Nánási Hunor a nap utolsó mérkőzésén, serdülők találkozóján hátára vette a csapatot, miközben hatszor eredményes volt, amivel jelentősen hozzájárult ahhoz, hogy megszerezzék a győzelmet – fotó: Such Tamás
Az ötödik fordulóra került sor vasárnap az országos utánpótlás-bajnokság A2 Keleti csoportja felsőházában. Fiataljaink ezúttal Debrecenbe látogattak, ahol a jó erőkből álló házigazdák három korosztályos egyletével viaskodtak. Az első két találkozó, az ifjúságiaké és a gyermek korcsoportosoké brusztos összecsapást hozott, ám nem termett pont számunkra. A nap záró meccsén aztán egy különösen nagy hajrának köszönhetően a serdülők viszont behúzták a három pontot.
Cívis Póló VSE Debrecen–Csabai Csirkefogók VK 17–12 (4–1, 3–4, 3–4, 7–3)
Országos vízilabda utánpótlás-bajnokság, A2 Keleti csoport, felsőház, alapszakasz, gyermek korcsoport, Debrecen. V.: Kis Martin, ifj. Kádár József. Debrecen: Barócsi – Fodor 6 (2), Ugray, Németi 1, Hrvola, Tóth Z. 6 (1), Barta 1. Cs.: Barbócz (kapus), Marozsán 1, Szalaknai, Tóth P., Dalanics 2, Szántó, Biró. Edző: Kardos Márton, Rózsa Bence. Békéscsaba: Lipták – Súr, Balogh Cs. 3, Balogh B. 4 (2), Bereczky, Orosz-Tóth 3 (1), Szabó M. Cs.: Kolarovszki (kapus), Számfira Z. 1, Csendes P. 1, Szaszák, Tóth-Benedek, Geszner, Matei A., Popa. Edző: Bencsik Bence. Gól emberelőnyből: 16/4, ill. 16/3. Büntetők: 5/3, ill. 3/3.
Az első öt percben elléptek a hazaiak (3–0), innen kezdve futott az eredmény után csapatunk. Ezt a jelentős hátrányt egy alkalommal behozták a negyedik negyed elejére (10–10), ám a folytatásban a házigazdák zsinórban lőtt öt gólja eldöntötte a pontok sorsát.
Bencsik Bence: – Dicséret illeti a srácokat, kimondottan szépen játszottak a veretlen listavezetővel szemben. Nagy hátrányból visszajöttünk a meccsbe, ám volt az ellenfélnek egy megúszása az utolsó negyedben, ami kibillentett bennünket, s ekkor a házigazdák rákapcsoltak, és végleg eldöntötték a találkozó sorsát.
További eredmények. Gyermek korcsoport: Ceglédi VSE–Váci VSE 17–18. Aqua SE Nyíregyháza–Oázis SC Budapest 18–24. Angyalföldi SI DSE Budapest–Kecskeméti Sportiskola 14–25. Az állás. Gyermek korcsoport: 1. Cívis Póló VSE Debrecen 15, 2. Ceglédi VSE 12, 3. Váci VSE 11, 4. Oázis SC Budapest 6, 5. Csabai Csirkefogók VK 6, 6. Kecskeméti Sportiskola 4, 7. Aqua SE Nyíregyháza 3, 8. Angyalföldi SI DSE Budapest 0.
Cívis Póló VSE Debrecen–Csabai Csirkefogók VK 10–14 (3–3, 4–2, 2–3, 1–6)
Országos vízilabda utánpótlás-bajnokság, A2 Keleti csoport, felsőház, alapszakasz, serdülők, Debrecen. V.: Szabó Xénia, Kis Martin. Debrecen: M. Tóth B. – Papp Ádám 1, Pető, Viszokai 1, Toma 4, Makai, Juhász 1. Cs.: Fodor, Tóth Z. 2, Dalanics, Kaszás, Barta, Papp Ákos 1. Edző: Rózsa Bence, Kardos Márton. Békéscsaba: Kálmán – Nánási 6 (2), Bódi, Hajdu Á. 2, Machlik 4 (1), Uhrin Zs. 1, Suhajda S. 1. Cs.: Veszeli (kapus), Balogh B., Balogh Cs., Párzsa, Czupper, Tóth Z., Szeidler. Edző: Fodor Ádám. Gól emberelőnyből: 18/4, ill. 17/3. Büntetők: 0/0, ill. 3/3. Kipontozódott: Bódi.
Az első játékrész kiegyenlített játékot hozott, felváltva vezettek a csapatok, de egyik fél sem tudott igazán meglépni. A térfélcsere után a házigazdák négygólos előnyre tettek szert (9–5), ám a csabai fiatalok nem hagyták annyiban, ellenfelük után iramodtak. Az utolsó játékrészben már 9–10-et, majd 10–10-et mutatott az eredményjelző, de egy bravúros utolsó két perc meghozta a Csirkefogók sikerét a nap harmadik összecsapásán.
Fodor Ádám: – Kimondottan mérges voltam a csapatra, annak ellenére, hogy megszereztük a három pontot. Hiába beszéltük meg már pénteken, majd Debrecenben a mérkőzés előtt, hogy mire ügyeljenek. Arra kértem őket, ne vegyék félvállról a meccset, a saját játékunkat játsszuk, s akkor nem lehet baj. Erre lassan, körülményesen kezdték a mérkőzést, rossz döntéseket hoztak a medencében, amit a Debrecen ki is használt. 8–5-nél időt kértem, erre kaptunk egy újabb gólt. Végleg kikeltem magamból, ami viszont változást hozott a csapatnál: jött a jó zónázás, a megúszások, így végül fordítottunk, megszereztük a három pontot.
További eredmények. Serdülők: Aqua SE Nyíregyháza–Oázis SC Budapest 18–9. Ceglédi VSE–Váci VSE 13–10. Angyalföldi SI DSE Budapest–Kecskeméti Sportiskola 11–11 – szétlövés után 15–16. Az állás. Serdülők: 1. Kecskeméti Sportiskola 11, 2. Csabai Csirkefogók VK 11, 3. Angyalföldi SI DSE Budapest 11, 4. Ceglédi VSE 9, 5. Aqua SE Nyíregyháza 9, 6. Váci VSE 3, 7. Cívis Póló VSE Debrecen 3, 8. Oázis SC Budapest 0.
Cívis Póló VSE Debrecen–Csabai Csirkefogók VK 12–9 (4–2, 4–5, 2–2, 2–0)
Országos vízilabda utánpótlás-bajnokság, A2 Keleti csoport, felsőház, alapszakasz, ifjúságiak, Debrecen. V.: ifj. Kádár József, Szabó Xénia. Debrecen: Pallás – Győrfi 1, Kiss N. 1, Bera 2 (1), Puzsár, Rinner 5, Fedor 2. Cs.: Makai, Juhász, Viszoki, Toma 1, Pető, Nagy H. Edző: Rózsa Bence, Kardos Márton. Békéscsaba: Krizsán – Such 5, Bazsó, Szathmáry Zs., Zimbran 1, Pónya O. 2 (1), Pallag. Cs.: Machlik, Suhajda S., Hajdu Á. 1, Szlúka, Csüllög, Nánási. Edző: Fodor Ádám. Gól emberelőnyből: 16/5, ill. 17/2. Büntetők: 2/1, ill. 3/1. Kipontozódott: Such.
Such Bertold révén az első gól a békéscsabaiak nevéhez kötődik, ám a házigazdák már az első negyedben a maguk javára fordították a mérkőzést. Csapatunk a félidőig többször is fölzárkózott, egészen 7–7-ig tartott ez az állapot, sőt, még 9–8-nál is utolérték ellenfelüket, ám a véghajrá a debrecenieknek sikerült jobban, így övéké lett a három pont.
Fodor Ádám: – Ez a mérkőzés olyan volt számunkra, mint az elmúlt időszak történései. Rosszul kezdtünk, ajándék gólokat adtunk az ellenfélnek, amikor pedig plusz egy gólban voltunk, visszaengedtük magunkra a debrecenieket. A végére elfáradt a csapat, főleg fejben, s bár három volt a különbség, igazán ez számomra egynek tűnt, ha az ellenfél teljesítményét is nézem. Sajnos, nagyon hiányzott a szombaton, az OB II-es felnőtt mérkőzésen a kezén megsérült Suhajda Zoltán is.
További eredmények. Ifjúságiak: Ceglédi VSE–Váci VSE 20–12. Angyalföldi SI DSE Budapest–Kecskeméti Sportiskola 12–17. Aqua SE Nyíregyháza–Oázis SC Budapest 9–13. Az állás. Ifjúságiak: 1. Kecskeméti Sportiskola 12, , 2. Angyalföldi SI DSE Budapest 12, 3. Cívis Póló VSE Debrecen 12, 4. Ceglédi VSE 12, 5. Csabai Csirkefogók VK 3, 6. Oázis SC Budapest 3, 7. Váci VSE 3, 8. Aqua SE Nyíregyháza 0.






