Egyre fajsúlyosabb ellenfelek következnek

Hétvégi meccs helyszínek: Békéscsaba, Baja, Szolnok. Az országos utánpótlás-bajnokságban szereplő fiataljaink hazai környezetben játszanak, gyermek II. korosztályosaink Bajára utaznak, a legkisebbek pedig Szolnok felé veszik az irányt.

A gyermek II. korcsoportosok a Délkeleti területi nemzetközi bajnokság harmadik köréhez érkeztek, amelynek során oda-vissza mintegy négyszáz kilométeres utazás vár rájuk Bajáig. A Duna-parti városban ezúttal is két romániai egylettel kell megvívniuk, nevezetesen az aradiakkal, majd némi pihenő után a nagyváradiakkal. Az első fordulóban már ugyanebben a leosztásban találkoztak egymással a csapatok, akkor mindkét alkalommal szoros csata után alulmaradtak Ajtai Miklós edző fiataljai. Most itt lesz a lehetőség a szépítésre, a visszavágásra.

A program. November 15., szombat, 13.00 óra: Spartak Patent co. Subotica, Szabadka (szerb)–Bajai SSC Robbanó Rozmárok ÚVSZ. 14.00: AMEFA Arad (román)–Csabai Csirkefogók VK. 15.00: Spartak Patent co. Subotica, Szabadka–Clubul Spotiv Municipal Oradea, Nagyvárad (román). 16.00: Bajai SSC Robbanó Rozmárok ÚVSZ–AMEFA Arad. 17.00: Clubul Spotiv Municipal Oradea, Nagyvárad–Csabai Csirkefogók VK.

Az állás a második kör, négy forduló után: 1. Spartak Patent co. Subotica, Szabadka 12, 2. Clubul Spotiv Municipal Oradea, Nagyvárad 9, 3. AMEFA Arad 6, 3. 4. Csabai Csirkefogók VK 3, 5. Bajai SSC Robbanó Rozmárok ÚVSZ 0.

A baby korosztályosok ugyancsak szombaton kelnek útra, számukra valamivel rövidebb utazás vár, ugyanis „csak” Szolnokig és vissza kell megtenni a távot. Ellenfeleik a Kecskemét és az Invictus SC lesznek.

A program. November 15., szombat, 13.00 óra: Hódmezővásárhelyi VSC–Invictus ÚVSC, Szolnok. 14.00: Csabai Csirkefogók VK–Kecskeméti Sportiskola. 15.00: Hódmezővásárhelyi VSC–Szolnoki Dózsa. 16.00: Invictus ÚVSC, Szolnok–Csabai Csirkefogók VK. 17.00: Szolnoki Dózsa–Kecskeméti Sportiskola.

Az országos utánpótlás-bajnokság A2 Keleti csoportjában ahogy következnek az ellenfelek, egyre fajsúlyosabb gárdákkal találkoznak a mieink. Ezen a hétvégén az alapszakasz ötödik fordulójában például a Debrecen érkezik a Viharsarokba. Az a hajdúsági trió, amely már a korábbi években is sok borsot tört fiataljaink orra alá. Nem vár könnyű feladat Szatmári Leventéékre, hiszen az ifjúságiak tabellájának tanúsága szerint éppen egymás mögött áll a két egylet, ráadásul a debreceniek eddig egy mérkőzéssel kevesebbet játszottak. Ebből máris látszik, hogy mindkét gárda az idei őszön eddig százszázalékos teljesítményt nyújtott, csak győzelmek állnak a nevük mellett. A két fiatalabb korosztály esetében lépéselőnyben vannak a mieink, de mint korábban ecseteltük, a cívisváros korosztályosaival mindig nagy csatát vívtunk, ami most is várható lesz.

A program. Gyermek korcsoport. November 16., vasárnap, 11.15 óra: Ceglédi VSE–MATE Gödöllői EAC. 12.15: Csabai Csirkefogók VK–Civis Póló VSE Debrecen (jv.: Szabó Xénia, Juhász Tibor). 13.15: AQUA SE Nyíregyháza–Angyalföldi Sportiskola DSE Budapest. 15.00: Váci VSE–Oázis SC Budapest.

Az állás. Gyermek korcsoport: 1. MATE Gödöllői EAC 12, 2. Csabai Csirkefogók VK 12, 3. Ceglédi VSE 6, 4. AQUA SE Nyíregyháza 6, 5. Civis Póló VSE Debrecen 6, 6. Angyalföldi Sportiskola DSE Budapest 3, 7. Oázis SC Budapest 0, 8. Váci VSE 0. (Azonos pontszám esetén a gólkülönbség dönt.)

Serdülők. November 16., vasárnap, 10.00 óra: Ceglédi VSE–MATE Gödöllői EAC. 11.00: Csabai Csirkefogók VK–Civis Póló VSE Debrecen (jv.: Berki András, Szabó Xénia). 12.00: AQUA SE Nyíregyháza–Angyalföldi Sportiskola DSE Budapest. 13.30: Váci VSE–Oázis SC Budapest.

Az állás. Serdülők: 1. MATE Gödöllői EAC 12, 2. Csabai Csirkefogók VK 9, 3. Ceglédi VSE 8, 4. Angyalföldi Sportiskola DSE Budapest 6, 5. Váci VSE 4, 6. Oázis SC Budapest 3, 7. Civis Póló VSE Debrecen 3, 8. AQUA SE Nyíregyháza 0. (Azonos pontszám esetén a gólkülönbség dönt.)

Ifjúságiak. November 16., vasárnap, 12.30 óra: Ceglédi VSE–MATE Gödöllői EAC. 13.30: Csabai Csirkefogók VK–Civis Póló VSE Debrecen (jv.: Juhász Tibor, Berki András). 14.30: AQUA SE Nyíregyháza–Angyalföldi Sportiskola DSE Budapest. 16.30: Váci VSE–Oázis SC Budapest.

Az állás. Ifjúságiak: 1. Csabai Csirkefogók VK 12, 2. Civis Póló VSE Debrecen 9, 3. Ceglédi VSE 9, 4. AQUA SE Nyíregyháza 6, 5. MATE Gödöllői EAC 6, 6. Angyalföldi Sportiskola DSE Budapest 3, 7. Oázis SC Budapest 0, 8. Váci VSE 0. (Azonos pontszám esetén a gólkülönbség dönt.)