ímkézett bejegyzés

 2022. 07. 17.   Klub, Aktuális, Kitekintő

Éves értékelő sorozatunkban a felnőttektől a legkisebbekig, a baby korosztályosokig, edzőink segítségével korcsoportonként végig vettük, hogy az elmúlt esztendőben mire jutottak csapataink a különböző szintű bajnokságokban. Zárásként klubunk ügyvezető elnökével, Balázs Lajossal beszélgettünk arról, miben lépett előre a közösség az év során, és milyen tervekkel vág neki a 2022–2023-as szezonnak. Annál is inkább, hiszen holnapra – a mintegy egyhónapos pihenő után – újra az Árpád fürdőbe szólítja a szakmai vezetés klubunk apraját-nagyját.

– Tavaly kilenc csapatot neveztünk be az országos, illetve vidékbajnokságokba. Mivel 17 felnőtt és 127 utánpótláskorú igazolt játékosunk van, ebből látható, hogy 144 vízilabdázónk játszotta végig a szezont. Rajtuk kívül 48 előkészítős fiatalnak tartottak tréningeket edzőink. A pandémia után e téren is visszaerősödött klubunk, többségük már az új bajnokságban szerepet is kaphat.

Van arról statisztika, összesen hány bajnokin ugrottak vízbe pólósaink:

– Fodor Ádám vezetőedzőnk egyszer kiszámolta, összesen 173 hivatalos találkozón szerepeltek a klub pólósai az OB II-től a lekisebbekig, a baby korosztályosokig. S ebben nincsenek benne a kupamérkőzések, a felkészülési tornák és az évközi edzőmeccsek. Ha azt is hozzáadjuk, bőven kétszáz felett lenne a derbik száma.

Milyen célkitűzést állított az elnökség csapataink elé?

– A pandémia okozta nehézségek miatt alapvetően semmit. A vidékbajnokságban pallérozódó fiatalokkal szemben egyébként sem volt korábban sem konkrét cél. Esetükben a folyamatos fejlődés, a csapattá érés volt a legfontosabb. A felnőtt gárdánk teljesen amatőr, örömjátékot nyújtó közösség, akik szerelemből folytatják a sportágat akár negyven éven túl is. Olykor pedig ide besoroltunk néhány utánpótláskorú fiatalt, akiknek ugyancsak a fejlődés volt a legfontosabb, és az, hogy felmérjük, mire lehetnek képesek az öreg rókák között.

Egy kicsit talán más kategória az országos utánpótlás-bajnokságban szereplő három együttesünk, akik a jövőt képviselhetik. Esetükben sem fogalmazódtak meg célok?

– Tavaly nyáron nagy érvágás volt, hogy a négy legeredményesebb, és már az utánpótlás-válogatott kapuját döngető fiatalunkat elvitték tehetősebb klubok. Így sokismeretlenes lett még számunkra is, hogy mire lehetnek képesek az itt maradtak, akik szinte vezéregyéniség nélkül vágtak bele a bajnokságba. Ezért nem is fogalmaztunk velük szemben elvárást. Ám egy sikeres nyári felkészülést követően az alapszakasz kezdetét kiválóra teljesítették. Evés közben jön meg az étvágy: menet közben annyit módosítottunk esetükben, hogy ha már így belelendültek, célozzák meg a rájátszásban a felsőházat. Nem kellett csalódnunk, elérték fiataljaink, akik végül az A2 osztályban a húsz gárda közül összesítésben a 10. helyen végeztek. Ezt az ismert problémák miatt óriási sikernek tartjuk.

Kanyarodjunk vissza az alapokhoz: az előkészítősökkel kik és hol foglalkoznak?

– A korábbi remek úszó, ma oktató Fajó Csilla a Szabó Pál Téri Általános Iskolában tanítja a fiatalokat, Papp Szilvi (korábbi nevén Szűcs Szilvi) pedig az Árpád fürdőben foglalkozik naponta délelőttönként a Petőfi iskola 2., 3., 4. osztályosaival, közösen Fodor Ádám, Ajtai Miklós és Csabai Zoltán edzőinkkel. Nagy gondot fordítunk arra, hogy a pandémia okozta „sebeket”, a korosztályok kimaradását valahogy behozzuk. Sikerült is földuzzasztanunk az utánpótlás létszámát, sőt, jobban sikerült a reméltnél.

Ezen felsorolásokból kitűnik: komoly anyagi vonzata lehet a klub működtetésének. Megvolt erre a keret?

– Rendelkezésünkre álltak az év teljes egészére vonatkozóan az anyagiak.

Nagyjából mikből tevődtek össze a kiadások?

– A bajnoki működésekre mintegy hatvankettő és fél millió forintot fordítottunk. Ebben benne volt a kilenc csapat nyolcmilliós nevezési díja, amely már magába foglalta a játékvezetői költségeket is. Ezen kívül jelentős tételt jelentettek az edzői bérek, az utazási, esetenként az étkezési költségek, a hazai rendezésű fordulók, azokon az orvos felügyeletek díja, a három busz működtetése, az uszoda bérletek, versenyengedélyek.

Mi várható az új bajnokságra való felkészülésben?

– A szövetség által elkészítendő 2022–2023. évi kiírások még nem láttak napvilágot. Ettől függetlenül úgy tervezzük, hogy a tavalyi kilenc együttesünk helyett az új szezonra tízet nevezünk. Az eddig megszokottak mellett a gyulai fiókcsapatunk esetében ősztől két korosztályt, a tavalyi gyermek „négyes” korcsoport mellett egy baby csapatot. Ez a célunk ma, reméljük, hogy a toborzás eredményes lesz, és őszre valóban lesz két fürdővárosi gárdánk.

Az új szezonra vannak már új célok?

– A vidékbajnoki sorozatba nevezendő egyleteink esetén ugyanúgy gondolkodunk, mint a korábbi években: az egyéni fejlődés az egyik legfontosabb, miközben csapatot is kell formálni. Sokszor alapvető kérdés, van-e elegendő korosztályos alanyunk. Ennek függvényében vizsgáljuk, hogy egy-egy tiszta korcsoportot hová nevezzünk. De ez ritka, sokszor fiataljainknak felfelé is játszani kell.

És az országos bajnokságban szereplő triónknál?

– Most már előre megfogalmazzuk: ismét el kell érni a felsőházat. Bár nem lesz könnyű, hiszen ismét a legjobbjaink közül elhappolnak tehetősebb klubok játékosokat. Most például ott van a gólerős, jól képzett Komlódi Marcell, aki Szegedre tart. De várhatóan kiesik Bujdosó Antal és Szalai Áron is, az előbbi a főváros, az utóbbi Szolnok felé kacsingat. Ezen körülmények ellenére is reálisnak tartom, hogy ismét a felsőházba kerüljön a három gárda, az ifjúsági, a serdülő és a gyermek korosztály. Talán az segíthet, hogy a létszámunk reményt keltő. Bár tény, a két idősebb korosztályban a korábbi évekhez hasonlóan kevesebben vannak, ezért alulról kell feltölteni itt is a létszámot.

Évek, sőt évtizedek óta vágya a vizes sportágat képviselőknek, hogy méltóbb körülmények közé kerüljenek. Ott a példa: csak a dél-alföldi körzetben az elmúlt évtizedben egyre másra épültek az új uszodák, amelyek elsősorban a sportot szolgálják. Így Debrecen, Szolnok, Kecskemét, Szentes, Hódmezővásárhely, legutóbb pedig Szeged kapott pazar új létesítményt. Mi a helyzet az évek óta ismét bezengett békéscsabai sportuszodával?

– Na az egy nagy fájdalmunk. Nemrégiben még arról volt szó, hogy egy olyan létesítmény együttes épül, amiben bőven elfér a két klub, az úszó és a vízilabda. A tervben szerepelt két nagy medence és egy oktató medence. Mára ez leredukálódott egyetlen medencére. Ha ez így valósul meg, azt nem nevezném előre lépesnek. Úgy gondolom, ez hosszútávon egyáltalán nem segíti a klubok hatékonyabb fejlődését.

Címlapképünkön az ügyvezető elnök, Balázs Lajos (balra) és a vezetőedző Fodor Ádám

 2022. 06. 14.   Klub, Aktuális, Archívum, Kitekintő

A kiváló fotós és nem mellesleg újságíró, a behir.hu szerkesztője, Such Tamás kétszeresen is az uszodák rabja lett. Nevezetesen fiatal korában úszóként jegyezték a versenyeken, fia, Such Bertold pedig néhány éve a békéscsabai vízilabdaklub utánpótláskorú játékosa. Nem véletlen, hogy mindketten az Árpád fürdő, a víz, a napfény szerelmesei, és az sem véletlen, hogy Tamás, az apuka is tevékeny részese volt a minap lezajlott apák-fiúk pólómérkőzésnek. Such tamás beszámolója így fest a behir.hu portálon:

Kettős apa-fiú rangadó zajlott péntek este az Árpád fürdő 50-esében. Az első meccset a 2010-es (gyermek IV.), míg a másikat a 2009-es (gyermek III.) csirkefogók vívták (alázták?) atyáikkal. Mi a másodikban voltunk érdekeltek. Jelige: Ne fulladjunk meg! (Egy valódi mélyvízinterjú/riport.)

Csabai Zozó – a gyerekek trénere – jó szokásához híven idén is vízbe hozta a szezonzáró apa-fiú pólómeccset. Noha az eredmény előre borítékolható volt, de a remek hangulat minden bánatot felülírt.

Nem mellesleg míg egy apa-fiú kosár, kézi, foci stb. találkozón bizonyos szempontból a faterok pariban vannak a skacokkal, hiszen a szilárd pályán futni bárki tud. No de a víz… Ott nincs zsebre tett kézzel, fütyülve sétálás. Ráadásul milyen tudathasadásos állapot az, amikor azok a gyerekek az ellenfeleid, akiknek egész évben ott szurkolsz a partról.

Már a felállás sem volt túl szerencsés: nyolcan küzdöttünk 11 kölökkel – ergo nem nagyon volt cseresorunk. Szerencsére azonban Zozó – aki egyébként a bajnokság alatt a bírók nagy kedvence – volt a sípmester.

A mérkőzés Viktória szabály szerint zajlott, ami azt jelenti, hogy mindent szabad (főleg nekünk) – például a bokájánál visszahúzni a gyerkőcöt, hogy „Hova viszed azt a labdát?!!” – miközben már rég nem nála volt.

– Milyen volt? – kérdezem Nánási Hunor apukáját, Istvánt, aki még az első csata után tápászkodott ki a vízből. – Fáj – válaszolja. – Mi? – Minden. Most tudtuk meg, hogy mi a magyarok istene.

Zozó instrukciói az összecsapás előtt az öregekhez: – Ne úszásban akarjátok megverni őket, próbáljatok passzolni. Különben is a labda mindig gyorsabb, mint ahogy ti úsztok. – Ezt tudjuk – bólogatnak. – Nem baj, ha lenyomjátok őket, nem fogom lefújni.

– Időben lefeküdtél? – faggatam Rácz Domonkos édesapját, az öreg Domit. – A lefekvés előtt vízilabdás videókat néztem – így ő.

– Úgy gondolom, gyorsan megtanulok a hátamon levegőt venni, mert szerintem többet leszünk a víz alatt, mint fölötte – íme Gyuricza Pisti apukájának, Tominak a meccs előtti lila víziója.

… és békésen kergetek egy sárga labdát a medencében, amikor valaki lenyom a víz alá… Hát a fiam! – Mi a franc van, nem kaptál Magnumot ebéd után? – Nem!

– Apu, menj már előrébb, fogd a fiadat! – instruktál Rácz Emma, Domi húga. – Húzd vissza!

– Ez szabályos? – kérdi Such Berci anyukája, Emese amikor az egyik apuka gólt dobott. – A válla kint volt – válaszolja Orosz Regő édesanyja, Kata. (mármint vagy 5 centit kiemelkedett a vízből)

– Zimbrán góóól! – üvöltik többen a vízből. (Zimbrán Milán betalál az atyáknak) – Írjuk ki a Facebookra! – reflektál Zozó.

– A bíró most jól fúj? – kérdi Orosz Regő anyukája. – Nem tudom… szerintem velünk van! – feleli Zimbrán anya.

A negyedek hosszát általában az apukák arcvörösödésének az árnyalata határozta meg. Ajtai Miki, a serdülők, ifik és a felnőttek játékosedzője és Fodor Ádám vezetőedző feltűnően sokat cikáztak medence körül, biztos a felnőtt kispadra kerestek utánpótlás-játékost.

(a meccs végén)

– Jaj, Istenem! Jó volt, csak majd’ megfulladtam – sopánkodik Gyuricza papa.

– Egyszer szoros közeli állapotba felhúztalak benneteket – lelkesíti Zozó az átlagban 45 éves embereket.

– Kérem, értékelje a meccset! – faggatom Puha Zalán édesapját, Zolit, aki a szeniorok gólkirálya volt, aki egyébként a felnőttek oszloposa. – Nagyon ügyesek voltak a gyerekek. Az utóbbi időben egy komplett csapattá nőtték ki magukat. – És mi? – Mi taták voltunk.

(Szerintem úgy hat fával kaptunk ki, vagy tízzel?)

forrás: behir.hu/Such Tamás – fotó: Nagy Emese

 2021. 05. 12.   Klub, Aktuális, Kitekintő

A ma sportoló fiatalok elé sokféle példaképet lehet állítani. Akár olyat, aki olimpiai- vagy világbajnok az adott sportágban, de olyat is, aki az aktív testmozgás mellett a tanulásra is nagy hangsúlyt fektetett, majd szép érdekes „szakmát” szerzett, amiben kiteljesedett és jól boldogul.

Ilyen például a ma 36 esztendős dr. Apáti-Nagy Péter, aki jó néhány évet lehúzott a vizes sportágban. Mint oly sok vízilabdás, ő is először az iskolai úszásoktatás keretében sajátította el a sportág alapjait, Budavári István keze alatt ismerkedett meg eme nedves közeggel, majd egy ideig az úszóklub tagjaként élte életét.

– A Belvárosi Általános Iskola és Gimnáziumba jártam, és ahogy a suli megannyi kisdiákja, én is a tanórák keretében tanultam meg úszni – vallja dr. Apáti-Nagy Péter. – Három évig tagja voltam a klubnak, de a faltól falig úszás nem igazán az én világom, ezért egy idő után felhagytam az edzésekkel.

Mégis visszataláltál a vízhez…

– Tény, jó néhány év kihagyás után az egyik osztálytársam, Vermes Boldizsár unszolására ismét víz közelbe kerültem. Ő már egy ideje lejárt az Árpád fürdőbe a vízilabdaedzésekre, követtem, majd néhány tréning után én is kedvet kaptam a sportághoz. Igaz, ekkor már 15-16 éves voltam, de jó élmény volt vízilabdázni, vonzott a közeg, a társaság, és itt „tanultam meg szeretni” a sportágat.

Kik voltak az edzőid és milyen poszton játszottál?

– Serdülő korcsoportosként Ricza Lajos, majd, amikor ifjúsági korosztályos lettem, Balázs Lajos és Szlávik Győző. Bal szélsőként vettek számításba. Igaz, nem magas szinten űztem a sportágat, hiszen a Budapest Bajnokságba nevezték a csapatot, de mindez rendszeres játéklehetőséget és sok élményt adott.

Miként klubunk legtöbb 18 évese a továbbtanulás miatt várost váltottál. Hol folytattad a tanulmányaidat?

– Miként a békéscsabai többsége, én is Szegedre jelentkeztem az egyetemre. Az orvosira nyertem felvételt.

A Tisza-parti városban nem folytattad a pólót?

– Eleinte nem. De rövid időn belül alakult egy egyetemi csapat. Ennek az edzéseire jártam több, kevesebb rendszerességgel, de mérkőzéseket már nem játszottam. A mozgás öröme és a víz vonzása miatt lettem a klub tagja.

Tanulmányaid befejezése után azon kevesek közé tartozol, aki visszatért Békéscsabára. Hol helyezkedtél el, és mire szakosodtál mint orvos?

– Traumatológia, ortopédia a szakterületem, és a békéscsabai kórházban kezdtem rezidensként nyolc évvel ezelőtt. Azóta is ott dolgozom.

Nem gondoltál arra, hogy „hazai környezetben” folytasd a sportág űzését?

– Tény, továbbra is edzésben vagyok, de most már nem kizárólag a vízben. Nyaranta szívesen megmártózom az Árpád fürdő versenymedencéjében, de már nem játszom semmilyen bajnokságban. A testmozgás öröme azonban megmaradt.

Az orvosok látják legjobban, hogy jó, ha sportolnak a fiatalok. Miért ajánlod te is a mai gyerekeknek a rendszeres testmozgást?

Nem lesz mindenkiből bajnok, de aki mindennaposan sportol, egészségesebb emberré válik. Fizikálisan megerősödik, ami hosszú távon ugyancsak kihat az egészségükre, megelőzheti a későbbi problémákat. A sportbaráti közösségek kialakulása sem elhanyagolandó. Ezért mindenkinek ajánlom, hogy találjon magának egy olyan sportágat, amelyben jól érzi magát.

Címlapképünkön: Apáti-Nagy Péter idejében gyakran előfordult, hogy az edzőtáborokat élővíz mellé szervezték, ami a fiatalok számára rendhagyó és érdekes volt

 2021. 03. 14.   Klub, Aktuális, Kitekintő

Évtizedek, lassan egy évszázad óta ismert, hogy a sportágak közül a vízilabda „termeli ki” a legtöbb nagyon képzett embert. Bár talán nem jól fogalmaztam, ugyanis inkább úgy helyesebb: a legtöbb jó eszű fiatal a mi sportágunkba kerül be gyerekként, majd később a „civil életben” is sokra viszi. Most egy olyan sorozatba vágunk bele, amelynek alanyai egykoron klubunkban, a Csabai Csirkefogók VK-ban (vagy jogelődjében) kezdte sportolói pályafutását, jó néhány évet lehúzott a különböző korosztályos és felnőtt csapatainkban, majd a nagybetűs életben ismert emberré vált.

Első alanyainknál egy testvérpárról, ifjabb Vincze Gáborról és Dávidról esik szó, akik esetében ráadásul családi tradíció a sportolás. Szüleik, dr. Vincze Gábor jó maga is úszó és vízilabdás volt (ma egyben klubunk elnökségi tagja is), édesanyjukat, Dócs Katalint pedig remek úszóként jegyezték egykoron.

Az idén 30 éves ifjabb Vincze Gábor négyévesen került le a békéscsabai Árpád fürdőbe, ahol a felnőtt magyar bajnoki dobogós, majd szenior világbajnok úszó és edző, Juhászné Tóth Margit (Gitta néni) keze alatt sajátította el a sportág alapjait, hogy aztán kilenc éven át a helyi úszóklubban szelje a habokat és rendszeresen versenyezzen.

– Évi tizenöt-húsz versenyen is elindítottak edzőim, 13 éves koromig jegyeztek úszóként – emlékezik vissza ifjabb Vincze Gábor, akit éppen úton értünk el, amikor Békéscsabáról Grazba tartott. – Emlékeimben a legrangosabb események egyike a kaposvári vidékbajnokság volt, ahol döntőbe kerültem, de gyakran előfordult, hogy a legjobb hatban-nyolcban végeztem a különböző rendű-rangú eseményeken.

Sok úszóból később vízilabdázó lett. Te miért váltottál?

– Egy idő után kissé monotonná vált a faltól falig tempózás. Mivel az úszás mellett párhuzamosan kézilabdáztam is, amit nagyon szerettem, adódott a kérdés: lehet egyben úszni és vízilabdázni is? Így jött a váltás.

Ki volt az első edződ az új sportágban?

– Az egykori játékos, Szilágyi József keze alá kerültem, aki öt éven át volt edzőm a békéscsabai klubban. Gyermek, serdülő és ifjúsági játékosként évi több tucatnyi meccsen vettem részt. Balszélsőként jöttem számításba, a gólszerzés volt az egyik feladatom.

Mi ragadott meg a sportágban?

– Rengeteg minden. Így például az, hogy az úszást kombinálni lehetett a labdával, az erővel. De nagy vonzerő volt a társaság, egy igazi szuper és mindenben összetartó csapatunk volt.

Békéscsabai „átok”, hogy 18 éves kor után kevés lehetőség van a továbbtanulásra. Kiváltképpen, ha orvosnak készül valaki…

– Ezért kerültem a fővárosba, ugyanis a Semmelweis Egyetemre nyertem felvételt, ahol orvosnak tanultam.

De nem szakadtál el a sportágtól.

– Még első éves voltam, amikor közel harmincan megalapítottuk a Semmelweis Egyetem Vízilabda Klubot, ahol további öt évig játszottam. Olyan alapítók társaságában űzhettem tovább a sportágat, mint a mai pandémiás időszakban igazán ismertté váló professzor, dr. Merkely Béla rektor úr. Azok is nagyon szép idők voltak.

Pár éve viszont fel kellett hagynod a pólóval…

– Az egyetem elvégzése után szakorvos jelöltként Svájcba kerültem, ahol két és fél éven át ortopéd-traumatológusnak képeztek ki. Az alpesi országban, különösen, azon a vidéken, ahol én éltem, nem volt ismert a vízilabda, ezért fel kellett hagynom a sportággal. Ezt követően egy évig Szombathelyen, majd közel újabb egy esztendeig Békéscsabán dolgoztam, de ismét külföldre vitt az utam. Csaknem másfél éve a Grazi Orvostudományi Egyetemen oktatok, műtök, szakrendelek, ügyelek, vagyis elég mozgalmas az életem. Eközben a Pécsi Orvostudományi Egyetemen is oktatok, Szegeden pedig tovább képzem magam: gazdasági menedzsment képzésen veszek részt.

Mikor látunk itthon?

– Havonta egyszer mindenképpen visszatérek Békéscsabára legalább egy hosszú hét végére. És nem tettem le arról sem, hogy egyszer végképp visszatérjek Békés megyébe, ha lehetőség adódik rá.

Gábor öccse, Dávid egyelőre nem futott be ilyen hosszú utat, lévén hat évvel fiatalabb nála. Ám ő is Gitta néni keze alatt ismerkedett meg az úszással és lett az úszó klub tagja.

– Háromévesen vittek le szüleim az Árpád fürdőbe – vallja Dávid. – Hat éven át versenyeztem úszóként, majd én is a vízilabdára váltottam. Az első edzőm Csabai Zolán volt, de pályafutásom során, ahogy korosztályokat váltottam, foglalkozott velem Szilágyi József, Behun Lajos, Béládi Csaba és Kádár József is. Tizenkét éven át minden korcsoportban megfordultam, megszámlálhatatlan mérkőzésen vettem részt.

Mi volt a posztod?

– Kezdetben center voltam, majd bal átlövő lettem. A több száz mérkőzésem során gyakran eljutottam a tíz gólig.

Mi vonzott a sportághoz?

Nem egyszer elutaztunk a szüleimmel a hazai nagy vízilabda eseményekre, így többször megfordultunk a sportág szentélyében, a margitszigeti Hajós Alfréd Sportuszodában. Emlékszem, egy Volvo Kupa nemzetközi felnőtt torna után nem sokkal, mint kisgyerek, egy utánpótlás-bajnoki mérkőzésen én is a szigeti uszodában csobbantam vízbe. Hatalmas élmény volt abban az uszodában pólózni, ahol a magyar világnagyságok, olimpiai bajnokok mutatták meg, mi is az a magyar virtus.

Érettségi után te is „váltottál”, hol tanultál?

A Gödöllői Agrártudományi Egyetemre nyertem felvételt, ahol két évvel ezelőtt agrármérnöki diplomát szereztem. Esetemben most a mesterképzés zajlik, idén államvizsgázok növényorvosként.

Gödöllőn nincs vízilabda élet…

Eddig még uszoda sem volt. Ezért fel kellett hagynom a pólóval. Ugyanis a fővárosba bejárni igencsak megterhelő lett volna. Ekkor már úgy láttam, a tanulmányok a fontosabbak. De az a 12 év, amit eltöltöttem a sportágban, örök élmény és emlék marad.

Bátyád úgy fogalmazott, ha lehetőség van rá, visszatér Békés megyébe. És te?

Hasonlóan gondolkodom, ha befejeztem tanulmányaimat, és lesz megfelelő ajánlat, szívesen visszatérek. Annál is inkább, mert a családi birtokon is szeretnék besegíteni.

Címlapképünkön Vincze Dávid és első edzője, Csabai Zoltán egykoron

 2020. 11. 29.   Klub, Aktuális, Kitekintő

A fenti címmel jelent meg egy érdekes írás a behir.hu weboldalon Such Tamás tollából (akinek nem mellesleg fia, Such Bertold a békéscsabai gyermek IV. korosztályos vízilabdacsapat tagja). Ezt most teljes terjedelmében honlapunkon közzé tesszük.

A szegedi származású Fodor Ádám kvázi beleszületett a vízilabdába. Noha eleinte Rajmund bátyjához hasonlították, ő idővel más utat választott: pólóedző lett. Két éve Békéscsabára bútorozott, július 1-jétől a Csabai Csirkefogók Vízilabda Klub vezetőedzője. Az irodájában beszélgettünk, miközben a fejünk fölött zúgott a fürdő szellőztetője; tegeződtünk.

Két éve Szegedről igazoltál át.

– Tősgyökeres szegediek vagyunk, de az anyai nagyszüleim Békésszentandrásról és Körösladányból származnak, akik idővel Szegedre költöztek; és a szüleim ott ismerkedtek meg.

Hogy lett a bátyád vízilabdás?

– Asztmás volt, és a szüleim elvitték az uszodába. Majd az első edzője, Lihotzky Karcsi bácsi – egyébként nekem is ő volt az első trénerem – egyszer csak az úszók medencéjéből átette a pólósokéba.

Már gyerekkorban látszik a „vázon”, hogy ki, mire van rendeltetve?

– Ez egy komplex dolog. Vannak gyerekek, akiknél korábban látszódik, hogy milyen izomzatuk van, ők korábban is fejlődnek, náluk azonban a korai kiégés veszélye az, amivel számolni kell. Vannak későn érő típusok, bennük meg a motiváltságot kell fenntartani – mert ők az elején kevésbé sikeresek –, hogy amikor elkezdik behozni a lemaradást a fejlettségben, akkor ne legyenek lemaradva. Szóval gyerekkorban minden játékost egyformán kell kezelni.

A szorgalom talán a tehetségnél is fontosabb.

– Én mindig is a munkában hittem; és ha többet dolgozol, annak előbb-utóbb megvan az eredménye. A tehetség egy idő után kevésnek bizonyulhat, ha nem társul mellé a szorgalom, vagy éppen a fizikai adottság.

Elképzelhető, hogy egyszer Csabának is lesz olimpikonja?

– Mindig ez a cél. Nyilván az a négy játékos, akik idén eligazoltak, egyrészt nagy űrt hagytak maguk után. Illetve büszkeségei az egyesületnek, mert sikerült olyan fiatalokat kinevelni, akik nagyobb kluboknak kellettek.

Ez egy utánpótlásbázis.

– Sajnos, amíg nincs Csabán olyan felsőoktatás, amely itt tartja a gyerekeket… A tanulás nagyon fontos, ezt a gyerekekbe is sulykoljuk. De ha valaki tudatosan osztja be idejét, a sport és a tanulás megfér egymás mellett. Ezért nem szoktam elfogadni, hogy ha egy gyerek egy héten háromszor a tanulásra hivatkozva nem jön le edzésre.

Gyerekként mindig megkaptad, hogy „Bezzeg a bátyád!”?

– Ez leginkább kisebb koromban zavart. Amikor már olimpikon volt, a tanárok kipécéztek maguknak. Egyszer rajzórán a tanár háttal állt nekünk, és motyogást hallott. Megfordult, és rám förmedt, hogy „Nem te vagy az olimpikon, mit képzelsz magadról?”. Miközben én akkor már rég külön voltam ültetve, mert nem voltam „kisangyal”. Az angoltanár meg azért csesztetett, mert szerinte festem a hajam, miközben a nap szívta ki, mert állandóan a medencében voltam. Nekem is az volt a célom, hogy egyszer kijussak az olimpiára. Ám 16 évesen tudatosult bennem, hogy én már soha nem leszek olyan nagy játékos, mint a bátyám. Majd elmondtam Lakó Gábornak, az edzőmnek, hogy követni szeretném a pályán. Ezért a tanulmányaimat eszerint folytattam, Szegeden a Testnevelési Főiskola Rekreáció és Egészségfejlesztő szakán. Itt a tantárgyak nagyon hasonlóak voltak a testnevelőtanár-képzéshez, de nem a gyakorlati szintek könnyebben teljesíthetőek voltak.

Nekem volt olyan úszóedzőm, aki nem tudott úszni.

– Vannak ilyenek. A vízilabda egy olyan sport, hogy sokáig benne kell lenni, hogy az egész lényeget lásd. A játékvezetőkön látom – szoktam én is bíráskodni, olyakor átállok a sötét oldalra –, hogy életükben nem pólóztak, és csak azt látják, ami könyvben tanultak. Nem tartom szerencsésnek.

Melyiket szereted jobban?

– Természetesen az edzősködést. Úgy vallom, hogy az ember csak úgy lehet jó edző, ha élből ismeri a folytonosan frissülő szabályzatokat.

Mióta trénerkedsz?

– 2006-ban, egyetemista koromban átkerültem a vásárhelyi OB I/B-s csapatba, és épp akkoriban került oda a korábbi edzőm is, Lakó Gábor. Majd megkért, hogy segítsek be neki; tulajdonképpen többet tanultam tőle, mint az egyetemen.

Idén májusban, mielőtt Szilágyi Kristóf távozott a klubtól, elmondta, hogy te vagy az utód, de akkor még nem volt szabad leírni… Majd elmesélte, hogy a bátyádon keresztül ismert meg téged.

– Két éve egy szabadkai tornán futottunk össze, és megkérdezte, hogy van-e kedvem Békéscsabára jönni. Majdan aludtam rá néhány napot…

Nem bántad meg?

– Nagyon szeretem Szegedet, de ez a nyugodtság, ami itt van Csabán, az mindennél többet számít. Először a párom nem jött velem, és majdnem szét is váltunk, de a távolság megoldotta. Amikor csak tehettem, mentem; amikor csak tehette, jött. Majd megszűnt az állása és végleg jött utánam. Úgy tűnik, így lett megírva a sorsunk.

Nagy volt nyáron az edzőmozgás, mert Kristóf után Mucsi Zsolti is távozott az egyesülettől. De valaki azt mondta, te biztos, hogy maradsz, mert elkezdtél építkezni. Miképp fogadtad, hogy rád esett a választás?

– Megtisztelő volt, hogy rám gondoltak. Ez egy bizalmi pozíció. Úgy gondolom, hogy az elmúlt két évnyi ténykedésemnek köszönhetően esett rám a választás, és én ezt nagy örömmel vettem. Mindent megteszek, hogy megháláljam bizalmukat.

Friss vezetőedzői sikerélmény?

– Az országos gyermek csapatunk játékosaival két éve foglalkozok, ők igen szép eredményeket értek el az ősz folyamán. A serdülők és az ifik nehéz helyzetben vannak, mert miután elment, a már említett négy húzójátékos, most a korábban kiegészítők léptek előre a helyükre.

De ez egyben lehetőség is nekik.

– Nem egyszerű, mert korábban egy olyan csapatban voltak, hogy szinte mindent megnyertek… Egyébként, amikor idekerültem, egyből lejött, hogy úszástudásban messze el vagyunk maradva az országos átlagtól. Azt kell elfogadni, hogy az úszás nem jön csak úgy magától, azt nem lehet megvenni a boltban.

***

Érdekesség, hogy Ádám bátyja, Rajmund szintén a nyáron lett a férfi vízilabda OB I-ben szereplő Kaposvári VK szakmai igazgatója.

Címlapképünkön, Fodor Rajmund archívumából: Én és a kisöcsém