ímkézett bejegyzés

Erőltetett hétközi menet: jön a Cegléd, irány Miskolc

Évtizedek óta visszaköszönő esemény, hogy április második felében két hétre bezár a békéscsabai Árpád fürdő. Az ok prózai: ekkor bontják le az 50 méteres versenymedence fölül a sátrat, és készülnek a nyári átállásra. Ám ebben az időszakban is vár(na) mérkőzés az országos utánpótlás-bajnokságban szereplő csapatainkra.

Úgy tűnik, az idén jobb megoldásra jutott klubunk, ugyanis ebben az időszakban a kevesebb edzéslehetőség mellett alighanem halványabb teljesítményre lennének képesek fiataljaink. Most viszont az április második felére eső két bajnoki forduló módosítását megkérvényezték a szövetségtől, valamint egyeztettek az ellenfelekkel is. Ennek értelmében az április 21-ére eső, Cegléd elleni derbit előrehozták március 27-ére, szerdára. A Miskolc elleni idegenbeli találkozó időpontja is módosult: április 7-e helyett március 28-án rendezik meg Miskolcon.

Ebből kiviláglik, hogy erőltetett menet vár a három csapatunkra. Mégpedig a következő menetrend szerint. Március 27., szerda: Swietelsky-Békéscsaba–Ceglédi VSE, Békéscsaba, Árpád fürdő, gyermek korcsoport 11.00 óra (jv.: Berki András, Juhász Tibor); serdülők: 12.15 (jv.: Juhász Tibor, Pásztor Antal); ifjúságiak 13.00 (jv.: Pásztor Antal, Berki András). Március 28., csütörtök: PannErgy MVSC Miskolc–Swietelsky-Békéscsaba, Miskolc, Kemény Dénes Uszoda, gyermek korcsoport 11.00 óra (jv.: Rózsavölgyi Dániel, Varga Csenge); serdülők 12.30 (jv.: Varga Csenge, Duray András); ifjúságiak 14.00 (jv.: Duray András, Rózsavölgyi Dániel).

Országos utánpótlás-bajnokság: szomorú vasárnap

Címlapképünkön Pallag Nándor, aki az ifjúságiak mérkőzésén három gólig jutott, büntetőt is értékesített, ám ez is kevés volt az üdvösséghez – fotó: Such Tamás

Az országos utánpótlás-bajnokság A2 csoportja a felsőházi rájátszásban a nyolcadik fordulóhoz érkezett. Csapataink ezúttal a fővárosba utaztak, ahol az Ybl Waterpolo Club Budapest vendégeiként a margitszigeti Hajós Alfréd Sportuszodában meccseltek. Nem járt sikerrel a három alakulatunk, mindegyik szoros csatában alulmaradt a pályaválasztóval szemben.

Ybl Waterpolo Club Budapest–Swietelsky-Békéscsaba 8–5 (1–1, 1–0, 4–2, 2–2)

Országos vízilabda-bajnokság, A2 csoport, rájátszás az 1–8. helyért, gyermek korcsoport, Budapest. V.: Varga Márk, dr. Donauer Márk. Ybl Waterpolo Club: Fekete – Nagy V. 4, Horváth M. 2, Uhlmann, Rajna 1, Szigeti, Márai-Szigethy. Cs.: Bartos, Ádám 1, Kovács Á., Honti, Kósa K., Heltovics, Bozzay. Edző: Sziklai Tamás. Békéscsaba: Kabai – Korcsok N. 1, Suhajda Z. 1, Orosz R., Such 1, Zimbran 2, Nánási. Cs.: Gyuricza (kapus), Laurinyecz, Machlik, Hajdu Á. Edző: Fodor Ádám. Gól emberelőnyből: 6/1, ill. 10/3. Büntetők: 0/0, ill. 1/0.

A két középső negyedben úszott el a mérkőzés. Ezúttal több gond adódott a támadások során, és a védekezésben is akadtak hiányosságok. Egy kicsit váratlannak tűnik a vasárnapi vereség.

Fodor Ádám: – Nagyon régen volt arra példa, hogy ebben a sorozatban mindhárom csapatunk vesztesen hagyja el a medencét. Tény, egy kissé ma becsődöltünk. Ha a védekezésünk jó volt, akkor a támadásokba csúszott hiba, ha pedig a támadások ültek, akkor a védekezésünk esett szét. Az ellenfél jelentősebb előnye esetén rizikózni kellett, de ez sem jött be. Sajnos, ezen a napon nem találtuk a ritmust, pedig a nyári felkészülési találkozón jobbak voltunk a fővárosiaknál. Ekkora különbség egyébként nem volt a két csapat között.

További eredmények. Gyermek korcsoport: GYVSE UNI-Győr–PannErgy MVSC Miskolc 8–9. Ceglédi VSE–UVSE 11–18. A Kanizsa VSE Nagykanizsa–Legrand Szentesi VK mérkőzést hétközben játszották: 5–15.

Az állás nyolc mérkőzés után. Gyermek korcsoport: 1. PannErgy MVSC Miskolc 19, 2. GYVSE UNI-Győr 15, 3. Legrand Szentesi VK 14, 4. Swietelsky-Békéscsaba 12, 5. UVSE 9, 6. Kanizsa VSE Nagykanizsa 6, 7. Ybl Waterpolo Club Budapest 6, 8. Ceglédi VSE 3.

Ybl Waterpolo Club Budapest–Swietelsky-Békéscsaba 10–5 (2–1, 2–0, 3–1, 3–3)

Országos vízilabda-bajnokság, A2 csoport, rájátszás az 1–8. helyért, serdülők, Budapest. V.: dr. Donauer Márk, dr. Szilágyi Kristóf. Ybl Waterpolo Club: Fiser Á. – Nagy M., Fiser T. 3, Mikes 1, Windisch 1, Kósa D., Szaplonczay 3 (1). Cs.: Maráz (kapus), Ludas, Szebeni, Somogyváry, Szentandrási-Szabó 2, Sükösd, Vatay-Nemere. Edző: Köllő Attila, Sziklai Tamás. Békéscsaba: Beregszászi – Szatmári L. 3 (1), Bazsó, Szathmáry Zs. 1, Pojendán, Pónya O. 1, Pallag. Cs.: Szalai, Korcsok N., Suhajda Z., Nagy Á., Csüllög, Fölker. Edző: Zsilák László. Gól emberelőnyből: 8/2, ill. 10/1. Büntetők: 1/1, ill. 1/1. Kiállítás cserével: Sükösd. Kipontozódott: Kósa D.

Az első negyed közepéig egyenló erők küzdelmét láthattuk (1–1), a folytatásban azonban a házigazdák tekintélyes előnyre tettek szert (6–1), ami már ledolgozhatatlannak tűnt a végjátékra.

Zsilák László: – Meglehetősen álmoskásan kezdtük a mérkőzést, ami szinte végigkísért bennünket. Ma nem láttam a tüzet a csapatban. Védekezésben és támadásban is hiányosságaink voltak, ami korábban nem volt ennyire jellemző. Ellenfelünk fizikai fölényben volt, és a szoros emberfogás nem ízlett a mieinknek, ettől egy kicsit meg is szeppent a társaság. De az is tény: ekkora különbség nem volt a két csapat között.

További eredmények. Serdülők: GYVSE UNI-Győr–PannErgy MVSC Miskolc 11–12. Ceglédi VSE–UVSE 9–13. A Kanizsa VSE Nagykanizsa–Legrand Szentesi VK mérkőzést hétközben játszották: 14–15.

Az állás nyolc forduló után. Serdülők: 1. Kanizsa VSE Nagykanizsa 18, 2. PannErgy MVSC Miskolc 18, 3. GYVSE UNI-Győr 15, 4. Ybl Waterpolo Club Budapest 12, 5. UVSE 9, 6. Ceglédi VSE 6, 7. Legrand Szentesi VK 6, 8. Swietelsky-Békéscsaba 0.

Ybl Waterpolo Club Budapest–Swietelsky-Békéscsaba 10–9 (3–2, 3–3, 3–2, 1–2)

Országos vízilabda-bajnokság, A2 csoport, rájátszás az 1–8. helyért, ifjúságiak, Budapest. V.: dr. Szilágyi Kristóf, Varga Márk. Ybl Waterpolo Club: Kontur – Fehér 6 (1), Farkas, Kovács-Siklósi, Erdősi, Gárdai 1, Tassy 1. Cs.: Békési 1, Mikes, Windisch 1, Závodszky, Takács-Berény, Gál. Edző: Köllő Attila, Veres Zoltán. Békéscsaba: Korcsok P. – Budai 1, Szatmári L., Szanyi 2, Fodor Zs. 3, Pojendán, Pallag 3 (1). Cs.: Beregszászi (kapus, Lisztes, Zimbran, Szathmáry Zs., Pónya O., Szalai, Tasnádi. Edző: Ajtai Miklós. Gól emberelőnyből: 6/2, ill. 2/1. Büntetők: 3/1, ill. 2/1. Kipontozódott: .

A három találkozó közül ez hozta a legszorosabb csatát, nem sok hiányzott ahhoz, hogy ifjúsági csapatunk ponttal térjen haza a fővárosból. Ami pedig dicsérendő mindkét csapat esetében: a gólok legnagyobb hányada akcióból esett.

Ajtai Miklós: – Egy kicsit csalódott és mérges is vagyok, több volt ebben a mérkőzésben. Az elején kissé szenvedtünk, tény, nem egyszerű három-nullás hátrányból felállni. De megtette a csapat, végig szépen küzdöttek, hajtottak, sokszor visszakaptam azt, amit kértem, de ilyen az élet, ma fejet kellett hajtanunk ellenfelünk előtt. Sajnos sérülések és betegségek is hátráltattak bennünket. Tisztességes vereséget szenvedtünk, de így is csak dicsérni tudom a csapatot.

További eredmények. Ifjúságiak: GYVSE UNI-Győr–PannErgy MVSC Miskolc 10–19. Ceglédi VSE–UVSE 7–13. A Kanizsa VSE Nagykanizsa–Legrand Szentesi VK mérkőzést hétközben játszották: 10–15.

Az állás nyolc forduló után. Ifjúságiak: 1. UVSE 21, 2. Ceglédi VSE 18, 3. Szentesi VK 15, 4. PannErgy MVSC Miskolc 12, 5. Ybl Waterpolo Club Budapest 9, 6. Swietelsky-Békéscsaba 6, 7. GYVSE UNI-Győr 3, 8. Kanizsa VSE Nagykanizsa 0.

A baby korosztályosok jó szájízzel tértek haza

Geszner Balázs és társai a második meccsen sokat gyakorolhatták a szoros emberfogásból megszerzett labdákkal való megúszást

Baby korosztályos fiókcsapatunk, a Gyulai VK Hódmezővásárhelyre utazott, hogy a Délkeleti területi vidékbajnokság hatodik fordulójában újabb két találkozó erejéig megmutassa, hogy az elmúlt egy hónapban hová fejlődött.

Csabai Zoltán és Szilvásy Attila edzők tanítványai, a legkisebbek szombaton először a házigazdákkal, majd rövid pihenő után a kecskemétiek fiatalabb együttesével vették fel a küzdelmet.

Csabai Zoltán edző összefoglalója a hódmezővásárhelyi forduló után: – Egy nehéz és egy könnyű mérkőzés várt ma ránk. Először a hódmezővásárhelyiekkel játszottunk, akikről tudott, hogy ebben a korcsoportban erősek. Ettől függetlenül szépen helyt álltak a gyerekek, egy negyed nem volt az igazi, de a másik háromban nagyjából ikszre hoztuk a derbit. Attól is függ, miként alakulnak a dolgok, hogy az edzők hogyan állítják össze az első és második sorukat. Tény, akadtak hibáink, de végül is jól szerepelt a gárda az első meccsen is. A folytatásban a kecskemétiek 2014-es együttesével találkoztunk, itt sokat gyakorolhatták a gyerekek a szoros védekezést, labdaszerzést és az abból való lefordulást, leúszást. Ezt folyamatosan és szépen megvalósították. Ezen a találkozón már a cseresorunk is több játéklehetőséget kapott. Összességében jó szájízzel tértünk haza.

A hódmezővásárhelyi fordulóban a következő játékosok kaptak szerepet a két mérkőzésen: Bátorfi Ádám, Belinczky Zsombor, Geszner Balázs, Kálmán Milán, Lipták Levente, Molnár Sándor, Mórocz Dávid, Orosz Bertalan, Petrina Gábor, Restye Botond, Súr Zétény, Szabó Máté, Számfira Kristóf, Szaszák Milán.

Március idusát követően kilenc meccs vár csapatainkra

Kemény hétvége vár klubunk aprajára, nagyjára: nem kevesebb, mint kilenc mérkőzésen kell helyt állnia csapatainknak, a legkisebb baby korosztálytól a felnőtt OB II-es bajnokságig.

OB II-es gárdánk a rájátszás második köréhez érkezett az 5. csoportban, amely a 17–21. helyért zajlik. A fiatalokkal megerősített felnőtt csapatunk szombaton Szentesen ugrik vízbe a pontok reményében, ellenfelei az Invictus SC és a Dunaújváros együttesei lesznek. A forduló játékvezetői: Horváth József, Szabó Nándor, Tóth Bendegúz.

A program. Március 23., szombat, 11.00 óra: Szentesi Üdülőközpont–Dunaújvárosi Főiskola VE Duna-Via. 12.00: Swietelsky-Békéscsaba–Invictus SC Szolnok. 13.00: PTE-Pécsi EAC Mighty Bulls–Szentesi Üdülőközpont. 14.00: Swietelsky-Békéscsaba–Dunaújvárosi Főiskola VE Duna-Via. 15.00: PTE-Pécsi EAC Mighty Bulls–Invictus SC Szolnok.

Az állás az első kör (1-2. forduló) után: 1. Szentesi Üdülőközpont 6, 2. Swietelsky-Békéscsaba 3, 3. PTE-Pécsi EAC Mighty Bulls, 4. Dunaújvárosi Főiskola VE Duna-Via 3, 5. Invictus SC Szolnok 0. (Azonos pontszám esetén az egymás elleni eredmény, másodsorban a gólkülönbség dönt.)

Gyermek I. korosztályosaink hazai környezetben bizonyíthatnak, a békéscsabai Árpád fürdőben fogadják a Délkeleti területi vidékbajnokság Zöld csoportjának öt csapatát szombaton. Fiataljaink az első és az utolsó találkozón ugranak a medencébe, ellenfelük az Invictus SC és a Baja együttesei lesznek.

A program. Március 23., szombat, 10.00 óra: Csabai Csirkefogók VK–Invictus SC. 11.00: Erzsébeti SMTK, Budapest–Újszilvás KSE. 12.00: Invictus SC–Mórahalom VSK. 13.00: Újszilvás KSE–Sugovica VSE, Baja. 14.00: Mórahalom VSK–Erzsébeti SMTK, Budapest. 15.00: Csabai Csirkefogók VK–Sugovica VSE, Baja.

Az állás öt kör (tíz forduló) után: 1. Mórahalom VSK 30, 2. Csabai Csirkefogók VK 22, 3. Invictus SC 16, 4. Erzsébeti SMTK, Budapest 13, 5. Újszilvás KSE 7, 6. Sugovica VSE, Baja 0.

Baby korosztályosaink is szombaton meccselnek, a legkisebbek Hódmezővásárhely felé veszik az irányt. A Délkeleti területi vidékbajnokság hatodik fordulójában fiókcsapatunk, a Gyulai VK a házigazdákkal és a kecskemétiek fiatalabb együttesével találkozik.

A program. Március 23., szombat, 10.00 óra: Gyulai VK–Hódmezővásárhelyi VSC. 10.50: Legrand Szentesi VK–Kecskeméti Sportiskola I. 11.40: Gyulai VK–Kecskeméti Sportiskola II. 12.30: Legrand Szentesi VK–Szegedi Vízipóló Suli. 13.20: Mórahalom VSK–Csongrádi VVSE. 14.10: K Kecskeméti Sportiskola II.–Kecskeméti Sportiskola I. 15.00: Csongrádi VVSE–Hódmezővásárhelyi VSC. 15.50: Szegedi Vízipóló Suli–Szolnoki Dózsa. 17.00: Szolnoki Dózsa–Mórahalom VSK.

Az országos utánpótlás-bajnokság A2 csoportja rájátszásnak 4. fordulója következik vasárnap (összességében a 8.). A három korosztályos csapatunk a főváros felé veszi az irányt, ahol a margitszigeti Hajós Alfréd Sportuszodában az Ybl Waterpolo Club Budapest vendégeként igyekeznek behúzni minél több bajnoki pontot. Az esélyeket nézve a kilencből akár a többséget is hazahozhatják. A forduló érdekessége, hogy a háromból két találkozón a békéscsabai klub egykori vezetőedzője, dr. Szilágyi Kristóf fújja a sípot.

A program. Gyermek korcsoport. Március 24., vasárnap, 13.00 óra: GYVSE UNI-Győr–PannErgy MVSC Miskolc. 14.00: Ybl Waterpolo Club Budapest–Swietelsky-Békéscsaba (jv.: Varga Márk, dr. Donauer Márk). 16.30: Ceglédi VSE–UVSE. A Kanizsa VSE Nagykanizsa–Legrand Szentesi VK mérkőzést hétközben lejátszották, a végeredmény: 5–15.

Az állás hét mérkőzés után. Gyermek korcsoport: 1. PannErgy MVSC Miskolc 16, 2. GYVSE UNI-Győr 15, 3. Legrand Szentesi VK 14, 4. Swietelsky-Békéscsaba 12, 5. Kanizsa VSE Nagykanizsa 6, UVSE 6, 7. Ceglédi VSE 3, 8. Ybl Waterpolo Club Budapest 3.

Serdülők. Március 24., vasárnap, 14.30 óra: GYVSE UNI-Győr–PannErgy MVSC Miskolc. 15.00: Ceglédi VSE–UVSE. 15.15: Ybl Waterpolo Club Budapest–Swietelsky-Békéscsaba (jv.: dr. Donauer Márk, dr. Szilágyi Kristóf). A Kanizsa VSE Nagykanizsa–Legrand Szentesi VK mérkőzést hétközben lejátszották, a végeredmény: 14–15.

Az állás hét forduló után. Serdülők: 1. Kanizsa VSE Nagykanizsa 18, 2. GYVSE UNI-Győr 15, 3. PannErgy MVSC Miskolc 15, 4. Ybl Waterpolo Club Budapest 9, 5. Ceglédi VSE 6, 6. UVSE 6, 7. Legrand Szentesi VK 6, 8. Swietelsky-Békéscsaba 0.

Ifjúságiak. Március 24., vasárnap, 16.00 óra: GYVSE UNI-Győr–PannErgy MVSC Miskolc. 16.30: Ybl Waterpolo Club Budapest–Swietelsky-Békéscsaba (jv.: dr. Szilágyi Kristóf, Varga Márk). 18.00: Ceglédi VSE–UVSE. A Kanizsa VSE Nagykanizsa–Legrand Szentesi VK mérkőzést hétközben lejátszották, a végeredmény: 10–15.

Az állás hét forduló után. Ifjúságiak: 1. Ceglédi VSE 18, 2. UVSE 18, 3. Szentesi VK 15, 4. PannErgy MVSC Miskolc 9, 5. Swietelsky-Békéscsaba 6, 6. Ybl Waterpolo Club Budapest 6, 7. GYVSE UNI-Győr 3, 8. Kanizsa VSE Nagykanizsa 0.

Most az ifjúságiak mentették meg a hétvégét

Fodor Zsombor (fehér sapkában) remekelt az ifjúságiak mérkőzésén, a dobott hét gólja nagyon sokat jelentett abban, hogy társaival egy győztes mérkőzés után szállhatott ki a vízből – fotó: T. Petka Anita

Vasárnap kora délután a győriek három utánpótlás csapatát fogadta klubunk az országos utánpótlás-bajnokság hatodik fordulójának keretében. Edzőink elöljáróban elmondták, hogy nagyon kevés ismeretük van a kisalföldi alakulatokról, ami érthető, fennállásunk fél évszázada során sohasem találkozott egymással a két klub utánpótlás. Nos, egy kicsit meg is lepték játékstílusukkal csapataink közül a két fiatalabbat, akiknek így nem sikerült a pontszerzés, ám az ifjúságiak ezúttal jócskán fölülmúlva magukat egy remek meccs után legyőzték a kisalföldieket.

Swietelsky-Békéscsaba–GYVSE UNI-Győr 6–9 (1–1, 0–3, 2–3, 3–2)

Országos vízilabda-bajnokság, A2 Keleti csoport, rájátszás az 1–8. helyért, gyermek korcsoport, Békéscsaba. V.: Bujka János, Perédi Péter. Békéscsaba: Gyuricza – Korcsok N. 1, Suhajda Z. 4 (1), Orosz R., Such, Zimbran 1, Nánási. Cs.: Czupper, Laurinyecz, Orosz B., Machlik, Suhajda S., Plavecz. Edző: Fodor Ádám. Győr: Molnár – Bognár B., Gyűrűs, Timsina 2, Dinnyés 2, Deésy 4 (3), Szedlacsek 1. Cs.: Józsa, Stifler, Szabó Zs. Edző: Petrovai Márton, Kutasi Rómeó. Gól emberelőnyből: 8/2, ill. 7/2. Büntetők: 2/1, ill. 5/4. Kipontozódott: Nánási, ill. Bognár B.

Kemény falatnak bizonyult a győri alakulat, akik ellen inkább a finisben találta meg az ellenszert a békéscsabai gárda, ám már ahhoz nem maradt elég idő, hogy utol is érjék ellenfelüket.

Fodor Ádám: – Nem úgy kezdett a csapat, ahogy szerettem volna. Egy agresszív, fegyelmezetten játszó, szoros emberfogást alkalmazó Győrrel találtuk szemben magunkat, ami nem ízlett a társaságnak. Alaposan meglepett bennünket, hogy a nyakunkon vannak, el is mentek 6–1-re. A harmadik negyed közepétől sikerült felvenni a ritmusukat, elkezdtük a felzárkózást, de már túl nagy volt az előnyük ahhoz, hogy ponttal zárjuk a napot. Összességében nem játszott rosszul a gárda, de az is tény, nem ez volt a legjobb teljesítményünk. A Győr élesebb volt, kevesebbet hibázott, minket viszont olykor hibára kényszerítettek, ennek köszönheti sikerét ellenfelünk, de nem volt akkora különbség a két csapat között, mint amit a gólkülönbség mutat. A mai játékvezetői felfogás is jobban feküdt ellenfelünknek. A felsőházi rájátszásban már csak ilyen éles meccsek várnak ránk, ehhez kell mind jobban alkalmazkodnunk.

További eredmények. Gyermek korcsoport: PannErgy MVSC Miskolc–UVSE 10–4. Ceglédi VSE–Kanizsa VSE Nagykanizsa 18–4. Legrand Szentesi VK–Ybl Waterpolo Club Budapest 9–6.

Az állás hat mérkőzés után. Gyermek korcsoport: 1. PannErgy MVSC Miskolc 16, 2. GYVSE UNI-Győr 15, 3. Swietelsky-Békéscsaba 12, 4. Legrand Szentesi VK 11, 5. Kanizsa VSE Nagykanizsa 6, UVSE 6, 7. Ceglédi VSE 3, 8. Ybl Waterpolo Club Budapest 3.

Swietelsky-Békéscsaba–GYVSE UNI-Győr 8–13 (2–3, 2–3, 2–2, 2–5)

Országos vízilabda-bajnokság, A2 Keleti csoport, rájátszás az 1–8. helyért, serdülők, Békéscsaba. V.: Perédi Péter, Komorócki Máté. Békéscsaba: Beregszászi – Szatmári L., Bazsó, Szathmáry Zs., Pojendán 1, Pónya O., Pallag 2. Cs.: Szalai 2, Korcsok N. 1, Suhajda Z. 1, Nagy Á., Csüllög, Fölker 1. Edző: Fodor Ádám. Győr: Tóbiás – Paár 5 (1), Raffai, Varga A 2., Sass 2, Bognár R. 1, Szeder 2. Cs.: Molnár (kapus), Dinnyés, Kovács M., Bognár B., Horváth Cs., Deésy 1. Edző: Petrovai Márton, Kutasi Rómeó. Gól emberelőnyből: 7/3, ill. 13/5. Büntetők: 0/0, ill. 2/1. Kipontozódott: Szathmáry Zs., Pónya O.

Zsilák László edző előző heti piros lapja miatt egymeccses eltiltását töltötte, ezért nem ülhetett a kispadra, csak a szemközti oldalról követhette az eseményeket. Nem nézhette nyugodtan a találkozót, ugyanis a csapat rengeteg egyéni személyi hibát gyűjtött be, ami meghatározta a végkimenetelt is.

Zsilák László: – Fegyelmezettséget kértem a csapattól, ami jobbára teljesült is, de ha a játékvezetői ítéleteket nézzük, akkor az is tény: 15:7 arányúak voltak a személyi hibák, amiben a győriek voltak a nyerők. Miként a fiatalabbaknál, itt is szoros emberfogást alkalmazott ellenfelünk. Az utolsó negyed kivételével végig partiban voltunk. A találkozó vége felé kaptunk egy-két demoralizáló gólt, ami megtörte a csapatot. Ezek a finisben esett hibáink az kisalföldiek javára döntötték el a találkozó sorsát.

További eredmények. Serdülők: PannErgy MVSC Miskolc–UVSE 9–8. Ceglédi VSE–Kanizsa VSE Nagykanizsa 7–10. Legrand Szentesi VK–Ybl Waterpolo Club Budapest 6–11.

Az állás hat forduló után. Serdülők: 1. Kanizsa VSE Nagykanizsa 18, 2. GYVSE UNI-Győr 15, 3. PannErgy MVSC Miskolc 15, 4. Ybl Waterpolo Club Budapest 9, 5. Ceglédi VSE 6, 6. UVSE 6, 7. Legrand Szentesi VK 3, 8. Swietelsky-Békéscsaba 0.

Swietelsky-Békéscsaba–GYVSE UNI-Győr 12–7 (0–1, 4–0, 5–4, 3–2)

Országos vízilabda-bajnokság, A2 Keleti csoport, rájátszás az 1–8. helyért, ifjúságiak, Békéscsaba. V.: Komorócki Máté, Bujka János. Békéscsaba: Beregszászi – Budai, Lisztes, Szatmári L. 3, Szanyi, Fodor Zs. 7, Hajdu A. 1. Cs.: Korcsok P. (kapus), Zimbran, Szathmáry Zs., Pojendán, Pallag 1 (1), Szalai, Tasnádi. Edző: Ajtai Miklós. Győr: Mucza – Raffai, Paár 1, Varga A., Sass, Baross 2, Svec 2. Cs.: Timsina, Bognár R., Kovács M. 2, Horváth Cs. Edző: Petrovai Márton, Kutasi Rómeó. Gól emberelőnyből: 8/1, ill. 11/4. Büntetők: 1/1, ill. 0/0. Kiállítás cserével: Lisztes, ill. Baross.

A fáradtság sem fogott ki az ifjúsági csapatot feltöltő sok serdülő korú játékoson, akikben végig ott volt a tűz. Ez utóbbinak köszönhető, hogy az „öregek” győzelmükkel megmentették a vasárnapot.

Ajtai Miklós: – Hétközben sokszor ráérzek, hogy a soros ellenfelünk mire lehet képes. Ennek szellemében készítettem föl a gárdát, ám az első negyedben nem úgy működött a gépezett, ahogy elvártam. A szünetben rendet tettem a fejekben, ami használt, és egészen más felfogásban játszottunk ettől kezdve, ami végül a győzelemhez vezetett. Sikerült feltörnünk az m-zónát, hatékony volt a védekezésünk, és a támadásokban különösen Fodor Zsombor jeleskedett. Hajdu Andor remekül blokkolt, de az egész csapat dicsérhető a mai napon. Pedig nem voltunk könnyű helyzetben, hiszen sok játékosunknak, pontosabban a serdülő korosztályúaknak ez már a második meccse volt ezen a napon. De megoldották, ami annak is köszönhető, hogy kétszer három percet leszámítva végig tűz volt a csapatban, és a kéréseim kilencven százalékát teljesítették. Ugyancsak fontos momentum, hogy ma is csapatként küzdött minden játékosunk.

További eredmények. Ifjúságiak: PannErgy MVSC Miskolc–UVSE 11–13. Ceglédi VSE–Kanizsa VSE Nagykanizsa 13–7. Legrand Szentesi VK–Ybl Waterpolo Club Budapest 15–11.

Az állás hat forduló után. Ifjúságiak: 1. Ceglédi VSE 18, 2. UVSE 18, 3. Szentesi VK 12, 4. PannErgy MVSC Miskolc 9, 5. Swietelsky-Békéscsaba 6, 6. Ybl Waterpolo Club Budapest 6, 7. GYVSE UNI-Győr 3, 8. Kanizsa VSE Nagykanizsa 0.