A csabaiak fiatal mestere, dr. Szilágy Kristóf szerint: „Már az elején magunkhoz kell ragadni a kezdeményezést”

vizilabda logó az előzetesekhezKét fronton, három csapatunk érdekelt a hét végén a bajnokságokban. Felnőtt OB I B-s gárdánkra nehéz feladat vár, ugyanis ahhoz az Angyalföldhöz látogatnak, akik tavaly sok borsot törtek a csapat orra alá. A gyermek III. korcsoportban e hét végén kezdődik a nemzetközi vidékbajnokság, ahol a Gyulai VK és a Csabai Csirkefogók VK is érdekelt. Mindkét együttesünk két nap alatt négy-négy mérkőzés erejéig csobban vízbe.

Az OB I B-s bajnokság B csoportjának alapszakaszában a 7. fordulóra kerül sor a hét végén, szombaton. Csapatunkra nehéz feladat vár, ugyanis a jó erőkből álló Angyalföldi SI DSE vendégeként ugranak vízbe pólósaink a fővárosban, a Kőér utcai uszodában. Vendéglátóink jelenleg a hatodik helyen állnak a csoportban, ötvenszázalékos teljesítménnyel, azaz három győzelemmel és ugyanannyi vereséggel, ami kilenc pontot hozott számukra eddig a konyhára. Ezzel szemben a csabai legénység a negyedik helyről várja a holnaputáni folytatást, mégpedig négy győzelemmel, egy döntetlennel és egy vereséggel, ami 13 pontot ér. A legutóbbi fordulóban az angyalföldiek Egerben kikaptak 12—8-ra, a mieink viszont hazai környezetben nyertek az Alfa SC-Erzsébeti SMTK ellen 16—10-re. A két csapat az elmúlt évi bajnokságban a rájátszásban találkozott egymással, akkor a fővárosban 11—11 volt az eredmény, a csabai visszavágón viszont az angyalföldiek nyertek 17—16-ra. Vagyis lesz miért visszavágni csapatunknak.

Dr. Szilágyi Kristóf a „meccshangolódás gyanánt”, elöljáróban visszautalt a múlt heti, ESMTK elleni derbit követő mestermérlegre, miszerint: „A tizenhat lőtt gól ellenére akadtak technikai hibák a támadások során, ami a következő mérkőzéseken nem fog beleférni.” Ezek a szavak azért fontosak, mert az alapszakasz őszi kemény három fordulóját idén további három, tavaszról előrehozott mérkőzés követi, amelyek egyike sem lesz sétagalopp. Márpedig éppen a riválisokkal szemben kell igazán a pontokat begyűjteni, hiszen a felsőházba jutás esetén az alapszakaszban ellenük begyűjtött pontokat visszük magunkkal.

„Szombati vendéglátónk eddig hektikusan szerepelt, ám nagyon jó csapat — fűzte hozzá a csabaiak fiatal mestere. — Olyan edzővel a kispadján, mint Montreal olimpiai bajnoka, Kenéz György. Két dolog kell ellenük az üdvösséghez, az egyik, hogy a saját játékunkat játsszuk, és rájuk erőltessük elképzelésünket. Vagyis rögtön az elején magunkhoz kell ragadni a kezdeményezést. Ez utóbbi, mármint az, hogy rögtön az elején, azért is fontos, mert gyakran előfordult, a meccs elején elaludtunk, vagy egész egyszerűen gyengén kezdtünk, az ellenfél vezetett, és nekünk futni kellett az eredmény után. A kispadunk egyelőre továbbra is rövid, de a csapat bizonyította, hogy ilyen előzmények ellenére is képes az ellenfelek fölé emelkedni.”

A program. November 11., szombat, 11.00 óra: Ybl Waterpolo Club, Budapest—Eszterházy Károly Főiskola SC, Eger. 11.00: Racionet-Honvéd—KSI SE. 11.30: Angyalföldi SI DSE—Swietelsky-Békéscsaba. 17.00: Dunakanyar Szentendre—Szolnoki Dózsa VSC. 19.00: Alfa SC-Erzsébeti SMTK—Debreceni VSE.

Az állás a 6. forduló után: 1. 1. KSI SE 18, 2. Ybl Waterpolo Club, Budapest 15, 3. Eszterházy Károly Főiskola SC, Eger 13 (67—56), 4. Swietelsky-Békéscsaba 13 (80—75), 5. Debreceni VSE 9 (68—66), 6. Angyalföldi SI DSE 9 (66—64), 7. Racionet-Honvéd 4, 8. Szolnoki Dózsa VSC 3 (51—73), 9. Dunakanyar Szentendre 3 (56—84), 10. Alfa SC-Erzsébeti SMTK 1.

A gyermek III. korcsoportban is megkezdődik az őszi szezon, amelynek során két csapatunk is érdekelt lesz. Fiókcsapatunk, a Gyulai VK, mint rendező, a békéscsabai Árpád fürdőben fogadja ellenfeleit a Kék csoportban, míg a Csabai Csirkefogók VK déli szomszédunkhoz, Szabadkára látogat szombaton és vasárnap, ahol a Zöld csoport mérkőzéseit rendezik.

A program, Kék csoport. November 11., szombat, 11.00: Szegedi Női Vízilabda Klub—Szentesi Leányok. 12.00: Gyulai VK—Bujka ÚVSE. 13.00: Túri Fullánkok-Invictus SC, Mezőtúr—DMTK Kiskunfélegyházi VSE-Aquasport SE. 14.00: Bujka ÚVSE—Szentesi Leányok. 15.00: DMTK Kiskunfélegyházi VSE-Aquasport SE—Szegedi Női Vízilabda Klub. 16.00: Gyulai VK—Túri Fullánkok-Invictus SC, Mezőtúr. November 12., vasárnap, 9.00: Gyulai VK—Szentesi Leányok. 10.00: Túri Fullánkok-Invictus SC, Mezőtúr—Bujka ÚVSE. 11.00: Szentesi Leányok—DMTK Kiskunfélegyházi VSE-Aquasport SE. 12.00: Túri Fullánkok-Invictus SC, Mezőtúr—Szegedi Női Vízilabda Klub. 13.00: Bujka ÚVSE—DMTK Kiskunfélegyházi VSE-Aquasport SE. 14.00: Gyulai VK—Szegedi Női Vízilabda Klub.

Zöld csoport. November 11., szombat, 13.00: Hódmezővásárhelyi VSC—Koelner-Csongrádi VVSE. 14.00: Csabai Csirkefogók VK—Spartak Subotica, Szabadka (szerb). 15.00: Szegedi Vízipóló Suli—SK Hornets Kosice, Kassa (szlovák). 16.00: Csabai Csirkefogók VK—Hódmezővásárhelyi VSC. 17.00: SK Hornets Kosice, Kassa—Koelner-Csongrádi VVSE. 18.00: Szegedi Vízipóló Suli—Spartak Subotica, Szabadka. November 12., vasárnap, 9.00: Spartak Subotica, Szabadka—SK Hornets Kosice, Kassa. 10.00: Csabai Csirkefogók VK—Koelner-Csongrádi VVSE. 11.00: Hódmezővásárhelyi VSC—Szegedi Vízipóló Suli. 12.00: Csabai Csirkefogók VK—SK Hornets Kosice, Kassa. 13.00: Szegedi Vízipóló Suli—Koelner-Csongrádi VVSE. 14.00: Spartak Subotica, Szabadka—Hódmezővásárhelyi VSC.