Merjünk álmodni? Bajnok lesz a felnőtt csapat?

polo-szabo-zoltan-5-01-2016-foto-kiss-dani-cspSoha nem látott magasságokba emelkedett az ősz folyamán felnőtt OB I B-s csapatunk: az eddig lejátszott 12 alapszakaszbeli mérkőzés után a Keleti csoport élén áll a tabellán. A sikeres fél évről és a folytatásról beszélgettünk Kádár Józseffel, a csapat vezetőedzőjével.

Merjünk álmodni? Bajnok lesz a csapat?

Bár az élen állunk csoportunkban, azért egy kicsit túlzás most még erről beszélni. Nagyon sok van még hátra a bajnokságból. Eddig lejátszottunk tizenkét mérkőzést az alapszakaszból, amelyből még hat van hátra, majd következik a nyolcmérkőzéses rájátszás, ahol a másik csoport legjobbjaival kell felvenni a további versenyt.

A tavalyi jó eredmények után nagyon szerény célokat tűztek ki az idei bajnokságban. Nevezetesen: elkerülni a kiesést. Nem becsülték alul a lehetőségeket?

Tény, hogy a tavalyi pontvadászatban jól szerepelt a csapat, hiszen bejutottunk a felsőházi rájátszásba. Ám korábban szinte minden esztendőben a kiesés elkerülése lehetett csak a cél. Tavaly már összeállt egy remek csapat, amely alaposan túlszárnyalta az alapvető elvárásokat, lehet, fogalmazhattunk volna már bátrabban erre az évre.

Nézzük, minek köszönhető, hogy a csoport élén telelnek a Csirkefogók?

Nagyon sokat jelent, hogy a nyáron a csapat összetétele alig változott, szinte a meg-, illetve összeszokott együttessel állhatunk ki a mérkőzésekre. Az összetétel is jó, hiszen vannak tapasztalt, rutinos pólósaink, és sok olyan fiatal, akik nemcsak szeretik sportágukat, hanem alázatosak iránta és fogékonyak az új dolgok elsajátítására, szeretnének tovább fejlődni. A harmadik pedig: a mezőny erőviszonyai nem sokat változtak a korábbiakhoz képest.

Egyénileg?

Nehéz egyénileg értékelni a dolgokat, hiszen csapatjátékról van szó. De abból kell kiindulnunk, hogy ellenünk szinte minden gárda zónázik, hiszen jók és eredményesek a centereink. Ráadásul van két jó kapusunk, továbbá megbízható az állóbekk játékunk. Ugyancsak nagy előny, hogy a „rosszkéz” oldali játékunk a balkezes Szabó Zoltánnal nemcsak megoldódott, hanem erős fegyverünk lett, hiszen nagyon gólerős a nyáron érkezett pólósunk. Kitűnő százalékkal lő. Összességében nagyon jó szerkezetű a csapatunk, ennek is köszönhető az eredményes őszi szereplés.

Mi várható a folytatástól?

A februárban folytatódó alapszakasz hátra lévő részben nem igazán kedvező a sorsolás számunkra. A hat mérkőzésből mindössze kettőt játszunk hazai környezetben, négyszer pedig idegenbe kell utaznunk. Ráadásul a folytatásban éppen a mezőny legjobbjai következnek. De bízunk magunkban, ezért úgy gondolom, meg tudjuk azt a helyezést őrizni, amivel a felsőházba kerülhetünk a rájátszásban. Ehhez minimum kilenc, de inkább tíz pont kell a hátralévő hat meccsen.

Többször beszélgettünk arról, milyen nehézséget jelent, hogy akadnak a csapatban olyan légiósok, akik nem Békéscsabán élnek. Ez milyen hátránnyal jár?

Alapvetően légiósaink olyan városokban élnek, Szentesen, Szegeden, és Szentesi Máté kapusunk a fővárosban, ahol jelentős vízilabdaélet van. Így befogadják őket a település klubjai, ahol edzésben maradnak. Ráadásul minden héten egy alkalommal van olyan edzésünk, ahol ők is részt vesznek. Ezek a tréningek leginkább kétkapus edzések, ahol jelentős ellenféllel gyakorolhatunk, ami nagyon sokat jelent. Ám hátrány is a kevés közös edzés, hiszen egyrészt nem tudunk minden feladatot folyamatosan megbeszélni, másrészt eleget gyakorolni minden elemet. Mint például az emberelőnyös, és –hátrányos helyzeteket. De emiatt kevés az egyéni képzés is.

A téli átigazolás időszakban várható új játékos érkezése?

Igazán nincs szükség rá, nem is nagyon tervezünk e téren lépéseket tenni. Számunkra az lenne a legjobb igazolás, ha a nyáron vállsérülést szenvedett, és emiatt az egész őszi szezont kihagyó Tinka Norbert végleg felépülne, és februártól újra bevethető lenne. A folytatás nehéz lesz, nagy szükség lenne játékára, hiszen az alapszakasz hat kemény mérkőzése után a rájátszásban további nyolc igazán nehéz találkozó vár június közepéig a csapatra.

Az eredmények elérésében nagy szerepe volt a fő támogatóinknak, amelyek a következők: Gallicoop Pulykafeldolgozó Zrt., AEGON Magyarország Általános Biztosító Zrt., Csaba Metál Öntödei Zrt., Linamar Hungary Autóipari és Gépgyártó Zrt., Délvill Kft., Felina Hungária Kft.

Címlapképünkön a nyáron, a „rosszkézoldalra” érkezett, gólerős Szabó Zoltán (5) célba veszi a kaput – fotó: Kiss Dani

A legkisebb pólósaink Gergő bácsija

turi-gergo1-csp-mjKlubunk létszáma évről évre gyarapszik, egyre több az utánpótlás korú fiatal. Így értelemszerűen egyre több csapatot nevezünk a különböző szintű és rangú bajnokságokba. Na és persze az is elengedhetetlen, hogy a hatékonyabb munka érdekében a növekvő számú ifjú pólós mellett több edzőt is foglalkoztassunk. Idén két új, fiatal szakember állt csatasorba, a Debrecenből érkezett Tóth Tamást nemrégiben már bemutattuk. Most a másik, hasonlóan fiatal edzőnkön, Túri Gergőn a sor.

Hogyan kerültél az uszodák világába?

Alig hatéves voltam, amikor a szüleim levittek az Árpád fürdőbe, ahol az úszóklub égisze alatt megtanultam a sportág alapjait. Olyannyira, hogy tizenegy évig ott ragadtam az úszók között. A kezdetben Gábor Edit, Juhászné Gitta néni, aztán Jámbor Nóra, Lázár Olga, Lipták Éva és Budavári István egyengette utamat.

Úszóként melyik eredményeidre vagy a legbüszkébb?

Mellúszás volt a fő számom, ebben az ifjúsági országos bajnokságon egyéniben az ötödik helyig vittem az ötvenméteres távon. De a gyermek korosztályban a Kaposvárott megrendezett hazai bajnokságon a négyszer száz méteres vegyes váltónk aranyérmes lett. Olyanok társaságban állhattam a dobogó legfelső fokára, mint a hátúszónk, az olimpikon Balog Gábor, pillangón Molnár István repesztett, míg a befejező gyorsúszónk Hrabovszki Róbert volt. Ebből is látszik, én voltam a váltónk mellúszója.

Több mint egy évtized után sportágat váltottál, de maradtál az uszodában.

Szétesett a csapatunk, egyre inkább a tanulás vitte el a társakat a sporttól. Így én is a vízilabdára váltottam. Mégpedig középiskolás osztálytársam, a klub másik edzője, Dobra Róbert hatására. Mondta, úszni jól tudsz, labdaérzéked van, hamar belejössz.

Új környezet, új lehetőségek…

Valóban. Bár ifjúsági koromban kerültem be a csapatba, de Robin kívül olyan társakkal játszhattam együtt, mint Popovics Gergő, Nagy Sanyi. Hamar megtetszett az új közösség, a sportág és hamar befogadtak. Sőt, sikerélményben is gyakran volt részünk, hiszen ez a gárda jól és eredményesen szerepelt a bajnokságban Szilágyi József edző vezetésével. De a meccseken és edzéseken kívül is sok élményben volt részem, gondolok itt például azokra a horvátországi edzőtáborokra, amelyek összekovácsolták a csapatot, szoros barátságok alakultak ki. Na meg emlékezetes marad a tengerben kialakított pálya, ahol edzettünk és játszottuk a meccseket. Aztán, amikor kiöregedtem az ifiből, akkor az OB II-es csapatban kaptam helyet. A felnőttek is barátságosak voltak és ők is hamar befogadtak.

Mégis elkanyarodott az utad a klubtól.

A Szegedi Tudományegyetem Juhász Gyula Pedagógus Képző Karára nyertem felvételt 19 évesen, ahol testhez állóan a testnevelést választottam. Egy ideig még ott is vízilabdáztam, de aztán a tanulmányaim miatt egy kicsit a háttérbe szorult a póló. Persze, testnevelőtanár-jelöltként továbbra is mindennapos volt a mozgás.

De nem sokáig voltál távol az uszodák világától.

A testnevelő tanári diploma mellé a főiskolán Bán Sándor irányításával az úszó edzői oklevelet is megszereztem. Miközben két évvel ezelőtt Békéscsabán az Erzsébethelyi Általános Iskolában kaptam tesitanári állást, közben lehetőségem nyílt Tótkomlóson kipróbálni magam úszóedzőként, már pár hónappal a diploma átvétele előtt. Két évig párhuzamosan dolgoztam a békéscsabai iskolában és Tótkomlóson. De még ma is tanulok, hiszen Szegeden a mesterképzést végzem 2014 óta. Ha minden igaz, januárban újra diplomázok.

A nagy ingázásoknak vége, hiszen a Csabai Csirkefogók Vízilabda Klub lehetőséget kínált neked.

A nyáron keresett meg Balázs Lajos, a klub ügyvezető elnöke és felajánlotta, hogy a legkisebbekkel foglalkozhatnék itt házon belül. Mivel egy kicsit már sok volt az ingázásból, igent mondtam. Hozzám kerültek a legkisebb pólósok, a 2006-ben születettek, akiket be is nevezett a klub a nemzetközi vidékbajnokság V. korcsoportjának küzdelmeibe. De akad a picik között nyolc és kilenc éves is, sőt, ketten még csak hétévesek a közel negyedszáz gyerek közül.

Mit vár el a klub tőled és kis csapatodtól?

Mivel a legkisebb korosztályról van szó, elsődleges az úszástudás fejlesztése. Annál is inkább, mert a gyereke egy része csak egy éve jár edzésekre, de többen vannak, akik csak idén nyáron kapcsolódtak be a munkába. Persze, emellett azért a labda is előkerül, és itt is az alapok elsajátítása a cél. Heti öt edzést tartok, elmondtam a gyerekeknek és a szülőknek, hogy ebből legalább három foglalkozáson részt kell venni. Nincs gond, rendesen betartják, sőt, ha kell, túl is teljesítik. Ügyesek a gyerekek és máris érezhetően sokat fejlődtek.

Címlapképünkön Túri Gergő és kis csapata

Négy fiatal pólósunk a kecskeméti tehetséggondozó táborba tart

bucsi-ferenc1-cspA vízilabda sportág szakemberei igencsak odafigyelnek a jövőre, vagyis az utánpótlásra. Ennek egyik gyakorlati lépése, hogy jó ideje bevált szisztéma szerint a különböző korosztályok fiataljai közül a legügyesebbeket meghívják időnként egy-egy közös gyakorlásra, edzésre.

Jellemzően a hónap utolsó hét végéjét jelölik ki ezekre az alkalmakra. Ekkor több helyszínen az évjáratonkénti legeredményesebb fiúk és lányok találkoznak a régiók különböző klubjaiból, hogy együtt tanulják tovább a sportág alapjait gyakorlott szakemberek irányításával. Éppen ezért az utánpótlás-bajnokságokban ekkora szünetet rendelnek el.

Így lesz ez most hét végén is, amikor november 26-án, szombaton és 27-én, vasárnap több tucatnyi utánpótlás korú játékos találkozik a fővárosban, valamint a dunántúli, illetve alföldi régió egy-egy városában. Megtiszteltetés, hogy klubunkból ismét találtak tehetséges gyerekeket, akik részt vehetnek a tehetséggondozó összetartáson, ahol közös edzésen gyakorolhatnak két napon át. E hét végén a 2004-ben születetteknek rendeznek találkozót, az alföldi régióban Kecskeméten. A táborba 22 tízéves vízilabdázó kapott meghívót, köztük négy fiatal a Csabai Csirkefogók Vízilabda Klubból. Nevezetesen a kapus Bucsi Ferenc, a mezőnyjátékosok közül pedig Gellény Zétény, Pónya Tibor és Vidovenyecz Zsombor. A két nap alatt négy edzésen kapnak továbbfejlődésükhöz újabb adalékot Hangay Róbert és Gyenes István edzőktől.

Címlapképünkön klubunk egyik meghívottja, a kapus Bucsi Ferenc

Csak a serdülő csapatunknak volt sikerélményben része

fazekas-zsolt-7-csp-foto-kiss-daniHazai környezetben fogadták ifjúsági, serdülő és gyermek csapataink az OB I B-s országos bajnokság Keleti csoportjában a Csongrádi VVSE fiataljait. Régóta nagy csatákat vívnak egymással utánpótlás csapataink, ez a vasárnapi sorozat sem volt kivétel ez alól.

Csabai Csirkefogók VK—Csongrádi VVSE 14—16 (1—3, 6—5, 3—3, 4—5)

OB I B-s országos ifjúsági bajnokság, Keleti csoport, Békéscsaba. V.: Major Levente, Molnár Péter. Békéscsaba: Stancu — Vesa 1, Tóth K., Pop 2, Zsilák 4 (2), Tóth F. 3, Tifrea 4. Cs.: Csuvarszki D., Popovics B., Mayer, Darabos, Barta. Edző: Csabai Zoltán. Csongrád: Laczkó — Kátai-Benedek Á. 1, Gyovai 1, Gál 3 (1), Tábit 2, Zetkó 3, Szabó Zs. 5 (1). Cs.: Kátai-Benedek M. 1, Kiss G. Edző: Kozák László.

Gól emberelőnyből: 5/4, ill. 5/3. Büntetők: 2/2, ill. 2/2.

Végig harcos izgalmas volt a találkozó, a vendégek többször is egy-kétgólos előnyre tettek szert, amit hősies küzdelemben ledolgozott csapatunk, de beelőzni nem tudott. A finisben jobban, négy góllal is elhúzott a Csongrád, de csak kozmetikázni tudtak az eredményen a Csirkefogók.

További eredmények: Ceglédi VSE—Vasas Continentál II. 10—6. Oázis SC—Híd-OSC-Újbuda 12—8.

Az ifjúságiak Keleti csoportjának állása öt forduló után: 1. Csongrádi VVSE 9 (55—45), 2. Hódmezővásárhelyi VSC 9 (24—17), 3. Oázis SC 6 (58—56), 4. Csabai Csirkefogók VK 6 (47—40), 5. Híd-OSC-Újbuda 6 (31—32), 6. Ceglédi VSE 3 (31—31), 7. MVLC Miskolci VC 3 (2—33), 8. Vasas Continentál II. 0 (51—75).

Csabai Csirkefogók VK—Csongrádi VVSE 20—10 (6—4, 6—1, 4—3, 4—2)

OB I B-s országos serdülő korcsoportos bajnokság, Keleti csoport, Békéscsaba. V.: Molnár Péter, Major Levente. Békéscsaba: Nyakó — Koós, Balatoni 1, Fazekas Zs. 2, Barta 4, Csuvarszki D. 5, Darabos 4 (3). Cs.: Tömő (kapus), Braun, Zahorán, ifj. Lukácsi S. 1, Kása 1, Bacsa 1, Fazekas S. 1. Edző: Csabai Zoltán. Csongrád: Kovács M. — Pusztai, Füri 2, Tyukász, Kiss G. 1, Hegedüs 3, Csernus 2 (1). Cs.: Dóczi (kapus), Gyovai 1, Kovács R., Füri, Pálinkó 1, Schal. Edző: Huszka Károly.

Gól emberelőnyből: 6/3, ill. 14/5. Büntetők: 3/3, ill. 2/1. Kipontozódott: Kása, Darabos, ill. Pusztai, Gyovai.

Az első két perctől eltekintve (1—2) csapatunk egyenletes teljesítményt nyújtva magabiztosan győzött a rangadónak beillő találkozón, amely nagyon harcos és kemény ütközettel zárult.

További eredmények: Hódmezővásárhelyi VSC—Aqua SE, Nyíregyháza 22—7. MVLC Miskolci VC—Váci VSE 20—6. Ceglédi VSE—Vasas Continentál II. 4—16. Oázis SC—Híd-OSC-Újbuda 6—10.

A serdülők Keleti csoportjának állása öt forduló után: 1. MVLC Miskolci VC 15 (67—34), 2. Hódmezővásárhelyi VSC 15 (57—26), 3. A-Híd-OSC-Újbuda 12 (71—27), 4. Oázis SC, Budapest 12 (65—49), 5. Vasas Continentál II. 6 (57—47), 6. Csabai Csirkefogók VK 6 (52—51), 7. Ceglédi VSE 6 (46—64), 8. Váci VSE 3, 9. Csongrádi VVSE 0 (49—88), 10. Aqua SE, Nyíregyháza 0 (32—71).

Csabai Csirkefogók VK—Csongrádi VVSE 7—18 (1—9, 1—4, 1—4, 4—1)

OB I B-s országos gyermek korcsoportos bajnokság, Keleti csoport, Békéscsaba. V.: Major Levente, Molnár Péter. Békéscsaba: Illyés — Lukácsi M. 1, Schaffer M., Schindler I. 1, Demeter 1 (1), Beharóczki Z. 2, Kozma. Cs.: Beharóczki M. (kapus), Marosvölgyi, Vozár B. 1, Vozár M., Diós, Körözsi 1, Csatári. Edző: Ajtai Miklós. Csongrád: Szarvas — Tyukász, Füri 1, Hegedüs 2, Kovács R. 2, Kátai-Benedek 3 (1), Zetkó 5. Cs.: Kozma (kapus), Gulyás 2, Szabó Z., Gyovai 1, Pálinkó 1, Kupeczki, Kovács M. 1. Edző: Huszka Károly.

Gól emberelőnyből: 8/2, ill. 15/7. Büntetők: 1/1, ill. 1/1. Kiállítás cserével: Schindler I., ill. Füri. Kipontozódott: Schindler I.

A vendégek repülőrajtot vettek, előbb egy hatos, majd két ötös szériával már 16—2-re elhúztak. Csapatunk csak az utolsó negyedben talált magára, de ekkor már késő volt, hiába lőttek a fiatalok négy remek gólt ellenfelüknek.

További eredmények: MVLC Miskolci VC—Váci VSE 11—6. Ceglédi VSE—Vasas Continentál II. 13—3. Hódmezővásárhelyi VSC—Aqua SE, Nyíregyháza 3—38. Oázis SC—Híd-OSC-Újbuda 7—14.

A gyermek korosztály Keleti csoportjának állása öt forduló után: 1. Ceglédi VSE 15 (95—27), 2. Csongrádi VVSE 15 (98—48), 3. A-Híd-OSC-Újbuda 12, 4. Vasas Continentál II. 9 (59—45), 5. MVLC Miskolci VC 9 (54—52), 6. Csabai Csirkefogók VK 6, 7. Aqua SE, Nyíregyháza 3 (68—62), 8. Váci VSE 3 (60—68), 9. Oázis SC 3 (48—80), 10. Hódmezővásárhelyi VSC 0.

Címlapképünkön Fazekas Zsolt, (7-es sapkában) aki serdülő csapatunkban két gólig jutott – fotó: Kiss Dani