Nem lesz unalmas a hétvége

Tartalmas hétvége elé néz klubunk apraja-nagyja: vízbe ugranak a bajnoki pontokért az OB II-es felnőttek, az országos utánpótlás-bajnokságban szerepelő ifjúságiak, serdülők és gyermek korosztályúak, valamint a gyermek „egyesek” és a babyk, az utóbbiak a területi pontvadászat során. De nézzük sorban!

Az OB II-es felnőtt bajnokság Délkeleti csoportjában az alapszakasz harmadik fordulójára kerül sor szombaton. Ebben a fordulóban az ide besorolt hat csapat ezúttal a békéscsabai Árpád fürdőben küzd meg egymással. A fiatalokkal kiegészített nagy öregjeink a mórahalmi székhelyű sereghajtó Szegedi VTK-val, majd a harmadik helyen álló szentesiekkel játszanak.

A program. November 7., szombat, 10.00 óra: Csabai Csirkefogók VK–Szegedi VTK Mórahalom (jv.: Zám Attila). 11.00: Szegedi Vízipóló Suli-Szegedi Tudomány Egyetem–Hódmezővásárhelyi VSC. 12.00: Szentesi VK–Neumann János Egyetem Kecskemét. 13.00: Hódmezővásárhelyi VSC–Szegedi VTK Mórahalom. 14.00: Neumann János Egyetem Kecskemét–Szegedi Vízipóló Suli-Szegedi Tudomány Egyetem. 15.00: Csabai Csirkefogók VK–Szentesi VK (jv.: Zám Attila). Az állás négy forduló után: 1. Hódmezővásárhelyi VSC 12, 2. Szegedi Vízipóló Suli-Szegedi Tudomány Egyetem 9, 3. Szentesi VK 6 (49–38), 4. Neumann János Egyetem Kecskemét 6 (49–51), 5. Csabai Csirkefogók VK 3, 6. Szegedi VTK Mórahalom 0.

A gyermek I. korcsoportosok a területi vidékbajnokság Délkeleti csoportjában a 2. fordulóhoz érkeztek a csapatok. Szombaton Hódmezővásárhelyen a nyolc egylet meccsei szinte egy egész napos programot töltenek ki, ugyanis délelőtt 10 órakor már az első mérkőzésre sor kerül, az utolsót pedig várhatón este hat órakor fejezik be. A mieink a találkozóikat délután játsszák, először a szegediekkel, majd a mórahalmiakkal mérik össze tudásukat.

A program. November 7., szombat, 10.00 óra: Csongrádi VVSE–Kecskeméti Sportiskola. 11.00: Kecskeméti Sportiskola–Invictus SC Szolnok. 12.00: Hódmezővásárhelyi VSC–Csongrádi VVSE. 13.00: Bajai Spartacus SC–Mórahalmi Vízisport Klub. 14.00: Invictus SC Szolnok–Szegedi Vízipóló Suli. 15.00: Csabai Csirkefogók VK–Szegedi Vízipóló Suli. 16.00: Hódmezővásárhelyi VSC–Bajai Spartacus SC. 17.00: Csabai Csirkefogók VK–Mórahalmi Vízisport Klub. Az állás az első két forduló után: 1. Csabai Csirkefogók VK 6 (37–5), 2. Mórahalmi Vízisport Klub 6 (39–10), 3. Kecskeméti Sportiskola 6 (37–18), 4. Szegedi Vízipóló Suli 4, 6. Csongrádi VVSE 1, 6. Hódmezővásárhelyi VSC 0 (20–26), 7. Bajai Spartacus SC 0 (7–38) 8. Invictus SC Szolnok 0 (4–43).

A legkisebbek, vagyis a baby korosztályosok még csak most kezdik el a 2026–2027. évi területi vidékbajnokságot a Délkeleti csoportban. Az első fordulónak Mórahalom lesz a házigazdája, és itt is rengeteg mérkőzésre kerül sor, lévén a csoportba 11 együttes nyert besorolást. Csabai Zoltán és Szilvásy Attila fiataljai fiókcsapatunkként jegyezve, Gyulai Vízilabda Klub néven indulnak, és a szentesiekkel, valamint a szegediekkel nyitják az idényt.

A program. November 7., szombat, 9.00 óra: Mórahalmi Vízisport Klub–Hódmezővásárhelyi VSC. 9.45: Szolnoki Dózsa–Invictus SC Szolnok. 10.30: Csongrádi VVSE–Mórahalmi Vízisport Klub. 11.15: Hódmezővásárhelyi VSC–Szolnoki Dózsa. 12.00: Invictus SC Szolnok–Szentesi VK. 12.45: Kecskeméti Sportiskola–Csongrádi VVSE. 13.30: Gyulai VK–Szentesi VK. 14.15: Szegedi Vízipóló Suli I.–Bajai Spartacus SC. 15.00: Szegedi Vízipóló Suli II.–Kecskeméti Sportiskola. 15.45: Gyulai VK–Szegedi Vízipóló Suli I. 16.30: Bajai Spartacus SC–Szegedi Vízipóló Suli II.

Az országos utánpótlás-bajnokság A2 csoportjának felsőházában az ötödik fordulót rendezik meg vasárnap. Fodor Ádám vezetőedző és Bencsik Bence tanítványai ezúttal Debrecenbe látogatnak. Ebben a fordulóban sem vár könnyű feladat csapatainkra, ha az erőviszonyokat nézzük. Az eddigi fordulók után a tabella tanúsága szerint a hajdúsági ifjúsági és gyermek csapat több pontot szerzett, mint a mieink, a serdülők esetében azonban a csabai mutató a jobb. Az előbbieken kellene változtatni.

A program. Gyermek korcsoport. November 8., vasárnap, 10.00 óra: Ceglédi VSE–Váci VSE. 12.15: Cívis Póló VSE Debrecen–Csabai Csirkefogók VK (jv.: Kis Martin, ifj. Kádár József). 13.15: Aqua SE Nyíregyháza–Oázis SC Budapest. 16.30: Angyalföldi SI DSE Budapest–Kecskeméti Sportiskola. Az állás. Gyermek korcsoport: 1. Ceglédi VSE 12 (87–37), 2. Cívis Póló VSE Debrecen 12, (85–36), 3. Váci VSE 8, 4. Csabai Csirkefogók VK 6, 5. Oázis SC Budapest 3 (41–52), 6. Aqua SE Nyíregyháza 3 (54–70), 7. Kecskeméti Sportiskola 1, 8. Angyalföldi SI DSE Budapest 0.

Serdülők. November 8., vasárnap, 12.00 óra: Aqua SE Nyíregyháza–Oázis SC Budapest. 12.30: Ceglédi VSE–Váci VSE. 13.30: Cívis Póló VSE Debrecen–Csabai Csirkefogók VK (jv.: Szabó Xénia, Kis Martin). 15.15: Angyalföldi SI DSE Budapest–Kecskeméti Sportiskola. Az állás. Serdülők: 1. Angyalföldi SI DSE Budapest 10, 2. Kecskeméti Sportiskola 9, 3. Csabai Csirkefogók VK 8, 4. Aqua SE Nyíregyháza 6 (55–53), 5. Ceglédi VSE 6 (36–40), 6. Cívis Póló VSE Debrecen 3 (41–57), 7. Váci VSE 3 (41–69), 8. Oázis SC Budapest 0.

Ifjúságiak. November 8., vasárnap, 11.00 óra: Cívis Póló VSE Debrecen–Csabai Csirkefogók VK (jv.: ifj. Kádár József, Szabó Xénia). 11.15: Ceglédi VSE–Váci VSE. 14.00: Angyalföldi SI DSE Budapest–Kecskeméti Sportiskola. 14.30: Aqua SE Nyíregyháza–Oázis SC Budapest. Az állás. Ifjúságiak: 1. Angyalföldi SI DSE Budapest 12, 2. Kecskeméti Sportiskola 9 (59–24), 3. Cívis Póló VSE Debrecen 9 (70–36), 4. Ceglédi VSE 9 (54–45), 5. Csabai Csirkefogók VK 3 (42–39), 6. Váci VSE 3 (29–73), 7. Aqua SE Nyíregyháza 0 (40–70), 8. Oázis SC Budapest 0 (21–55).