A Szentes most is nagy falatnak bizonyult, ám a pécsiek ellen remek játékkal nyert felnőtt csapatunk a rájátszás nyitányán

Címlapképünkön a fiatal Korcsok Péter kapus, aki jó teljesítményt nyújtott a felnőttek között is – fotó: Such Tamás

A Dunaújvárosi Fabó Éva Sportuszodában rendezték meg az OB II-es felnőtt férfi vízilabdacsapatok rájátszásának első körét az 5. csoportban, amely a 17–21. helyért zajlik. Együttesünk a nyitányon az alapszakaszból már ismert Szentesi Üdülőközponttal, valamint a már sokkal kevésbé ismert pécsiekkel meccseltek, az előbbiektől vereséget szenvedtek, de a mecsekaljaiakat legyőzték.

Swietelsky-Békéscsaba–Szentesi Üdülőközpont 7–13 (1–4, 2–3, 2–3, 2–3)

OB II-es vízilabda-mérkőzés, 5. csoport, rájátszás a 17–21. helyért, Dunaújváros. V.: Csizmadia Zsolt, Kollarics Gábor. Békéscsaba: Vozár M. – Puha, Dobos, Fodor Zs. 1, Zsilák 1, Ajtai 3, Pallag. Cs.: Korcsok P. (kapus), Budai, Csendes Cs. 1, Laczó P. 1, Hajdu A. Edző: Fodor Ádám, Ajtai Miklós. Szentes: Némethy – Gut B. 1, Csuka F. 3, Sóti 1, Gundl 3 (1), Szécsi, Szabó J. Cs.: Csendes T. 1, Gut Zs. 3 (2), Csuka B. Vecseri 1. Edző: Fekecs Ádám, Szabó József, Csendes Tamás. Gól emberelőnyből: 8/2, ill. 7/2. Büntetők: 1/0, ill. 4/3. Az eredmény alakulása: 1–2, 1–6, 5–8, 5–11.

Miként az alapszakaszban, ezúttal sem bírt ellenfelével a sok utánpótláskorú játékossal kiálló csapatunk a rájátszás dunaújvárosi nyitányán.

Swietelsky-Békéscsaba–PTE-Pécsi EAC Mighty Bulls 13–9 (4–2, 1–1, 5–1, 3–5)

OB II-es vízilabda-mérkőzés, 5. csoport, rájátszás a 17–21. helyért, Dunaújváros. V.: Csizmadia Zsolt, Kollarics Gábor. Békéscsaba: Korcsok P. – Budai, Dobos 2, Fodor Zs. 2, Zsilák 2, Ajtai 4 (2), Pallag. Cs.: Vozár M. (kapus), Budai, Csendes Cs., Puha 1, Laczó P. 1, Suhajda Z. 1, Hajdu A. Edző: Fodor Ádám, Ajtai Miklós. Pécs: Németh Z. – Lóránt, dr. Labossa 1, Horváth G. 1, Raffai 2, Provender 1, Horváth K. 1. Cs.: Ruszka 1, Csala, dr. Lukács 2, Vizi, Imre, Korb. Pászti. Edző: Balázs Bence. Gól emberelőnyből: 4/2, ill. 7/3. Büntetők: 2/2, ill. 0/0. Az eredmény alakulása: 4–1, 4–3, 6–3, 11–4, 11–7.

Különösen az első három negyedben lendületes játékot mutatott be csapatunk, amely megérdemelten nyerte a találkozót a teljesen ismeretlen együttes ellen.

Mestermérleg. Fodor Ádám: – A szentesiek erősek, fiatalok, gyorsak, ezúttal sem sikerült ellenük nyerni. Az elején adtunk nekik egy jelentősebb előnyt, amit nem sikerült ledolgozni annak ellenére, hogy a harmadik negyedben elkezdtünk mi dominálni. Ekkor tűnt ki igazán, hogy az elején hagytuk őket elhúzni. Viszont amiért nagyot utaztunk, bejött, fiataljaink ezúttal is sokat tanultak, ami mindkét mérkőzésre igaz volt. A pécsiek ellen sokkal inkább csapatként működött a társaság, amihez hasonló utoljára még az alapszakasz elején volt. Mindenki sokat játszott, szép lépést tettünk előre, megérte elutazni Dunaújvárosba. Összességében elégedett vagyok a mai nap teljesítményével.

További eredmények: Dunaújvárosi Főiskola VE Duna-Via–PTE-Pécsi EAC Mighty Bulls 5–12. Invictus SC Szolnok–Szentesi Üdülőközpont 12–19. Invictus SC Szolnok–Dunaújvárosi Főiskola VE Duna-Via 9–19.

Az állás az első-második forduló után: 1. Szentesi Üdülőközpont 6, 2. Swietelsky-Békéscsaba 3, 3. PTE-Pécsi EAC Mighty Bulls, 4. Dunaújvárosi Főiskola VE Duna-Via 3, 5. Invictus SC Szolnok 0. (Azonos pontszám esetén az egymás elleni eredmény, másodsorban a gólkülönbség dönt.)

Kettős vereség ellenére akadtak biztató jelek a tartalékos, ezért alaposan megfiatalított csapattól

Megfiatalított csapatunkból Pallag Nándor mindkét mérkőzésen gólt szerzett az idei OB II-es nyitányon – fotó: T. Petka Anita

Kéthónapnyi szünet után az ötödik körrel (9–10. forduló) folytatódott az OB II-es felnőtt bajnokság, egyben ezzel lezárult az alapszakasz. A végső eseménynek klubunk adott otthont, az Árpád fürdőben zajlott le az alapszakasz záró fordulója hat mérkőzéssel, amely után alaposan átrendeződött a tabella.

Swietelsky-Békéscsaba–Szegedi VTK 5–12 (0–3, 3–5, 1–3, 1–1)

OB II-es vízilabda-mérkőzés, alapszakasz, A csoport, Békéscsaba. V.: Berki András, Juhász Tibor. Békéscsaba: Vozár M. – Szanyi 1, Fodor Zs. 1, Mucsi, Pojendán, Pallag 1, Katona P. 2. Cs.: Beregszászi (kapus), Budai, Korcsok N., Laczó P., Gyebnár, Borsos, Szatmári L. Edző: Fodor Ádám. Szegedi VTK: dr. Bólya – Török A. 1, Török B. 1, Godó 3, Lihotzky S. 2, Tanács 1, Lihotzky K. 2. Cs.: Árva, Katona I., Zsarkó 2, dr. Törtök T. Edző: Dombovári Márk, Árva Szilárd. Gól emberelőnyből: 7/2, ill. 7/5. Büntetők: 1/0, ill. 0/0. Az eredmény alakulása: 0–4, 3–5, 3–9. A második negyed elejére négygólos előnyre tettek szert a vendégek, amit nem tudott ledolgozni megfiatalított, Ajtai Miklóst és Zsilák Lászlót nélkülöző csapatunk, amely leginkább az utolsó játékrészben tudott egyenrangú ellenfélnek felnőni a szegediekhez.

Swietelsky-Békéscsaba–Csongrádi VVSE 5–14 (2–4, 1–2, 0–3, 2–5)

OB II-es vízilabda-mérkőzés, alapszakasz, A csoport, Békéscsaba. V.: Pásztor Antal, Berki András. Békéscsaba: Korcsok P. – Laczó P. 1, Szanyi, Fodor Zs. 1, Mucsi, Pojendán, Pallag 1. Cs.: Vozár M. (kapus), Budai, Miklós, Gyebnár, Hajdu A. 1, Szatmári L., Tasnádi 1. Edző: Fodor Ádám. Csongrádi VVSE: Szarvas – Hegedűs 1 (1), Huszka 1, Kátai-Benedek Á. 1, Szabó Zs. 3, Pálinkó 1, Gulyás. Cs.: Szabó Z. 1, Szabó T. 1, Kátai-Benedek M. 3 (1), Egyházi 2 (1). Játékos edző: Huszka Károly. Gól emberelőnyből: 4,2 ill. 7/3. Büntetők: 0/0, ill. 3/3. Kipontozódott: Fodor Zs. Az eredmény alakulása: 0–3, 2–3, 3–6, 3–11. A rövidebb kispaddal rendelkező csongrádiak jelentős fölényben játszottak a mérkőzés egészében.

Mestermérleg. Fodor Ádám: – Sajnálom, hogy hazai pályán, hazai közönség előtt nem sikerült javítanunk, de az is tény: meglehetősen foghíjasan álltunk ki a mai napon, két húzó emberünk hiánya igencsak megérződött. Az első találkozón kevesebb eséllyel szálltunk vízre, a másodikon lehetett volna némi keresnivalónk, ám az igencsak megfiatalított együttesünk nem tudta felvenni a valós versenyt a csongrádiakkal szemben. Az eredmény egyébként nem tükrözi híven a valóságot, még egy ilyen csikó csapattal is szorosabb lehetett volna a derbi. Az viszont mindenképpen megjegyzendő: fiataljaink sokat tanulhatnak és fejlődhetnek a felnőttek között. Részsikereket elértünk, jó volt látni esetükben, hogy a hétköznapokon gyakoroltakat időnként vissza tudták adni éles mérkőzéseken is. Elindultunk fölfelé, az alapszakasz lezártával tavasszal ennél csak jobb lehet.

További eredmények: Szegedi UVTE–MAFC-Infinityn, Budapest 10–10. Szentesi Üdülőközpont–Szegedi VTK 12–8. Szegedi UVTE–Csongrádi VVSE 8–8. Szentesi Üdülőközpont–MAFC-Infinityn, Budapest 12–7.

Az alapszakasz végeredménye tíz forduló után: 1. Szegedi UVTE 19, 2. Szegedi VTK 17, 3. Csongrádi VVSE 16, 4. MAFC-Infinityn, Budapest 16, 5. Szentesi Üdülőközpont 15, 6. Swietelsky-Békéscsaba 3.

Nem sikerült pontot szerezni a Szőnyi úton

A fiatal, még ifjúsági korú Budai Tamás (az előtérben) mindkét mérkőzésen eredményes volt a fővárosi fordulóban – fotó: Such Tamás

Délelőtt kilenc óra előtt már jelenése volt csapatunknak a fővárosban, ahol az OB II A csoportja alapszakaszának negyedik körére került sor. A fiatalokkal kiegészült csapatunk a pályaválasztótól komoly vereséget szenvedett, a szegediek gárdájával szemben már jobban helyt állt a BVSC Szőnyi úti uszodájában megrendezett mérkőzéseken.

Swietelsky-Békéscsaba–MAFC-Infinityn 5–15 (2–4, 1–3, 2–3, 0–5)

OB II-es vízilabda-mérkőzés, alapszakasz, A csoport, Budapest. V.: Bors Dorottya. Békéscsaba: Vozár M. – Pojendán, Szanyi, Fodor Zs., Zsilák 2, Ajtai 2, Pallag. Cs.: Korcsok P. (kapus), Budai 1, Csendes Cs., Laczó P., Mucsi, Puha Zoltán, Katona. Edző: Fodor Ádám, Ajtai Miklós. MAFC: Nemeskéri-Kutlán – Blum, Jansik 1, Mészáros, Kincses P. 1, Kincses B. 5 (1), Farkas 1. Cs.: van den Bielerd Ian Wim (kapus), Kállai 1, Gergely 1, Zalay 1, Kiss B. 1, Huber 2, Hegyi 1. Edző: Takács Bálint, Mészáros László. Gól emberelőnyből: 7/2, ill. 11/6. Büntetők: 0/0, ill. 1/1. Kiállítás cserével: Zsilák. Az eredmény alakulása: 1–0, 1–3, 3–7, 4–10.

Nem tett jót a csapatnak a korai kelés, 10 órakor már a BVSC Szőnyi úti uszodájában meccseltek, amelyen a pályaválasztó egyenletes teljesítményt nyújtva elhúzott, és magabiztosan megkaparintotta a három pontot

Swietelsky-Békéscsaba–Szegedi UVTE 8–11 (2–3, 2–3, 2–3, 2–2)

OB II-es vízilabda-mérkőzés, alapszakasz, A csoport, Budapest. V.: Bors Dorottya. Békéscsaba: Vozár M. – Pojendán, Szanyi, Fodor Zs., Zsilák 1, Ajtai 3, Pallag. Cs.: Korcsok P. (kapus), Budai 1, Laczó P. 1, Mucsi 1, Katona P. 1. Edző: Fodor Ádám, Ajtai Miklós. Szeged: Bezzeg – Szabó G., Antal 2, Major 3, Mikházi 1, Korom 1, Kormányos 2. Cs.: Szegi 1, Avar, Rébeli-Szabó Á., Barna 1, Rébeli-Szabó T., Király. Edző: Hajdú Zsolt, Dankó Zoltán. Gól emberelőnyből: 9/1, ill. 5/2. Büntetők: 0/0, ill. 3/2. Az eredmény alakulása: 3–1, 3–3, 6–3, 8–6, 11–6.

A nap második találkozója izgalmasabb és szorosabb csatát hozott, de ezúttal is fejet kellett hajtania a csapatnak ellenfele előtt.

Fodor Ádám: – Ilyen kerettel csak az első fordulóban tudtunk kiállni, ezért jobb játékra és eredményesebb napra számítottam. Sajnos ma is kerestük a „góllövőcipőt/kesztyűt”, ám hiába. Tény, hétközben nehéz összehozni, hogy a komplett csapat együtt készüljön a mérkőzésekre, ugyanis több játékosunk éppen abban az időben más korosztálynak tréninget tart. Az első találkozón sejtettük, hogy a MAFC a legerősebb összeállításban szerepel, hiszen hazai környezetben játszhattak, nem kellett utazniuk, mindenki ráért náluk. Nem beszélve arról, hogy fiatalok, ezért gyorsak és erősek. Mondhatni, szinte csak gyorsaságban vettük fel időnként velük a harcot. A szegediek ellen is meglátszott, hogy ellenfelünk összeszokottabb csapat, amit segít, hogy hetente két-három közös tréninget tudnak tartani. Ettől függetlenül fiataljaink jól teljesítettek, de lehetne bátrabb a játékuk a kapu előtt, és több mozgást is vártam tőlük az ellenfél térfelén. De az is tény, a területi leosztás miatt a miénk a legerősebb csoport, itt jóval nehezebb helyt állni.

További eredmények: Szegedi VTK–Csongrádi VVSE 18–8.  Szegedi UVTE–Szentesi Üdülőközpont 11–8. Szegedi VTK–MAFC-Infinityn 8–5. Szentesi Üdülőközpont–Csongrádi VVSE 10–9.

Az állás nyolc forduló után: 1. Szegedi UVTE 17, 2. MAFC-Infinityn, Budapest 15, 3. Szegedi VTK 14, 4. Csongrádi VVSE 12, 5. Szentesi Üdülőközpont 9, 6. Swietelsky-Békéscsaba 3.

Mindkét mérkőzésen hét gólig jutott csapatunk Szegeden

Címlapképünkön Pallag Nándor veszi tűz alá a kaput, fiatal játékosunk mindkét találkozón megrezegtette az ellenfél hálóját – fotó: Such Tamás

A szegedi Tiszavirág Sportuszodában rendezték meg az OB II-es bajnokság A csoportja alapszakasza harmadik fordulóját. A sok fiatallal felálló együttesünk két szoros csatát játszott, ám mindkétszer fejet kellett hajtaniuk ellenfelükkel szemben.

Swietelsky-Békéscsaba–MAFC-Infinityn Budapest 7–10 (1–2, 1–3, 2–5, 3–0)

OB II-es vízilabda-mérkőzés, alapszakasz, A csoport, Szeged. V.: Pintér János. Békéscsaba: Korcsok P. – Budai, Laczó P., Fodor Zs. 1, Zsilák 2, Ajtai 3, Pallag 1. Cs.: Csendes, Puha, Dobos, Borsos, Hajdu A., Szanyi. Edző: Fodor Ádám, Ajtai Miklós. MAFC: Nemeskéri-Kutlán – Maxim 1, Jansik 1, Mészáros, Kincses P. 1, Kincses B. 4, Farkas 1. Cs.: van den Bielerd Ian Wim (kapus), Kállai, Gergely 2, Zalay, Kiss B., Huber, Hegyi. Edző: Takács Bálint, Nagy Ambrus Milán. Gól emberelőnyből: 7/4, ill. 7/3. Büntetők: 0/0, ill. 1/0. Kipontozódott: Laczó P., ill. Zalay. Az eredmény alakulása: 0–2, 1–5, 3–7, 4–10.

Az első félidő még kiegyensúlyozott játékot hozott, a fővárosiak a harmadik negyedet alaposan megnyomták, és jelentős előnyre tettek szert. A záró etapot három góllal a mieink nyerték, de ez kevés volt az üdvösséghez.

Swietelsky-Békéscsaba–Szentesi Üdülőközpont 7–12 (3–1, 1–5, 2–2, 1–4)

OB II-es vízilabda-mérkőzés, alapszakasz, A csoport, Szeged. V.: Bujka János. Békéscsaba: Vozár M. – Budai, Dobos 1, Fodor Zs., Borsos, Zsilák 2, Ajtai 2. Cs.: Korcsok P. (kapus), Csendes Cs., Laczó P. 1, Puha, Hajdu A., Szanyi, Pallag 1. Edző: Fodor Ádám, Ajtai Miklós. Szentes: Bubori – Sóti 1, Werner, Gundl 4, Csuka 2, Papp 3 (1), Szabó J. Cs.: Busi, Gut 2, Csendes T., Őze. Edző: Fekecs Ádám, Szabó József. Gól emberelőnyből: 8/1, ill. 6/2. Büntetők: 1/0, ill. 1/1. Kipontozódott: Zsilák. Az eredmény alakulása: 3–1, 4–6, 6–6, 7–8.

Másfél negyedig nekünk állt a zászló, a félidőre egy nagy rohammal fordítottak a szentesiek. A folytatásban még egyszer felállt csapatunk, de a finis ismét a Kurca-parti alakulaté volt, amivel behúzták a három pontot.

Mestermérleg. Fodor Ádám: – A két mérkőzés, két azonos forgatókönyvet takar, de ellentétes előjellel. Az első találkozón az elejét rontottuk el, nem volt eléggé fegyelmezett a csapat, és hiányzott a türelmes játék. Ezt ki is használta az egyébként fizikálisan fölényben lévő MAFC, 3–8 után összekapta magát a gárda, kis szerencsével még szorosabb lehetett volna a végeredmény. A második meccsen jól kezdtünk, aztán megtorpant a gárda a középső két negyedben. Ekkor nem csapatként működött a társaság, és sok volt a hiba is. A végjátékra összeszedettebb lett a játékunk, de tény, többet kellene csapatként muzsikálnia az együttesnek ahhoz, hogy pontokat szerezzünk az egyébként legerősebb csoportban is.

További eredmények: Szegedi VTK–Szentesi Üdülőközpont 11–7. Szegedi UVTE–Szegedi VTK 11–11. MAFC-Infinityn Budapest–Csongrádi VVSE 12–11. Csongrádi VVSE–Szegedi UVTE 9–12.

Az állás hat forduló után: 1. Csongrádi VVSE 12, 2. MAFC-Infinityn, Budapest 12, 3. Szegedi UVTE 11, 4. Szegedi VTK 8, 5. Szentesi Üdülőközpont 6, 6. Swietelsky-Békéscsaba 3. (Azonos pontszám esetén az egymás elleni mérkőzés rangsorol, majd a gólkülönbség.)

Nem termett babér felnőtt csapatunknak a szentesi fordulóban

Fiataljaink, így Fodor Zsombor (balra) is újra belekóstolhatott, milyen egy felnőtt és kemény mérkőzés. Játékosunk egyébként mindkét találkozón eredményesnek bizonyult, a csongrádiak ellen egyszer, a szegediekkel szemben pedig kétszer is betalált a kapuba – fotó: T. Petka Anita

Szentesen rendezték meg az OB II-es felnőtt bajnokság második körét, azaz a 3-4. fordulót. Megfiatalított csapatunk először az addig veretlen Csongráddal, majd némi pihenő után az addig sereghajtó Szegedi VTK együttesével mérkőzött meg. Ez a nap nem a mieinké volt, ugyanis mindkét találkozót elvesztette csapatunk.

Swietelsky-Békéscsaba–Csongrádi VVSE 13–17 (2–6, 3–3, 3–4, 5–4)

OB II-es vízilabda-mérkőzés, alapszakasz, A csoport, Szentes. V.: Kiss Attila. Békéscsaba: Korcsok P. – Szanyi, Fodor Zs. 1, Mucsi 4, Katona 1, Ajtai 4, Pojendán. Cs.: Beregszászi (kapus), Budai, Csendes Cs. 1, Hajdu A. 1, Szatmári L., Borsos, Pallag 1. Vezetőedző: Fodor Ádám. Játékos edző: Ajtai Miklós. Csongrád: Szarvas – Kátai-Benedek Á. 1, Huszka, Busa 3 (1), Szabó Zs. 5 (1), Kátai-Benedek M. 2, Gulyás. Cs.: Hegedüs (kapus), Bodnár, Tyukász, Szabó Z., Szabó T., Káris 3, Egyházi 3. Játékos edző: Busa Máté, Huszka Károly. Gól emberelőnyből: 6/5, ill. 7/4. Büntetők: 0/0, ill. 2/2. Az eredmény alakulása: 0–3, 1–6, 5–8, 5–11, 9–13.

Az első negyedben tekintélyes előnyre tettek szert a csongrádiak, amit már nem tudott ledolgozni csapatunk.

Swietelsky-Békéscsaba–Szegedi VTK 12–13 (3–4, 4–2, 3–4, 2–3)

OB II-es vízilabda-mérkőzés, alapszakasz, A csoport, Szentes. V.: Füzesi Zsolt. Békéscsaba: Beregszászi – Szanyi, Fodor Zs. 2, Mucsi 1, Katona P. 2, Ajtai 4, Pojendán. Cs.: Korcsok P. (kapus), Budai, Csendes Cs., Hajdu A. 1, Szatmári L. 1, Borsos, Pallag 1.  Vezetőedző: Fodor Ádám. Játékos edző: Ajtai Miklós. Szegedi VTK: Árva – Török A., Máté 1, Balla, Lihotzky D. 5, Tanács, Lihotzky K. 5. Cs.: Juhász-Fülöp (kapus), Ormándí, dr. Csernus-Lukács, Katona I., dr. Török T. 2, Kürti, Varga B. Edző: Árva Szilárd, Dombovári Márk. Gól emberelőnyből: 8/5, ill. 3/2. Büntetők: 0/0, ill. 0/0. Az eredmény alakulása: 0–2, 3–3, 5–4, 5–6, 10–7, 10–13.

Mindkét csapat hullámzó teljesítményt nyújtott, a szegediek azzal nyertek, hogy a végéhez közeledve volt egy jó szériájuk, amikor zsinórban hat gólt lőttek.

Mestermérleg. Fodor Ádám: – A Csongrád a múltkori fordulónál is erősebb csapattal érkezett, pedig még Török Viktor nem is tartott velük. Tény, most az övék a legerősebb gárda ebben a csoportban, akikkel nem tudtuk felvenni a versenyt, még akkor sem, ha a második félidőben viszonylag egyenlő partnerek voltunk. Ellenfelünk végig uralta a mérkőzést, vállalható ez a vereség. A folytatásra nem mondhatom el ugyanezt, nyernünk kellett volna. Ám míg az első meccsen csapatként működött a társaság, most közel sem, túl sok volt az egyénieskedés. Ha higgadtabban játszott volna a csapat, nyerhettünk volna az egyébként a mieinknél gyengébb szegediek ellen. Egyetlen pozitívum: a fiatalok ismét belekóstolhattak abba, milyen egy igazi brusztolós találkozó.

További eredmények: Csongrádi VVSE–Szentesi Üdülőközpont 17–9. MAFC-INFINITYN–Szegedi UVTE 9–10. Szegedi VTK–Szegedi UVTE 12–12. MAFC-INFINITYN–Szentesi Üdülőközpont 13–10.

Az állás négy forduló után: 1. Csongrádi VVSE 12, 2. Szegedi UVTE 7, 3. MAFC-INFINITYN 6, 4. Szegedi VTK 4, 5. Swietelsky-Békéscsaba 3, 6. Szentesi Üdülőközpont 3. (Azonos pontszám esetén az egymás elleni mérkőzés rangsorol, majd a gólkülönbség.)