A csabaiak fiatal mestere, dr. Szilágy Kristóf szerint: „Már az elején magunkhoz kell ragadni a kezdeményezést”

vizilabda logó az előzetesekhezKét fronton, három csapatunk érdekelt a hét végén a bajnokságokban. Felnőtt OB I B-s gárdánkra nehéz feladat vár, ugyanis ahhoz az Angyalföldhöz látogatnak, akik tavaly sok borsot törtek a csapat orra alá. A gyermek III. korcsoportban e hét végén kezdődik a nemzetközi vidékbajnokság, ahol a Gyulai VK és a Csabai Csirkefogók VK is érdekelt. Mindkét együttesünk két nap alatt négy-négy mérkőzés erejéig csobban vízbe.

Az OB I B-s bajnokság B csoportjának alapszakaszában a 7. fordulóra kerül sor a hét végén, szombaton. Csapatunkra nehéz feladat vár, ugyanis a jó erőkből álló Angyalföldi SI DSE vendégeként ugranak vízbe pólósaink a fővárosban, a Kőér utcai uszodában. Vendéglátóink jelenleg a hatodik helyen állnak a csoportban, ötvenszázalékos teljesítménnyel, azaz három győzelemmel és ugyanannyi vereséggel, ami kilenc pontot hozott számukra eddig a konyhára. Ezzel szemben a csabai legénység a negyedik helyről várja a holnaputáni folytatást, mégpedig négy győzelemmel, egy döntetlennel és egy vereséggel, ami 13 pontot ér. A legutóbbi fordulóban az angyalföldiek Egerben kikaptak 12—8-ra, a mieink viszont hazai környezetben nyertek az Alfa SC-Erzsébeti SMTK ellen 16—10-re. A két csapat az elmúlt évi bajnokságban a rájátszásban találkozott egymással, akkor a fővárosban 11—11 volt az eredmény, a csabai visszavágón viszont az angyalföldiek nyertek 17—16-ra. Vagyis lesz miért visszavágni csapatunknak.

Dr. Szilágyi Kristóf a „meccshangolódás gyanánt”, elöljáróban visszautalt a múlt heti, ESMTK elleni derbit követő mestermérlegre, miszerint: „A tizenhat lőtt gól ellenére akadtak technikai hibák a támadások során, ami a következő mérkőzéseken nem fog beleférni.” Ezek a szavak azért fontosak, mert az alapszakasz őszi kemény három fordulóját idén további három, tavaszról előrehozott mérkőzés követi, amelyek egyike sem lesz sétagalopp. Márpedig éppen a riválisokkal szemben kell igazán a pontokat begyűjteni, hiszen a felsőházba jutás esetén az alapszakaszban ellenük begyűjtött pontokat visszük magunkkal.

„Szombati vendéglátónk eddig hektikusan szerepelt, ám nagyon jó csapat — fűzte hozzá a csabaiak fiatal mestere. — Olyan edzővel a kispadján, mint Montreal olimpiai bajnoka, Kenéz György. Két dolog kell ellenük az üdvösséghez, az egyik, hogy a saját játékunkat játsszuk, és rájuk erőltessük elképzelésünket. Vagyis rögtön az elején magunkhoz kell ragadni a kezdeményezést. Ez utóbbi, mármint az, hogy rögtön az elején, azért is fontos, mert gyakran előfordult, a meccs elején elaludtunk, vagy egész egyszerűen gyengén kezdtünk, az ellenfél vezetett, és nekünk futni kellett az eredmény után. A kispadunk egyelőre továbbra is rövid, de a csapat bizonyította, hogy ilyen előzmények ellenére is képes az ellenfelek fölé emelkedni.”

A program. November 11., szombat, 11.00 óra: Ybl Waterpolo Club, Budapest—Eszterházy Károly Főiskola SC, Eger. 11.00: Racionet-Honvéd—KSI SE. 11.30: Angyalföldi SI DSE—Swietelsky-Békéscsaba. 17.00: Dunakanyar Szentendre—Szolnoki Dózsa VSC. 19.00: Alfa SC-Erzsébeti SMTK—Debreceni VSE.

Az állás a 6. forduló után: 1. 1. KSI SE 18, 2. Ybl Waterpolo Club, Budapest 15, 3. Eszterházy Károly Főiskola SC, Eger 13 (67—56), 4. Swietelsky-Békéscsaba 13 (80—75), 5. Debreceni VSE 9 (68—66), 6. Angyalföldi SI DSE 9 (66—64), 7. Racionet-Honvéd 4, 8. Szolnoki Dózsa VSC 3 (51—73), 9. Dunakanyar Szentendre 3 (56—84), 10. Alfa SC-Erzsébeti SMTK 1.

A gyermek III. korcsoportban is megkezdődik az őszi szezon, amelynek során két csapatunk is érdekelt lesz. Fiókcsapatunk, a Gyulai VK, mint rendező, a békéscsabai Árpád fürdőben fogadja ellenfeleit a Kék csoportban, míg a Csabai Csirkefogók VK déli szomszédunkhoz, Szabadkára látogat szombaton és vasárnap, ahol a Zöld csoport mérkőzéseit rendezik.

A program, Kék csoport. November 11., szombat, 11.00: Szegedi Női Vízilabda Klub—Szentesi Leányok. 12.00: Gyulai VK—Bujka ÚVSE. 13.00: Túri Fullánkok-Invictus SC, Mezőtúr—DMTK Kiskunfélegyházi VSE-Aquasport SE. 14.00: Bujka ÚVSE—Szentesi Leányok. 15.00: DMTK Kiskunfélegyházi VSE-Aquasport SE—Szegedi Női Vízilabda Klub. 16.00: Gyulai VK—Túri Fullánkok-Invictus SC, Mezőtúr. November 12., vasárnap, 9.00: Gyulai VK—Szentesi Leányok. 10.00: Túri Fullánkok-Invictus SC, Mezőtúr—Bujka ÚVSE. 11.00: Szentesi Leányok—DMTK Kiskunfélegyházi VSE-Aquasport SE. 12.00: Túri Fullánkok-Invictus SC, Mezőtúr—Szegedi Női Vízilabda Klub. 13.00: Bujka ÚVSE—DMTK Kiskunfélegyházi VSE-Aquasport SE. 14.00: Gyulai VK—Szegedi Női Vízilabda Klub.

Zöld csoport. November 11., szombat, 13.00: Hódmezővásárhelyi VSC—Koelner-Csongrádi VVSE. 14.00: Csabai Csirkefogók VK—Spartak Subotica, Szabadka (szerb). 15.00: Szegedi Vízipóló Suli—SK Hornets Kosice, Kassa (szlovák). 16.00: Csabai Csirkefogók VK—Hódmezővásárhelyi VSC. 17.00: SK Hornets Kosice, Kassa—Koelner-Csongrádi VVSE. 18.00: Szegedi Vízipóló Suli—Spartak Subotica, Szabadka. November 12., vasárnap, 9.00: Spartak Subotica, Szabadka—SK Hornets Kosice, Kassa. 10.00: Csabai Csirkefogók VK—Koelner-Csongrádi VVSE. 11.00: Hódmezővásárhelyi VSC—Szegedi Vízipóló Suli. 12.00: Csabai Csirkefogók VK—SK Hornets Kosice, Kassa. 13.00: Szegedi Vízipóló Suli—Koelner-Csongrádi VVSE. 14.00: Spartak Subotica, Szabadka—Hódmezővásárhelyi VSC.

Kemény heti munkából, de továbbra is tartalékosan áll ki felnőtt csapatunk a hét végén az Alfa SC-Erzsébeti SMTK ellen

vizilabda logó az előzetesekhezA hetedik fordulóval folytatódik a hét végén az OB I B-s vízilabda-bajnokság, de jelentős feladat vár a legkisebbekre, a gyermek V. korcsoportos fiatalokra is, akik a felnőttekhez hasonlóan hazai környezetben játszanak a nemzetközi vidékbajnokság első fordulójában. Vasárnap pedig az országos utánpótlás-bajnokságok hetedik fordulója során három gárdánk Székesfehérvárra látogat. Összesen hat mérkőzésen lesznek érdekeltek csapataink.

Az OB I B-s felnőtt bajnokságban a hatodik fordulóra kerül sor, amelynek során a békéscsabai Árpád fürdőben fogadjuk a jelenleg nyolcadik helyen álló Alfa SC-Erzsébeti SMTK együttesét. A vendégek az eddig lezajlott sorozatban egy döntetlent értek el (—Honvéd 11—11) a négy vereség mellett (—Angyalföld 8—13, —Ybl 7—12, —KSI 9—18, —Eger 6—10). Ezzel szemben a csabai alakulat mérlege hízelgő, hiszen a három győzelem és egy döntetlen mellett egyetlen vereséget jegyez csapatunk.

„A fővárosi csapat eddig teljesítményét és a tabellán elfoglalt helyezését nézve kötelező a győzelem szombaton — állítja dr. Szilágyi Kristóf vezetőedző. — Persze ezzel korántsem akarom lenézni ellenfelünket, annál is inkább, mert rendelkeznek egy olyan játékossal, aki sokszor döntésre viheti csapata eredményét. Mégpedig az egykor válogatott center, a közel 140 kilós, hatalmas termetű, negyvenen túli Regős Áron, akire nagyon oda kell figyelnünk. Az sem szolgál előnyünkre, hogy a kispadunk továbbra is rövid lesz, mindössze négy mezőnyjátékos foglal helyet rajta a másik kapuson kívül. Eldőlt az is, hogy dr. Makra Zsoltra egyelőre hosszabb távon nem számíthatok, Dobra Róbert múlt heti agyrázkódás súlyosabbnak tűnik, további vizsgálatok várnak rá. A két kettős igazolású vízilabdázónk, Szabó Zsombor és Flajsman Dávid ügye pedig egyelőre még nem rendeződött. Egyébként kemény héten vannak túl a felnőtt és utánpótlás csapataink, nemcsak sok munka, hanem edzőmérkőzések is vártak rájuk. Németh Daniék az OB I-es Szegeddel egy négynegyedes felkészülési mérkőzést játszottak, ahol a látottakkal elégedett voltam. Tény, a 23-24 éves átlagéletkori Tisza-partiak több gólt dobtak, mint mi, de a meccs bizonyos szakaszaiban egyenrangú ellenfelei voltunk az első osztályú gárdának. Azzal nőttek fölénk, hogy góljaik csaknem fele labdaszerzéses lefordulásból született, vagyis gyorsabbaknak bizonyultak nálunk, ami érthető: más sebesség tapasztalható az OB I-ben és a másodosztályban. Egyébként a valamivel könnyebbnek ígérkező szombati derbi után három nagyon nehéz meccs vár ránk, sorrendben a Angyalfölddel, az Ybl-vel és a Honvéddal kell felvennünk a párharcot.”

A szombati találkozót a Pásztor Antal, Szénászky Zsolt páros vezeti.

A program. November 3., péntek, 19.30 óra: Szolnoki Dózsa VSC— Racionet-Honvéd. November 4., szombat, 10.00: KSI SE—Ybl Waterpolo Club, Budapest. 11.00: Swietelsky-Békéscsaba—Alfa SC-Erzsébeti SMTK. 12.00: Debreceni VSE—Dunakanyar Szentendre. 15.00: Eszterházy Károly Főiskola SC, Eger—Angyalföldi SI DSE.

Az állás az 5. forduló után: 1. KSI SE 15 (97—49), 2. Ybl Waterpolo Club, Budapest 15 (67—40), 3. Eszterházy Károly Főiskola SC, Eger 10 (55—48), 4. Swietelsky-Békéscsaba 10 (64—65), 5. Debreceni VSE 9 (56—53), 6. Angyalföldi SI DSE 9 (66—64), 7. Racionet-Honvéd 4 (49—60), 8. Alfa SC-Erzsébeti SMTK 1, 9. Szolnoki Dózsa VSC 0 (43—66), 10. Dunakanyar Szentendre 0 (43—72).

Gyermek V. korcsoportosok, vagyis a legfiatalabbak szombaton hasítanak bele a nemzetközi vidékbajnokságba. Két mérkőzés erejéig mutathatják be, mit is tanultak a sportágból az elmúlt időszakban, és rögtön a felnőttek mérkőzése után kezdődik számukra a szezon Békéscsabán a Piros csoportban.

A program, November 4., szombat, 12.30: Csabai Csirkefogók VK—Koelner-Csongrádi VVSE. 13.20: Szegedi Vízipóló Suli—KV Vojvodina, Újvidék (szerb). 14.10: Hódmezővásárhelyi VSC—Szentesi VK. 15.00: KV Vojvodina, Újvidék—Koelner-Csongrádi VVSE. 15.50: Csabai Csirkefogók VK—Hódmezővásárhelyi VSC. 16.40: Szentesi VK—Szegedi Vízipóló Suli.

Az OB I B-s utánpótlás-bajnokságban a hetedik fordulóra kerül sor vasárnap. A három korosztályos csapatunkra egy hosszabb „túra” vár, ugyanis Székesfehérvárig utaznak. Az ifjúságiak esetében két hasonszőrű csapat csap össze, ugyanis a két gárda között mindössze három pont a különbség a tabellán. A serdülők esetében csupán halvány reménnyel vehetik fel a harcot a mieink a Fejér megyeiekkel. A gyermek korosztályosok esetében pedig hasonló, mint az ifjúságiaknál, sőt, itt még szorosabb a két együttes közötti különbség, ugyanis egyetlen pont választja el őket egymástól.

A program. Ifjúságiak. November 5., vasárnap, 10.00: Ceglédi VSE—Honvéd Kölyök Póló Suli. 12.00: Kaposvári VK—Hódmezővásárhelyi VSC. 12.15: PannErgy Miskolci VSC—Százhalombattai VSE. 12.30: Dunakanyar Szentendre—Pécsi SN SI. 14.30: Hírös SN, Kecskeméti SI—Oázis SC, Budapest. 15.00: Fehérvári VSE, Székesfehérvár—Swietelsky-Békéscsaba. 17.00: Ybl Waterpolo Club, Budapest—Koelner-Csongrádi VVSE.

Az állás a 6. forduló után. Ifjúságiak: 1. Kaposvári VK 18, 2. Pécsi SN SI 17, 3. PannErgy Miskolci VSC 12 (67—20), 4. Hódmezővásárhelyi VSC 12 (53—28), 5. Fehérvári VSE, Székesfehérvár 9 (60—51), 6. Dunakanyar Szentendre 9 (62—59), 7. Ceglédi VSE 9 (47—47), 8. Oázis SC, Budapest 6 (72—71), 9. Honvéd Kölyök Póló Suli 6 (50—50), 10. Swietelsky-Békéscsaba 6 (56—61), 11. Ybl Waterpolo Club, Budapest 6 (54—66), 12. Százhalombattai VSE 6 (57—76), 13. Koelner-Csongrádi VVSE 1, 14. Hírös SN, Kecskeméti SI 0.

A program. Serdülők. November 5., vasárnap, 11.15: Dunakanyar Szentendre—Pécsi SN SI. 12.30: Ceglédi VSE—Honvéd Kölyök Póló Suli. 13.15: Hírös SN, Kecskeméti SI—Oázis SC, Budapest. 13.15: Kaposvári VK—Hódmezővásárhelyi VSC. 13.30: PannErgy Miskolci VSC—Százhalombattai VSE. 13.45: Fehérvári VSE, Székesfehérvár—Swietelsky-Békéscsaba. 15.00: Ybl Waterpolo Club, Budapest—Aeroprodukt-Csongrádi VVSE.

Az állás a 6. forduló után. Serdülők: 1. Aeroprodukt-Csongrádi VVSE 15 (93—52), 2. Fehérvári VSE, Székesfehérvár 15 (86—56), 3. Kaposvári VK 12 (79—56), 4. Pécsi SN SI 12 (65—43), 5. Hódmezővásárhely 12 (48—28), 6. Ybl Waterpolo Club, Budapest 12 (63—46), 7. PannErgy Miskolci VSC 9 (55—31), 8. Ceglédi VSE 9 (65—69), 9. Dunakanyar Szentendre 7, 10. Oázis SC, Budapest 6, 11. Swietelsky-Békéscsaba 5, 12. Hírös SN, Kecskeméti SI 3, 13. Honvéd Kölyök Póló Suli 0 (22—53), 14. Százhalombattai VSE 0 (37—67).

A program. Gyermek korcsoport. November 5., vasárnap, 10.00: Dunakanyar Szentendre—Pécsi SN SI. 11.00: PannErgy Miskolci VSC—Százhalombattai VSE. 11.15: Ceglédi VSE—Honvéd Kölyök Póló Suli. 12.00: Hírös SN, Kecskeméti SI—Oázis SC, Budapest. 12.30: Fehérvári VSE, Székesfehérvár—Swietelsky-Békéscsaba. 14.30: Kaposvári VK—Hódmezővásárhelyi VSC. 16.00: Ybl Waterpolo Club, Budapest—Vestfrost-Csongrádi VVSE.

Az állás a 6. forduló után. Gyermek korcsoport: 1. Dunakanyar Szentendre 18, 2. Hírös SN, Kecskeméti SI 15, 3. Fehérvári VSE, Székesfehérvár 14, 4. Swietelsky-Békéscsaba 13 (64—47), 5. Pécsi SN SI 13 (68—58), 6. PannErgy Miskolci VSC 12, 7. Oázis SC, Budapest 11, 8. Kaposvári VK 9, 9. Vestfrost-Csongrádi VVSE 6, 10. Százhalombattai VSE 5, 11. Honvéd Kölyök Póló Suli 3, 12. Ceglédi VSE 1, 13. Ybl Waterpolo Club, Budapest 0 (44—76), 14. Hódmezővásárhelyi VSC 0 (21—61).

Itt az őszi szünidő, sok munka és edzőmeccs vár a fiatalokra

póló szolnok ellenAz őszi iskolai szünetet igyekeznek alaposan kihasználni klubunk edzői: a héten felkészülési mérkőzésekkel tarkított hazai, „mini edzőtábort” szerveznek a felnőtt és különösen az utánpótlás korúak számára.

„A szeptember végi sátorállítás, majd a garabonciás napok miatt kimaradtak edzések, amiket szeretnénk bepótolni — tudtuk meg dr. Szilágyi Kristóf vezetőedzőtől. — Ezért az országos bajnokságokban szereplő utánpótlás csapatainknak a szünidőt kihasználva a héten nyolc edzést tartunk, sőt, ebbe a munkába bekapcsolódnak Mucsi Zsolt 2004-bwen született fiataljai is. Elsősorban technikai és taktikai edzéseket tartunk, délelőtt és délután is komoly feladatok várnak a fiatalokra. Ajtai Mikivel együtt jómagam is vízbe ugrok, hogy testközelből tudjunk újdonságokat bemutatni ifjú játékosainknak.”

Mi több, nemcsak izgalmas edzőek várnak a csapatagokra, hanem szerdán mindhárom korosztálynak, az ifjúságiaknak (12 óra), a serdülőknek (11 óra), és a gyermek korosztályúaknak (10 óra) a Csongrádi VVSE hasonló korcsoportú együtteseivel egy-egy felkészülési mérkőzés is a békéscsabai Árpád fürdőben.

A felnőttek sem maradnak ki a sorból, a keddi közös edzést követően két nappal, csütörtökön rájuk is egy kétkapus felkészülési mérkőzés vár. És nem is akármilyen, hiszen a Szeged OB I-es gárdájával gyakorolnak közösen. Mivel a szegedi uszoda felújítás alatt áll, ezért a hódmezővásárhelyi Gyarmati Dezső Sportuszodában találkozik egymással a két csapat (19.30 óra).

Címlapképünkön: ezen a héten nagy pezsgés lesz az Árpád fürdőben – kihasználva az iskolai őszi szünidőt

Még mindig rövid a kispad, de egyre több a visszatérő

vizilabda logó az előzetesekhezAz elmúlt hétvégi egyetlen bajnoki mérkőzéssel szemben ezen a hét végén már ismét nagyüzem lesz a vízilabda-bajnokságokban, klubunk különböző korosztályokat képviselő csapatai nyolc találkozó erejéig csobbannak vízbe szombaton és vasárnap. Az országos bajnokságok mellett e hét végén már megkezdődik a nemzetközi vidékbajnokságokban is a pontvadászat.

OB I B-s gárdánk az elmúlt heti izgalmak és a debreceniek felett hazai környezetben aratott győzelem után ezúttal útra kelnek, irány Leányfalu. Ugyanis a B csoport 5. fordulójában az egyelőre sereghajtó, nullapontos szentendrei Dunakanyar Waterpolo vendégeiként igyekeznek begyűjteni az újabb három pontot. Mint ismert, a mieink a kezdeti nehézségek után feltornázták magukat az 5. helyre, miután a KSI-től elszenvedett vereséget követően Egerben már döntetlent értek el, majd a Szolnok és a Debrecen legyőzésével nagyot javítottak mérlegükön. A pályaválasztó neve mellett viszont egyelőre négy vereség díszeleg, kikaptak az Ybltől (10—17), a KSI-től (6—18), az Egertől (10—11), végül a csütörtökön, a 2. fordulóból pótolt mérkőzésen a Racionet-Honvédtól (15—8). Vagyis a három legerősebb csapat után a mezőny ugyancsak favoritjával, a Swietelsky-Békéscsaba együttesével szemben állnak ki. Ebből is látszik, a három vereség ellenére nem „leírandó” csapat.

„Nem szabad félvállról venni szombati házigazdánkat — kezdte a latolgatás dr. Szilágyi Kristóf vezetőedző. — Az elmúlt hetek győzelmeinek csak akkor van értelme, ha most is nagy koncentrációval játszunk, és begyűjtjük a három pontot. A Dunakanyar csapata hektikusan játszik, de vannak erősségei, akikre építhetnek. Mint például az ifjúsági Európa-bajnok Szabó Péterre. Így aztán a mezőny legjobb csapataival is, ha kell, fel tudják venni a versenyt. Sajnos, a kispadunk továbbra is rövidebb lesz a megszokottól, ugyanis dr. Makra Zsolt továbbra sem áll rendelkezésemre. A hazai szövetség a két kettős játékengedéllyel rendelkező, szentesi igazolású játékosunk, Flajsman Dávid és Szabó Zsombor engedélyét visszavonta, miután a Szentes és a Csongrád együttműködési szerződést kötött, és a szabályok így nem engedik, hogy harmadik csapatban játszanak. Esetükben klubunk tárgyal a további lehetőségekről. Ugyanakkor a már elmúlt hetekben bevetett ifjúsági pólósaink közül a héten kisebb sérülést szenvedett Tifrea Ovidiu és Tóth Frank, az ő játékuk még kérdéses. Azért akad négy pozitívum is: az előző meccsen lábgörcs miatt idő előtt a medencét elhagyó Ormai Zoltán kapusunk rendben van, ő velünk tart a Dunakanyarba. Másik játékosunk, Mucsi Zsolt, aki egyben utánpótlásedző a klubban, kivételesen nem megy el a fiatalokkal Nagyváradra, hanem a felnőtt bajnokin szerepel, helyére Csabai Zoltán ugrik be edzőnek a gyermek I. korcsoportosokhoz, akik megkezdik a nemzetközi vidékbajnoki sorozatot. Ellentétben az elmúlt két héttel: a felsőfokú tanulmányokat végző Dobra Róbert játékára ezúttal már számíthatok, miként a korábban hiányzó Józsa Tiborra is.”

Az 5. forduló programja. Október 28., szombat, 11.00 óra: Ybl Waterpolo Club, Budapest—Racionet-Honvéd. 11.30: Dunakanyar Szentendre—Swietelsky-Békéscsaba. 12.00: Debreceni VSE—Szolnoki Dózsa VSC. 15.30: Angyalföldi SI DSE—KSI SE. 19.00: Alfa SC-Erzsébeti SMTK—Eszterházy Károly Főiskola SC, Eger. Tegnap pótolták: Racionet-Honvéd—Dunakanyar Szentendre 15—8.

Az állás a 4. forduló után: 1. KSI SE 12 (72—36), 2. Ybl Waterpolo Club, Budapest 12 (53—35), 3. Angyalföldi SI DSE 9, 4. Eszterházy Károly Főiskola SC, Eger 7 (45—42), 5. Swietelsky-Békéscsaba 7 (53—56), 6. Debreceni VSE 6 (41—45), 7. Racionet-Honvéd 4, 8. Alfa SC-Erzsébeti SMTK 1 (35—54), 9. Szolnoki Dózsa VSC, 0 (35—51), 10. Dunakanyar Szentendre 0 (34—61).

OB II-eseink ismét Hódmezővásárhelyre látogatnak, ahol a szegedi uszoda felújítása miatt kerül sor fordulóra, ugyanis a Szegedi Úszó és Vízilabda Tömegsport Egylet lesz a rendező. Csapatunk éppen a rendező a Szegedi UVTE, majd a Szentesi öregfiúk ellen ugrik a Gyarmati Dezső Sportuszoda medencéjébe.

A program. Október 28., szombat, 10.00: Crisul Masters Oradea, Nagyvárad (román)—Szegedi VTK. 11.00: Szentesi Öregfiúk—Hódmezővásárhelyi VSC II. 12.00: Csabai Csirkefogók VK, Békéscsaba—Szegedi UVTE. 13.00: Hódmezővásárhelyi VSC II.—Crisul Masters Oradea, Nagyvárad. 14.00: Szegedi ÚVTE—Szegedi VTK. 15.00: Csabai Csirkefogók VK, Békéscsaba—Szentesi Öregfiúk.

Az állás két forduló után: 1. Crisul Masters Oradea, Nagyvárad 6 (37—17), 2. Szegedi ÚVTE 6 (29—16), 3. Szegedi VTK 6 (24—13), 4. Csabai Csirkefogók VK 0 (18—28), 5. Hódmezővásárhelyi VSC II. 0 (12—23), 6. Szentesi Öregfiúk 0 (16—39).

A gyermek I. korcsoportban szombaton kezdődő nemzetközi vidékbajnokság Zöld csoportjának rajtján Nagyváradra utazik fiatal csapatunk, ahol rögtön két mérkőzést játszik.

A program. Október 28., szombat, 10.00: Csabai Csirkefogók VK, Békéscsaba—Invictus SC, Mezőtúr. 11.00: DMTK Kiskunfélegyházi VSE-Aquasport SE—Sugovica VSE, Baja. 12.00: Sugovica VSE, Baja—CSS Viitorul Cluj-Napoca, Kolozsvár (román). DMTK Kiskunfélegyházi VSE-Aquasport SE—Csabai Csirkefogók VK, Békéscsaba. 13.00: Invictus SC, Mezőtúr—CSS Viitorul Cluj-Napoca, Kolozsvár.

Az OB I B-s utánpótlás-bajnokságban egy hét szünet után vasárnap folytatódik a pontvadászat, a 6. fordulóban mindhárom együttesünk hazai környezetben fogadja a Ceglédi VSE csapatait. Az ifjúságiaknál két hatpontos méri össze tudását, a serdülőknél is két hasonszőrű, ugyanis a Cegléd mindössze egy ponttal előzi meg a mieinket. A gyermek korcsoportban már nagyobb a kontraszt, ugyanis a csabai fiatalok eddig tíz pontot gyűjtöttek, amivel az ötödik helyről várják a folytatást, miközben a Pest megyei alakulat eddig egypontos, ami a 12. helyezéshez elegendő.

A program. Ifjúságiak. Október 29., vasárnap, 11.45: Pécsi SN SI—Ybl Waterpolo Club, Budapest. 12.30: Swietelsky-Békéscsaba—Ceglédi VSE. 13.00: Kaposvári VK—Dunakanyar Szentendre. 13.00: Honvéd Kölyök Póló Suli—Koelner-Csongrádi VVSE. 14.00: Hírös SN, Kecskeméti SI—PannErgy Miskolci VSC. 16.30: Oázis SC, Budapest—Fehérvári VSE, Székesfehérvár. 17.00: Százhalombattai VSE—Hódmezővásárhelyi VSC.

Az állás az 5. forduló után. Ifjúságiak: 1. Kaposvári VK 15, 2. Pécsi SN SI 11, 3. PannErgy Miskolci VSC 9 (42—16), 4. Fehérvári VSE, Székesfehérvár 9 (54—37), 5. Hódmezővásárhelyi VSC 9 (39—22), 6. Dunakanyar Szentendre 9 (56—47), 7. Ceglédi VSE 6 (35—34), 8. Swietelsky-Békéscsaba 6 (51—54), 9. Százhalombattai VSE 6 (51—62), 10. Ybl Waterpolo Club, Budapest 6 (45—56), 11. Honvéd Kölyök Póló Suli 3 (34—40), 12. Oázis SC, Budapest 3 (58—65), 13. Koelner-Csongrádi VVSE 1, 14. Hírös SN, Kecskeméti SI 0.

A program. Serdülők. Október 29., vasárnap, 10.30: Kaposvári VK—Dunakanyar Szentendre. 10.30: Pécsi SN SI—Ybl Waterpolo Club, Budapest. 11.15: Swietelsky-Békéscsaba—Ceglédi VSE. 11.30: Honvéd Kölyök Póló Suli—Aeroprodukt-Csongrádi VVSE. 12.45: Hírös SN, Kecskeméti SI—PannErgy Miskolci VSC. 15.15: Oázis SC, Budapest—Fehérvári VSE, Székesfehérvár. 15.45: Százhalombattai VSE—Hódmezővásárhelyi VSC.

Az állás az 5. forduló után. Serdülők: 1. Aeroprodukt-Csongrádi VVSE 12 (77—46), 2. Fehérvári VSE, Székesfehérvár 12 (77—47), 3. Ybl Waterpolo Club, Budapest 12 (58—37), 4. Hódmezővásárhely 9 (37—21), 5. Kaposvári VK 9 (62—51), 6. Dunakanyar Szentendre 7, 7. Pécsi SN SI 6 (45—33), 8. PannErgy Miskolci VSC 6 (33—28), 9. Oázis SC, Budapest 6 (51—51), 10. Ceglédi VSE 6 (42—48), 11. Swietelsky-Békéscsaba 5, 12. Hírös SN, Kecskeméti SI 3, 13. Honvéd Kölyök Póló Suli 0 (16—37), 14. Százhalombattai VSE 0 (37—67).

A program. Gyermek korcsoport. Október 29., vasárnap, 10.00: Swietelsky-Békéscsaba—Ceglédi VSE. 10.00: Honvéd Kölyök Póló Suli—Aeroprodukt-Csongrádi VVSE. 11.30: Hírös SN, Kecskeméti SI—PannErgy Miskolci VSC. 11.45: Kaposvári VK—Dunakanyar Szentendre. 13.00: Pécsi SN SI—Ybl Waterpolo Club, Budapest. 14.00: Oázis SC, Budapest—Fehérvári VSE, Székesfehérvár. 14.30: Százhalombattai VSE—Hódmezővásárhelyi VSC.

Az állás az 5. forduló után. Gyermek korcsoport: 1. Dunakanyar Szentendre 15, 2. Fehérvári VSE, Székesfehérvár 14, 3. PannErgy Miskolci VSC 12 (62—30), 4. Hírös SN, Kecskeméti SI 12 (60—39), 5. Swietelsky-Békéscsaba 10, 6. Kaposvári VK 9, 7. Oázis SC, Budapest 8, 8. Pécsi SN SI 7, 9. Honvéd Kölyök Póló Suli 3 (29—42), 10. Vestfrost-Csongrádi VVSE 3 (45—60), 11. Százhalombattai VSE 2, 12. Ceglédi VSE 1, 13. Ybl Waterpolo Club, Budapest 0 (38—66), 14. Hódmezővásárhelyi VSC 0 (14—49).

Egy nyáron megerősödött Debrecen érkezik az Árpád fürdőbe

vizilabda logó az előzetesekhezA mérkőzések számát tekintve csendes hétvége vár klubunk pólósaira, ugyanis egyetlen mérkőzés erejéig vagyunk érdekeltek. Ugyanakkor egy kelet-magyarországi, és nagyon éles rangadóra van kilátás, ugyanis a nyáron alaposan átformálódott Debreceni VSE csapata érkezik Békéscsabára.

Az OB I B-s bajnokság negyedik fordulójában az a Debrecen lesz a Swietelsky-Békéscsaba ellenfele, amely az előző fordulóban, hazai környezetben három góllal verte a tavalyi bajnokság bronzérmesét, az Eszterházy Károly Főiskola SC, Eger gárdáját (10—7). Szombati ellenfelünk az eddig lezajlott három forduló során begyűjtött két győzelmet, és mindössze egy vereség áll a neve mellett, ami a negyedik helyezéshez elegendő jelenleg. Ugyanakkor a mieink ötvenszázalékos mérleggel állnak, rosszabb gólkülönbséggel az egriek mögött a hatodik helyen, miután egy győzelem, egy döntetlen és egy vereség a mérlegünk.

Ami pedig az előzményeket illeti, a 2016—2017. évi bajnokságban az alapszakaszban találkozott egymással a két csapat, akkor mindkét találkozót a viharsarkiak nyerték (itthon 11—7-re, idegenben 12—5-re).

„Ez nem ugyanaz a Debrecen, mint tavaly. A nyáron alaposan megerősödtek, és egy remek szerb edző irányítja a klubot — fogalmazott vezetőedzőnk, dr. Szilágyi Kristóf. — Nem véletlen, hogy jól kezdték a szezont, masszív, sok fiatalt felvonultató, remek fizikai állapotban lévő csapat, mennek, darálnak a vízben. Céljaik között szerepel a felsőházba jutás. Úgy vélem, háromesélyes ez a találkozó. Alighanem az dönt, melyik stílus érvényesül, illetve melyik csapat tudja ráerőltetni játékát a másikra. A találkozó pikantériája lehet, hogy a nyáron a Debreceni Egyetemre felvételt nyert remek fiatal pólósunk, Zsilák László ellenünk száll vízre a hét végi derbin. Szerintem neki sem lehet könnyű anyaegyesülete ellen játszani.”

Egyébként ugyanaz a gárda áll ki a hét végén, amelyik a hét nappal ezelőtt négy góllal legyőzte a Szolnokot, ugyanis továbbra sem áll az edző rendelkezésére dr. Makra Zsolt, Józsa Tibor és Dobra Róbert munkahelyi, illetve iskolai elfoglaltság miatt. Így ezúttal is öt húsz év alatti junior és ifjúsági pólós kap helyet a csapatban.

A program, 4. forduló. Október 21., szombat, 10.00 óra: KSI SE—Alfa SC-Erzsébeti SMTK. 10.00: Szolnoki Dózsa—Ybl Waterpolo Club, Budapest. 11.00: Swietelsky-Békéscsaba—Debreceni VSE. 11.00: Eszterházy Károly Főiskola SC, Eger—Dunakanyar Szentendre. 19.00: Racionet-Honvéd—Angyalföldi SI DSE.

Az állás a 3. forduló után: 1. KSI SE 9 (54—27), 2. Ybl Waterpolo Club, Budapest 9 (40—27), 3. Angyalföldi SI DSE 6 (36—30), 4. Debreceni VSE 6 (28—31), 5. Eszterházy Károly Főiskola SC, Eger 4 (34—32), 6. Swietelsky-Békéscsaba 4 (39—43), 7. Racionet-Honvéd 1 (20—21), 8. Alfa SC-Erzsébeti SMTK 1 (26—26), 9. Szolnoki Dózsa VSC, 0 (27—38), 10. Dunakanyar Szentendre 0 (16—35).