Pont(ok) reményében utazik ismét a fővárosba csapatunk

Újabb kemény mérkőzés vár a csabai felnőtt pólósokra, és ismét egy első osztályú gárda „háttércsapata” otthonában kell megmutatnia az újjá alakuló Swietelsky-Békéscsabának, mire lehet képes az új szezonban.

OB I B-s felnőtt csapatunk holnap, szombaton az A HÍD OSC Újbuda otthonában, a dél-budai Nyéki Imre Uszodában lép fel 17 órától. A fővárosi gárda az első fordulóban a BVSC-Zugló Szőnyi úti medencéjében nagy gólkülönbségű vereséget szenvedett (17—8), míg a mieink szoros csatában maradtak alul a Vasassal szemben (7—5). Ezeket az előzményeket tekintve nyíltnak tűnik a derbi, amelynek kijelölt játékvezető párosa: Vogel Gábor, Tordai Gábor.

— Ezen a héten is „nehezített” körülmények között készültünk, hiszen a sátorállítás még nem fejeződött be az Árpád fürdőben — foglalta össze az elmúlt napok eseményei dr. Szilágyi Kristóf vezetőedző. — Talán egy pont volt, ami egy kicsit jobbá tette a hangulatot: csütörtökön, Hódmezővásárhelyen felkészülési mérkőzést játszottunk a helyiekkel, akikkel egyébként nem egy csoportban vagyunk idén az OB I B-s bajnokságban. Azt tapasztaltam, hogy az újjá formálódó együttesünk nincs lépéshátrányban velük szemben. Szombaton viszont újra éles meccsre kerül sor, ismét a fővárosban, az OSC ellen, ahová teljes csapattal utazunk. Az orvosegyetemisták második vonalbeli gárdáját zömében ifjúsági és junior játékosok alkotják, akik nagyon gyorsak, képzettek, de van ellenük keresnivalónk. Ha a csapat olyan fegyelmezett játékot mutat az OSC ellen, mint a Vasas elleni második félidőben, akkor ponttal, pontokkal térhetünk haza. A lényeg, hogy a saját játékunkat erőltessük ellenfelükre, akik soraiban egyébként ugyancsak egy csabai nevelésű játékos, Szeles Ákos is helyet kap. Nálunk pedig várhatóan egy újabb tehetséges fiatal, a még csak 14 esztendős, Gyuláról indult Gellény Zétény mutatkozhat be a felnőttek között, akiről az elmúlt hetek, hónapok edzésmunkája alapján látom, hogy megérett arra, hogy kiérdemelje ezt a lehetőséget.

A párosítás. Szeptember 28., péntek, 20.30 óra: MAFC 113—Kaposvári VK. Szeptember 29., szombat, 11.00: Ceglédi VSE—Dunakanyar Waterpolo, Szentendre. 17.00: A HÍD OSC Újbuda—Swietelsky-Békéscsaba. 19.00: Fehérvár VSE, Székesfehérvár—Vasas SC. A BVSC-Zugló—Szegedi FVCS mérkőzést tegnap, csütörtökön játszották, a végeredmény: 16—15.

Az OB I B-s utánpótlás-bajnokságban is a második fordulóra kerül sor a hét végén, ám vendéglátóink „hasonló cipőben járnak”, mint mi: éppen ezen a játéknapon kezdik téliesíteni a ceglédi uszodát, ezért a két gárda egyezsége alapján egy később kijelölendő időpontban pótolják a három korosztály összecsapását.

A további menetrend. Szeptember 30., vasárnap: Hódmezővásárhelyi VSC—Tatabányai VSE. Csongrádi VSE—Ybl Water Polo Club. Vidám Vízilovak VCSE, Budapest—A HÍD OSC-Újbuda. Dunakanyar Waterpolo, Szentendre—Fehérvár VSE, Székesfehérvár. Hírös Sport, Kecskemét—Kaposvári VK. Oázis SC, Budapest—Újpesti VSE II.

Gyermek korosztályú csapatunk győzelme után az ifjúsági és serdülő gárdánk szoros csaták után maradt alul

Utánpótlás szinten is megkezdődött a 2018—2019. évi OB I B bajnoki sorozat, nyitányként mindhárom csapatunk az Ybl Water Polo Club, Budapest vendégeként a fővárosban, a Komjádi uszoda vízébe ugrott bele vasárnap.

Ybl Water Polo Club, Budapest—Swietelsky-Békéscsaba 9—8 (2—4, 2—0, 3—1, 2—3)

OB I B-s ifjúsági vízilabda-mérkőzés, A2 csoport, Budapest. V.: Veilandics Zoltán, Horváth József. Ybl: László — Dési, Révész, Sipőcz, Horváth Z. 2, Török 4, Kelen. Cs.: Csendes, Kovács D. 3 (1), Szász, Kalanovics, Kovács Á., Czinkler. Edző: Köllő Attila. Békéscsaba: Nyakó — Vidovenyecz, Balatoni 2 (1), Schindler I. 2, Vozár M., Csuvarszki 3, Darabos. Cs.: Beharóczki M., Lukácsi M., Demeter 1, Kozma, Vozár B., Paksi B. Edző: Ajtai Miklós, dr. Szilágyi Kristóf. Gól emberelőnyből: 7/1, ill. 5/0. Büntetők: 1/1, ill. 1/1. Kipontozódott: Révész.

Érdekes összecsapást hozott az ifjúsági bajnokság első fordulója békéscsabai szemszögből: az első és utolsó negyedet a mieink nyerték, a köztes kettőt a fővárosiak, a finisben 8—8 volt az állás, ám másfél perccel a vége előtt a vendéglátók Kovács Dávid találatával eldöntötték a három pont sorsát.

További eredmények. Ifjúságiak: Ceglédi VSE—A HÍD OSC-Újbuda 5—8. Vidám Vízilovak VCSE, Budapest—Hírös Sport, Kecskemét 12—3. Koelner-Csongrád—Tatabányai VSE 9—14. Újpesti VSE II.—Dunakanyar Waterpolo, Szentendre 21—4. Fehérvár VSE, Székesfehérvár—Kaposvári VK 4—11. Hódmezővásárhelyi VSC—Oázis SC, Budapest 12—9.

Ybl Water Polo Club, Budapest—Swietelsky-Békéscsaba 10—8 (3—2, 1—0, 4—4, 2—2)

OB I B-s serdülő vízilabda-mérkőzés, A2 csoport, Budapest. V.: Veilandics Zoltán, Tóth Imre. Ybl: Keszthelyi — Kovács D. 7 (2), Sipőcz, Bulfoni, Kovács Á., Szász, Kalanovics 2. Cs.: Hegedűs, Csendes, Horváth G., Oravecz, Czinkler 1, Bodonyi. Edző: Köllő Attila. Békéscsaba: Szalkai — Lukácsi M. 2, Schindler I. 1, Vozár M., Vozár B. 2, Paksi B., Kozma. Cs.: Bucsi (kapus), Csatári 1 (1), Ottlakán, Demeter, Gellény 2. Edző: Ajtai Miklós, dr. Szilágyi Kristóf. Gól emberelőnyből: 4/1, ill. 7/2. Büntetők: 2/2, ill. 2/1.

A hazaiak gyorsan esett három gólja ellenére 6—6-ig feljöttek a mieink, de a véghajrában jobbnak bizonyultak a fővárosiak.

További eredmények. Serdülők: Vidám Vízilovak VCSE, Budapest—Hírös Sport, Kecskemét 12—11. Ceglédi VSE—A HÍD OSC-Újbuda 2—12. Hódmezővásárhelyi VSC—Oázis SC, Budapest 5—16. Fehérvár VSE, Székesfehérvár—Kaposvári VK 8—12. Legrand-Csongrád—Tatabányai VSE 17—7. Újpesti VSE II.—Dunakanyar Waterpolo, Szentendre 14—16.

Ybl Water Polo Club, Budapest—Swietelsky-Békéscsaba 5—9 (0—2, 1—2, 1—2, 3—3)

OB I B-s gyermek korosztályú vízilabda-mérkőzés, A2 csoport, Budapest. V.: Horváth József, Tóth Imre. Ybl: Fejes — Butacu, Csapody 1, Varga V. 2, Franyó, Pongrácz 2, Magyari. Cs.: Hritz, Sántha, Prior, Kucsera. Edző: Veres Zoltán. Békéscsaba: Bucsi — Borszéki, Dobos 1, Gémesi, Gellény 3, Vidovenyecz 2 (1), Pónya T. 2 (1). Cs.: Kovács Á. (kapus), Dimák, Paksi G., Bozgán 1, Osgyán, Schindler G., Kósa. Edző: dr. Szilágyi Kristóf, Ajtai Miklós. Gól emberelőnyből: 7/2, ill. 7/0. Büntetők: 0/0, ill. 3/2. Kipontozódott: Hritz, Csapody.

A tavalyi ezüstérmes csapathoz képest az alaposan átalakult fiatal együttesünk már a találkozó elején nyomatékosította, hogy idén is jó sorozatot szeretne elérni (0—4). A harmadik negyedben 1—6 után végképp eldőlt a találkozó sorsa.

További eredmények. Gyermek korcsoport: Ceglédi VSE—A HÍD OSC-Újbuda 9—18. Vidám Vízilovak VCSE, Budapest—Hírös Sport, Kecskemét 1—20. Aeroprodukt-Csongrád—Tatabányai VSE 6—11. Újpesti VSE II.—Dunakanyar Waterpolo, Szentendre 15—8. Fehérvár VSE, Székesfehérvár—Kaposvári VK 10—9. Hódmezővásárhelyi VSC—Oázis SC, Budapest 4—4.

Címlapképünkön Pónya Tibor veszi tűz alá a kaput, aki a gyermek korcsoportos találkozón két gólig jutott

Győzelemmel felérő vereség a teljesen új csapattal

Szombaton délben belevágott OB I B-s felnőtt csapatunk egy nagy, és előre láthatólag nehéz menetelésbe. Az alaposan átalakult gárda elsőre a jó erőkből álló Vasas otthonába látogatott, akikkel szemben tavaly 1:1 volt a mérleg. A mieink nehezen lendültek játékba, ám a második félidőben már olyan produkciót mutattak, amivel lehet keresni valójuk a jövőben.

Vasas SC—Swietelsky-Békéscsaba 7—5 (3—1, 3—1, 1—3, 0—0)

OB I B-s vízilabda-mérkőzés, B csoport, Budapest, Komjádi uszoda, 100 néző. V.: Knézy Jenő Márk, Juhász Gábor. Vasas: Tihanyi — Kistamás 2, Bóbis 1, Hajdu A. 1, Farkas 1, Csémi, Makszim. Cs.: Maschefszky, Fazekas, Fekete, Trombitás 1 (1), Korom 1, Békési. Edző: Plézer János. Békéscsaba: Ormai — Sóvári 2, Mikházi, Páll, dr. Szilágyi 1, Ajtai 1 (1), Takács 1. Cs.: Lukácsi S., Lukácsi M., Gyebnár, Tóth F., Fodor, Csökmei. Edző: dr. Szilágyi Kristóf, Fodor Ádám.

Gól emberelőnyből: 11/1, ill. 6/1. Büntetők: 1/1, ill. 1/1. Kipontozódott: Gyebnár, dr. Szilágyi. Az eredmény alakulása: 0—1, 6—1, 6—3, 7—3.

A Vasas soraiban kapott helyet, a békéscsabai nevelésű Hajdu Attila, ugyanakkor a vendégeknél az ugyancsak saját nevelésű, de Szegeden tanuló Csökmei Richárd ugrott a vízbe. Érdekesség, hogy a kétezres évek nagy erőssége, Lukácsi Sándor ismét a második vonalban vállalta a játékot, ráadásul fiával, Lukácsi Marcellel együtt játszott a békéscsabai csapatban. A nagy öregek közül ezúttal még Gyebnár György kapott szerepet a Vasas elleni derbin.

A kezdés után 25 másodperccel a békéscsabaiak dr. Szilágyi Kristóf révén, egy formás akciót követően megszerezték a vezetést. Igaz, a következő hat gólt zsinórban a házigazdák érték el. Ekkor még meglehetősen döcögött a szekér, látszott az újjá formálódó csapaton, hogy még alaposan össze kell szoknia a megannyi új játékosnak. A Vasas ötgólos előnyének birtokában, 6—1 után nem nyílt tovább az olló, sőt, egyre jobban felzárkózott a csabai egylet, még a győzelem lehetősége is felsejlett. Ami nagyrészt annak köszönhető, hogy a második félidőre alaposan feljavult a viharsarkiak védekezése, fegyelmezetten és nagy alázattal tette dolgát mindenki. Ekkor már a támadások is tudatosabbak voltak, pedig klasszikus center nélkül volt kénytelen kiállni a vendéggárda. Az újoncok, így Mikházi Máté, Takács Gellért és a két gólig jutó Sóvári Gergely jól teljesítettek, hasznos munkát végeztek. Ormai Zoltán átlagon felüli teljesítményt nyújtott, több ziccert hárított, és bőven ötven százalék fölötti kapusteljesítményt nyújtott. Ahogy a csapaton belül fogalmaztak: előre aláírták volna ezt az eredményt.

Mestermérleg. Dr. Szilágyi Kristóf: — Fegyelmezett védekezésnek köszönhetően a második félidőre elbizonytalanítottuk a több utánpótlás válogatottal felálló hazaiakat. Inkább nem gondolok bele, hogy milyen eredmény születhetett volna, ha a Békés megyei uszodák nem egyszerre zárnak be a téli átállás során, és folyamatosan tudtunk volna edzeni az elmúlt héten…

További eredmények: Ceglédi VSE—Kaposvári VK 13—10. BVSC-Zugló—A HÍD OSC-Újbuda 17—8. Szegedi FVCS—MAFC 113, Budapest 26—3. Dunakanyar Waterpolo, Szentendre—Fehérvár VSE, Székesfehérvár 12—8.

Címlapképünkön a nagy öreg, Ormai Zoltán keményen és jól helyt állt a kapuban

Vízhiány után bajnoki rajt, valamint ugrás az ismeretlenbe

Miként jeleztük, a hét végén minden, szám szerint négy „obés” csapatunknak megkezdődik az újabb bajnoki sorozat. Így a felnőttek mellett az ifjúsági, serdülő és gyermek gárdánk is színre lép. Mind a négy kategóriában az első fordulóra kerül sor szombaton, illetve vasárnap.

OB I B felnőtt csapatunk a kétcsoportos másodosztályban a B csoportba kapott besorolást a megszokotthoz hasonlóan tizedmagával. A menetrend a korábbi évekhez hasonló: a csoportokon belül oda-visszavágós mérkőzésekre kerül sor, szám szerint tizennyolcra. Ezt követi a rájátszás, ahol a két csoport első négy helyezettje a bajnoki címért folytatja, a középső triók a 9-14. helyért, míg a hátsó kétszer hármas alakulat a kiesés ellen küzd majd tavasszal. A B csoport tagjai: A HÍD OSC, Újbuda; BVSC-Zugló; Ceglédi VSE; Dunakanyar Waterpolo, Szentendre; Fehérvár VSE, Székesfehérvár; Kaposvári VK; MAFC 113, Budapest; Swietelsky-Békéscsaba; Szegedi FVCS, Vasas SC.

A napokban beszámoltunk arról, milyen nagy átalakuláson ment át a nyáron felnőtt csapatunk. Az még véletlenül sem állítható, hogy erősödött volna, sőt. Inkább gyengült, ami miatt a korábbi évekkel ellentétben szerényebb célokat tűzött ki az elnökség a gárda elé. A bajnokság első állomása a fővárosban lesz, amikor a Vasas vendégeként a Komjádi uszoda vízébe ugranak Ajtai Miklósék.

— Az utolsó héten nem tudtunk ideális feltételek között készülni a bajnoki nyitányra, hiszen Békéscsabán nincs megfelelő vízfelület az Árpád fürdő téli átállása miatt, miközben ellenfeleinknek aligha akadtak ilyen gondjai — vágott bele mondandójába dr. Szilágyi Kristóf vezetőedző. — Ettől függetlenül új korszak kezdődik a felnőtt csapatunk életében, hiszen a tavalyi csapat nyolcvan százalékban átalakult. Az sem segítette a felkészülést, hogy csak az utolsó pillanatban állt össze az újjá formálódó gárda és adminisztratív okok is akadályoztak a végeleges keret kialakulását. Ami a nyitányt illeti: a bajnoki rajt, az első forduló általában nem ad reális képet, a mieinkre ez hatványozottan érvényes lesz, hiszen nemcsak a nagy változások befolyásolják, hanem az utolsó heti nehezített felkészülési körülmények is. Tavaly a rájátszásban találkozott egymással a két egylet, a Vasas ellen két érdekes eredményt hozott a meccsduó, mindkétszer 9—8 lett az eredmény, ám Békéscsabán a fővárosiak győztek, Budapesten pedig mi. Ám ebből most semminemű következtetést nem lehet levonni az említett okok miatt. Várhatóan a piros-kékek úgynevezett „obéegybés” zömében huszonévesekből álló háttércsapatát erősíti ellenünk az olimpiai bajnok dr. Steinmetz Ádám, aki nem mellesleg országgyűlési képviselő is. S ugyancsak a rutint növelheti a vendéglátóknál Bóbis Máté is.

Az új bajnokságban kétségkívül a Vasas az esélyesebb, de szeretnénk tisztességesen helyt állni a Komjádi uszodában, no és a másik fő célunk a tapasztalatszerzés lesz.

A program. Szeptember 21., péntek, 19 óra: Ceglédi VSE—Kaposvári VK. Szeptember 22., szombat, 10.00: BVSC-Zugló—A HÍD OSC-Újbuda. 11.00: Szegedi FVCS—MAFC 113, Budapest. 12.00: Vasas SC—Swietelsky-Békéscsaba. 16.30: Dunakanyar Waterpolo, Szentendre—Fehérvár VSE, Székesfehérvár.

Az OB I B-s utánpótlás csapataink is a fővárosba utaznak, vendéglátójuk az Ybl Water Polo Club triója lesz. A felnőttekhez hasonlóan a Komjádi uszodában rendezik a három mérkőzést.

— Fiataljaink esetében is érvényes, hogy a remek nyári felkészülést most megtörte az Árpád fürdő két héten át tartó sátorállítása folytatta dr. Szilágyi Kristóf.  Csütörtökön, Csongrádon játszott a serdülő és a gyermek korosztályú együttesünk felkészülési mérkőzést, itt már meglátszott az edzés kiesés, játékritmus hiányban szenvedtek fiataljaink. Ez lesz az utánpótlásedzők legnagyobb kihívása: fejben helyére kell tenni a csapatokat, hogy a vízi edzések hiányát eltüntessük. Az sem lesz segítségünkre, hogy már reggel kilenc órára a Komjádi uszodában kell lennünk, hiszen az első meccsünkre tízkor kerül sor. S bizony ahhoz, hogy odaérjünk, nagyon korán, hajnalban kell indulnunk.

A program. Ifjúságiak. Szeptember 23., vasárnap, 12.30: Ybl Water Polo Club—Swietelsky-Békéscsaba. 12.30: Ceglédi VSE—A HÍD OSC-Újbuda. 13.00: Vidám Vízilovak VCSE, Budapest—Hírös Sport, Kecskemét. 16.30: Koelner-Csongrád—Tatabányai VSE. 17.30: Újpesti VSE II.—Dunakanyar Waterpolo, Szentendre. 17.30: Fehérvár VSE, Székesfehérvár—Kaposvári VK. 18.00: Hódmezővásárhelyi VSC—Oázis SC, Budapest.

Serdülők. 10.00: Vidám Vízilovak VCSE, Budapest—Hírös Sport, Kecskemét. 11.15: Ybl Water Polo Club—Swietelsky-Békéscsaba. 11.15: Ceglédi VSE—A HÍD OSC-Újbuda. 15.00: Hódmezővásárhelyi VSC—Oázis SC, Budapest. 15.00: Fehérvár VSE, Székesfehérvár—Kaposvári VK. 15.15: Legrand-Csongrád—Tatabányai VSE. 16.00: Újpesti VSE II.—Dunakanyar Waterpolo, Szentendre.

Gyermek korcsoport. 10.00: Ybl Water Polo Club—Swietelsky-Békéscsaba. 10.00: Ceglédi VSE—A HÍD OSC-Újbuda. 11.30: Vidám Vízilovak VCSE, Budapest—Hírös Sport, Kecskemét. 14.00: Aeroprodukt-Csongrád—Tatabányai VSE. 14.30: Újpesti VSE II.—Dunakanyar Waterpolo, Szentendre. 16.15: Fehérvár VSE, Székesfehérvár—Kaposvári VK. 16.30: Hódmezővásárhelyi VSC—Oázis SC, Budapest.

Két-három éven belüli utánpótlás cél: kvalifikáció az OB I-re

Ha egyszer beindul a gépezet, nincs megállás. Mint két nappal ezelőtt jeleztük, a hét végén, szombaton megkezdődik az OB I B-s felnőtt bajnokság. Nem sokat pihenhetnek azonban edzőink és azon fiataljaink, akikre számít a szakvezetés, ugyanis vasárnap már az OB I B-s ifjúsági, serdülő és gyermek korosztályú pontvadászat első fordulóját is megrendezik.

Az elvárásokról és a változásokról dr. Szilágyi Kristóf vezetőedző adott képet.

Tavaly két felnőtt és tíz utánpótlás együttesünk szerepelt a különböző bajnokságokban. Idén ez hogyan lesz?
Kettővel kevesebb. Egészen pontosan: a két felnőtt helyett csak egy, az OB I B-s gárdát neveztük be, az OB kettesek idén nem indulnak. Az utánpótlás esetében az elmúlt évihez hasonlóan ott lesznek a fedélzeten az OB I B-s ifjúsági, serdülő és gyermek korosztályú együtteseink, akik a hét végén már érdekeltek, az Ybl Water Polo Club vendégeként ugranak vízbe vasárnap a fővárosban, a Komjádi uszodában. A nemzetközi vidékbajnokság később kezdődik, de az már eldőlt, hogy itt is elrajtolnak az ifjúságiak, továbbá a gyermek I. korcsoportosok (2004-ben születettek), a gyermek III. (2006), a gyermek IV. (2007) és két gyermek V. (2008) csapatunk. A 2005-ben születettek a gyermek I. korcsoportba kapnak játéklehetőséget.

Kik ülnek a csapatok kispadján, illetve készítették föl a fiatalokat az idei szezonra?
Újszerű, hogy amíg tavaly egy edzőre egy csapat jutott, most minden együttesünket edzőpárosok irányítanak. Az ifjúsági és serdülő gárdát két felnőtt játékosunk, a már rutinos edzőnek számító Ajtai Miklós és Mucsi Zsolt. A gyermek első korcsoportúakkal hárman is foglalkozunk, jómagam, valamint a nyáron Szegedről érkezett Fodor Ádám és Csabai Zoltán. A gyermek III. korosztályúak esetében még nagyon nyitott a kérdés: még nem dőlt el, hogy Gyulai VK, vagy Csabai Csirkefogók VK néven nevezzük be őket, ugyanis mindkét városból több játékos is helyet kap benne. Így aztán még az sem dőlt el, hogy Béládi Csaba, vagy ha csabai néven fut a gárda, akkor megyeszékhelyi edző irányítaná őket. A két legfiatalabb korosztályban viszont az már biztos, hogy a gyulaiak esetében a Béládi Csaba, Tóth Szilárd kettős, a csabaiak esetében a Dobra Róbert, Túri Gergő duó viszi a prímet.

Mi indokolta az átszervezést?
Mindenekelőtt az, hogy a minőségi versenyeztetés felé vigyük a klubot a jövőben. Fodor Ádám érkezésével eggyel több edző van a 250 vízilabdázóra, így elértük, hogy érvényesüljön a koncepció váltás az utánpótlás működtetésében. Ezzel megoldhatóvá vált, és célravezetőnek találtuk, hogy edzőpárosok foglalkozzanak a csapatokkal. Mindez jól segítheti az egyéni képzést is.

Mik az elvárások a fiatalokkal szemben?
Ahogy klubunk vezetői fogalmaztak: továbbra sincs eredménykényszer. Az a célunk, hogy minden gyerek a saját korosztályában kapja a legtöbb játéklehetőséget, de természetesen szükség esetén a feljebb lévő korcsoportokban is helyt kell állnia. Az elmúlt évek pozitív tapasztalata, hogy az „obés” csapatink játékosai esetében már kialakult szinte mindenkiben az egészséges becsvágy, ami hétről-hétre a győzni akarásban nyilvánul meg, ezért aztán némi eredményességre is számíthatnak edzőink.

Tény, a feljebb lépéshez minderre szükség van…
Motivál bennünket és a fiatalokat is, hogy belátható időn belül, akár két-három év múlva eljuthatunk az első osztályú kvalifikációhoz utánpótlás szinten. Annak ellenére, hogy a továbbtanulások miatt ifistáink jelentős része az érettségi után elkerül a városból. De büszkék vagyunk a mai napig az innen más városokba kerülőkre, mint az idei világjátékokon is bizonyított Hajdu Attilára, vagy az őt követő Krizsán Györgyre, Zsilák Lászlóra, Tifrea Ovidiura.

Címlapképünkön: az előző OB I B-s utánpótlás-bajnokságban dobogón végzett a gyermek korosztályú csapatunk, idén sem lepődne meg senki, ha hasonlóan a legjobbak közé kerülnének