ímkézett bejegyzés

Ha hétvége, akkor hét mérkőzés a bajnoki pontokért

Karácsonyhoz közeledve is marad az igen gazdag bajnoki hétvége, december 9-én és 10-én összesen hét találkozón szurkolhatunk csapatainknak az OB II-től a gyermek IV. korosztályosokig.

OB II-es felnőtt csapatunk az alapszakasz utolsó előtti, negyedik köréhez, a hét–nyolcadik fordulóhoz érkezett. Ennek keretében szombaton a fővárosba utazik, ahol a MAFC-Infinityn rendezésében a BVSC Szőnyi úti sportuszodájában rendezik meg a hat találkozót. A mieink Bors Dorottya és ifj. Kenéz György bíráskodása mellett előbb a rendező MAFC együttesével, majd négy órával később a Szegedi ÚVTE csapatával mérkőzik meg.

A program. December 9., szombat, 10.00 óra: Swietelsky-Békéscsaba–MAFC-Infinityn. 11.00: Szegedi VTK–Csongrádi VVSE. 12.00: Szegedi UVTE–Szentesi Üdülőközpont. 13.00: Szegedi VTK–MAFC-Infinityn. 14.00: Szegedi UVTE–Swietelsky-Békéscsaba. 15.00: Szentesi Üdülőközpont–Csongrádi VVSE.

Az állás hat forduló után: 1. Csongrádi VVSE 12, 2. MAFC-Infinityn, Budapest 12, 3. Szegedi UVTE 11, 4. Szegedi VTK 8, 5. Szentesi Üdülőközpont 6, 6. Swietelsky-Békéscsaba 3. (Azonos pontszám esetén az egymás elleni mérkőzés rangsorol, majd a gólkülönbség.)

Gyermek IV. korosztályosaink Hódmezővásárhelyre tartanak szombaton, amikor ugyancsak a hét-nyolcadik fordulót rendezik meg a Délkeleti területi vidékbajnokságban. Ellenfelük két acélos csapat lesz ebben a fordulóban, nevezetesen a Szentes és a Szolnok gárdája.

A program. December 9., szombat, 9.00 óra: Hódmezővásárhelyi VSC–Szegedi Vízipóló Suli II. 10.00: Mórahalom VSK–Szolnoki Dózsa. 11.00: Legrand Szentesi VK–Csabai Csirkefogók VK. 12.00: Szegedi Vízipóló Suli II.– Csongrádi VVSE. 13.00: Mórahalom VSK–Szegedi Vízipóló Suli I. 14.00: Csabai Csirkefogók VK–Szolnoki Dózsa. 15.00: Csongrádi VVSE–Legrand Szentesi VK. 16.00: Szegedi Vízipóló Suli I.–Hódmezővásárhelyi VSC.

Az állás három kör (hat forduló) után: 1. Hódmezővásárhelyi VSC 15, 2. Szolnoki Dózsa 12, 3. Szegedi Vízipóló Suli I. 12, 4. Legrand Szentesi VK 9, 5. Mórahalmi VSK 6, 6. Csongrádi VVSE 6, 7. Csabai Csirkefogók VK 6, 8. Szegedi Vízipóló Suli II. 0. (Azonos pontszám esetén az egymás elleni mérkőzés rangsorol, majd a gólkülönbség. A szolnokiak két mérkőzéssel kevesebbet játszottak.)

Az országos utánpótlás-bajnokság A2 Keleti csoportjában az alapszakasz utolsó fordulóját rendezik meg vasárnap. A már előkelő helyre befutott csapataink ismét egy könnyebb ellenféllel néznek szemben hazai környezetben, az Árpád fürdőben. Persze ez a könnyebb ellenfél elsősorban a két fiatalabb korosztályra értendő, ahol a csabaiak ellenfele az eddigi tíz fordulóban még nem szerzett pontot. Más a helyzet az ifjúságiak esetében, ott a két csapat éppen egymás mögött foglal helyet, a mieink a hatodikok 15 ponttal, a fővárosi egylet a hetedik 14 egységgel. Ahhoz, hogy ez a sorrend megmaradjon az alapszakasz végére is, fiataljainknak győzelemre lesz szükségük.

A program. Gyermek korcsoport. December 10., vasárnap, 11.00 óra: Swietelsky-Békéscsaba–Polo Academy SC Budapest (jv.: Berki András, Szabó Xénia). 11.00: Hódmezővásárhely VSC–Angyalföldi Sportiskola DSE. 13.15: Aqua SE Nyíregyháza–Legrand Szentesi VK. 14.00: Váci VSE–Oázis SC Budapest. 14.30: Budafóka XXII. ker. SE–PannErgy MVSC Miskolc. 15.15: Szegedi Vízipóló Suli–Ceglédi VSE.

Az állás tíz forduló után. Gyermek korcsoport: 1. PannErgy MVSC Miskolc 28, 2. Swietelsky-Békéscsaba 27, 3. Legrand Szentesi VK 26, 4. Ceglédi VSE 21, 5. Angyalföldi Sportiskola DSE 18, 6. Budafóka XXII. ker. SE 18, 7. Aqua SE Nyíregyháza 15, 8. Hódmezővásárhely VSC 12, 9. Oázis SC Budapest 6, 10. Váci VSE 6, 11. Szegedi Vízilabda Suli 3, 12. Polo Academy SC Budapest 0. (Azonos pontszám esetén a gólkülönbség dönt.)

Serdülők. December 10., vasárnap, 12.00 óra: Aqua SE Nyíregyháza–Legrand Szentesi VK. 12.15: Swietelsky-Békéscsaba–Polo Academy SC Budapest (jv.: Szabó Xénia, Juhász Tibor). 12.30: Hódmezővásárhely VSC–Angyalföldi Sportiskola DSE. 14.00: Szegedi Vízipóló Suli–Ceglédi VSE. 15.15: Váci VSE–Oázis SC Budapest. 16.00: Budafóka XXII. ker. SE–PannErgy MVSC Miskolc.

Az állás tíz forduló után. Serdülők: 1. PannErgy MVSC Miskolc 30, 2. Ceglédi VSE 27, 3. Legrand Szentesi VK 24, 4. Swietelsky-Békéscsaba 21, 5. Aqua SE Nyíregyháza 20, 6. Szegedi Vízipóló Suli 16, 7. Oázis SC Budapest 15, 8. Váci VSE 12, 9. Angyalföldi Sportiskola DSE 6, 10. Hódmezővásárhelyi VSC 6, 11. Budafóka XXII. ker. SE 3, 12. Polo Academy Sport Club Budapest 0. (Azonos pontszám esetén a gólkülönbség dönt.)

Ifjúságiak. December 10., vasárnap, 13.30 óra: Swietelsky-Békéscsaba–Polo Academy SC Budapest (jv.: Juhász Tibor, Berki András). 14.00: Hódmezővásárhely VSC–Angyalföldi Sportiskola DSE. 14.30: Aqua SE Nyíregyháza–Legrand Szentesi VK. 16.30: Váci VSE–Oázis SC Budapest. 16.30: Szegedi Vízipóló Suli–Ceglédi VSE. 17.30: Budafóka XXII. ker. SE–PannErgy MVSC Miskolc.

Az állás tíz forduló után. Ifjúságiak: 1. Legrand Szentesi VK 27, 2. Ceglédi VSE 27, 3. Oázis SC Budapest 24, 4. PannErgy MVSC Miskolc 21, 5. Angyalföldi Sportiskola DSE 21, 6. Swietelsky-Békéscsaba 15, 7. Polo Academy SC Budapest 14, 8. Szegedi Vízilabda Suli 12, 9. Aqua SE Nyíregyháza 9, 10. Budafóka XXII. ker. SE 4, 11. Hódmezővásárhely VSC 3, 12. Váci VSE 3. (Azonos pontszám esetén a gólkülönbség dönt.)

Újabb fővárosi ellenfél – ismét hatpontos hétvége

A nap utolsó mérkőzésének utolsó gólját Szatmári Levente (sötét sapkában) érte el akcióból, amivel serdülő csapatunk ezen a héten is szoros csatában legyőzte ellenfelét – fotó: T. Petka Anita

Az országos utánpótlás-bajnokság alapszakasza 10. fordulójában újabb fővárosi csapatokkal találkoztak a mieink. Nevezetesen az Angyalföldi Sportiskola DSE együtteseivel. Azonban most nem hazai környezetben ugrottak vízbe a pontokért, hanem a III. ker. TVE uszodájában. Eredményes hétvégét zártak fiataljaink, akik a három mérkőzésből ezúttal is kettőt megnyertek.

Angyalföldi Sportiskola DSE–Swietelsky-Békéscsaba 4–13 (2–2, 1–2, 1–6, 0–3)

Országos vízilabda-bajnokság, A2 Keleti csoport, alapszakasz, gyermek korcsoport, Budapest. V.: Jancsecz György, Lénárt György. Angyalföld: Veress – Fabu 1, Palik 2 (2), Kozma, Stevula, Rúzs-Molnár, Beke 1. Cs.: Tamási (kapus), Berezvai, Süke, Szűcs, Tóth-Ladó, Tar, Várkonyi. Edző: Tamás Gergely, Vankó Gábor. Békéscsaba: Kabai – Korcsok N. 4, Suhajda Z. 3 (1), Orosz R. 1 (1), Such 2, Zimbran, Plavecz 1. Cs.: Gyuricza (kapus), Puha Z., Czupper, Orosz B., Uhrin Zs., Machlik, Hajdu Á 1., Suhajda S. 1. Edző: Fodor Ádám. Gól emberelőnyből: 4/0, ill. 4/2. Büntetők: 3/2, ill. 2/2.

Mindkét oldalon nehezen találták a kaput a felek az első félidőben. A térfélcsere után azonban fiatal legényeink állva hagyták ellenfelüket, és magabiztos győzelmet arattak.

Fodor Ádám: – Nem a legideálisabb a III. kerületi TVE uszodája, kicsi, keskeny és kevés bent az oxigén. Ezt minden évben „megszívjuk”, ezért már jó előre felhívtam erre a gyerekek figyelmét. Meg arra is, hogy ez nem a múlt heti Oázis csapata, ez egy acélosabb gárda. Az anomáliák be is igazolódtak, álmosan kezdtünk, kissé beragadtunk, egyszóval nehezen lendültünk a meccsbe, helyenként pedig rossz döntéseket hoztak a gyerekek. De aztán a térfélcserét követően ritmust váltottunk, és hamar kinyílt az olló, onnan kezdve már elégedett voltam a csapat teljesítményével. Az sem szolgált előnyünkre, hogy betegség miatt Nánási Hunor és Laurinyecz Gergő ma nem tarthatott velünk, viszont a héten ugyancsak maródi Korcsok Nándor hétvégére felgyógyult és gólerősen játszott két találkozón is.

További eredmények. Gyermek korcsoport: Polo Academy SC Budapest–Aqua SE Nyíregyháza 3–15. Oázis SC Budapest–Hódmezővásárhelyi VSC 6–10. Ceglédi VSE–Váci VSE 19–9. Legrand Szentesi VK–Budafóka XXII. ker. SE 18–5. Korábban lejátszották: PannErgy MVSC Miskolc–Szegedi Vízilabda Suli 16–1.

Az állás tíz forduló után. Gyermek korcsoport: 1. PannErgy MVSC Miskolc 28, 2. Swietelsky-Békéscsaba 27, 3. Legrand Szentesi VK 26, 4. Ceglédi VSE 21, 5. Angyalföldi Sportiskola DSE 18, 6. Budafóka XXII. ker. SE 18, 7. Aqua SE Nyíregyháza 15, 8. Hódmezővásárhely VSC 12, 9. Oázis SC Budapest 6, 10. Váci VSE 6, 11. Szegedi Vízilabda Suli 3, 12. Polo Academy SC Budapest 0. (Azonos pontszám esetén a gólkülönbség dönt.)

Angyalföldi Sportiskola DSE–Swietelsky-Békéscsaba 11–14 (2–3, 4–5, 2–2, 3–4)

Országos vízilabda-bajnokság, A2 Keleti csoport, alapszakasz, serdülők, Budapest. V.: Lénárt György, Füzesi Zsolt. Angyalföld: Takács – Krkelics 5 (2), Bánhegyi 1, Tőgyi, Tanyay 1, Kopácsi 1, Halász 2 (1). Cs.: R. Horváth P. 1, Fabu, Trimmel, Szabó E., Beke, Bakondi. Edző: Schneider Krisztián. Békéscsaba: Krizsán – Szatmári L. 3 (1), Bazsó 1, Pojendán, Pónya O. 1, Pallag 2 (1), Csüllög. Cs.: Beregszászi (kapus), Zimbran, Korcsok N. 4, Suhajda Z. 2, Szathmáry Zs. 1. Edző: Zsilák László. Gól emberelőnyből: 7/1, ill. 8/5. Büntetők: 3/3, ill. 2/2. Kipontozódott: Pojendán.

Az első gólt leszámítva végig csapatunknál volt az előny, hol egy, hol két góllal vezettünk. A finisben 9–11 után egálra alakították a mérkőzést a fővárosiak, ám az utolsó három gól a mieink nevéhez fűződik, Pallag Nándor kettő (büntetőből és emberelőnyből), valamint Szathmáry Zsombor egy akcióból esett találatával a csapat behúzta az értékes három pontot.

Zsilák László: – A mérkőzés nagy részében nem volt átütő erő a csapatban, sok volt a hiba, de az látszott a társaságon, hogy nagyon akarja a győzelmet. Ellenfelünk üldözött bennünket, időnként utol is ért, saját magunknak nehezítettük meg a mérkőzést. De végül kikapartuk a gesztenyét, megvan a nagyon fontos győzelem, ha nem is a legszebb játékkal. Annak örülök, hogy legyőztük otthonában az angyalföldi gárdát, no meg annak is, hogy emberelőnykihasználásban és távoli lövésekben hétről hétre javul a csapat teljesítménye.

További eredmények. Serdülők: Ceglédi VSE–Váci VSE 28–6. Oázis SC Budapest–Hódmezővásárhelyi VSC 14–8. Polo Academy SC Budapest–Aqua SE Nyíregyháza 6–21. Legrand Szentesi VK–Budafóka XXII. ker. SE 18–3. Korábban lejátszották: PannErgy MVSC Miskolc–Szegedi Vízilabda Suli 18–11.

Az állás tíz forduló után. Serdülők: 1. PannErgy MVSC Miskolc 30, 2. Ceglédi VSE 27, 3. Legrand Szentesi VK 24, 4. Swietelsky-Békéscsaba 21, 5. Aqua SE Nyíregyháza 20, 6. Szegedi Vízipóló Suli 16, 7. Oázis SC Budapest 15, 8. Váci VSE 12, 9. Angyalföldi Sportiskola DSE 6, 10. Hódmezővásárhelyi VSC 6, 11. Budafóka XXII. ker. SE 3, 12. Polo Academy Sport Club Budapest 0. (Azonos pontszám esetén a gólkülönbség dönt.)

Angyalföldi Sportiskola DSE–Swietelsky-Békéscsaba 12–8 (6–1, 2–3, 0–2, 4–2)

Országos vízilabda-bajnokság, A2 Keleti csoport, alapszakasz, ifjúságiak, Budapest. V.: Füzesi Zsolt, Jancsecz György. Angyalföld: Buzogány – Maczó 2 (1), Orosz H. 1, Temesvári, Balla 2, Siptár, Haupert 4 (1). Cs.: Szalay, Balogh D., Akulov, Keszely 2, Gyarmati 1. Edző: Vankó Gábor, Tábori Dániel. Békéscsaba: Korcsok P. – Budai, Szatmári L. 1, Szanyi 1, Pojendán, Hajdu A. 1, Pallag 4. Cs.: Beregszászi (kapus), Szathmáry Zs., Pónya O., Surányi, Sajtos 1. Edző: Ajtai Miklós. Gól emberelőnyből: 5/3, ill. 6/3. Büntetők: 2/2, ill. 0/0.

A második negyed elejére, 7–1-es hazai vezetésnél eldőlt a találkozó és a pontok sorsa.

Ajtai Miklós: – Már előre láttuk, hogy a három csapatunk közül nekünk lesz a legnehezebb dolgunk, ugyanis az ASI ebben az ifjúsági mezőnyben az egyik legjobb. Nagyon jól küzdöttek a fiatalok, akár pontot is szerezhettünk volna, ugyanis sokáig partiban voltunk ellenfelünkkel. A mutatott játék jó előjel a jövő heti alapszakasz és évzáró találkozó előtt, ahol remélem, már három ponttal zárják ifistáink is a napot.

További eredmények. Ifjúságiak: Polo Academy SC Budapest–Aqua SE Nyíregyháza 6–5. Ceglédi VSE–Váci VSE 24–1. Oázis SC Budapest–Hódmezővásárhelyi VSC 26–6. Legrand Szentesi VK–Budafóka XXII. ker. SE 21–1. Korábban lejátszották: PannErgy MVSC Miskolc–Szegedi Vízilabda Suli 22–13.

Az állás tíz forduló után. Ifjúságiak: 1. Legrand Szentesi VK 27, 2. Ceglédi VSE 27, 3. Oázis SC Budapest 24, 4. PannErgy MVSC Miskolc 21, 5. Angyalföldi Sportiskola DSE 21, 6. Swietelsky-Békéscsaba 15, 7. Polo Academy SC Budapest 14, 8. Szegedi Vízilabda Suli 12, 9. Aqua SE Nyíregyháza 9, 10. Budafóka XXII. ker. SE 4, 11. Hódmezővásárhely VSC 3, 12. Váci VSE 3. (Azonos pontszám esetén a gólkülönbség dönt.)

December első hétvégéjén öt mérkőzésen szoríthatunk fiataljainknak

December első hétvégéjén öt mérkőzés erejéig ugranak vízbe utánpóláskorú vízilabdázóink. Szombaton a gyermek III. korosztályosok, másnap az országos bajnokságban szereplők.

Gyermek III. korosztályosaink Hódmezővásárhelyre utaznak, hogy a Délkeleti területi nemzetközi vidékbajnokság negyedik (7–8. forduló) körében bizonyítsanak. A Gyarmati Dezső Sportuszodában kilenc meccsre kerül sor szombaton, a mieink a Szolnokkal és a Csongráddal mérkőznek meg.

A program. December 2., szombat, 9.00 óra: Legrand Szentesi VK–Hódmezővásárhelyi VSC. 10.00: Szegedi Vízipóló Suli–Invictus SC. 11.00: Legrand Szentesi VK–Csongrádi VVSE. 12.00: Szolnoki Dózsa–Csabai Csirkefogók VK. 13.00: Invictus SC–Spartak-Patent Subotica (szerb). 14.00: Szegedi Vízipóló Suli–Kecskeméti Sportiskola. 15.00: Csabai Csirkefogók VK–Csongrádi VVSE. 16.00: Szolnoki Dózsa–Kecskeméti Sportiskola. 17.00: Spartak-Patent Subotica–Hódmezővásárhelyi VSC.

Az állás hat forduló után: 1. Spartak-Patent Subotica 18, 2. Szolnoki Dózsa 15, 3. Csabai Csirkefogók VK 10, 4. Hódmezővásárhelyi VSC 10, 5. Legrand Szentesi VK 9, 6. Szegedi Vízipóló Suli 9, 7. Csongrádi VVSE 3, 8. Kecskeméti Sportiskola 3, 9. Invictus SC 0. (Azonos pontszám esetén a gólkülönbség dönt.

Az országos utánpótlás-bajnokság A2-es csoportjában az alapszakasz utolsó előtti fordulóját rendezik meg. A jó helyzetben lévő három csapatunk ismét egy erős ellenféllel, az Angyalföldi Sportiskola DSE csapatával találkozik, mégpedig a fővárosban, a III. ker. TVE uszodájában. A két fiatalabb korosztályban a tabellán előkelőbb helyen tanyáznak a békéscsabaiak, az ifjúságiaknál a vendéglátók éppen a mienk előtt állnak három pont előnnyel. Most lehet beelőzni. Ezekre az összecsapásokra egyébként későn délután, este kerül sor.

A program. Gyermek korcsoport. December 3., vasárnap, 10.00 óra: Polo Academy SC Budapest–Aqua SE Nyíregyháza. 10.00: Oázis SC Budapest–Hódmezővásárhelyi VSC. 11.15: Ceglédi VSE–Váci VSE. 15.15: Legrand Szentesi VK–Budafóka XXII. ker. SE. 16.00: Angyalföldi Sportiskola DSE–Swietelsky-Békéscsaba (jv.: Jancsecz György, Lénárt György). A PannErgy MVSC Miskolc–Szegedi Vízilabda Suli mérkőzést korábban lejátszották, az eredmény: 16–1 volt.)

Az állás kilenc forduló után. Gyermek korcsoport: 1. PannErgy MVSC Miskolc 28, 2. Swietelsky-Békéscsaba 24, 3. Legrand Szentesi VK 23, 4. Ceglédi VSE 18, 5. Budafóka XXII. ker. SE 18, 6. Angyalföldi Sportiskola DSE 18, 7. Aqua SE Nyíregyháza 12, 8. Hódmezővásárhely VSC 9, 9. Váci VSE 6, 10. Oázis SC Budapest 6, 11. Szegedi Vízilabda Suli 3, 12. Polo Academy SC Budapest 0. (Azonos pontszám esetén a gólkülönbség dönt.)

Serdülők. December 3., vasárnap, 10.00 óra: Ceglédi VSE–Váci VSE. 11.15: Oázis SC Budapest–Hódmezővásárhelyi VSC. 13.00: Polo Academy SC Budapest–Aqua SE Nyíregyháza. 14.00: Legrand Szentesi VK–Budafóka XXII. ker. SE. 17.30: Angyalföldi Sportiskola DSE–Swietelsky-Békéscsaba (jv.: Lénárt György, Füzesi Zsolt). A PannErgy MVSC Miskolc–Szegedi Vízilabda Suli mérkőzést korábban lejátszották, az eredmény: 18–11 volt.)

Az állás kilenc forduló után. Serdülők: 1. PannErgy MVSC Miskolc 30, 2. Ceglédi VSE 24, 3. Legrand Szentesi VK 21, 4. Swietelsky-Békéscsaba 18, 5. Aqua SE Nyíregyháza 17, 6. Szegedi Vízipóló Suli 16, 7. Oázis SC Budapest 12, 8. Váci VSE 12, 9. Angyalföldi Sportiskola DSE 6, 10. Hódmezővásárhelyi VSC 6, 11. Budafóka XXII. ker. SE 3, 12. Polo Academy Sport Club Budapest 0. (Azonos pontszám esetén a gólkülönbség dönt.)

Ifjúságiak. December 3., vasárnap, 11.30 óra: Polo Academy SC Budapest–Aqua SE Nyíregyháza. 12.30: Ceglédi VSE–Váci VSE. 12.30: Oázis SC Budapest–Hódmezővásárhelyi VSC. 14.30: Angyalföldi Sportiskola DSE–Swietelsky-Békéscsaba (jv.: Füzesi Zsolt, Jancsecz György). 16.30: Legrand Szentesi VK–Budafóka XXII. ker. SE. A PannErgy MVSC Miskolc–Szegedi Vízilabda Suli mérkőzést korábban lejátszották, az eredmény: 22–13 volt.)

Az állás kilenc forduló után. Ifjúságiak: 1. Legrand Szentesi VK 24, 2. Ceglédi VSE 24, 3. PannErgy MVSC Miskolc 21, 4. Oázis SC Budapest 21, 5. Angyalföldi Sportiskola DSE 18, 6. Swietelsky-Békéscsaba 15, 7. Szegedi Vízilabda Suli 12, 8. Polo Academy SC Budapest 11, 9. Aqua SE Nyíregyháza 9, 10. Budafóka XXII. ker. SE 4, 11. Hódmezővásárhely VSC 3, 12. Váci VSE 3. (Azonos pontszám esetén a gólkülönbség dönt.)

Háromból kettőt behúztak csapataink az Oázis SC-vel szemben

Címlapképünkön Szathmáry Zsombor, aki a serdülők mérkőzésén nemcsak jól védekezett, hanem két góllal is hozzájárult a csapat mai győzelméhez – fotó: Such Tamás

Újabb „nagy falat” várt az országos utánpótlás-bajnokságban szereplő csapatainkra, nevezetesen az Oázis SC Budapest triója. Fiataljaink pályaválasztóként igyekeztek kihasználni a lehetőséget, amely a serdülő és gyermek korosztályúaknak sikerült is, ám az ifjúságiak összecsapásán fejet kellett hajtaniuk fővárosi ellenfelük előtt. Ám a begyűjtött hat pont jó alap lehet ahhoz, hogy a jövő évi folytatásban akár a felsőházban folytathassa klubunk a 2023–24. évi országos A2-es bajnokságot.

Swietelsky-Békéscsaba–Oázis SC Budapest 15–8 (7–1, 3–1, 4–1, 1–5)

Országos vízilabda-bajnokság, A2 Keleti csoport, alapszakasz, gyermek korcsoport, Békéscsaba. V.: Pásztor Antal, Orosz László. Békéscsaba: Gyuricza – Korcsok N., Suhajda Z. 3, Orosz R. 4 (1), Such, Zimbran 2 (1), Nánási 2. Cs.: Kabai (kapus), Puha Z., Laurinyecz 2 (1), Orosz B. 2, Machlik, Czupper, Plavecz. Edző: Fodor Ádám. Oázis SC: Mihálszky – Jakab Cs. 1, Wágner 2, Harmati, Labai 3 (2), Hevesi, Kalmár 1. Cs.: Molnár (kapus), Jurnyik 1, Tóth B., Maruzs. Edző: Ádám Zsolt. Gól emberelőnyből: 4/3, ill. 5/1. Büntetők: 4/3, ill. 2/2. Kipontozódott: Hevesi.

Az első negyedben erősdemonstrációt tartott csapatunk, a 7–1-es sorozattal hamar tudtára adta ellenfelének, hogy a mai napon itthon akarják tartani a három pontot.

Fodor Ádám: – A mérkőzés előtt arról beszélgettem a gyerekekkel, hogy a papírforma alapján bőven nekünk áll a zászló, de azért vegyék komolyan a meccset. Tény, szépen menetelt a csapat, de azért mégis úgy láttam, hogy ebbe a találkozóba nem tudott teljesen belepörögni a társaság. Elöl és hátul is lehetett volna nagyobb a pontosság, a negyedik negyedben pedig kissé megállt a csapat, amikor a cseresor kapott több lehetőséget. Azért a legfontosabb a három pont begyűjtése volt, ami elengedhetetlen ahhoz, hogy a felsőházba kerüljünk a rájátszásban. Persze, ahhoz még a hátralévő két fordulóban ki kell kaparni a gesztenyét.

További eredmények. Gyermek korcsoport: Váci VSE–PannErgy MVSC Miskolc 1–22. Hódmezővásárhely VSC–Ceglédi VSE 4–19. Budafóka XXII. ker. SE–Aqua SE Nyíregyháza 15–7. Szegedi Vízilabda Suli–Legrand Szentesi VK 4–16. Angyalföldi Sportiskola DSE–Polo Academy SC Budapest 17–8.

Az állás kilenc forduló után. Gyermek korcsoport: 1. PannErgy MVSC Miskolc 28, 2. Swietelsky-Békéscsaba 24, 3. Legrand Szentesi VK 23, 4. Ceglédi VSE 18, 5. Budafóka XXII. ker. SE 18, 6. Angyalföldi Sportiskola DSE 18, 7. Aqua SE Nyíregyháza 12, 8. Hódmezővásárhely VSC 9, 9. Váci VSE 6, 10. Oázis SC Budapest 6, 11. Szegedi Vízilabda Suli 3, 12. Polo Academy SC Budapest 0. (Azonos pontszám esetén a gólkülönbség dönt. A tabellában már szerepel a 10. fordulóból előrehozott PannErgy MVSC Miskolc–Szegedi Vízilabda Suli mérkőzés eredmény, ami 16–1 volt.)

Swietelsky-Békéscsaba–Oázis SC Budapest 9–7 (3–1, 2–3, 2–1, 2–2)

Országos vízilabda-bajnokság, A2 Keleti csoport, alapszakasz, serdülők, Békéscsaba. V.: Orosz László, Juhász Tibor. Békéscsaba: Gyuricza – Bazsó, Szathmáry Zs. 2, Nagy Á., Pojendán 2, Pallag, Csüllög. Cs.: Zimbran, Korcsok N. 1, Suhajda Z. 3, Szatmári L. 1, Pónya O., Fölker. Edző: Zsilák László. Oázis SC: Gőz – Kolozsi 1, Stribik 1, Arányi, Szabó M. 3 (1), Dobai, Hoffer 2. Cs.: Kiss L. (kapus), Mikó, Meyer, Ipacs. Edző: Ádám Zsolt. Gól emberelőnyből: 7/5, ill. 7/2. Büntetők: 0/0, ill. 1/1.

Az első gól a vendégek nevéhez fűződik, ám ezt követően átvette a vezetést csapatunk. A vendégek időnként egálra hozták a mérkőzést, de beelőzni nem tudtak. Hét–hét után azonban már csak csabai gól született, előbb Suhajda Zoltán, majd a lefújás előtt fél perccel Korcsok Nándor talált be a fővárosiak kapujába.

Zsilák László: – Nagy előnynek bizonyult, hogy a mérkőzés folyamán nem nekünk kellett az eredmény után futnunk, hanem ellenfelünknek. Bár többször is feljöttek ikszre, de a csapat jól tudta kezelni a helyzetet. A kevés gól is mutatja: jól védekezett a gárda, de amúgy is jellemző a mieinkre ebben a korosztályban, hogy kevésgólos meccseket játszunk. A finisben két gyermek korosztályú fiatalunk, Suhajda Zoltán és Korcsok Nándor jókor volt jó helyen, és ők tették fel az i-re a pontot. Biztató mindkettőjük játéka a jövőre nézve.

További eredmények. Serdülők: Váci VSE–PannErgy MVSC Miskolc 8–27. Hódmezővásárhely VSC–Ceglédi VSE 8–21. Angyalföldi Sportiskola DSE–Polo Academy SC Budapest 26–8. Szegedi Vízilabda Suli–Legrand Szentesi VK 8–18. Budafóka XXII. ker. SE–Aqua SE Nyíregyháza 8–17.

Az állás kilenc forduló után. Serdülők: 1. PannErgy MVSC Miskolc 30, 2. Ceglédi VSE 24, 3. Legrand Szentesi VK 21, 4. Swietelsky-Békéscsaba 18, 5. Aqua SE Nyíregyháza 17, 6. Szegedi Vízipóló Suli 16, 7. Oázis SC Budapest 12, 8. Váci VSE 12, 9. Angyalföldi Sportiskola DSE 6, 10. Hódmezővásárhelyi VSC 6, 11. Budafóka XXII. ker. SE 3, 12. Polo Academy Sport Club Budapest 0. (Azonos pontszám esetén a gólkülönbség dönt. A tabellában már szerepel a 10. fordulóból előrehozott PannErgy MVSC Miskolc–Szegedi Vízilabda Suli mérkőzés eredmény, ami 18–11 volt.)

Swietelsky-Békéscsaba–Oázis SC Budapest 9–16 (1–4, 1–4, 3–3, 4–5)

Országos vízilabda-bajnokság, A2 Keleti csoport, alapszakasz, ifjúságiak, Békéscsaba. V.: Juhász Tibor, Pásztor Antal. Békéscsaba: Korcsok P. – Budai 2, Szathmáry Zs., Szatmári L. 3, Szanyi 1, Hajdu A. 1, Pallag 1. Cs.: Pónya O., Bazsó, Fölker 1, Pojendán, Tasnádi. Edző: Ajtai Miklós. Oázis SC: Szotta – Jakab L. 8 (2), Poór 1, Kölcze 2, Márkus 1, Kikindai 1, Psenkó. Cs.: Gőz (kapus), Arányi, Stribik 1, Kolozsi, Kocsis, Csomortány 1, Szalay 1. Edző: Szabó Gábor. Gól emberelőnyből: 5/1, ill. 9/2. Büntetők: 0/0, ill. 2/2. Kipontozódott: Szanyi.

Ezen a mérkőzésen a vendégek tartottak erődemonstrációt, 1–8 után már csak arra maradt ereje ifjúsági csapatunknak, hogy ne növekedjen tovább a fővárosiak előnye.

Ajtai Miklós: – Tudtam, hogy az ifjúsági csapatunkra vár a legnehezebb feladat ezen a hétvégén. Annál is inkább, mert nálunk több valós ifista sérült, beteg, vagy éppen eltiltás alatt áll. Ezért nem is tudtunk maximumon játszani. A héten igyekeztünk felkészülni az Oázis együttesére és különösen Jakab Leventére, ám ez végül nem sikerült, amit alátámaszt a nyolc dobott gólja. Ellenfelünk fizikálisan is fölénk nőtt, náluk az ifjúságiak nagyon erősek voltak a mi kisebb termetű és súlyú, döntően serdülő korú pólósainkkal szemben. El kell ismerni, ennyivel jobbak voltak ma nálunk.

További eredmények. Ifjúságiak: Váci VSE–PannErgy MVSC Miskolc 2–25. Hódmezővásárhely VSC–Ceglédi VSE 7–15. Angyalföldi Sportiskola DSE–Polo Academy SC Budapest 27–14. Szegedi Vízilabda Suli–Legrand Szentesi VK 6–13. Budafóka XXII. ker. SE–Aqua SE Nyíregyháza 9–13.

Az állás kilenc forduló után. Ifjúságiak: 1. Legrand Szentesi VK 24, 2. Ceglédi VSE 24, 3. PannErgy MVSC Miskolc 21, 4. Oázis SC Budapest 21, 5. Angyalföldi Sportiskola DSE 18, 6. Swietelsky-Békéscsaba 15, 7. Szegedi Vízilabda Suli 12, 8. Polo Academy SC Budapest 11, 9. Aqua SE Nyíregyháza 9, 10. Budafóka XXII. ker. SE 4, 11. Hódmezővásárhely VSC 3, 12. Váci VSE 3. (Azonos pontszám esetén a gólkülönbség dönt. A tabellában már szerepel a 10. fordulóból előrehozott PannErgy MVSC Miskolc–Szegedi Vízilabda Suli mérkőzés eredmény, ami 22–13 volt.)

Újabb izgalmas meccsek várhatók a békéscsabai Árpád fürdőben az országos utánpótlás-bajnokság kilencedik fordulójában

Mozgalmas hétvége vár utánpótláscsapatainkra, ám ezúttal a vidékbajnokságban szerepelő két egységünk idegenben kap bizonyítási lehetőséget, míg az országosban viaskodó triónk hazai környezetben igyekszik javítani az elmúlt két forduló bukdácsolásán.

Gyermek I. korcsoportosaink szombaton Mórahalom felé veszik az irányt, ahol a Délkeleti Zöld csoportosok harmadik körét, az 5-6. fordulót rendezik meg. Fiataljaink ifj. Kádár József és Szabó Nándor bíráskodása mellett az Invictus, majd az Újszilvás együttesével találkoznak.

A program. November 25., szombat, 10.00 óra: Sugovica VSE, Baja–Mórahalom VSK II. 11.15: Csabai Csirkefogók VK–Invictus SC. 12.30: Sugovica VSE, Baja–Újszilvás KSE. 13.45: Erzsébeti SMTK, Budapest–Invictus SC. 15.00: Újszilvás KSE–Csabai Csirkefogók VK. 16.15: Erzsébeti SMTK, Budapest–Mórahalom VSKؘ II.

Az állás négy forduló után: 1. Mórahalom VSKؘ II. 12, 2. Csabai Csirkefogók VK 9, 3. Invictus SC 6, 4. Újszilvás KSE 4, 4. Erzsébeti SMTK, Budapest 4, 6. Sugovica VSE, Baja 0. (Azonos pontszám esetén a gólkülönbség rangsorol.)

A Délkeleti Baby vidékbajnokságban is a harmadik kört (5-6. forduló) rendezik meg szombaton. Az eseménynek Kecskemét lesz a házigazdája, gyulai fiókcsapatunk a Mórahalommal és a házigazdákkal találkozik.

A program. November 25., szombat, 12.30 óra: Hódmezővásárhelyi VSC–Kecskeméti Sportiskola I. 13.20: Legrand Szentesi VK–Mórahalom VSK. 14.10: Szolnoki Dózsa–Hódmezővásárhelyi VSC. 15.00: Mórahalom VSK–Gyulai VK. 15.50: Kecskeméti Sportiskola II.–Szegedi Vízipóló Suli. 16.40: Legrand Szentesi VK–Szolnoki Dózsa. 17.30: Szegedi Vízipóló Suli–Csongrádi VVSE. 18.20: Gyulai VK–Kecskeméti Sportiskola I. 19.10: Csongrádi VVSE–Kecskeméti Sportiskola II.

Az országos utánpótlás-bajnokságban csapataink számára már alig lesz könnyű ellenfél az idei hátralévő fordulókban. E hétvégén is egy markáns trió érkezik a Viharsarokba, nevezetesen az Oázis SC Budapest együttese. Fiataljainknak ki kell tenniük magukért, ha nem csupán három ponttal szeretnék zárni a vasárnapot. Talán ismét a gyermek korcsoportos gárdánknak lesz a könnyebb feladata, hiszen jóval eredményesebben szerepeltek vasárnapi ellenfelüknél az eddigi fordulókban, a két idősebb korosztályú egyletek pedig eddig közel azonos mérleggel szerepelnek nyolc forduló után.

A program. Gyermek korcsoport. November 26., vasárnap, 10.00 óra: Váci VSE–PannErgy MVSC Miskolc. 11.00: Swietelsky-Békéscsaba–Oázis SC Budapest (jv.: Pásztor Antal, Orosz László). 11.00: Hódmezővásárhely VSC–Ceglédi VSE. 14.30: Budafóka XXII. ker. SE–Aqua SE Nyíregyháza. 15.15: Szegedi Vízilabda Suli–Legrand Szentesi VK. 16.00: Angyalföldi Sportiskola DSE–Polo Academy SC Budapest.

Az állás nyolc forduló után. Gyermek korcsoport: 1. PannErgy MVSC Miskolc 25, 2. Swietelsky-Békéscsaba 21, 3. Legrand Szentesi VK 20, 4. Ceglédi VSE 15, 5. Budafóka XXII. ker. SE 15, 6. Angyalföldi Sportiskola DSE 15, 7. Aqua SE Nyíregyháza 12, 8. Hódmezővásárhely VSC 9, 9. Váci VSE 6, 10. Oázis SC Budapest 6, 11. Szegedi Vízilabda Suli 3, 12. Polo Academy SC Budapest 0. (Azonos pontszám esetén a gólkülönbség dönt. A tabellában már szerepel a 10. fordulóból előrehozott PannErgy MVSC Miskolc–Szegedi Vízilabda Suli mérkőzés eredmény, ami 16–1 volt.)

Serdülők. November 26., vasárnap, 11.15 óra: Váci VSE–PannErgy MVSC Miskolc. 12.15: Swietelsky-Békéscsaba–Oázis SC Budapest (jv.: Orosz László, Juhász Tibor). 12.30: Hódmezővásárhely VSC–Ceglédi VSE. 14.00: Szegedi Vízilabda Suli–Legrand Szentesi VK. 16.00: Budafóka XXII. ker. SE–Aqua SE Nyíregyháza. 17.30: Angyalföldi Sportiskola DSE–Polo Academy SC Budapest.

Az állás nyolc forduló után. Serdülők: 1. PannErgy MVSC Miskolc 27, 2. Ceglédi VSE 21, 3. Legrand Szentesi VK 18, 4. Szegedi Vízipóló Suli 16, 5. Swietelsky-Békéscsaba 15, 6. Aqua SE Nyíregyháza 14, 7. Oázis SC Budapest 12, 8. Váci VSE 12, 9. Hódmezővásárhelyi VSC 6, 10. Angyalföldi Sportiskola DSE 3, 11. Budafóka XXII. ker. SE 3, 12. Polo Academy Sport Club Budapest 0. (Azonos pontszám esetén a gólkülönbség dönt. A tabellában már szerepel a 10. fordulóból előrehozott PannErgy MVSC Miskolc–Szegedi Vízilabda Suli mérkőzés eredmény, ami 18–11 volt.)

Ifjúságiak. November 26., vasárnap, 12.30 óra: Váci VSE–PannErgy MVSC Miskolc. 13.30: Swietelsky-Békéscsaba–Oázis SC Budapest (jv.: Juhász Tibor, Pásztor Antal). 14.00: Hódmezővásárhely VSC–Ceglédi VSE. 14.30: Angyalföldi Sportiskola DSE–Polo Academy SC Budapest. 16.30: Szegedi Vízilabda Suli–Legrand Szentesi VK. 17.30: Budafóka XXII. ker. SE–Aqua SE Nyíregyháza.

Az állás nyolc forduló után. Ifjúságiak: 1. Legrand Szentesi VK 21, 2. Ceglédi VSE 21, 3. PannErgy MVSC Miskolc 18, 4. Oázis SC Budapest 18, 5. Angyalföldi Sportiskola DSE 15, 6. Swietelsky-Békéscsaba 15, 7. Szegedi Vízilabda Suli 12, 8. Polo Academy SC Budapest 11, 9. Aqua SE Nyíregyháza 6, 10. Budafóka XXII. ker. SE 4, 11. Váci VSE 3, 12. Hódmezővásárhely VSC 3. (Azonos pontszám esetén a gólkülönbség dönt. A tabellában már szerepel a 10. fordulóból előrehozott PannErgy MVSC Miskolc–Szegedi Vízilabda Suli mérkőzés eredmény, ami 22–13 volt.)