A gyulai fiatalok az ezüstérmes helyen zárták az esztendőt

gyula 2016 csongrád gellény zétény 01 fotó enyedi beátaHárom nap alatt, péntektől vasárnapig a gyermek IV. korcsoportos fiatal vízilabdázók a Kék csoportban öt-öt mérkőzéssel búcsúztatták a bajnoki évet. A nemzetközi vidékbajnokság során lejátszott, a Gyulai Várfürdőben megrendezett találkozók végeztével a Béládi Csaba edző vezette Gyulai VK az ezüstérmes helyen zárta a 2015—2016. évi szezont.

Gyulai VK—Csongrádi VVSE 9—12 (2—3, 2—2, 3—4, 2—3)

Gyermek IV. korcsoportos nemzetközi vidékbajnokság, Kék csoport, Gyula. V.: László Gábor. Gyula: Szöllősi — Dobos, Paksi 5, Dimák, Gellény 4 (4), Szaszák, Kovács Á. Cs.: Schriffert B., Veres Virág. Edző: Béládi Csaba. Csongrád: Fássy — Erdélyi Hédi 6 (2), Forgó Judit, Pusztai, Batka 2, Szűcs 2, Horváth E. 1. Cs.: Varga Zita, Versegi Anna, Tyukász Anna, Hegedűs Gerda, Palásti 1, Kiss M., Kovács A., Bartók. Edző: Tari László.

Gól emberelőnyből: 6/2, ill. 0/0. Büntetők: 4/4, ill. 4/2. Kipontozódott: Forgó Judit, Tyukász Anna.

Bár az első két gólt a gyulaiak lőtték, hamar átvette a vezetést a sok leány pólóst fölvonultató Csongrád. A fürdővárosiak ezután még kétszer kiegyenlítetteik, de végül nem bírtak a listavezetővel.

Gyulai VK—OCTOPUS Búvár- és Vízilabda Egyesület, Veresegyház 15—4 (6—1, 2—1, 3—2, 4—0)

Gyermek IV. korcsoportos nemzetközi vidékbajnokság, Kék csoport, Gyula. V.: Makra Zsolt. Gyula: Szöllősi — Dobos 1, Paksi 2, Dimák 4, Gellény 6 (1), Szaszák, Veres Virág. Cs.: Takács, Pálfi, Schriffert B. 1, Juhász, Fodor 1, Szél, Kovács Á., Vincze. Edző: Béládi Csaba. Veresegyház: Vér — Masznyik 2, Di Biase, Tóth D., Borsovicz 1 (1), Diószegi 1, Gál. Cs.: Györkei (kapus), Ivánkovits, Altorjay, Patvaros, Tajcs, Kiss B., Kaszta. Edző: Vince Gitta.

Gól emberelőnyből: 2/1, ill. 1/0. Büntetők: 1/1, ill. 1/1.

A gyulaiak repülőrajtot vettek, 5—0 után már nem volt kérdéses, melyik csapat nyer.

Gyulai VK—Kiskunfélegyházi VSE 21—10 (6—2, 5—1, 3—6, 7—1)

Gyermek IV. korcsoportos nemzetközi vidékbajnokság, Kék csoport, Gyula. V.: László Gábor. Gyula: Szöllősi — Dobos 3, Paksi 2, Dimák 4, Gellény 3, Szaszák, Veres Virág 3. Cs.: Takács 1, Pálfi 2, Schriffert B. 3, Juhász, Fodor, Szél, Kovács Á., Vincze. Edző: Béládi Csaba. Kiskunfélegyháza: Ficsór — Kecső 2, Pozsár 1, Czombos 4 (2), Vadkerti 1, Terjék 2, Molnár Nóra. Cs.: Cseszkó, Zoltai, Móczár. Edző: Görög Imre.

Gól emberelőnyből: 3/0, ill. 2/1. Büntetők: 0/0, ill. 3/2.

Ezen a találkozón is 5—0-lával nyitottak a gyulaiak, majd a finisben ezt tovább növelték.

Gyulai VK—Szentesi VK II. 11—5 (3—1, 1—1, 1—1, 6—2)

Gyermek IV. korcsoportos nemzetközi vidékbajnokság, Kék csoport, Gyula. V.: László Gábor. Gyula: Szöllősi — Dobos, Paksi 1, Dimák, Gellény 9 (4), Schriffert B., Kovács Á. Cs.: Takács, Pálfi, Szaszák 1, Juhász, Fodor, Szél, Veres Virág, Szanyi. Béládi Csaba. Szentes: Agócs — Varga M. 1, Melkuhn 1, Molnár 1 (1), Papp 2, Busi, Kürti-Szabó. Cs.: Tóth L., Fábián, Pataki, Ludányi, Tofán, Horváth B., Varga Á. Edző: Czirok Csaba.

Gól emberelőnyből: 8/3, ill. 10/2. Büntetők: 4/4, ill. 1/1. Kipontozódott: Paksi, ill. Busi, Kürti-Szabó.

A második negyed kétharmadánál még csak 3—2-re vezetett csapatunk, ám ezt követően Gellény Zétény nagy lövőkedvének köszönhetően sima győzelmet arattak Béládi Csaba tanítványai.

Gyulai VK—Hódmezővásárhelyi VSC 11—8 (5—0, 2—2, 2—4, 2—2)

Gyermek IV. korcsoportos nemzetközi vidékbajnokság, Kék csoport, Gyula. V.: Juhász Tibor. Gyula: Szöllősi — Dobos 3, Paksi 3, Dimák 2, Gellény 3, Schriffert B., Kovács Á. Cs.: Takács, Pálfi, Szaszák, Juhász, Fodor, Szél, Veres Virág, Szanyi. Edző: Béládi Csaba. Hódmezővásárhely: Balázs — Oláh, Sonkovits 2, Török 5 (1), Kis M. 1, Nagy Z., Tóth M. Cs.: Ombódi, Gondi, Gémes, Barcza. Edző: Vékony László.

Gól emberelőnyből: 3/2, ill. 3/2. Büntetők: 0/0, ill. 2/1. Kipontozódott:

5—0, majd 9—2 után már nem volt kérdéses, kié lesz a győzelem a szezonzáró mérkőzésen.

További eredmények: Kiskunfélegyházi VSE—Hódmezővásárhelyi VSC 6—8. Szentesi VK II.—OCTOPUS Búvár- és Vízilabda Egyesület, Veresegyház 14—6. Hódmezővásárhelyi VSC—Szentesi VK II. 3—6. Csongrádi VVSE—Kiskunfélegyházi VSE 25—2. OCTOPUS Búvár- és Vízilabda Egyesület, Veresegyház—Hódmezővásárhelyi VSC 5—2. Szentesi VK II.—Csongrádi VVSE 3—12. OCTOPUS Búvár- és Vízilabda Egyesület, Veresegyház—Kiskunfélegyházi VSE 12—6. Hódmezővásárhelyi VSC—Csongrádi VVSE 1—6. Kiskunfélegyházi VSE—Szentesi VK II. 6—10. Csongrádi VVSE—OCTOPUS Búvár- és Vízilabda Egyesület, Veresegyház 9—2.

A Kék csoport végeredménye 25 forduló után: 1. Csongrádi VVSE 70, 2. Gyulai VK 58, 3. Szentesi VK II. 48, 4. OCTOPUS Búvár- és Vízilabda Egyesület, Veresegyház 33, 5. Hódmezővásárhelyi VSC 9. 6. Kiskunfélegyházi VSE 6.

Címlapképünkön Gellény Zétény, aki 25 alkalommal volt eredményes a hét végi öt mérkőzésen – fotó: Enyedi Beáta

Bronzérmes a békéscsabai „négyes” gyerekcsapat

pónya01 tánA gyermek IV. korcsoportosok Zöld csoportjában a záró körnek Nyíregyháza adott otthont, ahol újabb négy-négy meccset játszottak a csapatok. A mieink a végelszámoláskor a bronzérmes helyen zártak csoportban, miután a rangadónak beillő Szeged—Békéscsaba találkozón a Tisza-partiak nyertek.

Csabai Csirkefogók VK—Clubul Sportiv Crisul Oradea, Nagyvárad (román) 11—6 (3—1, 2—3, 3—1, 3—1)

Gyermek IV. korcsoportos nemzetközi vidékbajnokság, Zöld csoport, Nyíregyháza. V.: Madarasi Attila. Békéscsaba: Bucsi — Halasi, Siófoki, Kiss Schusztek, Bozgán, Vidovenyecz 4, Pónya 4 (3). Cs.: Szatmári, Schindler G., Komlódi 2, Pálenkás 1, Markos, Hajdu, Kvasz, Szőke. Edző: Mucsi Zsolt. Nagyvárad: Giovenzah — Tuleu, Csikortás 1, Zilahi Alexandra, Sucigan Brigitta 2, Bonca Vivien 2 (1), Nagy Debóra. Cs.: Csáki Olívia (kapus), Rencsik Réka 1, Pascalau Diana. Edző: Orbán Zoltán

Gól emberelőnyből: 6/1, ill. 7/0. Büntetők: 3/3, ill. 1/1. Kipontozódott: Kiss Schusztek, ill. Csikortás, Rencsik Réka.

A második félidőben állva hagyták listavezető ellenfelüket a fiatal Csirkefogók.

Csabai Csirkefogók VK—Szolnoki VSC 7—4 (1—2, 2—1, 3—1, 1—0)

Gyermek IV. korcsoportos nemzetközi vidékbajnokság, Zöld csoport, Nyíregyháza. V.: Madarasi Attila. Békéscsaba: Bucsi — Halasi, Siófoki, Kiss Schusztek, Vidovenyecz, Schindler G., Pónya 6 (3). Cs.: Szőke, Szatmári, Bozgán, Komlódi, Pálenkás 1, Markos, Hajdu, Kvasz. Edző: Mucsi Zsolt. Szolnok: Présel — Hodászy, Majzik, Drávucz, Nagy T., Kelemen 1, Pál Szabó 2 (1). Cs.: B. Nagy (kapus), Nagy A., Gonda, Tigyi, Cseh 1, Németh B., Simon, Vona. Edző: Urbán Lajos.

Gól emberelőnyből: 8/1, ill. 6/2. Büntetők: 3/3, ill. 1/1. Kipontozódott: Nagy T.

3—1-es szolnoki vezetésről fordított csapatunk Pónya Tibi nagy lövő kedvének köszönhetően.

Csabai Csirkefogók VK—Szegedi Vízipóló Suli 1—11 (1—2, 0—2, 0—2, 0—5)

Gyermek IV. korcsoportos nemzetközi vidékbajnokság, Zöld csoport, Nyíregyháza. V.: Soltész Norbert András. Békéscsaba: Bucsi — Szőke, Kiss Schusztek, Vidovenyecz 1, Schindler G., Pónya, Hajdu. Cs.: Halasi, Szatmári, Siófoki, Bozgán, Komlódi, Pálenkás, Markos, Kvasz. Edző: Mucsi Zsolt. Szeged: Halász — Katona, Szabó D. 1, Hasznos 1, Leinwéber 2, Kőrösi 1, Lajtos 1. Cs.: Tömböly, Turi 1, Horváth V. 1, Lédeczi 2, Ladóczki, Galántai, Sebők 1 (1), Palásthy. Edző: Lengyel Gábor.

Gól emberelőnyből: 6/0, ill. 10/2. Büntetők: 0/0, ill. 2/1. Kipontozódott: Vidovenyecz, Pónya.

Az első negyedben még senki sem gondolt rosszra, a folytatásban azonban jött a fekete leves… Az is nagy hátrányt jelentett, hogy a harmadik negyedben a két leggólerősebb csabai, Vidovenyecz Zsombor és Pónya Tibor kipontozódott.

Csabai Csirkefogók VK—Aqua SE, Nyíregyháza 8—5 (4—1, 1—0, 0—2, 3—2)

Gyermek IV. korcsoportos nemzetközi vidékbajnokság, Zöld csoport, Nyíregyháza. V.: Soltész Norbert András. Békéscsaba: Bucsi — Kiss Schusztek, Bozgán, Vidovenyecz 1, Schindler G., Pónya 7 (1), Komlódi. Cs.: Halasi, Siófoki, Szőke, Szatmári, Pálenkás, Markos, Hajdu, Kvasz. Edző: Mucsi Zsolt. Nyíregyháza: Pettendi — Nagy N. 2 (1), Pelle, Oláh 2, Iván, Sipos, Polom 1. Cs.: Virág Bence, Virág Botond, Kondor, galambvári, Máté, Pethe, Gabulya, Radóczi. Edző: Gazsovits Zoltán Roland.

Gól emberelőnyből: 3/1, ill. 11/1. Büntetők: 2/1, ill. 1/1. Kipontozódott: Kiss Schusztek, ill. Oláh.

Az esztendő záró meccsén az első és a negyedik negyedben dőlt el végleg a három pont sorsa.

További eredmények: Szolnoki VSC—Szegedi Vízipóló Suli 3—12. Aqua SE, Nyíregyháza—Szegedi Vízipóló Suli 2—11. Clubul Sportiv Crisul Oradea, Nagyvárad—Aqua SE, Nyíregyháza 17—7. Aqua SE, Nyíregyháza—Szolnoki VSC 5—11. Szegedi Vízipóló Suli—Clubul Sportiv Crisul Oradea, Nagyvárad 3—5. Clubul Sportiv Crisul Oradea, Nagyvárad—Szolnoki VSC 10—7.

A Zöld csoport végeredménye az ötödik kör (20 forduló) után: 1. Clubul Sportiv Crisul Oradea, Nagyvárad 47, 2. Szegedi Vízipóló Suli 41, 3. Csabai Csirkefogók VK 40, 4. Szolnoki VSC 16, 5. Aqua SE, Nyíregyháza 2.

Címlapképünkön a Nyíregyházán 17 gólt elérő Pónya Tibi, a Mucsi Zsolt féle csapat egyik erőssége – fotó: Kiss Dani

Serdülő ezüst-, ifjúsági bronzérem az országos bajnokságról

szeles ákos 04 fotó kd cspAz ifjúságiak és a serdülők az országos bajnokság Keleti csoportjában a hetedik tornakör után lezárták az évet. A záró fordulóban Csongrádra látogattak, ahol a régi rivális Hódmezővásárhely csapatával mérte össze tudását mindkét együttesünk.

Csabai Csirkefogók VK—Hódmezővásárhelyi VSC 11—6 (4—3, 1—0, 4—3, 2—0)

Országos ifjúsági bajnokság, Keleti csoport, hetedik tornakör, Csongrád. V.: Szénászky Zsolt, Pásztor Antal. Békéscsaba: Danciu — Vesa, Szeles 3 (1), Pop 5, Zsilák 2 (1), Kiss B. 1, Darabos. Cs.: Tóth K., Sajtos, Péter, Tóth F., Mayer. Edző: Csabai Zoltán. Hódmezővásárhely: Zsoldos — Diószegi, Katona, Barna, Piti 1, Szabó Á., Papp D. 3 (1). Cs.: Kis M., 1, Benkő 1, Halász, Oláh, Papp K., Kürtösi. Edző: Szabó Tamás.

Gól emberelőnyből: 4/2, ill. 5/2. Büntetők: 2/2, ill. 2/1. Kipontozódott: Vesa.

Bár az első két gól a hódmezővásárhelyiek nevéhez fűződik, gyorsan fordítottak a mieink. 6—5-ig viszonylag szorosan alakult a találkozó, ám az utolsó két negyedben már a csabaiak uralták a mérkőzést, és végül szép győzelmet arattak a 2015—2016. évi bajnokság záró körében, amivel megőrizték dobogós helyezésüket a végelszámolásra.

További eredmények. Ifjúságiak: Oázis SC, Budapest—Hírös Sport Iskola, Kecskemét 18—13. Csongrádi VVSE—MTK Budapest 12—13. Korábban lejátszották: MVLC Miskolci VC—Ceglédi VSE 12—8.

Az ifjúsági korcsoport Keleti csoportjának végeredménye 21 forduló után: 1. MVLC Miskolci VC 63, 2. MTK, Budapest 42, 3. Csabai Csirkefogók VK 36, 4. Ceglédi VSE 35, 5. Csongrádi VVSE 33, 6. Hódmezővásárhelyi VSC 31, 7. Oázis SC, Budapest 11, 8. Hírös Sport Iskola, Kecskemét 1.

Csabai Csirkefogók VK—Hódmezővásárhelyi VSC 12—10 (3—2, 4—1, 3—1, 2—6)

Országos serdülő korcsoportos bajnokság, Keleti csoport, hetedik tornakör, Csongrád. V.: Pásztor Antal, Berki András. Békéscsaba: Stancu — Csuvarszki D., Sajtos, Zsilák 6 (1), Tóth F. 2, Tifrea 3, Darabos 1. Cs.: Nyakó (kapus), Braun, Zahorán, Barta, Fazekas Zs., Tóth Sz., Fazekas S. Edző: Csabai Zoltán. Hódmezővásárhely: Zsoldos — Kürtösi 1, Barna 2, Halász 1, Kősasvári, Papp, Tóth M. 1. Cs.: Szaszkó (kapus), Rubi, Kis M., Benkő 4, Oláh 1. Edző: Szabó Tamás.

Gól emberelőnyből: 3/2, ill. 11/4. Büntetők: 1/1, ill. 1/0. Kipontozódott: Csuvarszki D.

Miként az ifjúságiaknál, az első két gól a hódmezővásárhelyiek nevéhez fűződik, ám ezt követően hamar átvette a mérkőzés irányítását és a vezetést a csabai egylet. Előbb 6—2-re, majd a harmadik negyed végéhez közeledve már 10—4-re is vezetett csapatunk. A végjátékban ismét feljavult az ellenfél, megkezdte a felzárkózást, de a végére is megmaradt csapatunk előnye, és végül behúzták a találkozót.

További eredmények. Serdülők: Oázis SC, Budapest—Hírös Sport Iskola, Kecskemét 22—19. Csongrádi VVSE—MTK Budapest 9—16. Korábban lejátszották: MVLC Miskolci VC—Ceglédi VSE 6—10.

A serdülő korosztály Keleti csoportjának végeredménye 21 forduló után: 1. MTK Budapest 56, 2. Csabai Csirkefogók VK 48, 3. Hódmezővásárhelyi VSC 40, 4. Ceglédi VSE 37, 5. MVLC Miskolci VC 32, 6. Oázis SC, Budapest 27, 7. Csongrádi VVSE 7, 8. Hírös Sport Iskola, Kecskemét 5.

Címlapképünkön Szeles Ákos (fehér sapkában), aki az ifjúságiak mérkőzésén három góllal járult hozzá a békéscsabaiak győzelméhez – fotó: Kiss Dani

Bronzérmes helyen zártak Ajtai Miklós tanítványai

polo gy3A gyermek III. korcsoport nemzetközi vidékbajnokságának Zöld csoportjában befejeződött a bajnokság. A záró fordulóban aratott két győzelmével, egy döntetlennel és egy vereséggel a bronzérmes helyen zártak a Csirkefogók.

Csabai Csirkefogók VK—Dinamo Prosper Oradea CS, Nagyvárad (román) 4—7 (0—1, 0—1, 0—1, 4—4)

Gyermek III. korcsoportos nemzetközi vidékbajnokság, Zöld csoport, Csongrád. V.: Juhász Tibor. Békéscsaba: Bucsi — Lukácsi M. 2, Bencsik, Gellény, Vozár M., Vozár B. 2, Pónya. Cs.: Szenográdi (kapus), Szalai, Károlyi, Vidovenyecz, Körözsi, Csatári, Szelezsán, Nyárfádi, Szalkai. Edző: Ajtai Miklós. Nagyvárad: Chindle — Caraman Luca 3, Matei 1, Stoica 1, Judea, Mester, Draghici Luca. Cs.: Laboncz (kapus), Sur, Oros 1, Matecas 1. Edző: Fratila Mircea.

Gól emberelőnyből: 8/2, ill. 9/2. Büntetők: 0/0, ill. 0/0. Kipontozódott: Caraman Luca. Kiállítás cserével: Gellény.

Három és fél negyed át gólképtelennek bizonyult a csapat, csak 0—5 után sikerült először betalálni az utolsó negyed közepéhez közeledve, ami kevés az üdvö9sséghez.

Csabai Csirkefogók VK—Csongrádi VVSE 7—7 (0—1, 2—2, 2—3, 3—1)

Gyermek III. korcsoportos nemzetközi vidékbajnokság, Zöld csoport, Csongrád. V.: László Gábor. Békéscsaba: Szenográdi — Lukácsi M. 1, Bencsik, Gellény 4, Vozár M., Vozár B., Pónya. Cs.: Bucsi (kapus), Szalai, Károlyi, Vidovenyecz, Körözsi 2, Csatári, Szelezsán, Nyárfádi, Szalkai. Edző: Ajtai Miklós. Csongrád: Molnár — Kupeczki, Erdélyi Hédi, Forgó Judit, Szabó Z. 2, Kovács R. 3, Pálinkó 2. Cs.: Batka, Horváth E., Kiss M., Szűcs, Ökrös, Pusztai, Kozma, Kovács A. Edző: Szremkó Krisztina.

Gól emberelőnyből: 10/3, ill. 8/3. Büntetők: 2/1, ill. 1/0. Kipontozódott: Erdélyi Hédi, Pálinkó, ill. Lukácsi M., Vozár M.

Háromgólos előnyre tett szert a Csongrád, amelyet a negyedik negyed közepére ledolgozott csapatunk (6—6), majd az újabb csongrádi gólra Gellény Zétény az utolsó percben válaszolt, így alakult ki a döntetlen.

Csabai Csirkefogók VK—Szentesi VK II. 5—4 (2—0, 2—0, 1—3, 0—1)

Gyermek III. korcsoportos nemzetközi vidékbajnokság, Zöld csoport, Csongrád. V.: Pásztor Antal. Békéscsaba: Szenográdi — Lukácsi M. 1, Gellény 1, Vozár M., Vidovenyecz 1, Vozár B., Pónya. Cs.: Bucsi (kapus), Pikó, Sipos, Bencsik 1 (1), Körözsi 1 (1), Csatári, Szelezsán, Marosvölgyi, Kis S. Edző: Ajtai Miklós. Szentes: Elbert — Szanyi 1, Keresztes Nagy, Fülöp Nagy, Kollár, Boldizsár 3 (1), Pásztor. Cs.: Kocsmár, Bodó, Bakai, Komár, Gáspár, Hercegfalvi, Szél, Fülöp. Edző: Komlósi Péter.

Gól emberelőnyből: 3/1, ill. 7/0. Büntetők: 4/2, ill. 1/1.

Az első félidő végén már 4—0-ra vezetett csapatunk, innen tornázta föl magát a Szentes, de utolérni már nem tudta a mieinket.

Csabai Csirkefogók VK—SKP Kosice, Kassa (szlovák) 6—3 (2—0, 0—1, 2—0, 2—2)

Gyermek III. korcsoportos nemzetközi vidékbajnokság, Zöld csoport, Csongrád. V.: Berki András. Békéscsaba: Szenográdi — Lukácsi M., Gellény 2, Vozár M. 2, Vidovenyecz, Vozár B. 2, Pónya. Cs.: Bucsi (kapus), Pikó, Sipos, Bencsik, Körözsi, Csatári, Szelezsán, Marosvölgyi, Kis S. Edző: Ajtai Miklós. Kassa: Capcara — Németh 1, Dominik, Rusinko, Kavecanky, Hartai, Majoros 1. Cs.: Gáfel (kapus), Bártfay 1, Pavelek, Hrudál, Olivér, Mihalik, Iman, Kolesár. Edző: Fábián Miro.

Gól emberelőnyből: 4/2, ill. 8/0. Büntetők: 0/0, ill. 0/0. Kiállítás cserével: Pónya.

Egyenletes teljesítményt nyújtva verte szlovákiak ellenfelét az Ajtai legénység, a záró mérkőzésen aratott győzelmével a harmadik helyen kötött ki csoportjában a nemzetközi vidékbajnokság során.

További eredmények: 13.00: Szentesi VK II.—Csongrádi VVSE 4—12. SKP Kosice, Kassa—Viitorul Cluj CSS, Kolozsvár (román) 14—1. Viitorul Cluj CSS, Kolozsvár—Szentesi VK II. 5—11. Dinamo Prosper Oradea CS, Nagyvárad—SKP Kosice, Kassa 8—7. SKP Kosice, Kassa—Csongrádi VVSE 6—10. Viitorul Cluj CSS, Kolozsvár—Dinamo Prosper Oradea CS, Nagyvárad 8—20. Dinamo Prosper Oradea CS, Nagyvárad—Szentesi VK II. 9—5. Csongrádi VVSE—Viitorul Cluj CSS, Kolozsvár 15—4.

A Zöld csoport végeredménye 25. forduló után: 1. Dinamo Prosper Oradea CS, Nagyvárad 60, 2. Csongrádi VVSE 56, 3. Csabai Csirkefogók VK 50, 4. SKP Kosice, Kassa 36, 5. Szentesi VK II. 21, 6. Viitorul Cluj CSS, Kolozsvár 0.

Címlapképünkön a gyermek III. korcsoportos együttesünk, amely a bronzérmes helyen zárt a nemzetközi vidékbajnokság Zöld csoportjában

Egy könnyű győzelem és egy váratlan vereség

csabai zoltán 01 fotó kbAz országos ifjúsági és serdülő bajnokság Keleti csoportjában az 5. tornakörhöz érkeztek a csapatok, amelynek Miskolc adott otthont. A mieink az Oázis SC, Budapest csapatával játszottak két fronton. A végeredmény egy remek győzelem és egy kellemetlen verwség lett.

Csabai Csirkefogók VK—Oázis SC, Budapest 15—6 (4—1, 5—2, 2—1, 4—2)

Országos ifjúsági bajnokság, Keleti csoport, 5. tornakör, Miskolc. V.: Marnitz Miklós, Besenyei Richárd. Békéscsaba: Danciu — Vesa, Szeles 5, Péter, Zsilák 4, Kiss B., Pop 3. Cs.: Stancu (kapus), Tóth K., Fazekas S., Barta, Braun, Mayer 2, Tóth Sz. 1. Edző: Csabai Zoltán. Oázis: Brusznyiczki — Szolnoki, Kádár, Somogyi 1 (1), Batta 1, Sömjén 1 (1), Szitkó 1. Cs.: Haragos, Nagy A., Bereczki 2 (1), Laneury, Jusztin. Edző: Pecz Lajos.

Gól emberelőnyből: 7/4, ill. 7/0. Büntetők: 0/0, ill. 3/3. Kiállítás cserével: Stancu.

Csapatunk egyenletes teljesítményt nyújtva hozta a papírforma eredményt, könnyedén győztek a fővárosiakkal szemben.

További eredmények. Ifjúságiak: Ceglédi VSE—MTK, Budapest 11—8. Csongrádi VVSE—Hírös Sport Iskola, Kecskemét 24—6. Hódmezővásárhelyi VSC—MVLC Miskolci VC 8—10.

Az ifjúsági korcsoport állása: 1. MVLC Miskolci VC 54, 2. MTK, Budapest 36, 3. Ceglédi VSE 32, 4. Csabai Csirkefogók VK 30, 5. Hódmezővásárhelyi VSC 28, 6. Csongrádi VVSE 27, 7. Oázis SC, Budapest 8, 8. Hírös Sport Iskola, Kecskemét 1.

Csabai Csirkefogók VK—Oázis SC, Budapest 10—11 (3—1, 2—3, 1—3, 4—4)

Országos serdülő bajnokság, Keleti csoport, 5. tornakör, Miskolc. V.: Hangay Zsolt, Marnitz Miklós. Békéscsaba: Stancu — Csuvarszki D. 1, Sajtos, Zsilák 2, Tóth F. 1, Tifrea 6, Darabos. Cs.: Zahorán, Fazekas Zs., Fazekas S. Edző: Csabai Zoltán. Oázis: Brusznyiczki — Szolnoki, Nagy A., Somogyi 5 (2), Laneury 1, Sömjén 1, Szitkó 2 (2). Cs.: Kádár, Bereczki 2. Edző: Pecz Lajos.

Gól emberelőnyből: 5/1, ill. 6/2. Büntetők: 1/0, ill. 4/4. Kipontozódott: Tifrea.

Nem kezdődött rosszul a találkozó a békéscsabaiak számára, hiszen 5—1-es előnyre tettek szert. Ám a folytatás már nem volt ilyen acélos, ugyanis a harmadik negyed végére már a fővárosiak vezettek (6—7). Még egyszer meglódultak Csabai Zoltán edző tanítványai, 8—7-re módosították az állást, sőt 9—9 után is volt még remény a győzelemre, ám a gyorsan bekapott két gól megpecsételte a csapat sorsát. Így némi meglepetésre vereséget szenvedtek a rosszabb helyen jegyzet fővárosiaktól.

További eredmények. Serdülők: Ceglédi VSE—MTK, Budapest 4—8. Csongrádi VVSE—Hírös Sport Iskola, Kecskemét 15—9. Hódmezővásárhelyi VSC—MVLC Miskolci VC 8—10.

A serdülő korosztály állása: 1. MTK Budapest 50, 2. Csabai Csirkefogók VK 42, 3. Hódmezővásárhelyi VSC 37, 4. Ceglédi VSE 31, 5. MVLC Miskolci VC 26, 6. Oázis SC, Budapest 18, 7. Csongrádi VVSE 7, 8. Hírös Sport Iskola, Kecskemét 5.

Címlapképünk az ifik és a serdülők edzője, csabai Zoltán, akinek az egyik szeme sírt, a másik nevetett a Miskolcon megrendezett, Oázis SC elleni mérkőzésen – fotó: Kiss Dani