Hat ponttal gazdagodott gyermek III. korosztályos csapatunk

Debrecen volt a célállomása gyermek III. korosztályos csapatunknak, ahol a nemzetközi vidékbajnokság második körét, az 5–6. fordulót rendezték. Már a meccsszámból kitűnhet, hogy ezúttal is kétnapos eseményen vettek részt fiataljaink a Cívis városban. Igaz, szűkítette a programot, hogy a szabadkaiak betegséghullámra hivatkozva nem jelentek meg Debrecenben, ezért a szabálykönyv szerint valamennyi ellenfele 5–0-s gólkülönbséggel megkapta a három pontot. Még egy érdekessége a kiírásnak (főleg, ha betartják, és ezúttal betartották): amikor egy mérkőzésen 15 gól lesz a különbség a két csapat között, onnan kezdve nem írják tovább a jegyzőkönyvbe a gólokat. Így volt ez csapatunk esetében, amikor a Kecskemét B csapatát nagy különbséggel verték.

Csabai Csirkefogók VK—Spartak Subotica, Szabadka (szerb) 5–0 — játék nélkül

Csabai Csirkefogók VK—Kecskeméti JS A csapata 6–15 (1–3, 2–7, 2–3, 1–2)

Nemzetközi vidékbajnokság, Dél-keleti Zöld csoport, gyermek III. korosztály, Debrecen. V.: dr. Bodóczky János. Békéscsaba: Beregszászi – Bujdosó, Korcsok N., Szatmári L. 3 (1), Pónya O. 1, Komlódi 1, Szalai. Cs.: Pribojszki (kapus), Tóth B. 1, Bazsó, Szathmáry Zs., Zimbran, Rácz, Kovács B. Edző: Csabai Zoltán. Gól emberelőnyből: 7/2, ill. 10/3. Büntetők: 1/1, ill. 2/2. Kipontozódott: Steixner.

Csabai Csirkefogók VK—Cívis Póló VS, Debrecen 4–18 (0–5, 1–5, 2–4, 1–4)

Nemzetközi vidékbajnokság, Dél-keleti Zöld csoport, gyermek III. korosztály, Debrecen. V.: Soltész Norbert. Békéscsaba: Beregszászi – Bujdosó 1, Korcsok N. 1 (1), Szatmári L. 2, Bazsó, Pónya O., Szalai. Cs.: Tóth B., Szathmáry Zs., Zimbran, Rácz, Csüllög, Kovács B., Pallag. Edző: Csabai Zoltán. Gól emberelőnyből: 3/1, ill. 7/5. Büntetők: 1/1, ill. 3/2.

Csabai Csirkefogók VK—Kecskeméti JS B csapata 15–1 (4–0, 5–0, 4–0, 2–1)

Nemzetközi vidékbajnokság, Dél-keleti Zöld csoport, gyermek III. korosztály, Debrecen. V.: Soltész Norbert. Békéscsaba: Pribojszki – Korcsok N., Szatmári L. 6 (1), Bazsó, Szathmáry Zs., Zimbran, Pónya O. Cs.: Bujdosó 1, Tóth B. 3, Rácz, Csüllög 2, Szalai 1, Kovács B., Pallag 2. Edző: Csabai Zoltán. Gól emberelőnyből: 1/0, ill. 3/0. Büntetők: 1/1, ill. 1/0.

Csabai Zoltán, a fiatalok edzője így értékelte a két nap produkcióját: – Az első napon meglepett minden csapatot, hogy a szabadkaiak nem jöttek el, ezért borult is a program, de minden további találkozót lejátszottak a csapatok. Szombaton így csak egy találkozó erejéig ugrott a gárda a vízbe, ahol a kecskemétiek jobbik alakulatával mértük össze erőnket. Ekkor még a nemrégiben betegségéből felépült egyik legjobbunk, Komlódi Marci a rendelkezésemre állt (vasárnap az országos bajnokságban szereplő csapatunkban játszott – a Szerk.), ennek ellenére meglehetősen enerváltan kezdett a gárda. Ahogy nyílt az olló, és látszott, hogy nem lesz szoros a találkozó, egyre több lehetőséget kapott a cseresor. Vasárnap a listavezetővel nyitottuk a napot, amelytől legutóbb mindössze egyetlen góllal kaptunk ki, most azonban végképp megérezte Komlódi Marci hiányát az egylet. Itt is igyekeztem sokat forgatni a csapatot, miként az utolsó találkozón is, ahol sima győzelmet arattunk a Kecskemét B ellen. Összességében azt kell mondanom: Komlódi Marci hiányát főleg fejben nem tudták helyre rakni a fiatalok, és tény, hiányzott legjobbunk sok labdaszerzése, illetve góljai.

További eredmények: Kecskeméti JS A csapata–Cívis Póló VS, Debrecen 16–7. Kecskeméti JS B csapata–Cívis Póló VS, Debrecen 1–16. Spartak Subotica, Szabadka–Kecskeméti JS B csapata 0–5. Cívis Póló VS, Debrecen–Spartak Subotica, Szabadka 5–0. Kecskeméti JS B csapata–Kecskeméti JS A csapata 0–15. Spartak Subotica, Szabadka–Kecskeméti JS A csapata 0–5.

Az állás nyolc forduló után: 1. Cívis Póló VS, Debrecen 21, 2. Kecskeméti JS A csapata 18, 3. Csabai Csirkefogók VK 15, 4. Spartak Subotica, Szabadka 3. 5. Kecskeméti JS B csapata 3.

Címlapképünkön elöl fehér sapkában Szathmáry Zsombor, aki mindhárom mérkőzésen igyekezett lépést tartani társaival

Országos bajnoki idei nyitány: háromból egy

Másfél hónap szünet után vasárnap a hetedik fordulóval folytatódott az utánpótláskorúak országos bajnoksága. A mieink idei nyitányként az A2 csoportban hazai környezetben ugrottak vízbe, három korosztályos ellenfelük nem messziről, csak innen a szomszédból, Hódmezővásárhelyről érkezett.

Swietelsky-Békéscsaba—Hódmezővásárhelyi VSC 3–10 (1–2, 0–2, 2–3, 0–3)

Országos vízilabda-bajnokság, ifjúságiak, A2 Keleti csoport, Békéscsaba. V.: László Gábor, Pásztor Antal. Békéscsaba: Bucsi – Schindler I. 1, Gellény, Vidovenyecz 2, Vozár B., Pónya T., Károlyi. Cs.: Sipos, Kis S., Dobos, Vozár M., Csatári, Mecskó, Körözsi. Edző: Ajtai Miklós, dr. Szilágyi Kristóf. Hódmezővásárhely: Arany – Stefula 1, Kertész-Kenyeres 4 (1), Kürtösi 2 (1), Katona, Tóth Martin 1 (1), Kősasvári L. 1. Cs.: Bjelik, Nagy P., Horváth J., Tóth Márk 1. Edző: Varga Sebastian. Gól emberelőnyből: 5/2, ill. 3/2. Büntetők: 1/0, ill. 3/3.

Ajtai Miklós: — Nagyon tartalékosak voltunk, ráadásul a vízbe ugró játékosok közül további öten éppen csak fölgyógyultak. Nemcsak a korábbi betegségekből eredő legyengültség miatt voltunk fizikálisan hátrányban, hanem azért is, mert a vendégeink többsége valóban ifjúsági korú volt, a mieink zöme viszont két évvel fiatalabb. Bár ennek ellenére a találkozó előtt úgy véltem, háromesélyes lesz a mérkőzés, ám ennyi hátrányos tényező miatt végül nagyobb különbséggel kaptunk ki, mint várható lett volna. Aminek oka pedig az is, hogy a jó kezdés után hamar hitehagyottá vált a csapat. Ezért nem szomorú, hanem mérges vagyok. Egyedül kapusunkat, Bucsi Ferit dicsérhetem, ám a gyenge védekezésünk miatt olykor őt is nehéz helyzetbe hozták a társak.

További eredmények. Ifjúságiak: Dunakanyar Waterpolo, Szentendre–Ceglédi VSE 11–21. Váci VSE–Aqua Nyíregyháza 7–12. Oázis SC, Budapest–Koelner-Csongrádi VVSE 15–11.

Az állás a 7. forduló után, ifjúságiak: 1. Oázis SC, Budapest 21, 2. Koelner-Csongrádi VVSE 21,  3. Ceglédi VSE 15, 4. Hódmezővásárhelyi VSC 12, 5. Aqua Nyíregyháza 9, 6. Swietelsky-Békéscsaba 6, 7. Dunakanyar Waterpolo, Szentendre 6, 8. Váci VSE 0.

Swietelsky-Békéscsaba—Hódmezővásárhelyi VSC 17–5 (5–0, 1–1, 4–3, 7–1)

Országos vízilabda-bajnokság, serdülők, A2 Keleti csoport, Békéscsaba. V.: Pásztor Antal, Juhász Tibor. Békéscsaba: Bucsi – Dobos 1, Károlyi, Gellény 5, Vidovenyecz 4, Vozár B. 3, Pónya T. 2 (1). Cs.: Sipos 1 (1), Körözsi, Kósa, Osgyán, Gémesi, Kis S., Csatári 1. Edző: dr. Szilágyi Kristóf, Ajtai Miklós. Hódmezővásárhely: Pap – Bjelik, Horváth J. 1, Nagy P. 2, Kis M., Pál, Miskolczi 2. Cs.: Ombodi (kapus), Gondi, Kiss G., Rakonczai B., Katona, Kősasvári D. Edző: Varga Sebastian. Gól emberelőnyből: 4/1, ill. 8/1. Büntetők: 4/2, ill. 0/0. Kiállítás cserével: Pál. Kipontozódott: Bjelik.

Dr. Szilágyi Kristóf: — A mérkőzés alakulása, mint a mai „tükrös dátum”. Fegyelmezetten, de sok technikai és elméleti hibával játszottunk, amin nem lepődtem meg, mert még alapozó jellegű munkát végzünk, és sajnos, sok betegünk is volt az elmúlt napokban. Mindenkinek adtam játéklehetőséget, ám kevesen éltek vele. Nagyon örültem viszont Bucsi Fecó pontos és jó ütemű indításainak. Holnap már újra kondi edzés vár a fiúkra.

További eredmények. Serdülők: Dunakanyar Waterpolo, Szentendre–Ceglédi VSE 11–9. Váci VSE–Aqua Nyíregyháza 10–15. Oázis SC, Budapest–Koelner-Csongrádi VVSE 16–11.

Az állás a 7. forduló után, serdülők: 1. Dunakanyar Waterpolo, Szentendre 24 (9 mérkőzésből), 2. Swietelsky-Békéscsaba 21 (7 mérkőzésből), 3. Oázis SC, Budapest 15, 4. Koelner-Csongrádi VVSE 9, 5. Váci VSE 9, 6. Ceglédi VSE 6, 7. Aqua Nyíregyháza 6, 8. Hódmezővásárhelyi VSC 0.

Swietelsky-Békéscsaba—Hódmezővásárhelyi VSC 10–16 (1–3, 4–5, 3–5, 2–3)

Országos vízilabda-bajnokság, gyermek korosztály, A2 Keleti csoport, Békéscsaba. V.: Juhász Tibor, László Gábor. Békéscsaba: Szatmári Zs. – Kiss Z., Gémesi, Kiss-Schusztek, Freiberger 1, Kvasz 4 (2), Komlódi 3. Cs.: Korcsok P. (kapus), Szanyi, Hajdu, Born 1, Horváth Sz., Budai 1, Fodor Zs., Schindler G. Edző: Fodor Ádám, dr. Szilágyi Kristóf. Hódmezővásárhely: Ombodi – Oláh 5 (1), Gondi 4 (1), Rakonczai B., Kiss G. 1, Tóth M. 3 (1), Kősasvári D. 2. Cs.: Rakonczai D. (kapus), Dukai 1, Balog E., Hegedűs, Sinkó, Kecskeméti, Kárai. Edző: Varga Sebastian. Gól emberelőnyből: 7/2, ill. 7/4. Büntetők: 2/2, ill. 3/3. Kipontozódott: Kiss-Schusztek.

Fodor Ádám: — A csapat alapemberének, Bozgán Bencének a sérülése nem javult, ezért nem számolhattam vele, ami meg is látszott a teljesítményünkön. Ennek ellenére akadtak a mérkőzésnek olyan szakaszai, amik tetszettek, látszott a fejlődés is, ám sok könnyű gólt ajándékoztunk ellenfelünknek egyéni hibák miatt, és helyenként dekoncentrált volt a gárda. A Hódmezővásárhely fegyelmezettebben, taktikusabban játszott, és jobban sáfárkodtak az erejükkel is.

További eredmények. Gyermek korosztály: Dunakanyar Waterpolo, Szentendre–Ceglédi VSE 10–17. Váci VSE–Aqua Nyíregyháza 22–6. Oázis SC, Budapest–Koelner-Csongrádi VVSE 13–9.

Az állás a 7. forduló után, gyermek korcsoport: 1. Ceglédi VSE 18, 2. Oázis SC, Budapest 18, 3. Koelner-Csongrádi VVSE 18, 4. Hódmezővásárhelyi VSC 12, 5. Swietelsky-Békéscsaba 9, 6. Dunakanyar Waterpolo, Szentendre 6, 7. Váci VSE 6, 8. Aqua Nyíregyháza 3.

Címlapképünkön fiatal kapusunk, Bucsi Ferenc, aki két mérkőzésen is kimagasló teljesítményt nyújtott az országos bajnokság idei nyitányánOázis SC, Budapest 2

Szoros csatákban maradt alul gyermek I. korosztályos csapatunk a vidékbajnokságban szombaton a Dunakanyarban

A Dunakanyarig, nevezetesen Leányfaluig meg sem állt a Csabai Csirkefogók Vízilabda Klub autóbusza szombaton, ugyanis a rendező B. Sport Kópé Újpesti VSE egyesülete ide várta a gyermek I. korosztályúak mezőnyét a nemzetközi vidékbajnokság harmadik körében, ahol csapatunk két találkozó erejéig volt érdekelt. Sajnos, pontot nem sikerült szerezniük, kétszer is szoros csatában maradtak alul ellenfelükkel szemben.

Csabai Csirkefogók VK—B. Sport Kópé Újpesti VSE 7–9 (2–3, 1–2, 1–0, 3–4)

Nemzetközi vidékbajnokság, Dél-keleti csoport, gyermek I. korosztály, Leányfalu. V.: Gérnyi Tamás, Füzesi Zsolt. Békéscsaba: Korcsok P. – Szanyi, Kiss Z. 1, Hajdu, Gémesi 2, Komlódi 1, Lisztes. Cs.: Schindler G., Budai, Freiberger, Kvasz 3, Fodor Zs. Edző: Fodor Ádám. Gól emberelőnyből: 9/3, ill. 6/3. Büntetők: 2/2, ill. 3/1. Kipontozódott: Szanyi.

Csabai Csirkefogók VK—Hódmezővásárhelyi VSC 12–13 (3–4, 2–3, 3–4, 4–2)

Nemzetközi vidékbajnokság, Dél-keleti csoport, gyermek I. korosztály, Leányfalu. V.: ifj. Kuncz László, Torda Péter. Békéscsaba: Korcsok P. – Szanyi, Kiss Z. 4, Gémesi 1, Freiberger, Kvasz 2 (1), Komlódi 4. Cs.: Hajdu 1, Schindler G., Pálenkás, Budai, Lisztes, Fodor Zs. Edző: Fodor Ádám. Gól emberelőnyből: 5/2, ill. 3/0. Büntetők: 1/1, ill. 0/0.

Fodor Ádám edző így értékelte a fiatalok teljesítményét: – Hasznos napon vagyunk túl, még ha ez sikerekben nem is mutatkozott meg. De ez a bajnokság alapvetően nem eredménycentrikus, helyette inkább az a cél, hogy minél többet játszanak a fiatalok, és lemérhessük a fejlődést. Ez utóbbi téren egyébként láttam előrelépést, a két szorosan alakuló találkozó mindenképpen a javunkra vált. Kissé tartalékosak voltunk a mai napon, sérülés, betegség, családi okok és sítúra miatt voltak hiányzóink. Reális eredmények születtek és láttam a hibákat is, amiket meg is beszéltem tanítványainkkal. A másik fontos tényező: mindenkinek igyekeztem sok játéklehetőséget adni. Nem csüggedünk az eredmény láttán, sőt, inkább igyekszünk majd kamatoztatni a mai tapasztaltakat a jövő hét vasárnap esedékes hódmezővásárhelyiek elleni, immár országos bajnokságban lejátszandó hazai meccsen.

További eredmények: DMTK Kiskunfélegyháza–Hódmezővásárhelyi VSC 8–15. B. Sport Kópé Újpesti VSE–Clubul Sportiv Crisul Oradea, Nagyvárad (román) 6–11. Spartak Subotica, Szabadka (szerb)–Szolnoki Dózsa 10–6. Clubul Sportiv Crisul Oradea, Nagyvárad–Sugovica VS, Baja 12–9. DMTK Kiskunfélegyháza–Spartak Subotica, Szabadka 8–23. Sugovica VS, Baja–Szolnoki Dózsa 7–17.

Az állás a harmadik kör (hat forduló) után: 1. Clubul Sportiv Crisul Oradea, Nagyvárad 16, 2. Spartak Subotica, Szabadka 16, 3. B. Sport Kópé Újpesti VSE 12, 4. Hódmezővásárhelyi VSC 10, 5. Csabai Csirkefogók VK 6, 6. Szolnoki Dózsa 6, 7. Sugovica VS, Baja 4, 8. DMTK Kiskunfélegyháza 0.

Címlapképünkön Fodor Zsombor keresi a lehetőséget és várja a társak „jelentkezését”

Ifjúsági gárdánk egyre inkább csapatként játszott Szolnokon

Szolnokon nyitotta az évet ifjúsági csapatunk, amely ezúttal a vidékbajnokság harmadik körében játszott két találkozót a bajnoki pontokért. Eredményesen zárták a napot, ugyanis kettős győzelem után ülhettek a buszra, hogy hazatérjenek.

Csabai Csirkefogók VK—Sugovica VSE, Baja 10–3 (3–1, 0–1, 5–0, 2–1)

Vidékbajnokság, Dél-keleti csoport, ifjúsági korosztály, Szolnok. V.: László Gábor, ifj. Kádár József. Békéscsaba: Bucsi – Lukácsi M. 4 (1), Schindler I. 1, Vidovenyecz 1, Vozár B., Paksi, Csatári 2. Cs.: Szalók, Sipos, Dobos 1, Osgyán 1, Kis S., Kósa, Károlyi, Andó. Edző: Ajtai Miklós. Gól emberelőnyből: 6/5, ill. 5/1. Büntetők: 1/1, ill. 0/0.

Csabai Csirkefogók VK—Újszilvás KSE 21–1 (5–0, 3–0, 8–0, 5–1)

Vidékbajnokság, Dél-keleti csoport, ifjúsági korosztály, Szolnok. V.: László Gábor, Pásztor Antal. Békéscsaba: Bucsi – Lukácsi M. 4, Szalók, Vidovenyecz 4, Paksi 1, Csatári 3, Károlyi. Cs.: Sipos 1, Dobos 3, Schindler I. 1, Osgyán, Vozár B. 3, Kis S. 1, Kósa, Andó. Edző: Ajtai Miklós. Gól emberelőnyből: 2/1, ill. 3/1. Büntetők: 0/0, ill. 0/0.

Ajtai Miklós edző így foglalta össze a szolnoki két mérkőzés tapasztalatait: – Tudtuk, hogy a mezőny két leggyengébb csapatával találkozunk szombaton, ennek megfelelően csak a győzelem lehetett az elfogadott, amit teljesített is a csapat. Miután a Szolnok legyőzte a szentesieket, szorosabbá vált az élmezőny, ezért teljesen nyílttá vált a folytatás. A mai napon a győzelmek mellett az is fontos volt, hogy begyakoroljunk néhány játékelemet, amit többé kevésbé teljesítettek is a srácok. Ám még hullámzó volt kissé a teljesítmény, minden negyed mást hozott számunkra, de ez betudható annak, hogy az alapozó időszak után vagyunk. Akadtak jó periódusok, úszástudásban, gondolkodásban, gyorsaságban felülmúltuk ellenfeleinket, de van még hová fejlődnie a gárdának, amely egyébként egyre inkább csapatként játszott.

További eredmények: Szolnoki Dózsa–Szentes Üdülőközpont 12–9. Szolnoki Dózsa–Újszilvás KSE 33–2. Sugovica VSE, Baja–Szentesi Üdülőközpont 2–15.

Az állás hat forduló után: 1. Szentes Üdülőközpont 15, 2. Szolnoki Dózsa 15, 3. Csabai Csirkefogók VK 12, 4. Sugovica VSE, Baja 3, 5. Újszilvás KSE 0.

Címlapképünkön a hosszú sérülés után egyre jobban belelendülő Lukácsi Marcell (kezén a labda) mindkét mérkőzésen négyszer volt eredményes

Csapatépítés a szolnoki Kanizsa Tivadar-emléktornán

Egy héttel ezelőtt gyermek csapatunk, e hét végén pedig serdülőink méretették meg magukat egy nemzetközi felkészülési torna keretében Szolnokon. Ezúttal a Tisza-parti város egy másik olimpiai bajnokáról, Kanizsa Tivadarról elnevezett emléktornán csobbantak vízbe pólósaink két napon át a hat csapatot felvonultató eseményen.

Miként a múlt héten, ezúttal is két csoportot alakítottak ki (A csoport: Swietelsky-Békéscsaba, Szolnoki Dózsa, Fehérvár Vízilabda SE, Székesfehérvár. B csoport: Clubul Sportiv Crisul Oradea, Nagyvárad (román), Kecskemét JSN, Debreceni VSE). Az első napon a csoportmeccseket rendezték meg, vasárnap pedig a keresztjátékra, majd a bronzmeccsre és a döntőre kerül sor, valamint az ötödik helyért folyó csatára.

A mieink az első napon kikaptak a székesfehérváraktól (9–14), amely összecsapás végig kiélezett szoros csatát hozott. Ott dőlt el a találkozó, amikor csapatunk két perc alatt két gólt kapott, ezt követően pedig szétnyílt az olló.

A folytatásban a házigazda Szolnoktól szenvedett vereséget a csabai alakulat (7–15). Itt ártatlan helyzetben már az első negyed végén Bucsi Ferenc kapusunkat a játékvezetők végleg cserével kiállították, ám igazi kapus nélkül esélyünk sem volt komolyabb eredményt elérni az amúgy is jó játékerőt képviselő Tisza-partiakkal szemben.

Vasárnap az ötödik helyért folyó csatában kétszer is összemérték fiataljaink erejüket a kecskemétiekkel, és mindkétszer legyőzték őket (9–6, 11–8), így az ötödik helyen zárták a tornát. Ezen a két derbin végig kontrollálta a játékot csapatunk, a hozzáállásra és a fegyelmezettségre nem lehetett panasz.

A két nap tapasztalatait dr. Szilágyi Kristóf edző így foglalta össze: – Egyelőre második hete az erőgyűjtés folyik a konditeremben és a vízben. Éppen ezért nagyon örültem a szolnoki meghívásnak, mert így egy kicsit megtörhettük a téli alapozó munka monotonítását. Az is a részvételünk mellett szólt: minden lehetőséget igyekszünk kihasználni, hogy kiszakadjunk ilyenkor a sátor alól és jó csapatok ellen mérkőzhessünk, mert ezek szolgálják a csapat és egyesület fejlődését is hosszabb távon. Erős mezőny gyűlt össze a Tisza-parti városban, amelyek közt nem volt nagy különbség. Végül 24 óra alatt négy jó mérkőzést játszottunk, amely azért egyelőre hullámzó játékot hozott, de ez érthető, hiszen mindössze két hete kezdtük meg az alapozó munkát. Végül választ kaptam arra is, hogy a fizikai felkészülésben egyénileg és csapat szinten hol tartunk. Taktikai elemeket még egyáltalán nem gyakoroltunk, mert nem annak van most az ideje, a négy hétvégi mérkőzést edzéseknek tekintettem. Ami nagyon fontos volt: mindenkinek igyekeztem ugyanannyi játéklehetőséget adni, az eredménytől függetlenül cserélgettem pólósainkat. Akadtak hiányzóink sérülések és más okból, de így is majdnem teljes létszámban vettünk részt a tornán. Kiemelni igazán nem érdemes senkit, de azért Pónya Tibi minden külön dicséretet megérdemel, ő volt a csapat legstabilabb játékosa, védekezésben és támadásban egyaránt remek teljesítményt nyújtott a két nap során. Ugyancsak fontosnak találom, hogy csapatépítő jellege is volt a Tisza-parti kirándulásunknak.

A tornán a következő vízilabdázóink vettek rész: Bucsi Ferenc (kapus), Csatári Szabolcs, Dobos Ferenc, Gellény Zétény, Károlyi Szabolcs, Kósa Bence, Osgyán András, Pónya Tibor, Sipos Dániel, Szalai Bálint, Szalók Tamás, Vidovenyecz Zsombor, Vozár Bálint, Vozár Miklós.

Címlapképünkön a tornán egyenletesen jó teljesítményt nyújtó Pónya Tibor