ímkézett bejegyzés

Zsilák Laci: Meghatódtam, hogy egész idő alatt mennyire hajtottak a gyerekek

Zsilák László figyeli tanítványai produkcióját a csongrádiak elleni serdülő korosztályos bajnoki vízilabda-mérkőzésen

A behir.hu oldalon olvastuk: Már nyolcéves korában elkezdett vízilabdázni. Szorgalma és szenvedélye a tanulásban is megmutatkozott: a Vízműben érettségizett, majd a Debreceni Egyetemre jelentkezett. Az iskolát a pólóval ügyesen összekötve, egészen a hajdúvárosi OB I-ig jutott. Jelenleg a Magyar Közút Nonprofit Zrt. Békéscsaba mérnökségén dolgozik, és a Csabai Csirkefogók serdülő csapatának a trénere. Zsilák László az első 25 éves élettörténete tökéletesen beleillene a Békéscsaba hazavár! programba.

– Miért nem lettél focista?

– A Ligeti soron laktunk, és nekünk az Előre pálya volt a grund, ahova beszöktünk; persze akkoriban még nem volt biztonsági kamera. De hamar kiderült, borzasztó béna a lábam. Közben a póló mellett kézilabdáztam, röplabdáztam, amerikai fociztam, krikettből országos bajnokok lettünk. Ráadásul a Jankayban kéttanos voltam, és ott bejöttek az angol sportok, így kipróbáltam a rugbyt is.

– Nyilván, mint a legtöbb pólós először úszó voltál. Hány évesen kezdtél el úszni?

– Négy; először Pappné dr. Marik Sarolta, azaz Saci néni, később Szemenyei Olga néni volt az edzőm. Heti három edzésre jártam, emiatt csak az előkészítős csoportba kerültem be, miközben mindenkit köröztem. Majd nyolcévesen átnyergeltem a vízilabdára, és bekerültem az akkori gyermekcsapatba.

– Kicsiként is ilyen magas voltál?

– Nagyon nem! A középiskola 10-ikig hátulról a harmadik, majd a jövő szeptembertől elölről voltam a harmadik. Azon a nyáron több mint 10 centit nőttem; majd’ szétszakadt a hátam. 1999-esként a Behun Lajos bácsi ’92-sei közé kerültem. Akkoriban a szülők vitték a gyerekeket a meccsre, és az elsőn még olyan kicsi voltam, hogy – vérciki – egy gyerekülésben utaztam. A mellettem lévő két srác teljesen fel volt feszülve a jobb- és baloldali ablakra. Kaptam is érte az ívet, hogy Egerig így utaztak.

– Mikor érezted, hogy van közöd a pólóhoz?

– Amikor már a ’96-osokkal játszottam. Noha nem voltam alapember, de legalább nem lógtam ki a sorból. Amúgy nem számított, hogy területin vagy országoson játszok, csak menni akartam.

– Nem volt durva, hogy a csapattársaid még akkor is legalább három évvel idősebbek voltak?

– Tény, hogy az idősebbek sokszor leuralták a fiatalabbakat, több évig én voltam a legkisebb. De ezt a mai napig úgy könyvelem el, hogy már akkor annyira megszerettem a vízilabdát, hogy ezeken túl tudtam lendülni.

– Ha jól számolom, 2017-ig, a technikum végéig maradtál Csabán.

– Az érettségit követően még egy évig ifi voltam, és ki akartam próbálni magam az A1-es osztályban. Kádár Józsi bácsi, az akkori vezetőedző segítségével elkerültem Debrecenbe, szerencsére Balázs Lajos bácsiék (az egyesület ügyvezetője) is rábólintottak. Így a technikusi végzettséget Debrecenben szereztem meg. Ott a szerb Miroslav Bain kezei alá kerültem, és 5. helyen végeztünk, épphogy lecsúsztunk a Final Fourról. Olyanokat vertünk meg, mint a Fradi, Eger, Honvéd; a KSI-vel és az Újpesttel szemben sajnos alulmaradtunk.

– Abból a csapatból kik lettek profik?

– Azóta is a Debrecenben játszik Macsi Martin, Macsi Patrik, Dienes Balázs és a Fradiban játszó Fekete Gergő, vele négy évet játszottunk.

– Az utóbbit a tévéből ismerem. Mi hiányzott ahhoz, hogy te is korosztályos válogatott legyél?

– Az első fél év után Tóth Kálmán behívott az U18-as válogatott keretébe; egy fél évig jártam a fővárosi edzésekre. De sajnos a keretszűkítésbe már nem fértem be.

– Nehezen élted meg?

– Nagyon, mert úgy voltam vele, hogyha már ott vagyok, akkor haljak bele, és lesz, ami lesz! Voltak olyan köreim, hogy Debrecenből Budapestre utaztam, ahol egy OB I/B-s, Budapestről Szombathelyre, ott egy OB I-es, Szombathelyről Budapestre, ott pedig egy A1-es meccset játszottam. Egyszerre voltam ifjúsági A1-es, OB I/B-s és OB I-es játékos. Akkoriban egyébként annyi egyetemista pólós volt, hogy az OB I/B-be is nagy harc volt bekerülni.

Kabátot a gombhoz… Tulajdonképpen ehhez a fotóhoz készült a cikk. 2010. július 30., Békéscsaba, Árpád Fürdő, Magyarország-Németország barátságos derbi. Na, vajon ki viszi a zászlót? Netán László?

– Mennyire sikerült a tanulást az OB I-el összehangolni?

– Bizony voltak alvatlan éjszakák, de nem az egyetemi bulik miatt… Mert amikor mehettem volna a póló miatt bulizni, akkor vizsgaidőszak volt, és amikor kész voltam a vizsgákkal, akkor pedig épp szezon volt. Lemondásokkal járt, de nem bántam meg.

– Benne voltál a kezdőcsapatban?

– Nem, nem is voltam alapjátékos. Az ún. piszkos munkát végeztem, azaz, hogy ne legyek feltűnő. Ha kapok négy percet, akkor ne kövessek el olyan hibát, ami miatt kitűnnék a többi közül: ne kapjak feleslegesen blokk mellé gólt, ne forduljanak le rólam stb. Aztán szép lassan kezdtem magam felépíteni: gólpasszokat adtam, lőhettem egy-két gólt. Az OB I-ben nagyon szigorú a hierarchia.

– A tavalyi szezonban már a Csirkefogók serdülőit edzetted, tagja lettél a hazai OB II-es gárdának, de még az egyetemi csapatot is erősítetted.

– Létezik egy olyan szabály, hogy a végzést követően még egy évet vissza lehet játszani. Nagyon jól szerepeltünk, mert az egyetemi országos bajnokság megnyerését követően bronzérmet szereztünk az európai porondon.

– Ami viszont nagyon dicséretes, hogy hazajöttél Csabára.

– Nem akartam Debrecenben maradni, se Budapestre menni. Közben az egyetem után felajánlottak egy OB I-es szerződést Szentesre. Kíváncsi lettem volna, hogy milyen Kiss Gábor (a 2023-as szezon óta a Szentes vezetőedzője) alatt játszani. Noha korábban már játszottam Gábor alatt az Invictusban, de ezúttal úgy akartam kipróbálni magam az OB1-ben, hogy már nem vagyok egyetemista.

– Akkor az egyik szemed sír, a másik nevet…

– Még az egyetemi tanulmányaim alatt a Közút felajánlott egy ösztöndíjat, cserébe annyit kértek, hogy erősítsem a csabai mérnökséget, azonfelül a szavamat adtam Balázs Lajos bácsiéknak, hogy csatlakozok a csapathoz.

– Milyen fura, hogy így hívod.

– A mai napig.

– Ezzel szemben van egy nagyon jó kis serdülő csapatod.

– A tavalyi is, és a mostani is nagyon jó. Az elmúlt évben 13-an, most 28-an vannak a csapatban. Úgyhogy nem panaszkodom, mert nagyon jó kvalitású játékosok vannak, és még a merítés is nagy.

– Meglesz a felsőház?

– Szerintem sajnos nem, pedig milyen jó meccsek elé nézhetnénk.

– Az ősszel egy kivételével minden derbit megnyertetek. Szerintem a Szentesnél is jobbak voltatok, csak hát ez egy nagyon bírófüggő sport.

– Meg is hatódtam, hogy egész idő alatt mennyire hajtottak a gyerekek.

– Amellett viszont nem szabad elmenni, hogy a gyerekekbe kvázi bele van kódolva, hogy innen el – legalábbis 18 évesem. Ha úgy vesszük, a vidék egyik legerősebb utánpótlás bázisa itt működik: Pónya Tibi a debreceni, Fodor Zsombor a győri, Vidovenyecz Zsombor a pécsi csapatokban domborít.

– Hajdú Attila Szentesen, de ő az én korosztályom.

– És aki elkerül innen, nem vall szégyent.

– Te már a második generációját látod az elvándorlásnak, én az elsőt éltem meg. Akkor még nem voltak ilyen pozitív példák. Sokan elmenetek Szolnokra, Szegedre, Budapestre, és egy-két szezon után abba is hagyták, mert elvitte őket a Kóla-Fanta-bulika.

– Hogyan álltál ellen a kísértésnek?

– Ahogy az előbb mondtam, nem volt szabadidőm.

– Azt tudom, hogy komoly kapcsolatban élsz.

– Már öt éve tart a kapcsolatom.

– Ráadásul ő is csabai.

– Igen, de elég kacifántos a történetünk: Siófokon ismerkedtünk meg, miközben már látásból ismertük egymást. Külön csapattal mentünk a Balatonhoz, és véletlenül a Petőfi sétányon futottunk össze. Akkor ő már egy éve holland, míg én debreceni egyetemista voltam.

– Semmi különbség a két ország között.

– Á! Ugyanaz. Azon a nyáron sokat találkoztunk, majd egy fél év távkapcsolat következett, és miután kitört a Covid, ő visszajött Csabára, és az online oktatásra állt rá.

– Kint maradt volna?

– Nem, azt mondta, egy év elég volt neki.

– Mi a távlati jövőd?

– Egyértelműen maradok. Amikor elmentem Debrecenbe, Lajos bácsiékkal nagyon jó viszonyban váltunk el, és úgy gondolom, hogy vissza akarok nekik valamit adni, és szeretnék tenni az egyesületért.

behir.hu/kép, szöveg: Such Tamás

Kilencpontos szezonzáró az országos utánpótlás-bajnokságban

Nánási Hunor (szemben) négy, Machlik Máté (4-es sapkában) egy góllal vette ki részét a gyermek korosztályú csapatunk győzelméből a szezonzárón Dunakesziben – fotó: Such Tamás

Az országos utánpótlás-bajnokság A2 csoportjának alapszakaszában a záró, 11. fordulóhoz érkeztek a csapatok. A csabai alakulatnak van még egy pótlandó mérkőzése: az első fordulóból elhalasztott, váciak elleni három korosztályos derbit jövő év február 2-án pótolják. Így a tabellák még nem véglegesek. Most vasárnap mindenesetre fiataljaink Dunakeszire látogattak, ahol a Sportliget egyesület vendégeként ugrottak a medencébe. Nem is akárhogyan, hiszen mindhárom derbit behúzták, így kilenc ponttal a tarsolyban utazhattak haza.

Sportliget Sport Egyesület Budapest–Békésút-Békéscsaba 10–13 (2–3, 1–3, 1–4, 6–3)

Országos vízilabda-bajnokság, A2 Keleti csoport, alapszakasz, gyermek korcsoport, Dunakeszi. V.: Kollarics Gábor, Körösfőy László. Sportliget: Szántó – Jókai 2, Demeter 2, Gál-Ritzl, Takáts, Hegedűs, Tanyay. Cs.: Miklósi (kapus), Illés 2 (2), Méhes, Szabó B. 3, Czakó 1, Boross-Korossy, Rács. Edző: Major Zoltán, Juhász Zoltán. Békéscsaba: Lantos – Machlik 1 (1), Bódi, Hajdu Á. 4, Czupper 2, Nánási 4, Suhajda S. 1. Cs.: Kálmán (kapus), Restye Zs. 1, Balogh Cs., Párzsa, Uhrin Zs., Uhrin B., Szeidler, Balogh B. Edző: Fodor Ádám. Gól emberelőnyből: 6/3, ill. 6/2. Büntetők: 2/2, ill. 1/1.

Még az első negyedben jól tartotta magát a házigazda, a harmadik negyed végére azonban már végleg eldőlt a három pont és a találkozó sorsa.

Fodor Ádám: – Így kell lezárni egy szezont, ez a mai találkozó jól meg lett komponálva. Persze, már a mérkőzés előtt bíztam abban, hogy nem lebecsülve az ellenfelet, de simán nyerünk. Végül is magabiztos játékkal hoztuk a három pontot, annak ellenére, hogy meglátszott mind a három csapatunkon, hogy hajnali fél ötkor kellett indulnunk Dunakeszire. Éppen ezért elsősorban a védekezésre fektettük a hangsúlyt, de nem lehetett különösebb panasz a támadójátékunkra sem. Kezünkben tartottuk a találkozót, és már próbálkoztunk olyan dolgokkal is, amire a tavasszal szükség lehet. Az utolsó három-négy forduló óta látok nagy javulást a csapaton, ami jó előjel a februári folytatásra.

További eredmények. Gyermek korcsoport: Polo Academy Sport Club Budapest–Cívis Póló Vízilabda Sportegyesület Debrecen 5–11. Váci VSE–Ceglédi VSE 11–16. Aqua Sportegyesület Nyíregyháza–Angyalföldi Sportiskola Budapest 12–7. Oázis Sport Club Budapest–Csongrádi VVSE 12–22. Hódmezővásárhelyi VSC–MA-KA Szentesi VK 8–15.

Az állás. Gyermek korcsoport: 1. MA-KA Szentesi VK 33, 2. Csongrádi VVSE 30, 3. Aqua Sportegyesület Nyíregyháza 25, 4. Angyalföldi Sportiskola Budapest 24, 5. Cívis Póló Vízilabda Sportegyesület Debrecen 18, 6. Hódmezővásárhelyi VSC 17, 7. Békésút-Békéscsaba 15, 8. Sportliget Sport Egyesület Budapest 15, 9. Ceglédi VSE 9, 10. Váci VSE 6, 11. Oázis Sport Club Budapest 3, 12. Polo Academy Sport Club Budapest 0. (Azonos pontszám esetén az egymás elleni eredmény, majd a gólkülönbség dönt).

Sportliget Sport Egyesület Budapest–Békésút-Békéscsaba 7–11 (0–2, 3–3, 2–2, 2–4)

Országos vízilabda-bajnokság, A2 Keleti csoport, alapszakasz, serdülők, Dunakeszi. V.: Körösfőy László, Rapavi Bence. Sportliget: Kiss I. – Brunner, Lénárd, Gulyás 1, Kántor 2, Pandúr, Pekács-Andrási 2 (1). Cs.: Jókai 1, Tanyay, Nagy G., Demeter 1, Hegedűs. Edző: Major Zoltán, Juhász Zoltán. Békéscsaba: Gyuricza – Such 3, Szatmári L. 3 (1), Zimbran 2, Pónya O. 2 (1), Orosz R., Fölker. Cs.: Kabai (kapus), Korcsok N., Hajdu Á., Bazsó, Laurinyecz 1, Nagy Á., Csüllög. Edző: Zsilák László. Gól emberelőnyből: 7/2, ill. 8/2. Büntetők: 1/1, ill. 4/2. Kipontozódott: Brunner, Gulyás.

Alapvetően rajt-cél győzelmet aratott csapatunk, bár a harmadik negyedig nyílt volt a mérkőzés, a hazaiak időnként egyenlítettek, vagy egy gólra felzárkóztak, de ezt követően megint a mieink diktálták a tempót. A finisben egy négygólos szériával végleg bebiztosította csapatunk a győzelmet.

Zsilák László: – Betegségek, eltiltások miatt sok hiányzóval keltünk útra, így nem tarhatott velünk Krizsán Lőrinc kapus, Pallag Nándor, Szathmáry Zsombor és Suhajda Zoltán sem. Egy kisebb ritmusváltás után már az elején elhúzott ellenfelétől a csapat, végül fegyelmezett játékkal nyertünk. A védekezésünk erős volt ma, a támadójáték viszont néha akadozott, de összességében azt csinálták a fiatalok, amit megbeszéltünk. Szépen zártuk az alapszakaszt, hiszen a tíz győzelem mellett egyetlen vereség szerepel a nevünk mellett.

További eredmények. Serdülők: Váci VSE–Ceglédi VSE 9–14. Polo Academy Sport Club Budapest–Cívis Póló Vízilabda Sportegyesület Debrecen 2–27. Aqua Sportegyesület Nyíregyháza–Angyalföldi Sportiskola Budapest 7–13. Oázis Sport Club Budapest–Csongrádi VVSE 10–19. Hódmezővásárhelyi VSC–Aeroprodukt Szentesi VK 10–22.

Az állás. Serdülők: 1. Aeroprodukt Szentesi VK 33, 2. Békésút-Békéscsaba 27, 3. Ceglédi VSE 27, 4. Cívis Póló Vízilabda Sportegyesület Debrecen 18, 5. Angyalföldi Sportiskola Budapest 17, 6. Váci VSE 16, 7. Sportliget Sport Egyesület Budapest 15, 8. Csongrádi VVSE 15, 9. Oázis Sport Club Budapest 13, 10. Aqua Sportegyesület Nyíregyháza 8, 11. Hódmezővásárhelyi VSC 6, 12. Polo Academy Sport Club Budapest 0. (Azonos pontszám esetén az egymás elleni eredmény, majd a gólkülönbség dönt.)

Sportliget Sport Egyesület Budapest–Békésút-Békéscsaba 7–18 (2–4, 2–3, 3–4, 0–7)

Országos vízilabda-bajnokság, A2 Keleti csoport, alapszakasz, ifjúságiak, Dunakeszi. V.: Rapavi Bence, Kollarics Gábor. Sportliget: Csanda – Nedermann 1, Juhász 1, Solymos, Lakó-Futó M. 1, Lakó-Futó B., Szécsi. Cs.: Brunner 2, Lénárd, Kántor 1 (1), Gulyás 1, Pekács-Andrási. Edző: Juhász Zoltán, Major Zoltán. Békéscsaba: Korcsok P. – Budai 2 (1), Such 4, Szatmári L. 4, Szanyi 2, Hajdu A. 3, Pónya O. Cs.: Gyuricza (kapus), Fölker, Nagy Á., Zimbran 2, Orosz R., Bazsó, Tasnádi 1. Edző: Ajtai Miklós. Gól emberelőnyből: 8/3, ill. 4/2. Büntetők: 1/1, ill. 1/1.

Miként a serdülő csapatunk, az ifjúságiak is rajt-cél győzelmet arattak, ám ők már a harmadik negyedben nyomatékosították, hogy a nap záró mérkőzésén is igényt tartanak a három pontra. A negyedik negyed már csak ráadás volt némi gólparádéval.

Ajtai Miklós: – Azt mondtam a mérkőzés előtt: egy 20–5-ös sikernek örülnék. Nos ehhez képest az elejét csalódásként éltem meg, ám amit az utolsó negyedben produkált a csapat, az már igazi volt. Végül is a sok hiányzó ellenére könnyedén hoztuk a kötelezőt, a gárda három és fél negyeden át nagyon jól koncentrált és remekül muzsikált. Szoros emberfogásunk miatt ellenfelünk szinte levegőt sem kapott. Végül azok is több lehetőséget kaptak az évzáró mérkőzésen, akik máskor kevesebbet vannak vízben.

További eredmények. Ifjúságiak: Polo Academy Sport Club Budapest–Cívis Póló Vízilabda Sportegyesület Debrecen 7–18. Aqua Sportegyesület Nyíregyháza–Angyalföldi Sportiskola Budapest 19–13. Váci VSE–Ceglédi VSE 11–21. Hódmezővásárhelyi VSC–MA-KA Szentesi VK 10–17. Oázis Sport Club Budapest–Csongrádi VVSE 26–8.

Az állás. Ifjúságiak: 1. Cívis Póló Vízilabda Sportegyesület Debrecen 30, 2. Angyalföldi Sportiskola Budapest 29, 3. MA-KA Szentesi VK 28, 4. Ceglédi VSE 24, 5. Aqua Sportegyesület Nyíregyháza 21, 6. Hódmezővásárhelyi VSC 17, 7. Békésút-Békéscsaba 15, 8. Oázis Sport Club Budapest 13, 9. Váci VSE 9, 10. Sportliget Sport Egyesület Budapest 6, 11. Csongrádi VVSE 3, 12. Polo Academy Sport Club Budapest 0. (Azonos pontszám esetén az egymás elleni eredmény, majd a gólkülönbség dönt.)

Az országos bajnoki sorozatok az idei hajrához érkeztek

Az év végéhez közeledve is bőven akadnak még olyan mérkőzések a bajnokságokban, amelyek során klubunk is érdekelt. Így e hétvégén az OB II-es csapatunk, valamint az országos utánpótlás-bajnokságban szereplő három alakulatunk játszik meccseket.

Az OB II-es bajnokság Délkeleti csoportjában az alapszakasz utolsó fordulójára kerül sor szombaton, amelynek házigazdája Mórahalom lesz. A felnőttekből és utánpótlás korúakból álló gárdánk először az élbolyhoz tartozó csongrádiakkal, majd a tabellán előttünk álló Szegedi UVTE együttesével mérkőzik meg.

A program. December 14., szombat, 10.00 óra: Szegedi VTK–Szegedi UVTE. 11.00: Szentesi Sport- és Üdülőközpont–Szegedi Tudományegyetem Szegedi Vízipóló Suli. 12.00: Békésút-Békéscsaba–Csongrádi VVSE (jv.: Kovács Soma). 13.00: Szegedi Tudományegyetem Szegedi Vízipóló Suli–Szegedi VTK. 14.00: Csongrádi VVSE–Szentesi Sport- és Üdülőközpont. 15.00: Szegedi UVTE–Békésút-Békéscsaba (jv.: Bereczki Miklós).

Az állás a negyedik kör, nyolc forduló után: 1. Szentesi Sport- és Üdülőközpont 21, 2. Csongrádi VVSE 18, 3. Szegedi Tudományegyetem Szegedi Vízipóló Suli 17, 4. Szegedi UVTE 10, 5. Békésút-Békéscsaba 5, 6. Szegedi VTK 1.

Az országos utánpótlás-bajnokság A2 csoportjában idén utoljára ugranak vízbe a csapatok. Ezzel az alapszakasz a legtöbb egyletnek lezárul, a mieinkre azonban vár egy pótolandó kör, mégpedig a váciak ellen, amely még az első fordulóból elmaradt (ezt egyébként 2025. február 2-án pótolják.) Most viszont fiataljaink Dunakeszire látogatnak, ahol a Sportliget Sport Egyesület látja vendégül őket. A tabella állását elnézegetve: gyermek csapatunk győzelem esetén éppen a rivális elé ugrana. Serdülőinkről majdhogynem kijelenthetjük: kötelező a győzelem. A papírforma szerint jó esetben az ifjúságiak is pontokkal térhetnek haza Dunakesziről.

A program. Gyermek korcsoport. December 15., vasárnap, 10.00 óra: Sportliget Sport Egyesület Budapest–Békésút-Békéscsaba (jv.: Kollarics Gábor, Körösfőy László). 10.00: Polo Academy Sport Club Budapest–Cívis Póló Vízilabda Sportegyesület Debrecen. 10.00: Váci VSE–Ceglédi VSE. 13.15: Aqua Sportegyesület Nyíregyháza–Angyalföldi Sportiskola Budapest. 14.00: Oázis Sport Club Budapest–Csongrádi VVSE. 17.00: Hódmezővásárhelyi VSC–MA-KA Szentesi VK.

Az állás. Gyermek korcsoport: 1. MA-KA Szentesi VK 30, 2. Csongrádi VVSE 27, 3. Angyalföldi Sportiskola Budapest 24, 4. Aqua Sportegyesület Nyíregyháza 22, 5. Hódmezővásárhelyi VSC 17, 6. Sportliget Sport Egyesület Budapest 15, 7. Cívis Póló Vízilabda Sportegyesület Debrecen 15, 8. Békésút-Békéscsaba 12, 9. Váci VSE 6, 10. Ceglédi VSE 6, 11. Oázis Sport Club Budapest 3, 12. Polo Academy Sport Club Budapest 0. (Azonos pontszám esetén az egymás elleni eredmény, majd a gólkülönbség dönt).

Serdülők. December 15., vasárnap, 11.15 óra: Sportliget Sport Egyesület Budapest–Békésút-Békéscsaba (jv.: Körösfőy László, Rapavi Bence). 11.15: Váci VSE–Ceglédi VSE. 13.00: Polo Academy Sport Club Budapest–Cívis Póló Vízilabda Sportegyesület Debrecen. 14.30: Aqua Sportegyesület Nyíregyháza–Angyalföldi Sportiskola Budapest. 15.15: Oázis Sport Club Budapest–Csongrádi VVSE. 18.30: Hódmezővásárhelyi VSC– Aeroprodukt Szentesi VK.

Az állás. Serdülők: 1. Aeroprodukt Szentesi VK 30, 2. Békésút-Békéscsaba 24, 3. Ceglédi VSE 24, 4. Váci VSE 16, 5. Cívis Póló Vízilabda Sportegyesület Debrecen 15, 6. Sportliget Sport Egyesület Budapest 15, 7. Angyalföldi Sportiskola Budapest 14, 8. Oázis Sport Club Budapest 13, 9. Csongrádi VVSE 12, 10. Aqua Sportegyesület Nyíregyháza 8, 11. Hódmezővásárhelyi VSC 6, 12. Polo Academy Sport Club Budapest 0. (Azonos pontszám esetén az egymás elleni eredmény, majd a gólkülönbség dönt.)

Ifjúságiak. December 15., vasárnap, 11.30 óra: Polo Academy Sport Club Budapest–Cívis Póló Vízilabda Sportegyesület Debrecen. 12.00: Aqua Sportegyesület Nyíregyháza–Angyalföldi Sportiskola Budapest. 12.30: Sportliget Sport Egyesület Budapest–Békésút-Békéscsaba (jv.: Rapavi Bence, Kollarics Gábor). 12.30: Váci VSE–Ceglédi VSE. 15.30: Hódmezővásárhelyi VSC–MA-KA Szentesi VK. 16.30: Oázis Sport Club Budapest–Csongrádi VVSE.

Az állás. Ifjúságiak: 1. Angyalföldi Sportiskola Budapest 29, 2. Cívis Póló Vízilabda Sportegyesület Debrecen 27, 3. MA-KA Szentesi VK 25, 4. Ceglédi VSE 21, 5. Aqua Sportegyesület Nyíregyháza 18, 6. Hódmezővásárhelyi VSC 17, 7. Békésút-Békéscsaba 12, 8. Oázis Sport Club Budapest 10, 9. Váci VSE 9, 10. Sportliget Sport Egyesület Budapest 6, 11. Csongrádi VVSE 3, 12. Polo Academy Sport Club Budapest 0. (Azonos pontszám esetén az egymás elleni eredmény, majd a gólkülönbség dönt.)

A három pontnál többet reméltek edzőink

Országos utánpótlás-bajnokság: hát ez bizony – a serdülő csapat eredményét leszámítva – nem a mi napunk volt – fotó: Such Tamás

A tizedik fordulójához érkezett az országos utánpótlás-bajnokság. Az A2 Keleti csoportjának alapszakaszában csapataink a nyíregyháziakat fogadták a békéscsabai Árpád fürdőben vasárnap. A találkozó előtt a szakvezetőink még abban reménykedtek, akár ismét meglehet a kilenc pont. Nem úgy sikerült.

Békésút-Békéscsaba–Aqua Sportegyesület Nyíregyháza 9–12 (2–4, 3–1, 3–2, 1–5)

Országos vízilabda-bajnokság, A2 Keleti csoport, alapszakasz, gyermek korcsoport, Békéscsaba. V.: Juhász Tibor, Pásztor Antal. Békéscsaba: Veszeli – Machlik 3, Bódi, Hajdu Á. 2, Czupper 2, Nánási 1, Suhajda S. 1. Cs.: Restye Zs., Balogh Cs., Tóth Z., Uhrin Zs., Uhrin B., Szeidler, Balogh B. Edző: Fodor Ádám. Nyíregyháza: Udvarhelyi – Radóczi, Jávor 3, Himics 3 (2), Kusnyér 3, Simon 3, Tári. Cs.: Koncz, Muri, Koi, Horváth Z. Edző: Éder Zsolt, Hatvani Péter. Gól emberelőnyből: 6/3, ill. 6/4. Büntetők: 2/0, ill. 2/2. Kipontozódott: Nánási, ill. Tári.

Lüktető mérkőzést hozott a gyermek korosztályúak összecsapása, volt olyan néhány perc, amikor szomorúan tekinthettünk az eredményjelzőre (0–3, 9–12), máskor pedig boldogságot eredményezett (7–5, 9–8). Fontos három pontot orozott el a nyíregyházi csapat vasárnap.

Fodor Ádám: – Sajnos, az elején „összecsináltuk” magunkat, elengedtük az ellenfelet. A találkozó előtt elmondtam: mit ne csináljunk, erre minden az intelemmel ellentétesen zajlott a medencében. Az első negyed végén alapos fejmosásban részesült mindenki. Jót tett a lelkifröccs, összekapta magát a gárda, annyira, hogy még a vezetést is átvettük. Már-már hátra dőlhettem, amikor a negyedik negyedben újra átvette az irányítást a Nyíregyháza, így végül nem a mi szájunk íze szerint alakult a végeredmény, pedig fontos lett volna a győzelem. Csak sajnos kimaradtak a helyzetek, és még csak nem is az ellenfél kapusteljesítménye kellett ahhoz, hogy elvigyék tőlünk a három pontot a szabolcsiak. A gyerekek egy kicsit túlizgulták a mérkőzés elejét és végét, pedig a közbenső részben szépen csapatként működött minden, csak a helyzetkihasználás döcögött. Ez pedig egy ki-ki meccsbe nem fér bele.

További eredmények. Gyermek korcsoport: Angyalföldi Sportiskola Budapest–Oázis Sport Club Budapest 12–10. Ceglédi VSE–Sportliget Sport Egyesület Budapest 5–12. MA-KA Szentesi VK–Váci VSE 28–10. Cívis Póló Vízilabda Sportegyesület Debrecen–Hódmezővásárhelyi VSC 13–5. Csongrádi VVSE–Polo Academy Sport Club Budapest 17–3.

Az állás. Gyermek korcsoport: 1. MA-KA Szentesi VK 30, 2. Csongrádi VVSE 27, 3. Angyalföldi Sportiskola Budapest 24, 4. Aqua Sportegyesület Nyíregyháza 22, 5. Hódmezővásárhelyi VSC 17, 6. Sportliget Sport Egyesület Budapest 15, 7. Cívis Póló Vízilabda Sportegyesület Debrecen 15, 8. Békésút-Békéscsaba 12, 9. Váci VSE 6, 10. Ceglédi VSE 6, 11. Oázis Sport Club Budapest 3, 12. Polo Academy Sport Club Budapest 0. (Azonos pontszám esetén az egymás elleni eredmény, majd a gólkülönbség dönt. Az első fordulóból elhalasztott Békésút-Békéscsaba–Váci VSE mérkőzés nem szerepel a tabellában, a találkozót jövő év február 2-án pótolják.)

Békésút-Békéscsaba–Aqua Sportegyesület Nyíregyháza 13–10 (4–3, 3–3, 4–2, 2–2)

Országos vízilabda-bajnokság, A2 Keleti csoport, alapszakasz, serdülők, Békéscsaba. V.: Berki András, Juhász Tibor. Békéscsaba: Krizsán – Such 1, Suhajda Z. 1, Szatmári L. 7 (2), Bazsó 1, Zimbran 2 (1), Fölker. Cs.: Kabai (kapus), Orosz B., Szathmáry Zs. 1, Nagy Á., Szlúka, Orosz R., Csüllög. Edző: Zsilák László. Nyíregyháza: Szedlár – Simon 1, Tilki 1 (1), Varga S., Tolnai 5 (2), Jávor, Tégel. Cs.: Kóth, Horváth A., Bodnár, Kusnyér 2, Himics 1. Edző: Hatvani Péter, Éder Zsolt. Gól emberelőnyből: 2/0, ill. 8/4. Büntetők: 4/3, ill. 3/3.

Rajt-cél győzelmet aratott serdülő csapatunk, csupán a kezdeti sípszót megelőzően láthattunk egyenlő állást az eredményközlő táblán, amikor még 0–0-át mutatott. Az újabb három pont begyűjtésében sokat jelentett Szatmári Levente gólerőssége.

Zsilák László: – A tabellára tekintve a három korosztályos csapatunk közül a serdülőknél van a legnagyobb pontkülönbség a Békéscsaba és a Nyíregyháza között javunkra, ezért elvárható volt a győzelem. Ez alapján úgy tűnt, nekünk lesz a legkönnyebb dolgunk. Ám három meghatározó játékosunk a héten betegséggel küzdött, nem is számolhattam velük ma. Viszont örömteli, hogy akik korábban kevesebb lehetőséget kaptak, illetve a kiegészítő emberek meghatározóvá váltak vasárnap. Persze, azért elég sok hibával játszottunk, emiatt nem sikerült hamarabb lezárni a mérkőzést, a vendégek végig futottak az eredmény után. De összességében mi domináltunk, így végül örülhetünk a három pontnak.

További eredmények. Serdülők: Ceglédi VSE–Sportliget Sport Egyesület Budapest 6–4. Cívis Póló Vízilabda Sportegyesület Debrecen–Hódmezővásárhelyi VSC 4–6. Aeroprodukt Szentesi VK–Váci VSE 28–8. Angyalföldi Sportiskola Budapest–Oázis Sport Club Budapest 13–13, szétlövés után – 18–17. Csongrádi VVSE–Polo Academy Sport Club Budapest 26–3.

Az állás. Serdülők: 1. Aeroprodukt Szentesi VK 30, 2. Békésút-Békéscsaba 24, 3. Ceglédi VSE 24, 4. Váci VSE 16, 5. Cívis Póló Vízilabda Sportegyesület Debrecen 15, 6. Sportliget Sport Egyesület Budapest 15, 7. Angyalföldi Sportiskola Budapest 14, 8. Oázis Sport Club Budapest 13, 9. Csongrádi VVSE 12, 10. Aqua Sportegyesület Nyíregyháza 8, 11. Hódmezővásárhelyi VSC 6, 12. Polo Academy Sport Club Budapest 0. (Azonos pontszám esetén az egymás elleni eredmény, majd a gólkülönbség dönt. Az első fordulóból elhalasztott Békésút-Békéscsaba–Váci VSE mérkőzés nem szerepel a tabellában, a találkozót jövő év február 2-án pótolják.)

Békésút-Békéscsaba–Aqua Sportegyesület Nyíregyháza 4–11 (0–2, 0–5, 1–2, 3–2)

Országos vízilabda-bajnokság, A2 Keleti csoport, alapszakasz, ifjúságiak, Békéscsaba. V.: Pásztor Antal, Berki András. Békéscsaba: Korcsok P. – Budai, Suhajda Z. 2, Szatmári L. 1, Szanyi, Szathmáry Zs., Hajdu A. Cs.: Such, Zimbran 1 (1), Bazsó, Fölker, Tasnádi. Edző: Ajtai Miklós. Nyíregyháza: Haraszti – Petróczy 3, Székely 1, Radóczi 4 (2), Dorogi, Éder-Pavolek 3, Tolnai. Cs.: Tilki, Tilistyák. Edző: Hatvani Péter, Édes Zsolt. Gól emberelőnyből: 10/1, ill. 4/2. Büntetők: 1/1, ill. 2/2. Kipontozódott: Petróczy.

Az első félidőben nagyon csúnyán festett az eredményjelző (0–7), ekkor csak a szabolcsiak neve mellett voltak gólok jegyezve. A térfélcsere után aktívabb lett a csabai egylet, de a tetemes vendégelőnyt már lehetetlen volt ledolgozni.

Ajtai Miklós: – Most, amikor beszélgetünk a látottakról, a tapasztalatokról, még mindig nem tudom mi történt a mai mérkőzésen. Sokáig azt hittem, csak álmodom. Pedig nyernünk kellett volna, ha nem is simán. Nagy csalódás számomra ez a derbi, sajnos semmilyen szinten nem működött a csapatjátékunk. A félidőben már túl voltam az első „szívrohamon”, végül fogalmazhatok úgy: könnyedén odaadtuk a három pontot ellenfelünknek.

További eredmények. Ifjúságiak: Ceglédi VSE–Sportliget Sport Egyesület Budapest 14–10. Angyalföldi Sportiskola Budapest–Oázis Sport Club Budapest 17–9. MA-KA Szentesi VK–Váci VSE 25–6. Cívis Póló Vízilabda Sportegyesület Debrecen–Hódmezővásárhelyi VSC 10–8. Csongrádi VVSE–Polo Academy Sport Club Budapest 14–11.

Az állás. Ifjúságiak: 1. Angyalföldi Sportiskola Budapest 29, 2. Cívis Póló Vízilabda Sportegyesület Debrecen 27, 3. MA-KA Szentesi VK 25, 4. Ceglédi VSE 21, 5. Aqua Sportegyesület Nyíregyháza 18, 6. Hódmezővásárhelyi VSC 17, 7. Békésút-Békéscsaba 12, 8. Oázis Sport Club Budapest 10, 9. Váci VSE 9, 10. Sportliget Sport Egyesület Budapest 6, 11. Csongrádi VVSE 3, 12. Polo Academy Sport Club Budapest 0. (Azonos pontszám esetén az egymás elleni eredmény, majd a gólkülönbség dönt. Az első fordulóból elhalasztott Békésút-Békéscsaba–Váci VSE mérkőzés nem szerepel a tabellában, a találkozót jövő év február 2-án pótolják.)

Vajon hány pontot hoz a Mikulás a puttonyában?

Mikulás környékére is jutott forduló a hazai vízilabda-bajnokságok során, e hétvégén a szokásoknak megfelelően szombaton és vasárnap is követhetjük valamelyik csapatunk mérkőzéseit. Mégpedig a gyermek III. korosztályosokét és az országos utánpótlás-bajnokságban szereplő triónk összecsapásait.

Gyermek III. korcsoportos fiataljaink Szolnokra látogatnak szombaton, ahol a csongrádiakkal, majd a házigazdákkal meccselnek a Délkeleti területi nemzetközi vidékbajnokság negyedik fordulójában.

A program. December 7., szombat, 10.00 óra: Szolnoki Dózsa–Szentesi VK Üdülőközpont. 11.00: CSM Oradea, Nagyvárad (román)–Csongrádi VVSE. 12.00: Szentesi VK Üdülőközpont–Spartak Patent c.o. Subotica, Szabadka (szerb). 13.00: Szegedi Vízipóló Suli–CSM Oradea, Nagyvárad. 14.00: Csongrádi VVSE–Csabai Csirkefogók VK. 15.00: Spartak Patent c.o. Subotica, Szabadka–Szegedi Vízipóló Suli. 16.00: Csabai Csirkefogók VK–Szolnoki Dózsa.

Az állás a harmadik kör (hat mérkőzés) után: 1. Szegedi Vízipóló Suli 18, 2. CSM Oradea, Nagyvárad 15, 3. Spartak Patent c.o. Subotica, Szabadka 12, 4. Szolnoki Dózsa 9, 5. Csongrádi VVSE 6, 6. Szentesi VK Üdülőközpont 3, 7. Csabai Csirkefogók VK 0. (Azonos pontszám esetén a gólkülönbség dönt.)

Az országos utánpótlás-bajnokság A2 Keleti csoportjának tizedik fordulójában ismét egy erősebb ellenfél, a Nyíregyháza következik. A három mérkőzésre Békéscsabán, az Árpád fürdőben kerül sor vasárnap. Az alapszakasz során a vendégek eddig a gyermek és ifjúsági kategóriában szerezték a több pontot, mindkét korosztályban előkelőbb helyen is állnak a tabellán, de a különbség nem túl nagy. Úgy tűnik, serdülőinknek lesz most is könnyebb dolga, de a másik két korcsoportban is nagy jelentősége lehet a hazai pálya előnyének, no meg a szeptember óta eltelt időszak alatti fejlődésnek.

A program. Gyermek korcsoport. December 8., vasárnap. 10.00 óra: Angyalföldi Sportiskola Budapest–Oázis Sport Club Budapest. 11.15. Ceglédi VSE–Sportliget Sport Egyesület Budapest. 12.15: Békésút-Békéscsaba–Aqua Sportegyesület Nyíregyháza (jv.: Juhász Tibor, Berki András). 12.15: MA-KA Szentesi VK–Váci VSE. 12.15: Cívis Póló Vízilabda Sportegyesület Debrecen–Hódmezővásárhelyi VSC. 15.00: Csongrádi VVSE–Polo Academy Sport Club Budapest.

Az állás. Gyermek korcsoport: 1. MA-KA Szentesi VK 27, 2. Csongrádi VVSE 24, 3. Angyalföldi Sportiskola Budapest 21, 4. Aqua Sportegyesület Nyíregyháza 19, 5. Hódmezővásárhelyi VSC 17, 6. Cívis Póló Vízilabda Sportegyesület Debrecen 12, 7. Békésút-Békéscsaba 12, 8. Sportliget Sport Egyesület Budapest 12, 9. Váci VSE 6, 10. Ceglédi VSE 6, 11. Oázis Sport Club Budapest 3, 12. Polo Academy Sport Club Budapest 0. (Azonos pontszám esetén az egymás elleni eredmény, majd a gólkülönbség dönt.)

Serdülők. 10.00 óra: Ceglédi VSE–Sportliget Sport Egyesület Budapest. 11.00: Békésút-Békéscsaba–Aqua Sportegyesület Nyíregyháza (jv.: Berki András, Juhász Tibor). 11.00: Cívis Póló Vízilabda Sportegyesület Debrecen–Hódmezővásárhelyi VSC. 11.00: Aeroprodukt Szentesi VK–Váci VSE. 11.30: Angyalföldi Sportiskola Budapest–Oázis Sport Club Budapest. 16.15: Csongrádi VVSE–Polo Academy Sport Club Budapest.

Az állás. Serdülők: 1. Aeroprodukt Szentesi VK 27, 2. Békésút-Békéscsaba 21, 3. Ceglédi VSE 21, 4. Váci VSE 16, 5. Cívis Póló Vízilabda Sportegyesület Debrecen 15, 6. Sportliget Sport Egyesület Budapest 15, 7. Angyalföldi Sportiskola Budapest 12, 8. Oázis Sport Club Budapest 12, 9. Csongrádi VVSE 9, 10. Aqua Sportegyesület Nyíregyháza 8, 11. Hódmezővásárhelyi VSC 3, 12. Polo Academy Sport Club Budapest 0. (Azonos pontszám esetén az egymás elleni eredmény, majd a gólkülönbség dönt.)

Ifjúságiak. 12.30 óra. Ceglédi VSE–Sportliget Sport Egyesület Budapest. 13.00 óra: Angyalföldi Sportiskola Budapest–Oázis Sport Club Budapest. 13.30: Békésút-Békéscsaba–Aqua Sportegyesület Nyíregyháza (jv.: Juhász Tibor, Berki András). 13.30: MA-KA Szentesi VK–Váci VSE. 13.30: Cívis Póló Vízilabda Sportegyesület Debrecen–Hódmezővásárhelyi VSC. 17.30: Csongrádi VVSE–Polo Academy Sport Club Budapest.

Az állás. Ifjúságiak: 1. Angyalföldi Sportiskola Budapest 26, 2. Cívis Póló Vízilabda Sportegyesület Debrecen 24, 3. MA-KA Szentesi VK 22, 4. Ceglédi VSE 18, 5. Hódmezővásárhelyi VSC 17, 6. Aqua Sportegyesület Nyíregyháza 15, 7. Békésút-Békéscsaba 12, 8. Oázis Sport Club Budapest 10, 9. Váci VSE 9, 10. Sportliget Sport Egyesület Budapest 6, 11. Polo Academy Sport Club Budapest 0, 12. Csongrádi VVSE 0. (Azonos pontszám esetén az egymás elleni eredmény, majd a gólkülönbség dönt.)