ímkézett bejegyzés

Záróra az OB II-ben: harc az Árpád fürdőben a 9–12. helyért

Felnőtt OB II-es csapatunk zárja a 2020–2021. évi idényt: a 9–12. helyért folyó rájátszás utolsó körét, az 5–6. fordulót rendezik meg hét végén, szombaton. Mégpedig a békéscsabai Árpád fürdőben, ahol a négy érdekelt csapat egyaránt két-két meccs erejéig ugrik vízbe, hogy végleg kiderüljön, hogy a 24 tagú mezőnyből kié lesz a jobbik, 9. hely.

Az eddig lejátszott négy forduló után a MAFC-BME-Infinityn százszálékosan áll az élen, tőlük nehéz lesz elvenni az első, összességében 9. helyezért. Ám a csoport 2., vagyis a 10. helyért még nagy csata várható, ami alighanem a békéscsabai forduló első mérkőzésén már el is dőlhet, hiszen a két hatpontos, a Budaörs és a Békéscsaba nyitja a szombati eseménysort. A békéscsabai négy találkozó játékvezetői: Bereczki Miklós és Szilvasán Patrik.

Egyébként bizonyos szempontból előnyös helyzetben van csapatunk, hiszen hazai környezetben játszik, és a keret szinte minden játékosa harcra kész. Ugyanakkor kisebb hátrány, hogy a gólkirályjelölt játékos edzőnk, Ajtai Miklós közreműködése még kérdéses, ugyanis éppen a lövő keze két héttel ezelőtt megsérült. Történetesen egy otthoni balesetben, amikor a kezében szétrobbant egy üveg, ami után több öltéssel össze kellett varrni a sebet.

– Május utolsó napján vették ki a varratokat a kezemből – tudtuk meg Ajtai Miklóstól – Mindenképpen szeretnék játszani, de csak a mérkőzés előtt derül ki, hogy bemehetek-e a vízbe. Legrosszabb esetben a partról irányítom a gárdát, de az igazi az évbúcsúztatón azért az lenne, ha a medencéből foghatnám össze a csapatot. Számítanak is rám a játékostársak, remélem, ott lehetek köztük a medencében. Annál is inkább, mert szépen szeretnénk zárni az évet. Ha a Poseidont legyőzzük, megvan a tizedik hely, de szeretnénk elkapni a MAFC-ot is. Szeretnénk szépen, kettős győzelemmel búcsúzni a 2020–2021. évi bajnokságtól.

Az OB II záróforduló programja. Június 5., szombat, 11.00 óra: Swietelsky-Békéscsaba–Poseidon VSE, Budaörs. 12.00: MAFC-BME-Infinityn–Czeglédi VSE Lamantinok. 13.30: Poseidon VSE, Budaörs–Czeglédi VSE Lamantinok. 14.30: MAFC-BME-Infinityn–Swietelsky-Békéscsaba.

Innen folytatják szombaton, azaz a 9–12. helyért folyó rájátszás állása a második kör, 3–4. forduló után: 1. MAFC-BME-Infinityn 12, 2. Poseidon VSE, Budaörs 6, 3. Swietelsky-Békéscsaba 6, 4. Czeglédi VSE Lamantinok 0. (Azonos pontszám esetén az egymás elleni mérleg dönt.)

OB II fővárosi rájátszás: egy győzelem, egy vereség

A fővárosban, a BVSC Szőnyi úti sportuszodájában folytatódott az idei OB II-es felnőtt bajnokság rájátszása a 9–12. helyért. A 3–4. fordulóban csapatunk először a házigazda egyetemistákkal, majd a ceglédiekkel vette fel a küzdelmet. Szombati mérlegük: egy győzelem, egy vereség

Swietelsky-Békéscsaba–MAFC-BME-Infinityn 9–13 (0–4, 2–3, 4–3, 3–3)

OB II-es vízilabda-mérkőzés, rájátszás a 9–12. helyért, Budapest. V.: Nóvé Gyula. Békéscsaba: Vozár M. – Lukácsi S., Lukácsi M. 3, Csendes, Ajtai 2 (1), Latorcai 1, Laczó P. 1. Cs.: Weinhardt M. 1, Gruda 1, Csatári, Puha, Dávid, Miklós. Játékos edző: Ajtai Miklós, Csendes Csaba. MAFC: Rostás-Pap – Bukits T., Kiss B., Mészáros 2, Hajas 4 (2), Huber 1, Hegyi 1. Cs.: Kállai 1, Maschefszky, Quittner 1, Járdányi 1 (1), Soós, Batta, Ferenczy 2. Edző: Csigó Tibor, Kovács Ádám, Bukits Róbert. Gól emberelőnyből: 6/1, ill. 9/5. Büntetők: 1/1, ill. 3/3. Kiállítás cserével: Dávid. Kipontozódott: Lukácsi S., Csendes. Az eredmény alakulása: 0–5, 2–5, 2–8, 8–10.

A mérkőzés elején alaposan bealudt csapatunk, a jó erőkből álló fővárosiak pillanatok alatt tetemes előnyre tettek szert. A folytatásban a kipontozódások ellenére felzárkózott a csabai egylet, de utolérni már nem tudta listavezető ellenfelét.

Swietelsky-Békéscsaba–Czeglédi VSE Lamantinok 14–8 (3–2, 4–2, 3–3, 4–1)

OB II-es vízilabda-mérkőzés, rájátszás a 9–12. helyért, Budapest. V.: Tordai Gábor. Békéscsaba: Vozár M. – Lukácsi S. 1, Lukácsi M. 3, Csendes 1, Ajtai 5 (3), Latorcai 1, Laczó P. 1. Cs.: Weinhardt M. 1, Gruda, Csatári 1, Puha, Dávid, Miklós 1. Játékos edző: Ajtai Miklós, Csendes Csaba. Cegléd: Székely – Beck D. 1, Varga G. 1, Varga S., Beck M., Kistamás 2 (1), Türei V. 2. Cs.: Reznák 1, Csernus Gy., Csernus Á., Lerch G., Türei Zs. 1, Veres. Játékos edző: Veres Rudolf. Lerch Gergely. Gól emberelőnyből: 6/4, ill. 6/3. Büntetők: 3/3, ill. 2/1. Az eredmény alakulása: 1–2, 5–2, 5–4, 10–6, 13–7.

Három perc bizonytalankodás után hamar magára talált csapatunk, és egyenletesen elhúzott ellenfelétől. Kapaszkodott a Cegléd, fel-felzárkóztak, de az utolsó negyedben ismét nagyobb sebességre kapcsolt a csabai gárda, és bebiztosította újabb győzelmét a Pest megyei alakulat ellen.

Mestermérleg. Ajtai Miklós: – Az első mérkőzésen a megszokottnál nagyobb pályán játszottunk, nem véletlen, hogy sokszor elöl maradt három ember és hátul a másik három. Mire fölértünk az ellenfél kapujához, alaposan elfáradtunk. Ennek ellenére a végén nyílttá tettük a találkozót, nem sok hiányzott a pontszerzéshez. A Cegléd viszont egy gyengébb ellenfél, ellenük jól muzsikált a gárda, elöl és hátul is határozottak voltunk, nem érdemtelenül nyertünk. Balkezeseink, Csendes Csaba és Miklós Attila két pazar gólt szereztek, de dicsérhető kapusunk, a fiatal Vozár Miklós, valamint Lukácsi Marcell is, aki összesen hat gólt szerzett. Remélem, ez a jó formája holnapra is megmarad, és az országos utánpótlás-bajnoki meccsen is eredményes lesz.

További eredmények: Czeglédi VSE Lamantinok–Poseidon VSE, Budaörs 8–15. MAFC-BME-Infinityn–Poseidon VSE, Budaörs 14–6.

A 9–12. helyért folyó rájátszás állása a második kör, 3–4. forduló után: 1. MAFC-BME-Infinityn 12, 2. Poseidon VSE, Budaörs 6, 3. Swietelsky-Békéscsaba 6, 4. Czeglédi VSE Lamantinok 0. (Azonos pontszám esetén az egymás elleni mérleg dönt.)

Címlapképünkön Lukácsi Marcell, aki mindkét mérkőzésen háromszor volt eredményes

A vidékbajnoki sorozatok lezárulnak a hét végén, az országos bajnokságokban a rájátszásban érdekeltek csapataink vasárnap

A vidékbajnokságokban szereplő utánpótlás csapataink a hét végén az utolsó fordulókkal lezárják a 2020–2021. évi bajnoki sorozatot. Felnőtt OB II-es csapatunk a háromkörös rájátszás második felvonásához érkezett, az országos utánpótlás-bajnokságban szereplő triónk pedig a rájátszás páros találkozója első fordulójában lesz érdekelt egy, számukra eddig ismeretlen fővárosi ellenféllel szemben.

OB II-es felnőtt csapatunk egy győzelemmel és egy vereséggel nyitotta három héttel ezelőtt a bajnoki rájátszás első körét, amely a végső elszámolásért folyik, és a 9–12. hely sorsát hivatott eldönteni a 24 csapatos mezőnyben. A hátralévő négy fordulóból kettőre e hét végén, szombaton kerül sor, a házigazda a MAFC-BME-Infinityn gárdája lesz, így a fővárosban, a BVSC Szőnyi úti uszodájában rendezik meg a találkozókat. A Swietelsky-Békéscsaba Tordai Gábor bíráskodása mellett ezúttal éppen a pályaválasztóval, majd némi szünet után a Ceglédi Lamantinokkal veszi fel a harcot.

A program. Május 15., szombat, 11.00 óra: Swietelsky-Békéscsaba–MAFC-BME-Infinityn. 12.00: Czeglédi VSE Lamantinok–Poseidon VSE, Budaörs. 13.30: MAFC-BME-Infinityn–Poseidon VSE, Budaörs. 14.30: Swietelsky-Békéscsaba–Czeglédi VSE Lamantinok.

A 9–12. helyért folyó rájátszás állása az első kör után: 1. MAFC-BME-Infinityn 6, 2. Poseidon VSE, Budaörs 3, 3. Swietelsky-Békéscsaba 3, 4. Czeglédi VSE Lamantinok 0.

Baby korosztályosaink ugyancsak szombaton ugranak vízbe, ezúttal a békéscsabai Árpád fürdőbe várják a Délkeleti csoport nyolctagú mezőnyét. Az idei vidékbajnoki 21., zárófordulóban már csak egy-egy találkozót vívnak a csapatok, Dobra Róbert edzőnk legényei a Szolnoki Dózsa hasonló korú együttesével veszik fel a harcot.

A program. Május 15., szombat, 10.00 óra: Csabai Csirkefogók VK–Szolnoki Dózsa. 10.50: Legrand Szentesi VK–Csongrádi VVS. 11.40: Szegedi Vízipóló Suli–Hódmezővásárhelyi VSC. 12.30: Kecskeméti SI–Újszilvás SE.

Gyermek III. korcsoportosaink ugyancsak a békéscsabai Árpád fürdőbe várják a Délkeleti vidékbajnokság rájátszásnak Piros csoportos (felsőház) ellenfeleit. Klubunk viszont vasárnap lesz házigazda az idei záró fordulóban, ahol Csabai Zoltán fiataljai a szentesiekkel, majd a szolnokiakkal mérik össze tudásukat.

A program. Május 16., vasárnap, 10.00: Szegedi Vízipóló Suli–Szolnoki Dózsa. 11.00: Csabai Csirkefogók VK–Legrand Szentesi VK. 12.30: Szegedi Vízipóló Suli–Legrand Szentesi VK. 13.30: Csabai Csirkefogók VK–Szolnoki Dózsa.

Az állás a rájátszás ötödik köre (tíz forduló) után: 1. Szolnoki Dózsa 30, 2. Szegedi Vízipóló Suli 16, 3. Legrand Szentesi VK 13, 4. Csabai Csirkefogók VK 0.

Az országos utánpótlás-bajnokságban szereplő csapatok számára is elérkezett a végső finis az A2-es osztály Keleti és Nyugati csoportjaiban. Mindkét „oldalon” kilenc-kilenc együttes csatázott tavaly óta a pontokért és a jobb helyezésekért. Számukra – a vidékbajnoki sorozatoktól eltérően – más szisztéma szerint zárul az idei hosszú sorozat. A 18 fordulós alapszakasz után a klubok három csapatának, az ifjúsági, a serdülő és a gyermek korosztályoknak helyezéseit figyelembe véve alakított ki a szövetség a versenyszabályzatnak megfelelően egy összesített sorrendet. A békéscsabai gárdák közül az ifjúságiak a 7., a serdülők a 8, a gyermek korcsoport a 3. helyen zárta az alapszakaszt, amely összesítve a három korcsoportot a hetedik helyet jelenti a Keleti csoportban.

Emlékeztetőül az alapszakaszbeli végeredmények. Ifjúságiak: 1. Koelner-Csongrádi VVSE 42, 2. Oázis SC, Budapest 41, 3. KÓPÉ Dunakanyar Waterpolo 32, 4. Budafóka XXII. kerületi SE 28, 5. Aqua SE, Nyíregyháza 23, 6. Ceglédi VSE 19, 7. Swietelsky-Békéscsaba 15, 8. Váci VSE 10, 9. Hódmezővásárhelyi VSC 6.

Serdülők: 1. Oázis SC, Budapest 45, 2. Budafóka XXII. kerületi SE 41, 3. KÓPÉ Dunakanyar Waterpolo 40, 4. Ceglédi VSE 26, 5. Hódmezővásárhelyi VSC 24, 6. Aqua SE, Nyíregyháza 17, 7. Koelner-Csongrádi VVSE 12, 8. Swietelsky-Békéscsaba 6, 9. Váci VSE 5.

Gyermek korcsoport: 1. Oázis SC, Budapest 39, 2. KÓPÉ Dunakanyar Waterpolo 39, 3. Swietelsky-Békéscsaba 33, 4. Koelner-Csongrádi VVSE 30, 5. Ceglédi VSE 26, 6. Aqua SE, Nyíregyháza 21, 7. Váci VSE 19, 8. Hódmezővásárhelyi VSC 6, 9. Budafóka XXII. kerületi SE 0.

A mieink az összetett 7. helyezésük révén így a Nyugati csoport összesített hetedik helyezést elért három gárdájával játszanak egy oda-vissza vágós döntőt a 14–15. helyért. Mégpedig a Polo Academy Budapest Sport Club triójával. Az első fordulóra a fővárosban, a Kőér utcai Sportuszodában kerül sor vasárnap (visszavágó két héttel később Békéscsabán). A fővárosi kezdési időpontok: ifjúságiak 10.00 óra; serdülők 13.00; gyermek korosztály 11.30.

A második meccset alaposan „elbaltázták”

Véghajrához érkezett a 2020–2021. évi OB II-es bajnokság, a 22 csapat az alap-, majd a középszakasz után a végső helyezésekért játszik a következő hetekben. A mieink, miután a középszakaszban az élen végeztek, a végjátszmában három körön (hat fordulón) át a 9–12. helyért folytatják, e hét végén, szombaton Cegléden viaskodtak a házigazdák és a Budaörs ellen. Az előbbi találkozó sikerrel zárult, az utóbbit azonban alaposan „elbaltázták” a mieink, pedig már-már kezükben volt a három pont.

Swietelsky-Békéscsaba–Czeglédi VSE Lamantinok 9–3 (2–1, 2–2, 2–0, 3–0)

OB II-es vízilabda-mérkőzés, rájátszás a 9–12. helyért, első forduló, Cegléd. V.: Bors Dorottya. Békéscsaba: Vozár M. – Lukácsi M. 3, Laczó P. 1, Gyebnár, Csendes, Mucsi 1, Ajtai 2. Cs.: Lukácsi S., dr. Szlávik, Puha, Vozár B. 1, Csatári 1, Bozgán. Játékos edző: Ajtai Miklós, Csendes Csaba. Cegléd: Nagy S. – Veres, Varga S. 1, Varga G., Kistamás 1, Lerch, Türei V. Cs.: Beck M., Reznák, Tóth E., Beck D. 1, Türei Zs., Csernus Á. Edző: Csernus Gyula, Zám Attila. Gól emberelőnyből: 4/1, ill. 7/1. Büntetők: 0/0, ill. 1/0. Kipontozódott: Mucsi. Az eredmény alakulása: 2–0, 2–2, 4–2, 6–3.

A második negyed finiséig volt szoros az eredmény (4–3), azt követően csapatunk ellenállhatatlan volt, és magabiztosan húzta be a három pontot a végső rájátszás első fordulójában.

Swietelsky-Békéscsaba–Poseidon VSE, Budaörs 9–10 (3–1, 1–0, 4–4, 1–5)

OB II-es vízilabda-mérkőzés, rájátszás a 9–12. helyért, első forduló, Cegléd. V.: Bors Dorottya. Békéscsaba: Vozár M. – Lukácsi M., Laczó P. 2, Gyebnár, Csendes, Mucsi 3, Ajtai 3 (1). Cs.: Lukácsi S., dr. Szlávik, Puha, Vozár B. 1, Csatári, Bozgán. Játékos edző: Ajtai Miklós. Budaörs: Hegyi – Pál 1, dr. Gyetvai, Csokonay 1, Tonnes, Imre 1, Szám 2. Cs.: File, Jakab 3, Forgó 2, Szebenyi. Játékos edző: Jakab Damján, Hegyi Zoltán. Gól emberelőnyből: 3/2, ill. 7/1. Büntetők: 1/1, ill. 0/0. Az eredmény alakulása: 0–1, 5–1, 5–3, 8–4, 8–9, 9–9.

Ezt alaposan elszúrta csapatunk: a harmadik negyed vége felé már négygólos előnyre tettek szert, ám ezt követően kissé érthetetlen módon visszavettek az iramból, amit alaposan kihasználtak a budaörsiek, így oda lett a kettős siker.

Mestermérleg. Ajtai Miklós: – Az első mérkőzésen nehezen lendültünk bele, ami egyrészt annak is köszönhető, hogy a házigazdák „antivízilabdát” produkáltak, többet verekedtek, mint játszottak. Ráadásul az eredményjelző három percenként elromlott, ezért sokat állt a játék, és ez a szétszakítottság igencsak rányomta bélyegét a teljesítményekre. Ennek ellenére jobb második félidei játékunkkal és hatékony védekezésünknek köszönhetően megérdemelten nyertünk. A folytatásban viszont az első játékrész sikerült jobban, ám érdekes módon megint csak a mi találkozónkon döglött be többször az eredményjelző, ami újra kizökkentette csapatunkat a játékból. Ráadásul alaposan el is fáradtunk, innen kezdve sokat hibáztunk, ezért tudott fordítani ellenfelünk.

További eredmények: Poseidon VSE, Budaörs–MAFC-BME-Infinityn 9–12. Czeglédi VSE Lamantinok–MAFC-BME-Infinityn 5–11.

A 9–12. helyért folyó rájátszás állása az első kör után: 1. MAFC-BME-Infinityn 6, 2. Poseidon VSE, Budaörs 3, 3. Swietelsky-Békéscsaba 3, 4. Czeglédi VSE Lamantinok 0.

Címlapképünkön Mucsi Zsolt veszi tűz alá az ellenfél kapuját, a jó védekezéséről ismert játékosunk a második meccsen három gólig jutott, nem rajta múlott, hogy végül elmaradt a budaörsiek elleni siker

Megkezdődik a három körös végjáték a felnőtt OB II-ben

Miként az elmúlt hét végén, április 24–25-én is kilenc bajnoki találkozó vár csapatainkra. A felnőtt OB II-es egylet a véghajrához érkezett, három rájátszásos kör vár „öregjeinkre”, ebből az első Cegléden. Az országos utánpótlás-bajnokságban szereplő triónk Hódmezővásárhelyre tart vasárnap, a gyermek IV. korcsoportos békéscsabai és gyulai alakulat a vidékbajnokságban Szegeden és Hódmezővásárhelyen csatázik ugyancsak vasárnap.

OB II-es csapatunk miután a rájátszás középszakaszában a csoportjában az élen végzett, a folytatásban a 9–12. helyért harcolhat három körön át, azaz újabb hat mérkőzés vár rájuk június 5-éig. A középszakasz csoportból az ezüstérmes MAFC-BME-Infinityn együttesével együtt léptek tovább a végjátékba, ahová csatlakozott melléjük a másik csoport két éllovasa, a Ceglédi VSE Lamantinok és a Poseidon VSE, Budaörs gárdája. Az első kör mérkőzéseire Cegléden kerül sor szombaton.

A program. Április 24., szombat, 12.00 óra: Poseidon VSE, Budaörs–MAFC-BME-Infinityn. 13.00: Swietelsky- Békéscsaba–Ceglédi VSE Lamantinok. 14.00: Ceglédi VSE Lamantinok–MAFC-BME-Infinityn. 15.00: Swietelsky- Békéscsaba–Poseidon VSE, Budaörs.

Az országos utánpótlás-bajnokság alapszakaszának 17., utolsó előtti fordulójára kerül sor vasárnap. Három korosztályos csapatunk, az ifjúságiak, a serdülők és a gyermek korosztályosok Hódmezővásárhelyre látogatnak. Várhatóan legnehezebb feladat a serdülőinkre vár, hiszen vendéglátóink ebben a korosztályban a legerősebbek, és itt állnak előkelőbb helyen, mint a békéscsabaiak. Ettől függetlenül valamennyi alakulatunkra izzasztó próba vár április utolsó vasárnapján.

A program. Ifjúságiak. Április 25., vasárnap, 14.00 óra: Hódmezővásárhelyi VSC–Swietelsky-Békéscsaba. 14.30: Aqua SE, Nyíregyháza–Budafóka XXII. kerületi SE. 14.45: Koelner-Csongrádi VVSE–KÓPÉ Dunakanyar Waterpolo. 16.30: Oázis SC, Budapest–Váci VSE. Szabadnapos: Ceglédi VSE.

Az állás. Ifjúságiak: 1. Koelner-Csongrádi VVSE 36, 2. Oázis SC, Budapest 35, 3. KÓPÉ Dunakanyar Waterpolo 27, 4. Budafóka XXII. kerületi SE 24, 5. Aqua SE, Nyíregyháza 21, 6. Ceglédi VSE 19, 7. Swietelsky-Békéscsaba 15, 8. Váci VSE 9, 9. Hódmezővásárhelyi VSC 3.

A program. Serdülők. Április 25., vasárnap, 11.00 óra: Hódmezővásárhelyi VSC–Swietelsky-Békéscsaba. 13.15: Aqua SE, Nyíregyháza–Budafóka XXII. kerületi SE. 14.00: Oázis SC, Budapest–Váci VSE. 16.00: Koelner-Csongrádi VVSE–KÓPÉ Dunakanyar Waterpolo. Szabadnapos: Ceglédi VSE.

Az állás. Serdülők: 1. Oázis SC, Budapest 39, 2. Budafóka XXII. kerületi SE 33, 3. KÓPÉ Dunakanyar Waterpolo 33, 4. Ceglédi VSE 26, 5. Hódmezővásárhelyi VSC 21, 6. Aqua SE, Nyíregyháza 15, 7. Koelner-Csongrádi VVSE 12, 8. Swietelsky-Békéscsaba 6, 9. Váci VSE 4.

A program. Gyermek korcsoport. Április 25., vasárnap, 12.00 óra: Aqua SE, Nyíregyháza–Budafóka XXII. kerületi SE. 12.30: Hódmezővásárhelyi VSC–Swietelsky-Békéscsaba. 13.30: Koelner-Csongrádi VVSE–KÓPÉ Dunakanyar Waterpolo. 15.15: Oázis SC, Budapest–Váci VSE. Szabadnapos: Ceglédi VSE.

Az állás. Gyermek korcsoport: 1. Oázis SC, Budapest 33, 2. Swietelsky-Békéscsaba 30, 3. KÓPÉ Dunakanyar Waterpolo 30, 4. Koelner-Csongrádi VVSE 27, 5. Ceglédi VSE 26, 6. Aqua SE, Nyíregyháza 18, 7. Váci VSE 16, 8. Hódmezővásárhelyi VSC 6, 9. Budafóka XXII. kerületi SE 0.

A gyermek IV. korcsoportosok a rájátszás középszakaszának 5. körét játsszák vasárnap, ahol a felsőházban a békéscsabai, az alsóban a gyulai csapataink lesznek érdekeltek. Az előbbiek Szegedre, a fürdővárosiak Hódmezővásárhelyre utaznak.

A program. Gyermek IV. korcsoport, Piros csoport (felsőház). Április 25., vasárnap, 10.00 óra: Szolnoki Dózsa–Szegedi Vízipóló Suli. 11.00: Csabai Csirkefogók VK–Legrand Szentesi VK. 12.30: Csabai Csirkefogók VK–Szegedi Vízipóló Suli. 13.30: Szolnoki Dózsa–Legrand Szentesi VK.

A Piros csoport állása nyolc forduló után: 1. Legrand Szentesi VK 21, 2. Szolnoki Dózsa 12, 3. Csabai Csirkefogók VK 9, 4. Szegedi Vízipóló Suli 6.

Gyermek IV. korcsoport, Zöld csoport (alsóház). Április 25., vasárnap, 15.30 óra: Mórahalmi VK–Yordo Szentesi Leányok. 16.30: Gyulai VK–Csongrádi VVSE. 18.00: Gyulai VK–Mórahalmi VK. 19.00: Csongrádi VVSE–

Yordo Szentesi Leányok.

A Zöld csoport állása nyolc forduló után: 1. Yordo Szentesi Leányok 25, 2. Csongrádi VVSE 19, 3. Gyulai VK 7, 4. Mórahalmi VK 1.