ímkézett bejegyzés

Tízmérkőzéses hosszú hétvége vár öt csapatunkra

Nem kevesebb mint tíz mérkőzés vár csapatainkra a kicsit hosszabbra nyúlt májusi utolsó hétvégén, ami már átnyúlik a júniusba is. Érintett egységeink: OB II felnőtt együttes, az országos utánpótlás-bajnokságban szereplő három gárda, valamint a legkisebbek, a baby korosztályosok.

Az országos utánpótlás-bajnokságban szereplő fiataljainkra dupla forduló vár. Mégpedig pénteken Budapestre (a váciak, mint pályaválasztók, a Szőnyi úti BVSC uszodában játsszák meccseiket), majd vasárnap Csongrádra utaznak. Az utóbbi az eredeti versenykiírás szerint zajlik majd, míg a Pest vármegyei alakulat ellen egy előrehozott meccssorozatot játszanak le. Ezt a három derbit klubunk kérésére hozzák előre az utolsó, június 15-ei körből, aminek indoka, amit a váciak sportszerűen elfogadtak, s így továbbítottak a hazai szövetség felé: „Az évzárás előtt a békéscsabai klub megkeresésére, a fair play szellemében szeretnénk a 2025. június 15-ére kiírt, Váci VSE–Békésút-Békéscsaba utánpótlás mérkőzéseket május 30-án lejátszani. A Békéscsaba sok játékosának iskolai elfoglaltsága van (rendezvények, osztálykirándulások), ami miatt nem tudnának teljes kerettel kiállni a csapatok.”

S akkor nézzük az ellenfeleket! Ha a tabellára nézünk, mindhárom csapatunk előkelőbb helyen tanyázik, de sokszor nem tapasztalható nagy pontkülönbség az egyletek között. Ha viszont az alapszakaszbeli derbiket nézzük, érdekes dolgot fedezhetünk fel: a gyermek csapatunk könnyű 23–4-es eredménnyel zárt, és az ifjúságiak is győztek (17–10). A serdülők azonban nagy meglepetésre hazai környezetben alulmaradtak (12–13). A csongrádiak elleni mutatók szerint a tabellán a Csongrád-Csanád vármegyeiek a favoritok, de fiataljaink okoztak már meglepetést ebben a mezőnyben. A serdülőknek lehet könnyebb dolguk, az ifjúsági csapatnak pedig kötelező a győzelem. Az őszi meccsek eredményei is ezt sugallják, gyermek: 11–19; serdülő: 14–13; ifjúsági: 31–6.

A program. Gyermek korosztály. Május 30., péntek, Budapest, Szőnyi úti BVSC Sportuszoda, 9.30 óra: Váci VSE–Békésút–Békéscsaba (jv.: Ercse Norbert, Bundschuh Erik). Június 1., vasárnap, 10.00: Csongrádi VVSE–Békésút-Békéscsaba (jv.: Juhász Tibor, Szabó Xénia). 11.15: Ceglédi VSE–Aqua Sportegyesület Nyíregyháza. 14.15: Soproni VSE–Tatabányai VSE. 15.30: Kanizsa VSE Nagykanizsa–Genesys OSC Újbuda11.

Az állás a 7–16. helyért az alapszakaszból hozott pontokkal. Gyermek korcsoport: 1. Csongrádi VVSE 42, 2. Aqua Sportegyesület Nyíregyháza 41, 3. Tatabányai VSE 33, 4. Békésút-Békéscsaba 30, 5. Genesys OSC Újbuda11 25, 6. Váci VSE 16, 7. Ceglédi VSE 14, 8. Soproni VSE 12, 9. Kanizsa VSE Nagykanizsa 10, 10. III. Ker. TTVE Budapest 9.

Serdülő korosztály. Május 30., péntek, Budapest, Szőnyi úti BVSC Sportuszoda, 10.45 óra: Váci VSE–Békésút–Békéscsaba (jv.: Bundschuh Erik, Fábián Gergely). Június 1., vasárnap, 10.00: Ceglédi VSE–Aqua Sportegyesület Nyíregyháza. 11.15: Csongrádi VVSE–Békésút-Békéscsaba (jv.: Szabó Xénia, ifj. Kádár József). 13.00: Soproni VSE–Tatabányai VSE. 14.00: Kanizsa VSE Nagykanizsa–Genesys OSC Újbuda11.

Az állás a 7–16. helyért az alapszakaszból hozott pontokkal. Serdülő korcsoport: 1. Kanizsa VSE Nagykanizsa 48, 2. Ceglédi VSE 35, 3. Békésút-Békéscsaba 31, 4. Genesys OSC Újbuda11 25, 5. Váci VSE 23, 6. Csongrádi VVSE 21, 7. Soproni VSE 21, 8. III. Ker. TTVE Budapest 16, 9. Tatabányai VSE 13, 10. Aqua Sportegyesület Nyíregyháza 0.

Ifjúságiak. Május 30., péntek, Budapest, Szőnyi úti BVSC Sportuszoda, 12.00 óra: Váci VSE–Békésút–Békéscsaba (jv.: Fábián Gergely, Ercse Norbert). Június 1., vasárnap, 12.30: Ceglédi VSE–Aqua Sportegyesület Nyíregyháza. 12.30: Csongrádi VVSE–Békésút-Békéscsaba (jv.: ifj. Kádár József, Juhász Tibor). 15.30: Soproni VSE–Tatabányai VSE. 16.45: Kanizsa VSE Nagykanizsa–Genesys OSC Újbuda11.

Az állás a 7–16. helyért az alapszakaszból hozott pontokkal. Ifjúságiak: 1. Tatabányai VSE 45, 2. Kanizsa VSE Nagykanizsa 39, 3. Ceglédi VSE 30, 4. Genesys OSC Újbuda11 27, 5. III. Ker. TTVE Budapest 27, 6. Aqua Sportegyesület Nyíregyháza 19, 7. Békésút-Békéscsaba 18, 8. Soproni VSE 18, 9. Váci VSE 15, 10. Csongrádi VVSE 0.

Az OB II-es felnőtt bajnokság rájátszása a záró fordulóhoz érkezett. Csapatunk idén a 21–24. helyért játssza a háromkörös (hatfordulós) etapot. Az utolsó felvonás alkalmával először a rendező gödiekkel mérkőznek meg, majd a Csepel VSE következik. Érdekesen alakultak eddig az eredmények, akadt keresztbeverés, nagyobb meglepetés, így az utolsó fordulóra teljesen nyílt lett a bajnokság ezen része. A mieink például kettős győzelemmel nyitottak, majd a hazai fordulóban kettős vereséggel zártak, olyanoktól kaptak ki, akiket korábban legyőztek. Ahhoz, hogy a csoport élén végezzenek, most egy újabb kettős győzelemre lenne szükség a budapesti Hajós Alfréd Sportuszodában.

A program. Május 31., szombat, 15.30 óra: Csepel VSE–SMAFC1860 Soproni Egyetem. 16.30: Békésút-Békéscsaba–Gödi VE Vízilabda (jv.: Tordai Gábor, Balogh Zoltán). 18.00: Csepel VSE–Békésút-Békéscsaba (jv.: Balogh Zoltán, Tóth Koppány). 19.00: Gödi VE Vízilabda–SMAFC1860 Soproni Egyetem.

Az állás: 1. Csepel VSE 9, 2. Békésút-Békéscsaba 6, 3. SMAFC1860 Soproni Egyetem 6, 4. Gödi VE Vízilabda 3.

A baby korosztályosok is a záró fordulóhoz érkeztek, fiataljaink szombaton a nyolcadik fordulóban Csongrádra utaznak. Ezúttal a szolnokiakkal, majd a házigazdákkal meccselnek.

A program. Május 31., szombat, 10.00 óra: Csongrádi VVSE–Szentesi VK Üdülőközpont. 10.50: Kecskeméti Junior–Szegedi Vízipóló Suli II. 11.40: Hódmezővásárhelyi VSC–Szentesi VK Üdülőközpont 12.30: Kecskeméti Junior–Szolnoki Dózsa. 13.20: Mórahalmi VSK–Szegedi Vízipóló Suli II. 14.10: Hódmezővásárhelyi VSC–Szegedi Vízipóló Suli I. 15.00: Csabai Csirkefogók VK–Szolnoki Dózsa. 15.50: Szegedi Vízipóló Suli I.–Mórahalmi VSK. 16.40: Csongrádi VVSE–Csabai Csirkefogók VK.

A Kecskemétet majdnem „megfogta”, a bajaiak ellen könnyű győzelmet aratott a csapat az ifjúsági területi bajnokság záró fordulójában

Bazsó Máté mindkét mérkőzésen eredményesnek bizonyult, a bajaiak ellen háromszor, a Kecskeméttel szemben egyszer betalált a kapuba – fotó: Such Tamás

A Délkeleti területi nemzetközi ifjúsági bajnokság a mai nappal, a szolnoki utolsó, 9. fordulóval lezárult. A hét csapat hét mérkőzéssel befejezte az idényt, fiataljaink a sereghajtó bajaiakkal, majd a listavezető Kecskeméttel mérték össze erejüket.

Csabai Csirkefogók VK–Robbanó Rozmárok ÚVK Baja 22–3 (6–2, 5–0, 6–0, 5–1)

Délkeleti területi nemzetközi vidékbajnokság, ifjúságiak, korosztály, Szolnok. V.: Pásztor Antal, László Gábor. Békéscsaba: Gyuricza – Szatmári L. 3, Szanyi 1, Such 3, Zimbran 3, Suhajda Z. 3, Hajdu A. 3. Cs.: Korcsok P. (kapus), Szlúka 1, Nagy Á., Csüllög, Pónya O. 1, Bazsó 3, Orosz R., Csányi 1. Edző: Ajtai Miklós. Gól emberelőnyből: 4/1, ill. 0/0. Büntetők: 0/0, ill. 2/1.

Csabai Csirkefogók VK–Kecskeméti Junior 7–8 (1–1, 2–3, 2–2, 2–2)

Délkeleti területi nemzetközi vidékbajnokság, ifjúságiak, korosztály, Szolnok. V.: László Gábor, Orosz László. Békéscsaba: Gyuricza – Szatmári L. 1, Szanyi 1, Such, Zimbran 1, Suhajda Z. 2, Hajdu A. 1 (1). Cs.: Szlúka, Csüllög, Pónya O., Bazsó 1, Orosz R., Csányi. Edző: Ajtai Miklós. Gól emberelőnyből: 4/1, ill. 7/3. Büntetők: 2/1, ill. 3/3. Kipontozódott: Szanyi, Zimbran.

Ajtai Miklós: – Az első meccs számunkra inkább bemelegítő találkozó volt, hiszen a mezőny leggyengébbje ellen játszottunk. Ám ekkor sem úgy küzdött a csapat, hogy lenézte volna ellenfelét, teljes mellszélességgel kiálltak. A forduló érdekessége volt, hogy a többi csapatban sok olyan játékos kapott helyet, akik egyébként az A1 osztályban szerepeltek eddig, de mivel ott már vége a pontvadászatnak, most itt bevethetővé váltak. Így volt ez a kecskemétiek elleni derbin is, akik a felsőbb osztályból erősítettek. Erősek, gyorsak voltak, reakció idejük is gyorsabb volt, mégsem voltunk alárendelt szerepben ellenük. Végig fej fej mellett haladt a két egylet a négy negyed folyamán. Így aztán nem sok hiányzott, hogy a listavezető, veretlen kecskemétiekkel szemben pontot, vagy pontokat szerezzünk. Teljes odaadással, százszázalékos koncentrációval küzdöttek fiataljaink, minden taktikai utasítást betartva. Azok is a maximumot nyújtották, akik máskor kevesebb játéklehetőséget kaptak. Nemcsak az ellenfelünk edzője, hanem az Erzsébeti SMTK mestere, az olimpiai bajnok dr. Horkai György is elismerte csapatunk teljesítményét.

További eredmények: Szolnoki Dózsa–Clubul Sportiv Amefa Arad (román) 5–8. Erzsébeti SMTK Budapest–Kecskeméti Junior 5–10. Clubul Sportiv Amefa Arad–Szegedi Vízipóló Suli 13–12. Robbanó Rozmárok ÚVK Baja–Erzsébeti SMTK Budapest 5–30. Szegedi Vízipóló Suli–Szolnoki Dózsa 14–12.

A bajnokság végeredménye: 1. Kecskeméti Junior 54, 2. Erzsébeti SMTK Budapest 33, 3. Clubul Sportiv Amefa Arad 30, 4. Szegedi Vízipóló Suli 30, 5. Csabai Csirkefogók VK 23, 6. Szolnoki Dózsa 12, 7. Robbanó Rozmárok ÚVK Baja 7.

A nyíregyházi trió vár a csabai alakulatokra

Két meccs szombaton, három vasárnap. Ez vár csapatainkra május 24-én és 25-én. Szombaton az ifjúsági korosztály Délkeleti területi nemzetközi bajnokságát rendezik Szolnokon, vasárnap pedig az országos utánpótlás-bajnokságban szereplő három együttesünk Nyíregyházára látogat.

A Délkeleti területi nemzetközi bajnokság a záró, kilencedik köréhez (17–18. forduló) érkezett. Szombaton Szolnokon viaskodik a hét csapat a még megszerezhető maximum hat pontért. A mieink a sereghajtó bajaiakkal, majd a listavezető Kecskeméttel mérik össze erejüket.

A program. Május 24., szombat, 9 óra: Szolnoki Dózsa–Clubul Sportiv Amefa Arad (román). 10.00: Csabai Csirkefogók VK–Robbanó Rozmárok ÚVK Baja. 11.00: Erzsébeti SMTK Budapest–Kecskeméti Junior. 12.00: Clubul Sportiv Amefa Arad–Szegedi Vízipóló Suli. 13.00: Robbanó Rozmárok ÚVK Baja–Erzsébeti SMTK Budapest. 14.00: Kecskeméti Junior–Csabai Csirkefogók VK. 15.00: Szegedi Vízipóló Suli–Szolnoki Dózsa.

Az állás: 1. Kecskeméti Junior 48, 2. Erzsébeti SMTK Budapest 30, 3. Clubul Sportiv Amefa Arad 24, 4. Szegedi Vízipóló Suli 24, 5. Csabai Csirkefogók VK 19, 6. Szolnoki Dózsa 12, 7. Robbanó Rozmárok ÚVK Baja 7.

Az országos utánpótlás-bajnokság A 2 csoportjának rájátszásában csapataink Nyíregyházára utaznak. Az alapszakaszban már találkozott egymással a két klub fiatalsága, az akkor tavaly decemberben a békéscsabai Árpád fürdőben lejátszott találkozók közül a gyermek csapatunk kikapott a szabolcsiaktól (9–12), a serdülők nyertek (13–10), ifistáinknak pedig fejet kellett hajtaniuk ellenfelükkel szemben (4–11). Mindez azt vetíti előre, hogy most sem lesz könnyű dolguk csapatainknak.

A program. Gyermek korcsoport. Május 25., vasárnap, 13.15 óra: Aqua Sportegyesület Nyíregyháza–Békésút-Békéscsaba (jv.: Stefanidesz László, Sándor Balázs). 14.00: Váci VSE–Csongrádi VVSE. 14.15: Soproni VSE–III. Ker. TTVE Budapest. 15.00: Genesys OSC Újbuda11–Tatabányai VSE.

Az állás a 7–16. helyért az alapszakaszból hozott pontokkal. Gyermek korcsoport: 1. Aqua Sportegyesület Nyíregyháza 41, 2. Csongrádi VVSE 39, 3. Tatabányai VSE 33, 4. Békésút-Békéscsaba 27, 5. Genesys OSC Újbuda11 22, 6. Váci VSE 16, 7. Ceglédi VSE 14, 8. Kanizsa VSE Nagykanizsa 10, 9. Soproni VSE 9, 10. III. Ker. TTVE Budapest 9.

Serdülő korcsoport. Május 25., vasárnap, 13.00 óra: Soproni VSE–III. Ker. TTVE Budapest. 14.30 óra: Aqua Sportegyesület Nyíregyháza–Békésút-Békéscsaba (jv.: Sándor Balázs, Smitula Gergő). 15.15: Váci VSE–Csongrádi VVSE. 16.30: Genesys OSC Újbuda11–Tatabányai VSE.

Az állás a 7–16. helyért az alapszakaszból hozott pontokkal. Serdülő korcsoport: 1. Kanizsa VSE Nagykanizsa 48, 2. Ceglédi VSE 35, 3. Békésút-Békéscsaba 28, 4. Genesys OSC Újbuda11 22, 5. Csongrádi VVSE 21, 6. Váci VSE 20, 7. Soproni VSE 19, 8. III. Ker. TTVE Budapest 15, 9. Tatabányai VSE 13, 10. Aqua Sportegyesület Nyíregyháza 0.

Ifjúságiak. Május 25., vasárnap, 12.00 óra: Aqua Sportegyesület Nyíregyháza–Békésút-Békéscsaba (jv.: Smitula Gergő, Stefanidesz László). 15.30: Soproni VSE–III. Ker. TTVE Budapest. 16.30: Váci VSE–Csongrádi VVSE. 18.00: Genesys OSC Újbuda11–Tatabányai VSE.

Az állás a 7–16. helyért az alapszakaszból hozott pontokkal. Ifjúságiak: 1. Tatabányai VSE 42, 2. Kanizsa VSE Nagykanizsa 39, 3. Ceglédi VSE 30, 4. Genesys OSC Újbuda11 27, 5. III. Ker. TTVE Budapest 24, 6. Aqua Sportegyesület Nyíregyháza 19, 7. Soproni VSE 18, 8. Békésút-Békéscsaba 15, 9. Váci VSE 12, 10. Csongrádi VVSE 0.

Pörgős meccseket játszott baby korosztályos egyletünk

Mórocz Dávid három védő gyűrűjében is rendre feltalálta magát, és ha kellett, betalált az ellenfelek hálójába is – fotó: Balázs Lajos

Hódmezővásárhelyen, a Gyarmati Dezső Sportuszodában rendezték meg a baby korosztályosok Délkeleti területi vidékbajnokságának hetedik fordulóját.

A Csabai Zoltán és Szilvásy Attila által gardírozott fiatal csapatunk az idei szezon utolsó előtti fordulójában a szegediek „kettes” csapata ellen, majd a házigazda Hódmezővásárhely egyletével mérkőzött meg. A nap kilenc fordulójában ifj. Kádár József, Szabó Nándor és Weszelovszky László játékvezetők közreműködtek.

Szilvásy Attila: – Az első mérkőzésünk a szegediek második alakulata ellen egy jó kis light-os meccs volt, mindkét sorunk jelentős fölényben játszott az első félidőben. Aztán a térfélcsere után, amikor már keverhettük a csapat összetételét, akkor is kezünkben tartottuk a mérkőzést. A házigazdák elleni derbi már egy keményebb történet, ekkor mindkét sorunkat körülbelül egyforma erejűként állítottuk össze. Az első félidőben így aztán döntetlen körüli negyedek születtek. Térfélcsere után még pörgősebbé, küzdelmesebbé vált a játék, szorosan alakult az eredmény, végül összességében sem igazán tudott egyik fél sem a másik fölé kerekedni. Maximálisan elégedett vagyok a gyerekek teljesítményével, de a helyiek is dicsérték csapatunkat, elismerve, hogy az év folyamán sokat fejlődtünk. Különösen a védekezés terén léptünk előre, most is feszes volt a hátsó alakzatunk, a szoros emberfogástól kezdve minden téren javult a gárda. Talán a jövőben egy kicsit több gondot kell fordítanunk a támadások szövésére.

Hódmezővásárhelyen a következő fiataljaink kaptak bizonyítási lehetőséget: Kolarovszki Dénes, Pécsi Alex (kapusok), Kassai Péter, Kis Vajk, Kiszely Milán, Matei Olivér, Molnár Sándor, Mórocz Dávid, Petrina Gábor, Restye Botond, Szabó Albert, Számfira Bálint, Számfira Kristóf, Szekera Balázs, Szilágyi Kolos, Szirbuly Ádám.

Szombaton és vasárnap is meccselnek az országos utánpótlás-bajnokságban szereplő csapataink

Nem fog unatkozni a hétvégén az országos utánpótlás-bajnokságban szereplő három csapatunk, hiszen szombaton és vasárnap is egy-egy komplett forduló vár rájuk, ami viszont előnyükre szolgálhat: mindkét napon hazai környezetben meccselnek. Baby csapatunk pedig Hódmezővásárhelyen ugrik vízbe szombaton.

Legkisebbjeink, a babyk a Délkeleti területi vidékbajnokság utolsó előtti fordulójában vitézkedhetnek két mérkőzés erejéig május 17-én. A hódmezővásárhelyi Gyarmati Dezső Sportuszodában reggeltől késő délutánig kilenc mérkőzést rendeznek, köztük a Békéscsaba–Szegedi Vízipóló Suli II. és a Békéscsaba–Hódmezővásárhely VSC találkozókat.

A program. Május 17., 9.00 óra: Szegedi Vízipóló Suli II.–Hódmezővásárhely VSC. 9.50: Mórahalmi VSK–Szolnoki Dózsa. 10.40: Kecskeméti Junior–Csongrádi VVSE. 11.30: Szolnoki Dózsa–Szentesi VK Üdülőközpont. 12.20: Csabai Csirkefogók VK–Szegedi Vízipóló Suli II. 13.10: Kecskeméti Junior–Mórahalmi VSK. 14.00: Csongrádi VVSE–Szegedi Vízipóló Suli I. 14.50: Hódmezővásárhely VSC–Csabai Csirkefogók VK. 15.40: Szegedi Vízipóló Suli II.– Szentesi VK Üdülőközpont.

Az országos utánpótlás-bajnokságban dupla forduló vár a mieinkre. A rendkívüli eseménysor oka: a korábbra, május 4-ére kiírt Békésút-Békéscsaba–Soproni VSE mérkőzéseket a vendégek kérésére május 17-ére halasztották. Másnap pedig a soros forduló következik, amikor ugyancsak a békéscsabai Árpád fürdőben kerül sor a Békésút-Békéscsaba–Ceglédi VSE összecsapásokra. Ami az esélyeket illeti, érdemes a tabelláknál elidőzni. Gyermek csapatunknak a papírforma szerint illene behúzni a kettős győzelmet. Serdülő csapatunk nehezebb helyzetben van, a ceglédiek hatpontos előnnyel állnak előttük, a soproniak nyolccal mögöttük. Itt szép teljesítménynek számíthat a hat pont megszerzése. Az ifjúságiak mérkőzésén pedig már bravúrszámba mehet egy esetleges kettős győzelem.

A program. Gyermek korosztály. Május 17., szombat, 14.15 óra: Békésút-Békéscsaba–Soproni VSE (jv.: Juhász Tibor, Pásztor Antal). Május 18., vasárnap, 10.00: III. Ker. TTVE Budapest–Genesys OSC Újbuda11. 10.00: Tatabányai VSE–Kanizsa VSE Nagykanizsa. 11.15: Aqua Sportegyesület Nyíregyháza–Váci VSE. 12.15: Békésút-Békéscsaba–Ceglédi VSE (jv.: Sándor Balázs, Kevi Tamás).

Innen folytatják. Az állás a 7–16. helyért az alapszakaszból hozott pontokkal. Gyermek korcsoport: 1. Csongrádi VVSE 39, 2. Aqua Sportegyesület Nyíregyháza 38, 3. Tatabányai VSE 31, 4. Genesys OSC Újbuda11 22, 5. Békésút-Békéscsaba 21, 6. Váci VSE 16, 7. Ceglédi VSE 14, 8. Kanizsa VSE Nagykanizsa 10, 9. Soproni VSE 9, 10. III. Ker. TTVE Budapest 6.

Serdülő korosztály. Május 17., szombat, 13.00 óra: Békésút-Békéscsaba–Soproni VSE (jv.: Berki András, Juhász Tibor). Május 18., vasárnap, 11.00: Békésút-Békéscsaba–Ceglédi VSE (jv.: Bíró Viktor, Sándor Balázs). 11.15: Tatabányai VSE–Kanizsa VSE Nagykanizsa. 11.30: III. Ker. TTVE Budapest–Genesys OSC Újbuda11. 12.30: Aqua Sportegyesület Nyíregyháza–Váci VSE.

Az állás a 7–16. helyért az alapszakaszból hozott pontokkal. Serdülők: 1. Kanizsa VSE Nagykanizsa 45, 2. Ceglédi VSE 32, 3. Békésút-Békéscsaba 26, 4. Genesys OSC Újbuda11 22, 5. Csongrádi VVSE 21, 6. Soproni VSE 18, 7. Váci VSE 17, 8. Tatabányai VSE 13, 9. III. Ker. TTVE Budapest 12, 10. Aqua Sportegyesület Nyíregyháza 0.

Ifjúságiak. Május 17., szombat, 15.30 óra: Békésút-Békéscsaba–Soproni VSE (jv.: Pásztor Antal, Berki András). Május 18., vasárnap, 10.00: Aqua Sportegyesület Nyíregyháza–Váci VSE. 12.30: Tatabányai VSE–Kanizsa VSE Nagykanizsa. 13.00: III. Ker. TTVE Budapest–Genesys OSC Újbuda11. 13.30: Békésút-Békéscsaba–Ceglédi VSE (jv.: Kevi Tamás, Bíró Viktor).

Az állás a 7–16. helyért az alapszakaszból hozott pontokkal. Ifjúságiak: 1. Tatabányai VSE 39, 2. Kanizsa VSE Nagykanizsa 39, 3. Ceglédi VSE 27, 4. Genesys OSC Újbuda11 24, 5. III. Ker. TTVE Budapest 24, 6. Aqua Sportegyesület Nyíregyháza 18, 7. Soproni VSE 18, 8. Békésút-Békéscsaba 12, 9. Váci VSE 9, 10. Csongrádi VVSE 0.