A szinte szünet nélkül lejátszott két találkozó közül felnőtt csapatunk jó finissel hozta a másodikat

Cegléden rendezték meg az OB II-es felnőtt bajnokság háromfordulós végjátékának második felvonását, amely a 28 fős mezőnyben a 13-16. helyért zajlik. Csapatunk két találkozó erejéig ugrott vízbe szombaton, a két mérkőzés között mindössze néhány perc pihenőt kaptak. Ennek ellenére az első vert meccset követően hozták a győzelmet, ami még jól jöhet a végelszámoláskor.

Swietelsky-Békéscsaba–Poseidon VSE Budaörs 8–15(3–4, 1–2, 2–5, 2–4)

OB II-es vízilabda-mérkőzés, rájátszás a 13-16. helyért, Cegléd. V.: Kevi Tamás. Békéscsaba: Vozár M. – Csendes, Laczó P. 1 (1), Gyebnár, Ajtai 2, Mucsi 2, Latorcai 2. Cs.: Lukácsi S., Puha, Sipaki, Miklós, Dávid 1, Csatári. Játékos edző: Ajtai Miklós. Budaörs: Hegyi – Pál 1 (1), Budai 1, Jakab 3, Csokonay 2, Gémesi 3, Deutsch 4. Cs.: File, Forgó 1. Játékos edző: Jakab Damján. Gól emberelőnyből: 7/2, ill. 6/3. Büntetők: 1/1, ill. 1/1. Az eredmény alakulása: 1–3, 3–3, 7–4, 5–10, 7–13.

Az első félidő még szorosan alakult, a harmadik negyedben azonban jelentős előnyre tettek szert a budaörsiek. A folytatásban a mindössze két cserével kiálló ellenfél meg tudta tartani a kiharcolt előnyt, és behúzta a három pontot.

Swietelsky-Békéscsaba–Sportliget SE Budapest 18–13 (4–3, 5–5, 6–3, 3–2)

OB II-es vízilabda-mérkőzés, rájátszás a 13-16. helyért, Cegléd. V.: Vogel Gábor. Békéscsaba: Vozár M. – Csendes, Laczó P. 3, Gyebnár, Ajtai 6, Mucsi 4, Csatári 2. Cs.: Lukácsi S., Puha 1, Sipaki, Miklós, Dávid 1, Latorcai 1. Játékos edző: Ajtai Miklós. Sportliget: Dénes – Necz 1, Imre 2, Birgés 2 (1), Angyal, Major 4, Dobos 3 (1). Cs.: Demeter (kapus), Dózsa 1. Játékos edző: Major Péter. Gól emberelőnyből: 1/1, ill. 6/3. Büntetők: 0/0, ill. 2/2. Kiállítás cserével: Laczó P. Kipontozódott: Gyebnár. Az eredmény alakulása: 4–1, 7–6, 10–10, 15–11.

Szinte semennyi pihenőt nem kapott a csapat, máris vízre kellett szállnia a nap második mérkőzésén. Még így sem volt baj a kezdéssel, de a találkozó közepén kiütközött a fáradtság, amit kihasználva egyszer ki is egyenlített a fővárosi csapat. Ám ezt követően ők is elfáradtak, különösen, hogy rövid volt a kispadjuk. Ezt kihasználva csapatunk nagyobb sebességre kapcsolt, és sikerrel vette a nap második akadályát.

Mestermérleg. Ajtai Miklós: – Sportos napunk volt ma, mondhatni egyben, szünet nélkül játszottuk le a két találkozót, ami beillett egy kétórás kemény edzésnek is. Az első találkozón sokáig partiban voltunk a budaörsiekkel, akiktől az első fordulóban is vereséget szenvedtünk, ám most tisztességesebben helyt álltunk ellenük. Tizennégy egyforma képességű játékosuk van, amivel mi nem tudtunk versenyezni. Viszont jó volt rávezető meccsnek a második ellenfelük előtt. A Sportliget ellen örömjátékot játszottunk, amikor kellett, odatette magát a csapat, és végül magabiztosan nyertünk, ami egyben azt jelenti, hogy a végső rájátszásban megszereztük első pontjainkat.

További eredmények: Sportliget SE Budapest–Kecskeméti VE 5–8. Kecskeméti VE–Poseidon VSE Budaörs 9–11. Az állás a 13-16. helyért, négy forduló után: 1. Poseidon VSE Budaörs 12, 2. Kecskeméti VE 9, 3. Swietelsky-Békéscsaba 3, 4. Sportliget SE Budapest 0.

Címlapképünkön Ajtai Miklós célozza meg a kaput. Játékos edzőnk a ceglédi két találkozón nyolc alkalommal volt eredményes, ami különösen jól jött a második összecsapáson

Kettős vereséggel nyitottuk a véghajrát Kecskeméten

Véghajrához érkezett a felnőtt OB II-es bajnokság, az ebben a kategóriában szerepelő 24 csapat hét csoportba került a korábbi eredményei alapján. A mieink a 4-es számú négyesbe kerültek, ahol a 13-16. helyért folyik a csata június elejéig. Összesen három kört (hat fordulót) rendeznek, az elsőnek ma Kecskemét adott otthont, ahol tartalékos csapatunk két vereséget szenvedett.

Swietelsky-Békéscsaba–Poseidon VSE Budaörs 13–19 (5–5, 2–4, 3–5, 3–5)

OB II-es vízilabda-mérkőzés, rájátszás a 13-16. helyért, Kecskemét. V.: Varga Márk. Békéscsaba: Vozár M. – Lukácsi S., Laczó P. 2, Gyebnár, Mucsi 4, Ajtai 5 (1), Dávid 1. Cs.: Puha, Szanyi, Paksi B., Csatári 1 (1). Játékos edző: Ajtai Miklós. Poseidon: Csiszár – Pál 4, Budai 2, dr. Gyetvai 2, Fábián 5, Imre 3, Abonyi 1. Cs.: Hegyi (kapus), File, Csokonay, Tonnes 1, Gémesi 1. Játékos edző: dr. Gyetvai Zalán. Gól emberelőnyből: 6/1, ill. 3/2. Büntetők: 2/2, ill. 1/0. Az eredmény alakulása: 1–2, 3–2, 4–5, 7–6, 7–13, 10–14, 10–18.

Erősen tartalékosan, de sok fiatallal utazott csapatunk Kecskemétre a rájátszás első körére. Sokáig nyílt volt a mérkőzés, a második negyed közepén még a mieink vezettek. Ezt követően jött egy rövidzárlat, amikor nyolc perc alatt hét gólt kapott csapatunk, amire nem volt válasz. Mindez el is döntötte a találkozó sorsát.

Swietelsky-Békéscsaba–Kecskeméti VE 7–20 (0–5, 2–3, 4–4, 1–8)

OB II-es vízilabda-mérkőzés, rájátszás a 13-16. helyért, Kecskemét. V.: Pagács Sándor. Békéscsaba: Vozár M. – Lukácsi S., Puha 1, Gyebnár, Mucsi 3, Ajtai 1, Dávid 1. Cs.: Szanyi 1, Paksi B., Csatári. Játékos edző: Ajtai Miklós. Kecskemét: Harkai – dr. Bácsi, Nagypál 1, Dongó 1, Varga I. 9, Muth 6 (1), Bogdán 1. Cs.: Nagy R. 1, Liszi, Czirok, Zsigmond, Morva, Barabás, Holka 1. Edző: Rozgonyi Gábor. Gól emberelőnyből: 4/1, ill. 3/0. Büntetők: 0/0, ill. 1/1. Az eredmény alakulása: 0–7, 5–9, 6–17.

Erre a meccsre tovább szűkült a csabai keret: Laczó Péternek munkahelyi elfoglaltság miatt idő előtt vissza kellett utaznia Békéscsabára. Villámrajtot vett a hazai csapat, 0–7-ig meg sem álltak. A folytatásban már kiegyenlítettebb volt a párharc, de a sok gólt hozó találkozón egy pillanatig sem forgott veszélyben a kecskemétiek győzelme.

Mestermérleg. Ajtai Miklós: – Kevesen voltunk, alaposan el is fáradtunk. Sajnos, munkahelyi és családi okok miatt erősen tartalékosak voltunk, nagyon rövid volt a kispadunk. Az első találkozón még úgy, ahogy muzsikált a csapat, a másodikon viszont igen gyenge játékot nyújtottunk. Sem idén, sem tavaly nem produkált ilyen gyenge teljesítményt a gárda. Mintha úgy álltunk volna hozzá, hogy csak játsszuk le, legyünk túl rajta. Ezt a vasárnapot sajnos elengedtük, de remélem a folytatásban már többre leszünk képesek.

További eredmények: Kecskeméti VE–Sportliget SE Budapest 9–6. Sportliget SE Budapest–Poseidon VSE Budaörs 4–15.

Az állás a 13-16. helyért, két forduló után: 1. Poseidon VSE Budaörs 6., 2. Kecskeméti VE 6, 3. Sportliget SE Budapest 0, 4. Swietelsky-Békéscsaba 0. (Pontegyenlőség esetén a gólkülönbség dönt.)

Címlapképünkön Laczó Péter (4-es sapkában) igyekszik helyzetbe hozni a centert – fotó: Tasnádiné Petka Anita

Ajtai Miklós: „Kevesen voltunk, de nagyot daráltunk”

Székesfehérváron rendezték meg az OB II-es felnőtt bajnokság rájátszása középszakaszának negyedik, záró fordulóját a 3. csoportban. Csapatunk a Sportliget csapatával, majd a sereghajtó házigazdákkal vette föl a küzdelmet, és mindkét alakulat ellen meggyőző játékkal nyert, amivel a középszakasz második helyén zártak.

Swietelsky-Békéscsaba–Sportliget SE Budapest 17–7 (3–4, 3–1, 4–0, 7–2)

OB II-es vízilabda-mérkőzés, rájátszás, középszakasz, 3. csoport, Székesfehérvár. V.: Gérnyi Tamás. Békéscsaba: Vozár M. – Lukácsi S., Csendes, Laczó P. 2, Dobos, Ajtai 7 (1), Csatári 3. Cs.: Paksi B. 1, Borsos, Mucsi 2, Latorcai 2. Játékos edző: Ajtai Miklós. Sportliget: Dénes – Török 1, Simon 2, Kálmán, Taskovics 1, Fehér 1, Imre 1 (1). Cs.: Trencsényi, Dózsa 1. Edző: dr. György Bence. Gól emberelőnyből: 4/1, ill. 4/1. Büntetők: 2/1, ill. 2/1. Kipontozódott: Török. Az eredmény alakulása: 0–3, 5–4, 5–5, 14–5.

A fővárosi együttes az első négy percben ráijesztett csapatunkra, a folytatásban azonban a játékos edző Ajtai Miklós gólerősségének köszönhetően átvette a vezetést a csabai alakulat. Öt–öt után pedig ellenállhatatlan volt a viharsarki egylet, amely végül nagy gólkülönbségű győzelmet aratott, amivel a tabellán is a rivális elé került a középszakasz végelszámolásakor.

Swietelsky-Békéscsaba–Fehérvár SE Székesfehérvár 17–13 (3–4, 4–4, 6–3, 4–2)

OB II-es vízilabda-mérkőzés, rájátszás, középszakasz, 3. csoport, Székesfehérvár. V.: Kovács Soma. Békéscsaba: Vozár M. – Lukácsi S. 1, Csendes, Laczó P. 3, Mucsi 4, Ajtai 5, Csatári. Cs.: Dobos, Paksi B. 1, Borsos, Latorcai 3. Játékos edző: Ajtai Miklós. Székesfehérvár: Ligeti – Kelemen 1, Tóth T. 1, Bőhm, Lendvai 4, Tóth M. 1, Drégely 1. Cs.: Rónavári 3, Vaskó 1, Gullner 1, Nagy B., Mészáros, Halász. Edző: Kovács István. Gól emberelőnyből: 6/4, ill. 7/4. Büntetők: 0/0, ill. 0/0. Az eredmény alakulása: 0–2, 3–6, 4–8, 7–9, 10–10, 11–15.

A házigazdák fiatalos lendülettel vetették bele magukat a küzdelembe, a félidőig hol kisebb, hol nagyobb előnyre tettek szert. A fordulás után, a harmadik negyed közepére csapatunk utolérte a fehérváriakat, majd az alaposan elfáradó pályaválasztó ellen fordítottak, és végül behúzták a három pontot.

Mestermérleg. Ajtai Miklós: – A megszokottnál kevesebben keltünk útra Székesfehérvárra, ám annál nagyobbat „daráltunk”. Mindkét ellenfelünk fiatal erőkből állt, ráadásul a meccs elejébe egy kicsit bealudtunk, ám mégis a mi „öreg” csapatunk bírta jobban kondival a véghajrát. Ebben a fordulóban mindenki, öreg és fiatal egyaránt tökéletes játékot nyújtott, megérdemelten nyertük meg mindkét találkozót.

További eredmények: Budafóka XXII. kerületi SE–Fehérvár SE Székesfehérvár 11–9. Sportliget SE Budapest–Debreceni VSE 12–17. Budafóka XXII. kerületi SE–Debreceni VSE 19–9. A Békéscsabán két héttel ezelőtt rendezett 3. fordulóban elmaradt három mérkőzés, amit a debreceniek és a székesfehérváriak egy doktoroknak kiírt torna miatt lemondtak. A szövetség döntése értelmében a vétlen csapatok, a Swietelsky-Békéscsaba és a Sportliget SE Budapest 5–0-ás gólkülönbséggel megkapták a három pontot. A debreceniek és a fehérváriak egymás elleni derbije után egyik fél sem kapott pontot.

A középszakasz végeredménye: 1. Budafóka XXII. kerületi SE 22, 2. Swietelsky-Békéscsaba 15, 3. Sportliget SE Budapest 11, 4. Debreceni VSE 7, 5. Fehérvár SE Székesfehérvár 0.

Címlapképünkön játékos edzőnk, a két meccsen 12 gólt elérő Ajtai Miklós célozza meg az ellenfél kapuját – fotó: Tasnádiné Petka Anita

A meccsben benne volt a győzelem esélye, de a végére elfogyott a szufla

Eredetileg öt mérkőzést játszottak volna ma a békéscsabai Árpád fürdőben az OB II rájátszásnak keretében, ám két csapat, a Debreceni VSE és a Fehérvár SE Székesfehérvár az utolsó pillanatban halasztást kért, mivel csapataikból többen is a fővárosban ugyanekkor rendezett Medic Kupán szerepeltek. Így mindössze két találkozóra került sor ma, amiből egy alkalommal a mieink is vízbe csobbantak.

Swietelsky-Békéscsaba–Budafóka XXII. kerületi SE 10–12 (3–4, 1–3, 2–4, 4–1)

OB II-es vízilabda-mérkőzés, rájátszás, középszakasz, 3. csoport, Békéscsaba. V.: Győri Attila. Békéscsaba: Vozár M. – Csendes 1, Laczó P., Gyebnár, Mucsi, Dávid 1, Ajtai 4 (2). Cs.: Lukácsi S. 1, Puha, Sipaki, Borsos, Csatári 2, Paksi B., Dobos 1. Edző: Ajtai Miklós, Csendes Csaba. Budafóka: Nagy G. – Rényi 2, Dankuli 1, Nagy B., Takács 3, Blank 4 (1), Simon. Cs.: Szabó L., Póka M., Nagy Sz. 1, Bulya 1, Gábor, Bekó, Temesvári. Edző: Póka Sándor. Gól emberelőnyből: 8/2, ill. 7/3. Büntetők: 2/2, ill. 1/1. Kipontozódott: Gyebnár. Az eredmény alakulása: 0–1, 3–2, 3–7, 5–7, 5–9, 6–11, 9–11.

A mérkőzés bizonyos szakaszaiban egyenlő erők küzdelmét láthattuk, ám nagy jelentősége volt annak, hogy óriási volt az átlagéletkor különbség a két csapat között, amely több, mint tíz évet is kitett. Az öregebb játékosokból álló Békéscsaba alaposan kifáradt, és nem mindig sikerült a jóval fiatalabb ellenfele fölé nőni.

Mestermérleg. Ajtai Miklós: – Savanyú a szőlő: most sokkal jobban játszottunk a Budafóka ellen, mint korábban. A minimális vereség ellenére elégedettek vagyunk, bár szebb lett volna hazai környezetben legyőzni fővárosi ellenfelünket. Amire meg is volt az esély a találkozó egyes szakaszaiban. Az is tény, a végére elfogyott a szufla, de így is egy jó és harcos mérkőzést játszottunk a csonka forduló során.

További eredmény: Budafóka XXII. kerületi SE–Sportliget SE Budapest 11–11.

Az állás: 1. Budafóka XXII. kerületi SE 16, 2. Sportliget SE Budapest 8, 3. Swietelsky-Békéscsaba 6, 4. Debreceni VSE 4, 5. Fehérvár SE Székesfehérvár 0.

Címlapképünkön az egy gólt szerző Csendes Csaba célozza meg a kaput

Egy sima, egy fordított a fővárosi rájátszás során

A Sportliget SE volt a házigazdája az OB II-es felnőtt bajnokság rájátszása középszakasza második fordulójának. A 3-as számú csoport küzdelmeit a BVSC Szőnyi úti uszodájában rendezték meg ma. Csapatunk a debreceniekkel, majd a házigazdákkal küzdött meg, az előbbi együttest legyőzték, de a Sportligettel szemben kapituláltak.

Swietelsky-Békéscsaba–Debreceni VSE 11–5 (3–1, 3–2, 4–2, 1–0)

OB II-es vízilabda-mérkőzés, rájátszás, középszakasz, 3. csoport, Budapest. V.: Horváth József. Békéscsaba: Vozár M. – Csendes, Laczó P. 2, Gyebnár, Mucsi 3, Dávid, Ajtai 2 (1). Cs.: Lukácsi S 1, Puha, Latorcai 2, Paksi B., Csatári 1, Borsos, Dobos. Játékos edző: Ajtai Miklós. Debrecen: Hajnal – dr. Módi, dr. Orosz 1, Kőrösi, Szilágyi 1, Kovács B., Szarvas. Cs.: Patócs 1, Mercs, Dabovic 2, Leszkoven. Játékos edző: dr. Orosz Tamás. Gól emberelőnyből: 3/2, ill. 11/1. Büntetők: 2/1, ill. 1/0. Kiállítás cserével: Dávid. Kipontozódott: Csendes, Latorcai. Az eredmény alakulása: 3–0, 5–3, 7–5.

A vártnál könnyebb győzelmet aratott csapatunk, és a finiseb hiába pörgettek ki a játékvezetők három játékosunkat, még ekkor is keményen gólerősnek bizonyultak Mucsi Zsolték.

Swietelsky-Békéscsaba–Sportliget SE Budapest 9–15 (3–4, 1–2, 3–3, 2–6)

OB II-es vízilabda-mérkőzés, rájátszás, középszakasz, 3. csoport, Budapest. V.: Horváth József. Békéscsaba: Vozár M. – Csendes, Laczó P., Gyebnár, Mucsi 4, Dávid, Ajtai 3 (1). Cs.: Lukácsi S. 1, Puha, Latorcai, Paksi B., Csatári, Borsos, Dobos F. 1. Játékos edző: Ajtai Miklós. Sportliget: Dénes – Imre, Tóth A., Major P., Dobos T. 2, Galambos 6 (1), Major Z. 6. Cs.: Necz, Török 1, Angyal, Dózsa, Veszely, Drágus. Edző: György Bence, Major Zoltán. Gól emberelőnyből: 8/1, ill. 9/6. Büntetők: 2/1, ill. 1/1. Az eredmény alakulása: 3–1, 3–5, 7–7, 7–11, 8–14.

Nem is kezdődhetett volna jobban a mérkőzés, csapatunk hamar kétgólos előnyre tett szert. Ám a második negyedre nemcsak elolvadt a fór, hanem a pályaválasztóhoz került a kétgólos előny. Innen kétszer is ikszre hozta együttesünk a mérkőzést, de ezt követően a fővárosiak állva hagyták a mieinket.

Mestermérleg. Ajtai Miklós: – Eredetileg úgy gondoltuk, hogy a debreceniek elleni meccs lesz a nehezebb és a Sportligettel szemben nyerhetünk. Ám a papírformát borítottuk azzal, hogy a hajdúságiakat legyőztük. Ezen a találkozón majdnem tökéletes játékot nyújtott a csapat, jó volt a védekezésünk és eredményesek a támadásaink. A házigazdákkal szemben viszont sok volt a hiba, nem beszélve arról, hogy kissé fáradtan játszott az együttes. Ráadásul a Sportliget teljes és legerősebb csapatával állt ki, amely a hibáinkat kihasználta. Különösen a második félidőben. Pedig addig jól álltuk a sarat, és bármi történhetett volna, ha eredményesebben védekezünk.

További eredmények: Fehérvár SE Székesfehérvár–Budafóka XXII. kerületi SE 7–19. Debreceni VSE–Budafóka XXII. kerületi SE 13–18. Fehérvár SE Székesfehérvár–Sportliget SE Budapest 10–17.

Az állás a második kör (négy forduló) után: 1. Budafóka XXII. kerületi SE 12, 2. Sportliget SE Budapest 7, 3. Swietelsky-Békéscsaba 6, 4. Debreceni VSE 4, 5. Fehérvár SE Székesfehérvár 0.

Címlapképünkön Lukácsi Sándor, aki mindkét mérkőzésen eredményesnek bizonyult, ám a Sportliget ellen nem jött össze a csapatnak – fotó: Tasnádiné Petka Anita