legrand Szentesi VK 12–5. Csongrádi VVSE–Szolnoki Dózsa 8–9.

Az állás a nyolcadik kör (15-16. forduló) után: 1. Szolnoki Dózsa 42, 2. Szegedi Vízipóló Suli 37, 3. Csongrádi VVSE 27, 4. Legrand Szentesi VK 25, 5. Csabai Csirkefogók VK 12, 6. Clubul Sportiv Crisul Oradea Nagyvárad 0.