Milyen folytatásra számíthat a sportág és klubunk?

Immár hat hete bezárt a békéscsabai Árpád fürdő, miként az ország szinte minden strandja és uszodája. Azóta nincsenek úszó- és vízilabdaedzések, ami a sportág specialitása miatt rettentően hosszú kiesés. A szövetség leállította a bajnokságokat, május 11-én ül össze a grémium, hogy döntsön a jövőről. Legyen folytatása a 2019-2020. évi sorozatnak, vagy zárják le az esztendőt, mint ahogy tették a kézilabdázók, röplabdázók, hokisok, kosarasok.

A vízilabdatársadalom természetesen szeretné folytatni a bajnokságokat, ám ez nem rajtuk múlik ebben a koronavírusos helyzetben. Az előzetese bejelentések szerint várhatók lazítások a „karanténos” helyzetből, miként ma megtörtént az első lépés a medencék világában is: a magyar női válogatott – a központi utasításoknak megfelelően kisebb csoportokban, távolságtartással – megkezdte a víziedzéseket, holnaptól pedig a férfiválogatott is több csoportban találkozik hat hét után első ízben a Komjáti uszodában – amint az Vári Attila elnök a szövetség honlapján bejelentette.
És vajon mi várható az alsóbb szinteken? Azon belül is Békéscsabán? Erről kérdeztük dr. Szilágyi Kristóf vezetőedzőnket.

– Hosszú ez a hat hét, a szülők és a gyerekek jelentős része holtpontra jutott. Az országos korlátozások feloldásának, illetve lassú ütemezésének híre némi reményt ad. Ugyanakkor a szövetség május 11-ei irányadása végleg elárulja a hogyan továbbot.

Reményeid szerint mikor ugorhatnak a klub sportolói újra vízbe?
– Optimális esetben júniusban, esetleg júliusban. De ehhez ismerni kellene az Árpád fürdő újra nyitásának dátumát, amiről kevés hírünk van. Információnk szerint ugyanakkor a Gyulai Várfürdő már vendégek és sportolók fogadására készen áll.

Sportszempontból a június is nagyon távolinak tűnik, hiszen addigra tíz-tizenegy hét telne el vízi edzések nélkül…
– A csabai úszóklubbal közösen lépéseket teszünk az estleges előrehozott nyitás érdekében. Olyan megoldásban gondolkodunk, hogy legalább az igazolt sportolók számára lehessen edzéseket tartani az uszodában annak érdekében, hogy ne növekedjen tovább a lemaradás, illetve, ha folytatódnák a bajnokságok, akkor felkészülve várjuk azt. Természetesen, mi is minden előírás betartása mellett végeznénk a tréningeket, gondolok itt a kiscsoprotos foglalkozásokra, a távolságtartásra…

A nyárra tolódó bajnokság sok esetben ütközhet a családok nyaralásával…
– A koronavírus kiváltotta kényszerszabadságok miatt sok családban intenzíven fogynak a kivehető szabadnapok. Nem véletlen, hogy sok szülő már most érdeklődik az úszó- és vízilabdaklubnál az iránt, hogy lesznek-e nyári sportnapközis táborok. Tervezzük, de ennek feltétele, hogy legyen víz a medencékben.

Mennyi esélyt látsz a bajnoki szezon befejezésére?
– Összeségében még a fordulók hatvan százaléka hátra van. Ebből és az idő rövidségéből következik, hogy várhatóan módosítani kell a versenykiírást, ami a szövetség kompetenciája. Miként az is, hogy eldöntse, menjen-e tovább a bajnokság, vagy zárják le az évet, mint sok labdajáték esetében ez megtörtént. Nem beszélve arról, hogy a kötelezettségek mellett a jogokat is figyelembe kell venni, legalábbis a felnőttek esetében. És mindehhez szorosan hozzátartozik, hogy más megoldást kell találni a felnőttek, illetve az utánpótlás helyzetére. Vagyis sok még a kérdőjel. Egy biztos, két hét múlva, május 11-én valamilyen irányban e téren is el kell mozdulnia sportágunknak.

Ennyi negatívum mellett tudsz valaminek egyáltalán örülni?
– Tény, nem repes az örömtől most egyetlen edző, klubvezető és sportoló sem, ám nálunk egy kisebb örömteli dologról is beszámolhatok. Az Árpád fürdőben az utánpótlásunk által használt, és korábban nagyon lerobbant öltöző felújítása célegyenesbe fordult, kihasználva a „holt szezont”. Reményeink szerint a jövő hét végére megújul a fiatalok öltözője, amivel egy régi vágyunk teljesül.

Címlapképünkön dr. Szilágyi Kristóf vezetőedző széttárja a karját, mint aki nem tudja, mit hozhat a közeljövő? Ugyanakkor optimistán tekint előre és bízik abban, hogy nyár végére gazdag eredményekkel zárul le az idény

Print Friendly, PDF & Email