A legkisebbek fölényesen győztek, az két idősebb korosztály szorosabb meccsen vereséget szenvedett Hódmezővásárhelyen

polo vozár bálint fekete fotó enyedi beátaA 10. fordulóval, illetve az idei első körrel folytatódott az OB I B-s ifjúsági, serdülő és gyermek korcsoportos országos bajnokság, amelynek során csapatainknak mindössze hetven kilométert kellett utazni, ugyanis a Hódmezővásárhellyel hozta össze a sors fiataljainkat. A mérleg nem túlságosan hízelgő: két vereséggel és egy győzelemmel zártak együtteseink.

Hódmezővásárhelyi VSC—Csabai Csirkefogók VK 6—3 (0—1, 2—0, 1—0, 3—2)

OB I B-s ifjúsági vízilabda-mérkőzés, Keleti csoport, Hódmezővásárhely. V.: Pásztor Antal, Szénászky Zsolt. Hódmezővásárhely: Molnár — Benkó 2, Tóth M., Barna, Piti 2, Kürtösi 1, Kősasvári. Cs.: Halász, Tomcsik, Oláh 1. Edző: Szabó Tamás. Békéscsaba: Micle — Vesa, Tóth K., Pop, Zsilák, Tóth F., Tifrea 3. Cs.: Popovics B., Maier, Csuvarszki D., Darabos. Edző: Kádár József.

Gól emberelőnyből: 2/0, ill. 3/0. Büntetők: 1/0, ill. 1/0.

Az első gól csapatunk dobta az első negyed közepe táján, ám ezután 25 percen keresztül gólképtelennek bizonyultak, miközben a házigazdák ötször voltak eredményesek, amivel el is dőlt a találkozó és a pontok sorsa.

További eredmények. Ifjúságiak: Oázis SC, Budapest—Ceglédi VSE 7—4. Vasas Continentál II.—MVLC Miskolci VC 9—18.

A Keleti csoport állása tíz forduló után, ifjúságiak: 1. Csongrádi VVSE 18, 2. Hódmezővásárhelyi VSC 18, 3. A-Híd OSC Újbuda 17, 4. Csabai Csirkefogók VK 12, 5. Oázis SC, Budapest 12, 6. MVLC Miskolci VC 10, 7. Ceglédi VSE 3, 8. Vasas Continentál II. 0. (Azonos pontszám esetén az egymás elleni eredmény rangsorol.)

Hódmezővásárhelyi VSC—Csabai Csirkefogók VK 12—6 (3—1, 4—1, 4—2, 1—2)

OB I B-s serdülő vízilabda-mérkőzés, Keleti csoport, Hódmezővásárhely. V.: Pásztor Antal, László Gábor. Hódmezővásárhely: Arany — Benkó 9 (2), Kürtösi 1, Oláh, Halász 1, Tóth M., Kősasvári. Cs.: Rubi, Garas, Földesi, Kovács Á., Jovány. Edző: Szabó Tamás. Békéscsaba: Nyakó — Koós, Balatoni, Fazekas Zs. 3 (1), Barta, Csuvarszki D. 1, Darabos 2 (2). Cs.: Braun, Zahorán, Kása, Bacsa. Edző: Csabai Zoltán.

Gól emberelőnyből: 5/3, ill. 8/1. Büntetők: 2/2, ill. 4/3. Kipontozódott: Oláh, Halász.

Az első tíz perc szorosan alakult, ezt követően azonban két négyes szériával elhúztak a házigazdák, s hiába erősített bele csapatunk, a túlságosan nagy előny már behozhatatlannak bizonyult.
További eredmények. Serdülők. Váci VSE—Csongrádi VVSE ?. Aqua SE, Nyíregyháza—A-Híd OSC Újbuda 4—19. Oázis SC, Budapest—Ceglédi VSE 14—7. Vasas Continentál II.—MVLC Miskolci VC 8—22.

A Keleti csoport állása tíz forduló után, serdülők: 1. MVLC Miskolci VC 30, 2. A-Híd OSC Újbuda 24, 3. Hódmezővásárhelyi VSC 24, 4. Oázis SC, Budapest 21, 5. Vasas Continentál II. 18, 6. Csabai Csirkefogók VK 10, 7. Váci VSE 6, 8. Aqua SE, Nyíregyháza 6, 9. Ceglédi VSE 5, 10. Csongrádi VVSE 3. (Azonos pontszám esetén az egymás elleni eredmény rangsorol.)

Hódmezővásárhelyi VSC—Csabai Csirkefogók VK 2—21 (0—6, 0—4, 1—5, 1—6)

OB I B-s gyermek korcsoportos vízilabda-mérkőzés, Keleti csoport, Hódmezővásárhely. V.: Szénászky Zsolt, László Gábor. Hódmezővásárhely: Báló — Rácz Nikoletta, Nagy P. 1, Huszka 1 (1), Horváth J., Szűcs, Torma Bianka. Cs.: Berkesi Tímea, Bajtai, Sándor, Horváth B., Gólya, Farkas Petra. Edző: Vígh Szabolcs. Békéscsaba: Illyés — Lukácsi M. 3, Vozár B. 5, Schindler I. 4, Beharóczki Z. 3, Kozma 2, Hermann. Cs.: Beharóczki M. (kapus), Csatári, Marosvölgyi 2, Károlyi 1, Vozár M. 1, Diós. Edző: Ajtai Miklós.

Gól emberelőnyből: 8/0, ill. 6/2. Büntetők: 2/1, ill. 0/0. Kipontozódott: Kozma.

A legfiatalabbak kárpótoltak a nagyobbak vereségeit. Jellemző a csabaiak fölényére, hogy a bedobott 14. gól után kapták az elsőt a házigazdáktól.

További eredmények: Váci VSE—Csongrádi VVSE ?. Aqua SE, Nyíregyháza—A-Híd OSC Újbuda 8—19. Oázis SC, Budapest—Ceglédi VSE 13—9. Vasas Continentál II.—MVLC Miskolci VC 10—9.

A Keleti csoportjának állása tíz forduló után, gyermek korcsoport: 1. Csongrádi VVSE 27, 2. A-Híd OSC Újbuda 27, 3. MVLC Miskolci VC 21, 4. Ceglédi VSE 18, 5. Vasas Continentál II. 17, 6. Oázis SC, Budapest 12, 7. Váci VSE 11, 7. 8. Csabai Csirkefogók VK 11, 9. Aqua SE, Nyíregyháza 3, 10. Hódmezővásárhelyi VSC 0. (Azonos pontszám esetén az egymás elleni eredmény rangsorol.)

Címlapképünkön Vozár Bálint (kezében a labda), aki a békéscsabai gyermek korosztályú csapat leggólerősebb játékosa volt, ötször talált be a hódmezővásárhelyiek kapujába – fotó: Enyedi Beáta