ímkézett bejegyzés

Országos utánpótlás-bajnokság: idén először játszanak itthon, ellenfelük a legfelsőbb osztályból érkezik

Míg a gyermek „hármasok” Mórahalom felé veszik az irányt hétvégén, az országos utánpótlás-bajnokságban szereplő fiataljaink a rájátszás során első ízben hazai környezetben küzdhetnek meg a pontokért.

Gyermek III. korcsoportosaink a Délkeleti területi bajnokság rájátszásának felsőházában a második fordulójához érkeztek. A kör hat mérkőzésének szombaton Mórahalom lesz a házigazdája. A tét nem kevesebb, mint eldönteni az 1–6. hely sorsát. A második fordulóban Ajtai Miklós edző legényei a kecskemétiekkel, majd az ugyancsak eddig nyeretlen házigazdákkal találkoznak az impozáns fürdő fedett medencéjében.

A program. Február 28., szombat, 10.00 óra: Szegedi Vízipóló Suli–Mórahalmi VK. 11.00: Szolnoki Dózsa–Szentesi VK. 12.00: Kecskeméti Sportiskola–Csabai Csirkefogók VK. 13.00: Szegedi Vízipóló Suli–Szolnoki Dózsa. 14.00: Szentesi VK–Kecskeméti Sportiskola. 15.00: Mórahalmi VK–Csabai Csirkefogók VK.

Az állás az első kör (két forduló után): 1. Szolnoki Dózsa 6, 2. Szentesi VK 6, 3. Szegedi Vízipóló Suli 3, 4. Kecskeméti Sportiskola 3, 5. Mórahalmi VK 0, 6. Csabai Csirkefogók VK 0. (Azonos pontszám esetén a gólkülönbség dönt.)

Az országos utánpótlás-bajnokság A1 csoportja rájátszásában a két idegenbeli derbi után a harmadik fordulóban házigazdaként ugrik vízbe a három korosztályos csapatunk vasárnap. Az alsóházi nyolc egylet a végső 13–20. helyért játszik júniusig, amely egyben osztályozó is: a legjobb négy jövőre az A1-be kap besorolást, a hátsó négy az A2-be. A már márciusba nyúló fordulóban fiataljaink azt a Kaposvári VK együtteseit fogadják, amelyek az őszi szezon alapszakaszában a legmagasabb osztályban igyekeztek pontokat gyűjtögetni. A jelenlegi tabella kissé „csalfa”, ugyanis a csabaiak három, somogyi vendégeink öt fordulón vannak már túl. A mieink az előző két fordulóban a mezőny két legerősebb együttesével szemben nem jártak sikerrel, edzőink szerint mostantól azonban akár be is indulhat a pontgyártás.

A program. Gyermek korcsoport. Március 1., vasárnap, 11.00 óra: Kecskemét Junior Sport–PannErgy-MVLC-Miskolc. 11.30: AVUS Szombathely–Ybl Waterpolo Club Budapest. 13.15: Csabai Csirkefogók VK–Kaposvári VK (jv.: Szabó Xénia, Mihály Máté). 14.15: MATE Gödöllői EAC–Tatabányai VSE.

Az állás. Gyermek korcsoport: 1. PannErgy-MVLC-Miskolc 12 (5 mérkőzésből, 69–50), 2. MATE Gödöllői EAC 9 (3 mérkőzésből, 45–28), 3. Ybl Waterpolo Club Budapest 8 (5 mérkőzésből, 64–63), 4. AVUS Szombathely 7 (5 mérkőzésből, 66–55), 5. Tatabányai VSE 6 (3 mérkőzésből, 41–43), 6. Kaposvári VK 5 (3 mérkőzésből, 38–39), 7. Kecskemét Junior Sport 3 (5 mérkőzésből, 46–73), 8. Csabai Csirkefogók VK 0 (3 mérkőzésből, 29–48). (Azonos pontszám esetén egyelőre a gólkülönbség dönt.)

Serdülők. Március 1., vasárnap, 10.00 óra: AVUS Szombathely–Ybl Waterpolo Club Budapest. 12.00: Csabai Csirkefogók VK–Kaposvári VK (jv.: Berki András, Szabó Xénia). 12.15: Kecskemét Junior Sport–PannErgy-MVLC-Miskolc. 13.00: MATE Gödöllői EAC–Tatabányai VSE.

Az állás. Serdülők: 1. PannErgy-MVLC-Miskolc 15 (5 mérkőzésből, 90–41), 2. AVUS Szombathely 9 (5 mérkőzésből, 78–54), 3. MATE Gödöllői EAC 9 (3 mérkőzésből, 41–23), 4. Kaposvári VK 6 (3 mérkőzésből, 34–27), 5. Kecskemét Junior Sport 6 (5 mérkőzésből, 46–60), 6. Ybl Waterpolo Club Budapest (5 mérkőzésből, 42–62) 3, 7. Csabai Csirkefogók VK 0 (3 mérkőzésből, 26–57), 8. Tatabányai VSE 0 (3 mérkőzésből, 23–54). (Azonos pontszám esetén egyelőre a gólkülönbség dönt.)

Ifjúságiak. Március 1., vasárnap, 13.00 óra: AVUS Szombathely–Ybl Waterpolo Club Budapest. 13.30: Kecskemét Junior Sport–PannErgy-MVLC-Miskolc. 14.30: Csabai Csirkefogók VK–Kaposvári VK (jv.: Mihály Máté, Berki András). 15.30: MATE Gödöllői EAC–Tatabányai VSE.

Az állás. Ifjúságiak: 1. Kecskemét Junior Sport 14 (5 mérkőzésből, 95–47), 2. PannErgy-MVLC-Miskolc 13 (5 mérkőzésből, 78–59), 3. AVUS Szombathely 9 (5 mérkőzésből, 77–75), 4. Tatabányai VSE 6 (3 mérkőzésből, 40–41), 5. Csabai Csirkefogók VK 3 (3 mérkőzésből, 37–39), 6. Ybl Waterpolo Club Budapest 3 (5 mérkőzésből, 62–78), 7. Kaposvári VK 0 (5 mérkőzésből, 35–45) 8. MATE Gödöllői EAC 0 (3 mérkőzésből, 19–59). (Azonos pontszám esetén egyelőre a gólkülönbség dönt.)

A gyerekek láthatták, hogy ebben a mezőnyben más szinten forr a víz

Geszner Balázs (lövés közben) a békéscsabaiak szerény góltermésének egyik szerzője, fiatal játékosunk a szolnokiak ellen betalált – fotó: Balázs Lajos

Az elmúlt héten Katona Péter, most szombaton Ajtai Miklós fiataljai ugrottak vízbe, hogy folytassák a korosztályos területi bajnokságot. Ma Szolnokon meccseltek a tizenéveseink, a szegediek után a házigazdákkal mérték össze tudásukat a Délkeleti pontvadászat felsőházi nyitányán. Ez a csoport rendkívül erős, nem véletlen, hogy pont nélkül maradtak január utolsó napján.

Csabai Csirkefogók VK–Szegedi Vízipóló Suli 2–17 (0–6, 0–6, 1–3, 1–2)

Délkeleti területi nemzetközi vidékbajnokság, gyermek III. korosztály, rájátszás, felsőház, Szolnok. V.: Pásztor Antal. Békéscsaba: Lipták – Bátorfi, Geszner, Restye B. 2 (1), Súr, Szaszák, Mórocz. Cs.: Kolarovszki (kapus), Csapó, Mihályi, Szabó M., Számfira K., Kiszely, Szirbuly. Edző: Ajtai Miklós. Gól emberelőnyből: 6/0, ill. 6/0. Büntetők: 1/1, ill. 4/1. Kipontozódott: Geszner.

Csabai Csirkefogók VK–Szolnoki Dózsa 1–16 (0–7, 1–5, 0–4, 0–0)

Délkeleti területi nemzetközi vidékbajnokság, gyermek III. korosztály, rájátszás, felsőház, Szolnok. V.: Orosz László. Békéscsaba: Lipták – Csapó, Geszner 1, Restye B., Súr, Számfira K., Mórocz. Cs.: Kolarovszki (kapus), Bátorfi, Mihályi, Szaszák, Kiszely, Szirbuly. Edző: Ajtai Miklós. Gól emberelőnyből: 10/0, ill. 9/2. Büntetők: 3/0, ill. 5/3.

Ajtai Miklós: – Kutya erős csoportba kerültünk azzal, hogy a felsőházban folytathatjuk, de a vereségek ellenére örülök neki, mert itt nagyobb a lehetőség a gyerekek fejlődésére. Sajnos, ma nagyon tartalékosan keltünk útra Szolnokra, több betegünk, sérültünk van, Puha Lara például ujjtörést szenvedett, mások influenzával bajlódnak. Kapusunk, Lipták Levente is egész héten maródi volt, szinte csak a meccs napjára vált bevethetővé. Sőt, itt Szolnokon is akadt olyan fiatalunk, aki már a második mérkőzésre nem volt bevethető, mert lebetegedett. Így aztán zömmel a fiatalabb korosztályúakból kellett kiegészíteni csapatunkat. A szegediek elleni találkozón az eredmény nem tükrözi a valós képet, sokkal szorosabb eredményt vártam, és a realitás is ez lett volna. De az is az igazsághoz tartozik, rengeteg volt a sok rossz passzunk, és akadtak más hiányosságaink is. Csak a térfélcsere után kezdett stabilizálódni a játékunk, akkor már gólra is futotta. A Szolnok viszont más kávéház, ők rendre hengerelnek, de annyi könnyebbségük mindenképpen van, hogy harminc egykorú fiatal áll edzőjük rendelkezésére. Egy biztos, mindkét meccsen kissé későn ébredtünk, és nem kifogásként mondom, de a gyerekek láthatták, hogy ebben a mezőnyben más szinten forr a víz.

További eredmények: Szolnoki Dózsa–Kecskeméti Sportiskola 17–2. Szentesi VK–Szegedi Vízipóló Suli 10–9. Mórahalmi VK–Kecskeméti Sportiskola 9–12. Szentesi VK–Mórahalmi VK 15–7.

Az állás az első kör (két forduló után): 1. Szolnoki Dózsa 6, 2. Szentesi VK 6, 3. Szegedi Vízipóló Suli 3, 4. Kecskeméti Sportiskola 3, 5. Mórahalmi VK 0, 6. Csabai Csirkefogók VK 0. (Azonos pontszám esetén a gólkülönbség dönt.)

A második mérkőzés inkább hasonlított a vízilabdára

Kálmán Dénes (szemben) az első sorban kapott szerepet, a második mérkőzésen vele együtt már jobban élt a csapat – fotó: Balázs Lajos

Idén utoljára ugrottak mérkőzésen vízbe a Délkeleti területi vidékbajnokságban a baby korosztályos fiatalok. A záró körnek a szegedi Tiszavirág Sportuszoda adott otthont.

Csabai Zoltán és Szilvásy Attila gyerkőcei ezúttal is két találkozó erejéig tették próbára magukat: a csongrádiak után az Invictus SC gárdájával találkoztak.

A mai nap tanulságait Csabai Zoltán így foglalta össze: – Az első mérkőzésen a csongrádiakkal játszottunk, akikkel eddig még nem találkoztunk, így ismeretlenek voltak számunkra. Sajnos, bátortalanul és gyengén játszott a csapat, sok labdát eladtak fiataljaink, és keveset szereztek a meccs folyamán. Ezért aztán ellenfelünk akarata érvényesült minden sornál. Erre mondják: felejthető derbi volt. A két meccs között kaptak is egy kis fejmosást a gyerekek, ami hatott, mert a második találkozón közelebb kerültünk ellenfelünkhöz. Mindkét csapat már inkább vízilabdát mutatott a medencében. Bár a második sorunk még nem annyira acélos, kevesebbet úsznak, ezért az Invictus többször is le tudott fordulni rólunk, amiből rendre gólokat kaptunk. De ez az összecsapás már inkább rendben volt, mint az első.

Az újabb szegedi fordulóban a következő fiatalok kaptak lehetőséget: Fejes Bence, Penczi András (kapusok), Csizmadia Zoltán, Dániel Levente, Debreczeni-Szekerka Dorián, Gyebnár-Szaszák Márk, Kassai Péter, Kálmán Dénes, Matei Olivér, Polonka Áron, Számfira Bálint, Szaszák Albert, Szatmári Péter. Edző: Csabai Zoltán, Szilvásy Attila.

Luca napján öt baby korosztályos csapat öt mérkőzése a szegedi Tiszavirág Sportuszodában

Közeleg az év vége, egyre kevesebb mérkőzést rendeznek a honi vízilabda-bajnokságokban. Ami a klubunkat illeti, így lesz ez ezen a hétvégén is, ugyanis csak a legkisebbek lesznek érintettek.

A baby korosztályosok december 13-án, Luca napján Szegedre utaznak, ahol a Délkeleti területi vidékbajnokság keretében újabb két találkozó erejéig ugranak a Tiszavirág Sportuszoda vizébe. Csabai Zoltán és Szilvásy Attila edzők tízéves és fiatalabb tanítványai először a csongrádiakkal, majd kis szünet után az Invictus gárdájával tesztelik, hol tartanak a tanulásban. Összesen öt mérkőzésre kerül sor, így mind az öt csapat kettős találkozó erejéig méri föl tudását.

A program. December 13., szombat, 10.00 óra: Szegedi Vízipóló Suli II.–Csongrádi VVSE. 11.00: Szolnoki Dózsa–Invictus SC. 12.00: Csongrádi VVSE–Csabai Csirkefogók VK. 13.00: Szegedi Vízipóló Suli II.– Szolnoki Dózsa. 14.00: Csabai Csirkefogók VK–Invictus SC.

Országos utánpótlás-bajnokság: alapszakasz zárás rangadóval

December első hétvégéjén öt mérkőzésen lesznek érdekeltek csapataink a különböző szintű bajnokságokban. Ezúttal a gyermek III. korosztályú gárdánk szombaton ugrik vízbe – Mikulás napján. Az országos utánpótlás-bajnokságban szereplő hármasunk pedig ugyancsak hazai környezetben játszik, ellenfelük a Gödöllő triója lesz.

A gyermek III. korosztályos csapatok a Délkeleti nemzetközi vízilabda-bajnokság harmadik fordulójához érkeztek. Ajtai Miklós legényei ezúttal hazai környezetben, a békéscsabai Árpád fürdőben fogadják a csoport további öt együttesét. Fiataljaink nyitányként a romániai Partizán gárdájával kezdenek, majd a napot ők zárják, amikor a Csongrádi VVSE ellen szállnak vízre.

A program. December 6., szombat, 9.30 óra: Partizan Team (román)–Csabai Csirkefogók VK. 10.30: Szolnoki Dózsa–Mórahalmi VK. 11.30: Csongrádi VVSE–Újszilvás KSE. 12.30: Mórahalmi VK–Partizan Team. 13.30: Újszilvás KSE–Szolnoki Dózsa. 14.30: Csabai Csirkefogók–Csongrádi VVSE.

Az állás három forduló után: 1. Szolnoki Dózsa 9, 2. Partizan Team 6, 3. Csabai Csirkefogók VK 6, 4. Mórahalmi VK 6, 5. Újszilvás KSE 0, 6. Csongrádi VVSE 0. (Azonos pontszám esetén az egymás elleni eredmény, másodsorban a gólkülönbség dönt.)

Az országos utánpótlás-bajnokság alapszakaszának utolsó, hetedik fordulójához érkeztek a csapatok az A2 Keleti csoportban. Zárásként igazi rangadókra kerül sor, ugyanis a Csabai Csirkefogók azokat a gödöllői egyleteket fogadja hazai környezetben, amelyekkel a két fiatalabb korosztályban éppen az élen állnak egymást követve. A gyermek korcsoportúaknál két veretlen, százszázalékos gárda találkozik az Árpád fürdő sátortetős medencéjében, csupán a jobb gólkülönbégnek köszönhetően állnak előrébb a Pest vármegyeiek. A serdülő esetében annyi a különbség, hogy a gödöllőiek veretlenül állnak az élen, a mieink három pont hátránnyal követik őket a második helyen. Az ifjúságiaknál a mieink az ezüstös helyről várják a vasárnapi folytatást, míg a Gödöllő a negyedik helyen tanyázik.

A program. Gyermek korosztály. December 7., vasárnap, 12.15 óra: Csabai Csirkefogók VK–MATE Gödöllői EAC (jv.: Berki András, Juhász Tibor). 13.15: AQUA SE Nyíregyháza–Ceglédi VSE. 14.00: Oázis SC Budapest–Angyalföldi Sportiskola DSE Budapest. 15.00: Vác Aquasport Club–Civis Póló VSE Debrecen.

Az állás. Gyermek korcsoport: 1. MATE Gödöllői EAC 18, 2. Csabai Csirkefogók VK 18, 3. AQUA SE Nyíregyháza 12, 4. Ceglédi VSE 9, 5. Civis Póló VSE Debrecen 6, 6. Angyalföldi Sportiskola DSE Budapest 6, 7. Oázis SC Budapest 3, 8. Vác Aquasport Club 0. (Azonos pontszám esetén a gólkülönbség dönt.)

Serdülők. December 7., vasárnap, 12.00 óra: AQUA SE Nyíregyháza–Ceglédi VSE. 13.30: Csabai Csirkefogók VK–MATE Gödöllői EAC (jv.: Juhász Tibor, Pásztor Antal). 13.30: Vác Aquasport Club–Civis Póló VSE Debrecen. 15.15: Oázis SC Budapest–Angyalföldi Sportiskola DSE Budapest.

Az állás. Serdülők: 1. MATE Gödöllői EAC 18, 2. Csabai Csirkefogók VK 15, 3. Angyalföldi Sportiskola DSE Budapest 12, 4. Ceglédi VSE 11, 5. Vác Aquasport Club 7, 6. Civis Póló VSE Debrecen 5, 7. Oázis SC Budapest 3, 8. AQUA SE Nyíregyháza 1. (Azonos pontszám esetén a gólkülönbség dönt.)

Ifjúságiak. December 7., vasárnap, 11.00 óra: Csabai Csirkefogók VK–MATE Gödöllői EAC (jv.: Pásztor Antal, Berki András). 14.30: AQUA SE Nyíregyháza–Ceglédi VSE. 16.30: Vác Aquasport Club–Civis Póló VSE Debrecen. 16.30: Oázis SC Budapest–Angyalföldi Sportiskola DSE Budapest.

Az állás. Ifjúságiak: 1. Civis Póló VSE Debrecen 15, 2. Csabai Csirkefogók VK 15, 3. Ceglédi VSE 15, 4. MATE Gödöllői EAC 9, 5. Angyalföldi Sportiskola DSE Budapest 6, 6. AQUA SE Nyíregyháza 6, 7. Oázis SC Budapest 3, 8. Vác Aquasport Club 3. (Azonos pontszám esetén a gólkülönbség dönt.)