ímkézett bejegyzés

Országos bajnoki meccsek az Árpád fürdőben

Március első hétvégéjén is mozgalmas két nap vár klubunkra, ezúttal is hét mérkőzésen szoríthatunk csapatainkért. A felnőtt OB II-től a gyermek IV. korosztályosokig ismét öt egyletünk mártózik meg a vízben.

A felnőtt OB II-ben megkezdődik a rájátszás, csapatunk az alapszakaszbeli helyezése után a végjáték sorozatban 21–28. helyért folytatja a bajnokságot. Az 5. csoport első körének Békéscsaba ad otthont, az ide sorolt négy egylet kétszer játszik oda-visszavágó alapon. Az első fordulóban a fővárosból érkező Erzsébeti SMTK, valamint a SMAFC 1860 Soproni Egyetem gárdája lesz az ellenfél, vagyis két ismeretlen társaság vár a mieinkre szombaton. A forduló játékvezetői: Berki András, Orosz László és Pásztor Antal.

A program. Március 1., szombat, 10.00 óra: Békésút-Békéscsaba–Erzsébeti SMTK Budapest. 11.00: SMAFC 1860 Soproni Egyetem–MEAFC Miskolc. 12.30: Erzsébeti SMTK Budapest–MEAFC Miskolc. 13.30: Békésút-Békéscsaba–SMAFC 1860 Soproni Egyetem.

A gyermek IV. korosztályos fiatalok az ötödik fordulóhoz érkeztek, amelynek házigazdája Mórahalom lesz. A Délkeleti területi nemzetközi bajnokság szombati eseményén a mieink a hódmezővásárhelyiekkel és a kecskemétiekkel csapnak össze.

A program. Március 1., szombat, 10.00 óra: Szolnoki Dózsa–Mórahalmi VSK. 11.00: Szentesi VK Üdülőközpont–Hódmezővásárhelyi VSC. 12.00: Kecskeméti Junior–Szolnoki Dózsa. 13.00: Partizán Marosvásárhely (román)–Szentesi VK Üdülőközpont. 14.00: Hódmezővásárhelyi VSC–Gyulai VK. 15.00: Szegedi Vízipóló Suli–Partizán Marosvásárhely. 16.00: Gyulai VK–Kecskeméti Junior. 17.00: Mórahalmi VSK–Szegedi Vízipóló Suli.

Az állás: 1. Szolnoki Dózsa 21, 2. Szentesi VK Üdülőközpont 21, 3. Mórahalmi VSK 15, 4. Szegedi Vízipóló Suli 12, 5. Partizán Marosvásárhely 10, 6. Hódmezővásárhelyi VSC 10, 7. Kecskeméti Junior 3, 8. Gyulai VK 0. (Azonos pontszám esetén az egymás elleni mérleg, majd a gólkülönbség dönt.)

Az országos utánpótlás-bajnokság rájátszásának második körére kerül sor vasárnap. Az A2 csoportban szereplő három egyletünk ismét hazai környezetben bizonyíthat, ám a múlt hetivel ellentétben most egy „fogósabbnak tűnő” gárda érkezik a Viharsarokba, nevezetesen a Tatabányai VSE. Ellenfelünk gyermek egylete a Nyugati csoport második helyén zárt, a serdülők a nyolcadik, az ifjúságiak pedig a harmadik helyen kötöttek ki az alapszakaszban.

A program. Gyermek korcsoport. Március 2., vasárnap, 10.00 óra: III. Ker. TTVE Budapest–Ceglédi VSE. 11.00: Genesys OSC Újbuda11–Csongrádi VVSE. 12.15: Békésút-Békéscsaba–Tatabányai VSE (jv.: ifj. Kádár József, Juhász Tibor). 14.15: Soproni VSE–Aqua Sportegyesület Nyíregyháza. 15.30: Kanizsa VSE Nagykanizsa–Váci VSE.

Az állás a 7–16. helyért az alapszakaszból hozott pontokkal. Gyermek korcsoport: 1. Csongrádi VVSE 15, 2. Tatabányai VSE 15, 3. Aqua Sportegyesület Nyíregyháza 12, 4. Békésút-Békéscsaba 9, 5. Soproni VSE 9, 6. Genesys OSC Újbuda11 6, 7. Ceglédi VSE 3, 8. Kanizsa VSE Nagykanizsa 3, 9. Váci VSE 0, 10. III. Ker. TTVE Budapest 0.

Serdülők. Március 2., vasárnap, 11.30 óra: III. Ker. TTVE Budapest–Ceglédi VSE. 12.30: Genesys OSC Újbuda11–Csongrádi VVSE. 13.00: Soproni VSE–Aqua Sportegyesület Nyíregyháza. 13.30: Békésút-Békéscsaba–Tatabányai VSE (jv.: Juhász Tibor, Weszelovszky László). 14.00: Kanizsa VSE Nagykanizsa–Váci VSE.

Az állás a 7–16. helyért az alapszakaszból hozott pontokkal. Serdülők: 1. Kanizsa VSE Nagykanizsa 15, 2. Békésút-Békéscsaba 12, 3. Genesys OSC Újbuda11 12, 4. Ceglédi VSE 9, 5. Váci VSE 8, 6. Csongrádi VVSE 6, 7. Soproni VSE 6, 8. III. Ker. TTVE Budapest 3, 9. Tatabányai VSE 1, 10. Aqua Sportegyesület Nyíregyháza 0.

Ifjúságiak. Március 2., vasárnap, 11.00 óra: Békésút-Békéscsaba–Tatabányai VSE (jv.: Weszelovszky László, ifj. Kádár József). 13.00: III. Ker. TTVE Budapest–Ceglédi VSE. 14.00: Genesys OSC Újbuda11–Csongrádi VVSE. 15.30: Soproni VSE–Aqua Sportegyesület Nyíregyháza. 16.45: Kanizsa VSE Nagykanizsa–Váci VSE.

Az állás a 7–16. helyért az alapszakaszból hozott pontokkal. Ifjúságiak: 1. Ceglédi VSE 12, 2. Aqua Sportegyesület Nyíregyháza 9, 3. Tatabányai VSE 12, 4. Genesys OSC Újbuda11 12, 5. Kanizsa VSE Nagykanizsa 12, 6. Békésút-Békéscsaba 6, 7. Váci VSE 3, 8. III. Ker. TTVE Budapest 6, 9. Csongrádi VVSE 0, 10. Soproni VSE 0.

A fiatalokkal megtűzdelt csapatunk alaposan visszavágott a Szegedi UVTE-nek az alapszakasz zárásaként

Két utánpótláskorú játékosunk is első ízben kapott szerepet a felnőttek között: Zimbran Milán (kezén a labda) és Pónya Olivér derekasan harcolt, mi több, gólokkal mutatkoztak be – fotó: Such Tamás

Az alapszakasz záró fordulójához érkeztek az együttesek az OB II-es felnőtt bajnokság Délkeleti csoportjában, amelynek Mórahalom adott otthont szombaton. Csapatunk a záró körben a csongrádiakkal, majd a Szegedi UVTE gárdájával találkozott. Az előbbiekkel szoros csatát játszottak, az utóbbiaknak visszavágtak a korábbi vereségért. Érdekesség, hogy a szegediek soraiban ezúttal ott találtuk vezetőedzőnk, Fodor Ádám nevét, aki gólt is lőtt csapatunknak.

Békésút-Békéscsaba–Csongrádi VVSE 9–11 (0–4, 3–1, 3–5, 3–1)

OB II-es vízilabda-mérkőzés, Délkeleti csoport, alapszakasz, Mórahalom. V.: Kovács Soma. Békéscsaba: Vozár M. – Dobos, Szatmári L. 2, Szanyi 1, Zsilák 2, Ajtai 1 (1), Katona. Cs.: Korcsok P. (kapus), Such 2, Hajdu A., Zimbran 1, Borsos, Pónya O. Edző: Fodor Ádám, Ajtai Miklós. Csongrád: Ficsór – Huszka, Kátai-Benedek Á., Busa 2, Kátai-Benedek M. 1 (1), Szabó Zs. 5, Gulyás. Cs.: Ormos (kapus), Varga Z., Grósz 1, Tyukász 1, Egyházi, Pálinkó 1. Játékos edző: Busa Máté, Huszka Károly. Gól emberelőnyből: 8/3, ill. 5/2. Büntetők: 1/1, ill. 1/1. Az eredmény alakulása: 2–4, 4–6, 4–9, 7–11.

Hullámzó mérkőzést hozott számunkra az első találkozó, érdekes módon két negyedben gólerősebb volt a csapat játéka, a másik kettőben azonban a csongrádiak fölénye domborodott ki. A jó és eredményes finis sem hozott pontot a konyhára az ezüstérmes helyen záró Csongráddal szemben.

Békésút-Békéscsaba–Szegedi UVTE 17–11 (4–3, 4–2, 6–2, 3–4)

OB II-es vízilabda-mérkőzés, Délkeleti csoport, alapszakasz, Mórahalom. V.: Bereczki Miklós. Békéscsaba: Korcsok P. – Dobos 3, Szatmári L., Szanyi 1, Zsilák 5, Ajtai 5, Katona 1. Cs.: Vozár M. (kapus), Such, Hajdu A., Zimbran, Borsos Pál, Pónya O. 2. Edző: Ajtai Miklós, Zsilák Ádám. Szeged: dr. Szabó Z. – Rébeli-Szabó 3, Szűcs 3 (1), dr. Horváth G. 2, Németh 1, Király 1, Borsos Péter. Cs.: Avar, Fodor Ádám 1. Edző: Avar Péter, Major Levente. Gól emberelőnyből: 3/1, ill. 4/2. Büntetők: 0/0, ill. 1/1. Az eredmény alakulása: 0–1, 2–1, 2–3, 6–3, 10–5, 16–9.

Az első negyedben még szorosan alakult az eredmény, és felváltva vezettek a csapatok. A következő három etapban azonban már kidomborodott a békéscsabai fölény. Ezzel csapatunk visszavágott a korábban 13–12 arányban elszenvedett vereségért.

Mestermérleg. Ajtai Miklós: – Nagyon szépen helyt állt az alaposan megfiatalított csapatunk a nagyon erős és dinamikusan játszó, jól összerakott csongrádiak ellen. Újoncokat is avattunk a még bőven utánpótláskorú Pónya Olivér és Zimbran Milán személyében, akik ráadásul gólokkal mutatkoztak be életük első felnőtt mérkőzésein. Ellenfelünk főleg a rutinosabb játékosainkra figyeltek, akiket nagyjából ki is kapcsoltak, ám fiataljaink átvették az öregek szerepét, és szépen termelték a gólokat. A második találkozón visszavágtunk a korábbi vereségért a Szegedi UVTE együttesének. Itt azt kértem a csapattól, hogy lehetőleg az elején döntsük el a találkozó sorsát, ami végül a második negyedtől valósult meg, onnantól már jó kijött a lépés számunkra. Itt is jól harcoltak a fiataljaink, sokat úsztak, sokszor kontrákból értük el találatainkat az egyébként rövidebb kispaddal rendelkező és hamar elfáradó Tisza-partiakkal szemben. Fiataljainknak jó bemelegítés volt a mai két derbi a holnapi, Sportliget elleni utánpótlás-bajnoki meccsekre.

További eredmények: Szegedi VTK–Szegedi UVTE 13–16. Szentesi Sport- és Üdülőközpont–Szegedi Tudományegyetem Szegedi Vízipóló Suli 10–7. Szegedi Tudományegyetem Szegedi Vízipóló Suli–Szegedi VTK 5–7. Csongrádi VVSE–Szentesi Sport- és Üdülőközpont 12–13.

Az alapszakasz végeredménye tíz forduló után: 1. Szentesi Sport- és Üdülőközpont 27, 2. Csongrádi VVSE 21, 3. Szegedi Tudományegyetem Szegedi Vízipóló Suli 17, 4. Szegedi UVTE 13, 5. Békésút-Békéscsaba 8, 6. Szegedi VTK 4.

Bajnoki mérkőzések novemberben és decemberben

Megszokott már, hogy egy-egy hétvégén két napon át küzdenek csapataink a különböző szintű és rangú bajnokságokban. Most érdekességként: lesz olyan gárdánk, amelyik novemberben, s lesz olyan, amelyik decemberben száll vízre, ami érthető, ha a naptárra tekintünk, ugyanis a szombat még a mostani hónaphoz tartozik, a vasárnap azonban már december.

OB II-es felnőtt gárdánk ennek értelmében még ebben a hónapban ugrik a szegedi Tiszavirág Sportuszoda vízébe. A Délkeleti csoport alapszakaszának negyedik fordulójában a szentesiekkel, majd a szegediek egyik alakulatával, a VTK együttesével találkozik. Az eddigi eredményeket elnézve nem lesz sétagalopp a szombati dupla kör sem.

A program. November 30., szombat, 10.00 óra: Szegedi Tudományegyetem Szegedi Vízipóló Suli–Szegedi UVTE. 11.00: Szegedi VTK–Csongrádi VVSE. 12.00: Szentesi Sport- és Üdülőközpont–Békésút-Békéscsaba (jv.: Golopencza Ádám). 13.00: Csongrádi VVSE–Szegedi Tudományegyetem Szegedi Vízipóló Suli. 14.00: Békésút-Békéscsaba–Szegedi VTK (jv.: Golopencza Ádám). 15.00: Szegedi UVTE–Szentesi Sport- és Üdülőközpont.

Innen folytatják, vagyis az állás a harmadik kör, hat forduló után: 1. Csongrádi VVSE 15, 2. Szentesi Sport- és Üdülőközpont 15, 3. Szegedi Tudományegyetem Szegedi Vízipóló Suli 12, 4. Szegedi UVTE 9, 5. Békésút-Békéscsaba 2, 6. Szegedi VTK 1. (Azonos pontszám esetén az egymás elleni eredmény dönt.)

Gyermek IV. korosztályos fiataljaink még ugyancsak novemberben csatáznak, kétszer is megmártóznak a Szentesi Üdülőközpont dr. Rébeli-Szabó József Sportuszodájának versenymedencéjében. A Délkeleti területi vidékbajnokság harmadik fordulójában a fürdővárosi fiókcsapatunk, a Gyulai VK először a mórahalmiakkal, majd a szegediekkel méri össze tudásukat.

A program. November 30., szombat, 10.00 óra: Szegedi Vízipóló Suli–Szentesi VK Üdülőközpont. 11.00: Mórahalmi VSK–Gyulai VK. 12.00: Hódmezővásárhelyi VSC–Szolnoki Dózsa. 13.00: Gyulai VK–Szegedi Vízipóló Suli. 14.00: Kecskeméti Junior–Mórahalmi VSK. 15.00: Szolnoki Dózsa–Szentesi VK Üdülőközpont. A Hódmezővásárhelyi VSC–Partizán Marosvásárhely (7–7) és a Kecskeméti Junior–Partizán Marosvásárhely (10–13) mérkőzéseket hátközben lejátszották.

Innen folytatják, vagyis az állás két kör (négy forduló) után: 1. Szentesi VK Üdülőközpont 12, 2. Partizán Marosvásárhely 10, 3. Szolnoki Dózsa 9, 4. Hódmezővásárhelyi VSC 7, 5. Szegedi Vízipóló Suli 6, 6. Kecskeméti Junior 3, 7. Mórahalmi VSK 3, 8. Gyulai VK 0. (Azonos pontszám esetén a gólkülönbség dönt.)

Az országos utánpótlás-bajnokságban szereplő három csapatunk már decembert ír, amikor útra kel a főváros felé. A margitszigeti Széchy Tamás Sportuszodában az Oázis Sport Club Budapest csapatai várnak rájuk az alapszakasz kilencedik fordulójában. Ismét izgalmas csatákra van kilátás, különösen az ifjúságiak összecsapásán, ugyanis ott a tabella szerint mindössze egyetlen pont a különbség a két egylet között. Remélhetőleg csak egyelőre a fővárosiak javára. Persze, hiába van több pont előnnyel másik két csapatunk a vendéglátók előtt, rájuk is nagy kihívás vár, hiszen a pályaválasztók mindig könnyebb helyzetben vannak. Edzőink azonban annak örülnének igazán, ha vasárnap kilenc ponttal a tarsolyban térne haza klubunk.

A program. December 1., vasárnap. Gyermek korosztály, 10.00 óra: Váci VSE–Cívis Póló Vízilabda Sportegyesület Debrecen. 10.30: Sportliget Sport Egyesület Budapest–MA-KA Szentesi VK. 13.15: Aqua Sportegyesület Nyíregyháza–Ceglédi VSE. 13.30: Hódmezővásárhelyi VSC–Polo Academy Sport Club Budapest. 14.00: Oázis Sport Club Budapest–Békésút-Békéscsaba (jv.: Csanádi Zsolt, Rózsavölgyi Dániel). 14.30: Angyalföldi Sportiskola Budapest–Csongrádi VVSE.

Az állás. Gyermek korcsoport: 1. MA-KA Szentesi VK 24, 2. Angyalföldi Sportiskola Budapest 21, 3. Csongrádi VVSE 21, 4. Aqua Sportegyesület Nyíregyháza 16, 5. Hódmezővásárhelyi VSC 14, 6. Sportliget Sport Egyesület Budapest 12, 7. Cívis Póló Vízilabda Sportegyesület Debrecen 9, 8. Békésút-Békéscsaba 9, 9. Váci VSE 6, 10. Ceglédi VSE 6, 11. Oázis Sport Club Budapest 3, 12. Polo Academy Sport Club Budapest 0. (Azonos pontszám esetén az egymás elleni eredmény, majd a gólkülönbség dönt.)

Serdülők, 11.15 óra: Váci VSE–Cívis Póló Vízilabda Sportegyesület Debrecen. 12.00: Sportliget Sport Egyesület Budapest–Aeroprodukt Szentesi VK. 12.00: Hódmezővásárhelyi VSC–Polo Academy Sport Club Budapest. 14.30: Aqua Sportegyesület Nyíregyháza–Ceglédi VSE. 15.15: Oázis Sport Club Budapest–Békésút-Békéscsaba (jv.: Rózsavölgyi Dániel, Ádám Frank). 16.00: Angyalföldi Sportiskola Budapest–Csongrádi VVSE.

Az állás. Serdülők: 1. Aeroprodukt Szentesi VK 24, 2. Békésút-Békéscsaba 18, 3. Ceglédi VSE 18, 4. Cívis Póló Vízilabda Sportegyesület Debrecen 15, 5. Sportliget Sport Egyesület Budapest 15, 6. Váci VSE 13, 7. Oázis Sport Club Budapest 12, 8. Angyalföldi Sportiskola Budapest 10, 9. Csongrádi VVSE 8, 10. Aqua Sportegyesület Nyíregyháza 8, 11. Hódmezővásárhelyi VSC 0, 12. Polo Academy Sport Club Budapest 0. (Azonos pontszám esetén az egymás elleni eredmény, majd a gólkülönbség dönt.)

Ifjúságiak, 10.30 óra: Hódmezővásárhelyi VSC–Polo Academy Sport Club Budapest. 12.00: Aqua Sportegyesület Nyíregyháza–Ceglédi VSE. 12.30: Váci VSE–Cívis Póló Vízilabda Sportegyesület Debrecen. 13.30: Sportliget Sport Egyesület Budapest–MA-KA Szentesi VK. 16.30: Oázis Sport Club Budapest–Békésút-Békéscsaba (jv.: Ádám, Frank, Csanádi Zsolt). 17.30: Angyalföldi Sportiskola Budapest–Csongrádi VVSE.

Az állás. Ifjúságiak: 1. Angyalföldi Sportiskola Budapest 23, 2. Cívis Póló Vízilabda Sportegyesület Debrecen 21, 3. MA-KA Szentesi VK 19, 4. Aqua Sportegyesület Nyíregyháza 15, 5. Ceglédi VSE 15, 6. Hódmezővásárhelyi VSC 14, 7. Oázis Sport Club Budapest 10, 8. Békésút-Békéscsaba 9, 9. Váci VSE 9, 10. Sportliget Sport Egyesület Budapest 6, 11. Polo Academy Sport Club Budapest 0, 12. Csongrádi VVSE 0. (Azonos pontszám esetén az egymás elleni eredmény, majd a gólkülönbség dönt.)

Voltak jó momentumai OB II-es csapatunknak

Zsilák László (kezén a labda) remekül szerepelt a két mérkőzésen, hét gólig jutott, mégsem termett babér az OB II-es csapatunknak Szentesen – fotó: Such Tamás

A szentesi Rébeli-Szabó József Sportuszodában került sorra az OB II-es felnőtt bajnokság Délkeleti csoportja alapszakaszának harmadik fordulójára. Az utánpótláskorúakkal teletűzdelt együttesünk a csongrádiakkal, majd a szegediek egyik alakulatával küzdött meg szombaton. A gárda jól játszott, bár pontot nem sikerült begyűjteni a harmadik fordulóban.

Békésút-Békéscsaba–Csongrádi VVSE 11–15 (1–4, 1–4, 5–5, 4–2)

OB II-es vízilabda-mérkőzés, Délkeleti csoport, alapszakasz, Szentes. V.: Berki András. Békéscsaba: Vozár M. – Puha Z., Laczó P. 1, Gyebnár, Mucsi, Zsilák 4, Ajtai 3 (1). Cs.: Korcsok P. (kapus), Szathmáry Zs., Szanyi 2, Suhajda Z., Pallag, Hajdu A., Szathmáry L. 1. Játékosedző: Ajtai Miklós, Mucsi Zsolt. Csongrád: Ficsór – Huszka 2, Kátai-Benedek Á. 1, Busa 4 (1), Szabó Zs. 1, Pálinkó 2, Gulyás 1. Cs.: Bojtár 1, Grósz, Szabó T., Kátai-Benedek M. 1, Egyházi 1, Varga Z. 1. Játékosedző: Busa Máté, Huszka Károly. Gól emberelőnyből: 3/1, ill. 7/4. Büntetők: 1/1, ill. 2/1. Kipontozódott: Gyebnár. Az eredmény alakulása: 1–0, 1–5, 2–9, 5–10, 10–14.

Bár a mérkőzés első gólja a játékosedző, Ajtai Miklós nevéhez fűződik, ezt követően az addigi listavezető csongrádiak alaposan belehúztak, és tekintélyes előnyre tettek szert. A második játékrész már kiegyenlítettebb küzdelmet hozott, de csapatunk csak lefaragni tudott ellenfelük előnyéből.

Békésút-Békéscsaba–Szegedi Tudományegyetem Szegedi Vízipóló Suli 6–12 (2–3, 1–2, 1–3, 2–4)

OB II-es vízilabda-mérkőzés, Délkeleti csoport, alapszakasz, Szentes. V.: Monostori Péter. Békéscsaba: Korcsok P. – Puha Z., Laczó P., Gyebnár, Mucsi, Zsilák 3, Ajtai 3 (1). Cs.: Vozár M. (kapus), Szathmáry Zs., Szanyi, Suhajda Z., Pallag, Hajdu A., Szatmári L. 1. Játékosedző: Ajtai Miklós, Mucsi Zsolt. Szeged: Vadkerti – dr. Kovács D. 1, Sléder 1, Molnár, Kovács M. 6 (1), Oláh 1, Kádár. Cs.: Barta, Melkuhn, Oszvald 1, Kozma, Félegyházi, Németh B., Körtvélyessy 2. Edző: Dankó Zoltán. Gól emberelőnyből: 3/0, ill. 9/6. Büntetők: 1/1, ill. 1/1. Az eredmény alakulása: 1–1, 3–3, 3–8, 6–8.

A második negyed első harmadáig szorosan alakult az eredmény, majd ritmust váltottak a szegediek, és tetemes előnyre tettek szert. Még egyszer megrázta magát csapatunk, megkezdte a felzárkózást, ám egy újabb Tisza-parti roham megpecsételte sorsukat.

Mestermérleg. Ajtai Miklós: – A mezőny két legerősebb, dobogós helyen álló csapata ellen kellett vasárnap játszanunk. Ma hét „öreg” és hét utánpótlás korú fiatallal álltunk ki. Különösen az első összecsapáson remekül muzsikált a társaság, de a szegediek ellen is volt keresnivalónk. Végül is tisztességes vereségeket szenvedtünk, de igazán nem ellenük várható a pontszerzés, hanem majd a következő fordulóban szeretnénk már több egységet begyűjteni. Egyébként most is szép akciókat vezettünk, jó volt a két kapusunk teljesítménye is, és csapatként küzdött a társaság, ami után alaposan el is fáradtunk.

További eredmények: Szegedi VTK–Szentesi Sport- és Üdülőközpont 10–26. Csongrádi VVSE–Szegedi UVTE 8–9. Szegedi VTK–Szegedi UVTE 9–11. Szentesi Sport- és Üdülőközpont–Szegedi Tudományegyetem Szegedi Vízipóló Suli 11–8.

Az állás a harmadik kör, hat forduló után: 1. Csongrádi VVSE 15, 2. Szentesi Sport- és Üdülőközpont 15, 3. Szegedi Tudományegyetem Szegedi Vízipóló Suli 12, 4. Szegedi UVTE 9, 5. Békésút-Békéscsaba 2, 6. Szegedi VTK 1. (Azonos pontszám esetén az egymás elleni eredmény dönt.)

Cegléden hasonszőrű csapatok feszülnek egymásnak

Egy hétvégi kihagyás után folytatódnak a bajnokságok minden szinten a vízilabdában. Ismét sűrű program vár klubunk csapataira, amelyben öt egységünk, az OB II-ben a felnőtt, az országos utánpótlás-bajnokságban három, valamint a vidékbajnokságban a gyermek IV. korosztályosok lesznek érdekelt.

OB II-es felnőtt csapatunk a Délkeleti csoport harmadik körében Szentesre utazik szombaton. Ezúttal a két éllovassal, a csongrádiakkal és az egyik szegedi alakulattal veszik föl a küzdelmet.

A program. November 9., szombat, 10.00 óra: Békésút-Békéscsaba–Csongrádi VSE (jv.: Berki András). 11.00: Szegedi VTK–Szentesi Sport- és Üdülőközpont. 12.00: Csongrádi VVSE–Szegedi UVTE. 13.00: Szegedi Tudományegyetem Szegedi Vízipóló Suli–Békésút-Békéscsaba (jv.: Monostori Péter). 14.00: Szegedi VTK–Szegedi UVTE. 15.00: Szentesi Sport- és Üdülőközpont–Szegedi Tudományegyetem Szegedi Vízipóló Suli.

Innen folytatják, vagyis az állás a második kör, négy forduló után: 1. Csongrádi VVSE 12, 2. Szegedi Tudományegyetem Szegedi Vízipóló Suli 9, 3. Szentesi Sport- és Üdülőközpont 9, 4. Szegedi UVTE 3, 5. Békésút-Békéscsaba 2, 6. Szegedi VTK 1. (Azonos pontszám esetén a gólkülönbség dönt.)

Gyermek IV. korosztályos csapatunk házigazdája lesz a Délkeleti területi bajnokság második körének. Ennek keretében szombaton hat mérkőzésre kerül sor a békéscsabai Árpád fürdőben (az ebbe a csoportba beosztott szolnokiak kivételesen más időpontban és helyszínen játszanak, amelyek közül az egyiket, a Szolnoki Dózsa–Szegedi Vízipóló Suli 18–3 derbit már le is játszották, a Szolnoki Dózsa–Kecskeméti Junior meccset később pótolják).

A program. November 9., szombat, 10.00 óra: Gyulai VK– Partizán Marosvásárhely (román). 11.00: Szentesi VK Üdülőközpont–Mórahalmi VSK. 12.00: Kecskeméti Junior–Hódmezővásárhelyi VSC. 13.00: Partizán Marosvásárhely–Szentesi VK Üdülőközpont. 14.00: Mórahalmi VSK–Szegedi Vízipóló Suli. 15.00: Hódmezővásárhelyi VSC–Gyulai VK.

Innen folytatják, vagyis az állás az első két forduló után: 1. Szolnoki Dózsa 9, 2. Szentesi VK Üdülőközpont 6, 3. Partizán Marosvásárhely 3, 4. Kecskeméti Junior 3, 5. Mórahalmi VSK 3, 6. Szegedi Vízipóló Suli 3, 7. Hódmezővásárhelyi VSC 0, 8. Gyulai VK 0. (Azonos pontszám esetén a gólkülönbség dönt.)

Az országos utánpótlás-bajnokság hatodik fordulójában csapataink ismét idegenben ugranak medencébe, vasárnap egy újabb erős ellenfélhez, Ceglédre látogatnak. Aligha lesz sétagalopp a három találkozó, a Pest vármegyei alakulatok jó játékerőt képviselnek, amit a tabellákon elfoglalt helyezésük is alátámaszt. Gyermek csapatuk a mieink mögött állnak, de csupán három pont lemaradással. Serdülőik viszont előttünk tanyáznak, igaz, itt is csak három pont a különbség, de a ceglédiek javára. Ami pedig az ifjúságiakat illeti: itt is a vendéglátóknál van a hárompontos előny. Egyszóval győzelmek esetén nagyokat lehet előrelépni ahhoz, hogy a jövő évi folytatásban a felsőházba kerüljünk.

A program. Gyermek korosztály. November 10., vasárnap, 11.15 óra: Ceglédi VSE–Békésút-Békéscsaba (jv.: Orosz László, ifj. Kádár József). 11.15: MA-KA Szentesi VK–Angyalföldi Sportiskola Budapest. 12.00: Hódmezővásárhelyi VSC–Sportliget Sport Egyesület Budapest. 12.15: Cívis Póló Vízilabda Sportegyesület Debrecen–Oázis Sport Club Budapest. 14.00: Csongrádi VVSE–Váci VSE. 14.00: Polo Academy Sport Club Budapest–Aqua Sportegyesület Nyíregyháza. Az első fordulóból bepótolták az Oázis Sport Club Budapest–Aqua Sportegyesület Nyíregyháza mérkőzést, amelynek eredménye: 6–18.

Az állás. Gyermek korcsoport: 1. MA-KA Szentesi VK 15, 2. Angyalföldi Sportiskola Budapest 15, 3. Csongrádi VVSE 12, 4. Aqua Sportegyesület Nyíregyháza 10, 5. Hódmezővásárhelyi VSC 8, 6. Cívis Póló Vízilabda Sportegyesület Debrecen 6, 7. Békésút-Békéscsaba 6, 8. Sportliget Sport Egyesület Budapest 6, 9. Oázis Sport Club Budapest 3, 10. Ceglédi VSE 3, 11. Váci VSE 3, 12. Polo Academy Sport Club Budapest 0. (Azonos pontszám esetén az egymás elleni eredmény, majd a gólkülönbség dönt.)

Serdülők. November 10., vasárnap, 10.00 óra: Ceglédi VSE–Békésút-Békéscsaba (jv.: Szabó Xénia, Orosz László). 10.00: MA-KA Szentesi VK–Angyalföldi Sportiskola Budapest. 11.00: Cívis Póló Vízilabda Sportegyesület Debrecen–Oázis Sport Club Budapest. 13.30: Hódmezővásárhelyi VSC–Sportliget Sport Egyesület Budapest. 15.15: Csongrádi VVSE–Váci VSE. 17.00: Polo Academy Sport Club Budapest–Aqua Sportegyesület Nyíregyháza. Az első fordulóból bepótolták az Oázis Sport Club Budapest–Aqua Sportegyesület Nyíregyháza mérkőzést, amelynek eredménye: 13–7.

Az állás. Serdülők: 1. Aeroprodukt Szentesi VK 15, 2. Ceglédi VSE 12, 3. Oázis Sport Club Budapest 12, 4. Angyalföldi Sportiskola Budapest 10, 5. Békésút-Békéscsaba 9, 5. Sportliget Sport Egyesület Budapest 9, 7. Váci VSE 6, 8. Cívis Póló Vízilabda Sportegyesület Debrecen 6, 9. Aqua Sportegyesület Nyíregyháza 5, 10. Csongrádi VVSE 3, 11. Hódmezővásárhelyi VSC 0, 12. Polo Academy Sport Club Budapest 0. (Azonos pontszám esetén az egymás elleni eredmény, majd a gólkülönbség dönt.)

Ifjúságiak. November 10., vasárnap, 10.30 óra: Hódmezővásárhelyi VSC–Sportliget Sport Egyesület Budapest. 12.30: Ceglédi VSE–Békésút-Békéscsaba (jv.: ifj. Kádár József, Szabó Xénia). 12.30: MA-KA Szentesi VK–Angyalföldi Sportiskola Budapest. 13.30: Cívis Póló Vízilabda Sportegyesület Debrecen–Oázis Sport Club Budapest. 15.30: Polo Academy Sport Club Budapest–Aqua Sportegyesület Nyíregyháza. 16.30: Csongrádi VVSE–Váci VSE. Az első fordulóból bepótolták az Oázis Sport Club Budapest–Aqua Sportegyesület Nyíregyháza mérkőzést, amelynek eredménye: 5–8.

Az állás. Ifjúságiak: 1. Angyalföldi Sportiskola Budapest 15, 2. Cívis Póló Vízilabda Sportegyesület Debrecen 12, 3. MA-KA Szentesi VK 12, 4. Aqua Sportegyesület Nyíregyháza 12, 5. Oázis Sport Club Budapest 10, 6. Ceglédi VSE 9, 7. Békésút-Békéscsaba 6, 8. Hódmezővásárhelyi VSC 5, 9. Váci VSE 3, 10. Sportliget Sport Egyesület Budapest 3, 11. Csongrádi VVSE 0, 12. Polo Academy Sport Club Budapest 0. (Azonos pontszám esetén az egymás elleni eredmény, majd a gólkülönbség dönt.)