Fontos rangadót nyert gyermek csapatunk Cegléden

Cegléd volt az úti célja vasárnap reggel klubunk három, az országos utánpótlás-bajnokságban szerepelő csapatának. A papírforma az ifjúságiak és a serdülők esetében a házigazdák győzelmét ígérte, míg a gyermek korosztályúak ki-ki csatáját sejtette, hiszen a két éllovas csapott össze. Minden igazolódott: a két idősebb csapat kikapott, az előbbi szoros, az utóbbi nagy gólkülönbségű csatában. Veretlen fiataljaink viszont hatalmas hajrát követően behúzták a három pontot, és továbbra is százszázalékosan vezetik az A2 Keleti csoportjának mezőnyét.

Ceglédi VSE–Swietelsky-Békéscsaba 12–9 (2–2, 4–1, 2–3, 4–3)

Országos vízilabda-bajnokság, ifjúságiak, A2 Keleti csoport, Cegléd. V.: Tóth Koppány, Mikesy Árpád. Cegléd: Tóth P. – Szabó R. 1 (1), Hajdú 2, Kiss M., Borsos, Tarbály 2, Fekete 3 (1). Cs.: Veres (kapus), Baranyi, Csáthy, Soós 3, Bencze, Baglyas, Patonai 1. Edző: Kelemen István. Békéscsaba: Tóth L. – Lukácsi M. 2 (2), Gémesi 1, Kiss-Schusztek, Bozgán 2, Károlyi, Csatári 1 (1). Cs.: Szatmári Zs. (kapus), Sipos, Dimák, Kis S., Kósa, Osgyán 3. Edző: Ajtai Miklós. Gól emberelőnyből: 10/4, ill. 6/2. Büntetők: 3/2, ill. 4/3. Kipontozódott: Károlyi, Csatári.

A második negyedben elhúzott a hazai egylet, onnan kezdve azonban kiegyenlített derbit hozott az alföldi rangadó.

Ajtai Miklós: — Nincs okom a panaszra, a mindössze öt valós ifjúsági korú játékossal és megannyi serdülővel kiálló csapatunk igyekezett, hajtottak. Egy Cegléd ellen a legkisebb hiba sem fér bele a játékba, és bizony az erősen tartalékos gárdánknál a fáradással párhuzamosan előjöttek a rosszabb megoldások. Szoros meccset játszottunk, de láttam pozitívumokat, meg fejlődést. Remélem, jövő héten a Hódmezővásárhely ellen hazai környezetben bizonyítanak és behúzzák a három pontot.

További eredmények, Ifjúságiak: Hódmezővásárhelyi VSC–Oázis SC, Budapest 10–22. Aqua SE, Nyíregyháza–KÓPÉ Dunakanyar Waterpolo 23–13. Budafóka XXII. kerületi SE–Váci VSE 20–12. Szabadnapos: Koelner-Csongrádi VVSE.

Az állás a 7. forduló után. Ifjúságiak: Koelner-Csongrádi VVSE 15, 2. Oázis SC, Budapest 15, 3. Aqua SE, Nyíregyháza 12, 4. KÓPÉ Dunakanyar Waterpolo 12, 5. Ceglédi VSE 12, 6. Budafóka XXII. kerületi SE 9, 7. Váci VSE 3, 8. Swietelsky-Békéscsaba 3, 9. Hódmezővásárhelyi VSC 0.

Ceglédi VSE–Swietelsky-Békéscsaba 17–6 (5–2, 5–4, 5–0, 2–0)

Országos vízilabda-bajnokság, serdülők, A2 Keleti csoport, Cegléd. V.: Mikesy Árpád, Győri Attila. Cegléd: Székely – Szabó R. 5 (1), Baranyi 1, Csáthy 4, Hajdú 2, Kiss M. 4, Bencze. Cs.: Veres (kapus), Soós, Szikszay, Baglyas, Patonai 1, Kakuk, Bujka. Edző: Sűrű Dezső. Békéscsaba: Szatmári Zs. – Gémesi, Dimák, Kiss-Schusztek, Bozgán 3, Pálenkás, Osgyán 1 (1). Cs.: Tóth L. (kapus), Szél G., Born, Szanyi, Kósa, Kvasz 2, Freiberger. Edző: Ajtai Miklós. Gól emberelőnyből: 6/5, ill. 7/2. Büntetők: 1/1, ill. 1/1.

Csak a mérkőzés bizonyos szakaszaiban tudta felvenni a versenyt csapatunk a jóval erősebb, gyorsabb és nagyobb tudású házigazdákkal szemben.

Ajtai Miklós: – Fizikálisan és játéktudásban semmivel sem vagyunk gyengébbek, mint ellenfeleink, azonban esetükben nem látom a tüzet, az akarást, a sportág iránti szeretet. Amikor már eldőlt, hogy elúszik a találkozó, pihentettem azokat, akikre az ifjúsági találkozón is számítanom kellett, így lett nagy gólkülönbségű a vereség. A két találkozón Bozgán Bencével voltam elégedett.

További eredmények: Serdülők. Aqua SE, Nyíregyháza–KÓPÉ Dunakanyar Waterpolo 17–20. Hódmezővásárhelyi VSC–Oázis SC, Budapest 10–17. Budafóka XXII. kerületi SE–Váci VSE 31–2. Szabadnapos: Koelner-Csongrádi VVSE.

Az állás a 7. forduló után. Serdülők: Budafóka XXII. kerületi SE 15, 2. Oázis SC, Budapest 15, 3. Ceglédi VSE 15, 4. KÓPÉ Dunakanyar Waterpolo 12, 5. Koelner-Csongrádi VVSE 9, 6. Aqua SE, Nyíregyháza 6, 7. Hódmezővásárhelyi VSC 6, 8. Swietelsky-Békéscsaba 3, 9. Váci VSE 0.

Ceglédi VSE–Swietelsky-Békéscsaba 12–15 (3–2, 7–5, 1–5, 1–3)

Országos vízilabda-bajnokság, gyermek korosztály, A2 Keleti csoport, Cegléd. V.: Győri Attila, Tóth Koppány. Cegléd: Lantai – Gujka 1, Szikszay 7 (1), Csernus Flóra, Kakuk 1, Bíró Lola, Borsos Blanka. Cs.: Lugosi, Banai, Tomcsányi, Rétyi 1, Harczi 1, Hornyák 1. Edző: Zám Attila. Békéscsaba: Beregszászi – Kiss Z., Hajdu, Szanyi 2, Freiberger 1, Kvasz 4 (2), Komlódi 6. Cs.: Lisztes (kapus), Budai, Bujdosó, Horváth Sz. 1, Szalai 1, Tasnádi. Edző: Fodor Ádám. Gól emberelőnyből: 5/2, ill. 11/5. Büntetők: 2/1, ill. 2/2. Kipontozódott: Csernus Flóra, Kakuk, ill. Freiberger.

A harmadik negyed közepéig jobbára a ceglédieknél volt a kezdeményezés, ebben az időszakban néha már három góllal is vezettek, amit többször is ledolgozott a csabai alakulat, 11–8 után azonban fordult a kocka, a mieink zsinórban hét gólt lőve fordítottak és behúzták a rangadónak beillő találkozót.

Fodor Ádám: – Örök elégedetlen vagyok: összességében nem igazán tetszett a játék, nem voltunk eléggé feszesek. A mérkőzés kétharmadában kissé figyelmetlenül játszott a csapat, ám a folytatásban alaposan feljavult a védekezésünk. Kondival is jobban bírtuk, mint ellenfelünk, 11–8 után átkattantunk fejben, így sikerült behúznunk a találkozót. Még úgy is, hogy Fodor Zsombor hiányzott a védelemből. Jövő héten érkezik a Hódmezővásárhely, ellenük talán könnyebb derbit vívhatunk, de aztán megyünk az Oázishoz, amely újabb rangadónak számít, és ott dőlhet el, hogy a félidőben megőrizzük-e maximális teljesítményünket.

További eredmények. Gyermek korcsoport: Hódmezővásárhelyi VSC–Oázis SC, Budapest 6–22. Aqua SE, Nyíregyháza–KÓPÉ Dunakanyar Waterpolo 12–19. Budafóka XXII. kerületi SE–Váci VSE (később). Szabadnapos: Koelner-Csongrádi VVSE.

Az állás a 7. forduló után. Gyermek korcsoport: 1. Swietelsky-Békéscsaba 18, 2. Oázis SC, Budapest 15, 3. Ceglédi VSE 15, 3. 4. Koelner-Csongrádi VVSE 12, 5. KÓPÉ Dunakanyar Waterpolo 9, 6. Váci VSE 3, 7. Aqua SE, Nyíregyháza 3, 8. Hódmezővásárhelyi VSC 3, 9. Budafóka XXII. kerületi SE 0.

Címlapképünkön Komlódi Marcell kapura lő. Fiatal játékosunknak nagy érdeme volt abban, hogy gyermek korosztályú csapatunk győztesen hagyta el a ceglédi medencét a csoportrangadón