Baby korosztályosaink a mezőny két legerősebb csapatával meccseltek, és két merőben ellentétes produkciót mutattak be

Szolnokon rendezték meg a legfiatalabbak, a baby korosztályosok vidékbajnoki 7. körét, a 13–14. fordulót a Délkeleti csoportban. Dobra Róbert legényei két alkalommal is vízbe ugrottak ma, szombaton, először a Szegedi Vízipóló Suli, majd a Szolnoki Dózsa együttesével mérték össze tudásukat.

Mondhatni, a békéscsabaiak a nyolctagú mezőny két legerősebb alakulatával találkoztak. Először az ebéd utáni órákban, majd már majdnem az esti órákba hajló időben a házigazdákkal vették fel a harcot.

Dobra Róbert így foglalta össze csapata teljesítményét a hetedik kör után: – Nem vártam a mai naptól túl sokat, ám mégis meglepett, hogy két merőben ellentétes produkciót mutattak be ma a gyerekek. Az első találkozón, a szegediek ellen a megbeszéltekből nem láttam viszont semmit, nem volt ennek a derbinek egyetlen értékelhető pillanata sem. Szétesett, lassú játékot mutatott be a csapat, a korábbi fordulókhoz képest gondolkodásban, úszásban is alulmúlták magukat a fiatalok. A két meccsünk között egy órányi pihenőnk volt, ez idő alatt tartottam egy fontos megbeszélést, ami úgy tűnik hatott, ugyanis a Szolnok ellen nagyot javult a játékunk. Növekedett a tempó, javult az úszástudás, így a méltán erős ellenfelünket időnként megszorongattuk. Jóval több gólt dobtunk, mint az első mérkőzésen, és jóval kevesebbet is kaptunk. Az első szégyenteljes meccs után láthatóan összekapták magukat a srácok és élvezhető derbit játszottak a második eseményen.

A szolnoki dupla fordulóban a következő fiatalok kaptak lehetőséget: Ádám Dominik, Bódi Bercel, Bacsa Dávid, Czupper Dániel, Hajdu Áron, Korcsok Krisztián, Machlik Máté, Nánási Hunor, Párzsa Leon, Restye Zsombor, Suhajda Soma, Szeidler Márton, Tóth Szabolcs, Uhrin Zsombor.

Címlapképünkön: a második mérkőzésen már tetszetősebben játszottak fehér sapkás fiataljaink