Fiatalabb csapatunk ismét hozta a három pontot

Vasárnap a Dunakanyarig meg sem állt az országos utánpótlás-bajnokságban szereplő három csapatunk, amely ezúttal Szentendrén ugrott a medence vizébe, hogy megharcoljon az összesen kilenc pontért a pályaválasztó KÓPÉ Dunakanyar Waterpolo otthonában a helyiek triója ellen. Harmadnyi siker koronázta küldöttségünket, ugyanis csak a gyermek csapat örülhetett a győzelemnek, amely szoros csata után gyűjtötte be a három egységet.

KÓPÉ Dunakanyar Waterpolo—Swietelsky-Békéscsaba 15–9 (4–1, 2–3, 6–2, 3–3)

Országos vízilabda-bajnokság, ifjúságiak, A2 Keleti csoport, Szentendre. V.: Fejős Róbert, Ádám Frank. Dunakanyar: Bajna – Kravecz, Takács 5 (1), Rácsay 3, Korvicska 3, Török 1, Lang. Cs.: Molnár (kapus), Vezényi 1, Harsányi, Szántó 2, Szabó G., Bihari. Edző: Németh Zsolt. Békéscsaba: Tóth L. – Sipos, Bencsik, Vozár M. 1, Vozár B. 1, Paksi B. 2, Csatári 2. Cs.: Vozár M. (kapus), Károlyi 1, Körözsi, Dobos, Bozgán 2, Gémesi. Edző: Ajtai Miklós. Gól emberelőnyből: 4/2, ill. 6/3. Büntetők: 2/1, ill. 0/0. Kiállítás 4 percre: Dobos.
A harmadik negyed elején, 10–6-os állásnál négyperces kiállítást kapott Dobos Ferenc, amit a hazaiak négy góllal „büntettek”, innen kezdve eldőlt a találkozó végkimenetele.
Ajtai Miklós: – Kevesen voltunk, ugyanis sokan beteget jelentettek. A rövidebb kispad, és a kéthetes nehezebb edzéskörülmények miatt hamar elfáradt a csapat. A sátorállítás alatti edzéskiesések megbosszulták magukat, ráadásul a butaság miatt bekövetkezett négyperces kiállítás sem segített bennünket.
További eredmények. Ifjúságiak: Aqua SE, Nyíregyháza–Hódmezővásárhelyi VSC 24–13. Koelner-Csongrádi VVSE–Ceglédi VSE 28–7. Budafóka XXII. kerületi SE–Oázis SC, Budapest 7–10.
Az állás a 3. forduló után. Ifjúságiak: 1. Koelner-Csongrádi VVSE 9, 2. KÓPÉ Dunakanyar Waterpolo 9, 3. Budafóka XXII. kerületi SE 3, 4. Aqua SE, Nyíregyháza 3, 5. Oázis SC, Budapest 3, 6. Swietelsky-Békéscsaba 3, 7. Ceglédi VSE 3, 8. Váci VSE 0, 9. Hódmezővásárhelyi VSC 0.

KÓPÉ Dunakanyar Waterpolo—Swietelsky-Békéscsaba 18–7 (4–1, 6–1, 3–3, 5–2)

Országos vízilabda-bajnokság, serdülők, A2 Keleti csoport, Szentendre. V.: Bors Dorottya, Fejős Róbert. Dunakanyar: Molnár – Vezényi 2 (1), Gorda, Szabó G. 1, Szántó, Török 5, Bihari 1 (1). Cs.: Vass 2, Harsányi 2 (1), Méri 1 (1), Lenkei 2, Kacar, Csáni-Laczi 2. Edző: Németh Zsolt. Békéscsaba: Tóth L. – Dobos 3, Gémesi, Bozgán 1, Kósa, Paksi G., Osgyán 1. Cs.: Born, Csiaki, Kvasz 2 (1), Kiss Z., Komlódi. Edző: Ajtai Miklós. Gól emberelőnyből: 5/2, ill. 9/2. Büntetők: 5/4, ill. 3/1. Kipontozódott: Kacar, ill. Osgyán.
A félidőre nyolcgólos előnyre tettek szert a hazaiak, innen kezdve nem volt kérdés, melyik csapat gyűjti be a három pontot.
Ajtai Miklós: – Serdülő csapatunk is hiányosan állt ki, itt a gyermek korosztályból ideiglenesen felkerülők segítettek ki bennünket. Ám itt is meglátszott, hogy csak úszóedzéseket végeztünk két hete, bizonytalanok voltak játékosaink, különösen, amikor a kapu elé kerültek. Mindkét gárdánkra érvényes: komplett csapattak akár pontokat is szerezhettünk volna.
További eredmények. Serdülők: Aqua SE, Nyíregyháza–Hódmezővásárhelyi VSC 13–8. Budafóka XXII. kerületi SE–Oázis SC, Budapest 15–11. Koelner-Csongrádi VVSE–Ceglédi VSE 8–10.
Az állás a 3. forduló után. Serdülők: 1. Budafóka XXII. kerületi SE 9, 2. KÓPÉ Dunakanyar Waterpolo 6, 3. Koelner-Csongrádi VVSE 6, 4. Oázis SC, Budapest 3, 5. Aqua SE, Nyíregyháza 3, 6. Ceglédi VSE 3, 7. Swietelsky-Békéscsaba 3, 8. Váci VSE 0, 9. Hódmezővásárhelyi VSC 0.

KÓPÉ Dunakanyar Waterpolo—Swietelsky-Békéscsaba 11–13 (2–3, 3–3, 2–3, 4–4)

Országos vízilabda-bajnokság, gyermek korosztály, A2 Keleti csoport, Szentendre. V.: Ádám Frank, Bors Dorottya. Dunakanyar: Horányi – Kocsis, Sümeghy-Flandorffer 2 (1), Dlauchy, Nagy K., Lenkei 2, Matskási 3. Cs.: Vagyoczki (kapus), Gorda 2, Pál 2, Fekete, Cseke, Borszéky-Kiss. Edző: Németh Zsolt. Békéscsaba: Korcsok P. – Kiss Z. 1, Szanyi, Fodor, Freiberger 2, Kvasz 6 (1), Komlódi 3 (2). Cs.: Lisztes (kapus), Budai, Hajdu 1, Szatmári, Horváth Sz., Szalai, Bujdosó. Edző: Fodor Ádám. Gól emberelőnyből: 12/3, ill. 7/3. Büntetők: 1/1, ill. 4/3. Kiállítás cserével: Kiss Z. Kipontozódott: Szanyi.
A kezdetben fej-fej mellett haladtak a csapatok, felváltva vezettek, majd a találkozó közepén a csabaiak jobban „megnyomták” és 5–5 után négygólos előnyre tettek szert. Igaz, ezt a házigazdák hamar behozták, de az újabb békéscsabai „hullámot”, a zsinórban szerzett három gólt már nem tudták behozni. Így megérdemelten nyert csapatunk a Dunakanyarban.
Fodor Ádám: – Megküzdöttünk a három pontért, aminek azért különösen örülök, mert az elmúlt két hétben nehéz körülmények között készülhettünk. A hibaversenyt is megnyertük, ugyanis kevesebbszer vétettünk, mint ellenfelünk. Igazából akár már a második negyedben megnyerhettük volna a mérkőzést, hiszen megugrott csapatunk, ám utána több ordító helyzetet kihagytunk, és feljött ránk a Dunakanyar. Sőt, ez még egyszer megismétlődött, de helyén volt fiataljaink szíve, és a védekezés is gyakran stabil volt, ennek is köszönhetjük a vasárnapi sikert.
További eredmények. Gyermek korcsoport: Aqua SE, Nyíregyháza–Hódmezővásárhelyi VSC 16–5. Koelner-Csongrádi VVSE–Ceglédi VSE 12–17. Budafóka XXII. kerületi SE–Oázis SC, Budapest 5–23.
Az állás a 3. forduló után. Gyermek korcsoport: 1. Ceglédi VSE 6, 2. Oázis SC, Budapest 6, 3. Swietelsky-Békéscsaba 6, 4. Koelner-Csongrádi VVSE 6, 5. Aqua SE, Nyíregyháza 3, 6. KÓPÉ Dunakanyar Waterpolo 3, 7. Hódmezővásárhelyi VSC 3, 8. Váci VSE 0, 9. Budafóka XXII. kerületi SE 0.

Címlapképünkön Kvasz János (fehér 10-es) harcol a labdáért, fiatal játékosunk a gyermek mérkőzésen hatszor, a serdülők találkozóján kétszer volt eredményes