Hétfőtől ismét „belecsap a lecsóba” klubunk apraja és nagyja, megkezdődik a felkészülés az új bajnoki szezonra

Június első hét végéjén az utolsó bajnoki mérkőzést követően kimásztak pólósaink a medencéből, egy héttel később pedig egy évzáró keretében végleg lezárták a 2020–2021. évi szezont. Ezt követően kicsit több mint egyhónapos pihenőt kapott klubunk apraja, nagyja, két nap múlva, július 19-én pedig újra „belecsapnak a lecsóba”, megkezdik a felkészülést az új bajnoki sorozatra.

Mielőtt hétfőn újra találkoznak sportolóink, előtte még Fodor Ádám vezetőedzővel beszélgettünk részben arról, milyennek látja az elmúlt esztendőt, és természetesen arról, milyen tervekkel vágnak bele az új évbe? Mint emlékezetes, összesen kilenc csapatunk viaskodott tavaly a különböző szintű bajnokságokban, amelyek közül nem egy feljutott a dobogóra.

Korábbi írásainkban minden edzőnk elemezte saját csapatainak elmúlt évi teljesítményét. Téged arra kérlek, összességében mond el, mivel voltál elégedett és mivel nem a 2020–21-es szezonban?

Az utóbbival kezdem: a pandémia alaposan átrendezte az életünket, sokban gátolta a munkánkat. Igaz, ez az ország összes csapatát érintette, így valahol kiegyenlítetté vált a dolog, de a gyerekek fejlődési lehetősége miatt mégis negatívan érintett bennünket. A szárazföldi edzésekről is lemondtunk, ugyanis úgy gondoltuk, a fertőzéseknek ott nagyobb lehetősége van. De, hogy a jóról is beszéljünk: a fiatalokkal kiegészült OB II-es felnőtt csapatunk erőn felül teljesített. A korábbi évben, a koronavírus-járvány eszkalálódása miatt az idő előtt véget ért pontvadászatban nulla pontot ért el az együttes, most a középmezőnyben zárt. Itt a nagy öregek mellett kimondottan jól szerepeltek az utánpótláskorúak, különösen a kapus Vozár Miklós vagy a gólerős Lukácsi Marcell.

Akkor nézzük az országos bajnokságokban szereplő utánpótlás csapatainkat.

A serdülő és ifjúsági gárdánk „rákfenéje” az edzéslátogatottság hiánya volt, különösen az idősebbeknél. Ha több munkát tettek volna bele, szebb eredményeket érhettünk volna el. Bár tény, ilyen körülmények között is helyt álltak ifistáink, serdülő csapatunk pedig az év során sokat fejlődött, a sorozat végére egyre erősebbé vált annak ellenére, hogy tavaly nyáron a legjobb négy, akkor már utánpótlás-válogatott játékosunkat elvesztettük (mint ismert, eligazoltak Egerbe, Pécsre – a szerk.). Gyermek korosztályú csapatunk bronzérme nagyon szép teljesítmény, ami akár még szebben is csilloghatott volna.

Hogyan láttad a vidékbajnokságokban szerepelő alakulataink teljesítményét?

A sok edzés minden fronton megtette hatását. Itt is csíptek el érmet csapataink, ami edzőink munkáját dicséri. Egyértelműen előre léptek ezek a korosztályok. Ez még a legkisebbekről is elmondható, pedig esetükben a pandémiás időszak miatt nehéz volt a toborzás. Sok volt az abszolút kezdő, de ők is az év folyamán óriási fejlődésen mentek keresztül. Így végül összességében is elmondhatom, hogy eredményes évet zártunk.

Bár egyelőre a felkészülés nem kezdődött meg, lehet már a jövő céljait megfogalmazni?

Úgy gondolom, ez még korai. A különböző szintű bajnokságok is csak majd ősszel kezdődnek, addig a munkáé lesz a főszerep, és ha látjuk a nyári alapozás végét, akkor könnyebb lesz a célokat megfogalmazni. Egy biztos, ezt a fejlődési trendet szeretnénk megtartani. A vidékbajnoki sorozatból felkerülők esetében pedig ez hatványozottabban igaz, hiszen mondhatni, majdnem új közegbe kerülnek. Látom, hogy a fiatalok egyre jobban megszerették sportágukat, ezért ugyancsak fontosnak tartom, hogy a jövőben még jobban érezzék ezt a szép játékot.

Úgy tűnik, a létszámra nem lehet panasz…

Valóban. Kilenc csapatunk indult az elmúlt szezon pontvadászatában, a 2021–2022. éviben is hasonlóan tervezünk. Az új sorozatban ismét ott lesz az OB II-es felnőtt csapatunk, miként utánpótlás szinten szintén indítunk ifjúsági, serdülő és gyermek gárdát az országos bajnokságban. A vidékbajnokságban új lesz, hogy beneveztünk egy serdülő együttest, továbbá akárcsak tavaly, részt vesznek a sorozatban a gyermek III., gyermek IV. és baby korosztályú pólósaink, miként továbbra is terv a gyulai egylet benevezése. Tény, lassan annyian vagyunk a klubban, hogy a vízfelület nagysága szab határokat.

A nyár az alapozó munka mellett a felkészülési meccsekről és tornákról is szól. A menetrend már körvonalazódott?

Mondhatni teljes egészében. Újdonság, hogy az utánpótlásnak is szervez a szövetség Magyar Kupa-sorozatot, amelybe serdülő és gyermek csapatunkat nevezzük. A vidékbajnoki együtteseknek Nyári Kupa néven fut majd egy program, ahol a gyermek III. és baby csapataink indulnak. Ugyanezt a két korosztályt neveztük a Szarvason idén második alkalommal kiírt Fodor Rajmund Kupára. A hagyományos szentesi Diapolo Kupán az ob-s serdülő és gyermek alakulataink rajtolnak el. Szeptemberben a Takaréktár Kupán lesz ott utánpótlásunk. Emellett számos felkészülési edzőmérkőzést tervezünk felnőttjeinknek és az utánpótlásnak, zömében a környékbeli csapatok ellen, hogy kissé megtörjük a hétközi monotóniát. Ugyanis a hétfői találkozást követően keddtől már napi két edzést tartunk a gyerekeknek. Edzőtábort viszont idén csak hazai körülmények között szervezünk.

Címlapképünkön Fodor Ádám vezetőedzőnk – fotó: Such Tamás