Hétvégétől az alapszakasz másfél hónapos véghajrája következik

polo éljen éljen fotó kiss dani cspBár ezen a hét végén még februárt írunk, ám máris megkezdődik a tavaszi szezon az OB I B mindkét csoportjában. Mint ismert, az A csoport listavezetőjeként várják a Csirkefogók a rajtot, az alapszakaszból hat forduló van még hátra, majd következik a rájátszás, ahol újabb nyolc meccs vár a mieinkre.

Természetesen ez utóbbi akkor igaz, ha a felsőházban folytatja a küzdelmet a gárda, amire azért valljuk meg, nagyon nagy az esély, s ami el is elvárható a listavezetőtől.

„Ha elbuknánk az összes hátralévő alapszakaszbeli mérkőzést, akkor is nagy valószínűséggel a felsőházban folytatnánk — fogalmazott elöljáróban Kádár József vezetőedző. — De ilyenre még gondolnunk sem szabad. Még akkor sem, ha a hátralévő összecsapások éppen a legnagyobb riválisokkal zajlanak majd. A hét végén például rögtön az Újpesttel kezdjük, de a hat találkozóban benne van még a Cegléd, az Ybl a BVSC és az Eger elleni is. Azért is fontosak ezek a mérkőzések számunkra, mert a csoportbeli ellenfeleink elleni eredményeket visszük magunkkal, a rájátszásban már csak a másik csoport első négy helyezettjével mérjük össze tudásunkat.”

Csapatunk január eleje óta készül a tavaszi sorozatra, és még a hónap közepe óta menetrendszerűen játssza felkészülési meccseit. A maival együtt összesen nyolc próbameccsen lesznek túl a bajnoki rajtot megelőzően, zömében a hódmezővásárhelyi és a szentesi gárdákkal teszteltek. De vízbe ugrottak egy, a Gyarmati Dezső Sportuszodában megrendezett nemzetközi tornán, továbbá játszottak felkészülési derbit a román CSSV Cluj Napoca, Kolozsvár együttesével is.

„Változó erősségű csapatokkal mértük össze tudásunkat a felkészülési mérkőzéseken — folytatta a vezetőedző. — Jó néhány tapasztalatot leszűrhettünk ezekből, ami pedig szembetűnő volt: magabiztosabbá és tudatosabbá vált a csapat ezek során. A bekapott gólnál nem volt pánik, tudták, mi a teendő a továbbiakban. S ami a legfontosabb, kimondottan pozitív minden játékos hozzáállása. Ismert, hogy megfelelő arányban található együttesünkben rutinos és fiatal vízilabdázó. Külön öröm számomra, hogy elfogadják és tisztelik egymást. Sőt, az idősebbek nagyon sokat segítenek nekem is azzal, hogy tanítják ők is a fiatalokat.”

Az ismert már, hogy a télen alig változott a játékos állomány összetétele, egyedül Bodor Csanád távozott, akiről korábban írtuk, hogy téltől a civil és sportéletét Svájcban folytatja. Helyére Szegedről érkezett a 29 esztendős Major Levente, aki korábban megfordult jó néhány mérkőzés erejéig az OB I-ben is. Előnye, hogy több poszton bevethető, így átlövőként, szélsőként, de ha kell álló bekként erősítheti a Csabai Csirkefogók VK törekvéseit.

„Mit korábban is mondtam, az első helyről nem illene elbukni a felsőházi rájátszás lehetőségét. Tételezzük föl, hogy valóban ott folytathatjuk áprilistól. S akkor mit hozhat a jövő? Nehéz megmondani. Ugyanis nagyon kiegyensúlyozott mindkét, tíztagú OB I B-s mezőny. Eleve nagy talány még az is, hogy a mi csoportunkból kikkel jutunk tovább a felsőházba, ugyanis hat csapatnak van még reális esélye a négy közé kerülni. A másik csoportban is nyílt még a küzdelem, onnan is leginkább az első hatból kerülhet ki a négy továbbjutó. S itt mindjárt hozzá is kell tennem: a másik csoport is ugyanolyan erős mezőnyű, mint a miénk. Így aztán akár azt is kijelenthetem: tizenkét csapat közül bármelyik lehet még idei bajnok.”

A békéscsabai csapat így folytatja az alapszakaszt:

Február 25: Újpesti VSE—Csabai Csirkefogók VK

Március 4: Csabai Csirkefogók VK—BVSC-Zugló

Március 11: Ybl Waterpolo Club—Csabai Csirkefogók VK

Március 18: Csabai Csirkefogók VK—Eszterházy Károly Főiskola SC, Eger

Március 25: Ceglédi VSE—Csabai Csirkefogók VK

Április 1: MAFC 110—Csabai Csirkefogók VK

Az alapszakasz Keleti csoportjának állása a 12. forduló után: 1. Csabai Csirkefogók VK 28, 2. Ybl Waterpolo Club 26, 3. Eszterházy Károly Főiskola SC, Eger 23, 4. Ceglédi VSE 23, 5. Újpesti VSE 19, 6. BVSC-Zugló 19, 7. MAFC 110, Budapest 12, 8. Hódmezővásárhelyi VSC 9, 9. Szolnoki VSC 6, 10.

Az ifik mérkőzésén percenként potyogtak a gólok

póló tifrea ovidiu01Az országos bajnokságban szereplő utánpótlás csapataink útja a fővárosba vezetett, ahol a Vasas látta vendégül az ifjúsági, a serdülő és a gyermek korosztályú együtteseinket. A tabellát nézve mondhatni papírforma eredmények születtek, ám serdülő csapatunk sokáig vezetett a piros-kékek ellen, a legkisebbek pedig nagyon szoros mérkőzésen, a finisben maradtak csak alul. Ifistáink hozták a három pontot, mégpedig egy igazán gólzáporos találkozón.

Vasas Continentál—Csabai Csirkefogók VK 11—22 (1—6, 4—5, 4—3, 2—8)

OB I B-s országos ifjúsági bajnokság, Keleti csoport, Budapest. V.: Rubos Károly, Knézy Jenő. Vasas: Szabados — Tauchin 1, Maschefszky, Csikós 1, Kállay 1, Hajas 1, Hegyi. Cs.: Oszlánszky 1, Slezák, Reményi 2, Muzsnay, Gémesi 2, Békési R. 2. Edző: Dodog Szabolcs. Békéscsaba: Micle — Vesa, Tóth K., Maier 2, Pop 2, Zsilák 6, Tifrea 9. Cs.: Koós 1, Balatoni, Tóth F. 1, Tóth Sz., Fazekas S., Darabos 1, Barta. Edző: Csabai Zoltán.

Gól emberelőnyből: 3/1, ill. 5/1. Büntetők: 1/0, ill. 2/2.

Szinte percenként potyogtak a gólok, mindkét csapat kevés energiát fordított a védekezésre, inkább a találatok számát igyekeztek növelni. Ebben, az eredményt látva, a békéscsabaiak voltak a „profibbak”.

További eredmények. Ifjúságiak: Ceglédi VSE—Hódmezővásárhelyi VSC —. Csongrádi VVSE—MVLC Miskolci VC 13—17.

A Keleti csoport állása 12 forduló után, ifjúságiak: 1. Hódmezővásárhelyi VSC 21, 2. A-Híd OSC Újbuda 20, 3. Csabai Csirkefogók VK 18, 4. Csongrádi VVSE 18, 5. Oázis SC, Budapest 15, 6. MVLC Miskolci VC 13, 7. Ceglédi VSE 3, 8. Vasas Continentál II. 0. (Azonos pontszám esetén az egymás elleni eredmény rangsorol.)

Vasas Continentál—Csabai Csirkefogók VK 12—9 (1—4, 2—1, 5—4, 4—0)

OB I B-s országos serdülő bajnokság, Keleti csoport, Budapest. V.: Rubos Gábor, Birri Gabriella. Vasas: Békési M. — Oszlánszky 1, Slezák, Reményi 6 (1), Békési R. 1, Muzsnay 1, Sólyom. Cs.: Bárczi, Györke, Gémesi 3 (1). Edző: Dodog Szabolcs. Békéscsaba: Nyakó — Braun, Koós 1, Balatoni 1 (1), Barta 5, Fazekas S., Darabos 2 (1). Cs.: Zahorán, Lukácsi M., Bacsa. Edző: Csabai Zoltán.

Gól emberelőnyből: 6/0, ill. 2/1. Büntetők: 2/2, ill. 2/2. Kipontozódott: Darabos.

Pedig csodálatosan kezdődött minden, négy gólt dobott zsinórban csapatunk, amire jó ideig nem volt válasza a házigazdáknak. Még a harmadik negyed végéig is egy góllal a Csirkefogók vezettek, ám az utolsó játékrészt a Vasas nyerte 4—0-lal, amivel el is dőlt a találkozó és a pontok sorsa.

További eredmények. Serdülők: Váci VSE—A-Híd OSC Újbuda 8—22. Ceglédi VSE—Hódmezővásárhelyi VSC 6—7. Aqua SE, Nyíregyháza—Oázis SC, Budapest 14—16. Csongrádi VVSE—MVLC Miskolci VC 4—25.

A Keleti csoport állása 12 forduló után, serdülők: 1. MVLC Miskolci VC 36, 2. A-Híd OSC Újbuda 30, 3. Hódmezővásárhelyi VSC 30, 4. Vasas Continentál II. 24, 5. Oázis SC, Budapest 24, 6. Csabai Csirkefogók VK 13, 7. Aqua SE, Nyíregyháza 6, 8. Váci VSE 6, 9. Ceglédi VSE 5, 10. Csongrádi VVSE 3. (Azonos pontszám esetén az egymás elleni eredmény rangsorol.)

Vasas Continentál—Csabai Csirkefogók VK 5—3 (2—1, 0—1, 1—0, 2—1)

OB I B-s országos gyermek korcsoportos bajnokság, Keleti csoport, Budapest. V.: Birri Gabriella, Knézy Jenő. Vasas: Békési M. — Szilágyi, Szeibert, Sipőcz 1, Györke, Pop 1, Hajnal. Cs.: Bárczi 1, Pázmándi 2 (1). Edző: Székely András. Békéscsaba: Illyés — Lukácsi M. 1, Vozár B., Schindler I., Demeter, Gellény 1, Kozma 1 (1). Cs.: Beharóczki M. (kapus), Schaffer M., Bencsik, Vozár M., Diós, Hermann, Szalók. Edző: Ajtai Miklós.

Gól emberelőnyből: 6/0, ill. 5/0. Büntetők: 1/1, ill. 1/1.

Lukácsi Marcell nyitotta meg a gólok sorozatát, és nagyon jól tartotta magát csapatunk. Még a negyedik negyed elején is 3—3 volt az állás, ám a finisben a Vasasból Pázmándi Bence először akcióból, majd büntetőből betalált, amivel el is döntötte a találkozó sorsát.

További eredmények. Gyermek korosztály: Váci VSE—A-Híd OSC Újbuda 9—17. Aqua SE, Nyíregyháza—Oázis SC, Budapest 10—13. Ceglédi VSE—Hódmezővásárhelyi VSC 26—3. Csongrádi VVSE—MVLC Miskolci VC 16—9.

A Keleti csoportjának állása 12 forduló után, gyermek korcsoport: 1. Csongrádi VVSE 33, 2. A-Híd OSC Újbuda 30, 3. MVLC Miskolci VC 24, 4. Ceglédi VSE 22, 5. Vasas Continentál II. 20, 6. Oázis SC, Budapest 18, 7. Váci VSE 14, 7. 8. Csabai Csirkefogók VK 13, 9. Aqua SE, Nyíregyháza 3, 10. Hódmezővásárhelyi VSC 0. (Azonos pontszám esetén az egymás elleni eredmény rangsorol.)

Címlapképünkön Tifrea Ovidiu, aki az ifjúságiak mérkőzésén kilenc alkalommal volt eredményes a Vasas ellen

A vereségek ellenére látszódnak a fejlődés jelei

polo gy4A békéscsabai Árpád fürdőben rendezték meg a gyermek IV. korosztályos fiatalok Kék csoportjának harmadik körét, amelyben fiókcsapatunk, a Gyulai VK volt érdekelt. Béládi Csaba tanítványai a kétnapos torna jellegű eseményen négyszer ugrottak vízbe a bajnoki pontok reményében. Valamennyi találkozón az volt jellemző, hogy az első két negyedben még jelentős ellenállást tudtak kifejteni, addig jobbár szorosan alakultak az állások, utána viszont elfáradt a csapat. De ez még érthető, hiszen a gyerekek többsége alig fél éve vízilabdázik még. Mint Béládi Csaba edző elmondta: azért kezdenek látszódni a fejlődés jelei is, hétről hétre, fordulóról fordulóra javul a kis csapat.

Gyulai VK—Szentesi VK II. 4—11 (1—3, 0—2, 3—4, 0—2)

Gyermek IV. korcsoportos nemzetközi vidékbajnokság, Kék csoport, Békéscsaba. V.: Major Levente. Gyula: Fodor — Halasi 1, Szanyi 1, Bozgán 1, Juhász B., Pálenkás, Kvasz. Cs.: Szaszák, Hanyecz, Lisztes 1, Peres, Demkó Emma, Schriffert Zille. Edző: Béládi Csaba. Szentes: Fási R. — Horváth Á. 2, Melkuhn 6 (1), Gila 1, Tofán 1 (1), Varga Á., Czirok. Cs.: Inokai (kapus), Fási B. 1, Keskeny, Kovács I., Szebeni, Makán. Edző: Torday Árpád.

Gól emberelőnyből: 2/2, ill. 4/3. Büntetők: 1/0, ill. 2/2.

Igyekeztek a gyulai fiatalok, de fejet kellett hajtaniuk a Kurca-parti alakulat pólósai előtt.

Gyulai VK—Aqua SE, Nyíregyháza 4—9 (2—1, 2—1, 0—3, 0—4)

Gyermek IV. korcsoportos nemzetközi vidékbajnokság, Kék csoport, Békéscsaba. V.: Major Levente. Gyula: Fodor — Halasi, Szanyi 2, Bozgán 1, Juhász B., Pálenkás, Kvasz 1. Cs.: Lisztes, Freiberger. Edző: Béládi Csaba. Nyíregyháza: Tarbay — Pelle 2, Galambvári, Virág Botond, Juhász B., Virág Bence 3, Máté 3. Cs.: Radóczi 1. Edző: Urbin Tibor.

Gól emberelőnyből: 2/0, ill. 7/2. Büntetők: 0/0, ill. 2/0. Kipontozódott: Kvasz.

Az első két negyedben szépen muzsikáltak a gyulai fiatalok, a folytatásban azonban föléjük kerültek a szabolcsiak.

Gyulai VK—Hódmezővásárhelyi VSC 2—12 (1—1, 1—3, 0—3, 0—5)

Gyermek IV. korcsoportos nemzetközi vidékbajnokság, Kék csoport, Békéscsaba. V.: Major Levente. Gyula: Fodor — Halasi 1, Szanyi, Bozgán 1, Juhász B., Pálenkás, Kvasz. Cs.: Hanyecz, Lisztes, Freiberger, Demkó Emma, Schriffert Zille, Demkó B. Edző: Béládi Csaba. Hódmezővásárhely: Ombodi — Oláh 3 (1), Torma Adrienn, Farkas, Benkő, Aszalai 1, Kősasvári. Cs.: Molnár, Kiss G. 2, Tóth Martin 3, Tóth Máté, Kecskeméti 3, Kiss M. Edző: Kis László.

Gól emberelőnyből: 5/0, ill. 7/4. Büntetők: 0/0, ill. 1/1. Kiállítás cserével: Halasi, Bozgán.

A második negyed közepéig (2—2) jól tartotta magát a gyulai csapat, a folytatásban azonban elfogyott a lendület.

Gyulai VK—Csongrádi VVSE 2—17 (1—5, 1—4, 0—4, 0—4)

Gyermek IV. korcsoportos nemzetközi vidékbajnokság, Kék csoport, Békéscsaba. V.: dr. Makra Zsolt. Gyula: Fodor — Halasi, Szanyi 1, Bozgán 1, Juhász B., Pálenkás, Kvasz. Cs.: Hanyecz, Lisztes, Freiberger, Demkó Emma, Schriffert Zille, Demkó B. Edző: Béládi Csaba. Csongrád: Batka — Tyukász Anna 2, Bartók 1, Horváth E. 3, Kovács A. 2, Szűcs 4, Bojtár 3. Cs.: Somodi Rebeka, Péteri 2, Szvoboda. Edző: Tari László.

Gól emberelőnyből: 6/2, ill. 5/3. Büntetők: 0/0, ill. 0/0. Kipontozódott: Pálenkás.

0—5 után sikerült szépíteni a gyulai csapatnak, s bár igyekeztek fiataljaink, nem tudtak különösebb ellenállást kifejteni a csongrádiakkal szemben.

További eredmények: Hódmezővásárhelyi VSC—Aqua SE, Nyíregyháza 6—2. Csongrádi VVSE—Szentesi VK II. 15—7. Csongrádi VVSE—Hódmezővásárhelyi VSC 6—3. Aqua SE, Nyíregyháza—Csongrádi VVSE 3—10. Szentesi VK II.—Hódmezővásárhelyi VSC 8—8. Szentesi VK II.—Aqua SE, Nyíregyháza 6—3.

A Kék csoport állása a harmadik kör (12 forduló) után: 1. Csongrádi VVSE 36, 2. Hódmezővásárhelyi VSC 20, 3. Aqua SE, Nyíregyháza 16, 4. Szentesi VK II. 16, 5. Gyulai VK 0.

Címlapképünkön a gyulai csapat Béládi Csaba edzővel

Szoros meccseket játszottak fiataljaink Szolnokon

póló bencsik bence fotó enyedi beátaSzolnokra utazott szombaton a gyermek II. korcsoportos gárdának, hogy a nemzetközi vidékbajnokság Zöld csoportjában újabb két mérkőzés erejéig a medencébe ugorjon. Fiataljaink az első találkozón szoros meccsen szenvedtek vereséget a szabadkaiaktól, majd következett a még jobb erőkből álló Csongrád, amely csapattal szemben kevés volt a remek hajrá.

Csabai Csirkefogók VK—Waterpolo Club Vojvodina, Újvidék (szerb) 5—7 (2—3, 0—1, 0—3, 3—0)

Gyermek II. korcsoportos nemzetközi vidékbajnokság, Zöld csoport, Szolnok. V.: Mohi Márk. Békéscsaba: Bucsi — Lukácsi M. 1, Bencsik 1, Vidovenyecz 2, Vozár B., Pónya T., Csatári. Cs.: Szalók, Pikó, Vozár M. 1 (1), Nyárfádi, Juhász I. Edző: Tóth Tamás. Újvidék: Szamardzsics — Dobrics, Zsivkovics, Simics, Mitrovics 2 (1), Breszcsanszki 2, Maklenovics 2. Cs.: Pajkovics (kapus), Szaszljin, Kljajics, Ljepoja, Marasz, Medics, Miletics 1. Edző: Vlagyimir Csetkovics.

Gól emberelőnyből: 7/1, ill. 8/2. Büntetők: 3/1, ill. 2/1. Kiállítás cserével: Breszcsanszki. Kipontozódott: Vozár B.

Két körrel korábban még 10—4-re nyertek a szabadkaiak csapatunk ellen, most jóval szorosabban alakult a találkozó végkimenetele. Az utolsó negyedben különösen hatékonyak voltak a fiatal Csirkefogók.

Csabai Csirkefogók VK—Csongrádi VVSE 10—13 (2—8, 1—1, 2—2, 5—2)

Gyermek II. korcsoportos nemzetközi vidékbajnokság, Zöld csoport, Szolnok. V.: Mohi Márk. Békéscsaba: Bucsi — Sipos, Pikó, Pónya T. 2, Csatári, Lovász, Juhász I. Cs.: Lukácsi M. 1, Szalók, Bencsik 2, Vozár M. 1, Vidovenyecz 1, Vozár B. 3, Nyárfádi, Szalkai. Edző: Tóth Tamás. Csongrád: Molnár G. — Kovács J., Erdélyi Hédi 2, Szabó Z. 2, Kovács R. 5, Pálinkó 3 (1), Kupeczki. Cs.: Czombos, Forgó Judit, Fássy, Batka 1. Edző: Kozák László.

Gól emberelőnyből: 6/3, ill. 3/1. Büntetők: 1/0, ill. 1/1.

Túlságosan is nagy előnyhöz juttatták a csabaiak a csongrádi alakulatot, a kiegyenlített középjáték és a hatékony finis kevés volt ahhoz, hogy behozzák hátrányukat a Csirkefogók.

További eredmények: Szentesi VK II.—Szolnoki VSC 4—14. Csongrádi VVSE—CSSV Cluj Napoca, Kolozsvár (román) 16—7. Szentesi VK II.— Waterpolo Club Vojvodina, Újvidék 4—11. Szolnoki VSC—CSSV Cluj Napoca, Kolozsvár 19—6.

Az állás a negyedik kör (nyolc forduló) után: 1. Szolnoki VSC 21, 2. Csongrádi VVSE 15, 3. Szentesi VK II. 12, 4. Waterpolo Club Vojvodina, Újvidék 12, 5. Csabai Csirkefogók VK 4, 6. CSSV Cluj Napoca, Kolozsvár 1. A második körből a Szolnoki VSC—Szentesi VK II. és a Csongrádi VVSE—Szolnoki VSC mérkőzést később pótolják. (Azonos pontszám esetén az egymás elleni eredmény dönt).

Címlapképünkön Bencsik Bence, aki a szolnoki két mérkőzésen háromszor volt eredményes – fotó: Enyedi Beáta

Irány Budapest, Szolnok, a gyulai fiatalok pedig Békéscsabán bizonyíthatnak

vizilabda logó az előzetesekhezÖt csapatunk három helyszínen kilenc mérkőzés erejéig ugrik a medencébe ezen a hét végén. Az országos bajnokságban szereplő három alakulatot a Vasas látja vendégül a fővárosban, a gyermek II. korcsoport Szolnokon pótol szombaton. A gyermek IV. korcsoportos gyulai fiataljaink pedig a békéscsabai Árpád fürdőben szeretnék begyűjteni első pontjaikat az idei nemzetközi vidékbajnokság során. 

Az idei harmadik, összességében a 12. fordulóval folytatódik a pontvadászat az ifjúsági, a serdülő és a gyermek korosztályos országos bajnokság OB I B-s Keleti csoportjában, amelynek során a három együttesünk ezúttal idegenben száll vízre az újabb győzelmek reményében. Vasárnap egy fővárosi gárdával veszik föl a harcot, nevezetesen a Vasas Continentál együttesével mérkőznek meg fiataljaink. Mint emlékezetes, az elmúlt hét végén hármas sikerrel zártak a csirkefogók, mindhárom együttesünk legyőzte a Cegléd hasonló korú együtteseit. Az e hét végi forduló nem ígért ilyen könnyű sikert (bár a múlt vasárnapi esetében sem mindig nekünk állt a zászló, ám jó alapot és reményt adhatott, és ad most is).

A program. Ifjúságiak. Február 19., vasárnap, 10.00 óra: Ceglédi VSE—Hódmezővásárhelyi VSC. 13.30: Vasas Continentál—Csabai Csirkefogók VK. 14.30: Csongrádi VVSE—MVLC Miskolci VC.

A Keleti csoport állása 11 forduló után, ifjúságiak: 1. A-Híd OSC Újbuda 20, 2. Csongrádi VVSE 18, 3. Hódmezővásárhelyi VSC 18, 4. Csabai Csirkefogók VK 15, 5. Oázis SC, Budapest 15, 6. MVLC Miskolci VC 10, 7. Ceglédi VSE 3, 8. Vasas Continentál II. 0. (Azonos pontszám esetén az egymás elleni eredmény rangsorol.)

Serdülők. Február 19., vasárnap, 11.00: Váci VSE—A-Híd OSC Újbuda. 12.15: Vasas Continentál—Csabai Csirkefogók VK. 12.30: Ceglédi VSE—Hódmezővásárhelyi VSC. 12.30: Aqua SE, Nyíregyháza—Oázis SC, Budapest. 13.15: Csongrádi VVSE—MVLC Miskolci VC.

A Keleti csoport állása 11 forduló után, serdülők: 1. MVLC Miskolci VC 33, 2. A-Híd OSC Újbuda 27, 3. Hódmezővásárhelyi VSC 27, 4. Vasas Continentál II. 21, 5. Oázis SC, Budapest 21, 6. Csabai Csirkefogók VK 13, 7. Váci VSE 6, 8. Aqua SE, Nyíregyháza 6, 9. Ceglédi VSE 5, 10. Csongrádi VVSE 3. (Azonos pontszám esetén az egymás elleni eredmény rangsorol.)

Gyermek korosztály. Február 19., vasárnap, 10.00: Váci VSE—A-Híd OSC Újbuda. 11.00: Vasas Continentál—Csabai Csirkefogók VK. 11.00: Aqua SE, Nyíregyháza—Oázis SC, Budapest. 11.15: Ceglédi VSE—Hódmezővásárhelyi VSC. 12.00: Csongrádi VVSE—MVLC Miskolci VC.

A Keleti csoportjának állása 11 forduló után, gyermek korcsoport: 1. Csongrádi VVSE 30, 2. A-Híd OSC Újbuda 27, 3. MVLC Miskolci VC 24, 4. Ceglédi VSE 19, 5. Vasas Continentál II. 17, 6. Oázis SC, Budapest 15, 7. Váci VSE 14, 7. 8. Csabai Csirkefogók VK 13, 9. Aqua SE, Nyíregyháza 3, 10. Hódmezővásárhelyi VSC 0. (Azonos pontszám esetén az egymás elleni eredmény rangsorol.)

Gyermek II. korcsoportos békéscsabai gárdánk az eredeti időpontnál egy héttel később, most szombaton ugrik a medencébe (a szolnoki uszoda világításának korszerűsítése miatt halasztottak hét napot). A nemzetközi vidékbajnokság Zöld csoportjában a 4. kört (7-8. fordulót) rendezik meg, csapatunk a Tisza-parti városban igyekszik javítani eddigi helyezésén, amikor a Szabadka, majd a Csongrád együttese ellen veszi fel a küzdelmet.

A program. Február 18., szombat, 10.00: Szentesi VK II.—Szolnoki VSC. 11.00: Csabai Csirkefogók VK—Waterpolo Club Vojvodina, Újvidék (szerb). 12.00: Csongrádi VVSE—CSSV Cluj Napoca, Kolozsvár (román). 13.00: Szentesi VK II.— Waterpolo Club Vojvodina, Újvidék. 14.00: Csabai Csirkefogók VK—Csongrádi VVSE. 15.00: Szolnoki VSC—CSSV Cluj Napoca, Kolozsvár.

Az állás a harmadik kör (hat forduló) után: 1. Szolnoki VSC 15, 2. Szentesi VK II. 12, 3. Csongrádi VVSE 9, 4. Waterpolo Club Vojvodina, Újvidék 6, 5. Csabai Csirkefogók VK 4, 6. CSSV Cluj Napoca, Kolozsvár 1. A második körből a Szolnoki VSC—Szentesi VK II. és a Csongrádi VVSE—Szolnoki VSC mérkőzést később pótolják. (Azonos pontszám esetén az egymás elleni eredmény dönt).

A gyermek IV. korcsoportos fiókcsapatunk, a Gyulai VK fiataljai szombaton és vasárnap Békéscsabán fogadják a Kék csoportos ellenfeleit, amikor a szokásoknak megfelelően a két nap alatt négy mérkőzést játszanak egymással a gárdák a harmadik körben (9-12. forduló).

A program. Február 18., szombat, 12.00: Gyulai VK—Szentesi VK II. 13.00: Hódmezővásárhelyi VSC—Aqua SE, Nyíregyháza. 14.00: Csongrádi VVSE—Szentesi VK II. 15.00: Gyulai VK—Aqua SE, Nyíregyháza. 16.00: Csongrádi VVSE—Hódmezővásárhelyi VSC. Február 19., vasárnap, 9.00: Gyulai VK—Hódmezővásárhelyi VSC. 10.00: Aqua SE, Nyíregyháza—Csongrádi VVSE. 11.00: Szentesi VK II.—Hódmezővásárhelyi VSC. 12.00: Gyulai VK—Csongrádi VVSE. 13.00: Szentesi VK II.—Aqua SE, Nyíregyháza.

A Kék csoport állása a második kör (nyolc forduló) után: 1. Csongrádi VVSE 24, 2. Hódmezővásárhelyi VSC 13, 3. Aqua SE, Nyíregyháza 13, 4. Szentesi VK II. 9, 5. Gyulai VK 0.