ímkézett bejegyzés

Hétpontos nyitány az országos utánpótlás-bajnokságon

Machlik Máté remekelt a serdülők találkozóján, öt gólig meg sem állt a váciak elleni győztes mérkőzésen – fotó: Such Tamás

Legfrissebbeknek az országos utánpótlás-bajnokságban szereplő alakulataink bizonyultak, akik ezen a hétvégén, vasárnap már bele is hasítottak a 2026–2027. évi bajnoki szezonba. Az első körben a váciakat fogadták – közvetlen a sátorállítás előtt – hazai környezetben, a békéscsabai Árpád fürdőben. Nem sok hiányzott a százszázalékos teljesítményhez, de végül a lehetséges kilenc pont helyett meg kellett elégedni a héttel.

Csabai Csirkefogók VK–Váci VSE 11–11 – szétlövés után 13–15 (3–2, 3–4, 2–3, 2–4, 2–4)

Országos vízilabda-bajnokság, A2 Keleti csoport, alapszakasz, gyermek korcsoport, Békéscsaba. V.: ifj. Kádár József, Orosz László. Békéscsaba: Lipták – Szabó M. 1, Balogh Cs., Balogh B. 3 (2), Csendes P. 1, Orosz-Tóth 7 (2), Tóth-Benedek. Cs.: Bereczky 1 (1), Restye B. Edző: Bencsik Bence. Vác: Baumstark – Márton 3 (1), Pereházy 2 (1), Balogh H., Zoltai-Mauks, Csernák 2, Brokés 7. Cs.: Balogh S., Büyükkol 1 (1), Zima. Edző: Marnitz Miklós, Fenyvesi Norbert. Gól emberelőnyből: 6/0, ill. 10/3. Büntetők: 5/5, ill. 6/3. Kipontozódott: Balogh Cs., Balog B., ill. Csernák.

Jól kezdte a mérkőzést a nyáron átalakult csapatunk, az első félidőben szinte végig vezettek, kezükben tartották a találkozót. A térfélcsere után sem volt még egy ideig gond, a harmadik negyed finisére is volt még kétgólos előnyünk (9–7), sőt a negyedik rajtja után is 10–8-at mutatott az eredményjelző. Ezt követően két gólt kapott a védelem, s még ekkor is felcsillant a három pont reménye (11–10), ám 19 másodperccel a lefújás előtt egyenlített a Vác. A szétlövésben a vendégek jobbnak bizonyultak, övék lett a két pont, de egy nekünk is maradt.

Bencsik Bence: – Aránylag jól kezdtük a mérkőzést, ám egy idő után fel-felléptek kisebb, majd később nagyobb hibák a védekezésben és a támadások során egyaránt. Ezt egy kicsit betudom annak is, hogy a nyáron átalakult a csapat, többen korosztályt váltottak fölfelé, a helyükre érkezőknek pedig még bőven van tanulnivalójuk. De amúgy is igazi szezoneleji produkciót nyújtott a társaság. Az összeszokottság hiánya és a halmozódó hibák miatt lett ma csak egy pont a bevételünk.

További eredmények. Gyermek korcsoport: Ceglédi VSE–Aqua SE Nyíregyháza 22–8. Angyalföldi SI DSE Budapest–Cívis Póló VSE Debrecen 5–20. A Kecskeméti Sportiskola–Oázis SC Budapest mérkőzést későbbre halasztották.

Csabai Csirkefogók VK–Váci VSE 15–6 (3–2, 2–2, 4–2, 6–0)

Országos vízilabda-bajnokság, A2 Keleti csoport, alapszakasz, serdülők, Békéscsaba. V.: Juhász Tibor, ifj. Kádár József. Békéscsaba: Kálmán – Machlik 5, Suhajda S. 4, Hajdu Á. 1 (1), Uhrin Zs. 2, Czupper, Nánási 2. Cs.: Veszeli (kapus), Balogh B., Balogh Cs., Orosz-Tóth, Párzsa, Tóth Z., Szeidler 1. Edző: Fodor Ádám. Vác: Bak – Murányi 3 (3), Szusza, Szokol, Balla 1, Kedves 1, Donusz 1. Cs.: Tamás (kapus), Brokés, Balogh H., Csernák, Munkácsi, Lestár, D. Nagy. Edző: Marnitz Miklós, Fenyvesi Norbert. Gól emberelőnyből: 8/4, ill. 8/1. Büntetők: 2/1, ill. 3/3. Kipontozódott: Szusza.

Csak az első negyed hozott szoros eredményt, az idő előrehaladtával egyre jobban oldódott a feszültség, és egy idő után már ellenállhatatlan játékkal rukkolt elő csapatunk, amelyik ilyen arányban is megérdemelten nyert.

Fodor Ádám: – Nehezen lendült bele a csapat a mérkőzésbe, a védekezésünk jól működött, de a helyzetkihasználásunk kezdetben döcögött. Ettől függetlenül az első pillanattól kezdve kézben tartottuk a meccset. A második negyed sem volt az igazi, de a térfélcsere után belelendült a gárda, az apró eredményes munka és a megmaradt jó védekezés önbizalom növelő volt, így fokozatosan nyílt az olló. Végül magabiztos győzelmet aratott a csapat jó játékot nyújtva.

További eredmények. Serdülők: Ceglédi VSE–Aqua SE Nyíregyháza 13–12. Angyalföldi SI DSE Budapest–Cívis Póló VSE Debrecen 25–8. A Kecskeméti Sportiskola–Oázis SC Budapest mérkőzést későbbre halasztották.

Csabai Csirkefogók VK–Váci VSE 21–7 (4–2, 5–0, 7–0, 5–5)

Országos vízilabda-bajnokság, A2 Keleti csoport, alapszakasz, ifjúságiak, Békéscsaba. V.: Orosz László, Juhász Tibor. Békéscsaba: Krizsán – Orosz 2 (1), Suhajda Z. 4, Bazsó 3 (1), Szathmáry Zs., Pónya O. 1 (1), Pallag 4 (1). Cs.: Kabai (kapus), Such 3 (1), Hajdu Á. 2, Machlik, Nagy Á. 1 (1), Csüllög, Fölker 1. Edző: Fodor Ádám. Vác: Magyar – Murányi 1, Szusza, Balla 3, Pádár 1, Boldizsár 1, Keller. Cs.: Áron (kapus), Lestár, Kedves, Donusz, Balogh Cs. 1. Edző: Marnitz Miklós, Fenyvesi Norbert. Gól emberelőnyből: 9/2, ill. 17/3. Büntetők: 6/6, ill. 0/0. Kipontozódott: Such, Pónya O., Csüllög, ill. Boldizsár.

Mindent elárul, hogy a negyedik negyedre fordulva 17–2-őt mutatott az eredményjelző. A vendég Duna-partiak nem tudtak különösebb ellenállást kifejteni az idei utolsó nyitottmedencés találkozón.

Fodor Ádám: – Három negyed hibátlan volt, tökéletes védekezéssel. Szoros emberfogást alkalmaztunk, ezért volt nálunk sok a kiállítás, de most ezt szerettem volna gyakoroltatni. Ehhez egy kicsit megvariáltam a kezdőcsapatot, de még egyszer hozzáteszem, a 17 váci emberelőnyös helyzet ellenére nem volt durva a mérkőzés. Csapatként jól funkcionált a társaság, egymást segítve küzdöttek, megérdemelt a győzelmünk még ilyen arányban is.

További eredmények. Ifjúságiak: Ceglédi VSE–Aqua SE Nyíregyháza 19–8. Angyalföldi SI DSE Budapest–Cívis Póló VSE Debrecen 17–14. A Kecskeméti Sportiskola–Oázis SC Budapest mérkőzést későbbre halasztották.

Vasárnap már a bajnoki pontokért küzdenek

Miként előző írásunkban jeleztük, több mint háromhónapos szünet után újra a bajnoki pontokért szállnak harcba csapataink. Legfrissebbeknek az országos utánpótlás-bajnokságban szereplő alakulataink bizonyulnak, ugyanis vasárnap már vendéget fogadnak.

Persze, a hosszú szünet nem tétlenkedéssel telt. Volt egy kis valós pihenő, de aztán több mint két hónapig igyekeztek csapataink megalapozni a 2026–2027. évet. Fodor Ádám vezetőedző szerint sikerrel – miként előző írásunkban is utaltunk rá.

Most mindenesetre az ifjúsági, a serdülő és a gyermek korosztályú együtteseink vízre szállnak vasárnap, a hazai országos utánpótlás-bajnokság A2 csoportja felsőházának rajtján. Vendéglátóként nyitják a szezont, a Váci VSE triója érkezik Békéscsabára, ahol még a sátorállítás előtt szabadtéren küzdenek meg a pontokért az Árpád fürdőben. (Itt jegyezzük meg, hogy a második fordulóra, szeptember 27-ére kisorsolt Csabai Csirkefogók VK–Kecskeméti Sportiskola mérkőzést október 4-én játsszák le – akkor már a békéscsabai Árpád fürdő sátortetős medencéje alatt.)

Visszatérve a bajnoki rajtra: a mieink, mint emlékezetes, az A1 mezőnyben a 19. helyen zártak, a Duna-partiak az A2-ben a 14.-ek lettek. Persze, azóta nagyot változtak a lehetőségek, de azért az kijelenthető, hogy elvárás szerint eredményes hétvégét zárjon a három csapatunk.

A program. Gyermek korosztály. Szeptember 20., vasárnap, 11.00 óra: Csabai Csirkefogók VK–Váci VSE (jv.: ifj. Kádár József, Orosz László). 11.00: Ceglédi VSE–Aqua SE Nyíregyháza. 14.00: Angyalföldi SI DSE Budapest–Cívis Póló VSE Debrecen. A Kecskeméti Sportiskola–Oázis SC Budapest mérkőzést későbbre halasztották.

Serdülők. Szeptember 20., vasárnap, 12.15 óra: Csabai Csirkefogók VK–Váci VSE (jv.: Juhász Tibor, ifj. Kádár József). 12.30: Angyalföldi SI DSE Budapest–Cívis Póló VSE Debrecen. 13.30: Ceglédi VSE–Aqua SE Nyíregyháza. A Kecskeméti Sportiskola–Oázis SC Budapest mérkőzést későbbre halasztották.

Ifjúságiak. Szeptember 20., vasárnap, 11.00 óra: Angyalföldi SI DSE Budapest–Cívis Póló VSE Debrecen. 12.15: Ceglédi VSE–Aqua SE Nyíregyháza. 13.30 óra: Csabai Csirkefogók VK–Váci VSE (jv.: Orosz László, Juhász Tibor). A Kecskeméti Sportiskola–Oázis SC Budapest mérkőzést későbbre halasztották.

Kettős győzelemmel zárta a bajnokságot az OB II-es csapat

Katona Péter (lövés közben) ezúttal játékos edzőként szállt vízre, és mindkét mérkőzése eredményesnek bizonyult a szezonzáró fordulóban – fotó: Balázs Lajos

A hazai OB II-es felnőtt vízilabda-bajnokság a véghajrához érkezett. A 27 tagú mezőny az alapszakasz, majd a középszakasz után öt csoportra oszlott – annak függvényében, hogy korábban milyen helyezést értek el csoportjukban. A legjobbak a bajnoki címért és a feljutásért folytatták, a többi pedig a helyezésekért. A Csabai Csirkefogók VK gárdája a korábbi eredményei után a 13–16. helyért küzdhetett tovább. Korábban négy fordulót rendeztek meg, mára pedig az egyletek elérkeztek a záró körhöz, amelynek rendezője klubunk volt. Így a békéscsabai Árpád fürdőben zajlott le a csoport utolsó négy mérkőzése szombaton, amelynek során a mieink a csepeliekkel és a tatabányaiakkal találkoztak. Míg a korábbi fordulókban nem volt sikerélménye a csabai egyletnek, most viszont a napot százszázalékosan zárták. Ám ezzel sem tudtak előrébb lépni, így a végelszámolásnál az összetett 16. helyén fejezték be az évet.

Csabai Csirkefogók VK–Csepeli Ifjúsági Központ 15–7 (4–0, 2–2, 4–3, 5–2)

OB II-es vízilabda-mérkőzés, rájátszás a 13–16. helyért, Békéscsaba. V.: Pásztor Antal, Berki András. Békéscsaba: Krizsán – Dávid 2, dr. Darabos, Zsilák 5, Katona 1, Pallag 2, Szatmári L. 1. Cs.: Lukácsi 1, Csendes Cs., Laczó P. 1, Gyebnár, Hajdu A. 2, Budai, Zatykó. Edző: Fodor Ádám, Katona Péter, Zsilák László. Csepel: Baranyai – Bodorovics 2, Buja 1, Náfrádi 1, Lakner 1, Dani 1, Iványi, Váczi 1. Cs.: Wikhardt, Takács, Kovács Á. Edző: Pásztor Balázs. Gól emberelőnyből: 3/2, ill. 8/2. Büntetők: 0/0, ill. 1/0. Az eredmény alakulása: 6–0, 10–3, 13–5.

A rájátszás első körében kétgólos vereséget szenvedett csapatunk a csepeliektől még május 10-én Tatabányán (9—11). Most alaposan visszavágtak, már a találkozó 9. percében 6–0-ra vezettek Zsilák Lászlóék. A mérkőzésnek ebben a szakaszában a fiatal Krizsán Lőrinc kapus remek védéseket mutatott be, de az egész csapat nagy fölényben játszott a listavezetővel szemben, és megérdemelten nyertek még ilyen arányban is.

Csabai Csirkefogók VK–Tatabányai VSE 12–9 (4–1, 4–3, 2–2, 2–3)

OB II-es vízilabda-mérkőzés, rájátszás a 13–16. helyért, Békéscsaba. V.: Pásztor Antal, Berki András. Békéscsaba: Budai – dr. Darabos 1, Mucsi 2, Zsilák 3 (1), Pallag 2, Szatmári L. 1, Katona 1. Cs.: Zatykó, Miklós, Laczó P., Gyebnár, Dávid, Szanyi 1, Csüllög 1. Edző: Fodor Ádám, Katona Péter, Zsilák László. Tatabánya: Horváth – Kovács P. 3, Domina, Galler 3, Németh A., Orbán 1, Vajda. Cs.: Koplányi (kapus), Balogh M., Tátrai, Csobán, Dubinák 2. Játékos edző: Galler Csaba. Gól emberelőnyből: 3/1, ill. 3/1. Büntetők: 2/1, ill. 1/0. Az eredmény alakulása: 4–0, 5–3, 8–3, 12–7.

A második mérkőzésen négy helyen megváltozott csapatunk, és érdekességként megemlítendő: a korábban mindig a mezőnyben játszó Budai Tamás állt ezúttal a kapuba. Ezen a találkozón is a mieink kaptak lábra hamarabb, és remek játékot nyújtva ismét győzelemmel hagyhatták el a medencét a lefújás után.

Mestermérleg. Katona Péter: – A hazai környezetben lezajlott fordulóra igencsak bő volt a jelentkezők névsora, amit igyekeztünk is kihasználni. A mai találkozók legfontosabb pozitívuma, hogy mindkét derbit komolyan vettük és meg is nyertük. Az első félidőkben különösen magabiztos volt a játékunk, ami jó védekezéssel párosult, és a támadásokra sem lehetett panasz. Jól koncentrált a gárda minden tagja, a bajnokság végére kimondottan jó játékkal rukkoltunk elő, a két győzelem önmagáért beszél. Érthető, hogy a hangulat is magasra hágott az évzáróra.

További eredmények: Sportliget Sportegyesület–Tatabányai VSE 7–10. Csepeli Ifjúsági Központ–Sportliget Sportegyesület 19–6. A rájátszás végeredménye három kör, hat forduló után: 1. Csepeli Ifjúsági Sportközpont 12, 2. Tatabányai VSE 9 (69–73), 3 Sportliget Sportegyesület 9 (65–77), 4. Csabai Csirkefogók VK 6.

Az Árpád fürdőben zárják az évet „ob ketteseink”

Júniusra már csak egy-egy forduló maradt hátra az idei vízilabda-bajnokságokban, mégpedig a legkisebbek és a legnagyobbak küzdenek még egy kört a pontokért. A felnőttek ezen a hétvégén, a babyk pedig egy héttel később.

Az OB II-es felnőtt bajnokságban a Csabai Csirkefogók VK együttese a rájátszás során a 13–16. helyért játszik még két mérkőzést. Nevezetesen a Csepel és a Tatabánya ellen. A házigazda pedig klubunk lesz, azaz a zárókör négy mérkőzésére a békéscsabai Árpád fürdőben kerül sor holnap, szombaton. Ezzel a két egylettel az odavágó során már találkozott csapatunk, akkor a bányászváros gárdájától 12–11 arányban kikaptak, a csepeliekkel szemben 11–9-re alulmaradtak. A hazai pálya előnyét kihasználva most remélhetjük, hogy mindkét esetben visszavágnak a nagy öregekkel és fiatalokkal kiálló csabaiak.

A program. Június 6., szombat, 11.00 óra: Csabai Csirkefogók VK–Csepeli Ifjúsági Központ (jv.: Pásztor Antal, Berki András). 12.00: Sportliget Sportegyesület–Tatabányai VSE. 13.30: Csepeli Ifjúsági Központ–Sportliget Sportegyesület. 14.30: Csabai Csirkefogók VK–Tatabányai VSE (jv.: Pásztor Antal, Berki András). Innen folytatják, az állás két kör, négy forduló után: 1. Csepeli Ifjúsági Sportközpont 9 (52–44), 2. Sportliget Sportegyesület 9 (52–48), 3. Tatabányai VSE 6, 4. Csabai Csirkefogók VK 0.

Négypontos záróra az országos utánpótlás-bajnokságban

A békéscsabai kapus, Veszeli Péter a gyermek, majd a serdülő korosztályúak mérkőzésén több alkalommal is magasra emelkedett a vízből, hogy elcsípje az ellenfél lövőinek labdáját – fotó: Such Tamás

Már csak két mérkőzés maradt hátra az országos utánpótlás-bajnokság A1 csoportja alsóházában, amelyeket ma le is játszottak. Ezzel lezárult a 2025–2026. évi bajnokság. Három csapatunk ezúttal Kaposvárig meg sem állt, ahol a jó erőkből álló és az alapszakaszban az A2 osztály Nyugati csoportjához tartozó gárdákkal találkozott. Míg az odavágón három egységet gyűjtött be a három alakulatunk, most eggyel többet, vagyis négy ponttal zárták az idei szezont.

Kaposvári VK–Csabai Csirkefogók VK 8–13 (3–2, 1–3, 3–2, 1–6)

Országos vízilabda-bajnokság, rájátszás, A1 csoport alsóház, 13–20. helyért, gyermek korcsoport, Kaposvár. V.: Duray András, Márkus Zsombor. Kaposvár: Kiss L. – Tóth L., Ruppert 1, Bódis, Füzi 2, Klampauer 4 (2), Gasparics-Szigeti. Cs.: Somogyi (kapus), Visnyei, Tomási, Takács, Krakkai 1, Vas, Szita. Edző: Prikidánovics Nándor. Békéscsaba: Veszeli – Balogh Cs. 1, Balogh B. 2 (1), Bódi 2, Orosz-Tóth 3 (1), Suhajda S. 3 (2), Tóth Z. Cs.: Kálmán (kapus), Korcsok K., Szeidler 1, Uhrin B., Tóth-Benedek, Bereczky 1 (1). Edző: Katona Péter. Gól emberelőnyből: 18/2, ill. 18/1. Büntetők: 3/2, ill. 6/5. Kiállítás cserével: Klampauer, ill. Bódi. Kipontozódott: Balogh B. Az eredmény alakulása: 3–1, 4–5, 7–6, 7–10.

A házigazdák kaptak hamarabb lábra, két góllal is elhúztak, ám fiataljaink 6–6-nál végleg utolérték őket. A folytatásban pedig jelentős fölénybe kerültek, és végül magabiztosan húzták be a három pontot. A csabai győzelemmel helyet cserélt a két gárda a tabellán.

Katona Péter: – Elvárás volt magunkkal szemben, hogy miként az odavágón, ezúttal is nyerjünk, annál is inkább, mert ez esetben helyet cserélhettünk a tabellán. No meg az is lényeges volt, hogy jó szájízzel zárjuk az idei bajnokságot. Sikerült a győzelem, de nem könnyítettük meg a dolgunkat, mert Uhrin Zsombor nem érezte jól magát, ezért vele nem számolhattam, miként a velünk tartó, de sérült Csendes Péterrel sem. Ráadásul a balkezes Balogh Bence kipontozódott. Így aztán azt túlzás lenne állítani, hogy jól játszottunk, de végül a három pont volt a lényeg. Ehhez sok mindennel próbálkoztunk, végül az utolsó negyedben az M-zóna meghozta a sikert, amivel megtörtük ellenfelünket.

További eredmény. Gyermek korcsoport: Tatabányai VSE–MATE Gödöllő EAC 17–18. A végeredmény: 1. MATE Gödöllői EAC 33, 2. Ybl Waterpolo Club Budapest 31, 3. PannErgy-MVLC-Miskolc 27, 4. AVUS Szombathely 24, 5. Tatabányai VSE 17, 6. Kecskemét Junior Sport 15, 7. Csabai Csirkefogók VK 10, 8. Kaposvári VK 8.

Kaposvári VK–Csabai Csirkefogók VK 20–10 (4–1, 5–2, 5–5, 6–2)

Országos vízilabda-bajnokság, rájátszás, A1 csoport alsóház, 13–20. helyért, serdülők, Kaposvár. V.: Márkus Zsombor, Csizmadia Zsolt. Kaposvár: Budai 1 – Gregorovics 1, Hegedűs Balázs 5 (2), Bartos 1, Tóth N., Hugó 4, Hegedűs Barna 1. Cs.: Kozári (kapus) 1, Földi, Tahin 1, Vajay 1, Waibl, Csonka 2, Schneider 2. Edző: Berta József, Windisch Ferenc. Békéscsaba: Kabai – Such 2, Korcsok N., Suhajda Z. 2, Orosz 2, Zimbran 1, Nánási. Cs.: Veszeli (kapus), Szlúka, Balogh Cs., Czupper, Machlik 1, Suhajda S. 2, Párzsa. Edző: Fodor Ádám. Gól emberelőnyből: 21/7, ill. 21/4. Büntetők: 3/2, ill. 0/0. Kipontozódott: Korcsok N., Zimbran, Párzsa. Az eredmény alakulása: 2–0, 5–1, 8–2, 11–3, 13–4, 13–7, 17–10.

Az odavágón 15–9-re nyertek a kaposváriak Békéscsabán, most sem adták alább, meggyőző játékkal ezúttal is megszerezték a három pontot a bajnokság utolsó mérkőzésén.

Fodor Ádám: – Békéscsabán simán nyertek a kaposváriak, akkor nem azt hozta a csapat, amit tud. Ez most is nagyjából így történt, ráadásul akadtak hiányzóink, mint Hajdu Áron, Bódi Bercel és Uhrin Zsombor. De az is igaz, nem ezen múlt a mai találkozó. A kezdőcsapatban több olyan játékosunk volt, aki előtte az ifjúságiak mérkőzésén is szerepet kapott, erre a derbire azonban elfáradt. Nem voltam igazán elégedett, mert a támadásaink során kapufákat lőttünk, vagy kihagytuk a helyzeteket, hátul pedig nem tudtuk kikapcsolni az ellenfelet.

További eredmény. Serdülők: Tatabányai VSE–MATE Gödöllő EAC 8–9. A végeredmény: 1. PannErgy-MVLC-Miskolc 39, 2. MATE Gödöllői EAC 29, 3. Kecskemét Junior Sport 24, 4. Ybl Waterpolo Club Budapest 24, 5. AVUS Szombathely 21, 6. Kaposvári VK 16, 7. Csabai Csirkefogók VK 3, 8. Tatabányai VSE 3. (Azonos pontszám esetén az egymás elleni mérleg dönt.)

Kaposvári VK–Csabai Csirkefogók VK 10–10 – szétlövés után 18–17 (0–3, 1–3, 4–0, 5–4)

Országos vízilabda-bajnokság, rájátszás, A1 csoport alsóház, 13–20. helyért, ifjúságiak, Kaposvár. V.: Csizmadia Zsolt, Duray András. Kaposvár: Török – Majnik 4 (1), Bognár, Mady-Julien 4 (2), Märcz 3 (3), Héra 3 (2), Radics. Cs.: Barna, Balikó 2 (2), Szalmás 1, Hugó 1, Hegedűs Barna, Hegedűs Balázs. Edző: Berta József, Vindisch Ferenc. Békéscsaba: Krizsán – Such 4 (1), Korcsok N., Szatmári L. 2 (1), Szathmáry Zs., Pónya O. 2 (2), Pallag 3 (2). Cs.: Suhajda Z. 2, Bazsó, Zimbran 3 (2), Nagy Á., Csüllög, Fölker 1. Edző: Fodor Ádám. Gól emberelőnyből: 11/1, ill. 11/2. Büntetők: 11/10, ill. 10/8. Kipontozódott: Szathmáry Zs. Az eredmény alakulása: 0–3, 1–6, 5–6, 5–9, 8–10.

Álomszerűen kezdett csapatunk, a térfél cserére ötgólos előnyre tettek szert fiataljaink. A folytatásban is még úgy tűnt, visszavághatnak a Békéscsabán elszenvedett egygólos vereségért (15–16), ám a finisben visszakapaszkodott a házigazda, és döntetlenre hozta a találkozót. A büntetőpárbajban viszont jobbnak bizonyultak, de így is egy ponttal gazdagodtak fiataljaink.

Fodor Ádám: – Az odavágón Békéscsabán kikaptunk, ami a mai napig nagyon fájó számomra. Akkor nagyon lyukas volt hátul a csapat, ezért most előre fölhívtam a figyelmet a védekezésre. Ez két negyeden át jól működött, de elöl kevesebbet vállalt a társaság, még ha a félidőben öt góllal is vezettünk. A fordulás után viszont elkezdett kapkodni a csapat, s ahogy zárkózott föl a Kaposvár, egyre idegesebbek lettek fiataljaink. Ettől függetlenül majdnem végig kézben tartottuk a mérkőzést, ám a hajrában a rutintalanságunk miatt négy másodperccel a vége előtt kiegyenlített a házigazda. Amúgy viszont élvezetes, jó mérkőzést játszottunk, de tény, nem kellett volna visszaengednünk a Kaposvárt a meccsbe, akkor még nagyobb lehetett volna az örömünk.

További eredmény. Ifjúságiak: Tatabányai VSE–MATE Gödöllő EAC 25–6. A végeredmény: 1. Kecskemét Junior Sport 36, 2. PannErgy-MVLC-Miskolc 34, 3. AVUS Szombathely 28, 4. Tatabányai VSE 25, 5. Kaposvári VK 19, 6. Ybl Waterpolo Club Budapest 13, 7. Csabai Csirkefogók VK 10, 8. MATE Gödöllői EAC 0.