ímkézett bejegyzés

Zsilák László hazatért nevelő egyesületébe, és a játék mellett fiatalokkal is igyekszik megszerettetni a vízilabdát

Címlapképünkön Zsilák László itt még debreceni színekben, ősztől azonban már a Csirkefogók égisze alatt onthatja a gólokat

Zsilák László neve már több, mint másfél évtizeddel ezelőtt is összeforrt klubunkkal, apró gyerek korában erőssége volt az adott korosztályos csapatainknak. Sőt, ott volt azon az osztályozós összecsapáson is, amelynek során a csabai egylet kicsi híján feljutott az OB I-be.

Már négyévesen megismerkedett az uszodák világával, a Belvárosi Általános Iskola és Gimnázium tanmedencéjében „lubickolt” évekig. Mint sok vízilabdázó, ő is úszóként kezdte sportolói pályafutását, majd váltott.

Meddig voltál az úszóklub tagja?

– Nyolcéves koromig, akkor váltottam sportágat. Nagyon kicsi voltam, amikor Saci néni (Pappné dr. Marik Sarolta) kezei alatt elsajátítottam a sportág alapjait, majd Szemenyei Olga lett az első edzőm. Ám kissé unalmas volt számomra a faltól falig való úszás. Mivel hiperaktív voltam, a szüleim terelgettek, s biztattak, hogy ne hagyjam ott a sportot és ezt a közeget. Pedig sok mindent kipróbáltam. Belekóstoltam a labdarúgásba, kosaraztam, kipróbáltam az amerikai focit is, de végül a vízilabdánál kötöttem ki végleg. Annál is inkább, mert felmenőim közül, így apu unokatestvérei, sőt a nagyapám is ezt a sportágat választotta korábban.

A sportágváltás után kinek a keze alatt ismerkedtél a pólóval?

– Első edzőm Behun Lajos volt, aki nagyon hamar a mélyvízbe dobott. Akkoriban az én korosztályomnak még nem volt bajnokság, ezért a három-négy évvel idősebbek között szerepeltetett. Az első meccsemet Egerben a Bárány István Uszodában játszottam, és rögtön gólt is dobtam. Emlékszem, szüleim vittek el a Heves megyei székhelyre, és olyan kicsi voltam még, hogy gyerekülést kellett alám rakni az autóban. De rengeteget tanultam későbbi edzőimtől is, így Kádár Józseftől, Mucsi Zsolttól, Béládi Csabától, Debrecenben Miroslav Bajintól, Komlósi Pétertől, az Invictusnál az olimpiai bajnok Kis Gábortól, valamint Mohi Zoltántól.

Nyolctól tizennyolc éves korodig békéscsabai színekben játszottad végig az összes korcsoportot. Mire vagy a legbüszkébb ebből az időszakodból?

– Már ifjúsági korú játékos voltam, amikor olyan remek csapatunk volt, amelyik kiharcolta az A1 osztályt. Csak azért nem kerülhettünk föl, mert – miként manapság is –, a gyermek, serdülő és ifjúsági korosztályok eredményeit egy kalap alá vették, s ez döntötte el a klubok végső sorrendjét. A másik: amikor, még mindig ifjúsági korú játékosként, az OB I B-s felnőtt bajnokságban remekül szerepeltünk, s adódott a lehetőség, hogy osztályozót vívjunk a legfelsőbb osztályért. Ellenfelünk a szombathelyi alakulat volt, akik ellen nagy eséllyel vettük föl a harcot, de végül minimális különbséggel alulmaradtunk.

Élete első mérkőzésén a három-négy évvel idősebbek között már gólt dobott

Minden fiatal esetében vízválasztó az érettségi utáni időszak, miként a te esetedben is.

– Valóban, hiszen akkoriban már a továbbtanulásra is fókuszálni kellett. Én Debrecenbe jelentkeztem, ahol építőmérnöknek tanultam. Következett hat év, amikor  kezdetben az akkor OB I-es Debrecen játékosa lettem, majd átigazoltam az ugyancsak első osztályú álmokat szövögető Invictushoz.

Maradjunk egyelőre a cívis városnál. Itt hamar az OB I-es csapatban találtad magad.

– Még el sem kezdődött az egyetemi évad, amikor nyáron már a debreceniek csapatában bemutatkoztam a Magyar Kupában az OSC ellen. Ősztől pedig már az OB I-es bajnokságban kaptam lehetőséget. Ekkor lettem az U19-es válogatott tagja, de sajnos világeseményre nem jutottam el. Öt esztendőt töltöttem a debreceni klub színeiben, majd tavaly télen kerültem az Invictus csapatába.

Mígnem idén nyáron kézhez kaptad a diplomádat. Egyenes út vezetett vissza Békéscsabára?

– Már az egyetemi tanulmányaim alatt is nagyon sokat visszajártam szülővárosomba. Vonzott a család, és az a baráti kör, amelyet nem lehetett itt hagyni. Én nem maradtam ott Debrecenben hétvégente bulizni, ha éppen nem volt mérkőzés, akkor irány Békéscsaba. Így végül adott volt, hogy a diploma megszerzése után visszatérek.

Az is adott volt, hogy a nevelő egyesületedhez?

– Igen. Soha nem is szűnt meg a kapcsolat a Csabai Csirkefogókkal. Boros Pál klubelnök és Balázs Lajos ügyvezető elnök is kapacitált, ezért már másfél évvel ezelőtt felmerült, hogy milyen lehetőségek adódhatnak, ha hazatérek. Még akkoriban elfogadtam a Magyar Közút ösztöndíját, így egyenes út vezetett, hogy a békéscsabai mérnökségre kerüljek. Augusztus 1-jétől állok munkába a csabai közútnál.

Egyben vízilabdázni fogsz újra a nevelő egyesületedben, valamint edzőként is számítanak rád.

– Huszonnégy esztendős vagyok, egyáltalán nem szeretném még abbahagyni a sportolást. A felnőtt csapatban fogok játszani, és az utánpótlás-nevelésben kapok feladatot. Ez utóbbiban július 19-étől számíthatnak rám, ugyanis előtte még egy megtisztelő feladat vár rám az egyetemi csapattal.

Mégpedig?

– Július 12-étől egy héten át Miskolcon rendezik meg az Egyetemi Európa Játékokat, ahol a Debreceni Egyetem színeiben játszom majd.

Visszakanyarodva az edzősködéshez. Korábban is gondoltál arra, hogy trénerként is bemutatkozz?

– Terveim kötött szerepelt. Igaz, az kevésbé, hogy már 24 évesen lehetőséget kapok rá. Éppen a nyáron szerzem meg az ehhez szükséges képzettséget is.

Melyik nagyobb kihívás: újra itthon játszani, vagy edzősködni?

– Mindenképpen az utóbbi. Nagy kihívás fiatalokkal foglalkozni. Sok vízilabdaiskolába belekóstoltam, így például a szerb iskolába is, még Debrecenben akadt délvidéki mesterem, akitől sokat tanultam. Ezt is szeretném átadni a csabai utánpótlásnak, de a legfontosabb célom az lesz, hogy annyira megszerettessem a fiatalokkal ezt a szép sportágat, hogy ne úgy vegyék: ma is egy edzésre jöttek, hanem kialakuljon bennük egy vágy arra, hogy minél több időt töltsenek az uszodában, miként én is nagyon szerettem az Árpád fürdőben „élni”. Remélem, olyan példát tudok mutatni, miszerint 18 év után is van póló, innen is el lehet jutni az OB I-ig, sőt, vissza is lehet térni Békéscsabára.

Így látta az egész évet vezetőedzőnk, Fodor Ádám

Címlapképünkön három edzőnk (balról fehér felsőben) Ajtai Miklós, Fodor Ádám vezetőedző és Katona Péter, akik az országos utánpótlás-bajnokságban szereplő csapatainkat készítették fel a 2022–2023. évi szezonra

Évértékelő sorozatunkban, korábbi írásainkban az összes korosztály teljesítményét – a felnőttektől a baby korcsoportig – végig zongoráztuk az adott csapat edzőjével. Zárásként Fodor Ádám vezetőedzőt arra kértük, néhány mondatban ő is értékelje az adott korcsoportosok éves munkáját.

Kezdjük a felnőttekkel!

– Az utóbbi fél évtizedben, amióta kényszerű okok miatt visszaléptettük az OB I B-s gárdát, rendre hangsúlyozzuk, a felnőtt immár OB II-es csapat eredménykényszer nélkül játszhat. Így volt ez az idén is. Fenntartásuk több oldalú célt szolgál. Egyrészt a több évtizedes hagyományt folytatjuk működésükkel, amely volt egykor szebb is, de ma zömében ugyanazok a játékosok alkotják, akik egykor sok dicsőséget szereztek a klubnak. Ők, a negyven-ötvenéves nagy öregek a sportág szeretetéből folytatják ma is, ami nagy szó ebben a mai rohanó világban. Másik célunk az, hogy a fiatalok ide beépüljenek, rálátásuk legyen a felnőttek mezőnyére, erejére, és az „öregek” között is rutint szerezzenek. Így érdekességképpen elmondható, hogy a mi csapatunk áll a legöregebbekből és a legfiatalabbakból, köztes évjáratok nincsenek. Mint jeleztem, elvárás nem volt velük szemben, ennek ellenére minden meccsen igazán odatették magukat.

Nézzük a következő korosztályt, az ifjúságiakat!

– Megsüvegelendő, hogy három megmaradt ifistánk becsületesen nekivágott az évnek. Az más kérdés, hogy ők is tovább fogyatkoztak. Korábban említettem, hogy tíznél is több ifjúsági pólósunk volt, sajnos a mai korban nehéz őket megtartani. Végül Dobos Ferenc volt az, aki legaktívabban fejezte be az évet, őrá minden meccsen számítani lehetett. Számításaink szerint az új bajnokságban e téren előrelépés várható, hiszen a serdülők közül tízen kiöregszenek, illetve korcsoportot váltanak az ősszel kezdődő új pontvadászatra.

A serdülőkkel Te foglalkoztál idén, ez a legtesthezállóbb értékelés lehet.

– Tény, nemrégiben már részletesen elemeztem teljesítményüket, most csak sűrítve taglalom. Sokan ötvennél is több mérkőzésen ugrottak a medencébe, ami nagy teher fizikailag. Ugyanakkor a fejlődésük érdekében hasznos volt, hiszen minél több meccset játszottak, annál rutinosabbá váltak, sokat fejlődtek. Talán a helyezési számban maradt némi kívánni való, de összességében nagyon elégedett voltam a fiatalok éves teljesítményével, hozzáállásával. Remélem, együtt marad ez a kis csapat, mert a jövő záloga részben ők és a most a korosztályból kiöregedő fiatalok lehetnek.

A legtöbb győzelmet és a legjobb helyezést a gyermek „egy” korosztályúak hozták…

– Valóban. Pedig nekik is két fronton, az országos- és a vidékbajnokságban kellett helyt állniuk. Esetükben sem szerettünk volna eredménykényszert, ami mégis volt, a gyerekek saját elvárása miatt. Nagyon szépen együtt muzsikált ez a népesebb gárda Katona Péter keze alatt. A végére már mondhatni, igazi csapatként „üzemelt” a társaság. Főleg a második félévben, a rájátszás során mutatták meg, hogy mire képesek. Fel is figyeltek rájuk tehetősebb, magasabb osztályú klubok, de reméljük, hogy együtt marad ez a gárda is a következő években, hiszen nagy jövő előtt állnak.

A gyermek „hármas” és „négyes” korcsoport három kézben, Csabai Zoltánnál, Szilvásy Attilánál és Jeszenszky Ákos kezei alatt dolgoztak, ki Békéscsabán, ki Gyulán. Itt ráadásul a téli fürdővárosi uszodahiány miatt sok ingázással járt a felkészülés.

– Elöljáróban: nagyon komoly és hasznos munkát végzett a három edző. Igaz, idén Délkeleti területi vidékbajnokságban csapataink az erősebb csoportba lettek besorolva, kezdetben féltünk is attól, hogy a nagyobb nevű ellenfelekkel szemben nehezen fognak teljesíteni. Ám az év során olyan erős ütemben fejlődtek a gyerekek, hogy a bajnoki finisre már felvették a versenyt a csoportok többi, magasabban kvalifikált gárdájával szemben. Itt azt is meg kell jegyeznem, a korábbi koronavírus-járvány miatt nehezebb volt beiskolázni a gyermek hármasokat, ezért itt jóval kevesebben vannak, mint a többi korcsoportban. Azzal hidaltuk át a problémát, hogy egy-két évjárattal fiatalabbakat is bevetettünk esetükben. A gyermek négyesek már nagyobb létszámban vannak klubunkban, itt már nem kellett sakkozni a csapatösszeállításkor. Itt mind a Szilvásy Attila és Jeszenszky Ákos vezette gyulai, valamint a Csabai Zoltán által felkészített békéscsabai fiatalokról elmondható, hogy rengeteget fejlődtek.

Végül a legkisebbekről, a baby korosztályosokról essen szó.

– Ebben a korcsoportban elkezdődött egy nagyon jó munka. Tízéveseink (és a fiatalabbak) nagyot léptek előre az év folyamán. Igaz, ők még más szabályrendszerben és a nagyobbakhoz mérten sok esetben eltérő formában küzdenek hétről hétre, de a mérkőzés eredmények nem számolása ellenére lemérhető volt a változás, fejlődés. Sokat segített az is, hogy a Délkeleti területi vidékbajnokságban az év folyamán 24 mérkőzést játszottak. Ügyes kis társaság, már „vízilabda formája” van teljesítményüknek.

Élőben az utánpótlás meccsei a medence partjáról

A pandémia első hulláma alatt, 2020 márciusában megállt az élet Magyarországon. A következő köröknél már voltak oldások, de egy csomó helyre nem lehetett menni. A Csabai Csirkefogók VK-nál egy nagyon remek dolog történt: Tasnádi Tibor, Tasnádi Tibi édesapja elkezdte a Facebookon megosztott twitch csatornán közvetíteni a derbiket.

Tasnádi Tibor a serdülő csapatban játszó Tasnádi Tibi édesapja. A papa bő két éve közvetíti az országos bajnokság meccseit akár idegenben, akár itthon. Mi több, felesége T. Petka Anita pedig végig fotózza a szintén mindhárom – gyermek, serdülő és ifi – összecsapást. Ma már ők a Csirkefogók egyik cégérei. Tibivel beszélgettem.

Korábban sok családi videót készítettél?

– Egyáltalán nem. Amikor az edzők megkérdezték, hogy ki vállalná el a közvetítéseket, mondhatni feláldoztam magam. Persze tudom, hogy ez egyrészt jó az egyesületnek, a gyerekeknek és a szülőknek is.

Főleg az utóbbi halmaznak. Milyen érdekes, amikor a Facebook-korszak előtt a gyerek reggel elment egy versenyre, a szülei csak este tudták meg, hogy mit domborított. Most meg minden rezzenésüket élőben követhetjük. Beruháztál?

– A kamera az egyesületé, a laptop és a többi felszerelés az enyém. Az első derbiken még csak mobillal, simán, hang nélkül vettem a képeket. Majd a következőn a szülők javaslatára már kommentáltam a látottakat.

Azt láttuk, hogy meccsről-meccsre egyre szakértőbb lettél.

– Igyekeztem tanulni.

Utánanéztél a szabályzatnak vagy követted a televízióban a meccseket?

– Nagyon minimális időm van tévézni. Amikor az edzők a meccs után megnézték a tudósítást, a visszajelzéseikből tanultam. Például a vízilabdában nem szöglet, hanem sarokdobás van stb.

Olyan a hangod, mint amikor 1984-ben, a VHS-kazettákat egy monoton hang szinkronizált. De az benne a jó, hogy érzelemmentes. Ez az etikus tudósítás.

– Azért olykor az embert elkapja a hév.

A közelmúltban a Békéscsaba a budapesti Oázissal játszott, ahova pont nem mentél a csapattal. Az uszodában volt azonban egy fővárosi, ugyancsak operatőr apuka. Meg is kérdeztem tőle, hogy közvetít-e, mire nemmel válaszolt. Majd hozzátette, a csabai élők mindenki számára etalonok.

– Egyszer azt mondta egy budafókás apuka, – kapcsolódik a beszélgetésbe Anita – hogy sokkal szívesebben nézi Tibi közvetítését, mint a sajátjukat. A múltkor Miskolcon pedig egyből azt kérdezték a meccs előtt, lesz közvetítés?

Néhány Tibi-morzsa:

„Olivér zavarja a labdás embert…” (ellenfélnél a laszti)

„Ezek a srácok gól ellen be vannak oltva…” (semmi sem jön össze a csabaiaknak)

„De miért nem fújjuk le időben? Andort állítják ki cserés kiállítással… a kapus meg nem kap semmit, csak röhög…”

Címlapképünkön: Tasnádi Tibor akcióban

Forrás: behir.hu/Such Tamás

Az új utánpótlásedzőnk, Katona Péter hitvallása

Immár három hete egy új arcot fedezhetünk fel az Árpád fürdő 50 méteres versenymedencéjének partján, amikor vízilabdaedzés van. Nevezetesen Katona Péterét, aki nyár lévén, délelőtt és délután is alaposan megmozgatja klubunk gyermek korosztályú csapatát.

Tény, a korábbi évekhez képest kevesebb tréner foglalkozott sportolóinkkal, ezért üdvözítő, hogy „csatasorba állt” az egyébként hódmezővásárhelyi fiatal, mindössze 22 esztendős, ambiciózus edző, akit faggattunk sportolói életpályájáról, és arról, hogyan került Békéscsabára, milyen terveket szövöget.

Hány évesen barátkoztál meg a vízzel?

Lehettem hétéves, amikor megtanultam úszni a hódmezővásárhelyi, azóta már Gyarmati Dezső Sportuszodának elkeresztelt komplexumban.

Úszóként kezdted, vagy rögtön a pólósok táborába kerültél?

Helyből a vízilabdaklub tagja lettem. Persze  kezdetben az előkészítős csoportban tanulgattam a sportág alapjait, majd az utánpótlásban kaptam helyet.

Hogyan kerültél egyáltalán vízközelbe?

Roppant egyszerű, a bátyám is vízilabdázott, az ő hatására választottam én is ezt a sportágat.

Szép utat jártál be a vízilabdában…

Tény, voltam a serdülő bő válogatott keret tagja, öt évig a szomszédos Szentesen is játszottam, a serdülő, majd ifjúsági csapatban, sőt, a 2018–2019-es évadban be is mutatkozhattam a szentesi OB I-es együttesben.

Még csak 22 éves vagy, ebben a korban még inkább a vízben szokás a gólokat dobálni, az edzőség csak később szokott következni.

A mai vízilabdában leginkább a 190-200 centiméter magas játékosok érvényesülnek, én ettől messze vagyok. A mai profi vízilabdában a kisebb termetűek ritkábban tudnak érvényesülni, bár nem kizárt, de tény, esetenként rombolhatja az önbizalmukat. Ezért nehéz előre lépniük, miként nekem is. De azért nem szakadok el a pólótól, ugyanis Szegeden alakult egy új klub, amely idén az OB II-be nevez. Ennek vagyok tagja, ahogy időm engedi, ennek színeiben játszom még.

Ezek szerint manapság inkább a tanulás került előtérbe?

Tanulni mindenképpen akartam. Jelenleg az utolsó évemet kezdem meg ősszel a Szegedi Egyetem Juhász Gyula Főiskola sport és rekreáció szakán. Emellett az edzői szakon is hallgató vagyok, itt egy év tanulmányokon vagyok túl.

Ugorjunk egyet, eddigi állomáshelyeid: Hódmezővásárhely, Szentes, Szeged. Hogyan kerültél Békéscsabára?

Már a korábbi években is igyekeztem keresni a lehetőséget, hogy az edzői pálya közelébe léphessek. Hódmezővásárhelyen segédkeztem az utánpótlásképzésben, tavaly már a kispadra is leülhettem bajnoki mérkőzésen. Egy éve nyáron zajlott Csongrádon egy utánpótlástorna, ahol hosszasan elbeszélgettem Fodor Ádámmal, akkor még úgy általánosságban a sportágról. Ez néhányszor megismétlődött, amikor összefutottunk egy-egy eseményen. Az első találkozáshoz képest eltelt több, mint fél év, amikor egyszer megkeresett a békéscsabai vezetőedző konkrétan azzal, lenne-e kedvem a békési megyeszékhelyen edzősködni. Felvázolta a lehetőségeket, elmondta, hogy az országos utánpótlás-bajnokságban szereplő gyermek korosztályú csapatot kellene átvennem. Mit mondjak, nem kellett sokat gondolkodnom a válaszon.

Mik a hosszútávú elképzeléseid?

Amikor a pályaválasztás előtt álltam, tudtam, hogy a sportban szeretnék tevékenykedni. Már a sport, rekreáció szak is erre utal, de a felvételikor még nem igazán tudtam, merre haladjak hosszútávon. De egy idő után egyre jobban körvonalazódott, hogy inkább az edzői pálya felé orientálódok, hiszen ez áll legközelebb a szívemhez. Ebben szeretnék a jövőben alkotni, ma az utánpótlásban, majd e téren is szeretnék fölfelé haladni a ranglétrán. Úgy gondolom, itt Békéscsabán jó szakmai lehetőség pályakezdőként elkezdeni a munkát.

Címlapképünkön Katona Péter a vízben akció közben

A pandémiai sokk után kezd magához térni klubunk

Éves értékelő sorozatunkban a felnőttektől a legkisebbekig, a baby korosztályosokig, edzőink segítségével korcsoportonként végig vettük, hogy az elmúlt esztendőben mire jutottak csapataink a különböző szintű bajnokságokban. Zárásként klubunk ügyvezető elnökével, Balázs Lajossal beszélgettünk arról, miben lépett előre a közösség az év során, és milyen tervekkel vág neki a 2022–2023-as szezonnak. Annál is inkább, hiszen holnapra – a mintegy egyhónapos pihenő után – újra az Árpád fürdőbe szólítja a szakmai vezetés klubunk apraját-nagyját.

– Tavaly kilenc csapatot neveztünk be az országos, illetve vidékbajnokságokba. Mivel 17 felnőtt és 127 utánpótláskorú igazolt játékosunk van, ebből látható, hogy 144 vízilabdázónk játszotta végig a szezont. Rajtuk kívül 48 előkészítős fiatalnak tartottak tréningeket edzőink. A pandémia után e téren is visszaerősödött klubunk, többségük már az új bajnokságban szerepet is kaphat.

Van arról statisztika, összesen hány bajnokin ugrottak vízbe pólósaink:

– Fodor Ádám vezetőedzőnk egyszer kiszámolta, összesen 173 hivatalos találkozón szerepeltek a klub pólósai az OB II-től a lekisebbekig, a baby korosztályosokig. S ebben nincsenek benne a kupamérkőzések, a felkészülési tornák és az évközi edzőmeccsek. Ha azt is hozzáadjuk, bőven kétszáz felett lenne a derbik száma.

Milyen célkitűzést állított az elnökség csapataink elé?

– A pandémia okozta nehézségek miatt alapvetően semmit. A vidékbajnokságban pallérozódó fiatalokkal szemben egyébként sem volt korábban sem konkrét cél. Esetükben a folyamatos fejlődés, a csapattá érés volt a legfontosabb. A felnőtt gárdánk teljesen amatőr, örömjátékot nyújtó közösség, akik szerelemből folytatják a sportágat akár negyven éven túl is. Olykor pedig ide besoroltunk néhány utánpótláskorú fiatalt, akiknek ugyancsak a fejlődés volt a legfontosabb, és az, hogy felmérjük, mire lehetnek képesek az öreg rókák között.

Egy kicsit talán más kategória az országos utánpótlás-bajnokságban szereplő három együttesünk, akik a jövőt képviselhetik. Esetükben sem fogalmazódtak meg célok?

– Tavaly nyáron nagy érvágás volt, hogy a négy legeredményesebb, és már az utánpótlás-válogatott kapuját döngető fiatalunkat elvitték tehetősebb klubok. Így sokismeretlenes lett még számunkra is, hogy mire lehetnek képesek az itt maradtak, akik szinte vezéregyéniség nélkül vágtak bele a bajnokságba. Ezért nem is fogalmaztunk velük szemben elvárást. Ám egy sikeres nyári felkészülést követően az alapszakasz kezdetét kiválóra teljesítették. Evés közben jön meg az étvágy: menet közben annyit módosítottunk esetükben, hogy ha már így belelendültek, célozzák meg a rájátszásban a felsőházat. Nem kellett csalódnunk, elérték fiataljaink, akik végül az A2 osztályban a húsz gárda közül összesítésben a 10. helyen végeztek. Ezt az ismert problémák miatt óriási sikernek tartjuk.

Kanyarodjunk vissza az alapokhoz: az előkészítősökkel kik és hol foglalkoznak?

– A korábbi remek úszó, ma oktató Fajó Csilla a Szabó Pál Téri Általános Iskolában tanítja a fiatalokat, Papp Szilvi (korábbi nevén Szűcs Szilvi) pedig az Árpád fürdőben foglalkozik naponta délelőttönként a Petőfi iskola 2., 3., 4. osztályosaival, közösen Fodor Ádám, Ajtai Miklós és Csabai Zoltán edzőinkkel. Nagy gondot fordítunk arra, hogy a pandémia okozta „sebeket”, a korosztályok kimaradását valahogy behozzuk. Sikerült is földuzzasztanunk az utánpótlás létszámát, sőt, jobban sikerült a reméltnél.

Ezen felsorolásokból kitűnik: komoly anyagi vonzata lehet a klub működtetésének. Megvolt erre a keret?

– Rendelkezésünkre álltak az év teljes egészére vonatkozóan az anyagiak.

Nagyjából mikből tevődtek össze a kiadások?

– A bajnoki működésekre mintegy hatvankettő és fél millió forintot fordítottunk. Ebben benne volt a kilenc csapat nyolcmilliós nevezési díja, amely már magába foglalta a játékvezetői költségeket is. Ezen kívül jelentős tételt jelentettek az edzői bérek, az utazási, esetenként az étkezési költségek, a hazai rendezésű fordulók, azokon az orvos felügyeletek díja, a három busz működtetése, az uszoda bérletek, versenyengedélyek.

Mi várható az új bajnokságra való felkészülésben?

– A szövetség által elkészítendő 2022–2023. évi kiírások még nem láttak napvilágot. Ettől függetlenül úgy tervezzük, hogy a tavalyi kilenc együttesünk helyett az új szezonra tízet nevezünk. Az eddig megszokottak mellett a gyulai fiókcsapatunk esetében ősztől két korosztályt, a tavalyi gyermek „négyes” korcsoport mellett egy baby csapatot. Ez a célunk ma, reméljük, hogy a toborzás eredményes lesz, és őszre valóban lesz két fürdővárosi gárdánk.

Az új szezonra vannak már új célok?

– A vidékbajnoki sorozatba nevezendő egyleteink esetén ugyanúgy gondolkodunk, mint a korábbi években: az egyéni fejlődés az egyik legfontosabb, miközben csapatot is kell formálni. Sokszor alapvető kérdés, van-e elegendő korosztályos alanyunk. Ennek függvényében vizsgáljuk, hogy egy-egy tiszta korcsoportot hová nevezzünk. De ez ritka, sokszor fiataljainknak felfelé is játszani kell.

És az országos bajnokságban szereplő triónknál?

– Most már előre megfogalmazzuk: ismét el kell érni a felsőházat. Bár nem lesz könnyű, hiszen ismét a legjobbjaink közül elhappolnak tehetősebb klubok játékosokat. Most például ott van a gólerős, jól képzett Komlódi Marcell, aki Szegedre tart. De várhatóan kiesik Bujdosó Antal és Szalai Áron is, az előbbi a főváros, az utóbbi Szolnok felé kacsingat. Ezen körülmények ellenére is reálisnak tartom, hogy ismét a felsőházba kerüljön a három gárda, az ifjúsági, a serdülő és a gyermek korosztály. Talán az segíthet, hogy a létszámunk reményt keltő. Bár tény, a két idősebb korosztályban a korábbi évekhez hasonlóan kevesebben vannak, ezért alulról kell feltölteni itt is a létszámot.

Évek, sőt évtizedek óta vágya a vizes sportágat képviselőknek, hogy méltóbb körülmények közé kerüljenek. Ott a példa: csak a dél-alföldi körzetben az elmúlt évtizedben egyre másra épültek az új uszodák, amelyek elsősorban a sportot szolgálják. Így Debrecen, Szolnok, Kecskemét, Szentes, Hódmezővásárhely, legutóbb pedig Szeged kapott pazar új létesítményt. Mi a helyzet az évek óta ismét bezengett békéscsabai sportuszodával?

– Na az egy nagy fájdalmunk. Nemrégiben még arról volt szó, hogy egy olyan létesítmény együttes épül, amiben bőven elfér a két klub, az úszó és a vízilabda. A tervben szerepelt két nagy medence és egy oktató medence. Mára ez leredukálódott egyetlen medencére. Ha ez így valósul meg, azt nem nevezném előre lépesnek. Úgy gondolom, ez hosszútávon egyáltalán nem segíti a klubok hatékonyabb fejlődését.

Címlapképünkön az ügyvezető elnök, Balázs Lajos (balra) és a vezetőedző Fodor Ádám