ímkézett bejegyzés

Újabb hosszú utazás előtt, irány Nagykanizsa

Nemrégiben Sopron volt az úticélja az országos utánpótlás-bajnokságban szereplő három csapatunknak, e hétvégén sem lesz sokkal rövidebb a táv, ugyanis vasárnap Nagykanizsát veszik célba. Egy nappal korábban a gyermek III. korosztályos gárdánk pedig Csongrádon próbál szerencsét.

Gyermek III. korosztályosaink a Délkeleti területi nemzetközi vidékbajnokság 8. fordulójához érkeztek. Ennek a körnek a szabadkaiak a rendezői, akik Csongrádra várják szombaton a Piros csoport hat alakulatát (a szegedi csapat elhalasztotta két találkozóját április 23-ára). Fiataljaink így csak egy találkozó erejéig ugranak Csongrádon a vízbe, mégpedig a szentesiek ellen, majd 12 nappal később a Tiszavirág Sportuszodában pótolnak, amikor a szegediekkel mérkőznek meg.

A program. Április 12. szombat, 11.00: Clubul Sportiv Muncipal Oradea, Nagyvárad (román)–Szolnoki Dózsa. 12.00: Csabai Csirkefogók VK–Szentesi VK Üdülőközpont. 13.00: Szolnoki Dózsa–Spartak Patent c.o. Subotica, Szabadka (szerb). 14.00: Szentesi VK Üdülőközpont–Clubul Sportiv Muncipal Oradea, Nagyvárad. 15.00: Spartak Patent c.o. Subotica, Szabadka–Csongrádi VVSE. Április 23., szerda, 9.30 óra: Csongrádi VVSE–Szegedi Vízipóló Suli. 11.00: Szegedi Vízipóló Suli–Csabai Csirkefogók VK.

Az állás a hetedik kör (14 forduló) után: 1. Szegedi Vízipóló Suli 42, 2. Szolnoki Dózsa 27, 3. Clubul Sportiv Muncipal Oradea, Nagyvárad 24, 4. Spartak Patent c.o. Subotica, Szabadka 21, 5. Csongrádi VVSE 18, 6. Szentesi VK Üdülőközpont 12, 7. Csabai Csirkefogók VK 0.

Az országos utánpótlás-bajnokságban szereplő csapatainknak ismét idegenben lesz jelenésük. Újabb hosszú utazás előtt állnak, ugyanis Nagykanizsa felé veszik az irányt. Ez az etap sem lesz könnyű, gyermek csapatuk kivételével valamennyi egységük erősnek tűnik, legalábbis ami a tabellán elfoglalt helyezésüket mutatja. Igaz, lehetnek meglepetések is, miként az előző fordulóban volt tapasztalható, amikor a váci ifjúsági csapat megtréfálta őket, ugyanis utolsó előttiként az addig az élen álló kanizsaikat 13–9-re legyőzték.

A program. Gyermek korcsort. Április 13., vasárnap, 10.00 óra: III. Ker. TTVE Budapest–Aqua Sportegyesület Nyíregyháza. 15.15: Kanizsa VSE Nagykanizsa–Békésút-Békéscsaba (jv.: Veilandics Zoltán, Csányi Márk). 15.30: Genesys OSC Újbuda11–Váci VSE. 16.00: Tatabányai VSE–Ceglédi VSE. A Csongrádi VVSE–Soproni VSE találkozót május 18-ára halasztották.

Az állás a 7–16. helyért az alapszakaszból hozott pontokkal. Gyermek korcsoport: 1. Csongrádi VVSE 30, 2. Aqua Sportegyesület Nyíregyháza 29, 3. Tatabányai VSE 28, 4. Békésút-Békéscsaba 19, 5. Genesys OSC Újbuda11 10, 6. Ceglédi VSE 12, 7. Soproni VSE 9, 8. Váci VSE 9, 9. III. Ker. TTVE Budapest 6, 10. Kanizsa VSE Nagykanizsa 3.

Serdülő korcsort. Április 13., vasárnap, 11.30 óra: III. Ker. TTVE Budapest–Aqua Sportegyesület Nyíregyháza. 14.00: Kanizsa VSE Nagykanizsa–Békésút-Békéscsaba (jv.: Csányi Márk, Kovács István). 17.00: Genesys OSC Újbuda11–Váci VSE. 17.15: Tatabányai VSE–Ceglédi VSE. A Csongrádi VVSE–Soproni VSE találkozót május 18-ára halasztották.

Az állás a 7–16. helyért az alapszakaszból hozott pontokkal. Serdülők: 1. Kanizsa VSE Nagykanizsa 33, 2. Békésút-Békéscsaba 23, 3. Ceglédi VSE 23, 4. Genesys OSC Újbuda11 19, 5. Soproni VSE 15, 6. Váci VSE 14, 7. Csongrádi VVSE 12, 8. Tatabányai VSE 10, 9. III. Ker. TTVE Budapest 6, 10. Aqua Sportegyesület Nyíregyháza 0.

Ifjúságiak. Április 13., vasárnap, 13.00 óra: III. Ker. TTVE Budapest–Aqua Sportegyesület Nyíregyháza. 16.45: Kanizsa VSE Nagykanizsa–Békésút-Békéscsaba (jv.: Kovács István, Veilandics Zoltán). 18.30: Genesys OSC Újbuda11–Váci VSE. 18.30: Tatabányai VSE–Ceglédi VSE. A Csongrádi VVSE–Soproni VSE találkozót május 18-ára halasztották.

Az állás a 7–16. helyért az alapszakaszból hozott pontokkal. Ifjúságiak: 1. Tatabányai VSE 30, 2. Kanizsa VSE Nagykanizsa 27, 3. Ceglédi VSE 21, 4. Genesys OSC Újbuda11 18, 5. III. Ker. TTVE Budapest 18, 6. Aqua Sportegyesület Nyíregyháza 15, 7. Békésút-Békéscsaba 12, 8. Soproni VSE 12, 9. Váci VSE 6, 10. Csongrádi VVSE 0.

Edzőink úgy látják: amit a tréningeken gyakoroltattak, szinte mindent viszontláttak a szegedi fordulóban

Restye Botond (szemben) nemcsak eredményesen védekezett, hanem a támadásokból is remekül kivette részét – fotó: Balázs Lajos

Baby korosztályosaink a Szegedi Tiszavirág Sportuszoda felé vették az irányt szombaton. A Délkeleti területi vidékbajnokság hatodik fordulójában a mórahalmiakkal és a házigazdák első gárdájával mérkőztek meg.

A korábbi fordulókban gyakran kellett változtatni a csapat összetételén, mert a téli betegséghullám megritkította a hadra fogható társaságot. Most viszont szinte mindenki az edzők rendelkezésére állt, így egy bő, 16 tagú kerettel keltek útra Szegedre.

Csabai Zoltán: – Az első mérkőzésen, a mórahalmiak ellen az első negyedben egyik játékosunkat lekönyökölték, megsérült, ezért fel kellett borítanunk a hadrendet. Ez megzavarta a csapatot, fiataljaink nem tudtak alkalmazkodni a helyzethez. Ettől kezdve ellenfelünk diktálta a tempót, és az egész szituáció rányoma bélyegét a mérkőzésre. Egyetlen pozitívumot tudok felhozni: a második negyedben eddig a cseresorunk mindig sok gólt kapott, most ez nem volt jellemző. Látszik, hogy azok a gyerekek is egyre inkább utolérik magukat, akik később kezdték a vízilabdát. A szegediek elleni mérkőzésen két közel egyforma gárda csapott össze. Itt ugye nem számolják hivatalosan a gólokat, ám a szülők jelezték, hogy 11–11 lehetett a végeredmény. Sok szép gól született, és amit az edzéseken gyakoroltunk, szinte mindent viszontláttam ezen a találkozón.

Szegeden a következő fiataljaink kaptak bizonyítási lehetőséget: Kolarovszki Dénes, Pécsi Alex (kapusok), Dániel Levente, Kis Vajk, Kiszely Milán, Molnár Sándor, Mórocz Dávid, Nádas Tibor, Petrina Gábor, Restye Botond, Szabó Albert, Számfira Bálint, Számfira Kristóf, Szekera Balázs, Szilágyi Kolos, Szirbuly Ádám.

Szép lenne javítani a tatabányaiak elleni mérlegen

Immár áprilist írunk, újabb gazdag hétvége vár ránk: hét mérkőzésen szoríthatunk csapatainkért szombaton, illetve vasárnap. Az útirányok is szerteágazóak, az autóbuszaink a közeli Szeged mellett Budapestre és Tatabányára közlekednek.

A felnőtt OB II rájátszásban az 5. csoportban a harmadik fordulóra kerül sor, amelynek házigazdája a harmadik helyen tanyázó Erzsébeti SMTK lesz, a vegyesen öregekből és fiatalokból álló gárdánk a főváros felé veszi az irányt. A pesterzsébeti uszodában ismét két ellenfél vár a mieinkre, nevezetesen a házigazda és a miskolci MEAFC.

A program. Április 5., szombat, 14.00 óra: Erzsébeti SMTK Budapest–SMAFC 1860 Soproni Egyetem. 15.00: Békésút-Békéscsaba–MEAFC Miskolc (jv.: Pintér János, Csanádi Zsolt). 16.30: MEAFC Miskolc–SMAFC 1860 Soproni Egyetem. 17.30: Békésút-Békéscsaba–Erzsébeti SMTK Budapest (jv.: Csányi Márk, Pintér János).

Az állás: 1. SMAFC 1860 Soproni Egyetem 9, 2. Békésút-Békéscsaba 9, 3. Erzsébeti SMTK Budapest 6, 4. MEAFC Miskolc 0. (Azonos pontszám esetén az egymás elleni mérkőzések döntenek, ha azok azonos pontszámúak, akkor az egymás elleni gólkülönbség.)

A baby korosztályos fiataljaink ugyancsak szombaton meccselnek, mégpedig a Szegedi Tiszavirág Sportuszodában. Itt korán reggel kezdődik a Délkeleti területi vidékbajnokság programja, hiszen kilenc mérkőzést kell „lezavarni” kora délutánig. A kicsik a mórahalmiakkal és a házigazdák első gárdájával találkoznak.

A program. Április 5., szombat, 8.00 óra: Szentesi VK Üdülőközpont–Szegedi Vízipóló Suli II. 8.50: Szolnoki Dózsa–Szegedi Vízipóló Suli I. 9.40: Csongrádi VVSE–Hódmezővásárhelyi VSC. 10.30: Csabai Csirkefogók VK–Mórahalmi VSK. 11.20: Szentesi VK Üdülőközpont–Kecskeméti Junior. 12.10: Szegedi Vízipóló Suli II.–Szolnoki Dózsa. 13.00: Mórahalmi VSK–Csongrádi VVSE. 13.50: Hódmezővásárhelyi VSC–Kecskeméti Junior. 14.40: Szegedi Vízipóló Suli I.–Csabai Csirkefogók VK.

Az országos utánpótlás-bajnokság rájátszásában a hetedik fordulót rendezik meg vasárnap. Az A2 csoport felsőházának vetélkedése során fiataljaink az egykori bányászvárosba, Tatabányára utaznak. A Békéscsabán március legelején megrendezett „odavágón” a Tatabányai VSE bizonyult összesítésben jobbnak, két korosztályban, a gyermek (6–8) és az ifjúságiak ütközetében (7–12) szoros mérkőzéseken nyertek az akkori vendégek, serdülőink viszont győztesként (13–6) kászálódtak ki az Árpád fürdő sátortetős medencéjéből. Mindenképpen nagy fegyvertény lenne, ha a korábbi mérlegen „csavarintana” egyet a békéscsabai trió.

A program. Gyermek korosztály. Április 6., vasárnap, 10.00 óra: Csongrádi VVSC–Genesys OSC Újbuda11. 11.15: Ceglédi VSE–III. Ker. TTVE Budapest. 12.15: Aqua Sportegyesület Nyíregyháza–Soproni VSE. 13.45: Váci VSE–Kanizsa VSE Nagykanizsa. 16.00: Tatabányai VSE–Békésút-Békéscsaba (jv.: Varga Márk, Czirbus Olivér).

Az állás a 7–16. helyért az alapszakaszból hozott pontokkal. Gyermek korcsoport: 1. Csongrádi VVSE 30, 2. Aqua Sportegyesület Nyíregyháza 26, 3. Tatabányai VSE 25, 4. Békésút-Békéscsaba 19, 5. Genesys OSC Újbuda11 10, 6. Soproni VSE 9, 7. Ceglédi VSE 9, 8. Váci VSE 6, 9. III. Ker. TTVE Budapest 6, 10. Kanizsa VSE Nagykanizsa 3.

Serdülők. Április 6., vasárnap, 10.00 óra: Ceglédi VSE–III. Ker. TTVE Budapest. 11.15: Csongrádi VVSC–Genesys OSC Újbuda11. 13.30: Aqua Sportegyesület Nyíregyháza–Soproni VSE. 15.00: Váci VSE–Kanizsa VSE Nagykanizsa. 17.15: Tatabányai VSE–Békésút-Békéscsaba (jv.: Czirbus Olivér, Vargáné Gazdag Erika).

Az állás a 7–16. helyért az alapszakaszból hozott pontokkal. Serdülők: 1. Kanizsa VSE Nagykanizsa 30, 2. Békésút-Békéscsaba 23, 3. Ceglédi VSE 20, 4. Genesys OSC Újbuda11 19, 5. Váci VSE 14, 6. Soproni VSE 12, 7. Csongrádi VVSE 12, 8. Tatabányai VSE 7, 9. III. Ker. TTVE Budapest 6, 10. Aqua Sportegyesület Nyíregyháza 0.

Ifjúságiak. Április 6., vasárnap, 11.00 óra: Aqua Sportegyesület Nyíregyháza–Soproni VSE. 12.30: Csongrádi VVSC–Genesys OSC Újbuda11. 12.30: Ceglédi VSE–III. Ker. TTVE Budapest. 16.15: Váci VSE–Kanizsa VSE Nagykanizsa. 18.30: Tatabányai VSE–Békésút-Békéscsaba (jv.: Vargáné Gazdag Erika, Varga Márk).

Az állás a 7–16. helyért az alapszakaszból hozott pontokkal. Ifjúságiak: 1. Kanizsa VSE Nagykanizsa 27, 2. Tatabányai VSE 27, 3. Ceglédi VSE 18, 4. Genesys OSC Újbuda11 18, 5. III. Ker. TTVE Budapest 18, 6. Aqua Sportegyesület Nyíregyháza 12, 7. Békésút-Békéscsaba 12, 8. Soproni VSE 12, 9. Váci VSE 3, 10. Csongrádi VVSE 0.

Ifistáink kettős győzelemmel zárták a hazai fordulót

Pallag Nándor féléves kényszerű kihagyás után ma újra játszhatott, egy mérkőzés erejéig számolhatott vele Ajtai Miklós edző, amit a fiatal játékos három góllal hálált meg – fotó: Such Tamás

A Délkeleti területi nemzetközi ifjúsági bajnokság hetedik körének az aradiak a rendezői, akik a békéscsabai Árpád fürdőbe tették át a forduló mérkőzéseit. Szombaton hét mérkőzésre került sor a sátortetős medencében, a mieink először a romániai gárdával, majd a szolnokiakkal ütköztek meg.

Csabai Csirkefogók VK–Clubul Sportiv Amefa Arad (román) 10–8 (0–4, 3–3, 5–0, 2–1)

Délkeleti területi nemzetközi vidékbajnokság, ifjúsági korosztály, Békéscsaba. V.: Juhász Tibor, László Gábor. Békéscsaba: Gyuricza – Budai 1, Szatmári L. 4, Such, Suhajda Z. 4, Tasnádi, Hajdu A. Cs.: Kabai (kapus), Varga I., Kiss I. 1, Nagy Á., Szlúka, Csüllög, Fölker. Edző: Ajtai Miklós. Gól emberelőnyből: 4/3, ill. 5/0. Büntetők: 0/0, ill. 3/1.

Csabai Csirkefogók VK–Szolnoki Dózsa 17–13 (3–2, 6–3, 4–4, 4–4)

Délkeleti területi nemzetközi vidékbajnokság, ifjúsági korosztály, Békéscsaba. V.: Juhász Tibor, Mihály Máté. Békéscsaba: Gyuricza – Varga I. 2, Such 3 (1), Bazsó, Zimbran 3 (2), Hajdu A. 3 (1), Pallag 3. Cs.: Kabai (kapus), Plavecz, Kiss I., Suhajda Z. 2, Nagy Á. 1, Csányi, Földi, Pónya O. Edző: Ajtai Miklós. Gól emberelőnyből: 8/3, ill. 9/2. Büntetők: 5/4, ill. 3/2.

Ajtai Miklós: – Ebben a bajnokságban más kerettel játszunk, mint az országosban, nagyjából fele-fele arányban kapnak helyet azok, akik az utóbbiban rendszeresen szerepelnek, illetve azok, akik ritkábban kapnak szerepet. Itt éppen ezért más célokat is tűztünk ki a fiatalok elé. Az első meccsen nem úgy kezdtünk, ahogy megbeszéltük, hamar jelentős, hatgólos előnyre tett szert az aradi gárda. Időkérés és némi fejmosás után összeszedte magát a csapat, innentől meglátszott, hogy jó erőben vannak, bírják az iramot, és ekkor már a taktikai utasításokat is betartották. Persze ahhoz, hogy fordítsunk, az is kellett, hogy ezúttal a kapufáról befelé csorogjon a labda. A szolnokiak ellen azt kértem, mivel nagyon sok fiatallal érkeztek, hogy nem szabad lenézni őket, úgy gondoltam, akár tíz-tizenöt gól különbséggel is nyerhetünk. Hát bizony lenézték őket, a megszerzett nagy előnyünk hamar elszállt. Itt is rendet kellett rakni a fejekben, így végül sima győzelem lett a vége, de hozzáteszem: nem tetszett ez a hozzáállás. Ami viszont örömteli: csaknem féléves kényszerű kihagyás után Pallag Nándi visszatért, jól teljesített, és még három gólt is szerzett.

További eredmények: Szegedi Vízipóló Suli–Kecskeméti Junior 5–9. Robbanó Rozmárok ÚVK Baja–Clubul Sportiv Amefa Arad 9–10. Szolnoki Dózsa–Erzsébeti SMTK Budapest 10–13. Kecskeméti Junior–Robbanó Rozmárok ÚVK Baja 19–5. Erzsébeti SMTK Budapest–Szegedi Vízipóló Suli 8–13.

Az állás: 1. Kecskeméti Junior 42, 2. Erzsébeti SMTK Budapest 27, 3. Clubul Sportiv Amefa Arad 21, 4. Szegedi Vízipóló Suli 21, 5. Csabai Csirkefogók VK 19, 6. Szolnoki Dózsa 12, 7. Robbanó Rozmárok ÚVK Baja 4.

Gyermek négyeseink első győzelme az idei bajnokságban

A fehér sapkás Mórocz Dávid is hasznosan játszott, ő is örülhetett ma, hogy csapatával megszerezték az idei első győzelmüket, ráadásul mindkét ellenfél kapujába betalált – fotó: Balázs Lajos

A gyermek IV. korosztályosok Délkeleti területi nemzetközi vidékbajnokságának hatodik fordulóját Hódmezővásárhelyen rendezték meg. A Gyarmati Dezső Sportuszodában nyolc mérkőzésre került sor szombaton, köztük a gyulai fiókcsapatunk a mórahalmiakkal, majd a marosvásárhelyiekkel találkozott. A második mérkőzés meghozta fiatal csapatunk első győzelmét az idei bajnokságban.

Gyulai VK–Mórahalmi VSK 5–15 (0–3, 3–3, 2–2, 0–7)

Délkeleti területi nemzetközi vidékbajnokság, gyermek IV. korosztály, Hódmezővásárhely. V.: Kis Martin. Gyula: Lipták – Mórocz 1, Restye B. 2, Csapó 1, Matei, Szabó M., Geszner 1. Cs.: Köves, Orosz B., Súr, Kálmán, Kis V., Mihályi. Edző: Katona Péter. Gól emberelőnyből: 4/2, ill. 7/3. Büntetők: 2/0, ill. 2/1. Kipontozódott: Gárgyán.

Gyulai VK–Partizán Marosvásárhely (román) 9–5 (0–2, 1–1, 3–0, 5–2)

Délkeleti területi nemzetközi vidékbajnokság, gyermek IV. korosztály, Hódmezővásárhely. V.: Piti László. Gyula: Lipták – Mórocz 1, Restye B. 2 (1), Csapó, Matei 1, Szabó M. 4, Geszner. Cs.: Köves, Orosz B., Súr, Kálmán 1, Kis V., Mihályi. Edző: Katona Péter. Gól emberelőnyből: 6/3, ill. 5/1. Büntetők: 3/1, ill. 3/1. Kiállítás cserével: Harapascu. Kipontozódott: Filimon.

Katona Péter: – Tudtuk, hogy két nehéz találkozó vár fiatal csapatunkra, ráadásul két teljesen más játékstílusú egylettel kell felvennünk a harcot. A mórahalmiak ellen azzal tisztában voltunk, hogy van két nagyon ütős játékosuk, akiket semlegesíteni kell, de ez nem sikerült, hiszen Gulyás Bence és Balogh Ákos csapatuk 15 góljából tizenhármat jegyezett. Ennek ellenére nagyon hasznos mérkőzés volt, amelyen jól látható volt a mieink előrelépése. A harmadik negyedig szorosan is alakult az eredmény, de azt követően fejben elfáradt a csapat, sokszor rossz döntéseket hoztak a gyerekek, így törvényszerű volt a vereség. A marosvásárhelyiek ellen rosszul kezdtünk, másodpercek alatt kettő-nulla arányban elhúzott ellenfelünk. Igyekeztem felrázni a csapatot, sebességet váltott a gárda, de csak lekövetni tudtuk őket. A mi malmunkra hajtotta a vizet, hogy mindössze tíz játékossal érkeztek, akik közül ketten eltiltásukat töltötték, így nyolcan álltak edzőjük rendelkezésére. Az első félidőben egyik erősségük végleg cserés kiállítás sorsára jutott, majd a térfélcsere után egy másik játékosuk kipontozódott, így ők hatan fejezték be a meccset, miközben mi ettől kezdve végig emberelőnyben játszhattunk. Fordítottunk, de segített az is, hogy feljavult a kapusteljesítményünk, fejben is helyén voltak fiataljaink, akik elöl és hátul is egyre jobb teljesítményt nyújtottak. Élt a csapat az adódó helyzetekkel, így megszereztük az első győzelmünket.

További eredmények: Hódmezővásárhelyi VSC–Szolnoki Dózsa 4–19. Szolnoki Dózsa–Szegedi Vízipóló Suli 19–4. Szentesi VK Üdülőközpont–Mórahalmi VSK 20–5. Partizán Marosvásárhely–Kecskeméti Junior 14–6. Szegedi Vízipóló Suli–Szentesi VK Üdülőközpont 11–7. Kecskeméti Junior–Hódmezővásárhelyi VSC 8–15.

Az állás: 1. Szolnoki Dózsa 36, 2. Szentesi VK Üdülőközpont 30, 3. Szegedi Vízipóló Suli 18, 4. Mórahalmi VSK 18, 5. Hódmezővásárhelyi VSC 16, 6. Partizán Marosvásárhely 16, 7. Kecskeméti Junior 6, 8. Gyulai VK 3. (Azonos pontszám esetén az egymás elleni mérleg, majd a gólkülönbség dönt.)