ímkézett bejegyzés

Tízmérkőzéses hosszú hétvége vár öt csapatunkra

Nem kevesebb mint tíz mérkőzés vár csapatainkra a kicsit hosszabbra nyúlt májusi utolsó hétvégén, ami már átnyúlik a júniusba is. Érintett egységeink: OB II felnőtt együttes, az országos utánpótlás-bajnokságban szereplő három gárda, valamint a legkisebbek, a baby korosztályosok.

Az országos utánpótlás-bajnokságban szereplő fiataljainkra dupla forduló vár. Mégpedig pénteken Budapestre (a váciak, mint pályaválasztók, a Szőnyi úti BVSC uszodában játsszák meccseiket), majd vasárnap Csongrádra utaznak. Az utóbbi az eredeti versenykiírás szerint zajlik majd, míg a Pest vármegyei alakulat ellen egy előrehozott meccssorozatot játszanak le. Ezt a három derbit klubunk kérésére hozzák előre az utolsó, június 15-ei körből, aminek indoka, amit a váciak sportszerűen elfogadtak, s így továbbítottak a hazai szövetség felé: „Az évzárás előtt a békéscsabai klub megkeresésére, a fair play szellemében szeretnénk a 2025. június 15-ére kiírt, Váci VSE–Békésút-Békéscsaba utánpótlás mérkőzéseket május 30-án lejátszani. A Békéscsaba sok játékosának iskolai elfoglaltsága van (rendezvények, osztálykirándulások), ami miatt nem tudnának teljes kerettel kiállni a csapatok.”

S akkor nézzük az ellenfeleket! Ha a tabellára nézünk, mindhárom csapatunk előkelőbb helyen tanyázik, de sokszor nem tapasztalható nagy pontkülönbség az egyletek között. Ha viszont az alapszakaszbeli derbiket nézzük, érdekes dolgot fedezhetünk fel: a gyermek csapatunk könnyű 23–4-es eredménnyel zárt, és az ifjúságiak is győztek (17–10). A serdülők azonban nagy meglepetésre hazai környezetben alulmaradtak (12–13). A csongrádiak elleni mutatók szerint a tabellán a Csongrád-Csanád vármegyeiek a favoritok, de fiataljaink okoztak már meglepetést ebben a mezőnyben. A serdülőknek lehet könnyebb dolguk, az ifjúsági csapatnak pedig kötelező a győzelem. Az őszi meccsek eredményei is ezt sugallják, gyermek: 11–19; serdülő: 14–13; ifjúsági: 31–6.

A program. Gyermek korosztály. Május 30., péntek, Budapest, Szőnyi úti BVSC Sportuszoda, 9.30 óra: Váci VSE–Békésút–Békéscsaba (jv.: Ercse Norbert, Bundschuh Erik). Június 1., vasárnap, 10.00: Csongrádi VVSE–Békésút-Békéscsaba (jv.: Juhász Tibor, Szabó Xénia). 11.15: Ceglédi VSE–Aqua Sportegyesület Nyíregyháza. 14.15: Soproni VSE–Tatabányai VSE. 15.30: Kanizsa VSE Nagykanizsa–Genesys OSC Újbuda11.

Az állás a 7–16. helyért az alapszakaszból hozott pontokkal. Gyermek korcsoport: 1. Csongrádi VVSE 42, 2. Aqua Sportegyesület Nyíregyháza 41, 3. Tatabányai VSE 33, 4. Békésút-Békéscsaba 30, 5. Genesys OSC Újbuda11 25, 6. Váci VSE 16, 7. Ceglédi VSE 14, 8. Soproni VSE 12, 9. Kanizsa VSE Nagykanizsa 10, 10. III. Ker. TTVE Budapest 9.

Serdülő korosztály. Május 30., péntek, Budapest, Szőnyi úti BVSC Sportuszoda, 10.45 óra: Váci VSE–Békésút–Békéscsaba (jv.: Bundschuh Erik, Fábián Gergely). Június 1., vasárnap, 10.00: Ceglédi VSE–Aqua Sportegyesület Nyíregyháza. 11.15: Csongrádi VVSE–Békésút-Békéscsaba (jv.: Szabó Xénia, ifj. Kádár József). 13.00: Soproni VSE–Tatabányai VSE. 14.00: Kanizsa VSE Nagykanizsa–Genesys OSC Újbuda11.

Az állás a 7–16. helyért az alapszakaszból hozott pontokkal. Serdülő korcsoport: 1. Kanizsa VSE Nagykanizsa 48, 2. Ceglédi VSE 35, 3. Békésút-Békéscsaba 31, 4. Genesys OSC Újbuda11 25, 5. Váci VSE 23, 6. Csongrádi VVSE 21, 7. Soproni VSE 21, 8. III. Ker. TTVE Budapest 16, 9. Tatabányai VSE 13, 10. Aqua Sportegyesület Nyíregyháza 0.

Ifjúságiak. Május 30., péntek, Budapest, Szőnyi úti BVSC Sportuszoda, 12.00 óra: Váci VSE–Békésút–Békéscsaba (jv.: Fábián Gergely, Ercse Norbert). Június 1., vasárnap, 12.30: Ceglédi VSE–Aqua Sportegyesület Nyíregyháza. 12.30: Csongrádi VVSE–Békésút-Békéscsaba (jv.: ifj. Kádár József, Juhász Tibor). 15.30: Soproni VSE–Tatabányai VSE. 16.45: Kanizsa VSE Nagykanizsa–Genesys OSC Újbuda11.

Az állás a 7–16. helyért az alapszakaszból hozott pontokkal. Ifjúságiak: 1. Tatabányai VSE 45, 2. Kanizsa VSE Nagykanizsa 39, 3. Ceglédi VSE 30, 4. Genesys OSC Újbuda11 27, 5. III. Ker. TTVE Budapest 27, 6. Aqua Sportegyesület Nyíregyháza 19, 7. Békésút-Békéscsaba 18, 8. Soproni VSE 18, 9. Váci VSE 15, 10. Csongrádi VVSE 0.

Az OB II-es felnőtt bajnokság rájátszása a záró fordulóhoz érkezett. Csapatunk idén a 21–24. helyért játssza a háromkörös (hatfordulós) etapot. Az utolsó felvonás alkalmával először a rendező gödiekkel mérkőznek meg, majd a Csepel VSE következik. Érdekesen alakultak eddig az eredmények, akadt keresztbeverés, nagyobb meglepetés, így az utolsó fordulóra teljesen nyílt lett a bajnokság ezen része. A mieink például kettős győzelemmel nyitottak, majd a hazai fordulóban kettős vereséggel zártak, olyanoktól kaptak ki, akiket korábban legyőztek. Ahhoz, hogy a csoport élén végezzenek, most egy újabb kettős győzelemre lenne szükség a budapesti Hajós Alfréd Sportuszodában.

A program. Május 31., szombat, 15.30 óra: Csepel VSE–SMAFC1860 Soproni Egyetem. 16.30: Békésút-Békéscsaba–Gödi VE Vízilabda (jv.: Tordai Gábor, Balogh Zoltán). 18.00: Csepel VSE–Békésút-Békéscsaba (jv.: Balogh Zoltán, Tóth Koppány). 19.00: Gödi VE Vízilabda–SMAFC1860 Soproni Egyetem.

Az állás: 1. Csepel VSE 9, 2. Békésút-Békéscsaba 6, 3. SMAFC1860 Soproni Egyetem 6, 4. Gödi VE Vízilabda 3.

A baby korosztályosok is a záró fordulóhoz érkeztek, fiataljaink szombaton a nyolcadik fordulóban Csongrádra utaznak. Ezúttal a szolnokiakkal, majd a házigazdákkal meccselnek.

A program. Május 31., szombat, 10.00 óra: Csongrádi VVSE–Szentesi VK Üdülőközpont. 10.50: Kecskeméti Junior–Szegedi Vízipóló Suli II. 11.40: Hódmezővásárhelyi VSC–Szentesi VK Üdülőközpont 12.30: Kecskeméti Junior–Szolnoki Dózsa. 13.20: Mórahalmi VSK–Szegedi Vízipóló Suli II. 14.10: Hódmezővásárhelyi VSC–Szegedi Vízipóló Suli I. 15.00: Csabai Csirkefogók VK–Szolnoki Dózsa. 15.50: Szegedi Vízipóló Suli I.–Mórahalmi VSK. 16.40: Csongrádi VVSE–Csabai Csirkefogók VK.

Hidegzuhany: kettős vereség hazai medencében

Végre újra nyitott uszodai körülmények között, hazai környezetben, kék ég alatt, azúr színű medencében játszhatott csapatunk, ám a mai nap nem a miénk volt, kettős vereséggel zárta a szombatot az OB II-es egyletünk a rájátszás második körében – fotó: Balázs Lajos

Az OB II-es vízilabda-bajnokság rájátszásában a 21–24. helyért folyó csatában a második körhöz, azaz a harmadik-negyedik fordulóhoz érkezett a csoport négy egylete. Szombaton ennek a fordulónak a békéscsabai Árpád fürdő adott otthont. Bizakodásra adott okot, hogy az előző körben kettős győzelemmel zárt a csabai egylet, ám a mai nap kevésbé volt sikeres, ugyanis egyik ellenfelével sem bírt a több fiatallal kiálló felnőtt gárda.

Békésút-Békéscsaba–SMAFC1860 Soproni Egyetem 10–12 (4–3, 2–3, 1–0, 3–6)

OB II-es vízilabda-mérkőzés, rájátszás a 21–24. helyért, Békéscsaba. V.: Szabó Xénia, Szabó Sándor. Békéscsaba: Krizsán – Csendes Cs., Laczó P. 2, Szatmári L. 2, Zsilák 3, Ajtai 2, Pallag 1. Cs.: Puha Z., Such, Zimbran, Szanyi, Suhajda Z., Pónya O. Edző: Fodor Ádám, Ajtai Miklós. Sopron: Bikali – Holpár 2 (1), Berényi 2, Szili 3, Gátas 1, Fent, Ruszka 2. Cs.: Tóth Á. (kapus), Horváth B. 2. Edző: Fodor Ádám, Ajtai Miklós. Gól emberelőnyből: 5/1, ill. 8/4. Büntetők: 2/0, ill. 2/1. Kiállítás cserével: Zsilák. Kipontozódott: Puha, ill. Gátas. Az eredmény alakulása: 4–3, 5–6, 8–8, 9–10.

Két héttel ezelőtt Sopronban a Békéscsaba háromgólos különbséggel nyert, most a meglehetősen rövid kispaddal rendelkező soproniak visszavágtak. Érdekesség, hogy a vendégeknél a kipontozódás után már nem maradt mezőnyjátékos cserelehetőség, s még így is sikerrel vették a délelőtti mérkőzést.

Békésút-Békéscsaba–Gödi VE Vízilabda 7–11 (2–3, 3–1, 1–3, 1–4)

OB II-es vízilabda-mérkőzés, rájátszás a 21–24. helyért, Békéscsaba. V.: Weszelovszky László, Szabó Xénia. Békéscsaba: Krizsán – Csendes Cs. 1 (1), Laczó P., Szatmári L. 1, Szanyi 1, Ajtai 3, Pallag. Cs.: Gyuricza (kapus), Pónya O., Such, Zimbran 1, Budai, Suhajda Z., Szathmáry Zs. Edző: Fodor Ádám, Ajtai Miklós. Göd: Pálvölgyi – Paupa 1, Botzheim 2, Kollarics 3, Pálfai 2, Mónus, Tallér 2. Cs.: Obermayer (kapus) 1, Dinnyés, Kardos. Játékos edző: Kollarics Gábor. Gól emberelőnyből: 2/1, ill. 5/4. Büntetők: 1/1, ill. 1/1. Kipontozódott: Szanyi. Az eredmény alakulása: 2–1, 2–3, 5–5, 7–5, 10–6.

Meglehetősen váratlan vereséget szenvedett csapatunk az addig pont nélküli gödöllőiektől. Az sem lehet magyarázat a pontvesztésre, hogy az első mérkőzésen piros lappal kiállított Zsilák László a szabályok értelmében ezen a találkozón már nem szállhatott vízre. Az edzői meglátás szerint kissé nagy mellénnyel állt ki a csabai gárda erre a találkozóra.

Mestermérleg. Ajtai Miklós: – Ebben a szezonban ilyen gyenge napunk még nem volt, fújta a szél a rosszat. A soproniak előtti mérkőzést megelőzően már negatív érzésem volt, ami egyrészt annak is betudható, hogy egy kissé zaklatott volt már a taktikai megbeszélésünk is. Aztán a vízben ez elő is jött, mindenben alulmúltuk önmagunkat, így a védekezésben és a támadásban egyaránt. Hozzá tartozik, hogy én is gyengén játszottam. Az sem a mi malmunkra hajtotta a vizet, hogy Zsilák Laci piros lappal, cserével a partvonalon kívül került, így a második meccsünkön már nem számolhattunk vele. A fiatalok pedig a két héttel ezelőtti sikerek után elhitték, hogy ma nem lehet baj. Mindkét meccsen kerestük önmagunkat, pedig ma lezárhattuk volna a csoport végeredményét, így az utolsó fordulóra maradt a döntés, ami a mai eredményeket látva négyesélyes. De veszteni is tudni kell, ha nem is jó. Maradt a lehetőség a három hét múlva esedékes záró körre.

További eredmények: Gödi VE Vízilabda–Csepel VSE 11–12. SMAFC1860 Soproni Egyetem–Csepel VSE 10–11.

Az állás: 1. Csepel VSE 9, 2. Békésút-Békéscsaba 6, 3. SMAFC1860 Soproni Egyetem 6, 4. Gödi VE Vízilabda 3.

A csabai nyitott uszodában folytatódik az OB II rájátszása

Négy mérkőzés vár csapatainkra ezen a hétvégén: az OB II-es felnőtt gárda hazai környezetben folytatja a rájátszást, a gyermek IV. korosztályosok pedig Kecskeméten, ahol ugyancsak a rájátszásra kerül sor.

Az OB II-es bajnokságban a rájátszás második fordulóját rendezik meg szombaton. A 21-24. helyért folyó csatározás során négy találkozót rendeznek – immár nyitott uszodai körülmények között – a békéscsabai Árpád fürdőben. A mieink ismét a soproniakkal találkoznak a visszavágó keretében, majd egy ismeretlen egylettel veszik föl a küzdelmet, nevezetesen a gödiekkel.

A program. Május 10., szombat, 11.00 óra: Gödi VE Vízilabda–Csepel VSE. 12.00: Békésút-Békéscsaba–SMAFC1860 Soproni Egyetem. 13.30: SMAFC1860 Soproni Egyetem–Csepel VSE. 14.30: Békésút-Békéscsaba–Gödi VE Vízilabda.

Az állás: 1. Békésút-Békéscsaba 6, 2. SMAFC1860 Soproni Egyetem 3, 3. Csepel VSE 3, 4. Gödi VE Vízilabda 0.

A gyermek IV. korosztályosok nyolc csapatánál az alapszakasz 14 fordulója során kialakult egy sorrend. Ez a nyolc egylet egy egyfordulós rájátszásban dönti el a végső helyezéseket Kecskeméten, ahol az első négy helyen állók 1—4., illetve 2–3. párosításban elődöntőznek, miként az alsóházbeliek, ahol az 5–8., illetve a 6–7. helyezettek ugyancsak elődöntőznek szombaton. A folytatásban a győztesek játszanak a végső sorrend kialakulásáért, vagyis az első helyért, a bronzért, illetve az 5., majd 7. helyért.

A program. Május 10., szombat, 10.00 óra: Hódmezővásárhelyi VSC–Kecskeméti Junior. 11.00: Partizán Marosvásárhely (román)–Gyulai VK. 12.00: Szolnoki Dózsa–Mórahalmi VSK. 13.00: Szentesi VK Üdülőközpont–Szegedi Vízipóló Suli. A döntőket 14 órától rendezik meg.

Ez volt az alapszakasz végeredménye: 1. Szolnoki Dózsa 42, 2. Szentesi VK Üdülőközpont 33, 3. Szegedi Vízipóló Suli 24, 4. Mórahalmi VSK 24, 5. Partizán Marosvásárhely 19, 6. Hódmezővásárhelyi VSC 16, 7. Kecskeméti Junior 6, 8. Gyulai VK 3. (Azonos pontszám esetén az egymás elleni mérleg, majd a gólkülönbség dönt.)

Hosszú utazás után kettős győzelemmel zárt felnőtt csapatunk

Címlapképünkön a nagy öreg harcos, Csendes Csaba célozza meg a kaput. Csapatunk a hosszú utazás után Sopronban kettős győzelemmel zárta a napot – fotó: Balázs Lajos

Alig több, mint egy hónappal ezelőtt már megfordult Sopronban OB II-es csapatunk, akkor a rájátszás középszakasza egyik fordulójának volt házigazdája a hűség városa. A végső roham első fordulóját most ugyancsak bevállalták a soproniak, akik ellen újra játszhattak a mieink. Rajtuk kívül ma egy eddig ismeretlen alakulat várt még a csabaiakra, nevezetesen a Csepel VSE. A végjátékban ezek a csapatok, valamint a gödiek a 21–24. helyért folytatnak háromkörös harcot május végéig. Jól kezdődött számunkra a rájátszás: hat ponttal térhetett haza az egylet.

Békésút-Békéscsaba–Csepel VSE 13–9 (4–1, 0–1, 8–3, 1–4)

OB II-es vízilabda-mérkőzés, Délkeleti csoport, rájátszás, Sopron. V.: Csányi Márk, Tátrai Bálint. Békéscsaba: Korcsok P. – Csendes Cs. 1, Laczó P., Szatmári L. 2, Mucsi, Zsilák 4 (1), Ajtai 5 (1). Cs.: Krizsán (kapus), Bazsó 1, Such, Zimbran, Pallag, Pónya O. Edző: Ajtai Miklós, Csendes Cs. Csepel: Traier – Magosi, Wikhardt, Yazdani, Takács 1, Náfrádi 2, Rostás 2. Cs.: Turcsán, Bulya 1, Cserhalmi, Temesvári, Váczi 3. Edző: Pásztor Balázs. Gól emberelőnyből: 4/2 ill. 8/5. Büntetők: 2/2, ill. 1/0. Az eredmény alakulása: 3–0, 5–3, 10–3, 12–6, 12–8.

Egy teljesen ismeretlen csapattal vette fel a küzdelmet a csabai egylet, amely két negyedet jobban megnyomott, ami elegendő volt a három pont begyűjtéséhez.

SMAFC1860 Soproni Egyetem–Békésút-Békéscsaba 9–12 (4–2, 2–2, 1–4, 2–4)

OB II-es vízilabda-mérkőzés, Délkeleti csoport, rájátszás, Sopron. V.: Tátrai Bálint, Veilandics Zoltán. Sopron: Bikali – Holpár 3, Berényi, dr. Váradi 4, Szili 1, Fent, Gátas. Cs.: Tóth Á. (kapus), Galambos, Mauczka 1, Szántó, Kucselata, Ruszka, Tátrai. Edző: Barna Péter. Békéscsaba: Krizsán – Csendes Cs., Laczó P. 1, Szatmári L. 3, Mucsi, Zsilák 2, Ajtai 4 (1). Cs.: Korcsok P. (kapus), Bazsó, Such 2, Zimbran, Pallag, Pónya O. Edző: Ajtai Miklós, Csendes Cs. Gól emberelőnyből: 10/3, ill. 5/2. Büntetők: 0/0, ill. 1/1. Kipontozódott: Such. Az eredmény alakulása: 2–0, 4–1, 6–5, 7–9, 8–11.

Lendületesen kezdtek a házigazdák, csapatunknak a mindössze félórás pihenő kevésnek bizonyult. Ám, ahogy telt az idő, egyre jobban magukra találtak, megfordították az állást, és végül magabiztos győzelmet arattak.

Mestermérleg. Ajtai Miklós: – Mostanában ránk jár a rúd a sok hosszú utazással. Kicsit meggyötrődve érkeztünk meg Sopronba, ami az első mérkőzés elején kissé meg is látszott, de aztán egyre magabiztosabban játszottunk, és behúztuk a találkozót. A következő meccsig nem sok pihenőnk volt, ez is meglátszott a találkozó elején, hiszen a legnagyobb riválisnak tűnő házigazdák némi előnyre tettek szert. A fordulás után alaposan feljavult a csapat, remek volt a védekezésünk, jók voltak a kapusok, így újabb három ponttal rögtön az élre ugrottunk a tabellán a végső rájátszás első körében.

További eredmények: SMAFC1860 Soproni Egyetem–Gödi SE Vízilabda 13–8. Csepel VSE–Gödi VE Vízilabda 10–8.

Az állás: 1. Békésút-Békéscsaba 6, 2. SMAFC1860 Soproni Egyetem 3, 3. Csepel VS 3, 4. Gödi VE Vízilabda 0.

Ezen a hétvégén csaknem 1700 kilométeres utazás vár csapatainkra

A húsvéti ünnepek alatt nem rendeztek bajnoki fordulókat, az azt követő hétvégén azonban nagyon gazdag és színes lesz a program. Csapataink szombaton hat, vasárnap három mérkőzés erejéig csobbannak vízbe az ország különböző pontjain, amihez rengeteget kell utazni. Összeadva: megközelítőleg 1700 kilométeres buszutazás vár klubunk aprajára és nagyjára.

OB II-es csapatunk megkezdi a végső rájátszást, három szombaton hat mérkőzésen döntik el a 21–24. helyek sorsát ebben az osztályban. Nyitányként megint csak hosszú út vár rájuk, hiszen Sopron lesz az úti cél. Ebben a csoportban eddig „sohasem látott” két ellenfél, a Göd és a Csepel vár rájuk. A csoport további tagja (a mieink mellett) a SMAFC1860 Soproni Egyetem, akikkel a középszakaszban már találkoztunk, a mérleg egy győzelem és egy verség volt. Most azonban minden egylet „szűzen” indul a harcba, nincsenek hozott pontok, nulláról rajtol mind a négy gárda.

A program. Április 26., szombat, 13.00 óra: SMAFC1860 Soproni Egyetem–Gödi SE Vízilabda. 14.00: Békésút-Békéscsaba–Csepel VSE (jv.: Csányi Márk, Tátrai Bálint). 15.30: Békésút-Békéscsaba–SMAFC1860 Soproni Egyetem (jv.: Tátrai Bálint, Veilandics Zoltán). 16.30: Csepel VSE–Gödi VE Vízilabda.

A Délkeleti területi nemzetközi ifjúsági vízilabda-bajnokság 8. fordulóját Szegeden rendezik meg szombaton. A hét csapat hét mérkőzésen át vetélkedik a minél jobb eredmény elérésében. Fiataljaink az Erzsébeti SMTK-val és a házigazdákkal játszanak.

A program. Április 26., szombat, 10.00 óra: Robbanó Rozmárok ÚVK Baja–Szegedi Vízipóló Suli. 11.00: Clubul Sportiv Amefa Arad (román)–Kecskeméti Junior. 12.00: Szolnoki Dózsa–Robbanó Rozmárok ÚVK Baja. 13.00: Csabai Csirkefogók VK–Erzsébeti SMTK Budapest. 14.00: Kecskeméti Junior–Szolnoki Dózsa. 15.00: Erzsébeti SMTK Budapest–Clubul Sportiv Amefa Arad. 16.00: Szegedi Vízipóló Suli–Csabai Csirkefogók VK

Az állás: 1. Kecskeméti Junior 42, 2. Erzsébeti SMTK Budapest 27, 3. Clubul Sportiv Amefa Arad 21, 4. Szegedi Vízipóló Suli 21, 5. Csabai Csirkefogók VK 19, 6. Szolnoki Dózsa 12, 7. Robbanó Rozmárok ÚVK Baja 4.

A gyermek IV. korosztályosok Délkeleti területi nemzetközi vidékbajnokságának 7. fordulóját rendezik meg szombaton Szolnokon. A Gyulai VK néven induló tizenéveseink a szentesiekkel és a szegediekkel csatáznak a Tiszaligeti Sportuszodában.

A program. Április 26., szombat, 9.00 óra: Szolnoki Dózsa–Szentesi VK Üdülőközpont. 10.00: Kecskeméti Junior–Mórahalmi VSK. 11.00: Szentesi VK Üdülőközpont–Gyulai VK. 12.00: Mórahalmi VSK–Hódmezővásárhelyi VSC. 13.00: Szegedi Vízipóló Suli–Kecskeméti Junior. 14.00: Hódmezővásárhelyi VSC–Partizán Marosvásárhely (román). 15.00: Gyulai VK–Szegedi Vízipóló Suli. 16.00: Partizán Marosvásárhely–Szolnoki Dózsa.

Az állás: 1. Szolnoki Dózsa 36, 2. Szentesi VK Üdülőközpont 30, 3. Szegedi Vízipóló Suli 18, 4. Mórahalmi VSK 18, 5. Hódmezővásárhelyi VSC 16, 6. Partizán Marosvásárhely 16, 7. Kecskeméti Junior 6, 8. Gyulai VK 3. (Azonos pontszám esetén az egymás elleni mérleg, majd a gólkülönbség dönt.)

Az országos utánpótlás-bajnokság A2 csoportjának rájátszásában a 9. fordulóhoz érkeztek a csapatok. Vasárnap a három egyletünk a fővárosba utazik, ahol a Genesys OSC Újbuda11 gárdája vár rájuk a dél-budai Nyéki Imre Uszodában. A negyedik fordulóban, a Békéscsabán rendezett odavágón már összemérte erejét a három egylet, akkor a gyermek korosztályban szétlövés után nyert az OSC (13–14). A serdülők esetében a mieink zártak jobban (13–12), az ifjúságiak mérkőzésén ugyancsak a csabai alakulat volt a nyerő (13–11). A szoros csatákban kialakult eredmények azt sugallják, hogy ezúttal is kiélezett harc lesz mindhárom fronton a pontokért.

A program. Gyermek korosztály. Április 27., vasárnap, 10.00 óra: Váci VSE–Soproni VSE. 10.00: Csongrádi VVSE–III. Ker. TTVE Budapest. 13.15: Aqua Sportegyesület Nyíregyháza–Tatabányai VSE. 15.00: Genesys OSC Újbuda11–Békésút-Békéscsaba (jv.: Varga Márk, Bartus Tamás). 15.30: Kanizsa VSE Nagykanizsa–Ceglédi VSE.

Az állás a 7–16. helyért az alapszakaszból hozott pontokkal. Gyermek korcsoport: 1. Aqua Sportegyesület Nyíregyháza 32, 2. Tatabányai VSE 31, 3. Csongrádi VVSE 30, 4. Békésút-Békéscsaba 21, 5. Genesys OSC Újbuda11 13, 6. Ceglédi VSE 12, 7. Soproni VSE 9, 8. Váci VSE 9, 9. III. Ker. TTVE Budapest 6, 10. Kanizsa VSE Nagykanizsa 4.

Serdülő korosztály. Április 27., vasárnap, 11.15 óra: Váci VSE–Soproni VSE. 11.15: Csongrádi VVSE–III. Ker. TTVE Budapest. 14.00: Kanizsa VSE Nagykanizsa–Ceglédi VSE. 14.30: Aqua Sportegyesület Nyíregyháza–Tatabányai VSE. 16.30: Genesys OSC Újbuda11–Békésút-Békéscsaba (jv.: Bartus Tamás, Tóth Zsombor).

Az állás a 7–16. helyért az alapszakaszból hozott pontokkal. Serdülők: 1. Kanizsa VSE Nagykanizsa 36, 2. Békésút-Békéscsaba 23, 3. Ceglédi VSE 26, 4. Genesys OSC Újbuda11 22, 5. Soproni VSE 15, 6. Váci VSE 14, 7. Csongrádi VVSE 12, 8. Tatabányai VSE 10, 9. III. Ker. TTVE Budapest 9, 10. Aqua Sportegyesület Nyíregyháza 0.

Ifjúságiak. Április 27., vasárnap, 12.00 óra: Aqua Sportegyesület Nyíregyháza–Tatabányai VSE. 12.30: Váci VSE–Soproni VSE. 12.30: Csongrádi VVSE–III. Ker. TTVE Budapest. 16.45: Kanizsa VSE Nagykanizsa–Ceglédi VSE. 18.00: Genesys OSC Újbuda11–Békésút-Békéscsaba (jv.: Tóth Zsombor, Varga Márk).

Az állás a 7–16. helyért az alapszakaszból hozott pontokkal. Ifjúságiak: 1. Tatabányai VSE 33, 2. Kanizsa VSE Nagykanizsa 30, 3. Ceglédi VSE 21, 4. Genesys OSC Újbuda11 21, 5. III. Ker. TTVE Budapest 21, 6. Aqua Sportegyesület Nyíregyháza 15, 7. Békésút-Békéscsaba 12, 8. Soproni VSE 12, 9. Váci VSE 6, 10. Csongrádi VVSE 0.