Tavaly még a bajnoki címért, idén a kiesés elkerüléséért harcol egymás ellen az Eger és a Békéscsaba

Április első hét végéjén nyolc mérkőzés vár öt csapatunkra. A felnőttek a második rájátszás körhöz értek, ob-s utánpótlás csapataink a 201. fordulóhoz. A nemzetközi vidékbajnokságban gyermek IV. korosztályosaink érdekeltek.

A felnőtt OB I B-s bajnokságban a rájátszás második fordulójában, idegenben szerepel csapatunk. Szombaton Egerbe látogatnak, ahol a helyi egyetemistákkal veszik föl a küzdelmet. Miként az alsó házi rájátszásban, ezúttal sem vár könnyű feladat csapatunkra, amelyről dr. Szilágyi Kristóf vezetőedzőnk így gondolkodott:

— Az egri csapattal hasonló játékerőt képviselünk, de a múlt heti Szolnok elleni mérkőzés után már nem biztos, hogy így kellene fogalmaznom. Igazából teljesen mindegy, hogy ki az ellenfél, nekünk elsősorban a saját ritmusunkat kellene újra megtalálni a hátralévő öt mérkőzésre. A Heves megyeiekkel az elmúlt években a felsőházban vívtunk nagy derbiket, most a közeg és a tét más lesz, de ezúttal is egy kiélezett mérkőzésre számítok. Éppen ezért, illetve a holnap reggeli korai kezdés miatt, már ma délután elutazik a csapat Egerbe. Rövidebb kispaddal és ismét három 15 éven aluli játékossal, mert számukra az ilyen mérkőzéseken lehet valódi rutint szerezni. Mindent összevetve úgy gondolom, hogy Egerben az egyetemisták a holnapi mérkőzés esélyesei, de bízom abba is, hogy a múlt heti mérkőzésünk piszkálja a játékosok önbecsülését, és ez plusz motivációt adhat.

Az OB I B alsóházi rájátszás 2. fordulójának programja. Április 6., szombat, 10.30 óra: Eszterházy Károly Egyetem és Szabadidős SC, Eger—Swietelsky-Békéscsaba, játékvezetők: Marnitz Miklós, Tóth Imre. 12.00: Szolnoki Dózsa II.—MAFC 113. 19.00: Fehérvár VSE, Székesfehérvár—Hódmezővásárhelyi VSC.

Az alsóház állása öt mérkőzés után: 1. (15.) Swietelsky-Békéscsaba 12 pont, 2. (16.) Hódmezővásárhely VSC 12, 3. (17.) Fehérvár VSE, Székesfehérvár 9, 4. (18.) Eszterházy Károly Egyetem és Szabadidős SC, Eger 6, 5. (19.) Szolnoki Dózsa II. 6, 6. (20.) MAFC 113 0.

Ezúttal a három ob-s utánpótlás csapatunk hazai környezetben fogadja a szomszédvár Hódmezővásárhely trióját. A papírforma szerint a két fiatalabb csapatunkra könnyebb derbi vár, ám az ifjúságiaknak alaposan fel kell kötniük az úszógatyát.

A program. Ifjúságiak. Április 7., vasárnap, 10.00: Tatabányai VSE—Vidám Vízilovak VCSE, Budapest. 12.30: Dunakanyar Waterpolo, Szentendre—Ybl Water Polo Club, Budapest. 12.30: Hírös Sport, Kecskemét—Fehérvár VSE, Székesfehérvár. 12.30: Swietelsky-Békéscsaba—Hódmezővásárhelyi VSC. 14.00: Oázis SC, Budapest—Kaposvári VK. 16.15: Koelner-Csongrádi VVSE—Ceglédi VSE. 17.30: HÍD OSC-Újbuda—Újpesti VSE Hunguest II.

Az állás 19 forduló után. Ifjúságiak: 1. Kaposvári VK 54, 2. Hódmezővásárhelyi VSC 51, 3. Tatabányai VSE 44, 4. Fehérvár VSE, Székesfehérvár 42, 5. A HÍD OSC-Újbuda 40, 6. Újpesti VSE Hunguest II. 30, 7. Oázis SC, Budapest 27, 8. Ceglédi VSE 27, 9. Koelner-Csongrádi VVSE 24, 10. Ybl Water Polo Club, Budapest 19, 11. Vidám Vízilovak VCSE, Budapest 15, 12. Swietelsky-Békéscsaba 11, 13. Hírös Sport, Kecskemét 9, 14. Dunakanyar Waterpolo, Szentendre 3.

A program. Serdülők. Április 7., vasárnap, 10.00: Hírös Sport, Kecskemét—Fehérvár VSE, Székesfehérvár. 11.15: Dunakanyar Waterpolo, Szentendre—Ybl Water Polo Club, Budapest. 11.15: Tatabányai VSE—Vidám Vízilovak VCSE, Budapest. 11.15: Swietelsky-Békéscsaba—Hódmezővásárhelyi VSC. 12.30: Oázis SC, Budapest—Kaposvári VK. 13.45: Koelner-Csongrádi VVSE—Ceglédi VSE. 14.30: HÍD OSC-Újbuda—Újpesti VSE Hunguest II.

Az állás 19 forduló után. Serdülők: 1. A HÍD OSC-Újbuda 57, 2. Fehérvár VSE, Székesfehérvár 48, 3. Vidám Vízilovak VCSE, Budapest 46, 4. Kaposvári VK 45, 5. Koelner-Csongrádi VVSE 44, 6. Hírös Sport, Kecskemét 25, 7. Ybl Water Polo Club, Budapest 24, 8. Dunakanyar Waterpolo, Szentendre 23, 9. Újpesti VSE Hunguest II. 22, 9. 10. Ceglédi VSE 17, 11. Tatabányai VSE 16, 12. Oázis SC, Budapest 15, 13. Swietelsky-Békéscsaba 14, 14. Hódmezővásárhelyi VSC 0.

A program. Gyermek korosztály. Április 7., vasárnap, 10.10: Dunakanyar Waterpolo, Szentendre—Ybl Water Polo Club, Budapest. 10.00: Swietelsky-Békéscsaba—Hódmezővásárhelyi VSC. 11.00: Oázis SC, Budapest—Kaposvári VK. 11.15: Hírös Sport, Kecskemét—Fehérvár VSE, Székesfehérvár. 12.30: Tatabányai VSE—Vidám Vízilovak VCSE, Budapest. 15.00: Aeroprodukt-Csongrádi VVSE—Ceglédi VSE. 16.00: HÍD OSC-Újbuda—Újpesti VSE Hunguest II.

Az állás 19 forduló után. Gyermek korosztály: 1. A HÍD OSC-Újbuda 54, 2. Swietelsky-Békéscsaba 50, 3. Hírös Sport, Kecskemét 49, 4. Dunakanyar Waterpolo, Szentendre 42, 5. Tatabányai VSE 39, 6. Újpesti VSE Hunguest II. 36, 7. Oázis SC, Budapest 34, 8. Ybl Water Polo Club, Budapest 26, 9. Ceglédi VSE 23, 10. Kaposvári VK 13, 11. Fehérvár VSE, Székesfehérvár 12, 12. Aeroprodukt-Csongrádi VVSE 10, 13. Vidám Vízilovak VCSE, Budapest 8, 14. Hódmezővásárhelyi VSC 0.

Gyermek IV. korcsoportosaink a nemzetközi vidékbajnokság dél-keleti Zöld csoportjában az ötödik körhöz (17-20. forduló) érkeztek. Ezúttal a mezőtúriak Martfű rendezik meg a soros kört szombaton és vasárnap, ahol a csapatok négy-négy mérkőzést játszanak a két nap alatt.

A program. Április 6., szombat, 10.00: Hírös Sportiskola, Kecskemét Leányok—Szentesi VK Leányok. 11.00: Csabai Csirkefogók VK—CS Crisul Oradea, Nagyvárad (román). 12.00: Dinamo Ungvár (ukrán)—Túri Fullánkok Invictus ÚVSC Mezőtúr. 13.00: Spartak Szabadka (szerb)—Dunaharaszti MTK Kiskunfélegyháza. 14.00: CS Crisul Oradea, Nagyvárad—Hírös Sportiskola, Kecskemét Leányok. 15.00: Túri Fullánkok Invictus ÚVSC Mezőtúr—Szentesi VK Leányok. 16.00: Csabai Csirkefogók VK—Dunaharaszti MTK Kiskunfélegyháza. 17.00: Dinamo Ungvár—Szpartak Szabadka. Április 7., vasárnap, 10.00: Csabai Csirkefogók VK—Dinamo Ungvár. 11.00: Spartak Szabadka—Túri Fullánkok Invictus ÚVSC Mezőtúr. 12.00: Hírös Sportiskola, Kecskemét Leányok—Dunaharaszti MTK Kiskunfélegyháza. 13.00: Szentesi VK Leányok—CS Crisul Oradea, Nagyvárad. 14.00: Csabai Csirkefogók VK—Spartak Szabadka. 15.00: Dinamo Ungvár—Hírös Sportiskola, Kecskemét Leányok. 16.00: Túri Fullánkok Invictus ÚVSC Mezőtúr—CS Crisul Oradea, Nagyvárad. 17.00: Dunaharaszti MTK Kiskunfélegyháza—Szentesi VK Leányok.

Az állás 16 forduló után: 1. CS Crisul Oradea, Nagyvárad 42, 2. Spartak Szabadka 39, 3. Szentesi VK Leányok 34, 4. Csabai Csirkefogók VK 31, 5. Túri Fullánkok Invictus ÚVSC Mezőtúr 21, 6. Dinamo Ungvár 18, 7. Hírös Sportiskola, Kecskemét Leányok 4, 8. Dunaharaszti MTK Kiskunfélegyháza 1.

A Szolnok ellen rajtol felnőtt csapatunk rájátszása holnap

Felnőtt csapatunk az alapszakasz zárása után már a rájátszásban küzd a pontokért a hét végén, és több utánpótlás csapatunk is a fedélzeten lesz szombaton és vasárnap. Összesen tíz mérkőzésen lesznek érdekeltek fiataljaink és „öregjeink” március utolsó napjaiban.

OB I B-s csapatunk hazai környezetben kezdi meg a hat mérkőzésből álló rájátszást. Elsőre az A csoportban utolsó helyen záró Szolnoki Dózsa alakulatát fogadják. Jó pozícióból nyitjuk a rájátszást, amely a kiesés elkerüléséért folyik május közepéig, hiszen az egyetlen veretlenként vágunk bele a „lecsóba”. Mint emlékezetes az alapszakaszbeli csoporttársakkal szemben százszázalékos volt a mérlegünk, a székesfehérváriakat és a MAFC 113 alakulatát is oda-visszavágós alapos legyőztük, így maximális, 12 ponttal nyitunk a Tisza-partiak ellen. A találkozó kijelölt játékvezető kettőse: Berki András, Vörös Viktor.

Klubunk vezetőedzője, dr. Szilágyi Kristóf így tekint a rájátszásra: — Előttünk áll hat nagyon fontos mérkőzés, ahol már nincs helye számolgatásnak. Hoztunk magunkkal 12 pontot, de ez csak egy pillanatnyi állapot. Játékosállományunk — amennyiben teljes kerettel tudunk kiállni — képes arra, hogy teljesítse az idei szezonra kitűzött célokat, és önerőből bent maradjon a másodosztályban. Viszont ez csak akkor sikerülhet, ha végig kellően fegyelmezettek leszünk, mert egyik sem lesz könnyű mérkőzés. Eddig kereshettük magunkat, meg az okokat a gyengébb teljesítményekre, de ez már a rájátszás, mostantól csak és kizárólag az eredményjelző számít. Ami pedig az OB I B teljes mezőnyét figyelembe véve: évek óta a legkiszámíthatatlanabb csapat a Szolnok. Roppant nehéz felkészülni belőlük és játszani is ellenük. Éppen ezért nekünk a saját dolgunkkal kell foglalkoznunk, és nem úgy kezdeni a mérkőzést, ahogy azt az utóbbi időkben tettük. A támadások utáni visszarendeződésünk hatékonysága fogja megadni a kapott góljaink számát. A Szolnok az életéért fog küzdeni holnap, hogy elkerülje az osztályozót, ezért egy igazi rangadóra van kilátás, ahol a rutin sokat számíthat.

Az alsóházi rájátszás első fordulójának programja. Március 30., szombat, 10.00 óra: Hódmezővásárhely VSC—MAFC 113. 11.00: Swietelsky-Békéscsaba—Szolnoki Dózsa II. 19.00: Eszterházy Károly Egyetem és Szabadidős SC, Eger—Fehérvár VSE, Székesfehérvár.

Az alsóház állása négy mérkőzések után: 1. (15.) Swietelsky-Békéscsaba 12 pont, 2. (16.) Hódmezővásárhely VSC 9, 3. (17.) Fehérvár VSE, Székesfehérvár 6, 4. (18.) Eszterházy Károly Egyetem és Szabadidős SC, Eger 6, 5. (19.) Szolnoki Dózsa II. 3, 6. (20.) MAFC 113 0.

Az országos utánpótlás bajnokság során vasárnap Csongrádra utazik három fiatal csapatunk. Az ifjúságiak, a serdülők és gyermek korosztályos csapat a 19. fordulóban mutathatja meg magát ismét. A papírforma szerint a két idősebb gárdánkra vár nehezebb feladat, ugyanis vendéglátóink jobb helyezéssel várják a hét végi derbit, gyermek csapatunk viszont javíthat az elmúlt hét végi, tatabányai fiaskón, ugyanis itt ők az esélyesebbek.

A 19. forduló programja. Ifjúságiak. Március 31., vasárnap, 10.00: Kaposvári VK—Dunakanyar Waterpolo, Szentendre. 13.00: Újpesti VSE Hunguest II.—Hírös Sport, Kecskemét. 13.00: Vidám Vízilovak VCSE, Budapest—Oázis SC, Budapest. 13.30: Ceglédi VSE—Tatabányai VSE. 14.00: Hódmezővásárhelyi VSC—A HÍD OSC-Újbuda. 16.15: Koelner-Csongrádi VVSE—Swietelsky-Békéscsaba. 16.30: Ybl Water Polo Club, Budapest—Fehérvár VSE, Székesfehérvár.

Az állás 18 forduló után. Ifjúságiak: 1. Kaposvári VK 51, 2. Hódmezővásárhelyi VSC 48, 3. Tatabányai VSE 42, 4. Fehérvár VSE, Székesfehérvár 39, 5. A HÍD OSC-Újbuda 39, 6. Oázis SC, Budapest 27, 7. Újpesti VSE Hunguest II. 27, 8. Ceglédi VSE 27, 9. Koelner-Csongrádi VVSE 21, 10. Ybl Water Polo Club, Budapest 18, 11. Swietelsky-Békéscsaba 12, 12. Vidám Vízilovak VCSE, Budapest 12, 13. Hírös Sport, Kecskemét 9, 14. Dunakanyar Waterpolo, Szentendre 3.

A 19. forduló programja. Serdülők. Március 31., vasárnap, 10.00: Újpesti VSE Hunguest II.—Hírös Sport, Kecskemét. 10.00: Vidám Vízilovak VCSE, Budapest—Oázis SC, Budapest. 11.15: Kaposvári VK—Dunakanyar Waterpolo, Szentendre. 12.15: Ceglédi VSE—Tatabányai VSE. 12.30: Hódmezővásárhelyi VSC—A HÍD OSC-Újbuda. 13.45: Koelner-Csongrádi VVSE—Swietelsky-Békéscsaba. 15.15: Ybl Water Polo Club, Budapest—Fehérvár VSE, Székesfehérvár.

Az állás 18 forduló után. Serdülők: 1. A HÍD OSC-Újbuda 54, 2. Fehérvár VSE, Székesfehérvár 45, 3. Kaposvári VK 42, 4. Koelner-Csongrád VVSE 42, 5. Vidám Vízilovak VCSE, Budapest 42, 6. Ybl Water Polo Club, Budapest 24, 7. Dunakanyar Waterpolo, Szentendre 24, 8. Újpesti VSE Hunguest II. 21, 9. Hírös Sport, Kecskemét 21, 10. Tatabányai VSE 15, 11. Ceglédi VSE 15, 12. Oázis SC, Budapest 15, 13. Swietelsky-Békéscsaba 15, 14. Hódmezővásárhelyi VSC 0.

A 19. forduló programja. Gyermek korosztály. Március 31., vasárnap, 11.00: Hódmezővásárhelyi VSC—A HÍD OSC-Újbuda. 11.00: Ceglédi VSE—Tatabányai VSE. 11.30: Újpesti VSE Hunguest II.—Hírös Sport, Kecskemét. 11.30: Vidám Vízilovak VCSE, Budapest—Oázis SC, Budapest. 12.30: Kaposvári VK—Dunakanyar Waterpolo, Szentendre. 14.00: Ybl Water Polo Club, Budapest—Fehérvár VSE, Székesfehérvár. 15.00: Aeroprodukt-Csongrádi VVSE—Swietelsky-Békéscsaba.

Az állás 18 forduló után. Gyermek korosztály: 1. A HÍD OSC-Újbuda 51, 2. Swietelsky-Békéscsaba 48, 3. Hírös Sport, Kecskemét 45, 4. Dunakanyar Waterpolo, Szentendre 39, 5. Újpesti VSE Hunguest II. 36, 6. Tatabányai VSE 36, 7. Oázis SC, Budapest 30, 8. Ceglédi VSE 24, 9. Ybl Water Polo Club, Budapest 24, 10. Fehérvár VSE, Székesfehérvár 12, 11. Kaposvári VK 12, 12. Vidám Vízilovak VCSE, Budapest 9, 13. Aeroprodukt-Csongrádi VVSE 9, 14. Hódmezővásárhelyi VSC 0.

Gyermek I. korcsoportos listavezető fiataljaink a nemzetközi vidékbajnokság dél-alföldi Zöld csoportjának ötödik körében (9-10. forduló) lesznek érdekeltek szombaton. Az egynapos eseménynek Szolnok lesz a házigazdája.

A program. Március 30., szombat, 10.00: Dunaharaszti MTK Kiskunfélegyháza—Szolnoki Dózsa. 11.00: Csabai Csirkefogók VK—Túri Fullánkok Invictus ÚVSC, Mezőtúr. 12.00: Sugovica VSE, Baja—Dunaharaszti MTK Kiskunfélegyháza. 13.00: Szolnoki Dózsa—Túri Fullánkok Invictus ÚVSC, Mezőtúr. 14.00: Csabai Csirkefogók VK—Sugovica VSE, Baja

A Zöld csoport állása nyolc forduló után: 1. Csabai Csirkefogók VK 21, 2. Szolnoki Dózsa 21, 3. Túri Fullánkok Invictus ÚVSC, Mezőtúr 12, 4. Sugovica VSE, Baja 6, 5. Dunaharaszti MTK Kiskunfélegyháza 0.

Gyermek III. korosztályos gyulai együttesünk két napra Szegedre költözik, hogy négy mérkőzésen ugorjanak vízbe a nemzetközi vidékbajnokság dél-keleti Piros csoportjában, az ötödik körben (17-20. forduló).

A program. Március 30., szombat, 10.30: Gyulai VK—Pharmacoidea-Szegedi Vízipóló Suli. 11.30: Cívis Póló Vízilabda Egyesület, Debrecen—CS Crisul Oradea, Nagyvárad (román). 12.30: Szolnoki Dózsa—Szentesi VK. 13.30: Gyulai VK—CS Crisul Oradea, Nagyvárad. 14.30: ZF Eger—Szentesi VK. 15.30: Szolnoki Dózsa—Pharmacoidea-Szegedi Vízipóló Suli. 16.30: ZF Eger—Cívis Póló Vízilabda Egyesület, Debrecen. Március 31., vasárnap, 9.00: Pharmacoidea-Szegedi Vízipóló Suli—Szentesi VK. 10.00: Cívis Póló Vízilabda Egyesület, Debrecen—Szolnoki Dózsa. 11.00: Gyulai VK—ZF Eger. 12.00: Szentesi VK—CS Crisul Oradea, Nagyvárad. 13.00: Gyulai VK—Cívis Póló Vízilabda Egyesület, Debrecen. 14.00: ZF Eger—Szolnoki Dózsa. 15.00: CS Crisul Oradea, Nagyvárad—Pharmacoidea-Szegedi Vízipóló Suli.

A Piros csoport állása 16 forduló után: 1. ZF Eger 42, 2. Pharmacoidea-Szegedi Vízipóló Suli 34, 3. Szolnoki Dózsa 30, 4. CS Crisul Oradea, Nagyvárad 26, 5. Szentesi VK 21, 6. Cívis Póló Vízilabda Egyesület, Debrecen 12, 7. Gyulai VK 0.

Leányfalun zárul az alapszakasz a felnőtteknél, fiataljaink Tatabányára és Nagyváradra utaznak

A felnőttek OB I B-s bajnokságában az alapszakasz utolsó, 18. fordulójára kerül sor hét végén, az utánpótlás országos bajnokságban szintén a 18. kört rendezik meg, miközben gyermek IV. korosztályos csapatunk Nagyváradra látogat, ahol a nemzetközi vidékbajnokság negyedik körére (13-16. forduló) kerül sor két napon át.

OB I B-s felnőtt csapatunk egy hét szünet után a B csoportban az alapszakasz utolsó fordulójában Leányfalura látogat, ahol a Dunakanyar Waterpolo, Szentendre vendégeként ugranak a vízbe. Igazán tétje nincsen a találkozónak, hiszen az már korábban eldőlt, hogy a mieink az alsóházban folytatják a bajnokságot, amelyben a kiesés elkerüléséért harcolnak majd áprilistól, míg a vendéglátóink a felsőházban, ahol a bajnoki cím, a feljutás és az érmes helyezések a tét. A Dunakanyar pólósaival az őszi szezonban hazai környezetben nem bírtak a viharsarkiak, akkor 15—12 arányban a szentendreiek nyertek, akiknek eddig tíz győzelmük és hét vereségük van, ami egyébként 30 pontot ér. Miközben a mieink mérlege: négy győzelem és 13 vereség, egyenlő 12 pont. A találkozó játékvezető párosa a Kollár György, Zelki Soma duó lesz.

Dr. Szilágyi Kristóf, csapatunk vezetőedzője az alapszakasz zárása előtt így gondolkodott a leányfalui kirándulásról: — Egyik csapat számára sincs tét ezen a találkozón, ezért inkább a rájátszást szolgáló felkészülési mérkőzésként tekinthetünk a szombati eseményre, ami egy hét múlva máris megkezdődik. Remélem, az egy hét szünet nem érződik meg majd a játékunkon. Vendéglátóink fizikailag erős csapat, jól lőnek kapura és a pozíciós játék az erősségük. Ősszel a hazai verség ellenére jól küzdött ellenük csapatunk, remélem, most sem adjuk alább. Igaz, ezúttal rövid lesz a kispadunk, ugyanis az utánpótlásra egy nappal később, Tatabányán nagy feladat vár, és sok lenne az egyik nap Leányfalura, majd másnap Tatabányára utazni, ezért most nem számolok velük a felnőtt derbin. Ráadásul Mucsi Zsolt és Németh Dániel játékára sem számolhatok, majd csak a rájátszásban.

Az OB I B-s bajnokság B csoportja alapszakaszának záró, 18. fordulójának programja. Március 23., szombat, 10.00 óra: BVSC-Zugló—MAFC 113. 15.00: Dunakanyar Waterpolo, Szentendre—Swietelsky-Békéscsaba. 18.00: Kaposvári VK—Fehérvár VSE, Székesfehérvár. 18.00: Szegedi FVCS—Ceglédi VSE. Az A HÍD OSC Újbuda—Vasas találkozót már lejátszották, a végeredmény: 5—9.

A B csoport alapszakaszának állása 17 forduló után: 1. BVSC-Zugló 47, 2. Szegedi FVCS 45, 3. Vasas SC 43, 4. Dunakanyar Waterpolo, Szentendre 30, 5. Ceglédi VSE 25, 6. A HÍD OSC Újbuda 22, 7. Kaposvári VK 19, 8. Swietelsky-Békéscsaba 12, 9. Fehérvár VSE, Székesfehérvár 9, 10. MAFC 113 0.

OB I B-s utánpótláscsapataink Tatabányán teszik tiszteletüket. Egyik gárdánknak sem sétagalopp a vasárnapi bajnoki. Vélhetően ez leginkább az ifjúságiakra lehet érvényes, hiszen a negyedik helyen álló 39 pontos házigazda vár a 12 pontos, 11. helyen álló csapatunkra. A serdülőknél már kiegyenlítettebb az esély, ugyanis két közel azonos tudású egylet száll vízre. Gyermek csapatunktól ezúttal is a győzelem az elvárás, ha továbbra is a bajnoki címre, de legalábbis az érmes helyezésre hajaznak, bár ez sem lesz könnyű, mert a pályaválasztónak is erős fiatal együttese van, amely mellett szólhat a hazai pálya előnye.

A program. Ifjúságiak. Március 22., péntek, 17.30: Dunakanyar Waterpolo, Szentendre—Vidám Vízilovak VCSE, Budapest. 19.00: Hírös Sport, Kecskemét—Hódmezővásárhelyi VSC. 24., vasárnap, 11.00: Kaposvári VK—Ybl Water Polo Club, Budapest. 12.15: Tatabányai VSE—Swietelsky-Békéscsaba. 12.30: Oázis SC, Budapest—Ceglédi VSE. A Fehérvár VSE, Székesfehérvár—Újpesti VSE Hunguest II. mérkőzést május 26-ára halasztották. A Koelner-Csongrádi VVSE—A HÍD OSC-Újbuda mérkőzést lejátszották, az eredmény: 5—19.

Az állás 17 forduló után. Ifjúságiak: 1. Kaposvári VK 48, 2. Hódmezővásárhelyi VSC 45, 3. Fehérvár VSE, Székesfehérvár 39, 4. A HÍD OSC-Újbuda 39, 4. Tatabányai VSE 39, 6. Újpesti VSE Hunguest II. 27, 7. Ceglédi VSE 27, 8. Oázis SC, Budapest 24, 9. Koelner-Csongrádi VVSE 21, 10. Ybl Water Polo Club, Budapest 18, 11. Swietelsky-Békéscsaba 12, 12. Vidám Vízilovak VCSE, Budapest 9, 13. Hírös Sport, Kecskemét 9, 14. Dunakanyar Waterpolo, Szentendre 3.

Serdülők. Március 22., péntek, 16.15: Dunakanyar Waterpolo, Szentendre—Vidám Vízilovak VCSE, Budapest. 17.45: Hírös Sport, Kecskemét—Hódmezővásárhelyi VSC. 24., vasárnap, 11.15: Oázis SC, Budapest—Ceglédi VSE. 12.15: Kaposvári VK—Ybl Water Polo Club, Budapest. 13.30: Tatabányai VSE—Swietelsky-Békéscsaba. A Fehérvár VSE, Székesfehérvár—Újpesti VSE Hunguest II. mérkőzést május 26-ára halasztották. A Koelner-Csongrádi VVSE—A HÍD OSC-Újbuda mérkőzést lejátszották, az eredmény: 9—12.

Az állás 17 forduló után. Serdülők: 1. A HÍD OSC-Újbuda 54, 2. Fehérvár VSE, Székesfehérvár 45, 3. Koelner-Csongrád VVSE 42, 4. Kaposvári VK 39, 5. Vidám Vízilovak VCSE, Budapest 39, 6. Ybl Water Polo Club, Budapest 24, 7. Dunakanyar Waterpolo, Szentendre 24, 8. Újpesti VSE Hunguest II. 21, 9. Hírös Sport, Kecskemét 18, 10. Tatabányai VSE 15, 11. Oázis SC, Budapest 15, 12. Ceglédi VSE 12, 13. Swietelsky-Békéscsaba 12, 14. Hódmezővásárhelyi VSC 0.

Gyermek korcsoport. Március 22., péntek, 15.00: Dunakanyar Waterpolo, Szentendre—Vidám Vízilovak VCSE, Budapest. 16.30: Hírös Sport, Kecskemét—Hódmezővásárhelyi VSC. 24., vasárnap, 10.00: Oázis SC, Budapest—Ceglédi VSE. 11.00: Tatabányai VSE—Swietelsky-Békéscsaba. 13.30: Kaposvári VK—Ybl Water Polo Club, Budapest. A Fehérvár VSE, Székesfehérvár—Újpesti VSE Hunguest II. mérkőzést május 26-ára halasztották. A Aeroprodukt-Csongrádi VVSE—A HÍD OSC-Újbuda mérkőzést lejátszották, az eredmény: 3—10.

Az állás 17 forduló után. Gyermek korosztály: 1. A HÍD OSC-Újbuda 51, 2. Swietelsky-Békéscsaba 48, 3. Hírös Sport, Kecskemét 42, 4. Újpesti VSE Hunguest II. 36, 5. Dunakanyar Waterpolo, Szentendre 36, 6. Tatabányai VSE 33, 7. Oázis SC, Budapest 27, 8. Ceglédi VSE 24, 9. Ybl Water Polo Club, Budapest 21, 10. Fehérvár VSE, Székesfehérvár 12, 11. Kaposvári VK 12, 12. Vidám Vízilovak VCSE, Budapest 9, 13. Aeroprodukt-Csongrádi VVSE 9, 14. Hódmezővásárhelyi VSC 0.

Gyermek IV. korosztályos fiataljaink szombaton és vasárnap összesen négy mérkőzést játszanak Nagyváradon, ahol a nemzetközi vidékbajnokság dél-keleti csoportjának negyedik körét rendezik meg. A Zöld csoport középmezőnyéhez tartozó alakulat sorrendben a szerb Szabadka, a Mezőtúr, a kecskeméti lánycsapat és a szentesi lánycsapattal veszi fel a küzdelmet a két nap során.

A program. Március 23., szombat, 11.00: CS Crisul Oradea, Nagyvárad (román)—Túri Fullánkok Invictus ÚVSC Mezőtúr. 12.00: Szentesi VK Leányok—Dunaharaszti MTK Kiskunfélegyháza. 13.00: Hírös Sportiskola, Kecskemét Leányok—Dinamo Ungvár (ukrán). 14.00: Csabai Csirkefogók VK—Spartak Szabadka (szerb). 15.00: Dunaharaszti MTK Kiskunfélegyháza—CS Crisul Oradea, Nagyvárad. 16.00: Dinamo Ungvár—Szentesi VK Leányok. 17.00: Csabai Csirkefogók VK—Túri Fullánkok Invictus ÚVSC Mezőtúr. 18.00: Spartak Szabadka—Hírös Sportiskola, Kecskemét Leányok. Március 24., vasárnap, 8.00: Dinamo Ungvár—CS Crisul Oradea, Nagyvárad. 9.00: Spartak Szabadka—Szentesi VK Leányok. 10.00: Dunaharaszti MTK Kiskunfélegyháza—Túri Fullánkok Invictus ÚVSC Mezőtúr. 11.00: Csabai Csirkefogók VK—Hírös Sportiskola, Kecskemét Leányok. 12.00: Dunaharaszti MTK Kiskunfélegyháza—Dinamo Ungvár. 13.00: CS Crisul Oradea, Nagyvárad—Spartak Szabadka. 14.00: Túri Fullánkok Invictus ÚVSC Mezőtúr—Hírös Sportiskola, Kecskemét Leányok. 15.00: Csabai Csirkefogók VK—Szentesi VK Leányok.

Az állás 12 forduló után: 1. CS Crisul Oradea, Nagyvárad 33, 2. Szentesi VK Leányok 28, 3. Spartak Szabadka 27, 4. Csabai Csirkefogók VK 22, 5. Túri Fullánkok Invictus ÚVSC Mezőtúr 15, 6. Dinamo Ungvár 12, 7. Hírös Sportiskola, Kecskemét Leányok 4, 8. Dunaharaszti MTK Kiskunfélegyháza 1.

Március második hét végéjén minden, ami Kaposvár

Ismét hatmeccses hét vége vár csapatainkra, és miként egy héttel korábban, ezúttal is az „óbés” felnőtt és utánpótlás együtteseinkre vár keményebb feladat. Mindemellett a baby korosztályos békéscsabai fiataljaink is vízbe ugranak az ötödik kör jegyében.

OB I B-s felnőtt csapatunk az alapszakasz utolsó előtti, 17. fordulójához érkezett. Ennek során, a tabellán éppen előtte álló együttessel, a Kaposvári gárdával veszi fel a harcot szombaton, 17 órai kezdettel a viharsarki Árpád fürdőben (a kijelölt játékvezetők: Pásztor Antal, László Gábor). A Somogy megyei alakulat előnye négy pont a mieinkkel szemben, a vendégek mérlege: öt győzelem, egy döntetlen és kilenc vereség, ami 16 pontot ér, és egy hetedik helyezést a csoportban. A csabaiak hasonló mutatói: négy győzelem, 12 vereség, 12 pont és nyolcadik helyezés. Az őszi szezonban, Kaposvárott a házigazdák nyertek 14—6-ra.

— A holnapi, Kaposvár elleni meccsnek ugyan nincs már számszerű tétje, viszont abból a szempontból mégis fontos találkozó lesz, hogy a szegedi nagyarányú vereség után bebizonyítsuk saját magunknak, hogy nem felejtettünk el vízilabdázni, és sokkal jobb egyéni és csapat teljesítményre vagyunk képesek, mint múlt szombaton — mondta egy nappal a találkozó előtt dr. Szilágyi Kristóf vezetőedző. — Ezért abban bízom, hogy jó értelemben véve dühösen megyünk bele a mérkőzésbe. Mucsi Zsolt centerjátékára munkahelyi elfoglaltság miatt ezúttal sem számíthatunk. A mérkőzés viszont lehetőséget ad arra, hogy négy utánpótláskorú játékost is bevessünk, hozzáteszem, nem érdemtelenül. A cél az, hogy játsszunk egy szoros, és hasznos mérkőzést a Kaposvárral, mert a szoros mérkőzések építik a csapatot és segítik a fiatalokat a rutinszerzésben. A hétvégéhez hozzátartozik, hogy a vasárnapi országos mérkőzéseken sok hiányzónk lesz az úszó diákolimpia országos döntői miatt. Ez egyfelől büszkeség a klubunknak, hogy ilyen sok jó úszónk van, akik a megyei első helyet megszerezve képviselhetik iskolájukat Győrben. Másfelől viszont komoly fejfájást okoznak, mert a Kaposvárt és az ott folyó szakmai munkát minden korosztályban komolyan kell vennünk, és minden játékosunkra szükség volna.

Az OB I B-s felnőtt bajnokság B csoportjának programja a 17. fordulóban. Március 9., szombat, 11.00 óra: MAFC 113—A HÍD OSC Újbuda. 12.00: Vasas SC—Dunakanyar Waterpolo, Szentendre. 16.00: Ceglédi VSE—BVSC-Zugló. 16.00: Fehérvár VSE, Székesfehérvár— Szegedi FVCS. 17.00: Swietelsky-Békéscsaba—Kaposvári VK.

Az állás a 16. forduló után: 1. BVSC-Zugló 44, 2. Szegedi FVCS 42, 3. Vasas SC 37, 4. Dunakanyar Waterpolo, Szentendre 30, 5. Ceglédi VSE 25, 6. A HÍD OSC Újbuda 19, 7. Kaposvári VK 16, 8. Swietelsky-Békéscsaba 12, 9. Fehérvár VSE, Székesfehérvár 9, 10. MAFC 113 0.

OB-s utánpótláscsapataink a sors szeszélye folytán ugyancsak a kaposváriakkal veszik föl a harcot. A három korosztályos alakulat vasárnap küzd meg egymással, szintén a csabai Árpád fürdőben. A papírforma a gyermek korosztályú csapatunk győzelmét ígéri, a két idősebb korú együttesünknek viszont alaposan fel kell kötni azt a bizonyost.

A program. Ifjúságiak. Március 10., vasárnap, 11.15: Tatabányai VSE—Fehérvár VSE, Székesfehérvár. 13.00: Újpesti VSE Hunguest II.—Koelner-Csongrádi VVSE. 13.00: Swietelsky-Békéscsaba—Kaposvári VK. 16.30: Ybl Water Polo Club, Budapest—Hódmezővásárhelyi VSC. 17.30: A HÍD OSC-Újbuda—Dunakanyar Waterpolo, Szentendre. 19.30: Oázis SC, Budapest—Hírös Sport, Kecskemét. A Ceglédi VSE—Vidám Vízilovak VCSE, Budapest mérkőzést ma este játsszák.

Az állás 16 forduló után. Ifjúságiak: 1. Kaposvári VK 45, 2. Hódmezővásárhelyi VSC 42, 3. Fehérvár VSE, Székesfehérvár 39, 4. Tatabányai VSE 36, 5. A HÍD OSC-Újbuda 33, 6. Újpesti VSE Hunguest II. 24, 7. Ceglédi VSE 24, 8. Oázis SC, Budapest 21, 9. Koelner-Csongrádi VVSE 21, 10. Ybl Water Polo Club, Budapest 18, 11. Swietelsky-Békéscsaba 12, 12. Vidám Vízilovak VCSE, Budapest 9, 13. Hírös Sport, Kecskemét 9, 14. Dunakanyar Waterpolo, Szentendre 3.

A program. Serdülők. Március 10., vasárnap, 10.00: Újpesti VSE Hunguest II.—Koelner-Csongrádi VVSE. 12.15: Swietelsky-Békéscsaba—Kaposvári VK. 12.30: Tatabányai VSE—Fehérvár VSE, Székesfehérvár. 14.30: A HÍD OSC-Újbuda—Dunakanyar Waterpolo, Szentendre. 15.15: Ybl Water Polo Club, Budapest—Hódmezővásárhelyi VSC. 18.15: Oázis SC, Budapest—Hírös Sport, Kecskemét. A Ceglédi VSE—Vidám Vízilovak VCSE, Budapest mérkőzést ma este játsszák.

Az állás 16 forduló után. Serdülők: 1. A HÍD OSC-Újbuda 48, 2. Fehérvár VSE, Székesfehérvár 42, 3. Koelner-Csongrád VVSE 39, 4. Kaposvári VK 36, 5. Vidám Vízilovak VCSE, Budapest 36, 6. Dunakanyar Waterpolo, Szentendre 24, 7. Újpesti VSE Hunguest II. 21, 8. Ybl Water Polo Club, Budapest 21, 9. Hírös Sport, Kecskemét 18, 10. Tatabányai VSE 15, 11. Oázis SC, Budapest 12, 12. Ceglédi VSE 12, 13. Swietelsky-Békéscsaba 12, 14. Hódmezővásárhelyi VSC 0.

A program. Gyermek korcsoport. Március 10., vasárnap, 10.00: Tatabányai VSE—Fehérvár VSE, Székesfehérvár. 11.00: Swietelsky-Békéscsaba—Kaposvári VK. 11.30: Újpesti VSE Hunguest II.—Koelner-Csongrádi VVSE. 14.00: Ybl Water Polo Club, Budapest—Hódmezővásárhelyi VSC. 16.00: A HÍD OSC-Újbuda—Dunakanyar Waterpolo, Szentendre. 17.00: Oázis SC, Budapest—Hírös Sport, Kecskemét. A Ceglédi VSE—Vidám Vízilovak VCSE, Budapest mérkőzést ma este játsszák.

Az állás 16 forduló után. Gyermek korosztály: 1. A HÍD OSC-Újbuda 45, 2. Swietelsky-Békéscsaba 45, 3. Hírös Sport, Kecskemét 42, 4. Dunakanyar Waterpolo, Szentendre 36, 5. Újpesti VSE Hunguest II. 33, 6. Tatabányai VSE 30, 7. Oázis SC, Budapest 24, 8. Ceglédi VSE 21, 9. Ybl Water Polo Club, Budapest 18, 10. Fehérvár VSE, Székesfehérvár 12, 11. Kaposvári VK 12, 12. Aeroprodukt-Csongrádi VVSE 9, 13. Vidám Vízilovak VCSE, Budapest 9, 14. Hódmezővásárhelyi VSC 0.

Baby korcsoportos békéscsabai fiataljaink Hódmezővásárhelyre utaznak szombaton, ahol a nemzetközi vidékbajnokság dél-keleti Piros csoportjában két mérkőzés erejéig megmutathatják, mennyit fejlődtek az elmúlt hónap során. Az ötödik körben (9-10. forduló) a házigazdákkal és a csongrádiakkal találkoznak.

A program. Március 9., szombat, 11.00: Csabai Csirkefogók VK—Hódmezővásárhelyi VSC. 12.00: Vojvodina KV Novi Sad, Újvidék (szerb)—Koelner-Csongrád. 13.00: Szegedi Vízipóló Suli II.—Szegedi Vízipóló Suli I. 14.00: Hódmezővásárhelyi VSC—Vojvodina KV Novi Sad, Újvidék. 15.00: Szentesi VK—Szegedi Vízipóló Suli II. 16.00: Csabai Csirkefogók VK—Koelner-Csongrád. 17.00: Szentesi VK—Szegedi Vízipóló Suli I.

Újabb fiatalokat vet be vezetőedzőnk a Tisza-partiak ellen

Március első hétvégéjén hat mérkőzés vár csapatainkra a különböző szintű bajnokságokban. Az országosban a felnőttek és a három OB I B-s gárda érdekelt, az ifjúságiak kétszer is, ugyanis az obé mellett a nemzetközi vidékbajnokságban is helyt kell állniuk.

OB I B-s felnőtt együttesünk a tavaly még első osztályú, és most is oda törekvő Szeged otthonában csobbannak vízbe. Mindkét gárdának más és más céljai vannak, a Tisza-partiak szeretnének újra az OB I-ben szerepelni, míg a mieink szeretnék megőrizni másodosztályú tagságukat. A szegediek jelenleg a második helyen állnak a tabellán 13 győzelemmel és két vereséggel, két pont hátrányban a BVSC-Zugló mögött. A csabaiak stabilan tartják nyolcadik helyezésüket, de igazán nem is ez a fontos, hanem az, hogy a rájátszásba 12 egységgel mennek, miután a majdani ottani riválisokkal, a székesfehérváriakkal és a MAFC csapatával szemben a maximális hat-hat pontot viszik magukkal. Persze, még három forduló hátra van az alapszakaszból, ezért maradjunk is ennél. Egyébként a Tisza-partiakkal az őszi szezonban már találkoztunk, akkor Békéscsabán nyertek csapatunk ellen 15—7 arányban.

— A bajnokság lebonyolításának köszönhetően a Szegednek és nekünk is tét nélküli a mérkőzés, mivel egyikünk sem viszi tovább ennek a mérkőzésnek pontjait — beszélt a lehetőségekről dr. Szilágyi Kristóf vezetőedző. — Ezen felül azonban marad a presztízs, ami úgy gondolom, hogy rangot ad a holnapi mérkőzésnek. Vitán felüli, hogy a tavaly még OB I-es Szeged a mérkőzés toronymagas esélyese, nem mellékesen jó formában is van, hiszen a múlt héten a Vasast verte nagy arányban, idegenben. A mi, nem kis célunk a holnapi mérkőzésen az, hogy folytassuk, és ha lehet, még javítsuk is, a BVSC ellen mutatott fegyelmezett játékunkat, és addig nehezítsük meg a hazaiak dolgát, amíg csak lehet. Minden egyes támadás és védekezés alkalmával azon fogunk dolgozni, hogy minél szorosabb eredményt érjünk el. Mucsi Zsolt játékára nem számíthatok, mert Miskolcon, az ifjúsági csapatunk mellett teljesít szolgálatot a dél-keleti bajnokságban. Ezzel szemben ismét lehetőséget kap a bizonyításra, ráadásul egyszerre három fiatal 2004-es születésű, még gyermek korcsoportú játékosunk, akik már a szerdai hódmezővásárhelyi edzőmeccsen is bátran és jól mozogtak.

Az OB I B-s felnőtt bajnokság programja a 16. fordulóban. Március 2., szombat, 10.00: BVSC-Zugló—

Fehérvár VSE, Székesfehérvár. 11.30: MAFC 113—Ceglédi VSE. 17.00: A HÍD OSC Újbuda—Dunakanyar Waterpolo, Szentendre. 18.00: Szegedi FVCS—Swietelsky-Békéscsaba. 18.00: Kaposvári VK—Vasas.

Az állás a 15. forduló után: 1. BVSC-Zugló 41, 2. Szegedi FVCS 39, 3. Vasas SC 34, 4. Dunakanyar Waterpolo, Szentendre 27, 5. Ceglédi VSE 22, 6. A HÍD OSC Újbuda 19, 7. Kaposvári VK 16, 8. Swietelsky-Békéscsaba 12, 9. Fehérvár VSE, Székesfehérvár 9, 10. MAFC 113 0.

Ifjúsági csapatunkra kettős feladat vár a hét végén, először szombaton a nemzetközi vidékbajnokság dél-keleti csoportjában az ötödik kör (9-10. forduló) küzdelmei várnak rájuk. Az egynapos, tornarendszerű körnek Miskolc ad otthont, ahol két mérkőzés erejéig ugranak vízbe.

A program. Március 2., szombat, 10.00: Kecskeméti JSN—Aqua SE, Nyíregyháza. 11.00: Csabai Csirkefogók VK—Újszilvás. 12.00: Zempléni VK-MVLC, Sárospatak—Kecskeméti JSN. 13.00: Csabai Csirkefogók VK—

Aqua SE, Nyíregyháza. 14.00: Szolnoki Dózsa—Sugovica VS, Baja. 15.00: Újszilvás—Legrand Szentesi VK. 16.00: Sugovica VS, Baja—Zempléni VK-MVLC, Sárospatak. 17.00: Legrand Szentesi VK—Szolnoki Dózsa.

Az állás nyolc forduló után: 1. Szolnoki Dózsa 21, 2. Zempléni VK-MVLC, Sárospatak 16, 3. Aqua SE, Nyíregyháza 13, 4. Sugovica VS, Baja 11, 5. Kecskeméti JSN 11, 6. Legrand Szentesi VK 10, 7. Csabai Csirkefogók VK 4, 8. Újszilvás 0.

Az OB I B-s utánpótlás-bajnokságban szereplő triónk a fővárosba látogat vasárnap, ahol a Vidám Vízilovak VCSE, Budapest vendégeként ugranak vízbe a Kőér utcai uszoda medencéjébe. Az ifjúságiak esetében közel két azonos tudású egylet méri össze erejét a 16. fordulóban, a serdülőknél a papírforma a házigazdák mellett szól. A gyermek korosztályú csapatunk esetében, mondhatni kötelező a győzelem, hiszen a pályaválasztó egylet szerényebb képességűnek tűnik.

A program. Ifjúságiak. Március 3., vasárnap, 11.00: Kaposvári VK—A HÍD OSC-Újbuda. 12.00: Hódmezővásárhelyi VSC—Koelner-Csongrádi VVSE. 12.30: Ceglédi VSE—Ybl Water Polo Club, Budapest. 12.30: Dunakanyar Waterpolo, Szentendre—Hírös Sport, Kecskemét. 16.00: Vidám Vízilovak VCSE, Budapest—Swietelsky-Békéscsaba. 17.30: Újpesti VSE Hunguest II.—Tatabányai VSE. 17.30: Fehérvár VSE, Székesfehérvár—Oázis SC, Budapest.

Az állás 15 forduló után. Ifjúságiak: 1. Kaposvári VK 42, 2. Hódmezővásárhelyi VSC 39, 3. Fehérvár VSE, Székesfehérvár 36, 4. Tatabányai VSE 36, 5. A HÍD OSC-Újbuda 33, 6. Ceglédi VSE 24, 7. Újpesti VSE Hunguest II. 21, 8. Oázis SC, Budapest 21, 9. Koelner-Csongrádi VVSE 21, 10. Ybl Water Polo Club, Budapest 15, 11. Vidám Vízilovak VCSE, Budapest 9, 12. Swietelsky-Békéscsaba 9, 13. Hírös Sport, Kecskemét 9, 14. Dunakanyar Waterpolo, Szentendre 0.

A program. Serdülők. Március 3., vasárnap, 10.30: Hódmezővásárhelyi VSC—Koelner-Csongrádi VVSE. 11.15: Ceglédi VSE—Ybl Water Polo Club, Budapest. 11.15: Dunakanyar Waterpolo, Szentendre—Hírös Sport, Kecskemét. 12.15: Kaposvári VK—A HÍD OSC-Újbuda. 13.00: Vidám Vízilovak VCSE, Budapest—Swietelsky-Békéscsaba. 14.30: Újpesti VSE Hunguest II.—Tatabányai VSE. 15.00: Fehérvár VSE, Székesfehérvár—Oázis SC, Budapest.

Az állás 15 forduló után. Serdülők: 1. A HÍD OSC-Újbuda 45, 2. Fehérvár VSE, Székesfehérvár 39, 3. Kaposvári VK 36, 4. Koelner-Csongrád VVSE 36, 5. Vidám Vízilovak VCSE, Budapest 33, 6. Dunakanyar Waterpolo, Szentendre 21, 7. Ybl Water Polo Club, Budapest 21, 8. Újpesti VSE Hunguest II. 18, 9. Hírös Sport, Kecskemét 18, 10. Tatabányai VSE 15, 11. Oázis SC, Budapest 12, 12. Swietelsky-Békéscsaba 12, 13. Ceglédi VSE 9, 14. Hódmezővásárhelyi VSC 0.

A program. Gyermek korcsoport. Március 3., vasárnap, 10.00: Ceglédi VSE—Ybl Water Polo Club, Budapest. 10.00: Dunakanyar Waterpolo, Szentendre—Hírös Sport, Kecskemét. 13.30: Hódmezővásárhelyi VSC—Koelner-Csongrádi VVSE. 13.30: Kaposvári VK—A HÍD OSC-Újbuda. 14.30: Vidám Vízilovak VCSE, Budapest—Swietelsky-Békéscsaba. 16.00: Újpesti VSE Hunguest II.—Tatabányai VSE. 16.15: Fehérvár VSE, Székesfehérvár—Oázis SC, Budapest.

Az állás 15 forduló után. Gyermek korosztály: 1. Hírös Sport, Kecskemét 42, 2. A HÍD OSC-Újbuda 42, 3. Swietelsky-Békéscsaba 42, 4. Dunakanyar Waterpolo, Szentendre 33, 5. Tatabányai VSE 30, 6. Újpesti VSE Hunguest II. 30, 7. Ceglédi VSE 21, 8. Oázis SC, Budapest 21, 9. Ybl Water Polo Club, Budapest 15, 10. Fehérvár VSE, Székesfehérvár 12, 11. Kaposvári VK 12, 12. Vidám Vízilovak VCSE, Budapest 9, 13. Aeroprodukt-Csongrádi VVSE 6, 14. Hódmezővásárhelyi VSC 0.