A mezőny legerősebb csapataival találkoztak fiataljaink

A jól játszó Pallag Nándor négy gólig jutott az ifjúságiak mérkőzésén Miskolcon, a csapatnak mégsem jutott pont a vasárnapi mérkőzésen – fotó: Such Tamás

Miként a rájátszás múlt heti első fordulójában, ezúttal is utazással telt csapataink fél napja, ugyanis most Miskolc felé vették az irányt. A második fordulóban a mezőny egyik legizmosabb triója várt Fodor Ádám és Katona Péter tanítványaira vasárnap. Az eredményeket tekintve hasonló volt a végelszámolás, mint egy héttel korábban, ám edzőink szerint sokat edződött mindhárom alakulat az A1 osztályhoz.

PannErgy-MVLC-Miskolc–Csabai Csirkefogók VK 14–9 (6–3, 3–2, 3–0, 2–4)

Országos vízilabda-bajnokság, rájátszás, A1 csoport alsóház, 13–20. helyért, gyermek korcsoport, Miskolc. V.: Kökény Bence, Madarasi Gyula. Miskolc: Csoma – Bereczki P. 2 (1), Lőcse Bálint 2, Visnyiczki 5 (2), Aggod 2, Németh M., Borzon 2. Cs.: Balla (kapus), Mosonyi, Petró, Lőcse Benedek, André, Böröcz, Kaczvinczki 1. Edző: Szilágyi Csongor, dr. Németh Zoltán. Békéscsaba: Kálmán – Balog Cs., Balogh B. 3, Bódi 2 (1), Uhrin Zs. 1, Suhajda S. 2, Tóth Z. 1. Cs.: Veszeli (kapus), Bereczky B., Csendes P., Szeidler, Szabó M., Uhrin B., Tóth-Benedek. Edző: Katona Péter. Gól emberelőnyből: 16/2, ill. 16/2. Büntetők: 3/3, ill. 1/1. Kipontozódott: Böröcz, ill. Balogh Cs., Tóth Z.

Nagy lendülettel kezdtek a házigazdák, hamar jelentős előnyre tettek szert. Fiataljaink 7–5-ig jól kapaszkodtak, utána azonban alaposan elhúztak a miskolciak (13–5). A záró negyed már egészen „pofás” volt, de csak szűkíteni tudott csapatunk a hátrányon.

Katona Péter: – A két legnehezebbnek tűnő mérkőzésen vagyunk túl. Tisztában voltunk vele, hogy a Miskolc az egyik legjobb gárda ebben a mezőnyben, fizikálisan erősek, ami remek gyorsasággal párosul. Más stílusban játszanak, mint a múlt heti ellenfelünk, a Szombathely. Sajnos, azonban – miként hét nappal ezelőtt – most is gyengébben kezdtünk, sok volt a pontatlanság, ám a folytatásban már jóval jobb teljesítményt nyújtott a csapat a védekezésben és a támadások során egyaránt. Ha az elején jobban koncentráltak volna a gyerekek, szorosabb lehetett volna a meccs. Viszont jó alap lehet számunkra, hogy a két legfajsúlyosabb találkozón túl vagyunk, ha ezt a szintet tartjuk, a folytatásban már több sikerélményben lehet része a gárdának.

További eredmények. Gyermek korcsoport: Ybl Waterpolo Club Budapest–MATE Gödöllői EAC 10–14. Kecskemét Junior Sport–Kaposvári VK 8–11. AVUS Szombathely–Tatabányai VSE 16–10.

Az állás. Gyermek korcsoport: 1. PannErgy-MVLC-Miskolc 12 (5 mérkőzésből, 69–50), 2. MATE Gödöllői EAC 9 (3 mérkőzésből, 45–28), 3. Ybl Waterpolo Club Budapest 8 (5 mérkőzésből, 64–63), 4. AVUS Szombathely 7 (5 mérkőzésből, 66–55), 5. Tatabányai VSE 6 (3 mérkőzésből, 41–43), 6. Kaposvári VK 5 (3 mérkőzésből, 38–39), 7. Kecskemét Junior Sport 3 (5 mérkőzésből, 46–73), 8. Csabai Csirkefogók VK 0 (3 mérkőzésből, 29–48). (Azonos pontszám esetén egyelőre a gólkülönbség dönt.)

PannErgy-MVLC-Miskolc–Csabai Csirkefogók VK 29–8 (8–3, 5–1, 10–0, 6–4)

Országos vízilabda-bajnokság, rájátszás, A1 csoport, alsóház, 13–20. helyért, serdülők, Miskolc. V.: Madarasi Gyula, Sándor Péter. Miskolc: Berta – Tóbiás L., Tóbiás M. 4, Németh B. 3, Lövei 7 (1), Dobszai 3, Titz 5 (1). Cs.: Csoma (kapus), Borzon, Mikesz 1 (1), Aggod 3, Németh M. 2, Visnyiczki 1, Lőcse 1. Edző: Szilvasán Bence, Szilágyi Csongor. Békéscsaba: Kabai – Such 2 (1), Korcsok N., Orosz R., Zimbran 1 (1), Machlik 1, Suhajda S. 2. Cs.: Lantos (kapus), Balogh B., Szlúka 1, Balogh Cs. 1, Czupper, Bódi. Edző: Fodor Ádám. Gól emberelőnyből: 15/4, ill. 16/3. Büntetők: 3/3, ill. 3/2. Kipontozódott: Mikesz, ill. Bódi.

Kicsit hasonlított a gyermek korosztályúak találkozójára: a hazai egylet hamar nagyon jelentős előnyre tett szert két nagy rohammal, majd az utolsó negyed már némileg szorosabb csatát hozott.

Fodor Ádám: – Nehéz bármit is mondani a serdülő csapatunk találkozójáról. Próbálom keresni a pozitívumokat, de nem nagyon találok. Tény, a betegségek miatt kissé tartalékosan utaztunk Miskolcra, de azt is tudtuk, hogy a mezőny legerősebb együttese várt ránk. Ennél jóval többet tud a csapat, de nagyon leblokkoltunk. Olyan hibákat követtek el fiataljaink, amiket már két évvel ezelőtt sem szabadott volna. Úgy, hogy egyáltalán nem vagyok elégedett serdülőink mai teljesítményével, a múlt héten még jobb formát mutatott önmagához képest a gárda, most viszont az ifistáink voltak jobbak.

További eredmények. Serdülők: AVUS Szombathely–Tatabányai VSE 28–9. Ybl Waterpolo Club Budapest–MATE Gödöllői EAC 6–9. Kecskemét Junior Sport–Kaposvári VK 13–8.

Az állás. Serdülők: 1. PannErgy-MVLC-Miskolc 15 (5 mérkőzésből, 90–41), 2. AVUS Szombathely 9 (5 mérkőzésből, 78–54), 3. MATE Gödöllői EAC 9 (3 mérkőzésből, 41–23), 4. Kaposvári VK 6 (3 mérkőzésből, 34–27), 5. Kecskemét Junior Sport 6 (5 mérkőzésből, 46–60), 6. Ybl Waterpolo Club Budapest (5 mérkőzésből, 42–62) 3, 7. Csabai Csirkefogók VK 0 (3 mérkőzésből, 26–57), 8. Tatabányai VSE 0 (3 mérkőzésből, 23–54). (Azonos pontszám esetén egyelőre a gólkülönbség dönt.)

PannErgy-MVLC-Miskolc–Csabai Csirkefogók VK 13–10 (3–1, 2–4, 5–1, 3–4)

Országos vízilabda-bajnokság, rájátszás az A1 csoport, alsóház, 13–20. helyért, ifjúságiak, Miskolc. V.: Sándor Péter, Kökény Bence. Miskolc: Borbíró 1 – Mikita, Kovács Cs. 1, Pásztor 2, Baricska, Urbancsik 4, Fenech. Cs.: Titz 3, Varga B. 1, Németh B., Lövei, Balogh-Czap 1. Edző: Szilvasán Bence, Szilágyi Csongor. Békéscsaba: Krizsán – Such 1, Szatmári L. 4, Bazsó, Zimbran 1, Pónya O., Pallag 4. Cs.: Korcsok N., Orosz R., Szalai, Fölker. Edző: Fodor Ádám. Gól emberelőnyből: 17/5, ill. 21/4. Büntetők: 2/1, ill. 0/0. Kipontozódott: Lövei, ill. Zimbran, Szalai.

A nap utolsó mérkőzése hozta a legszorosabb eredményt, de itt is alulmaradtak fiataljaink. Érdekesen alakultak a negyedek, a páratlanokat a hazaiak, a párosokat a békéscsabaiak nyerték. Ugyancsak szembetűnő volt, hogy összesen 38 emberelőnyös helyzetet ítéltek a játékvezetők, amiknek a negyedét sem használták ki a csapatok.

Fodor Ádám: – Az első percekben megijedtek fiataljaink a hazaiak kétméteres kapusától, de később már feloldódtak vele szemben, miután látták, hogy nem bevehetetlen a házigazdák kapuja sem. Jól álltunk a félidőben, de a térfélcsere után néhány rosszabb szituációnk után megugrott a Miskolc. Némi csoda folytán pedig lehetett volna pontrablás a mai derbiből, hiszen több volt ebben a találkozóban. Annak viszont örülök, hogy máris kezdjük fölvenni az A1 osztály ritmusát. Hozzáteszem: a borsodi megyeszékhelyre egyetlen csapat sem mehet igazán győzelmi reményekkel. Viszont a két legerősebb ellenfélen vagyunk túl, úgy gondolom, a folytatásban már megkezdhetjük a pontgyűjtést.

További eredmények. Ifjúságiak: Kecskemét Junior Sport–Kaposvári VK 18–14. Ybl Waterpolo Club Budapest–MATE Gödöllői EAC 17–10. AVUS Szombathely–Tatabányai VSE 20–13.

Az állás. Ifjúságiak: 1. Kecskemét Junior Sport 14 (5 mérkőzésből, 95–47), 2. PannErgy-MVLC-Miskolc 13 (5 mérkőzésből, 78–59), 3. AVUS Szombathely 9 (5 mérkőzésből, 77–75), 4. Tatabányai VSE 6 (3 mérkőzésből, 40–41), 5. Csabai Csirkefogók VK 3 (3 mérkőzésből, 37–39), 6. Ybl Waterpolo Club Budapest 3 (5 mérkőzésből, 62–78), 7. Kaposvári VK 0 (5 mérkőzésből, 35–45) 8. MATE Gödöllői EAC 0 (3 mérkőzésből, 19–59). (Azonos pontszám esetén egyelőre a gólkülönbség dönt.)

Egy pontot ért a „szeniorok” pécsi kiruccanása

Zsilák László az első mérkőzésen háromszor, a Nyíregyháza ellen pedig hatszor volt eredményes, ám a csapatnak be kellett érnie az ponttal a rájátszás nyitányán – fotó: Such Tamás

A pécsi Abay Nemes Oszkár Sportuszoda adott otthon az OB II-es csapatok rájátszása első fordulójának a 4. csoportban, ahol a 11–20. helyért folynak tovább a küzdelmek a középszakaszban. A hosszú utazást követően a frissebb házigazdák szoros találkozó után bezsebelték a győzelmet. A folytatásban a szabolcsiak ellen már-már kezünkben volt a három pont, ám a hajrában ebből kettőt kiénekelt a nyíregyházi egylet.

Csabai Csirkefogók VK–Pécsi TE-PEAC Mighty Bulls 12–15 (3–4, 4–4, 2–4, 3–3)

OB II-es vízilabda-mérkőzés, rájátszás, középszakasz a 11–20. helyért, Pécs. V.: Veilandics Zoltán, Vargáné Gazdag Erika. Békéscsaba: Korcsok P. – Gyebnár, Mucsi, Zsilák 3 (2), Hajdu A., Szanyi 1, dr. Darabos 3. Cs.: Lukácsi S., Nagy Á., Román 1, Puha Z., Latorcai 4, Bencsik. Edző: Csabai Zoltán. Pécs: Storcz – dr. Labossa 2, Raffai 3, Szőnyi 2, Gergó 3 (1), Márkus 3, Lukács G. 1. Cs.: Csapó, dr. Uzsák, Szántó, Sáhó 1, dr. Lukács D., Korb. Edző: Balatoni Sándor. Gól emberelőnyből: 23/5, ill. 23/6. Büntetők: 2/2, ill. 1/1. Kipontozódott: Szántó. Az eredmény alakulása: 3–2, 3–4, 4–4, 4–7, 9–9, 9–12, 10–14.

Sok régi „harcosunk” visszatért a rájátszás középszakaszának nyitányára, de a korábbi években az utánpótlásból kiöregedő, még mindig fiatal játékosunk is elutazott Pécsre, ahol az első osztályú háttérrel rendelkező helyiek ellen tisztességesen helyt álltak.

Csabai Csirkefogók VK–Aqua SE Profil Trend Nyíregyháza 12–12 – szétlövés után 14–16 (2–4, 3–3, 4–1, 3–4)

OB II-es vízilabda-mérkőzés, rájátszás, középszakasz a 11–20. helyért, Pécs. V.: Veilandics Zoltán, Vargáné Gazdag Erika. Békéscsaba: Korcsok P. – Latorcai 1, Mucsi 3 (1), Zsilák 6 (1), Hajdu A. 2, Szanyi, dr. Darabos 1. Cs.: Lukácsi S., Nagy Á. 1, Román, Gyebnár, Puha Z., Bencsik. Edző: Csabai Zoltán. Nyíregyháza: Pettendi – Spák 2 (1), Székely 2, Szanics 2 (1), Molnár 3 (2), Dorogi 2 (1), Kedves 3 (1). Cs.: Tilki, Éder-Pavolek 2, Tégel. Edző: Hatvani Péter. Gól emberelőnyből: 11/3, ill. 11/2. Büntetők: 4/2, ill. 7/4. Kipontozódott: Szanyi. Az eredmény alakulása: 0–2, 2–2, 2–6, 8–7, 9–10, 12–10.

Változatos, iramos mérkőzést hozott a nap második találkozója számunkra, három perccel a lefújás előtt kétgólos előnyre tett szert csapatunk, ám ezt nem tudta megőrizni a negyedik negyed végére. Így következtek az ötméteresek, amelyben a szabolcsiak négyszer, a mieink kétszer voltak eredményesek, ami egyben azt jelenti: egy ponttal gazdagodott csapatunk.

Mestermérleg. Csabai Zoltán: – Az ifjúsági és serdülő csapatainknak holnap, vasárnap Miskolcon lesz egy fontos jelenésük, ezért ők most nem tartottak velünk, viszont jó néhány „szenior” játékosunk bevállalta a mai két derbit. Olyannyira, hogy nagy örömmel jöttek és ugyanakkora örömmel játszottak. Két igazán remek találkozót vívtunk, a pécsiektől minimális vereséget szenvedtünk úgy, hogy három negyeden át egyenlő ellenfeleket láthattak a nézők. A második találkozó hajszál híján megvolt, ám jött egy kis rövidzárlat, ami miatt kiegyenlítettek a nyírségiek, s végül az ötös csatában övéké lett a két pont, nekünk egy jutott. Viszont mindenki sok játékpercet kapott, és kimondottan élvezte a csapat a két összecsapást.

További eredmények: Aqua SE Profil Trend Nyíregyháza–Csepeli Ifjúsági Sportközpont 16–17. ELTE-BEAC Budapest–Pécsi TE-PEAC Mighty Bulls 14–10. Csepeli Ifjúsági Sportközpont–ELTE-BEAC Budapest 7–15.

Az állás az első köt után: 1. ELTE-BEAC Budapest 6, 2. Pécsi TE-PEAC Mighty Bulls 3 (25–26), 3. Csepeli Ifjúsági Sportközpont 3 (24–31), 4. Aqua SE Profil Trend Nyíregyháza 2, 5. Csabai Csirkefogók VK 1.

Nem könnyű a magasabb osztálybeliekkel szemben

Fodor Ádám időnként széttárta a karját, de hozzátette: az A1 osztály más kávéház, ehhez még hozzá kell edződnie mindhárom korosztályos csapatunknak – fotó: Such Tamás

Már szombaton útra keltek csapataink, ami érthető: Szombathely oda-vissza nagyjából 850 kilométer. Márpedig a ma kezdődött országos utánpótlás-bajnokság rájátszásának első fordulójában a vasi megyeszékhelyig kellett buszoznia a három egyletünknek, amit meccsekkel együtt nagyon megterhelő lett volna egy nap alatt teljesíteni. Így aztán az egyalvós nap után vasárnap feszültek egymásnak a csapatok a Szombathelyi Városi Uszoda medencéjében. Fiataljaink ezúttal azzal szembesülhettek, hogy a legfelsőbb osztályhoz még hozzá kell erősödniük.

AVUS Szombathely–Csabai Csirkefogók VK 20–10 (7–2, 6–3, 3–3, 4–2)

Országos vízilabda-bajnokság, rájátszás az A1 csoport alsóházában a 13–20. helyért, gyermek korcsoport, Szombathely. V.: Császár Attila, Kendeházi Máté. Szombathely: Pintér – Keresztes 4, Ekler 4, Sánta 3, Vida M. 1, Aszódi 1, Pfender 2. Cs.: Kovács M. (kapus), Konecsni, Vida G., Tóth 2, Mészáros 1, Kenedli 1, Hegedüs 1. Edző: Hajmási András, Makrai Kornél, Stojadinov Nikola. Békéscsaba: Veszeli – Balogh Cs. 1, Balogh B., Bódi 1, Uhrin Zs. 4, Suhajda S. 3 (1), Tóth Z. Cs.: Kálmán (kapus), Bereczky, Csendes P. 1, Szeidler, Orosz-Tóth, Uhrin B., Tóth-Benedek. Edző: Katona Péter. Gól emberelőnyből: 13/5, ill. 14/1. Büntetők: 0/0, ill. 1/1.

Villámrajtot vettek a házigazdák, a térfélcsere előtt már nyolcgólos előnyre tettek szert. A fordulás utáni negyedben mindkét csapat három-három gólig jutott, de a záró felvonás ismét a szombathelyieké lett, így alakult ki a tízgólos különbség.

Katona Péter: – A héten megpróbáltunk felkészülni az új fajta kihívásra, igyekeztük átbeszélni, mi is vár ránk az A1 osztálybeli csapatok ellen, videóztunk is, hogy többet lássunk az ellenfelekből. Tisztában voltunk vele, hogy a mai ellenfelünk a legmagasabb osztályban edződött, de bíztam benne, hogy megálljuk a helyünket. Sajnos, az első negyedben kissé lebokkolt a csapat, bele-belehibáztunk, s kiderült, néhány lépéssel előttünk jár a házigazda. A második félidőben már több jó megoldást láttam a csapattól, a folytatásban az lesz majd a nagy kérdés, tudunk-e olyan gyorsan gondolkodni, mint az A1-esek. Egy biztos, nem szabad az első meccsbe beleragadni, annál is inkább, mert vendéglátóink a mezőny egyik legjobbjai.

További eredmények. Gyermek korcsoport: PannErgy-MVLC Miskolc–Ybl Water Polo Club, Budapest 17–12. Tatabányai VSE–Kaposvári VK 17–14. Kecskeméti Junior–MATE Gödöllői EAC 8–17.

Az állás. Gyermek korcsoport: 1. Miskolc 9 (4 mérkőzésből, 55–41), 2. Ybl 8 (4 mérkőzésből, 54–49), 3. Gödöllő 6 (2 mérkőzésből, 31–18), 4. Tatabánya 6 (2 mérkőzésből, 31–27), 5. Szombathely 4 (4 mérkőzésből, 50–45), 6. Kecskemét 3 (3 mérkőzésből, 38–62), 7. Kaposvár 0 (2 mérkőzésből, 27–31), 8. Békéscsaba 0 (2 mérkőzésből, 20–34). (Azonos pontszám esetén egyelőre a gólkülönbség dönt.)

AVUS Szombathely–Csabai Csirkefogók VK 14–7 (3–2, 3–4, 1–1, 7–0)

Országos vízilabda-bajnokság, rájátszás az A1 csoport alsóházában a 13–20. helyért, serdülők korcsoport, Szombathely. V.: Irmes Máté, Császár Attila. Szombathely: Magos – Orbán 1, Nagy L. 5 (1), Virág, Ekler, Spitzer Vendel 4, Farkas 4 (1). Cs.: Tóth-Márkus, Sánta, Kovács Á., Kővári, Kardos. Edző: Stojadinov Nikola, Hajmási András, Sági Benjamin. Békéscsaba: Kabai – Such 2, Korcsok N. 1, Suhajda Z. 1, Hajdu Á. 1, Zimbran 1, Nánási 1. Cs.: Szlúka, Bódi, Czupper, Machlik, Suhajda S., Uhrin Zs. Edző: Fodor Ádám. Gól emberelőnyből: 14/2, ill. 13/2. Büntetők: 4/2, ill. 0/0. Kipontozódott: Suhajda S.

Két negyeden át egyenrangú felek küzdelmét követhettük, a térfélcsere után is még nálunk volt az előny (6–7), a folytatás, az utolsó 13 perc azonban meglehetősen balsikeresnek bizonyult.

Fodor Ádám: – Hét közben már vizionáltam a gyerekeknek, hogy az őszi eredmények láttán a Szombathely és a Miskolc a két legerősebb csapat ebben a mezőnyben. Érződött is a játékukon, hogy a magasabb osztályban edződnek már évek óta. Tény, egy-két ütemmel előttünk járnak, gondolkodásban és lefordulásokban különösen. A valós az, hogy a számszerű eredmény ellenére nincs ekkora különbség a két klub között. Serdülőink sokáig felvették a kesztyűt, le a kalappal fiataljaink előtt. Ám akadt néhány szerencsétlen szituáció, ami a mérleget túlságosan ellenfelünk javára billentette. Amikor már láttam, hogy nem lesz ebből pontszerzés, néhány serdülő korú játékost inkább pihentettem, hogy a nap utolsó mérkőzésén, az ifjúságiak találkozóján is bevethetők legyenek.

További eredmények. Serdülők: Kecskeméti Junior–MATE Gödöllői EAC 7–18. PannErgy-MVLC Miskolc–Ybl Water Polo Club, Budapest 16–6. Tatabányai VSE–Kaposvári VK 7–12.

Az állás. Serdülők: 1. Miskolc 12 (4 mérkőzésből, 61–33), 2. Szombathely 6 (4 mérkőzésből, 50–45), 3. Gödöllő 6 (2 mérkőzésből, 32–17), 4. Kaposvár 6 (2 mérkőzésből, 26–14), 5. Ybl (4 mérkőzésből, 36–53) 3, 6. Kecskemét 3 (4 mérkőzésből, 32–52), 7. Tatabánya 0 (2 mérkőzésből, 14–26), 8. Békéscsaba 0 (2 mérkőzésből, 17–28). (Azonos pontszám esetén egyelőre a gólkülönbség dönt.)

AVUS Szombathely–Csabai Csirkefogók VK 19–9 (4–3, 5–2, 4–2, 6–2)

Országos vízilabda-bajnokság, rájátszás az A1 csoport alsóházában a 13–20. helyért, ifjúságiak, Szombathely. V.: Kendeházi Máté, Irmes Máté. Szombathely: Horváth B. – Spitzer Valter 8, Nagy L. 2, Sásdi, Gellén 4, Horváth R., Farkas 3. Cs.: Mauczka, Virágh 1, Orbán, Á., Kovács Á, Szalai, Spitzer Vendel 1. Edző: Stojadinov Nikola, Hajmási András, Sági Benjamin. Békéscsaba: Krizsán – Szatmári L. 2, Bazsó 2, Szathmáry Zs. 1, Pónya O., Pallag, Szalai. Cs.: Kabai (kapus), Such 1, Csüllög, Suhajda Z. 2, Zimbran 1, Nagy Á. Edző: Fodor Ádám. Gól emberelőnyből: 10/4, ill. 8/0. Büntetők: 4/4, ill. 3/1. Kiállítás cserével: Gellén, ill. Szathmáry Zs.

Az első gól Bazsó Máté nevéhez fűződik, s egészen pofásan alakult az eredmény az első tíz percben (5–5). A folytatásban ugrott meg a hazai egylet, s innen kezdve két nagy nekibuzdulás után alakította ki a végeredményt.

Fodor Ádám: – Szinte ugyanaz elmondható erre a találkozóra is, mint a serdülőkére. Ráadásul kissé fáradtabban ugrottak a vízbe a mieink a korábbi találkozó miatt. Ezen még az sem segített, hogy igyekeztem sűrűbben cserélgetni a mezőnyjátékosokat. Tény, bele kell edződnünk nekünk is ebbe a mezőnybe, ugyanis érződött, hogy vendéglátónk az A1 osztályban pallérozódott, nem beszélve arról, hogy a felnőtt csapatuk is a mieinknél egy osztállyal följebb játszik. Ettől függetlenül büszke vagyok minden játékosunkra, jó és tanulságos meccseket vívtunk Szombathelyen. Fiataljaink megtapasztalhatták, hogy más kávéház az A1 osztály. Jövő héten egy ugyanilyen kimondottan erős ellenfél, a Miskolc vár ránk, de a harmadik fordulótól kezdve már jobban bízhatunk a pontszerzésben, persze a borsodi kiránduláson sem mondunk le arról, hogy csipegessünk pontokat.

További eredmények. Ifjúságiak: Kecskeméti Junior–MATE Gödöllői EAC 24–2. PannErgy-MVLC Miskolc–Ybl Water Polo Club, Budapest 15–10. Tatabányai VSE–Kaposvári VK 14–10.

Az állás. Ifjúságiak: 1. Kecskemét 11 (4 mérkőzésből, 77–33), 2. Miskolc 10 (4 mérkőzésből, 65–49), 3. Tatabánya 6 (2 mérkőzésből, 27–21), 4. Szombathely 6 (4 mérkőzésből, 57–62), 5. Békéscsaba 3 (2 mérkőzésből, 27–26), 6. Kaposvár 0 (4 mérkőzésből, 21–27) 7. Ybl 0 (4 mérkőzésből, 45–68), 8. Gödöllő 0 (2 mérkőzésből, 9–42). (Azonos pontszám esetén egyelőre a gólkülönbség dönt.)

Nem úszták meg az ellenfelek a nagy zakót

Mórocz Dávid (kezén a labda) a két mérkőzésen tíz gólig jutott, sokat hozzátéve csapatunk kettős győzelméhez – fotó: Balázs Lajos

Belehasítottak gyermek „négyeseink” is a rájátszásba. Fiataljaink az őszi szezonban elért eredményeik és helyezésük után az alsóházba nyertek besorolás, ahol a 7–11. helyért folytatják. Az első körben két határon túli gárdával találták szemben magukat. A Kecskeméten rendezett összecsapások alkalmával az aradiakat könnyedén legyőzték, majd a Szabadka ellen már a félidőben elérték a 15 gólt, amire addig nem érkezett válasz, így a folytatásban már nem számolták tovább a találatokat, illetve nem tüntették föl a további gólhányókat, így „csak” 15–0 áll végeredményként csapatunk neve mellett.

Csabai Csirkefogók VK–AMEFA Arad (román) 19–3 (5–1, 3–1, 7–1, 4–0)

Délkeleti területi nemzetközi vidékbajnokság, gyermek IV. korosztály, Kecskemét. V.: Bodócsi Ármin. Békéscsaba: Kolarovszki – Szilágyi 2, Restye B. 8, Szirbuly 1, Számfira K. 2, Mórocz 4, Kálmán. Cs.: Molnár 1 (1), Szekera, Számfira B. 1, Matei O., Dániel, Pécsi. Edző: Ajtai Miklós. Gól emberelőnyből: 8/2, ill. 8/0. Büntetők: 2/1, ill. 1/1. Kipontozódott: Barbu.

Csabai Csirkefogók VK–Spartak Patent co. Subotica, Szabadka (szerb) 15–0 (7–0, 8–0, 0–0, 0–0)

Délkeleti területi nemzetközi vidékbajnokság, gyermek IV. korosztály, Kecskemét. V.: Bodócsi Ármin. Békéscsaba: Kolarovszki – Szilágyi 2, Restye B. 3, Szirbuly 2, Számfira K. 2 (1), Mórocz 6, Kálmán. Cs.: Molnár, Szekera, Számfira B. 1, Matei O., Dániel, Pécsi. Edző: Ajtai Miklós. Gól emberelőnyből: 10/2, ill. 10/0. Büntetők: 5/1, ill. 0/0.

Ajtai Miklós: – Dühöng nálunk is az influenza, alig tudtam összeszedni annyi játékost, amennyi bevethető volt Kecskeméten. Még a baby korosztályosokból is fel kellett hoznom négy fiatalt, akik viszont kitűnően és sokat játszottak, érdemes a nevüket leírni: Dániel Levente, Kálmán Milán, Matei Olivér és Számfiara Bálint. A betegségek miatt egyetlen kapussal, Kolarovszki Dénessel kelhettem útra, ő is csak a meccsnapra gyógyult föl. Összesen csupán 13 fiatal állt a rendelkezésemre, és én is a betegségből mára gyógyultam föl – úgy, ahogy. A negatív előjelek ellenére uraltuk a két találkozót, a másodikon – ha számolták volna a gólokat a térfél csere után is – 28–2-őt mutathatott volna az eredményjelző. Itt sokat jelentett az is, hogy az ellenfél leggólerősebb játékosát, Nagy Miklóst – aki nyolcszor volt eredményes az Invictus ellen – sikerült semlegesítenünk. De az is tény, éppen ez a két csapat a mezőny leggyengébbje. Viszont itthon sokat készültünk a rájátszás nyitányára, amit a hétköznapokon gyakoroltunk, szinte mindent visszakaptam belőle. „Szorosat” játszottunk mindkét találkozón, ellenfeleink még passzolni is alig tudtak, a mieink viszont sok ügyes dolgot mutattak be. Tömören: győzött a mentalitásunk. Engedtessék meg, hogy egy kis kitérőt tegyek érdekességként: a szabadkaiak edzője, a fiatal Popovics Djordje egykoron a tanítványom volt, korosztályos szerb bajnokságot nyertünk akkor a csapattal. Jólesett most újra találkozni vele (kis képünkön).

További eredmények: Invictus SC–Spartak Patent co. Subotica, Szabadka 14–9. Kecskeméti Sportiskola–Invictus SC 7–13. AMEFA Arad–Kecskeméti Sportiskola 9–19.

Az állás két forduló után: 1. Csabai Csirkefogók VK 6 (34–3), 2. Invictus SC 6 (27–16), 3. Kecskeméti Sportiskola 3, 4. Spartak Patent co. Subotica, Szabadka 0 (9–29), 5. AMEFA Arad 0 (12–38).

A gyerekek láthatták, hogy ebben a mezőnyben más szinten forr a víz

Geszner Balázs (lövés közben) a békéscsabaiak szerény góltermésének egyik szerzője, fiatal játékosunk a szolnokiak ellen betalált – fotó: Balázs Lajos

Az elmúlt héten Katona Péter, most szombaton Ajtai Miklós fiataljai ugrottak vízbe, hogy folytassák a korosztályos területi bajnokságot. Ma Szolnokon meccseltek a tizenéveseink, a szegediek után a házigazdákkal mérték össze tudásukat a Délkeleti pontvadászat felsőházi nyitányán. Ez a csoport rendkívül erős, nem véletlen, hogy pont nélkül maradtak január utolsó napján.

Csabai Csirkefogók VK–Szegedi Vízipóló Suli 2–17 (0–6, 0–6, 1–3, 1–2)

Délkeleti területi nemzetközi vidékbajnokság, gyermek III. korosztály, rájátszás, felsőház, Szolnok. V.: Pásztor Antal. Békéscsaba: Lipták – Bátorfi, Geszner, Restye B. 2 (1), Súr, Szaszák, Mórocz. Cs.: Kolarovszki (kapus), Csapó, Mihályi, Szabó M., Számfira K., Kiszely, Szirbuly. Edző: Ajtai Miklós. Gól emberelőnyből: 6/0, ill. 6/0. Büntetők: 1/1, ill. 4/1. Kipontozódott: Geszner.

Csabai Csirkefogók VK–Szolnoki Dózsa 1–16 (0–7, 1–5, 0–4, 0–0)

Délkeleti területi nemzetközi vidékbajnokság, gyermek III. korosztály, rájátszás, felsőház, Szolnok. V.: Orosz László. Békéscsaba: Lipták – Csapó, Geszner 1, Restye B., Súr, Számfira K., Mórocz. Cs.: Kolarovszki (kapus), Bátorfi, Mihályi, Szaszák, Kiszely, Szirbuly. Edző: Ajtai Miklós. Gól emberelőnyből: 10/0, ill. 9/2. Büntetők: 3/0, ill. 5/3.

Ajtai Miklós: – Kutya erős csoportba kerültünk azzal, hogy a felsőházban folytathatjuk, de a vereségek ellenére örülök neki, mert itt nagyobb a lehetőség a gyerekek fejlődésére. Sajnos, ma nagyon tartalékosan keltünk útra Szolnokra, több betegünk, sérültünk van, Puha Lara például ujjtörést szenvedett, mások influenzával bajlódnak. Kapusunk, Lipták Levente is egész héten maródi volt, szinte csak a meccs napjára vált bevethetővé. Sőt, itt Szolnokon is akadt olyan fiatalunk, aki már a második mérkőzésre nem volt bevethető, mert lebetegedett. Így aztán zömmel a fiatalabb korosztályúakból kellett kiegészíteni csapatunkat. A szegediek elleni találkozón az eredmény nem tükrözi a valós képet, sokkal szorosabb eredményt vártam, és a realitás is ez lett volna. De az is az igazsághoz tartozik, rengeteg volt a sok rossz passzunk, és akadtak más hiányosságaink is. Csak a térfélcsere után kezdett stabilizálódni a játékunk, akkor már gólra is futotta. A Szolnok viszont más kávéház, ők rendre hengerelnek, de annyi könnyebbségük mindenképpen van, hogy harminc egykorú fiatal áll edzőjük rendelkezésére. Egy biztos, mindkét meccsen kissé későn ébredtünk, és nem kifogásként mondom, de a gyerekek láthatták, hogy ebben a mezőnyben más szinten forr a víz.

További eredmények: Szolnoki Dózsa–Kecskeméti Sportiskola 17–2. Szentesi VK–Szegedi Vízipóló Suli 10–9. Mórahalmi VK–Kecskeméti Sportiskola 9–12. Szentesi VK–Mórahalmi VK 15–7.

Az állás az első kör (két forduló után): 1. Szolnoki Dózsa 6, 2. Szentesi VK 6, 3. Szegedi Vízipóló Suli 3, 4. Kecskeméti Sportiskola 3, 5. Mórahalmi VK 0, 6. Csabai Csirkefogók VK 0. (Azonos pontszám esetén a gólkülönbség dönt.)