Utánpótlás szinten minden idők legjobb eredményét az idei országos bajnokság A2 csoportjában szereplő gyermek csapatunk érte el. Mint ismert, az Ajtai Miklós által felkészített, zömében 14-15 évesekből álló Swietelsky-Békéscsaba OB I B-s alakulata ezüstérmes lett a néhány nappal ezelőtt záruló hazai pontvadászatban.
Az egyébként a felnőtt csapatot erősítő, de e mellett edzősködő Ajtai Miklóssal boncolgattuk, hogyan is jutott el a dobogós helyezésig a fiatal gárda?
Mióta foglalkozol a tizenéves csapattal?
Tavaly nyáron kerültek hozzám, de egyáltalán nem voltak ismeretlenek előttem, ugyanis korábban még a nemzetközi vidékbajnokságban is velem készültek másfél éven át. Így összességében két és fél munkája érett be a gyerekekkel.
Minek köszönhető, hogy ekkorát léptek előre: a vidékbajnokságból az országosban elért ezüstig?
Nagyon sokat edzünk, a délután stabil két-két és félórás munka mellett délelőtt is. A napi négyórás edzésadag kihozta belőlük a rejtett tartalékokat is.
Gondolom, nemcsak „sima” edzésekből állt a napi penzum…
Persze. Az életkoruknak megfelelően már többféle taktikát lehetett velük gyakoroltatni. Zentán születettem, a szerb iskolán nőttem fel, ezt is igyekeztem kamatoztatni esetükben. Fizikálisan és mentálisan egyaránt. No és persze, rengeteget gyakoroltuk az emberelőnyös, emberhátrányos helyzeteket, és óriási gondot fordítottam a hatékony védekezés kialakítására. Ennek tudható be, hogy a korosztályban a legkevesebb gólt kapta a csapat, mindössze 189-et.
Bő keret állt rendelkezésedre, több mint amennyi egy adott mérkőzésen éppen benevezhető.
Tény, tizennyolcas kerettel dolgoztam, de elmondható, hogy mindenki kapott játéklehetőséget az év folyamán, igyekeztem sokat forgatni a csapatot. Ki az egyik, ki a másik mérkőzésen jutott szóhoz. Hozzáteszem, nincs is olyan játékosom, aki ne lőtt volna gólt az idény alatt.
Ami azt illeti, nem volt könnyű a bajnoki nyitány.
Ez szerencsére csak nagyon rövid ideig tartott. Aztán egyre jobban belelendült a gárda, és amely csapattól a kezdetben kikaptunk, azok többségének vissza is vágtunk menet közben.
Ráadásul ezeknek a gyerekeknek több korosztályban is helyt kellett állniuk.
Tény, hogy a saját korosztályos bajnokik mellett a serdülők, de még az ifjúságiak között is szerepet kaptak. Komoly terhelés alatt nőttek fel, akadtak olyan pólósaink, akik évi ötven meccsen is szóhoz jutottak. Ám ez is a fejlődésüket szolgálta.
A sok edzés, taktikagyakorlás mellett mire volt még szükség az eredményességhez?
A vízi tréningeken túl is igyekeztem minél többet együtt tartani a csapatot, több motivációs programot állítottam be az edzéseken kívül. Így többször fociztunk, moziztunk, meccsekre jártunk. És nemcsak vízilabda-, hanem kézilabda- és röplabda-találkozókat is megtekintettünk, ahol a csabai társklubok léptek pályára. De sokat köszönhetek a szülőknek is, akik olykor az ország legtávolibb városaiba is elkísértek bennünket.
Hogyan tovább?
Egyelőre június közepéig levezető edzések zajlanak, amibe belefér egy évzáró is. A jövőről nem tudok nyilatkozni, ám hozzáteszem: örömmel és szívesen viszem tovább ezt a kis csapatot, ha a klub érdeke megkívánja és a vezetőség is úgy látja jónak.
Ők harcolták ki az ezüstérmet
A sikert elért gyermek korosztályos csapat: Bucsi Ferenc, Szalkai Dávid (kapusok). Bencsik Bence, Csatári Szabolcs, Gellény Zétény, Károlyi Szabolcs, Kis Sándor, Körözsi Krisztián, Lukácsi Marcell, Marosvölgyi Attila, Pikó Péter, Pónya Tibor, Sipos Dániel, Szalai Bálint, Szalók Tamás, Vidovenyecz Zsombor, Vozár Bálint, Vozár Miklós (mezőnyjátékosok).
Címlapképünkön Ajtai Miklós (sárga pólóban balra) a mérkőzés szünetében dr. Szilágyi Kristóf vezetőedzővel (jobbra) karöltve eligazítást tart
