Az „úszóversenyt” és a mérkőzést is a sportiskolások nyerték

póló szabó zsombor cspKellemetlen, már igazi téli időjárás közepette kelt útra csapatunk Budapestre, hogy az alapszakasz „tavaszi” első fordulója keretében megmérkőzzön a listavezető, százszázalékos KSI-vel a Széchy Tamás Sportuszodában szombaton este.

KSI SE—Swietelsky-Békéscsaba 17—9 (3—2, 8—1, 1—3, 5—3)

OB I B-s vízilabda-mérkőzés, B csoport, 10. forduló, Budapest, Széchy Tamás Sportuszoda, 100 néző. V.: Homonnai Dániel, Bereczki Miklós. KSI: Bányai — Tóth B. 1, Bóbis 4 (1), Kardos 2, Schmölcz, Kósa 4, Petrák 1. Cs.: Grieszbacher (kapus), Horváth Á., Rádli 2, Hevesi 1, Bihácsi 2, Lantos, Tóth G. Edző: Keszthelyi Tibor. Békéscsaba: Ormai — Szabó Zs., Tinka, Szabó Z. 4 (1), Józsa 1, Major, Németh D. Cs.: Micle (kapus), Tifrea, Rácz 1, Ajtai 2, Páll 1 (1). Edző: dr. Szilágyi Kristóf.

Gól emberelőnyből: 8/3, ill. 6/3. Büntetők: 1/1, ill. 2/2. Kipontozódott: Szabó Zs. Az eredmény alakulása: 3—0, 3—2, 9—2, 11—5, 15—7.

A Békéscsaba tíz mezőnyjátékossal és két kapussal érkezett a fővárosba, vagyis már-már úgy tűnt, hogy „gyarapszik” a csapat, hiszen a múlt héten Páll Bence igazolása realizálódott, most pedig Szabó Zsombor tért vissza a szövetségi „kalamajka” után. Utóbbi újból megkapott játékengedélyéről egyébként pénteken este 11 órakor kapott értesítést klubunk. Ám az elindulás előtti órákban Dobra Róbert jelezte, hogy belázasodott, Mucsi Zsolt pedig edzőként fiatal csapatával bajnoki találkozókon volt elkötelezett, így mégsem volt elég hosszú a kispad.

Nehezen indult be a gólgyártás, négy perc után előbb a vendéglátók aktivizálódtak, majd 3—0 után a hatodik perctől a békéscsabaiak. Igaz, a két vendéggól után újra csend következett, mégpedig egésze nyolc percen át, miközben a KSI fiataljai hatszor egymás után betaláltak, amivel el is dőlt a találkozó. A mérkőzés ebben a szakaszában sokat hibáztak a csabaiak a támadások során. Ugyanakkor a házigazdák gyors lefordulásokból szerezték a gólokat, demoralizálva ezzel a vendégeket. Ormai Zoltán kapus jól kezdte a mérkőzést, ám a sportiskolások gyakori lefordulásai miatt nehéz helyzetbe hozta a csapat.

A második félidő már kiegyensúlyozottabb volt, mindkét gárda hatszor volt eredményes, de a jelentős távolságot már nem tudta érdemben csökkenteni a viharsarki alakulat. Ráadásul a hat hete tétmérkőzés nélkül készülő Szabó Zsombor kipontozódott, Tifrea Ovidiu pedig kézsérüléssel vállalta a játékot. Végül is igazolódott a papírforma, bár a 17 kapott gól egy kicsit sok, a lőtt kilenc viszont elfogadható (máskor ennyivel mérkőzést lehet nyerni).

Mestermérleg. Dr. Szilágyi Kristóf: — A csapat küzdeni tudását nem érheti kritika, de a támadások során nagyon sok buta hibát elkövettünk, amit a KSI kíméletlenül kihasznált. Különösen a második negyed nagy „úszóversenyében” ajándékoztunk bosszantóan könnyű gólokat a sportiskolásoknak.

További eredmények: Szolnoki Dózsa VSC—Eszterházy Károly Főiskola SC, Eger 7—10. Ybl Waterpolo Club, Budapest—Dunakanyar Szentendre 14—9. Racionet-Honvéd—Debreceni VSE 8—9. Angyalföldi SI DSE—Alfa SC-Erzsébeti SMTK 11—9. A 12. fordulóból előrehozott mérkőzésen: KSI SE—Dunakanyar Szentendre 22—6.

Az állás a 10. forduló után: 1. KSI SE 33, 2. Ybl Waterpolo Club, Budapest 27, 3. Eszterházy Károly Főiskola SC, Eger 19, 4. Swietelsky-Békéscsaba 19, 5. Angyalföldi SI DSE 18, 6. Debreceni VSE 15, 7. Alfa SC-Erzsébeti SMTK 7, 8. Szolnoki Dózsa VSC 4, 9. Racionet-Honvéd 4, 10. Dunakanyar Szentendre 4. (Azonos pontszám esetén az egymás elleni mérleg dönt, ha az is azonos, akkor a gólkülönbség.)

Címlapképünkön Szabó Zsombor célozza meg a kaput. A fiatal játékos néhány hét kihagyás után térhetett vissza a csapatba