Nem sokon múlott, hogy visszavágjanak a Kaposvárnak

Az alapszakasz utolsó előtti fordulójára került sor szombaton, amelynek során felnőtt csapatunk a Kaposvári VK együttesét fogadta a csabai Árpád fürdőben a késő délutáni órákban. A vendégek repülőrajtot vettek, hatgólos előnyre tettek szert, amit kevés híján ledolgozott csapatunk.

Swietelsky-Békéscsaba—Kaposvári VK 9—10 (1—4, 2—3, 3—3, 3—0)

OB I B-s vízilabda-mérkőzés, alapszakasz, 17. forduló, B csoport, Békéscsaba, 100 néző. V.: Pásztor Antal, László Gábor. Békéscsaba: Ormai — Sóvári 1 (1), Mikházi, Páll, dr. Szilágyi 3, Ajtai 2 (1), Borsos. Cs.: Gellény, Tóth F. 1, Csuvarszki D. 2, Vidovenyecz, Takács. Edző: dr. Szilágyi Kristóf, Fodor Ádám, Csabai Zoltán. Kaposvár: Vadóc G. — Varga Á. 1, Tóth Á., Krasznai 4, Csikós 3, Vadóc D., Németh Cs. Cs.: Prikidánovics 1, Majnik, Radics 1. Játékos edző: Prikidánovics Nándor. Gól emberelőnyből: 3/0, ill. 6/3. Büntetők: 2/2, ill. 0/0. Az eredmény alakulása: 1—1, 1—7, 4—7, 6—10.

Az idei utolsó hazai alapszakaszbeli mérkőzésén ugrott vízbe csapatunk, ellenfelük a tabellán éppen előttünk elhelyezkedő kaposvári alakulat volt, akik az őszi szezonban 14—6-ra nyertek a mieink ellen. Ezúttal munkahelyi elfoglaltság miatt nem lehetett ott a találkozón Mucsi Zsolt, és hiányzott Hesz Máté, valamint Németh Dániel is, viszont ismét több saját nevelésű utánpótláskorú fiatalt is bevetett dr. Szilágyi Kristóf vezetőedző. Így sok játéklehetőséget kapott az élete első felnőtt mérkőzésén vízre szálló Csuvarszki Donát, aki két góllal hálálta meg a bizalmat, továbbá szépen teljesített a még csak gyermek korosztályú Gellény Zétény és Vidovenyecz Zsombor is, de szintén gólt szerző Tóth Frank sem tartozik a „nagy öregek” közé. A vendégek sokkoló villámrajtot vettek az ekkor még csak ocsúdó hazaiakkal szemben, akik a védekezés terén nem álltak a helyzet magaslatán, de a támadásszövések is jócskán hagytak kívánnivalót maguk után. Döntően lefordulás találatokkal húzott el a Somogy megyei alakulat, másfél negyed után már hatgólos volt az előnyük. Ezt követően kezdett „ébredezni” a hazai együttes, a második félidőre némileg javult a védekezésük, szívós munkával, percről percre faragtak a hátrányukból, a végén már úgy tűnt, csak az óra az ellenfelük. Sőt, nagyon komoly közelségbe került a pontszerzés lehetősége, hiszen a háromgólos játékos edzőnk, dr. Szilágyi Kristóf akcióból betalált a lefújás előtt két és fél perccel, amivel 9—10-re alakult az állás, majd 22 másodperccel a vége előtt a vendégek legjobbja, a négygólos Krasznai Rudolf a kiállítás sorsára jutott, ám az emberelőnyt elpuskázták a békéscsabaiak, így odalett a pontszerzés. A lefújáskor derült ki igazán, hogy túl nagy előnyt adott csapatunk az egyébként rövid kispaddal rendelkező vendégeknek, akik ugyan a végére alaposan elfáradtak, ám sikerül megőrizni előnyüket.

Mestermérleg. Dr. Szilágyi Kristóf: — Csapat szinten mindent elkövettünk azért, hogy ezt a mérkőzést elveszítsük. Lehetne szépíteni a dolgot, de ez szégyenteljes produkció volt. Ez viszont semmit sem von le a felnőttek közt debütáló, két gólt szerző Csuvarszki Donát teljesítményéből.

További eredmények: MAFC 113—A HÍD OSC Újbuda 9—13. Vasas SC—Dunakanyar Waterpolo, Szentendre 19—7. Ceglédi VSE—BVSC-Zugló 12—13. Fehérvár VSE, Székesfehérvár—Szegedi FVCS 6—21.

Az állás a 17. forduló után: 1. BVSC-Zugló 47, 2. Szegedi FVCS 45, 3. Vasas SC 40, 4. Dunakanyar Waterpolo, Szentendre 30, 5. Ceglédi VSE 25, 6. A HÍD OSC Újbuda 22, 7. Kaposvári VK 19, 8. Swietelsky-Békéscsaba 12, 9. Fehérvár VSE, Székesfehérvár 9, 10. MAFC 113 0.

Címlapképünkön: Csuvarszki Donát célozza meg a kaput, a még ifjúsági korú játékos kétszer volt eredményes a Kaposvár ellen

Dr. Szilágyi Kristóf: „Leckét kaptunk a gyors erővízilabdából”

Az egyik bajnokaspiráns, a tavaly még első osztályú Szeged otthonába tett látogatást felnőtt csapatunk az idei OB I B-s bajnokság 16. fordulójában. Érthetően nem esélyesként utaztak a Tisza-parti városba, a papírformának megfelelően a házigazdák nyertek, ám a gólkülönbség kissé túlzottnak mondható.

Szegedi FCV—Swietelsky-Békéscsaba 20—2 (5—1, 3—1, 5—0, 7—0)

OB I B-s vízilabda-mérkőzés, alapszakasz, B csoport, Szeged, 100 néző. V.: ifj. Kádár József, Juhász Tibor. Szeged: Molnár — Zsigri 2 (1), Berki 1, Bicskei 2, Palotás 3, Boros 4, Somlai 1. Cs.: Katona (kapus), Szedmák 1, Lihotzky, Török, Lakatos 2, Antal 2, Börcsök 2. Edző: Lehmann István. Békéscsaba: Ormai — Gellény, Sóvári, Mikházi, Páll, dr. Szilágyi, Ajtai 2. Cs.: Bucsi (kapus), Tóth F., Laczó P., Vidovenyecz, Takács, Borsos. Edző: dr. Szilágyi Kristóf, Fodor Ádám, csabai Zoltán. Gól emberelőnyből: 8/7, ill. 8/1. Büntetők: 1/1, ill. 0/0. Kipontozódott: Mikházi. Az eredmény alakulása: 4—0, 6—2, 13—2.

Erősen tartalékos csapattal állt ki a Békéscsaba, viszont ismét lehetőséget kapott három 14-15 éves, még gyermek korosztályú fiatal, akik a rájuk bízott feladatot jól látták el, rászolgáltak a bizalomra, amivel éltek is. Nem ijedtek meg nagynevű ellenfelüktől, bátran játszottak, sok lehetőséget kaptak. Ám ezen a találkozón igencsak kijött a két csapat közti, mondhatni máris osztálykülönbség, különösen, ha a célkitűzéseket és a lehetőségeket tekintjük. A Tisza-partiak a feljutásért küzdenek, a viharsarkiak viszont a kiesés elkerülésért, a vendéglátók edzéslehetősége és -száma jóval meghaladja a csabaiakét. A házigazda nem kísérletezett, a legjobb csapatukkal álltak ki, és a mérkőzés előrehaladtával végleg felőrölték a Békéscsaba alakulatát, amely olykor könnyű gólokat kapott, máskor pedig a szegediek villámgyors kontrái, lefordulásai állították lehetetlen helyzetbe a vendégeket.

Mestermérleg. Dr. Szilágyi Kristóf: — Leckét kaptunk a gyors erővízilabdából és a mérkőzés bizonyos szakaszaiban átmentek rajtunk a házigazdák. A másik részében pedig lesüllyedtünk a játékvezetők szintjére… A gyermekkorú játékosaink teljesítményére viszont büszke vagyok.

További eredmények: BVSC-Zugló—Fehérvár VSE, Székesfehérvár 18—15. MAFC 113—Ceglédi VSE 11—13. A HÍD OSC Újbuda—Dunakanyar Waterpolo, Szentendre 7—8. Kaposvári VK—Vasas 6—17.

Az állás a 16. forduló után: 1. BVSC-Zugló 44, 2. Szegedi FVCS 42, 3. Vasas SC 37, 4. Dunakanyar Waterpolo, Szentendre 30, 5. Ceglédi VSE 25, 6. A HÍD OSC Újbuda 19, 7. Kaposvári VK 16, 8. Swietelsky-Békéscsaba 12, 9. Fehérvár VSE, Székesfehérvár 9, 10. MAFC 113 0.

Címlapképünkön: kemény feladat elé állították a szegediek kapusunkat, Ormai Zoltánt, aki még így is közel harminc százalékon teljesített

Papírforma eredmény született az Árpád fürdőben

Szombaton délelőtt befutott a zuglói vasút Békéscsabára. Nevezetesen a bajnokságban eddig veretlen BVSC vízilabdacsapata tette tiszteletét a megyeszékhelyen, az Árpád fürdőben. A legmaradandóbb emlék: az addig is veretlen fővárosiak megőrizték a csak győzelemből és döntetlenből álló sorozatukat.

Swietelsky-Békéscsaba—BVSC-Zugló 8—16 (3—4, 2—4, 2—5, 1—3)

OB I B-s vízilabda-mérkőzés, alapszakasz, B csoport, Békéscsaba, 100 néző. V.: ifj. Kádár József, Juhász Tibor. Békéscsaba: Ormai — Sóvári 1, Tóth F. 2, Mikházi 1, Páll, dr. Szilágyi, Ajtai 4. Cs.: Vozár B., Laczó P., Balatoni, Borsos, Takács G., Darabos, Gyebnár. Edző: dr. Szilágyi Kristóf, Hesz Máté. BVSC: Takács Á. — Mladoniczky 1, Batizi 2, Ágh, Csorba 2, Tanczer 2, Balaska 2. Cs.: Szász (kapus), Fodor O. 1, Szőke 2, Gyémánt, Strasser, Mészáros 1, Farkas 3. Edző: Kemény Kristóf.

Gól emberelőnyből: 8/1, ill. 9/3. Büntetők: 1/0, ill. 0/0. Kiállítás cserével: Páll. Kipontozódott: Takács G., ill. Farkas. Az eredmény alakulása: 1—0, 1—2, 2—2, 2—4, 5—9, 6—11, 7—14.

Elöljáróban: nagyon becsületesen helyt állt csapatunk a listavezető, veretlen, sok utánpótlás válogatottal kiálló BVSC ellen. Sokáig szoros állásban tartotta a Békéscsaba a vendégeket, de elég volt néhány két-háromperces rövidzárlat, amit ki is használtak a vasutasok, és ilyenkor megugrottak. A vége felé pedig jött a fáradtság, ami ugyancsak nehéz helyzetbe hozta a pályaválasztót, mivel ezzel párhuzamosan jöttek a technikai hibák és kihagyott helyzetek. Ráadásul a BVSC védekezést váltott, amiből gyors játékosai gyakran lefordultak és a megúszásokból gólt szereztek. A végeredmény reális, az történt, ami várható volt, s végül az eredmény hasonló volt, mint az őszi szezonban, de most teljesen más csapattal és játékkal alakult így. A vasutasok ellen dobott nyolc gól tiszteletre méltó, különösen úgy, hogy erősen tartalékos csapattal állt ki a Békéscsaba (Németh Dániel, Mucsi Zsolt, Hesz Máté és Fodor Ádám különböző okok miatt nem állt a vezetőedző rendelkezésére), ráadásul Páll Bence a második negyed második percben a „kiállítás cserével” sorsára jutott.

Mestermérleg. Dr. Szilágyi Kristóf: — Ilyen összeállításban idén még nem szerepelt a csapat, ennek ellenére maximálisan helyt álltunk egy nálunk sokkal erősebb ellenféllel szemben. Nagyképűség nélkül állítom, hogy a harmadik-negyedik negyed fáradtságából adódó, kikényszerített hibák nélkül még szorosabb eredményt érhettünk volna el. De a realitás ma mégis ez.

További eredmények: Vasas SC—Szegedi FVCS 9—16. Dunakanyar Waterpolo, Szentendre—Kaposvári VK 18—6. Fehérvár VSE, Székesfehérvár—MAFC 113 —20—9. Ceglédi VSE—A HÍD OSC Újbuda 14—4.

Az állás a 15. forduló után: 1. BVSC-Zugló 41, 2. Szegedi FVCS 39, 3. Vasas SC 34, 4. Dunakanyar Waterpolo, Szentendre 27, 5. Ceglédi VSE 22, 6. A HÍD OSC Újbuda 19, 7. Kaposvári VK 16, 8. Swietelsky-Békéscsaba 12, 9. Fehérvár VSE, Székesfehérvár 9, 10. MAFC 113 0.

Címlapképünkön Ajtai Miklós (kezében a labda) négy gólig jutott a vasutasok ellen

Magabiztos győzelmet aratott csapatunk a kiesési rangadón

A két gárda párharcának legfontosabb eleme az volt, sikerül-e a békéscsabaiaknak hat pontot vinni a MAFC-cal szemben az áprilisi rájátszásba. Sikerült, ugyanis nem csak az őszi szezon összecsapását, hanem a mostanit is nagy fölénnyel húzták be a vendégek.

MAFC 113—Swietelsky-Békéscsaba 7—16 (1—4, 2—5, 1—2, 3—5)

OB I B-s vízilabda-mérkőzés, alapszakasz, 14. forduló, B csoport, Budapest, Szőnyi út, 100 néző. V.: Petik András, Bujka János. MAFC: Jusztin — Bukits, Molnár 1, Békési 3, dr. Helembai 1, Mód, Korbuly. Cs.: Kiss Z., Rózsavölgyi 1, Makai, Szokoly, Gurovis 1. Edző: Pázmányi Gábor. Békéscsaba: Ormai — Tóth F. 2, Mikházi 1, Mucsi, dr. Szilágyi 2, Ajtai 3 (1), Németh D. 4. Cs.: Hesz 1, Sóvári, Laczó P., Páll 2, Fodor, Takács G. 1. Edző: dr. Szilágyi Kristóf, Fodor Ádám. Gól emberelőnyből: 6/0, ill. 4/3. Büntetők: 0/0, ill. 2/1. Kipontozódott: Sóvári. Az eredmény alakulása: 0—2, 1—2, 1—6, 3—6, 3—10, 4—13, 7—13.

Mivel a két gárda a kiesés elkerüléséért küzd az idei bajnokságban, érthetően nagy volt a tét. Az őszi szezonban, az Árpád fürdőben hasonlóan jelentős gólkülönbségű győzelmet aratott csapatunk, akkor 17—9 volt az eredmény. Most is azzal az eltökélt szándékkal utaztak a fővárosba, hogy begyűjtsék az újabb három pontot a rivális otthonában. Nagy jelentőséggel bírt, hogy ezúttal nem volt hiányzó a csabai csapatban, komplett együttessel álltak ki az egyetemisták ellen, és lassan látszódik az új gárdán az összeszokottság is.
Különösen jól kezdett a viharsarki alakulat, az első perctől kezdve magas volt a koncentráció, zárt és fegyelmezett a védekezés. A mezőnyben és a támadások során is végig a Békéscsaba irányított, és egy pillanatig sem forgott veszélyben a vendégek győzelme. Németh Dániel ismét tartást adott a csapatnak, Hesz Máté pedig meglőtte első békéscsabai gólját. Az edzők sokat cserélhettek, lévén újra hosszabb volt a kispad, és mindenki igyekezett betartani a megbeszélteket. Az pedig külön örömteli, hogy a 16 lőtt gólon nyolc játékos osztozott a MAFC elleni derbin.

Mestermérleg. Dr. Szilágyi Kristóf: — A kötelező győzelmek mindig a legnehezebbek, de ma végig jól koncentrálva, fegyelmezetten játszott a csapat, ezért még ilyen arányban is megérdemelten győztünk. S ami még nagyon fontos: ezzel az is eldőlt, hogy a maximumot, összesen tizenkét pontot viszünk magunkkal az alsóházi rájátszásba.

További eredmények: BVSC-Zugló—Vasas SC 11—11. A HÍD OSC Újbuda—Kaposvári VK 6—10. Szegedi FVCS—Dunakanyar Waterpolo, Szentendre 21—8. Ceglédi VSE—Fehérvár VSE, Székesfehérvár 10—11.

Az állás a 14. forduló után: 1. BVSC-Zugló 38, 2. Szegedi FVCS 36, 3. Vasas SC 34, 4. Dunakanyar Waterpolo, Szentendre 24, 5. Ceglédi VSE 19, 6. A HÍD OSC Újbuda 19, 7. Kaposvári VK 16, 8. Swietelsky-Békéscsaba 12, 9. Fehérvár VSE, Székesfehérvár 6, 10. MAFC 113 0.

Címlapképünkön hárman a sikert elért csapatból (fehér sapkában), alul a kétgólos dr. Szilágyi Kristóf, följebb a négy találatig jutó Németh Dániel, fent Mucsi Zsolt

Peches vereség a Ceglédtől, egy pontot megérdemelt volna a csapat

Az egy héttel ezelőtti székesfehérvári diadal után ismét egy nagyon nehéz mérkőzés várt csapatunkra az OB I B-s felnőtt bajnokság 13. fordulójában. Az a Ceglédi VSE érkezett a Viharsarokba, amely az őszi szezonban 9—3-ra nyert ellenünk. Most sem távoztak üres kézzel a Pest megyeiek, hat másodperccel a mérkőzés vége előtt emberelőnyös helyzetből lőtt góllal megkaparintották a három pontot.

Swietelsky-Békéscsaba—Ceglédi VSE 8—9 (1—3, 3—1, 1—1, 3—4)

OB I B-s vízilabda-mérkőzés, alapszakasz, 13. forduló, B csoport, 100 néző, Békéscsaba. V.: ifj. Kádár József, Juhász Tibor. Békéscsaba: Ormai — Tóth F. 2, Páll 2, Mucsi 2, dr. Szilágyi K., Ajtai 2, Takács. Cs.: Hesz, Laczó P., Gellény, Borsos, dr. Szlávik. Edző: dr. Szilágyi Kristóf, Fodor Ádám. Cegléd: Lajkó — Bicskei, Hajek 3, Szilágyi M., Simon B. 1, Simon G. 3, Muth 2. Cs.: Milus, Ujházi, Tószegi. Edző: Horváth Viktor.

Gól emberelőnyből: 5/0, ill. 3/2. Büntetők: 0/0, ill. 1/0. Az eredmény alakulása: 0—3, 3—3, 6—7, 8—8.

Ezúttal is akadt a hazai csapatban két hiányzó, Sóvári Gergely lázas betegség, Mikházi Máté iskolai elfoglaltság miatt nem ugorhatott a medencébe. Az első öt percben a ceglédiek egy 3—0-s szériával nyomatékosították, hogy nyerni érkeztek a békési megyeszékhelyre. A folytatásban azonban volt ehhez mit szólnia csapatunknak, hasonló szériát produkálva egyenlítettek. Aztán egy sorminta következett, egyet lőtt a Pest megyei alakulat, egyet a Békéscsaba, vagyis fej-fej mellett haladt a két csapat, ám mindig a vendégeknél volt a minimális, egygólos előny. Végül is a negyedik negyed végéig befagytak a frontvonalak. A finishez közeledve Páll Bence 26 másodperccel a vége előtt újra döntetlenre hozta a találkozót (8—8), ám a vendégek emberelőnyhöz jutottak, és Simon Gábor ezt kihasználva hat másodperccel a vége előtt gólt lőtt, ezzel el is dőlt a pontok sorsa.
Az elején figyelmetlenség miatt elengedte a ceglédieket a Békéscsaba, ám aztán nagy szívvel játszva visszajöttek a mérkőzésbe. A folytatásban aztán betartotta a gárda a megbeszélteket, de azért be-becsúszott egy-egy egyéni hiba, amiből a nem túl extrát nyújtó Cegléd mindig betalált az egyébként jó teljesítményt nyújtó Ormai Zoltán kapujába. Nem volt túlságosan látványos a találkozó, ám annál küzdelmesebb, de igazán sportszerű. Alig volt kiállítás, ami kevés játékmegállítást jelentett, viszont ez azt hozta magával, hogy alaposan elfáradt mindkét együttes a derbi végére. Amelyet végül pechesen veszített el csapatunk, a teljesítményük alapján rászolgáltak volna minimum egy pontra.

Mestermérleg. Dr. Szilágyi Kristóf: — A csapat ismét nagy tartásról tett tanúbizonyságot, a fegyelmezett játékunk kis híján pontot, pontokat eredményezett, de sajnos ez két-három egyéni hiba miatt nem realizálódott. Az is igaz, győzelmünk esetén ezek ajándékpontok lettek volna, ám fontosabb, hogy a jövő hét végén elhozzuk a három egységet a fővárosból az egyik rivális, a MAFC otthonából.

További eredmények: Dunakanyar Waterpolo, Szentendre—BVSC-Zugló 4—10. Vasas SC—MAFC 113 12—4. Kaposvári VK—Szegedi FVCS 10—21. Fehérvár VSE, Székesfehérvár—A HÍD OSC Újbuda 12—14.

Az állás a 13. forduló után: 1. BVSC-Zugló 37, 2. Szegedi FVCS 33, 3. Vasas SC 33, 4. Dunakanyar Waterpolo, Szentendre 24, 5. Ceglédi VSE 19, 6. A HÍD OSC Újbuda 19, 7. Kaposvári VK 13, 8. Swietelsky-Békéscsaba 9, 9. Fehérvár VSE, Székesfehérvár 3, 10. MAFC 113 0.

Címlapképünkön Mucsi Zsolt, aki két gólig jutott a mérkőzésen