Hajdu Andor gólokkal ünnepelheti születésnapját Szentesen

A gyermek IV. korcsoportos fiatalok idei első megmérettetése január 20—21-ére esik. A tavaly decemberi első kör után ezúttal Szentesen találkozik egymással a Zöld csoport öt együttese.

A Túri Gergő vezette fiatalok szombaton és vasárnap egyaránt két-két mérkőzés erejéig csobbannak a Kurca-parti uszoda vízébe a nemzetközi vidékbajnokság keretében. Sorrendben a következő alakulatokkal veszik föl a versenyt: Hódmezővásárhely, Nagyvárad, Szeged, Szentes. Tizenkétéveseink közül Hajdu Andor az első játéknapon ünnepli születésnapját. Persze csapatunkban jócskán akadnak egy, illetve két évvel fiatalabbak is.

A program. Január 20., szombat, 10.00: Csabai Csirkefogók VK—Hódmezővásárhelyi VSC. 11.00: Szegedi Vízipóló Suli II.—Szentesi VK II. 12.00: Dinamo Oradea Prosper CS, Nagyvárad (román)—Csabai Csirkefogók VK. 13.00: Hódmezővásárhelyi VSC—Szegedi Vízipóló Suli II. 14.00: Szentesi VK II.—Dinamo Oradea Prosper CS, Nagyvárad. Január 21., vasárnap, 10.00: Csabai Csirkefogók VK—Szegedi Vízipóló Suli II. 11.00: Dinamo Oradea Prosper CS, Nagyvárad—Hódmezővásárhelyi VSC. 12.00: Csabai Csirkefogók VK—Szentesi VK II. 13.00: Szegedi Vízipóló Suli II.—Dinamo Oradea Prosper CS, Nagyvárad. 14.00: Szentesi VK—Hódmezővásárhelyi VSC.

A Zöld csoport állása az első kör (1-4. forduló) után: 1. Hódmezővásárhelyi VSC 12, 2. Csabai Csirkefogók VK 9, 3. Dinamo Oradea Prosper CS, Nagyvárad 6, 4. Szentesi VK II. 1, 5. Szegedi Vízipóló Suli II. 1.

A csabai és gyulai gyermek „hármasok” kezdik az idei szezont

Csaknem egyhónapos átmeneti időszak után újra bajnoki mérkőzésekre szól a „meghívó”. Az idei esztendő legfrissebbjei a gyermek III. korcsoportosok, akik e hét végén már vízbe ugranak a nemzetközi vidékbajnokság jegyében. Ráadásul két csapatunk is. A Csabai Csirkefogók és a Gyulai VK tizenéveseire kemény hét vége vár, az előbbiek négy, a fürdővárosiak öt találkozó erejéig mutathatják meg képességeiket.

Az eddig nyeretlen, négy mérkőzés után az utolsó helyen álló gyulaiak a Kék csoportban Szentesen péntektől vasárnapig játsszák meccseiket. Erőltetett menet vár Béládi Csaba tanítványaira, három nap alatt öt találkozót vívnak különböző alföldi csapatokkal. Mégpedig annak reményében, hogy begyűjtik az első pontokat. A középmezőnyben tanyázó békéscsabai fiatalok házigazdák lesznek a hét végén, ugyanis az Árpád fürdőben fogadják a csoport többi tagját. „Csak” szombaton és vasárnap meccselnek, összesen négy alkalommal küzdenek meg soros ellenfeleikkel Dobra Róbert tanítványai.

A Kék csoport menetrendje. Január 12., péntek, 12.30 óra: Bujka ÚVSE—DMTK Kiskunfélegyházi VSE-Aquasport SE. 13.30: Gyulai VK—Szentesi Leányok. 14.30: Túri Fullánkok-Invictus SC, Mezőtúr—Szegedi Női Vízilabda Klub. Január 13., szombat, 10.00: Szegedi Női Vízilabda Klub—Szentesi Leányok. 11.00: DMTK Kiskunfélegyházi VSE-Aquasport SE—Gyulai VK. 12.00: Szentesi Leányok—Túri Fullánkok-Invictus SC, Mezőtúr. 13.00: Szegedi Női Vízilabda Klub—Bujka ÚVSE. 14.00: Túri Fullánkok-Invictus SC, Mezőtúr—DMTK Kiskunfélegyházi VSE-Aquasport SE. 15.00: Gyulai VK—Bujka ÚVSE. Január 14., vasárnap, 10.00: Szentesi Leányok—DMTK Kiskunfélegyházi VSE-Aquasport SE. 11.00: Gyulai VK—Túri Fullánkok-Invictus SC, Mezőtúr. 12.00: Bujka ÚVSE—Szentesi Leányok. 13.00: DMTK Kiskunfélegyházi VSE-Aquasport SE—Szegedi Női Vízilabda Klub. 14.00: Túri Fullánkok-Invictus SC, Mezőtúr—Bujka ÚVSE. 15.00: Szegedi Női Vízilabda Klub—Gyulai VK.

Az állás az első kör (1-4. forduló után): 1. Szentesi Leányok 12, 2. Bujka ÚVSE 9, 3. Szegedi Női Vízilabda Klub 9, 4. DMTK Kiskunfélegyházi VSE-Aquasport SE 3, 5. Túri Fullánkok-Invictus SC, Mezőtúr 3, 6. Gyulai VK 0.

A Zöld csoport menetrendje. Január 13., szombat, 11.00: Hódmezővásárhelyi VSC—SK Hornets Kosice, Kassa (szlovák). 12.00: Csabai Csirkefogók VK—Szegedi Vízipóló Suli II. 13.00: Koelner-Csongrádi VVSE—Spartak Subotica, Szabadka (szerb). 14.00: Szegedi Vízipóló Suli II.—SK Hornets Kosice, Kassa. 15.00: Hódmezővásárhelyi VSC—Koelner-Csongrádi VVSE. 16.00: Spartak Subotica, Szabadka—Csabai Csirkefogók VK. Január 14., vasárnap, 9.00: Csabai Csirkefogók VK—Hódmezővásárhelyi VSC. 10.00: Szegedi Vízipóló Suli II.—Spartak Subotica, Szabadka. 11.00: SK Hornets Kosice, Kassa—Koelner-Csongrádi VVSE. 12.00: Hódmezővásárhelyi VSC—Szegedi Vízipóló Suli II. 13.00: Spartak Subotica, Szabadka—SK Hornets Kosice, Kassa. 14.00: Koelner-Csongrádi VVSE—Csabai Csirkefogók VK.

Az állás az első kör (1-4. forduló) után: 1. Koelner-Csongrádi VVSE 12, 2. SK Hornets Kosice, Kassa 9, 3. Spartak Subotica, Szabadka 6, 4. Csabai Csirkefogók VK 3 (25—35), 5. Hódmezővásárhelyi VSC 3 (28—37), 6. Szegedi Vízipóló Suli II. 3 (28—48).

Éllovasok találkozója a gyermek korcsoportban

A karácsonyi ünnepeke előtti hét végén az országos bajnokságokon kívül még a gyermek II. korcsoportosaink érdekeltek a nemzetközi vidékbajnokságban. Mivel felnőtt OB I B-s csapatunk a 12. fordulóból a pályaválasztó kérésére előrehozta a mérkőzést (Szolnoki Dózsa—Swietelsky-Békéscsaba 11—12), ezért már ők is pihenőjüket töltik. Ifjúsági, serdülő és gyermek csapataink viszont évzáróra készülnek: vasárnap hazai környezetben fogadják a miskolciak három hasonló korú alakulatát. Mucsi Zsolt vezette gyermek „kettesek” pedig Bajára látogatnak.

Az OB I B-s utánpótlás-bajnokságban három kőkemény meccs vár a csabai fiatalokra, ugyanis az eddig lejátszott fordulók alapján a két idősebb korosztályban nem úgy tűnik, hogy a mieink lennének az esélyesek. De történtek már meglepetések, amiből a csabai fiatalok is kivették részüket, így biztos, hogy nem feltett kézzel állnak ki az évzáróra. A gyermek korosztályú csapatok esetében viszont — ha minimális előnnyel is —, a vendégek állnak előrébb a tabellán. Mindössze két pont a két csapat közötti különbség, remélhetőleg, ez most megváltozik, és beelőznek az Ajtai-legények. Ennek érdekében egy soron kívüli taktikai edzésre is sor kerül egy nappal a bajnoki előtt, szombaton. Mi több, csapatépítés jelleggel közös mozi látogatáson is részt vettek fiataljaink csütörtökön este.

A program, ifjúságiak. December 17., vasárnap, 10.00 óra: Ceglédi VSE—Hódmezővásárhelyi VSC. 12.00: Ybl Waterpolo Club, Budapest—Hírös SN, Kecskeméti SI. 12.30: Dunakanyar Waterpolo, Szentendre—Fehérvári VSE, Székesfehérvár. 13.00: Swietelsky-Békéscsaba—PannErgy Miskolci VSC. 13.00: Honvéd Kölyök Póló Suli—Oázis SC, Budapest. 17.15: Pécsi SN SI—Kaposvári VK. Hét közben lejátszották: Százhalombattai VSE—Koelner-Csongrádi VVSE 10—13.

Az állás a 11. forduló után. Ifjúságiak: 1. Kaposvári VK 33, 2. Hódmezővásárhelyi VSC 27, 3. Pécsi SN SI 26, 4. PannErgy Miskolci VSC 24, 5. Ceglédi VSE 21, 6. Fehérvári VSE, Székesfehérvár 18, 7. Oázis SC, Budapest 15, 8. Honvéd Kölyök Póló Suli 15, 9. Dunakanyar Waterpolo, Szentendre 12, 10. Ybl Waterpolo Club, Budapest 12, 11. Swietelsky-Békéscsaba 12, 12. Koelner-Csongrádi VVSE 7, 13. Százhalombattai VSE 6, 14. Hírös SN, Kecskeméti SI 0.

Serdülők. December 17., vasárnap, 10.00: Ybl Waterpolo Club, Budapest—Hírös SN, Kecskeméti SI. 10.00: Dunakanyar Waterpolo, Szentendre—Fehérvári VSE, Székesfehérvár. 11.30: Honvéd Kölyök Póló Suli—Oázis SC, Budapest. 12.00: Swietelsky-Békéscsaba—PannErgy Miskolci VSC. 12.30: Ceglédi VSE—Hódmezővásárhelyi VSC. 16.00: Pécsi SN SI—Kaposvári VK. Hét közben lejátszották: Százhalombattai VSE— Aeroprodukt-Csongrádi VVSE 12—23.

Az állás a 11. forduló után. Serdülők: 1. Aeroprodukt-Csongrádi VVSE 30, 2. PannErgy Miskolci VSC 27, 3. Ybl Waterpolo Club, Budapest 27, 4. Hódmezővásárhely 24, 5. Fehérvári VSE, Székesfehérvár 24, 6. Kaposvári VK 21, 7. Pécsi SN SI 21, 8. Ceglédi VSE 15, 9. Oázis SC, Budapest 12, 10. Dunakanyar Waterpolo, Szentendre 10, 11. Hírös SN, Kecskeméti SI 9, 12. Swietelsky-Békéscsaba 8, 13. Honvéd Kölyök Póló Suli 3, 14. Százhalombattai VSE 0.

Gyermek korcsoport. December 17., vasárnap, 10.00: Honvéd Kölyök Póló Suli—Oázis SC, Budapest. 11.00: Swietelsky-Békéscsaba—PannErgy Miskolci VSC. 11.00: Ybl Waterpolo Club, Budapest—Hírös SN, Kecskeméti SI. 11.15: Dunakanyar Waterpolo, Szentendre—Fehérvári VSE, Székesfehérvár. 11.15: Ceglédi VSE—Hódmezővásárhelyi VSC. 18.30: Pécsi SN SI—Kaposvári VK. Hét közben lejátszották: Százhalombattai VSE— Vestfrost-Csongrádi VVSE 12—16.

Az állás a 11. forduló után. Gyermek korcsoport: 1. PannErgy Miskolci VSC 30, 2. Swietelsky-Békéscsaba 28, 3. Dunakanyar Waterpolo, Szentendre 27, 4. Pécsi SN SI 25, 5. Hírös SN, Kecskeméti SI 24, 6. Fehérvári VSE, Székesfehérvár 23, 7. Kaposvári VK 18, 8. Oázis SC, Budapest 16, 9. Vestfrost-Csongrádi VVSE 16, 10. Honvéd Kölyök Póló Suli 9, 11. Százhalombattai VSE 8, 12. Ceglédi VSE 7, 13. Hódmezővásárhelyi VSC 2, 14. Ybl Waterpolo Club, Budapest 1.

A gyermek II. korcsoportos nemzetközi vidékbajnokság Kék csoportjában a második körnek (a 3-4. fordulónak) Baja ad otthont, ahol két derbi erejéig csobbannak vízbe a legények.

A program. December 16., szombat, 12.00: Bujka Úszó és Vízilabda SE—Túri Fullánkok-Invictus SC, Mezőtúr. 13.00: Csabai Csirkefogók VK II.—Sugovica VSE, Baja. 14.00: Túri Fullánkok-Invictus SC, Mezőtúr—Zempléni VK, Sárospatak. 15.00: Csabai Csirkefogók VK II.—Bujka Úszó és Vízilabda SE. 16.00: Sugovica VSE, Baja—Zempléni VK, Sárospatak.

Az állás az első két forduló után: 1. Túri Fullánkok-Invictus SC, Mezőtúr 6 (31—8), 2. Zempléni VK, Sárospatak 6 (20—13), 3. Bujka Úszó és Vízilabda SE 3, 4. Csabai Csirkefogók VK II. 0 (7—22), 5. Sugovica VSE, Baja 0 (14—32).

Címlapképünkön: nem az alagútban készült a fotó, hanem a Miskolc ellen készülő csapatunk csütörtök esti közös mozi látogatás alkalmával

Mérkőzések ezerrel: 14 meccs vár csapatainkra a hét végén – közte a felnőtt csaptunk hazai rangadója az Eger ellen

Nem kevesebb, mint 14 mérkőzés vár csapatainkra a hét végén, két napon át. Az OB I B és OB II őszi záró fordulójától kezdve az utánpótlás országos bajnoki derbiken túl a fiatalabbak is vízre szállnak a nemzetközi vidékbajnokság keretében. A helyszínek is változatosak lesznek: Békéscsaba, Budapest, Hódmezővásárhely és Szeged várja vízilabdázóinkat.

OB I B-s csapatunk a hét eleji, szolnoki siker után egy még nehezebb feladat előtt áll, az szezon zárásaként azzal az Eszterházy Károly Főiskola SC, Egerrel kell megküzdeniük, akik tavaly sok borsot törtek a mieink orra alá. Az előző bajnokságban a Heves megyeiek mindkét találkozót megnyerték (Egerben 11—9-re, a visszavágót 12—11-re. Az azt megelőző szezonban viszont mindkétszer a mieink nyertek: 19—12 és 8—6 volt az eredmény). Az idei alapszakaszban, még a második fordulóban 14—14-et játszott egymással a két csapat a hevesi megyeszékhelyen, ami a korábbi mérleget tekintve jó eredménynek számít, hiszen idegenben sikerült kiharcolni a döntetlent. A találkozó fontosságát emeli, hogy várhatóan ez a két csapat is feljut a rájátszás felső házába, s bizony oda viszik az egymás ellen elért eredményeket. Vagyis eddig egy pontot mindkét gárda, most viszont jó lenne, ha a mieink ezt még hárommal gyarapítanák.

„Nagyon kimerítő féléven vagyunk túl, igencsak fáradt már az ősszel gyakran tartalékosan kiálló csapatunk, de erre az idei utolsó mérkőzésre még fel kell szívnia magát mindenkinek, már aki még hadra fogható — kezdte a mondandóját dr. Szilágyi Kristóf vezetőedző. — Annál is inkább, mert ennek a találkozónak kétszeres a tétje, a rájátszásba visszük az egymás elleni eredményt. Igazi rangadóra számítok, és abban is, ha vért izzadva, de nyerünk. Az őszi első körben lejátszott, egriek elleni találkozóból kiindulva nagyon kemény csatára számítok, akkor hősiesen küzdve, 10—6-os nagy hátrányból egyenlített csapatunk a hevesi megyeszékhelyen. Az Eger egyébként minden éllovassal nagyon szoros csatát játszott, s ha ki is kapott, minimális gólkülönbséggel.”

Az évzáró mérkőzésen itt lesz a gyógyulófélben lévő dr. Makra Zsolt, bár egyelőre nem igazán bevethető, de már vélhetően ott lesz a kispadon. Viszont kérdéses még a hét elején belázasodott Dobra Róbert játéka, valamint a szalagavatójára készülő Szabó Zsombor bevetése.

A Swietelsky-Békéscsaba—Eszterházy Károly Főiskola SC, Eger találkozó kijelölt játékvezető párosa: Pásztor Antal, Tóth Sándor.

A 11. forduló programja. December 9., szombat, 11.00 óra: Swietelsky-Békéscsaba— Eszterházy Károly Főiskola SC, Eger. 11.00: Debreceni VSE—KSI SE. 13.30: Angyalföldi SI DSE—Szolnoki Dózsa VSC. 14.30: Dunakanyar Szentendre—Racionet-Honvéd. 19.15: Alfa SC-Erzsébeti SMTK—Ybl Waterpolo Club, Budapest.

Az állás: 1. KSI SE 33, 2. Ybl Waterpolo Club, Budapest 27, 3. Swietelsky-Békéscsaba 22, 4. Eszterházy Károly Főiskola SC, Eger 19, 5. Angyalföldi SI DSE 18, 6. Debreceni VSE 15, 7. Alfa SC-Erzsébeti SMTK 7, 8. Szolnoki Dózsa VSC 4, 9. Racionet-Honvéd 4, 10. Dunakanyar Szentendre 4. (Azonos pontszám esetén az egymás elleni mérleg dönt, ha az is azonos, akkor a gólkülönbség.)

Az OB II Dél-keleti csoportjában a negyedik kört, vagyis a 7-8. fordulót rendezik, és miként a korábbi három körnek, a szombati eseménysornak is a Hódmezővásárhelyi Gyarmati Dezső Sportuszoda ad otthont.

A program, december 9., szombat, 10.00: Crisul Masters Oradea, Nagyvárad (román)—Szentesi Öregfiúk. 11.00: Szegedi VTK—Csabai Csirkefogók VK. 12.00: Szegedi ÚVTE—Hódmezővásárhelyi VSC II. 13.00: Szegedi VTK—Crisul Masters Oradea, Nagyvárad. 14.00: Hódmezővásárhelyi VSC II.—Szentesi Öregfiúk. 15.00: Szegedi ÚVTE—Csabai Csirkefogók VK.

A Dél-keleti csoport állása három kör (hat forduló) után: 1. Szegedi ÚVTE 18, 2. Szegedi VTK 15, 3. Crisul Masters Oradea, Nagyvárad 9, 4. Szentesi Öregfiúk 6, 5. Csabai Csirkefogók VK 3, 6. Hódmezővásárhelyi VSC II. 0.

Az OB I B-s utánpótlás bajnokságban még két forduló vár fiataljainkra, ezen a hét végén a fővárosba látogatnak, ahol az Oázis SC, Budapest vendégeként ugrik a margitszigeti Széchy Tamás Sportuszoda medencéjébe ifjúsági, serdülő és gyermek korosztályú együttesünk. Nem vár egyik gárdánkra sem sétagalopp, talán még a legfiatalabbak esetében mondható el, hogy a papírforma szerint biztosan kellene nyerniük, ugyanis a mieink az ezüstérmes helyen állnak 25 ponttal, míg az Oázis a nyolcadikon 16 egységgel. A két ifjúsági csapatnak eddig teljesen egyforma a mérlege: 4 győzelem és hat vereség, így 12 pontosak, a fővárosiak csak a jobb gólkülönbségüknek köszönhetik, hogy eggyel a mieink előtt állnak. A serdülők esetében hasonló a helyzet, annyi különbséggel, hogy itt egy ponttal többet gyűjtött az Oázis, mint a csabaiak, vagyis lehet javítani…

A program, ifjúságiak. December 10., vasárnap, 12.30: Hódmezővásárhelyi VSC—Koelner-Csongrádi VVSE. 13.30: Oázis SC, Budapest—Swietelsky-Békéscsaba. 13.30: Dunakanyar Waterpolo, Szentendre—Ceglédi VSE. 14.15: PannErgy Miskolci VSC—Kaposvári VK. 15.00: Hírös SN, Kecskeméti SI—Honvéd Kölyök Póló Suli. 15.30: Százhalombattai VSE—Pécsi SN SI. 16.00: Fehérvári VSE, Székesfehérvár—Ybl Waterpolo Club, Budapest.

Az állás a 10. forduló után. Ifjúságiak: 1. Kaposvári VK 30, 2. PannErgy Miskolci VSC 24, 3. Hódmezővásárhelyi VSC 24, 4. Pécsi SN SI 23, 5. Ceglédi VSE 18, 6. Fehérvári VSE, Székesfehérvár 15, 7. Dunakanyar Waterpolo, Szentendre 12, 8. Ybl Waterpolo Club, Budapest 12, 9. Honvéd Kölyök Póló Suli 12, 10. Oázis SC, Budapest 12, 11. Swietelsky-Békéscsaba 12, 12. Százhalombattai VSE 6, 13. Koelner-Csongrádi VVSE 4, 14. Hírös SN, Kecskeméti SI 0.

A program, serdülők. December 10., vasárnap, 10.00: Hódmezővásárhelyi VSC—Aeroprodukt-Csongrádi VVSE. 12.15: Oázis SC, Budapest—Swietelsky-Békéscsaba. 12.15: Dunakanyar Waterpolo, Szentendre—Ceglédi VSE. 13.45: Hírös SN, Kecskeméti SI—Honvéd Kölyök Póló Suli. 14.15: Százhalombattai VSE—Pécsi SN SI. 14.45: Fehérvári VSE, Székesfehérvár—Ybl Waterpolo Club, Budapest. 15.30: PannErgy Miskolci VSC—Kaposvári VK.

Az állás a 10. forduló után. Serdülők: 1. PannErgy Miskolci VSC 24, 2. Ybl Waterpolo Club, Budapest 24, 3. Fehérvári VSE, Székesfehérvár 24, 4. Aeroprodukt-Csongrádi VVSE 24, 5. Hódmezővásárhely 24, 6. Kaposvári VK 21, 7. Pécsi SN SI 18, 8. Ceglédi VSE 12, 9. Dunakanyar Waterpolo, Szentendre 10, 10. Oázis SC, Budapest 9, 11. Swietelsky-Békéscsaba 8, 12. Hírös SN, Kecskeméti SI 6, 13. Honvéd Kölyök Póló Suli 3, 14. Százhalombattai VSE 0.

A program, gyermek korcsoport. December 10., vasárnap, 11.00: Oázis SC, Budapest—Swietelsky-Békéscsaba. 11.00: Dunakanyar Waterpolo, Szentendre—Ceglédi VSE. 11.15: Hódmezővásárhelyi VSC—Vestfrost-Csongrádi VVSE. 12.30: Hírös SN, Kecskeméti SI—Honvéd Kölyök Póló Suli. 13.00: PannErgy Miskolci VSC—Kaposvári VK. 13.00: Százhalombattai VSE—Pécsi SN SI. 13.30: Fehérvári VSE, Székesfehérvár—Ybl Waterpolo Club, Budapest.

Az állás a 10. forduló után. Gyermek korcsoport: 1. PannErgy Miskolci VSC 27, 2. Swietelsky-Békéscsaba 25, 3. Dunakanyar Waterpolo, Szentendre 24, 4. Pécsi SN SI 22, 5. Hírös SN, Kecskeméti SI 21, 6. Fehérvári VSE, Székesfehérvár 20, 7. Kaposvári VK 18, 8. Oázis SC, Budapest 16, 9. Vestfrost-Csongrádi VVSE 10, 10. Honvéd Kölyök Póló Suli 9, 11. Százhalombattai VSE 8, 12. Ceglédi VSE 7, 13. Hódmezővásárhelyi VSC 2, 14. Ybl Waterpolo Club, Budapest 1.

Gyermek IV. korosztályos csapataink, a Csabai Csirkefogók VK és a Gyulai VK két napon át négy-négy mérkőzést játszanak a nemzetközi vidékbajnoki sorozat keretében. Utóbbiak a felnőtt OB I B-s találkozó után a békéscsabai Árpád fürdőben, mint rendezők szállnak vízre, a békéscsabaiak pedig Szegeden igyekeznek pontokhoz jutni. A gyulaiak az 5-8. forduló keretében küzdenek, a csabaiak viszont csak most kezdik a bajnoki sorozatot.

A program, Kék csoport, Békéscsaba, december 9., szombat, 12.30: Szentesi Leányok—Szegedi Női Vízilabda Klub. 13.20: Gyulai VK—Aqua VSE, Nyíregyháza. 14.10: Koelner-Csongrádi VVSE—Szegedi Női Vízilabda Klub. 15.00: Aqua VSE, Nyíregyháza—DMTK Kiskunfélegyházi VSE-Aquasport. 15.50: Szentesi Leányok—Hódmezővásárhelyi VSC Leányok. 16.40: Koelner-Csongrádi VVSE—DMTK Kiskunfélegyházi VSE-Aquasport SE. 17.30: Gyulai VK—Hódmezővásárhelyi VSC Leányok. December 10., vasárnap, 9.00: Gyulai VK—Szentesi Leányok. 9.50: DMTK Kiskunfélegyházi VSE-Aquasport SE—Szegedi Női Vízilabda Klub. 10.40: Aqua VSE, Nyíregyháza—Szentesi Leányok. 11.30: Szegedi Női Vízilabda Klub—Hódmezővásárhelyi VSC Leányok. 12.20: Aqua VSE, Nyíregyháza—Koelner-Csongrádi VVSE. 13.10: Hódmezővásárhelyi VSC Leányok—DMTK Kiskunfélegyházi VSE-Aquasport SE. 14.00: Gyulai VK—Koelner-Csongrádi VVSE.

Az állás az első kör (1-4. forduló) után, Kék csoport: 1. Koelner-Csongrádi VVSE 12, 2. Aqua VSE, Nyíregyháza 9, 3. Gyulai VK 7, 4. Szegedi Női Vízilabda Klub 6, 5. Szentesi Leányok 4, 6. DMTK Kiskunfélegyházi VSE-Aquasport SE 3, 7. Hódmezővásárhelyi VSC Leányok 0.

Zöld csoport, Szeged, december 9., szombat, 11.00: Csabai Csirkefogók VK—Dinamo Oradea Prosper CS, Nagyvárad (román). 12.00: Hódmezővásárhelyi VSC—Szegedi Vízipóló Suli II. 13.00: Szentesi VK II.—Dinamo Oradea Prosper CS, Nagyvárad. 14.00: Csabai Csirkefogók VK—Szegedi Vízipóló Suli II. 15.00: Szentesi VK II.—Hódmezővásárhelyi VSC. December 10., vasárnap, 10.00: Csabai Csirkefogók VK—Hódmezővásárhelyi VSC. 11.00: Szegedi Vízipóló Suli II.—Szentesi VK II. 12.00: Dinamo Oradea Prosper CS, Nagyvárad—Hódmezővásárhelyi VSC. 13.00: Csabai Csirkefogók VK—Szentesi VK II. 14.00: Szegedi Vízipóló Suli II.—Dinamo Oradea Prosper CS, Nagyvárad.

Hétközi, szolnoki bajnokira készül felnőtt csapatunk

vizilabda logó az előzetesekhezEbben az esztendőben még két fordulót rendeznek a hazai OB I B-s vízilabda-bajnokságban, a szokásos rendben, két hét végi napon. Ez a két kör az alapszakasz tavaszi szezonjához tartozik, a játéknapok: december 9-e és 16-a.

Felnőtt csapatunk azonban eltér ettől a menetrendtől. Mégpedig oly módon, hogy az idei utolsó, 12. fordulóra előírt Szolnoki Dózsa VSC—Swietelsky-Békéscsaba derbit holnap, december 5-én, kedden este 20 órakor játsszák le. A Tisza-parti pályaválasztó kérésére került erre a napra a bajnoki összecsapás, akik arra hivatkoztak, hogy az év vége nagy zsúfoltsággal, meccsdömpinggel jár a szolnoki uszodában. (Érdekes módon ugyancsak a 12. fordulóból előre hozták a KSI SE—Dunakanyar Szentendre meccset is, sőt, azt már le is játszották, az eredmény: 22—6.)

Klubunk vezetősége és vezetőedzője a komoly logisztikai feladatokkal járó időpont módosítást elfogadta, egy kérés volt: késő este kerüljön sor a találkozóra, ugyanis csapatunk játékosai amatőrök, munka, illetve iskolai elfoglaltság miatt nem tudnának korábban megjelenni az összecsapáson.

Vendéglátóink jelenleg a nyolcadik helyen állnak négy ponttal, amihez egy győzelemből, egy döntetlenből és nyolc vereségből álló mérleg tartozik. Ezzel szemben a Békéscsaba a negyedik helyen áll 19 ponttal, hat győzelmet, egy döntetlent és három vereséget jegyeznek. A bajnokság első körében, Békéscsabán 12—8-ra nyert csapatunk.

„Mindkét alakulatnak más-más a célja a bajnokságban, nekünk a felsőházba kerülés, a Tisza-partiaknak a fiatalok töretlen fejlődése, fejlesztése — mondta elöljáróban dr. Szilágyi Kristóf vezetőedző. — Bár a pontok és a csapatok mérlegében nagy a különbség, mégis nehéz mérkőzésre számítok, aminek több oka is van. Egyrészt: nem vagyunk hozzászokva a munka, illetve iskolai elfoglaltság utáni hétközi mérkőzésekhez. Másrészt: nyolc nap alatt kell három tétmérkőzést játszania amatőr csapatunknak. Harmadsorban: egy nehéz, vereséggel záruló KSI találkozó után kell újra megfelelő koncentrációt nyújtaniuk a játékosoknak. Mindez együtt egy komoly edzői kihívás is. Hozzáteszem, a fiatal, jó úszástudással rendelkező Szolnok az elmúlt hét végén majdnem meglepetést csinált, ugyanis az egriek ellen a találkozó legnagyobb részében vezetett, csak a végén maradt alul. Miközben a mieink sokat hibáztak a KSI ellen, amit most nem engedhetünk meg magunknak. Tény, hogy esélyesebbeknek számítunk a keddi derbin, de nem vár ránk könnyű mérkőzés a Tisza partján. Sőt, ha előre tekintek, a majdani, hét végi, hazai környezetben rendezendő egriek elleni találkozót és a most keddit egyaránt be kell húznunk.”

A Szolnoki Dózsa VSC—Swietelsky-Békéscsaba mérkőzés kijelölt játékvezető párosa: Berki András, Vörös Viktor.

Az állás a 10. forduló után: 1. KSI SE 33, 2. Ybl Waterpolo Club, Budapest 27, 3. Eszterházy Károly Főiskola SC, Eger 19, 4. Swietelsky-Békéscsaba 19, 5. Angyalföldi SI DSE 18, 6. Debreceni VSE 15, 7. Alfa SC-Erzsébeti SMTK 7, 8. Szolnoki Dózsa VSC 4, 9. Racionet-Honvéd 4, 10. Dunakanyar Szentendre 4. (Azonos pontszám esetén az egymás elleni mérleg dönt, ha az is azonos, akkor a gólkülönbség.)