Tömörül az élmezőny a gyermek III. korcsoportban

polo gyerek III ajtai miklóssalNagyváradon rendezték meg a gyermek III. korcsoportos fiatalok nemzetközi vidékbajnokságának 14-17. fordulóját. A Zöld csoportban a csapatok két nap alatt négy mérkőzést játszottak a hét végén. A mieinket ezúttal nem kísérte szerencse, a három vereség mellett csupán egyetlen győzelmet arattak. Mint a fiatal csapat edzője, Ajtai Miklós elmondta, erősen tartalékos gárdával keltek útra, ugyanis a játékosok jelentős hányada betegség miatt nem tarthatott a csapattal, mások pedig — akik éppen hogy kilábaltak a betegségből — alig egy-két edzés után utaztak Nagyváradra. „Azért akadt hőse is a kis csapatnak, Bencsik Bence teljesítményét mindenképpen ki kell emelnem” — összegzett Ajtai Miklós.

Csabai Csirkefogók VK—Szentesi VK II. 2—3 (0—0, 1—1, 1—1, 0—1)

Gyermek III. korcsoportos nemzetközi vidékbajnokság, Zöld csoport, Nagyvárad. V.: Rydzik György László Gábor. Békéscsaba: Szenográdi — Szalkai, Szalók, Bencsik, Gellény, Károlyi, Pónya 1. Cs.: Juhász (kapus), Marosvölgyi, Vozár M., Vozár B. 1, Pikó, Csatári, Szelezsán, Kis S., Lukácsi M. Edző: Ajtai Miklós. Szentes: Elbert — Szanyi, Kocsmár, Keresztes, Fülöp Nagy 3, Bakai, Pásztor. Cs.: Bodó, Kollár, Boldizsár, Komár, Gáspár, Hercegfalvi, Szél. Edző: Komlósi Péter.

Gól emberelőnyből: 7/0, ill. 8/1. Büntetők: 1/0, ill. 0/0. Kipontozódott: Pónya, ill. Bodó.

Gólokban szegény mérkőzés egy perccel a vége előtt bekapott góllal vesztett csapatunk.

Csabai Csirkefogók VK—SKP Kosice, Kassa (szlovák) 3—10 (1—1, 1—2, 1—1, 0—6)

Gyermek III. korcsoportos nemzetközi vidékbajnokság, Zöld csoport, Nagyvárad. V.: László Gábor Rydzik György. Békéscsaba: Szenográdi — Szalók, Bencsik 1, Gellény 1, Vozár M. 1, Vozár B., Pónya. Cs.: Juhász (kapus), Szalkai, Marosvölgyi, Károlyi, Pikó, Csatári, Szelezsán, Kis S. Lukácsi M. Edző: Ajtai Miklós. Kassa: Gáfel — Németh 1, Krisztián 3, Dominik 1, Rusinko 2 (1), Hrudál, Kavecanky 2. Cs.: Capcara, Pavelek 1, Bártfay, Mihalik, Iman. Edző: Komjáthy Pál.

Gól emberelőnyből: 8/0, ill. 10/5. Büntetők: 0/0, ill. 1/1. Kipontozódott: Bencsik, Vozár B.

Három-háromig jól tartotta a lépést csapatunk a szlovákiai együttessel szemben, ám miután két meghatározó játékosunk kipontozódott, elvesztette a fonalat a csabai gárda.

Csabai Csirkefogók VK—Viitorul Cluj CSS, Kolozsvár (román) 15—2 (5—0, 1—0, 6—1, 3—1)

Gyermek III. korcsoportos nemzetközi vidékbajnokság, Zöld csoport, Nagyvárad. V.: László Gábor, Rydzik György. Békéscsaba: Szenográdi — Bencsik 2, Gellény 3, Vozár M. 1, Vozár B., Pónya 1, Lukácsi M. 2. Cs.: Juhász (kapus), Szalkai, Szalók 1, Marosvölgyi 1, Károlyi 1, Pikó 1, Csatári, Szelezsán 2, Kis S. Edző: Ajtai Miklós. Kolozsvár: Gavris — Székely, Túrós, Boján, Horváth B., Farkas 1, Burnar 1 (1). Cs.: Muresan, Tusa, Kallós, Berar, Somesanu, Buta, Berchisan. Edző: Pop Cornel-Sinel.

Gól emberelőnyből: 2/1, ill. 6/0. Büntetők: 0/0, ill. 1/1.

Könnyű győzelemnek bizonyult a rereghajtóval szembeni derbi.

Csabai Csirkefogók VK—Dinamo Prosper Oradea CS, Nagyvárad (román) 5—16 (1—1, 1—2, 2—4, 1—9)

Gyermek III. korcsoportos nemzetközi vidékbajnokság, Zöld csoport, Nagyvárad. V.: László Gábor, Rydzik György. Békéscsaba: Szenográdi — Bencsik 1, Gellény 1 (1), Vozár M. 1, Vozár B. 1, Pónya, Lukácsi M. Cs.: Juhász (kapus), Szalkai, Szalók, Marosvölgyi, Károlyi, Pikó 1, Csatári, Szelezsán, Kis S. Edző: Ajtai Miklós. Nagyvárad: Chindle — Caraman Luca 7, Stoica 5, Matecas, Judea, Mester 3 (2), Draghici Luca 1. Cs.: Muresan, Matei, Sur Donatella, Oros, Laboncz. Edző: Fratila Mircea.

Gól emberelőnyből: 8/4, ill. 5/1. Büntetők: 1/1, ill. 2/2. Kipontozódott: Vozár M., Pónya, ill. Caraman Luca. Kiállítás cserével: Caraman Luca.

Az első két negyedben tudott nagyobb ellenállást kifejteni csapatunk a nagyon harcos találkozón.

További eredmények: Viitorul Cluj CSS, Kolozsvár—Dinamo Prosper Oradea CS, Nagyvárad 1—25. SKP Kosice, Kassa—Csongrádi VVSE 4—8. Dinamo Prosper Oradea CS, Nagyvárad—Szentesi VK II. 8—2. Csongrádi VVSE—Viitorul Cluj CSS, Kolozsvár 16—5. Dinamo Prosper Oradea CS, Nagyvárad—Csongrádi VVSE 10—7. SKP Kosice, Kassa—Szentesi VK II. 7—3. Szentesi VK II.—Csongrádi VVSE 1—11. SKP Kosice, Kassa—Viitorul Cluj CSS, Kolozsvár 16—2.

A Zöld csoport állása a 17. forduló után: 1. Dinamo Prosper Oradea CS, Nagyvárad 39, 2. Csongrádi VVSE 34 (193—90), 3. Csabai Csirkefogók VK 34 (169—78), 4. SKP Kosice, Kassa 33, 5. Szentesi VK II. 12, 6. Viitorul Cluj CSS, Kolozsvár 0.

Címlapképünkön Ajtai Miklós elmondja, mire figyeljenek tanítványai – fotó: Enyedi Beáta

Pedig megvolt az esély a győzelemre

polo gyerek 02Kijárt a mérkőzésekből a hét végén gyermek csapatunknak, hiszen pénteken egy, szombaton pedig két felkészülési meccset játszottak a szlovákiai Kassa együttesével. Vasárnap pedig következett a nagy rivális Nyíregyháza.

Csabai Csirkefogók VK—Aqua SE Nyíregyháza 8—10 (1—3, 2—1, 2—3, 3—3)

Gyermek korcsoportos országos bajnokság, Keleti csoport, Békéscsaba. V.: ifj. Kádár József. Békéscsaba: Nyakó — Braun, Zahorán, Kása, Bacsa, Csuvarszki D. 3 (2), Kékegyi 1. Cs.: Koós 1, Oláh A. 2, Oláh Z., Ilyés 1, Kozma. Edző: Kádár József. Nyíregyháza: Durbák — Pethe 4, Spák, Szanics, Cserpák 1, Molnár 4 (1), Kedves 1. Cs.: Lamos, Vetési, Gura. Edző: Kántor Gábor.

Gól emberelőnyből: 6/3, ill. 6/3. Büntetők: 2/2, ill. 3/1. Kipontozódott: Kékegyi, ill. Spák.

Az első gól — büntetőből — csapatunk érte el, ám ezt követően végig futott az eredmény után. A nyíregyháziak 3—1-re fordítottak, amit 4—4-re hoztunk, majd 5—8 után is 8—9-re feljöttek a Csirkefogók, de már nem tudták az i-re a pontot feltenni a végjátékban.

További eredmény: Váci VSE—Oázis SC, Budapest 8—10. A Ceglédi VSE—Hírös Sport Iskola, Kecskemét mérkőzést március 24-én, a Hódmezővásárhelyi VSC—MTK 1888 VÚSE találkozót április 1-jén, a MVLC Miskolci VC—Csongrádi VVSE összecsapást április 30-án játsszák.

A gyermek korcsoport állása 13. forduló után: 1. Hódmezővásárhelyi VSC 36, 2. Váci VSE 27, 3. Aqua SE Nyíregyháza 24 (163—126), 4. Oázis SC, Budapest 24 (126—118), 5. Csabai Csirkefogók VK 21, 6. Ceglédi VSE 18, 7. Hírös Sport Iskola, Kecskemét 16, 8. Csongrádi VVSE 11, 9. MVLC Miskolci VC 6, 10. MTK 1888 VÚSE 0.

Kettős győzelemmel zárta a fordulót ifjúsági csapatunk

polo ob up07Baja adott otthont a nemzetközi vidékbajnokság 4. fordulójának szombaton. Ezúttal is két mérkőzés erejéig ugrottak vízbe a mieink, először a házigazdákkal, majd a szentesiekkel mérték össze tudásukat. Csonka volt a forduló, ugyanis a csoportban szereplő nagyváradiak halasztást kértek, így az ő két meccsük, a kalocsaiakkal és a bajaiakkal később kerül lejátszásra.

Csabai Csirkefogók VK—Sugovica VS, Baja 16—1 (2—0, 4—1, 7—0, 3—0)

Ifjúsági nemzetközi vidékbajnokság, Baja. V.: Torda Péter. Békéscsaba: Danciu — Vesa, Tóth K. 1, Péter 3, Pop 4, Tifrea 3, Darabos. Cs.: Stancu, Fazekas Zs., Tóth F. 4, Tóth Sz. 1, Fazekas S. Edző: Csabai Zoltán. Baja: Torda — Hahn K., Viszmeg, Zsöllér, Papp, Pahor 1, Hahn V. Cs.: Kőnig (kapus), Barabás, Gálos, Kovács D., Vancsura, Bartkó. Edző: Fülöp Tibor.

Gól emberelőnyből: 5/1, ill. 1/0. Büntetők: 0/0, ill. 0/0.

Nem okozott csapatunk számára fejfájást a házigazdák legyőzése.

Csabai Csirkefogók VK—Szentesi Üdülőközpont 10—5 (2—0, 4—2, 1—2, 3—1)

Ifjúsági nemzetközi vidékbajnokság, Baja. V.: Torda Péter. Békéscsaba: Danciu — Vesa, Tóth K., Péter 1, Pop 3, Tóth F., Tifrea 4. Cs.: Stancu, Fazekas Zs., Tóth Sz., Fazekas S. 1, Darabos 1. Edző: Csabai Zoltán. Szentes: Székely — Gaál, Gáspár 1, Kecse Nagy 1, Benedek 1, Makk 1, Csiszár. Cs.: Bíró B., Boros, Held, Bíró M. 1. Edző: Pengő László.

Gól emberelőnyből: 10/4, ill. 7/1. Büntetők: 1/0, ill. 0/0. Kipontozódott: Vesa. Kiállítás cserével: Kecse Nagy.

A harmadik negyed végéig változatos, fordulatos volt a mérkőzés, ezt követően viszont kiütközött a két csapat közötti különbség.

További eredmény: Szentesi Üdülőközpont—Kalocsai ÚVE 12—5. A Kalocsai ÚVE—Clubul Sportiv Crisul Oradea, Nagyvárad (román) és a Clubul Sportiv Crisul Oradea, Nagyvárad—Sugovica VS, Baja mérkőzéseket később játsszák.

Az állás a negyedik kör (7-8. forduló) után: 1. Clubul Sportiv Crisul Oradea, Nagyvárad (román) 18 (95—32), 2. Csabai Csirkefogók VK 18 (113—50), 3. Szentesi Üdülőközpont 12, 4. Sugovica VS, Baja 6, 5. Kalocsai ÚVE 0.

Háromból kettő a miskolciak ellen

polo ob  up11mjA szokásos háromfrontos mérkőzésre került sor vasárnap az országos bajnokság Keleti csoportjában, utánpótlás csapataink ellenfele ezúttal a miskolci alakulat volt az Árpád fürdőben rendezett matinén. Az ifjúságiak nem bírtak ellenfelükkel, a két fiatalabb korosztály azonban legyőzte a borsodiakat.

Csabai Csirkefogók VK—MVLC Miskolci VC 4—13 (0—3, 1—3, 2—4, 1—3)

Országos ifjúsági bajnokság, Keleti csoport, Békéscsaba. V.: Pásztor Antal, Berki András. Békéscsaba: Stamcu — Vesa, Szeles 1, Vincze, Zsilák 1, Kiss B., Popovics B. Cs.: Tóth K., Sajtos, Péter, Tifrea 1, Mayer 1, Darabos. Edző: Csabai Zoltán. Miskolc: Kazsimér — Ladányi, Gergely 5, Szemerszki, Sisán 3, Pásztor 2, Déri 1. Cs.: Vismeg, Méhész, Molnár 2, Soós, Nádkuti. Edző: Jakab Dániel.

Gól emberelőnyből: 8/0, ill. 7/1. Büntetők: 1/1, ill. 1/0. Kipontozódott: Vincze. Kiállítás cserével: Vincze, Popovics B.

Nem tudott igazán ellenállást kifejteni csapatunk, baj volt az irányzékkal, a csapatmunkával, és a lelkesedést sem nagyon lehetett észrevenni ezen a mérkőzésen.

További eredmények. Ifjúságiak: Hírös Sport Iskola, Kecskemét—Hódmezővásárhelyi VSC 6—25. Oázis SC, Budapest—Ceglédi VSE 6—17.

Az ifjúsági korcsoport állása 12. forduló után: 1. MTK 1888 VÚSE 30, 2. MVLC Miskolci VC 27, 3. Hódmezővásárhelyi VSC 21 (187—140), 4. Ceglédi VSE 21 (173—136), 5. Csongrádi VVSE 15, 6. Csabai Csirkefogók VK 12, 7. Oázis SC, Budapest 5, 8. Hírös Sport Iskola, Kecskemét 1.

Csabai Csirkefogók VK—MVLC Miskolci VC 24—8 (8—0, 4—3, 7—1, 5—4)

Országos serdülő bajnokság, Keleti csoport, Békéscsaba. V.: Berki András, Pásztor Antal. Békéscsaba: Stancu — Zahorán 1, Sajtos 5, Zsilák 9 (1), Tóth F. 1, Tifrea 6, Darabos. Cs.: Braun, Fazekas Zs. 1, Tóth Sz., Fazekas S. 1. Edző: Csabai Zoltán. Miskolc: Géczy — Vismeg 3 (1), Molnár, Soós, Pásztor, Sisán, Tihor 2. Cs.: Pocsai (kapus), Kovács Á., Barabás, Méhész, Nádkuti 3, Tóth L., Tóth Zs. Edző: Balázs Miklós.

Gól emberelőnyből: 11/5, ill. 15/4. Büntetők: 2/1, ill. 3/1. Kiállítás négy percre: Tifrea. Kipontozódott: Sajtos, Fazekas Zs., Tóth Sz., Darabos.

Csapatunk dobott kilenc gólt zsinórban, majd igencsak megelevenedett a medence. Volt itt minden: rengeteg szabálytalanság, kiállítás, kipontozódás, kiállítás négy percre — s ezek jobbára a csabaiaknál. A végére majdhogynem elfogyott a csapat, a kiállítások miatt a kispadon már nem ült senki. Ennek ellenére óriási fölénnyel verték a Csirkefogók a miskolci alakulatot.

További eredmények. Serdülők: Hírös Sport Iskola, Kecskemét—Hódmezővásárhelyi VSC 7—18. Oázis SC, Budapest—Ceglédi VSE 12—7.

A serdülő korosztály állása 12. forduló után: 1. MTK 1888 VÚSE 33, 2. Hódmezővásárhelyi VSC 27, 3. Csabai Csirkefogók VK 24 (158—125), 4. Ceglédi VSE 24 (149—118), 5. Oázis SC, Budapest 12, 6. MVLC Miskolci VC 6, 7. Hírös Sport Iskola, Kecskemét 5, 8. Csongrádi VVSE 1.

Csabai Csirkefogók VK—MVLC Miskolci VC 7—5 (2—1, 1—1, 2—1, 2—2)

Országos gyermek korcsoportos bajnokság, Keleti csoport, Békéscsaba. V.: Pásztor Antal. Békéscsaba: Nyakó — Braun 1 (1), Zahorán, Kása 1, Bacsa, Kékegyi 2, Kiss D. Cs.: Paksi, Oláh A. 2, Oláh Z., Demeter, Kozma 1, Ilyés, Schindler I. Edző: Kádár József. Miskolc: Ruskó F. — Barabás, Ruskó B., Csordás, Tóth Zs. 1, Tóth L. 3, Koncz 1. Cs.: Somossy, Mikita, Hajdu, Mészáros, Kendeházi. Edző: Popovics Miklós.

Gól emberelőnyből: 10/1, ill. 12/2. Büntetők: 1/1, ill. 0/0. Kipontozódott: Zahorán, ill. Barabás, Somossy. Kiállítás cserével: Ilyés.

A harmadik negyed végén két gól volt csapatunk előnye, amit négyre növelt, a finisben azonban nagyobb sebességre kapcsolt a miskolci gárda, de így is behúzta a három pontot a viharsarki alakulat a harcos mérkőzésen.

További eredmények. Gyermek korcsoport: Csongrádi VVSE—Váci VSE 14—17. Hírös Sport Iskola, Kecskemét—Hódmezővásárhelyi VSC 8—10. Aqua SE Nyíregyháza—MTK 1888 VÚSE 20—3. Oázis SC, Budapest—Ceglédi VSE 14—12.

A gyermek korcsoport állása 12. forduló után: 1. Hódmezővásárhelyi VSC 36, 2. Váci VSE 27, 3. Aqua SE Nyíregyháza 21 (153—118), 4. Csabai Csirkefogók VK 21 (106—94), 5. Oázis SC, Budapest 21 (116—110), 6. Ceglédi VSE 18 (131—122), 7. Hírös Sport Iskola, Kecskemét 16, 8. Csongrádi VVSE 11, 9. MVLC Miskolci VC 6, 10. MTK 1888 VÚSE 0.

A kiírás szerint hétfőn Hódmezővásárhelyen rendezik meg az ifjúságiak és a serdülők harmadik torna jellegű országos bajnoki körét, amelyen az MTK lett volna a békéscsabaiak ellenfele. A fővárosiak a szövetség és klubunk felé is jelezte, hogy betegséghullám miatt nem tudnak kiállni, ezért a két mérkőzést későbbre halasztották.

Ötvenszázalékos mérleggel őrzik a második helyet

gyulai vk gellény zétényGyermek IV. korcsoportos fiókcsapatunk, a Gyulai VK Hódmezővásárhelyen, a Gyarmati Dezső Sportuszodában négy mérkőzést játszott a hét végén, két nap alatt. A Béládi Csaba irányította fürdővárosiak a nemzetközi vidékbajnokság Kék csoportjában nyitányként a házigazdákkal mérték össze tudásukat, majd még ugyancsak szombaton Szentes II. csapatával mérkőztek meg. Vasárnapra maradt a Csongráddal, és a veresegyháziakkal összecsapás.

Gyulai VK—Hódmezővásárhelyi VSC 18—6 (5—1, 7—2, 3—1, 3—2)

Gyermek IV. korcsoportos nemzetközi vidékbajnokság, Hódmezővásárhely. V.: László Gábor. Gyula: Fodor — Dobos 2, Paksi 2, Dimák 5 (1), Gellény 6, Veres Virág, Szaszák 2. Cs.: Takács, Vincze M., Juhász 1. Edző: Béládi Csaba. Hódmezővásárhely: Balázs — Oláh S., Gondi, Sonkovits, Török 3 (1), Kis M. 1, Kecskeméti 2. Cs.: Tóth M., Kiss Gergő, Kiss Gergely, Benkő, Gémes. Edző: Vékony László.

Gól emberelőnyből: 4/2, ill. 6/1. Büntetők: 1/1, ill. 1/1. Kipontozódott: Sonkovits.

Nem okozott gondot a gyulaiaknak a sereghajtó legyőzés egyenletes teljesítményt nyújtva már a félidő végére tetemes előnyre tettek szert a fürdővárosiak, majd a cserék is harcosnak bizonyultak.

Gyulai VK—Szentesi VK II. 10—13 (1—3, 5—3, 1—3, 3—4)

Gyermek IV. korcsoportos nemzetközi vidékbajnokság, Hódmezővásárhely. V.: Zám Attila. Gyula: Fodor — Dobos 1, Paksi, Dimák 1, Gellény 8 (2), Veres Virág, Szaszák. Cs.: Takács, Vincze M., Juhász. Edző: Béládi Csaba. Szentes: Agócs — Varga M. 4 (3), Melkuhn 4, Molnár 2, Pataki 3, Papp, Fábián. Cs.: Pogány, Fási, Tofán, Szöllősi, Vida, Varga Á., Tarpai. Edző: Czirok Csaba.

Gól emberelőnyből: 4/1, ill. 3/0. Büntetők: 2/2, ill. 4/3. Kipontozódott: Szaszák.

Hét-hétig fej-fej mellett haladtak a csapatok. Hiába volt remek lövő kedve Gellény Zéténynek, végül a gyulaiaknak — miként a második fordulóban is — fejet kellet hajtaniuk a szentesiek előtt.

Gyulai VK—Csongrádi VVSE 6—11 (3—2, 1—3, 2—3, 0—3)

Gyermek IV. korcsoportos nemzetközi vidékbajnokság, Hódmezővásárhely. V.: László Gábor. Gyula: Fodor — Takács, Dobos 1, Paksi, Dimák 1, Gellény 4 (2), Szaszák. Cs.: Juhász. Edző: Béládi Csaba. Csongrád: Fássy — Forgó Judit 2, Kókai Laura, Batka, Pusztai 2, Horváth E. 1, Szűcs 4. Cs.: Erdélyi Hédi, Tyukász Anna, Varga Zita, Versegi Anna, Kovács A. 2, Szarvas Lili, Bódi, Palásti, Kiss M. Edző: Tari László.

Gól emberelőnyből: 9/1, ill. 2/1. Büntetők: 2/2, ill. 0/0. Kipontozódott: Tyukász Anna, Szűcs. Kiállítás cserével: Szaszák.

A veretlen listavezető nagy falatnak bizonyult a gyulaiak számára.

Gyulai VK—OCTOPUS Búvár- és Vízilabda Egyesület, Veresegyház 15—8 (1—1, 4—3, 6—1, 4—3)

Gyermek IV. korcsoportos nemzetközi vidékbajnokság, Hódmezővásárhely. V.: László Gábor. Gyula: Fodor — Takács, Dobos 3, Paksi 1, Dimák 5, Gellény 6 (1), Szaszák. Cs.: Vincze M., Juhász. Edző: Béládi Csaba. Veresegyház: Vér — Di Biase 3, Tóth D. 3, Ivánkovits 2, Masznyik, Diószegi, Gál. Cs.: Györkei, Tajcs, Patvaros, Borsovicz, Kiss B. Edző: Vince Gitta.

Gól emberelőnyből: 2/1, ill. 2/0. Büntetők: 1/1, ill. 0/0.

Az utolsó mérkőzésen javított a fürdővárosi csapat, végül az ötvenszázalékos mérleggel őrzik második helyüket a tabellán.

További eredmények: Csongrádi VVSE—OCTOPUS Búvár- és Vízilabda Egyesület, Veresegyház 15—1. Kiskunfélegyházi VSE—Szentesi VK II. 3—15. Hódmezővásárhelyi VSC—Csongrádi VVSE 1—15. OCTOPUS Búvár- és Vízilabda Egyesület, Veresegyház—Kiskunfélegyházi VSE 15—9. Kiskunfélegyházi VSE—Hódmezővásárhelyi VSC 14—5. Szentesi VK II.—OCTOPUS Búvár- és Vízilabda Egyesület, Veresegyház 14—4. Csongrádi VVSE—Kiskunfélegyházi VSE 15—1. Hódmezővásárhelyi VSC—Szentesi VK II. 1—9.

Az állás a harmadik kör (12 forduló) után: 1. Csongrádi VVSE 34, 2. Gyulai VK 25, 3. Szentesi VK II. 24, 4. OCTOPUS Búvár- és Vízilabda Egyesület, Veresegyház 18, 5. Kiskunfélegyházi VSE 6, 6. Hódmezővásárhelyi VSC 0.

Címlapképünkön Gellény Zétény veszi tűz alá a kaput, aki remek napokat fogott ki, a négy mérkőzésen 24 alkalommal volt eredményes és ezzel a bajnokság ponterő-táblázatának listavezetője egyben – fotó: Enyedi Beáta