ímkézett bejegyzés

Kisebb-nagyobb mozgás volt a tabellákon a nélkülünk lezajlott a hétvégi országos utánpótlás-bajnoki fordulókban

Dupla forduló vár csapatainkra ezen a hétvégén, szombaton a Sopron ellen játszanak fiataljaink. Az odavágón gyermek együttesünk (a felvételen srácok egy csoportja Sopronban a kispadon) nagy fölénnyel nyert 21–3-ra, várhatóan hazai környezetben sem izzasztják meg őket a távolról érkező vendégek – fotó: Such Tamás

Ismét egy olyan hétvégén vagyunk túl, amikor az országos utánpótlás-bajnokságban szereplő három egyletünk nem ugrott medencébe a bajnoki pontokért, ugyanis „pihenőnapos” volt.

Ám ettől függetlenül az A2 osztály rájátszásban a többi gárda egymásnak feszült. Ugyanakkor május középső hétvégéjén kettős forduló vár fiataljainkra, hiszen szombaton pótolják a korábbról elhalasztott soproniak elleni derbit, vasárnap pedig a soros Cegléd elleni mérkőzésekre kerül sor. Mindkét eseménysort hazai környezetben, a békéscsabai Árpád fürdően rendezik meg.

Az elmúlt hétvégi eredményeket látva kissé át is rendeződtek a tabellák. De nézzük, milyen eredmények születtek a nélkülünk lezajlott május 11-ei fordulóban!

Gyermek korosztály: Ceglédi VSE–Váci VSE 12–12 – szétlövéssel 17–16. Aqua Sportegyesület Nyíregyháza–Csongrádi VVSE 8–20. Soproni VSE–Genesys OSC Újbuda11 3–29. Kanizsa VSE Nagykanizsa–III. Ker. TTVE Budapest 12–8.

Az állás a 7–16. helyért az alapszakaszból hozott pontokkal. Gyermek korcsoport: 1. Csongrádi VVSE 39, 2. Aqua Sportegyesület Nyíregyháza 38, 3. Tatabányai VSE 31, 4. Genesys OSC Újbuda11 22, 5. Békésút-Békéscsaba 21, 6. Váci VSE 16, 7. Ceglédi VSE 14, 8. Kanizsa VSE Nagykanizsa 10, 9. Soproni VSE 9, 10. III. Ker. TTVE Budapest 6.

Serdülő korosztály: Ceglédi VSE–Váci VSE 9–8. Aqua Sportegyesület Nyíregyháza–Csongrádi VVSE 10–15. Soproni VSE–Genesys OSC Újbuda11 14–6. Kanizsa VSE Nagykanizsa–III. Ker. TTVE Budapest 16–6.

Az állás a 7–16. helyért az alapszakaszból hozott pontokkal. Serdülők: 1. Kanizsa VSE Nagykanizsa 45, 2. Ceglédi VSE 32, 3. Békésút-Békéscsaba 26, 4. Genesys OSC Újbuda11 22, 5. Csongrádi VVSE 21, 6. Soproni VSE 18, 7. Váci VSE 17, 8. Tatabányai VSE 13, 9. III. Ker. TTVE Budapest 12, 10. Aqua Sportegyesület Nyíregyháza 0.

Ifjúságiak: Ceglédi VSE–Váci VSE 18–8. Aqua Sportegyesület Nyíregyháza–Csongrádi VVSE 17–7. Soproni VSE–Genesys OSC Újbuda11 14–13. Kanizsa VSE Nagykanizsa–III. Ker. TTVE Budapest 9–3.

Az állás a 7–16. helyért az alapszakaszból hozott pontokkal. Ifjúságiak: 1. Tatabányai VSE 39, 2. Kanizsa VSE Nagykanizsa 39, 3. Ceglédi VSE 27, 4. Genesys OSC Újbuda11 24, 5. III. Ker. TTVE Budapest 24, 6. Aqua Sportegyesület Nyíregyháza 18, 7. Soproni VSE 18, 8. Békésút-Békéscsaba 12, 9. Váci VSE 9, 10. Csongrádi VVSE 0.

Gyermek „négyeseink” a nyolcadik helyen zárták a rájátszást

Csapó Ákos (fehér sapkában) mindkét találkozón kétszer volt eredményes, nem rajta múlt, hogy fiatal csapatunknak nem sikerült győzelemmel zárni a rájátszást – fotó: Balázs Lajos

A gyermek IV. korosztályosok idei Délkeleti területi nemzetközi vidékbajnokságában az egynapos rájátszáshoz érkeztek a csapatok. A nyolc együttes az alapszakaszban elért helyezése alapján volt jogosult az alsó-, illetve felsőházi játékra. A gyulai fiataljaink, lévén az alapszakaszban a nyolcadik helyen zártak, így a végjátékban az alsóházban az 5–8. helyért csatázhattak Kecskeméten.

Gyulai VK–Partizán Marosvásárhely (román) 4–5 (2–2, 1–2, 1–1, 0–0)

Délkeleti területi nemzetközi vidékbajnokság, gyermek IV. korosztály, rájátszás, mérkőzés az 5–8. helyért, Kecskemét. V.: Böszörményi Norbert. Gyula: Lipták – Mórocz, Restye B., Orosz B., Csapó 2 (1), Matei, Szabó M. 2. Cs.: Súr, Geszner. Edző: Katona Péter. Gól emberelőnyből: 11/1, ill. 3/0. Büntetők: 2/1, ill. 4/4. Kipontozódott: Decean, Harapascu, Filimon.

Gyulai VK–Kecskeméti Junior 3–4 (1–1, 0–2, 0–0, 2–1)

Délkeleti területi nemzetközi vidékbajnokság, gyermek IV. korosztály, rájátszás, mérkőzés a 7. helyért, Kecskemét. V.: ifj. Kádár József. Gyula: Lipták – Mórocz, Restye B. 1, Súr, Matei, Geszner, Szabó M. Cs.: Orosz B., Csapó 2 (2), Szaszák. Edző: Katona Péter. Gól emberelőnyből: 4/0, ill. 2/1. Büntetők: 2/2, ill. 4/0.

Ezzel a két szoros csatában elvesztett mérkőzéssel fiatal csapatunk a nyolcadik helyen zárta az idei bajnokságot.

Katona Péter: – A zárófelvonás igaziból egy helyosztó volt, ennek szellemében készítettem föl a gyerekeket, ugyanis itt akár három helyet is előre lehetett volna ugrani. Bár két vereséggel zártunk, nem lehetek elégedetlen a gyerekekkel, ugyanis a küzdeni akarás maximálisan megvolt, hátul szervezetten játszott a csapat. Hiányérzetem csak azért lehet, mert mindkétszer egy-egy góllal maradtunk alul ellenfeleinkkel szemben. Ha kevesebbet hibáztunk volna, akkor most előrébb zártuk volna a bajnokságot. Mindenesetre megköszönöm a srácok egész évi munkáját, az idei esztendőt leginkább az összeszoktatás, az új szabályok elsajátítása tette ki, jövőre már jöhet a finomhangolás.

További eredmények. Előmérkőzések az 1–4. helyért: Szolnoki Dózsa–Mórahalmi VSK 22–7. Szentesi VK Üdülőközpont–Szegedi Vízipóló Suli 12–7. Felsőházi döntők. Mérkőzés az 1–2. helyért: Szentesi VK Üdülőközpont–Szolnoki Dózsa 4—17. A 3–4. helyért: Mórahalmi VSK–Szegedi Vízipóló Suli 11–11 – szétlövéssel 12–14.

Alsóházi elődöntő az 5–8. helyért: Hódmezővásárhelyi VSC–Kecskeméti Junior 12–8. Alsóházi döntő az 5–6. helyért: Hódmezővásárhelyi VSC–Partizán Marosvásárhely 7–5.

A csabai nyitott uszodában folytatódik az OB II rájátszása

Négy mérkőzés vár csapatainkra ezen a hétvégén: az OB II-es felnőtt gárda hazai környezetben folytatja a rájátszást, a gyermek IV. korosztályosok pedig Kecskeméten, ahol ugyancsak a rájátszásra kerül sor.

Az OB II-es bajnokságban a rájátszás második fordulóját rendezik meg szombaton. A 21-24. helyért folyó csatározás során négy találkozót rendeznek – immár nyitott uszodai körülmények között – a békéscsabai Árpád fürdőben. A mieink ismét a soproniakkal találkoznak a visszavágó keretében, majd egy ismeretlen egylettel veszik föl a küzdelmet, nevezetesen a gödiekkel.

A program. Május 10., szombat, 11.00 óra: Gödi VE Vízilabda–Csepel VSE. 12.00: Békésút-Békéscsaba–SMAFC1860 Soproni Egyetem. 13.30: SMAFC1860 Soproni Egyetem–Csepel VSE. 14.30: Békésút-Békéscsaba–Gödi VE Vízilabda.

Az állás: 1. Békésút-Békéscsaba 6, 2. SMAFC1860 Soproni Egyetem 3, 3. Csepel VSE 3, 4. Gödi VE Vízilabda 0.

A gyermek IV. korosztályosok nyolc csapatánál az alapszakasz 14 fordulója során kialakult egy sorrend. Ez a nyolc egylet egy egyfordulós rájátszásban dönti el a végső helyezéseket Kecskeméten, ahol az első négy helyen állók 1—4., illetve 2–3. párosításban elődöntőznek, miként az alsóházbeliek, ahol az 5–8., illetve a 6–7. helyezettek ugyancsak elődöntőznek szombaton. A folytatásban a győztesek játszanak a végső sorrend kialakulásáért, vagyis az első helyért, a bronzért, illetve az 5., majd 7. helyért.

A program. Május 10., szombat, 10.00 óra: Hódmezővásárhelyi VSC–Kecskeméti Junior. 11.00: Partizán Marosvásárhely (román)–Gyulai VK. 12.00: Szolnoki Dózsa–Mórahalmi VSK. 13.00: Szentesi VK Üdülőközpont–Szegedi Vízipóló Suli. A döntőket 14 órától rendezik meg.

Ez volt az alapszakasz végeredménye: 1. Szolnoki Dózsa 42, 2. Szentesi VK Üdülőközpont 33, 3. Szegedi Vízipóló Suli 24, 4. Mórahalmi VSK 24, 5. Partizán Marosvásárhely 19, 6. Hódmezővásárhelyi VSC 16, 7. Kecskeméti Junior 6, 8. Gyulai VK 3. (Azonos pontszám esetén az egymás elleni mérleg, majd a gólkülönbség dönt.)

Országos utánpótlás-bajnokság: a 10. forduló eredményei

Május első hétvégéjén rendezték meg az országos utánpótlás-bajnokság rájátszásnak 10. fordulóját. A május 4-ére kisorsolt Békésút-Békéscsaba–Soproni VSE találkozót a vendégek kérésére május 17-ére halasztották. A többi mérkőzésre azonban sor került, így a tabellák is változtak. Ezúttal összesítjük a vasárnapi meccsek eredményeit és a rangsor változásait.

Eredmények. Gyermek korosztály: Váci VSE–III. Ker. TTVE Budapest 18–7. Csongrádi VVSE–Tatabányai VSE 14–7. Ceglédi VSE–Genesys OSC Újbuda11 6–12. Aqua Sportegyesület Nyíregyháza–Kanizsa VSE Nagykanizsa 15–7.

Az állás a 7–16. helyért az alapszakaszból hozott pontokkal. Gyermek korcsoport: 1. Aqua Sportegyesület Nyíregyháza 38, 2. Csongrádi VVSE 36, 3. Tatabányai VSE 31, 4. Békésút-Békéscsaba 21, 5. Genesys OSC Újbuda11 19, 6. Váci VSE 15, 7. Ceglédi VSE 12, 8. Soproni VSE 9, 9. Kanizsa VSE Nagykanizsa 7, 10. III. Ker. TTVE Budapest 6.

Serdülő korosztály: Váci VSE–III. Ker. TTVE Budapest 3–16. Csongrádi VVSE–Tatabányai VSE 10–7. Ceglédi VSE–Genesys OSC Újbuda11 9–7. Aqua Sportegyesület Nyíregyháza–Kanizsa VSE Nagykanizsa 6–16.

Az állás a 7–16. helyért az alapszakaszból hozott pontokkal. Serdülők: 1. Kanizsa VSE Nagykanizsa 42, 2. Ceglédi VSE 29, 3. Békésút-Békéscsaba 26, 4. Genesys OSC Újbuda11 22, 5. Csongrádi VVSE 18, 6. Váci VSE 17, 7. Soproni VSE 15, 8. Tatabányai VSE 13, 9. III. Ker. TTVE Budapest 12, 10. Aqua Sportegyesület Nyíregyháza 0.

Ifjúságiak: Váci VSE–III. Ker. TTVE Budapest 15–10. Csongrádi VVSE–Tatabányai VSE 9–23. Ceglédi VSE–Genesys OSC Újbuda11 9–5. Aqua Sportegyesület Nyíregyháza–Kanizsa VSE Nagykanizsa 1–6.

Az állás a 7–16. helyért az alapszakaszból hozott pontokkal. Ifjúságiak: 1. Tatabányai VSE 39, 2. Kanizsa VSE Nagykanizsa 36, 3. Genesys OSC Újbuda11 24, 4. III. Ker. TTVE Budapest 24, 5. Ceglédi VSE 24, 6. Aqua Sportegyesület Nyíregyháza 15, 7. Soproni VSE 15, 8. Békésút-Békéscsaba 12, 9. Váci VSE 9, 10. Csongrádi VVSE 0.

A szívvel, az akarással, a küzdeni tudással nem volt gond

Balogh Bence (szemben) mindkét mérkőzésen eredményes volt, a szabadkaiak ellen négyszer, a nagyváradiakkal szemben kétszer betalált az ellenfél kapujába – fotó: Such Tamás

Szentesen csobbantak vízbe Katona Péter edző gyermek III. korosztályosai, hogy a Délkeleti területi nemzetközi vidékbajnokság alapszakaszának záró fordulójában megkíséreljenek javítani eddigi mérlegükön. Nem sikerült, a két határainkon túli, szerb, illetve román gárda „túljárt” a mieink eszén, és elorozták a három-három pontot fiataljaink elől.

Csabai Csirkefogók VK–Spartak Patent c.o. Subotica, Szabadka (szerb) 8–17 (2–3, 0–6, 3–3, 3–5)

Délkeleti területi nemzetközi vidékbajnokság, gyermek III. korosztály, Piros csoport, Szentes. V.: László Gábor. Békéscsaba: Lipták – Balogh Cs. 3, Balogh B. 4 (2), Bereczky, Csendes P. 1, Popa, Tóth-Benedek. Cs.: Vandlik (kapus), Korcsok K., Puha Lara, Restye B., Szabó M., Geszner, Számfira Z. Edző: Katona Péter. Gól emberelőnyből: 8/3, ill. 11/5. Büntetők: 2/2, ill. 2/2. Kipontozódott: Csendes P.

Csabai Csirkefogók VK–Clubul Sportiv Muncipal Oradea, Nagyvárad (román) 3–12 (1–4, 0–1, 2–3, 0–4)

Délkeleti területi nemzetközi vidékbajnokság, gyermek III. korosztály, Piros csoport, Szentes. V.: László Gábor. Békéscsaba: Lipták – Balogh Cs., Balogh B. 2 (1), Bereczky, Csendes P., Popa, Tóth-Benedek. Cs.: Vandlik (kapus), Korcsok K. 1, Puha Lara, Restye B., Szabó M., Geszner, Számfira Z. Edző: Katona Péter. Gól emberelőnyből: 6/1, ill. 1/0. Büntetők: 2/1, ill. 2/1.

Katona Péter: – Az uszoda hiányon kívül is voltak nehézségeink, az iskolai szünetben, húsvétkor, május elsején bőven akadtak hiányzóink, sokszor a családi programok borították az edzéseket. Ilyen értelemben a csapat egyik fele lendületben volt, a másik része azonban hátrányban. Ez olykor meglátszott fiataljaink döntéseiben, valamint a visszazárásokban. Bár most teljes csapattal utaztunk Szentesre, ám ezek a hátrányok rányomták bélyegét az eredményekre. Ha ezek a hiányosságok nincsenek, szorosabb eredményt érhettünk volna el a két külhoni csapattal szemben. Ami viszont örömteli, a gyerekek igyekeztek minden tőlük telhetőt megtenni, a szívvel, az akarással, a küzdeni tudással nem volt gondunk.

További eredmények: Szentesi VK Üdülőközpont–Csongrádi VVSE 5–9. Spartak Patent c.o. Subotica, Szabadka (szerb)–Clubul Sportiv Muncipal Oradea, Nagyvárad (román) 6–12. Csongrádi VVSE–Szolnoki Dózsa 16–6. Szolnoki Dózsa–Szegedi Vízipóló Suli 0–15. Szegedi Vízipóló Suli–Szentesi VK Üdülőközpont 19–5.

Az alapszakasz végeredménye: 1. Szegedi Vízipóló Suli 54, 2. Szolnoki Dózsa 33, 3. Clubul Sportiv Muncipal Oradea, Nagyvárad 30, 4. Csongrádi VVSE 27, 5. Spartak Patent c.o. Subotica, Szabadka 24, 6. Szentesi VK Üdülőközpont 21, 7. Csabai Csirkefogók VK 0. Megjegyzés: A rájátszásban csak az első két helyezett folytatja a bajnokságot.