Egerből el kellene hozni mind a három pontot

Ezen a hét végén csak az országos bajnokságok jegyében ugranak vízbe pólósaink. A felnőtt OB I B-s csapatunk Egerbe látogat, serdülő és gyermek gárdánk hazai környezetben fogadja a ceglédieket. Eredetileg erre a hét végére írták ki a gyermek I. korcsoportosok nemzetközi vidékbajnokságának negyedik körét Szolnokra, ám ez most elmarad, ugyanis a Tisza-parti városban nem tudnak olyan sok mérkőzést rendezni, mint amennyi a befogadó képesség. A tervek szerint ezt a fordulót májusra halasztottak.

A felnőtt OB I B-s bajnokságban a 12. fordulóra kerül sor, csapatunk a tavaszi szezon második idegenbeli mérkőzésére készül. Ezúttal ahhoz az Egerhez látogatnak, amelyet ősszel 12—8-ra legyőztek az Árpád fürdőben. Nem lesz könnyű dolguk, hiszen a két csapat éppen egymás mögött áll, a csirkefogók a hetedik, az egriek a nyolcadik helyről várják a szombati folytatást és mindössze négy pont a különbség a két egylet között. Ahhoz, hogy a rájátszásban ne a kiesés ellen harcoljunk, illetve ne szakadjunk le a középmezőnytől, a Heves megyei székhelyen is nyerni kellene.

A program. Február 28., szombat, 15.30: Szegedi TE EHÖK Sport Egyesület—Szolnoki Dózsa Közgép II. 16.00: Tatabányai Vízmű SE—Angyalföldi Sportiskola DSK. 17.00: Egri Eszterházy Károly Főiskola SC—Csabai Csirkefogók VK. 18.30: Neptun VSC—Hódmezővásárhelyi VSC. 19.00: Ybl Water Polo Club—Tiszavirág Szegedi Vízipóló Suli.

Az állás a 11. forduló után: 1. Tatabányai Vízmű SE 27, 2. Neptun VSC 24, 3. Ybl Water Polo Club 22, 4. Angyalföldi Sportiskola DSK 19, 5. Szolnoki Dózsa Közgép II. 18, 6. Tiszavirág Szegedi Vízipóló Suli 17, 7. Csabai Csirkefogók VK 16, 8. Egri Eszterházy Károly Főiskola SC 12, 9. Hódmezővásárhelyi VSC 4, 10. Szegedi TE EHÖK Sport Egyesület 1.

Serdülő és gyermek korcsoportos együtteseink a 13. fordulóval folytatják a tavaszi szezont. Ellenfelük a Cegléd gárdája lesz, minkét találkozóra vasárnap Békéscsabán kerül sor. Nem lesz sétagalopp a két találkozó, még akkor sem, ha jelenleg jobb pozícióból várja folytatást mindkét csapatunk.

A program. Serdülők. Március 1., vasárnap, 11.00: Csongrádi VSE—MTK 1888 VÚSE. 11.15: Csabai Csirkefogók VK—Ceglédi Vasutas SE. 13.45: MVLC-Miskolci VC—Hírös Sport Kecskeméti Sportiskola. 19.00: Hódmezővásárhelyi VSC—Szokodi Academy Szegedi Vízipóló Suli.

Az állás a 12. forduló után: 1. Szolnoki Dózsa Közgép 33, 2. Szegedi Vízipóló Suli 27, 3. MTK 1888 VÚSE 19, 4. Hírös Sport Kecskeméti Sportiskola 17, 5. Csabai Csirkefogók VK 13, 6. Csongrádi VVSE 11, 7. Hódmezővásárhelyi VSC 9, 8. Ceglédi Vasutas SE 9, 9. MVLC-Miskolci VC 3.

Gyermek korcsoport. Március 1., vasárnap, 10.00: Csabai Csirkefogók VK—Ceglédi Vasutas SE. 10.00: Szolnoki Dózsa Közgép—Váci VSE. 12.15: Csongrádi VSE—MTK 1888 VÚSE. 12.30: MVLC-Miskolci VC—Hírös Sport Kecskeméti Sportiskola. 17.45: Hódmezővásárhelyi VSC—Szokodi Academy Szegedi Vízipóló Suli.

A gyermek ob állása a 12. forduló után: 1. Szolnoki Dózsa Közgép 35, 2. Hírös Sport Kecskeméti Sportiskola 29, 3. Hódmezővásárhelyi VSC 24, 4. Szokodi Academy Szegedi Vízipóló Suli 24, 5. MTK 1888 VÚSE 22, 6. Csabai Csirkefogók VK 18, 7. Ceglédi Vasutas SE 15, 8. Váci VSE 6, 9. Csongrádi VSE 3, 10. MVLC-Miskolci VC 1.