Megvan az első, és nagyon fontos győzelem

Két, a fővárosba tett „kirándulás” után, a békéscsabai Árpád fürdő téliesítését követően immár hazai környezetben ugrott vízbe felnőtt csapatunk a 2018-2019. évi bajnokság harmadik fordulójában. Az addig két pont nélküli gárda összecsapásából a mieink kerültek ki győztesen.

Swietelsky-Békéscsaba—Fehérvár VSE, Székesfehérvár 8—6 (2—2, 2—1, 4—2, 0—1)

OB I B-s vízilabda-mérkőzés, B csoport, Békéscsaba, 100 néző. V.: Vörös Viktor, Berki András. Békéscsaba: Ormai — Sóvári 4, Mikházi, Páll, dr. Szilágyi, Ajtai 1, Németh D. 1. Cs.: Lukácsi S., Vidovenyecz, Mucsi 1, Borsos, Takács 1, Tóth F. Edző: dr. Szilágyi Kristóf, Fodor Ádám. Székesfehérvár: Nagy D. — Tóth K. 2, Nagy M., Kiss Gy. 1, Albert 1, Jánosi, Csányi. Cs.: Schábel, Bekő, Pászti, Frei, Mihályi 1, Gáti 1. Edző: Gyöngyösi János.

Gól emberelőnyből: 3/1, ill. 4/0. Büntetők: 0/0, ill. 0/0. Az eredmény alakulása: 2—1, 2—3, 4—3, 4—4, 8—4.

Érdekesség, lassan nincs a mezőnyben olyan csapat, amelyben ne szerepelne egykori békéscsabai, és főleg saját nevelésű játékos. Ezúttal az egykor a békési megyeszékhelyen is megforduló Kiss Gyula ugrott a vízbe a derbin a vendégeknél. Nagy lendülettel kezdett mindkét csapat, de a kezdetben kevés sikerrel járt a gólszerzés mindkét oldalon. Persze ez nagyrészt annak is köszönhető, hogy nagy hangsúlyt fektettek a védekezésre a csapatok. Az első félidő utolsó másodpercében, 3—3-as állásnál látványos gólt lőtt Ajtai Miklós. Az immár négy éve a Viharsarokban élő játékos és utánpótlásedzőnek ez volt a 200. gólja békéscsabai színekben. Ezzel átvette a vezetés a házigazda, amit már ki sem adott a kezéből a végéig. Sőt, a harmadik negyedben négy góllal elhúztak, s ha a folytatásban is csak egy kicsit eredményesek maradtak volna, rögtön dűlőre vihették volna a pontok sorsát. Ám ekkor elkapkodtak néhány támadást, más esetben nem dolgozták ki megfelelően, vagy éppen a célzással akadtak gondok. Gyakran bizony a kapufáról pattant vissza a mezőnybe a labda, és érdekes módon a kipattanók többségét a székesfehérváriak kaparintották meg. De ez sem változtatott azon, hogy behúzza idei első győzelmét a Swietelsky-Békéscsaba, ami egyetlen pillanatra sem forgott veszélyben. Jó és szép játékot hozott az összecsapás, amelyen a fiatal Sóvári Gergely, miként az elmúlt héten, most is négy góllal iratkozott fel a góllövőlistára. A játékvezetőknek sem volt nehéz dolguk, hagyták, hogy keményen folyjon a mérkőzés, a párharcokat jól ítélték meg, és mégsem kellett büntetőt ítélniük, s kiállításra is alig került sor, kipontozódásra pedig végképp nem.

Mestermérleg. Dr. Szilágyi Kristóf: — Védekezésünk jól működött, amit a mindössze hat kapott gól is mutat. Elől időnként akadozott a támadójáték, de a csapat átérezte a találkozó fontosságát, és nagy szívvel küzdött. Már a harmadik negyedben biztos előnyünk birtokában eldönthettük volna a találkozót. Öröm, hogy újabb 14 éves játékosunk mutatkozhatott be a felnőttek között, miként az a tény, hogy a harmadik fordulóban visszatérő Németh Dani tartást adott a csapatnak.

További eredmények: Vasas SC—Ceglédi VSE 14—11. Kaposvári VK—BVSC-Zugló 12—12. A HÍD OSC Újbuda—Szegedi FVCS 9—23. Dunakanyar Waterpolo, Szentendre—MAFC 113 16—7.

Az állás a harmadik forduló után: 1. Dunakanyar Waterpolo, Szentendre 9, 2. Vasas SC 9, 3. BVSC-Zugló 7, 4. Szegedi FVCS 6, 5. Kaposvári VK 4, 6. Swietelsky-Békéscsaba 3, 7. Ceglédi VSE 3, 8. A HÍD OSC Újbuda 3, 9. Fehérvár VSE, Székesfehérvár 0, 10. MAFC 113 0.

Címlapképünkön a Békéscsabára visszatérő Németh Dániel veszi tűz alá a kaput, akinek jelenléte tartást adott a hazai csapatnak

A második negyed ötperces rövidzárlata eldöntötte a mérkőzést

Ismét a fővárosba utazott OB I B-s felnőtt gárdánk a bajnokság második fordulójának keretében. Ezúttal az A HÍD OSC Újbuda vendégeként csobbantak vízbe a Nyéki Imre Uszodában, és a várakozással ellentétben nem volt sikerélménye a csapatnak.

A HÍD OSC Újbuda—Swietelsky-Békéscsaba 13—7 (2—0, 5—1, 3—4, 3—2)

OB I B-s vízilabda-mérkőzés, B csoport, Budapest, 100 néző. V.: Vogel Gábor, Tordai Gábor. OSC: Galambos — Gergely 2, Kincses, Szegedi 1, Dávid, Baross 1, Szabó P. 3. Cs.: Szalai (kapus), Szeles, Turán 3, Blum 1, Vásárhelyi, Sipos 2, Ofella. Edző: Tóth László. Békéscsaba: Ormai — Sóvári 4, Mikházi, Páll, dr. Szilágyi 1, Ajtai 2, Takács. Cs.: Lukácsi S., Gellény, Gyebnár, Mucsi, Fodor, Csökmei, Tóth F. Edző: Borsos Pál, dr. Szilágyi Kristóf.

Gól emberelőnyből: 11/5, ill. 14/4. Büntetők: 0/0, ill. 0/0. Kipontozódott: Kincses, ill. Fodor. Az eredmény alakulása: 2—0, 2—1, 7—1, 7—3, 9—4, 12—5.

Nem is kezdődött rosszul a mérkőzés békéscsabai szempontból, hiszen a második negyed elején még csak 2—1-et mutatott az eredményjelző. A második negyed volt a fordulópont, amikor jött egy ötperces rendkívül rossz széria, amikor elől különösen pontatlanul játszott, és gyenge minőségű lövésekkel operált a viharsarki alakulat, amiből viszont rendre lefordult a fiatal, gyors erőkből álló házigazda, és szinte sakk-matt helyzetet alakított ki Ormai Zoltán kapuja előtt, aki sokszor kénytelen volt tehetetlenül szemlélni az eseményeket. Ráadásul az emberelőnyös helyzeteket is nagy hibaszázalékkal használta ki a Békéscsaba, ezekből az elpuskázott helyzetekből is gyors kontrákkal fordult le az OSC.

Mestermérleg. Dr. Szilágyi Kristóf: — Sajnos, a mérkőzés egyetlen pozitívuma mindössze az volt, hogy bemutatkozott csapatunkban a fiatal, még csak 14 esztendős Gellény Zétény. Pontatlan játékunk és rossz emberelőnyös helyzeteink kihasználása visszavezethető a kétheti uszodahiányra is. Jövő héten a székesfehérváriak elleni hazai találkozón csapatként többet kell nyújtanunk a siker érdekében.

További eredmények: BVSC-Zugló—Szegedi FVCS 16—15. MAFC 113—Kaposvári VK 6—19. Ceglédi VSE—Dunakanyar Waterpolo, Szentendre 9—16. Fehérvár VSE, Székesfehérvár—Vasas SC 9—14.
Az állás a második forduló után: 1. Dunakanyar Waterpolo, Szentendre 6, 2. BVSC-Zugló 6, 3. Vasas 6, 4. Szegedi FVCS 3, 5. Kaposvári VK 3, 6. A HÍD OSC Újbuda 3, 7. Ceglédi VSE 3, 8. Swietelsky-Békéscsaba 0, 9. Fehérvár VSE, Székesfehérvár 0, 10. MAFC 113 0.

Címlapképünkön: a mérkőzés egyetlen pozitívuma, hogy bemutatkozhatott a felnőtt csapatban a fiatal Gellény Zétény (fehér sapkában)

Gyermek korosztályú csapatunk győzelme után az ifjúsági és serdülő gárdánk szoros csaták után maradt alul

Utánpótlás szinten is megkezdődött a 2018—2019. évi OB I B bajnoki sorozat, nyitányként mindhárom csapatunk az Ybl Water Polo Club, Budapest vendégeként a fővárosban, a Komjádi uszoda vízébe ugrott bele vasárnap.

Ybl Water Polo Club, Budapest—Swietelsky-Békéscsaba 9—8 (2—4, 2—0, 3—1, 2—3)

OB I B-s ifjúsági vízilabda-mérkőzés, A2 csoport, Budapest. V.: Veilandics Zoltán, Horváth József. Ybl: László — Dési, Révész, Sipőcz, Horváth Z. 2, Török 4, Kelen. Cs.: Csendes, Kovács D. 3 (1), Szász, Kalanovics, Kovács Á., Czinkler. Edző: Köllő Attila. Békéscsaba: Nyakó — Vidovenyecz, Balatoni 2 (1), Schindler I. 2, Vozár M., Csuvarszki 3, Darabos. Cs.: Beharóczki M., Lukácsi M., Demeter 1, Kozma, Vozár B., Paksi B. Edző: Ajtai Miklós, dr. Szilágyi Kristóf. Gól emberelőnyből: 7/1, ill. 5/0. Büntetők: 1/1, ill. 1/1. Kipontozódott: Révész.

Érdekes összecsapást hozott az ifjúsági bajnokság első fordulója békéscsabai szemszögből: az első és utolsó negyedet a mieink nyerték, a köztes kettőt a fővárosiak, a finisben 8—8 volt az állás, ám másfél perccel a vége előtt a vendéglátók Kovács Dávid találatával eldöntötték a három pont sorsát.

További eredmények. Ifjúságiak: Ceglédi VSE—A HÍD OSC-Újbuda 5—8. Vidám Vízilovak VCSE, Budapest—Hírös Sport, Kecskemét 12—3. Koelner-Csongrád—Tatabányai VSE 9—14. Újpesti VSE II.—Dunakanyar Waterpolo, Szentendre 21—4. Fehérvár VSE, Székesfehérvár—Kaposvári VK 4—11. Hódmezővásárhelyi VSC—Oázis SC, Budapest 12—9.

Ybl Water Polo Club, Budapest—Swietelsky-Békéscsaba 10—8 (3—2, 1—0, 4—4, 2—2)

OB I B-s serdülő vízilabda-mérkőzés, A2 csoport, Budapest. V.: Veilandics Zoltán, Tóth Imre. Ybl: Keszthelyi — Kovács D. 7 (2), Sipőcz, Bulfoni, Kovács Á., Szász, Kalanovics 2. Cs.: Hegedűs, Csendes, Horváth G., Oravecz, Czinkler 1, Bodonyi. Edző: Köllő Attila. Békéscsaba: Szalkai — Lukácsi M. 2, Schindler I. 1, Vozár M., Vozár B. 2, Paksi B., Kozma. Cs.: Bucsi (kapus), Csatári 1 (1), Ottlakán, Demeter, Gellény 2. Edző: Ajtai Miklós, dr. Szilágyi Kristóf. Gól emberelőnyből: 4/1, ill. 7/2. Büntetők: 2/2, ill. 2/1.

A hazaiak gyorsan esett három gólja ellenére 6—6-ig feljöttek a mieink, de a véghajrában jobbnak bizonyultak a fővárosiak.

További eredmények. Serdülők: Vidám Vízilovak VCSE, Budapest—Hírös Sport, Kecskemét 12—11. Ceglédi VSE—A HÍD OSC-Újbuda 2—12. Hódmezővásárhelyi VSC—Oázis SC, Budapest 5—16. Fehérvár VSE, Székesfehérvár—Kaposvári VK 8—12. Legrand-Csongrád—Tatabányai VSE 17—7. Újpesti VSE II.—Dunakanyar Waterpolo, Szentendre 14—16.

Ybl Water Polo Club, Budapest—Swietelsky-Békéscsaba 5—9 (0—2, 1—2, 1—2, 3—3)

OB I B-s gyermek korosztályú vízilabda-mérkőzés, A2 csoport, Budapest. V.: Horváth József, Tóth Imre. Ybl: Fejes — Butacu, Csapody 1, Varga V. 2, Franyó, Pongrácz 2, Magyari. Cs.: Hritz, Sántha, Prior, Kucsera. Edző: Veres Zoltán. Békéscsaba: Bucsi — Borszéki, Dobos 1, Gémesi, Gellény 3, Vidovenyecz 2 (1), Pónya T. 2 (1). Cs.: Kovács Á. (kapus), Dimák, Paksi G., Bozgán 1, Osgyán, Schindler G., Kósa. Edző: dr. Szilágyi Kristóf, Ajtai Miklós. Gól emberelőnyből: 7/2, ill. 7/0. Büntetők: 0/0, ill. 3/2. Kipontozódott: Hritz, Csapody.

A tavalyi ezüstérmes csapathoz képest az alaposan átalakult fiatal együttesünk már a találkozó elején nyomatékosította, hogy idén is jó sorozatot szeretne elérni (0—4). A harmadik negyedben 1—6 után végképp eldőlt a találkozó sorsa.

További eredmények. Gyermek korcsoport: Ceglédi VSE—A HÍD OSC-Újbuda 9—18. Vidám Vízilovak VCSE, Budapest—Hírös Sport, Kecskemét 1—20. Aeroprodukt-Csongrád—Tatabányai VSE 6—11. Újpesti VSE II.—Dunakanyar Waterpolo, Szentendre 15—8. Fehérvár VSE, Székesfehérvár—Kaposvári VK 10—9. Hódmezővásárhelyi VSC—Oázis SC, Budapest 4—4.

Címlapképünkön Pónya Tibor veszi tűz alá a kaput, aki a gyermek korcsoportos találkozón két gólig jutott

Győzelemmel felérő vereség a teljesen új csapattal

Szombaton délben belevágott OB I B-s felnőtt csapatunk egy nagy, és előre láthatólag nehéz menetelésbe. Az alaposan átalakult gárda elsőre a jó erőkből álló Vasas otthonába látogatott, akikkel szemben tavaly 1:1 volt a mérleg. A mieink nehezen lendültek játékba, ám a második félidőben már olyan produkciót mutattak, amivel lehet keresni valójuk a jövőben.

Vasas SC—Swietelsky-Békéscsaba 7—5 (3—1, 3—1, 1—3, 0—0)

OB I B-s vízilabda-mérkőzés, B csoport, Budapest, Komjádi uszoda, 100 néző. V.: Knézy Jenő Márk, Juhász Gábor. Vasas: Tihanyi — Kistamás 2, Bóbis 1, Hajdu A. 1, Farkas 1, Csémi, Makszim. Cs.: Maschefszky, Fazekas, Fekete, Trombitás 1 (1), Korom 1, Békési. Edző: Plézer János. Békéscsaba: Ormai — Sóvári 2, Mikházi, Páll, dr. Szilágyi 1, Ajtai 1 (1), Takács 1. Cs.: Lukácsi S., Lukácsi M., Gyebnár, Tóth F., Fodor, Csökmei. Edző: dr. Szilágyi Kristóf, Fodor Ádám.

Gól emberelőnyből: 11/1, ill. 6/1. Büntetők: 1/1, ill. 1/1. Kipontozódott: Gyebnár, dr. Szilágyi. Az eredmény alakulása: 0—1, 6—1, 6—3, 7—3.

A Vasas soraiban kapott helyet, a békéscsabai nevelésű Hajdu Attila, ugyanakkor a vendégeknél az ugyancsak saját nevelésű, de Szegeden tanuló Csökmei Richárd ugrott a vízbe. Érdekesség, hogy a kétezres évek nagy erőssége, Lukácsi Sándor ismét a második vonalban vállalta a játékot, ráadásul fiával, Lukácsi Marcellel együtt játszott a békéscsabai csapatban. A nagy öregek közül ezúttal még Gyebnár György kapott szerepet a Vasas elleni derbin.

A kezdés után 25 másodperccel a békéscsabaiak dr. Szilágyi Kristóf révén, egy formás akciót követően megszerezték a vezetést. Igaz, a következő hat gólt zsinórban a házigazdák érték el. Ekkor még meglehetősen döcögött a szekér, látszott az újjá formálódó csapaton, hogy még alaposan össze kell szoknia a megannyi új játékosnak. A Vasas ötgólos előnyének birtokában, 6—1 után nem nyílt tovább az olló, sőt, egyre jobban felzárkózott a csabai egylet, még a győzelem lehetősége is felsejlett. Ami nagyrészt annak köszönhető, hogy a második félidőre alaposan feljavult a viharsarkiak védekezése, fegyelmezetten és nagy alázattal tette dolgát mindenki. Ekkor már a támadások is tudatosabbak voltak, pedig klasszikus center nélkül volt kénytelen kiállni a vendéggárda. Az újoncok, így Mikházi Máté, Takács Gellért és a két gólig jutó Sóvári Gergely jól teljesítettek, hasznos munkát végeztek. Ormai Zoltán átlagon felüli teljesítményt nyújtott, több ziccert hárított, és bőven ötven százalék fölötti kapusteljesítményt nyújtott. Ahogy a csapaton belül fogalmaztak: előre aláírták volna ezt az eredményt.

Mestermérleg. Dr. Szilágyi Kristóf: — Fegyelmezett védekezésnek köszönhetően a második félidőre elbizonytalanítottuk a több utánpótlás válogatottal felálló hazaiakat. Inkább nem gondolok bele, hogy milyen eredmény születhetett volna, ha a Békés megyei uszodák nem egyszerre zárnak be a téli átállás során, és folyamatosan tudtunk volna edzeni az elmúlt héten…

További eredmények: Ceglédi VSE—Kaposvári VK 13—10. BVSC-Zugló—A HÍD OSC-Újbuda 17—8. Szegedi FVCS—MAFC 113, Budapest 26—3. Dunakanyar Waterpolo, Szentendre—Fehérvár VSE, Székesfehérvár 12—8.

Címlapképünkön a nagy öreg, Ormai Zoltán keményen és jól helyt állt a kapuban

Székesfehérvári, debreceni és pécsi sikerek az Árpád fürdőben a Swietelsky Kupa utánpótlástornán, a csabaiak két ezüstöt szereztek

A vasárnapi zárónap sem kegyes az ifjú vízilabdázókhoz, amikor újabb 11 mérkőzés erejéig vízre szálltak az első ízben kiírt Swietelsky Kupa utánpótlástornán. Ugyanis Békéscsabát már kora délelőtt elérte egy újabb zivatarzóna, ráadásul a hőmérséklet is alaposan visszaesett a korábbi 32-33 fokról.

Didergősre sikeredett a serdülő, gyermek I. és gyermek II. korcsoportos fiatalok felkészülési tornája. Ám jókedvből azért nem volt hiány, és valamennyi csapat, szám szerint a 17 egylet alaposan kitett magáért. Pedig a három nap alatt hat-hét mérkőzés erejéig is vízbe ugrottak a csabai Árpád fürdő versenymedencéjébe.

A tornát végül a serdülők kategóriájában a székesfehérváriak nyerték veretlenül a Békéscsaba A együttese és az Oázis SC Budapest előtt. A gyermek I. kategória a debreceniek sikerét hozta, itt is ezüstérmesek lettek a házigazdák, akik a Pécs előtt értek a második helyre. A legkisebbeknél, a gyermek II. korosztályban a pécsiek hódították el a trófeát, megelőzve az Ybl Waterpolo Budapest és a Szeged csapatait.

Címlapképünkön a Swietelsky Kupa-ezüstérmes békéscsabai gárda edzőjükkel, dr. Szilágyi Kristóffal

A torna zárónapjának eredményei:

32 gy2 szeged-gyula

33 serd békéscsaba a-székesfehérvár

34 gy2 ybl-sopron

35 serd sopron-kecskemét

36 gy1 pécs-székesfehérvár

37 gy2 szeged-sopron

38 serd székesfehérvár-oázis

39 gy2 ybl-gyula

40 gy2 békéscsaba-pécs

41 gy1 békéscsaba-debrecen

42 serd békéscsaba bkecskemét